54. fejezet – Holdsáp felébresztése
A tavaszi szünetben Perselus kijelentette, hogy befejezte a Farkas-kór bájitalt Lupinnak. Harry lelkesen fogadta a bejelentést, s rögtön üzent Siriusnak, Pitonnak pedig egy számára is meglepő öleléssel köszönte meg, ami ugyan nem sokat használt abban, hogy a mostanában megvadult hormonjait kielégítse.
A dolgok furcsán alakultak közöttük a féltékenységi rohama és az azt követő csók óta, így hálát adott azért is, hogy van valami pozitív, amit adhat neki, valami, ami emlékezteti, hogy nem olyan rossz dolog, ha egy bájitalmesterrel vagy összeházasodva. Míg a fiú nem volt távolságtartó, vagy dühös rá, ő azóta az este óta izgatott volt, nyugtalan és ideges, mintha hirtelen felismerte volna a kapcsolatukban az új lehetőséget, és nem igazán tudná, hogyan fogadja ezt el. Visszarettent még a legkisebb flörtöléstől is, s elkerült minden olyan beszélgetést, ami intimebbé válhatna. Ez az egész dolog zavarta, s igazán tudott örülni az ideiglenes enyhülésnek.
A legtöbb diák elhagyta az iskolát a vakáció kezdetekor, s elég biztonságos lett, hogy Sirius visszatérjen. A két Weasley fiú maradt csak itt Hermionéval a griffendélesek közül. Draco elutasította, hogy elhagyja a kastélyt, annak ellenére is, hogy anyja sok levelében kérte, menjen haza. A rövid mézeshetek után Charlie visszatért Romániába dolgozni, s csak hétvégéken tett látogatást, mikor abba a magánszobába utazott hopp-porral, amit Draco kapott az épületben. Ahogyan McGalagony rámutatott, a házas tanulók nem használhatják a hálótermeket, és mivel nem lett volna elég biztonságos Dracónak, hogy egyedül lakjon Roxmortsban, Dumbledore talált neki egy magánszobát, amit hétvégenként megoszthatott Charlie-val. Egy apróság, amit Draco jókedvűen fogadott el, mint kiváltságot, amit az iskolában nála alantasabbaktól megtagadtak. Perselus ezt az egészet nagyon szórakoztatónak találta.
Sirius Dumbledore-ral érkezett a szünet első napján, s Tapmancsként lépett be Perselus lakosztályába. Viszont abban a pillanatban, mikor az ajtó becsukódott mögötte, megváltoztatta alakját, Harry pedig átrohant a szobán, s köszöntésképpen szorosan magához ölelte. A bájitaltanár csupán bosszúsan nézte a jelenetet. Ki gondolta volna, hogy eljön még az az idő, mikor mindennapos lesz, hogy Sirius Blacket a magánlakosztályában fogadja?
Az exgriffendéles férfi fáradtnak tűnt, de izgatottnak, kék szemei megteltek mohó fénnyel, ami gyermekkorában arra figyelmeztetett, hogy új csínyt tervez. A mardekáros házvezetőnek le kellett küzdenie a régi bizalmatlanságot, ami fellángolt benne a látványra – valószínűtlen volt, hogy Black képes volt másra is gondolni pillanatnyilag, mint a vérfarkas. Az igazgató szemeiben levő csillogásból ítélve gyanította, hogy a fiatalember és keresztapja izgatottsága fertőző.
Mikor meglátta Perselust, Black bólintott neki, most az egyszer emlékezve az illemre.
- Piton – üdvözölte. – Kész van a bájital? – A hangjából kicsengő türelmetlenséget már majdnem fájdalmas volt hallani. Miért kellett a griffendéleseknek valósággal maguk előtt tartani és kiadni a szívüket?
A tanár bólintott, s röviden házastársára pillantott, aki a tekergő oldalának nyomódott, s egyik karját még mindig a dereka körül tartotta, arcán fényes vigyorral. Bárcsak úgy lenne, hogy a fiú őt is ugyanilyen izgatottan akarná köszönteni, mikor este átlépi a küszöböt.
- Viszont van pár dolog, amiről beszélnünk kell – figyelmeztette gyerekkori ellenségét, s intett nekik, hogy üljenek le. Black, Harry és az igazgató csatlakoztak hozzá a tűz előtt levő ülőhelyekhez. – Az eljárás egyik követelménye az, hogy Lupin tudja az animágus átváltozást – kezdte a bájitalmester. – Tudom, erre nem volt túl sok idő gyakorolni, mielőtt megvadult.
Sirius leintette a nyugtalanságát egy gyors fejrázással.
- Remus már tudta a szükséges bűbájokat, még akkor is, ha soha nem csinálta. Jamesnek és nekem sikerült ötödévben az átváltozás, de Peternek többet kellett tanulnia, mint nekünk. Remus segített neki elvégezni az átváltozást. Valószínűleg ugyanúgy ismeri a teóriát és a bűbájokat, mint én – ha nem jobban. Csak a gyakorlati elmélyítés hiányzik. Akkor azon gondolkodtunk, hogyha Remus animágus lesz, akkor az, hogy átváltozik valami állattá, szétrombolja a vérfarkas átváltozásait, és lényegében meggyógyítja. De hamarosan megtudtuk, hogy az animágus bűbáj nem működik egy vérfarkasnál.
Perselus bólintott, megkönnyebbülten, hogy egy nehézséget legyőztek.
- Miután bevette a bájitalt, képesnek kell lennie a bűbájra. Oda kell adnod neki a főzetet, aztán várni tizenöt percet – ennyi idő elég a bájitalnak, hogy hatásba lépjen. Aztán a következő óra folyamán meg kell győznöd, hogy a lehető legtöbbször változzon át farkassá, majd vissza emberré. A testének hozzá kell szoknia, hogy két mágikus alakot viseljen el – valószínűleg ki fogja fárasztani, de nem engedheted meg hogy feladja, vagy valami elvonja a figyelmét. Hogy biztonságban legyen, legalább húszszor kell átmennie az átváltozási sorozaton.
