6. Perverz játékok, egy haldokló üdvéért

- Ez a hely, tele van buzikkal! – fakadt ki Renji, az első, fogdában töltött huszonnégy óra után.
- Szerintem kettőnk közül, nem téged zavar a legjobban. – szólt hitetlenkedve Ichigo.
- Nem hallottam kristálytisztán! – fordult gyilkos pillantással a narancshajú felé Renji.
- Semmi! Nem szóltam… tényleg! – mentegetőzött Ichi.
- Nem ajánlom, hogy felbosszants! Egy óra múlva kezdődik a koncert, és én nem vagyok sehol, a többiek már biztosan kéket-zöldet látnak idegességükben… De ha legalább telefonálhatnék…

Az órák borzasztó lassúsággal teltek a fogdában. És egy rókaképű fazon időről időre megjelent a rácsok túloldalán, hogy ellenőrizze; Ichigo még mindig a helyén van, nem tűnt el. Ezt a jelenséget, az utóbbi személy egyre nehezebben viselte, és fokozódó idegességét a mellette lévő falon töltötte ki.

- Ichigo! Fejezd már be! – ordított fel Renji, mikor újabb por adag hullott az arcába. – Rám potyog az összes vakolat! – és lábát teljesen felemelve belerúgott a felette lévő ágy aljába.

Két órával később, Renji már úgy nézett ki, mintha őszülne; feladta Ichigo kérlelését. Hiába fordult meg az ágyon, a vakolat a fekvőalkalmatosság egész hosszában hullott alá, így hát beletörődött és feladta a por elleni küzdelmet. Hajnalban halk veszekedésre lett figyelmes, ami a rácsok felől hallatszódott.

- Eresszen el! Mégis, mit képzel? – hallotta Ichigo hangját.
- Ez csak rutinellenőrzés. Meg kell motoznom téged.– válaszolt egy idegen, ám mégis ismerős, sunyi hang.
- Soha!
- Szeretnétek előbb kijutni? – ezután halk kacaj, majd az ajtó nyikorgása hallatszódott.

De a következő pillanatban a vörös hajú, már visszazuhant mély álmába.

*

Ichigo idegesen bámulta a repedezett, pókhálós mennyezetet, de a falat – véres kezére pillantva – nem ütlegelte tovább. Az ágy, amin feküdt, iszonyatosan kényelmetlen volt, nem bírta rendesen kinyújtani a lábait, mert rövid volt és keskeny. Hiába forgolódott, háta, vállai és nyaka teljesen begörcsöltek, így hát lemászott a helyéről és körbe sétált a cellában. Nagy bánatára épp akkor jöttek ellenőrizni őket, és Ichigo szerencsétlenségére Gin volt az; aki először csak elsétált előtte, figyelemre se méltatva a feszült narancshajút, majd két lépést vissza hátrált, belevigyorgott az arcába, elővette a kulcsokat, kinyitotta az ajtót, és a karjánál megragadta a fiút.

- Eresszen el! Mégis, mit képzel? – ellenkezett Ichigo.
- Ez csak rutinellenőrzés. Meg kell motoznom téged. – és perverz vigyorra húzódott Ichimaru szája.
- Soha! – tiltakozott rémült arccal Ichi.
Gin az alvó Renji felé pillantott, majd egy tömör, lényegre törő mondatot intézett a narancshajúhoz.
- Szeretnétek előbb kijutni?
Ichigo nyelt egyet, majd hátra fordult, és Renjire nézett ő is. Némán követte a cellából kilépő Ichimarut.

Némán lépkedtek a kihalt, félhomályban úszó folyosón, jobbra és balra üres irodákat sejtető, sötéten ásító, nyitott ajtók követték egymást. Befordultak az egyik sarkon, és a harmadik ajtón beléptek. Ichigo szemébe belehasított a fájdalom, a hirtelen jött fényáradat miatt, ezért kezét az arca elé emelve, hunyorogva nézett körbe a helyiségben. Kicsi iroda volt, tele iratokkal tömött polcokkal. A középen elhelyezkedő asztalon, egy zöldburájú lámpa állt további papírkupacok társaságában.