Sirius figyelmesen hallgatta a szavait, úgy tűnt sokkal alaposabban, mint Perselus valaha is látta. Megértően bólintott.
- Azután? – kérdezte reménykedve. – Meggyógyult. Ennyi?
Perselus megvonta a vállát.
- A jegyzetek szerint igen. De nem fogjuk biztosan tudni a következő holdtöltéig, ami két nap múlva lesz. A Holdnak nem kellene hatnia rá. Ha nem változik át, akkor azt mondom, eléggé biztonságban vagyunk. Viszont még szeretnék pár tesztet elvégezni. Még mindig vérfarkas lesz, ugye érted? Az ösztönei, az érzékei, a viselkedése valószínűleg nem fog változni. És amennyire tudom, az ezüst még mindig halálos lesz a számára. De ahogy említettem, további teszteket kell végeznem.
- Értem – bólintott az animágus, s felállt. – Akkor most már mehetünk? Van még ok tovább várni?
Perselus felsóhajtott és megrázta a fejét. Észrevette, hogy Harry ugyanolyan mohón állt fel. Dumbledore csak rámosolygott és szintén megrázta a fejét – nem lehetett uralkodni azon a griffendéles kényszeren, hogy vakon rohanjanak bele mindenbe.
Sirius ismét átváltozott Tappmanccsá, míg kedvenc bájitaltanárunk összegyűjtötte a szükséges főzeteket. A farkas-kór gyógymódja mellett magával hozta az Élőhalál Eszenciájának ellenszérumát is. Harry magához vette a seprűket, amiket a szoba sarkába támasztott. A három férfi és a kutya elindult Hisztis Myrtle mosdója és a mögötte elrejtett Kamra felé.
Lementek a földalatti kamrába, követve a most már ismerős utat Mardekár nagytermébe, és a rejtett szobába az alapító szobra alatt. Perselus nem volt a szobában azóta az éjszaka óta, mikor elrejtették Lupint, és megforgatta a szemeit a helyiség nevetséges állapota miatt. Úgy tűnt, Black a Griffendél klubhelyiség mására változtatta a helyet. Ha Perselus nem ismerte volna a tényt, hogy az Élőhalál Eszencia hatása alatt nem lehet álmodni, elgondolkodott volna azon, hogy Lupinnak voltak-e rémálmai a környezete rikítóságától.
Mikor megérkeztek célállomásukhoz, Perselus nyomatékosan Dumbledore-ra pillantott, aki megértően bólintott. Odalépett Lupin ágyához, ahol Sirius és Harry már vártak, mindketten az alvó férfi egyik-egyik oldalán ülve. Egy pálcaintéssel az igazgató ismét az ágyhoz kötötte a vérfarkas mindkét karját és lábát. Mind Sirius, mind Harry meglepetten néztek fel.
- Ne felejtsétek el – mondta nekik az idős varázsló. –, hogy még mindig meg lesz vadulva, mikor felébred – a két férfi megértően bólintott, de egyikük sem tűnt boldognak a gondolattól. Dumbledore gyengéden megérintette Harry vállát. – Gyere, fiam, nekünk most mennünk kell – jelentette ki.
- Mi? – kérdezte a fiatalember riadtan. – Nem akarok elmenni. Itt akarok lenni, mikor Remus felébred!
Dumbledore megrázta a fejét.
- Nem, Harry – válaszolta szigorúan. – Ha Remus nem lenne megvadulva, nem lenne gond, de így is elég nehéz lesz uralkodni felette – minél több ember van a szobában, annál nehezebb neki. Te és én elmegyünk.
- De… – ellenkezett tovább a fiú, csakhogy keresztapja megállította.
- Nincs semmi baj, Harry – biztosította. –Megértelek, menj el az igazgató úrral. Én majd vigyázok Remusra.
Harry arckifejezéséből nyilvánvaló volt, hogy úgy gondolja, valamit nem ért – hogy van valami, amit nem mondanak el neki. De ugyanakkor bízott keresztapjában, így végül csak felsóhajtott, majd bólintott, megadva magát a kérésüknek. Perselus várt, míg Dumbledore kikíséri a szobából, majd Blackhez fordult, hogy tovább magyarázzon.
- Nem tudod, hogy sikerülni fog-e, igaz? – kérdezte Black csendesen, mielőtt a másik beszélni kezdett volna.
Piton csak megvonta a vállát.
- Az elvégzett tesztek szerint sikerülnie kell – válaszolta. – De nem, biztosan nem tudhatom.
- Úgy érted, te is elhagyod a szobát? – találgatott Sirius. – Egyedül kell beadnom a bájitalt.
- Te vagy az egyetlen olyan ember, akinek van valamennyi védelme, ha átváltozik – emlékeztette a bájitalmester. – A kutya formádban biztonságban vagy a fertőzés ellen. Én nem. De nem ez az egyedüli dolog, amit figyelembe kell vennünk. Ha nem lenne megvadulva, közelről sem lenne ilyen veszélyes.
- Ezt hogy érted?
A tanár csak felsóhajtott, miközben megrázta a fejét.
- Nézd, Black, remélem, hogy a bájital működni fog, de el kell fogadnunk a tényt, hogy lehet, azon kapod magad, hogy egy megvadult vérfarkassal kerülsz csapdába ebben a szobában, akinek egyetlen dolog jár az eszében, hogy igényt tart rád, mint párjára. És nem hiszem, hogy nagyon számítana, milyen formában lenne bármelyikőtök. Lehet, hogy nem sikerül uralkodni rajta.
- Remus képtelen lenne engem bántani – mondta az animágus teljes meggyőződéssel.
Az „egykori" ellenség csak áthatóan nézett rá.
- Bolond vagy!
- Te meg mardekáros – csattant fel Tapmancs.
Perselus összehúzta szemeit, s tudta, hogy a férfi ezt valamiféle sértésnek szánta, de ő nem értette.
- Ez mit akar jelenteni?
Sirius csak megrázta a fejét.
- Azt jelenti, hogy képtelen vagy megérteni, hogy néha bíznod kell és elfogadni a tényt, hogy a szerelem mindent legyőz.
- Szerelem! – csúfolódott Perselus, s elgondolkodott, hogy lehet egy felnőtt férfi annyira bolond, hogy ezt elhiggye. – A szerelem nem győz le mindent, Black. Biztosan nem tette a barátaid James és Lily Potter esetében sem.
Sirius szemei valami keménytől és fájdalmastól villámlottak, de visszautasítóan rázta meg a fejét.
- James és Lily együtt haltak meg. A szeretetük megmentette a fiukat, és Harry cserébe egyfolytában megvéd minket. Vannak rosszabb dolgok is, amitől félni lehet, mint a halál.
- Rosszabbak, mint a halál – mosolyodott el gúnyosan Piton. – És egyiküket talán meg fogod tapasztalni. Ha azt szeretnéd, higgy a boldog kis fantáziáidban. Én elvégeztem a részem. – Felemelte a két bájitalos fiolát. – Ez – mondta, s az első kémcsőre intett – az Élőhalál Eszenciájának ellenszéruma. Szinte azonnal fel kell ébrednie. – Felmutatta a másik fiolát is. – Farkas-kór bájital. Add be neki, ahogy felébred! Azután van tizenöt perced, hogy lebeszéld a megvadult őrültségéről, ha sikerül. Ha működik, el kell engedned a kötelékeiből, és rögtön hozzá kell látni az átváltozásokhoz. Ha még élsz egy óra múlva, küldd el a patrónusod, és kiengedünk ebből a szobából.
Mindkét főzetet odaadta Blacknek, aztán kihúzta Lupin pálcáját az ingujjából, majd letette az éjjeliszekrényre. Gyorsan az ajtó felé lépett.
- Remélem Harry érdekében, hogy igazad van abban, hogy a szerelem mindent legyőz – mondta.
Black csak lágyan felnevetett erre, s szemei gúnyosan kezdtek csillogni.
- Harry érdekében? – kérdezte. – Miért érdekelne téged Harry érdeke? Miért nem a saját érdeked, az elismerés, hogy felfedezted a farkas-kór gyógymódját?
Perselus erre megállt, s összeráncolta szemöldökét.
- Én… Harry nem… – elhallgatott, mert nem volt teljesen biztos benne, hogy válaszoljon.
Black csak önelégülten rámosolygott, ami határozottan kellemetlen volt.
- Látod, ez a gond azzal, hogy nem hiszünk a szerelemben, Piton – mondta neki. – Akkor sem ismered fel, ha a fenekedbe harap.
- Aggódj a saját fenekedért! – vicsorgott rá volt évfolyamtársára, és kiviharzott a szobából, majd becsapta maga mögött az ajtót. Néhány erős zárbűbáj az ajtón biztosította, hogy nem lesz kinyitva, míg később vissza nem tér Dumbledore-ral.
Harry és Albus őt várták a Kamra kígyókkal fedett ajtaján túli üregben. Miután átlépett az ajtón az idős mágus bezárta mögötte, és bólintott a fiúnak, hogy zárja be. Egy párszaszóul elsziszegett parancs után a kígyó alakú zármechanizmus megfordult az ajtón.
- Most már csak annyit tehetünk, hogy várunk – mondta nekik Perselus.
Sirius megérezte a zárbűbájokat, amiket Pipogyusz tett az ajtóra, miután elment, s megértette, hogy ebben egyedül van. De ahogyan korábban mondta, néha elég volt hinni, és Sirius Black ebben volt a legjobb.
Kinyitotta az első bájitalos fiolát, s az ujjait használva óvatosan szétnyitotta Remus hideg ajkait, majd a bájitalt egyenesen a szájába öntötte. Használnia kellett a pálcáját, hogy a férfi lenyelje, mivel még az automatikus reakcióit is lefagyasztotta az Élőhalál Eszenciája.
Lélegzetvisszafojtva várt, hogy a bájital használjon. Utálta Remust így látni, ilyen csendben és mozdulatlanul. De egy pillanattal később érezte a kezei alatt az élet meglobbanását. Egyik tenyere párja mellkasán pihent, a másik a jéghideg arcán. A vérfarkas szíve megugrott, ahogy felébredt mély álmából, melegség mosott át mágikusan a kihűlt testén, és a szín ismét visszatért az arcába. Egy lágy sóhaj hagyta el száját, ahogy tüdeje ismét megtelt levegővel, s szemei nyugtalanul kezdtek el mozogni a lecsukott szemhéja alatt, mintha egy hosszú csendes alvás után ébredt volna fel.
- Ez az, Holdsáp! – bíztatta Tapmancs. – Ébredj fel, gyere vissza hozzám!
Egy pillanattal később azok a szemek kinyíltak, és azon kapta magát, hogy egy farkas vad, sárga szemeibe bámul.
Hideg remegés futott végig az animáguson a látványra. Tudta persze, hogy Remus megvadult. De első kézből látni teljesen más volt, valahogy azt várta, hogy barátja meleg borostyán szemei nézzenek vissza rá. Csak azokban a pillanatokban villámlottak ilyen íriszei mikor feldühödött, de akkor is csak rövid ideig. Elég felkészületlenül érte, mikor a másik férfi felhúzta magát, megpróbálva megfogni, s csak azok a kötelek állították meg, amelyek az ágyhoz rögzítették. Sirius szíve megugrott a mellkasában.