- Ha végeztünk, azonnal kienged minket! – szögezte le Ichigo. De a rókaképű továbbra is csak sunyin vigyorgott rá, majd a fiú elé lépett. Egy ideig csak egymás szemébe néztek, majd Ichimaru, a lehető legtermészetesebb és legnyugodtabb hangon kijelentette.
- Térdre!
Először Ichigo nem értette, és csak bután pislogott a férfira, de szép lassan eljutott az agyáig, a mondat lényege.
- Soha! – vágta rá.
- Soha! Sooooha! Sohaaaaaa! – utánozta gúnyolódva Gin. – Eléggé szűk lehet a szókincsed, ha csak ezt az egy szót ismered.
A narancshajú erre már nem tudott mit mondani. Vett egy mély levegőt, hogy ne ugorjon Ichimaru nyakának.
- Nem arról volt szó, hogy ez csak egy rutinellenőrzés? – kérdezte dühtől remegő hangon.
- Soha ne higgy egy idegennek.
- Márpedig én nem fogom megtenni! – jelentette ki dacosan Ichi.
- Biztosan szörnyű érzés lesz a barátodnak, ha a kórházban már csak Hanatarou holttestét látná.
- Mocskos, aljas dög… Várjunk csak? Maga honnan tud Hana… - kezdte volna, de Gin megszakította.
- Térdre!
Ichigo, bár kelletlenül, térdre ereszkedett a férfi előtt, de nem csinált semmi mást. Reménykedett, hogy az a perverz rókafejű megelégszik ennyivel is. De nagy bánatára nem így lett.
- A nadrágomat… - mutatott a ruhadarabra. – Ha nem húzod le a cipzárt, akkor nem fog menni.
Ichi megtette, de a következő lépésre nem tudta rászánni magát. Felnézett az ezüsthajúra, hátha csak ugratja, de az továbbra is vigyorgott. Így hát bátortalanul felemelte karját, a mutató és hüvelykujja közé csippentette a cipzár fém húzókáját, majd miután a gombot is kigombolta, lejjebb húzta a férfi nadrágját. Meglepődve vette észre, hogy nincs rajta alsó.
„- Háhh, biztos már egész nap erre készült!" – gondolta mély gúnnyal magában és kézbe vette Ichimaru még teljesen puha szerszámát, ami már az első érintéstől éledezni kezdett.
Ahogy Ichigo tovább ingerelte az érzékeny testrészt, kéjes sóhajok hagyták el Gin ajkait. Fél perc sem kellett hozzá, hogy a szóban – illetve szájban – forgó szerv hatalmasra és kőkeménye duzzadjon a fiú puha és nedves ajkai közt. A rókaképű mindkét kezével beletúrt az előtte térdelő Ichigo hajába, hogy gyorsabb mozdulatokra bírja „rutin ellenőrzött" védencét. A férfi előtt görnyedő fiú öklendezett és fuldoklott Ichimaru szerszámától, mivel az, olykor túlzottan is a torkára csúszott; valahogy most már el tudta képzelni, hogy régen mit neveztek torokgyíknak.
Amint Gin megérezte erejének végét, – Ichigo átmeneti megkönnyebbülésére – kihúzta falloszát a szájából, karjánál fogva felemelte a fiút és az asztalra lökte.

- Mégis mit… - nyögte döbbent arccal Ichigo.
- Vetkőzz… húzd le a nadrágod… - lihegett türelmetlenül a férfi és elkezdte lerángatni a fiú nadrágját.
- Na, azt már nem! – fakadt ki dühösen a narancshajú, de Ichimaru szúrós tekintetét elkapva úgy döntött, hogy inkább nem ellenkezik.

Ahogy lekerült a ruhadarab, a rókaképű benyálazta két ujját és előkészítette a terepet a behatoláshoz. Ichigo az ujjak érintésétől kellemetlenül felszisszent, a merev hímtag behatolása viszont elsőre akkora fájdalmat okozott, hogy kínjában felüvöltött. De a szenvedés nem tartott sokáig; az ezüsthajú, pár percen belül, nyögve élvezett Ichi hátsójába. Néhány másodperc erejéig még kiélvezte a helyzetet, majd lökött még egy utolsót a fiún, azután szép lassan kihúzta, mindenféle testnedvektől csöpögő férfiasságát.
Ichigo lihegve rogyott össze az asztal tövében, és magában átkozta az egész helyzetet.
„- Hanatarou, ezek után ajánlom, hogy életben maradj!"

*

Ebben a pillanatban, a kórház, tizenhármas magán kórtermében elment az áram, az életfunkciókat fenntartó készülékek búgása, csipogása és ketyegése ugyanabban a pillanatban hallgatott el.
Hanatarou arcán, a lélegeztető géphez tartozó átlátszó maszk nem párásodott be többé lélegzetvételnyi időnként. Az élettelenül fekvő fiú beesett, betegesen sovány arcán legurult egy könnycsepp.

*

- Ahogy megígértem, reggel kiengedlek titeket. – mondta kissé csalódott hangon Ichimaru.
- Kérem, sürgősen be kell jutnunk a kórházba! Kitudja, vajon életben lesz még a barátunk? – könyörgött Ichigo.
- Nem tehetem. Szabályba ütközik. – aggályoskodott a rókaképű.
- Ha kienged… - folyamodott a narancshajú fiú cselhez. – Akkor máskor is meglátogatom magát.
- Hmm… megszívlelendő az ajánlatod, deee… - egy percnyi habozás után rábólintott a dologra. – Hát legyen, de akkor kérlek, az elkövetkezendő hetekben próbálj beszerezni, legalább két tubus síkosítót. – eresztett meg egy régen látott perverz vigyort.
Ichigoban egy pillanatra megállt az ütő, de mosolyogva ráhagyta, úgy sem állt szándékában, hogy a közeljövőben – de még a messziben sem – bármikor is látogatást tegyen ennél a perverz állatnál, hátat fordított és indult volna Renjiért, de Gin megállította.
- Ha módodban áll, akkor epreset vegyél. – Ichi kelletlenül mosolygott továbbra is. Azonban Gin ismét feltartotta. – A kulcsra is szükséged lesz. – és egy, kissé rozsdás kulcsot hajított a fiú felé.
Most már nem tarthatta vissza a fiút semmi sem, kirohant a helyiségből és egyenesen a lepusztult cella felé rohant, hogy felébressze mélyen alvó barátját. De amikor odaért, meglepetten tapasztalta, hogy az ajtó nyitva áll és a helyiség üres.

- Renji! Itt vagy? – kérdezte bizonytalanul, bár már magától is tudta a választ.

*

Egy teljesen kifulladt férfi lépett be a kórház ajtaján. Körbe nézett, de senkit sem látott, mivel az éjszakai ügyelet, az épület másik végében volt. Remegő lábakkal a recepciós pult mögé lépett és átkutatta az összes fiókot és irattartót, ami a keze ügyébe került. Hamar megtalálta, amit keresett és gyors léptekkel elindult a tizenhármas számmal jelzett kórterembe, ahol egy haldokló fiú várta, hogy valaki megmentse.