- Nincs semmi baj – mondta gyorsan, s meglökte Remus mellkasát, hogy lefogja, s aggódva ráfektette a kezét, hogy visszanyomja az ágyra, mert attól tartott, ha kedvese túl erősen harcol a vasbilincsek ellen, sérülést okoz magának. – Itt vagyok, Holdsáp. Itt vagyok. – Kisimította haját az arcából.
A vérfarkas mozdulatlanná vált a keze alatt.
- Sirius? – suttogta rekedten, miközben hangjára párja testében furcsa remegés futott át. Az egykori Tekergő még tudott beszélni, még mindig volt némi törékeny hatalma az elméjén, ami megengedte neki, hogy beszéljen. Tudnia kellett volna, hogy Lupin soha nem engedné elveszíteni az eszét – túl erős volt ahhoz.
- Igen, Holdsáp – válaszolt neki, s gyengéden rámosolygott a férfira. Kivette a dugót a második folyadékos fiolából. – Ezt meg kell innod. Kérlek, Holdsáp, tedd ezt meg nekem! – Nem volt benne biztos, hogy barátja megértette őt, nem tudta kiolvasni azokból a csillogó szemekből a választ, amelyek olyan éhesen bámultak rá. De Remus kinyitotta a száját, és a bíztatására megitta, pillantása soha nem hagyta el Sirius arcát.
Piton azt mondta, legalább tizenöt percig tart, hogy a bájital hasson, s Tapmancs a pálcáját használta, hogy az éjjeliszekrényre egy stopperórát tegyen. Viszont a mozdulat, úgy tűnt, megijesztette Remust, s ismét a kötelékei ellen kezdett el harcolni, mintha vigasztalan lett volna, hogy választottja elmozdult tőle. A fekete hajú férfi gyorsan visszament, lefeküdt szerelme mellé, majd testének hosszát az övéhez nyomta. Megint megsimogatta a haját, s engedte, hogy a meleg lélegzete az arcát legyezze. Azok a sárga szemek egyszer sem hagyták el.
- Értesz engem, Holdsáp? – kérdezte tőle gyengéden, hangját mélyen és egyenletesen tartva. Az utolsó dolog volt, amit tenni akart, hogy megijessze a vérfarkast.
- Sirius – ismételte meg a másik, mintha nem lett volna képes mást mondani. Valami azonban meglobbant mélyen azokban a sárga szemekben, talán valami emlékszikra, ami reményt adott Siriusnak. Lupin ismét küzdeni kezdett a kötelek ellen, ökle kinyílt és összezáródott, mintha kétségbeesetten meg akarta volna fogni.
- Nem megyek sehova – biztosította Sirius.– A tied vagyok. Soha nem hagynálak el, Holdsáp. Tudod. Szeretlek. – Nem volt benne biztos, mennyit értett belőle Remus, de úgy tűnt szavai megnyugtatják. Kényelmesebben elhelyezkedett a férfi mellett, majd lágy tónussal kezdett el beszélni hozzá. Elmondott neki mindent, ami azok alatt a hónapok alatt történt, míg külön voltak, miközben a haját meg az arcát simogatta. Úgy tűnt a feszültség lassan eltűnik Remus testéből, izmai felengedtek, ahogy a percek teltek.
Mikor a sárga csillogás elkezdett halványulni, s feltárta a meleg borostyán színt, amelyeket annyira szeretett, Sirius érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe, szíve összeszorult mellkasában.
- Remus – suttogta, s fejét a barátja nyakába temette. Ezernyi félelem szállt el testéből, s alig tudta megállni, hogy ne sírjon megkönnyebbülésében. Azoknak a bátor szavaknak ellenére, amiket Pitonnak mondott, nagyon is félt attól, hogy kedvesét nem lehet megmenteni az őrületből, ami elkapta.
- Tappmancs? –A lágy suttogás eljutott a füléig, és ő reménykedve nézett fel. Szeretett barátjának tiszta borostyán szemei néztek vissza rá. – Tényleg te vagy az?
Sirius elvigyorodott.
- Ki más zárná össze magát egy szobába egy megvadult vérfarkassal? – kérdezte pimaszul.
- Én… – úgy tűnt, Lupin szóhoz sem tud jutni.
- Meg ne próbálj bocsánatot kérni – mondta neki Black szigorúan. – Ami a szerelmi vallomásokat illeti, a megvadulás a „Tekergők mély benyomást keltő tettei" toplistáján van. Sőt, annyira hízelgő volt, hogy valószínűleg állandóan ezt fogod tőlem hallani.
Remus arcát elöntötte a pír, de nem űzte el teljesen a szemeiből az aggodalmat.
- Te hozzá… El…?
- Nem vagyok házas – jelentette ki Sirius egyszerűen, mert úgy gondolta, hogy ez jár a fejében. – Rajtad kívül senkit nem fogok elvenni. Draco Malfoy boldog házasságban él Charlie Weasleyvel, és egyikünkre sem tartozik többé. Felejtsd el.
- Charlie? – A vérfarkas teljesen összezavarodottnak tűnt, de szemei csillogtak a reménytől. – Én… nem…
Tapmancs csak rámosolygott, majd megrázta a fejét – később lesz még elég idő a beszélgetésre. Az órára pillantott, a tizenöt percüknek majdnem vége volt.
- Remus, elengedhetem a köteleket?
A férfi lepillantott a karjain levő bilincsekre, s a zavarodottság még mindig erősen látszott szemeiben.
- Nem tudom – vallotta be.
Sirius megértette, mit akar mondani – a megvadult őrülete lecsökkent, de nem tudta, mennyire. Valószínű volt, hogy még mindig nem tudott uralkodni magán.
- Hallgass meg figyelmesen, Holdsáp – siettette s magára vonta barátja teljes figyelmét. – Beadtam neked a Farkas-kór bájitalt. Néhány perc múlva meg kell próbálnod először az animágus átváltozást. Át kell változnod farkassá, aztán vissza emberré. Annyiszor kell ezt megtenni, ahányszor csak lehetséges a következő órában. Semmi másra nem gondolhatsz. Erre kell összpontosítanod. Én itt leszek; nem megyek sehova. De neked erre kell összpontosítanod. Érted?
Remus bólintott, de nyilvánvaló volt a pillantásából, hogy aggódott. A másik rámosolygott, aztán a bilincsekre intett a pálcával, s néma imát suttogott, miközben elengedte.
Érezte, hogy abban a pillanatban, mikor kiszabadul, Lupin kezei a karjára záródnak, s a vérfarkas természetellenes ereje minden szabadulási esélyt lehetetlenné tett. Kényszerítette magát, hogy teljesen mozdulatlan maradjon, s engedte, hogy Remus közel húzza őt. Megremegett, mikor párja a nyakába temette az arcát, s beszippantotta illatát. Érezte a torkán az ajkak meleg érintését, a fogak halvány karcolását, s elgondolkodott rajta, hogy vajon megharapja-e.
- Kérlek, Remus – suttogta. – Összpontosítanod kell.
Egy hosszú pillanatig tartott, érezte, hogy kedvese remeg a megerőltetéstől, de végül azok a lehetetlenül erős kezek ellazultak a karjain. Lassan hátrahúzódott, és látta az arcán az erőlködést.
- Rendben? – kérdezte.
Lupin lassan bólintott, de egyik kezét végighúzta választottja karján, és megérintette az arcát, majd a hajába csúsztatta, mintha nem tudta volna megállni, hogy megérintse. Sirius elmosolyodott, s leküzdötte teste növekvő vágyait. A szíve egyre gyorsabban dörömbölt a mellkasában, miközben rájött, hogy ez a szép, megkínzott férfi az övé – jóban és rosszban.
Az éjjeliszekrényhez nyúlt és felvette a pálcát, amit Piton hagyott ott. Óvatosan köré zárta Remus ujjait. A másik lélegzete elakadt az élménytől, kétségtelenül érezte a mágia kis bizsergését, ami ilyen sok idő után a pálcával való érintkezést kísérte.
– Most összpontosíts, Holdsáp – mondta neki, és hozzálátott hogy végigvezesse az animágus átváltozás alaplépésein. Az elképzeléstől a mágia felépítéséig, a bűbáj elengedésig. – Szóban egyelőre - Már több mint húsz év eltelt, mióta először átment ezen, de a folyamat ösztönné vált számára. Monológot tartott, átvezette minden aktuális lépésen, bíztatta, s az elméjét a feladatra összpontosította.
Az első átváltozás majdnem tíz percig tartott, de végül Remus teste átváltozott – fájdalommentesen –, Holdsáp meglepően ismerős alakjára. Sirius ritkán látta őt emberi szemmel. A Farkasölőfű főzet ugyan biztonságossá tette, hogy az emberek is vele maradhassanak, de Sirius mindig átváltozott Tappmanccsá, hogy társasága legyen. Most így látva őt – még mindig emberi testben –, rájött, mennyire félelmetes lény volt Holdsáp. Tappmancs nagy volt, de Holdsáp mellett eltörpült. A farkas izmok, fogak és karmok egyvelege volt, állkapcsa elég erős, hogy bármelyik csontját összetörje. Egyáltalán nem volt igazi farkas, sokkal inkább a mesék Pokol Kutyája.
Sirius gyengéden végighúzta ujjait a sötét, vastag szőrzeten, s teljesen mozdulatlan maradt, mikor Holdsáp megint megszagolta a nyakát. Ez a bizalom legnagyobb jele volt – egyetlen félrelépés, egy tévedés akár a bájitalban, akár Remus koncentrációjában, és párja megölheti, vagy megfertőzheti egy harapással.
- Most változz vissza – sürgette lágyan, s hangját halkan tartotta, nehogy megijessze a lényt. Imádkozott, hogy Remus még mindig odabenn legyen, és megértse szavait. Egy pillanattal később még egy mágiahullámot érzett, és lenyűgözve nézte, ahogy a másik hozzákezdett a lassú átváltozásba.
Rájött, hogy Remus ki van merülve, miután befejeződött az átváltozás, de a teljes öröm az arcán leírhatatlan volt. Sirius nem tudott uralkodni magán, keményen és gyorsan megcsókolta, a vigyorát nem tudta visszatartani.
- Tudtam, hogy meg tudod csinálni! – kurjantott örömében. – Az én Holdsápom!
Remus csak felnevetett.
- Most meg kell csinálnod még egyszer! – bíztatta. – Tudom, hogy fáradt vagy. De könnyebb lesz mindegyik alaklommal, ahogy csinálod. – Az órára pillantott. Még öt perc telt el. – Annyiszor kell megtenned ahányszor csak lehetséges, amíg azt mondom, hogy állj meg. Érted?
Lupin bólintott, elfogadva szavait. Keze ismét összeszorult a pálcáján.
A következő negyven perc alatt Remus újra és újra átváltozott, sokkal tovább folytatva, mint gondolta volna, hogy meg tudja tenni – egyszerűen csak azért, mert Sirius bíztatta rá. Annyira kimerült volt, mire az utolsót is végrehajtotta, hogy a pálcáját sem tudta felemelni, s teljesen kikészülten feküdt az ágyon, majdnem sírva a fáradtságtól. Black elővarázsolt egy nedves rongyot, gyengéden megtörölgette vele az arcát, aztán lágyan megcsókolta, miközben az csak feküdt, túl gyengén a mozgásra. Egy újabb intésre egy pohár víz került elő a semmiből, s Remus arcához emelte, majd segített neki lenyelni a folyadékot. Aztán újból felemelte a pálcáját, majd elküldte a patrónusát, a csillogó fehér farkast, amit annyira szeretett, hogy Harryt és a többieket informálja.
Nem kellett sokáig várnia. Keresztfia volt az első, aki átjött az ajtón, annak a ténynek ellenére, hogy biztos volt benne, hogy Piton megpróbálta visszatartani. A fiú arckifejezése, mikor meglátta őket együtt, leírhatatlan volt – Remus kimerülten az ágyon feküdt, s Sirius mellette ült. Egy ember meleg borostyánszemei nyíltak ki, hogy üdvözöljék.
- Remus! – kiáltotta a fiú, és hozzájuk rohant, miközben megkönnyebbülve karolta át mindkettejüket.
Lupin túl kimerült volt, hogy többet tegyen, egyszerűen megpaskolta gyengéden a hátát, s halvány mosoly jelent meg arcán. Sirius kettejükre vigyorgott, majd önelégülten pillantott fel Pitonra és Dumbledore-ra.
- Látom, még mindig egy darabban vagy – mondta a morgós bájitalmester, de a zűrzavaros történelmük és a köztük levő feszültség ellenére, a férfi megkönnyebbültnek látszott.
- Köszönöm – mondta Tapmancs, s teljesen sokkolta a másikat. Kétségtelenül soha nem várta volna, hogy hallja ezt a szót az ő szájából, de Black most túl boldog volt ahhoz, hogy ez érdekelje. – A bájitalod működött.
Mivel nem volt biztos abban, hogy válaszoljon, csak bólintott egyet.
- És most – szólalt meg Dumbledore csillogó szemekkel. – Lássuk, hogy viszünk ki titeket innen. Remus, azt hiszem, eleget voltál már ebbe a kamrába bezárva.
- Mennyi ideje? – kérdezte a másik rekedten. Az időérzéke felmondta a szolgálatot, míg aludt.
- Tavaszi szünet van – válaszolta neki Harry. – Hónapok teltek el. Hiányoztál.
Lupin csak elmosolyodott erre, képtelen volt megszólalni a meghatódottságtól. Még mindig remegve a kimerültségtől megengedte Siriusnak és Harrynek, hogy lábra állítsák, s mind az öten kiléptek a Titkok Kamrájából, hogy újra csatlakozzanak az élőkhöz.
***
Mikor Remus legközelebb felébredt azon kapta magát, hogy egy ismerős ágyon fekszik, abban a szobában, amit Dumbledore adott nekik a Roxfortban. Valaki kicserélte vagy átváltoztatta a ruháját pizsamára, s az utolsó néhány nap – hónap - eseményei ellenére meglepően felüdülten érezte magát, bár egy picit éhesnek is.
Mikor kinyitotta a szemét azon kapta magát, hogy egy mosolygó Sirius Blackre néz, aki az ágy szélén ült, s őt nézte. Az illata körbevette őt, s gyanította, hogy barátja nem hagyta el oldalát, mióta idekerült. Érezte, hogy a benne levő farkas megmozdul, mint mindig, éhesen a párjára, de először életében az érzés nem töltötte el riadtsággal. A farkast megfékezték, békés volt, mintha már nem harcolt volna az emberi természetével.
- Üdvözöllek itthon, Holdsáp! – mondta Tapmancs ragyogva, vigyora versengett a napfénnyel, ami a magas és keskeny ablakon át sugárzott.
Remus kinyúlt és megfogta barátjának a kezét, majd elmosolyodott, mikor kedvese is ugyanolyan szorosan fogta meg az övét. Gondolatai végre kezdtek kitisztulni – emlékezett egy részére abból, amit Sirius mondott neki, mikor próbálta kiküzdeni magát a megvadult őrületéből, ami fogva tartotta. Istenem, az őrület! Most olyannak tűnt, mint egy rémálom. Elgondolkodott rajta, hogy vajon bántott-e valakit, hogy kárt tett-e abban a világban, amit annyira próbált megvédeni. Halványan emlékezett az ellenállhatatlan gyilkolási vágyára. Draco Malfoy volt, igaz? Vajon bántotta a fiút?
A Malfoy kölyök megpróbálta elvenni a párját – a farkas dühös követelései még mindig ott lapultak az elméjének mélyén, de sikeresen félrelökte őket. A racionális emberi ész tudta, hogy egyedül Lucius a hibás, nem a fia. Milyen furcsa volt, hogy ilyen könnyen képes elcsendesíteni a farkast, bár a vágyat, hogy megfogja Siriust, és soha ne engedje el, nem lehetett ilyen könnyen elnyomni. De aztán rájött, a vágy nem egyedül a farkashoz tartozott. Viszont miért volt ilyen könnyű? Ezek szerint működött Perselus bájitala?
- Sirius, sajnálom… – kezdte, csak hogy félbeszakítsák.
- Ne merészelj bocsánatot kérni! – parancsolta a másik szigorúan. – Már egyszer megbeszéltük ezt. Senkinek sem tartozol bocsánatkéréssel. Felejtsd el, Holdsáp.
Felejtse el? Remus bizonytalanul pislogott. Csak úgy… felejtse el… mikor nem is tudta, milyen eredménye volt az őrületének? És komolyan, annyi minden volt, amiért bocsánatot kell kérnie. Nem csak azért, mert így elvesztette önuralmát, hanem mert elutasította Siriust mindazon hónapok alatt, míg a férfi őt „üldözte". Nem kellett volna ennyit hezitálnia. Tényleg kétségbe vonta, hogy Sirius szereti? Lehet, hogy a férfi ingatag és könnyelmű, de soha nem volt hazug.
- De… – nem volt benne biztos, hogyan tegye fel a kérdést.
- Teljesen a tiéd vagyok – biztosította Sirius. – Szabad, nőtlen, független, kivéve az egész köröznek-egy-olyan-gyilkosságért-amit-nem-követtem-el dolog, és egészen szerelmes egy bizonyos volt vérfarkasba, aki úgy tűnik nem képes megérteni, milyen jó fogás is vagyok én.
Képtelenül arra, hogy visszatartsa magát, Remus megmarkolta Sirius ingét és magára húzta, vad csókcsatába hívva száját. Nem sok tapasztalata volt ezen a téren - úgy gondolta elég tehetségtelen volt ebben a témában, de ez sokkal inkább arról szólt, hogy megízlelje a karjaiban lévő férfit, s azt több mint kielégítően tudta, hogy kell csinálni. Kedvese nyögése alapján úgy gondolta, nincs panasz. Nem tartott sokáig, hogy a másik átvegye a hatalmat, és mielőtt észrevette volna, Remus elveszett egy érzéki mámorban, s elgondolkodott rajta, eddig miért is vonakodott annyira.
Siriusnak végül levegőt kellett vennie, de az arckifejezése, ahogy lenézett rá olyan volt, amiről Remus tudta, hogy soha nem fogja elfelejteni. Csillogtak valaha is ilyen fényesen azok a kék szemek? Olyan volt, mintha Azkaban minden árnyéka és a háború sötétsége pillanatnyilag eltűnt volna, s nem hagyott volna mást, mint a szép, pompás fiatalembert, akit gyermekkorából ismert. A szíve érzésektől dagadt.
- Szeretlek – mondta neki, s azt kívánta bárcsak bevallotta volna ezt a fantasztikus dolgot már akkor régen, mikor először meglátta Sirius Blacket a beosztásukon a Roxfort Nagytermében. Ugyanolyan igaz volt akkor, mint most.
- Persze, hogy szeretsz! – értett egyet Sirius boldogan, s lehajolt, hogy ismét megcsókolja.
Ezúttal Remus nyögött fel, átkarolta testét és közelebb húzta. Nem bírt elég közel jutni hozzá, vágyott a másik férfi szikár alakjából felé áradó hőre. Mikor Sirius egyik lábát az övéi közé csúsztatta, Remus levegőért kapkodott az érzéstől, s ívben megfeszült. A farkas fel akarta falni a férfit, el akarta venni, ami az övé, de ugyanakkor a benne levő ember tudni akarta, hova vezeti Sirius. Bájital ide vagy oda, Remus még mindig érezte a vénáiban folyó nem emberi erejét, s tudta, hogy átveheti az uralmat bármilyen fizikai kontaktuson közöttük. Óvatosan végigsimított kezével a férfi hátán, akarattal finoman és gyengéden tartva érintését. Később, ígérte meg a farkasnak, s az ember elsőbbséget élvezett.
A másiknak nem tartott sok időbe, hogy rájöjjön, ezúttal nem fog vonakodni, nem fogja visszautasítani közeledését, és mint minden „igazi griffendéles" kihasználta ezt a felfedezést. Rángatta és húzta pizsama felsőjét, amit viselt, míg a gombok leszakadtak, s feltárták a mellkasát.
Remus leküzdötte a szégyenérzetet, ami feszélyezte. Utálta a sebhelyeket, amelyek elcsúfították a testét. De akármilyen félelme is lett volna, gyorsan enyhítették Sirius gyengéd érintései. A teste lángolt, ahogy Sirius végighúzta ujjait majd ajkait a sebhelyek hosszú vonalain, s úgy imádta a testét, mintha egy műremek lett volna. A csendesen elsuttogott kedveskedések gyógyír volt a szívére, és még a farkas is megnyugodott az érzékeit felülmúló mámorító eufóriától.
Több testi kontaktust akart, így mohón húzta le választottja ruháit, felfedve a testet, amit már jól ismert. Sirius soha nem szégyellte testét, tinédzserként minden szégyenérzet nélkül öltözött át előtte. Ez nem változott meg felnőttként sem, s csak Remus visszafogottsága tartotta vissza attól, hogy ne tegyen többet, mint itt-ott néhány rövid pillantást lopjon. Most kibámulhatta magát, megérinthette az erős, sima bőrt és a hosszú izmok vonalát, amit mindig csodált. Annak a ténynek ellenére, hogy a farkas sokkal erősebbé tette, mint bárki, akit valaha ismert, Sirius magasabb és izmosabb volt, mint ő. Még az Azkaban sem rabolta el ezt a szépséget.
Végül együtt levették minden ruhájukat, majd mohó kezekkel és ajkakkal, egymást felfedezve feküdtek együtt. Remus folyamatosan küzdött a velejáró szégyenlősséggel, és a hezitálással, ami minden új érzéssel együtt párosult, de úgy tűnt, Sirius rettenthetetlen, s buzgón mutatott meg neki olyan dolgokat, amiről csak olvasott, és még nem hitte igaznak.
Nem is egyszer azon kapta magát, hogy levegőért kapkod és felkiált a gyönyörtől, az őt elöntő fizikai érzésektől, melyek benne égtek, és az érzelmektől, melyek a szívében és lelkében bugyogtak. Mire Sirius behatolt a testébe, keményen és mélyen, mind a farkas, mind a férfi teljes harmóniában voltak, attól a hittől, hogy semmi nem volt tökéletesebb a világon, mint ez a hő, ez a szerelem. Felüvöltött, mikor elélvezett, s hallotta, hogy vele együtt Sirius is kiáltja a nevét. A párom, gondolta Holdsáp. Végre, a párom!
Később a páros kimerülten, de boldogan egymás karjaiban feküdt, míg Sirius elmesélte Remusnak az eseményeket, amiket elmulasztott a hosszú álma miatt a Titkok Kamrájában. Remus elpirult és szégyenkezve eltakarta az arcát, mikor megtudta, hogy a vadság átültetése hogyan hatott a különböző emberekre, akik a szobában voltak. Molly terhességétől még jobban, mint az, hogy Charlie hirtelen Dracót kezdte „üldözni". Megalázottan felnyögött.
- Ó, és Piton szerelmes Harrybe – mondta neki Sirius. – De nem tudom, hogy ennek van-e valami köze a vadság átültetéséhez. Legalább is nagyon jó lenne, ha nem lett volna köze hozzá. Meg kellene ölnöm, ha megérintette Harryt.
- Honnan tudod, hogy szerelmes belé? – kérdezte Remus meglepetten, jobban elcsodálkozva ezen az információn, mint Charlie-n és Dracón. De aztán visszaemlékezett, mikor látta, hogy viselkedett Piton Winter Landsben, és úgy gondolta, mégsem kellene meglepődnie.
Sirius csak megrántotta a vállát.
- Csak mondott valamit korábban. És mint egy tipikus mardekáros, teljesen képtelen feldolgozni. Azt hiszem, valami bajuk van úgy általában a mardekárosoknak. Abban a pillanatban, mikor valami kellemes és pozitív érzés érinti meg az összefonnyadt szívüket, megsül az agyuk, valahogy úgy, mint egy vámpír a napon. Vagy egy csiga, ha sót szórsz rá.
Mellőzve az elég otromba leírást, Remus megkérdezte:
- Mi van Harryvel? Ő is…?
- Kérlek! – ellenkezett Sirius. – Pitonról beszélünk. Lehet, hogy Harry fiatal, de nem bolond. Jobb ízlése van ennél! Mellesleg, azt hiszem majdnem sikerült meggyőznöm Harryt, hogy vonuljon kolostorba. Bár azt hiszem… rendesebbnek… kell lennünk Pitonnal. Végül is meggyógyított.
Remus erre összehúzta szemöldökét, emlékezve valami másra, amit Sirius korábban mondott. Volt vérfarkasnak hívta.
- Nem tudhatjuk, hogy működött-e a bájital a következő teliholdig – emlékeztette Remus. – Úgy értem, az animágus bájital működött, de ott van az esély, hogy elvesztem az önuralmam, és átváltozom teliholdkor.
Sirius viszont csak rávigyorgott, mintha a világ legcsodálatosabb tréfáját vitte volna véghez.
- Holdsáp – mondta vidáman. – Két napja alszol. Tegnap este volt telihold. Fel sem ébredtél alatta.
Múlt éjjel? Remus sokkoltan nézett rá. Egy telihold emelkedett fel, majd ment le, és ő észre sem vette? Semmi átváltozás, semmi fájdalmas csonttörés és ínszakadás, semmi gyötrődő ordítás, ahogy a teste csavarodik és vonaglik a hónapos őrület kínzása alatt.
Érzelmek mostak végig rajta, s zokogás szabadult fel ajkai mögül, ahogy több évtized kétségbeesése egyszerre öntötte el. Érezte, hogy Sirius szorosan a karjaiba öleli, s ő az édes illatú bőrbe temette arcát, miközben elsiratta a hosszú évek szenvedéseit, ami alól végre felszabadult.
AN:
Eltartott egy ideig, míg rájöttem, hogyan dolgozzam ki ennek a párnak a dinamikáját. Holdsáp nyilvánvalóan alfa hím, de Remus nem – az ereje ellenére, és annak a szokásának, hogy bizonyos engedetlen kiskutyákat tesz a helyére, mikor túl rakoncátlanok lesznek. Ugyanolyan könnyen megírhattam volna ezt úgy, hogy Remus egy elég agresszív, domináns szerető, de minthogy a férfinak szó szerint semmi tapasztalata nincs, valószínűtlennek tűnik. A páros kétségtelenül („mindhármuk", ha a farkast is számolod) rájön a dolgokra útközben.
Mellékesen: próbáltam válaszolni minden e-mailre, de nagyon el vagyok maradva. Jelenleg van körülbelül 4000 bejövő üzenetem, és nehéz átolvasni őket. Sok ember kérte az engedélyt, hogy lefordítsák ezt a történetet, és örömmel egyezek bele, feltéve, hogy a fordítások tartalmazzák minden megjegyzésem és cáfolatom. Jelenleg magyarra, oroszra, németre, spanyolra és hollandra fordítják. Felteszem az URL-ket a honlapomra, mikor a történet végre befejeződik.
Ami az illusztrációkat illeti, nincs specifikus engedélyem egyik művésztől sem, hogy ide tegyem az URL-t (arról nem is beszélve, hogy az ff nem szereti beengedni az URL-ket egy történetbe), de észrevettem két nagyon szép darabot a -on. Keressetek rá a „the marriage stone"-ra, és egy csodálatos vázlatot találtok majd Germától Severusról, amint Harryt viszi vissza Roxmortsból, miután megtámadták. Aztán keressetek rá „Julius Snape"-re, és találtok egy nagyszerű anime stílusú rajzot Julisról, amint bekeríti Harryt a rózsalabirintusban, migihayamitől. Ha valaki tud még más illusztrációt, kérem, írjon egy sort, és tudassa velem.
Úgy találom, hogy az ilyenfajta írás – felteszek egy fejezetet, amint befejezem – nagyon furcsa egy író szemszögéből. Nem szokatlan, hogy éppen a közepén tarts egy jelenet írásában, mikor hirtelen rájössz, hogy ahogyan megírtad nem fog működni. Így vissza kell térned, és újraépíteni az egész dolgot, de gyakran ez azt jelenti, hogy TÖBB jelenethez kell visszatérni, és megváltoztatni dolgokat, csak hogy egy új jelenetet tudj előkészíteni. Ha már közzé tettem a jeleneteket, amelyeket szükséges megváltoztatni, elég nehéz kijavítani bármit is.
Van körülbelül még 15,000-nyi szavam ez után a fejezet után megírva,de állandóan átírom ebben a részben az utolsó jelenetet, mert nem akar jól kijönni. Akárhányszor átírom, vissza kell térnem, és meg kell változtatnom valami mást. Így kérlek, legyetek türelemmel, míg átdolgozom a hibákat. Olyan gyorsan írok, ahogy csak tudok.
És igen, elég hamar megkapjátok a magyarázatot Harry reakciójáról a csókra. Nem fogok csak átugrani rajta.