11. A szökés

Miután Renji egy ártatlan kérdéssel sikeresen felidegesítette Yoruichit, jobbnak látta, ha inkább haza megy. Csalódott és szomorú volt. Valahogy nem erre számított, látni szerette volna Hanát; magához ölelni, megcsókolni…
- Ugye nem gond? – kérdezte aggodalmas arccal Ichigo. – Pedig én szóltam…
- Tudom, az én hibám… nem szabad egy terhes nővel kikezdeni. – vigyorodott el a vörös hajú, és búcsút intett barátjának. Rosszkedvűen lépkedett az utcán. Nem volt kedve hazamenni, ezért elsétált a közeli folyóparthoz, leült egy sziklára, és ott maradt egészen késő estig.

- De miért? – Hana hangja már-már sírósnak hatott. – Ismered őt, nem rossz ember, miért nem beszélgethettem vele egy kicsit?
- Mert én azt mondtam, hogy nem! – zárta le a vitát ellentmondást nem tűrő hangon Yoruichi. –És most jobb lesz, ha felmész a szobádba, gyenge vagy még, pihenned kell!
Hana, duzzogva elvonult, maga mögött hangosan becsapva az ajtót, az ágyára vetette magát és a párnájába fúrta az arcát. Körülbelül félórát töltött így, majd megunva ezt, bekapcsolta a tévéjét; épp valami börtön sorozat ment, jó pár perc kellett ahhoz, hogy az információ eljusson a tudatáig.
- Ha nem engednek… akkor megszököm!

Mikor megbizonyosodott arról, hogy a házban már mindenki alszik, zajtalan léptekkel elindult lefelé a lépcsőn, majd halkan kinyitotta az ajtót és kiment. Ijesztően sötét volt, ugyanis tisztázatlan okok miatt, csak minden hatodik villanyoszlop világított. Annak ellenére, hogy nyár volt, dermesztően hideg szél fújt, Hana fejében nem egyszer megfordult, hogy vihetett volna magával egy vékony kabátot, szidta is magát rendesen, mikor már félórás gyaloglás után annyira át volt fagyva, hogy az összes ujja lilára fagyott a hidegben. Ekkor hirtelen bevillant az agyába… nem tudta, hogy hol lakik Renji. A fejét fogta, hogy, hogy lehetett ilyen hülye; úgy elindulni valakihez, hogy még azt sem tudja, hogy merre menjen. Visszafordulni nem akart, ezért hát elkezdett gondolkozni; mi tévő is legyen?

*

Ritmusos dob és basszus ütemek szűrődtek ki tompán az alagsori helyiség keskeny, nyitott ablakán.
A Hollows épp egy új számot próbáltak, amihez nem rég írt Ulquiorra szöveget.
- Hogy lehetsz ennyire béna? - nyögött türelmetlenül Ikkaku, amikor a mögötte ülő Kenpachi ismételten rosszul időzítette a refrén végét.
- Ha esetleg te jobban tudnád ezt eldobolni, akkor átadom a helyemet! - förmedt rá, a nagydarab dobos. - Kíváncsi lennék, hogy neked mennyire menne?
- Barom nehéz két pálcikával hadonászni…
- Fejezzétek már be! - csattant fel idegesen az énekes. - Hogy a francba tanuljam meg jól a szöveget, ha ti folyton leálltok veszekedni?
- Esetleg oda is állhatnál a mikrofonhoz énekelni… akkor talán menne.
- Fogd be! Kettőnk közül nem én vagyok az, aki nem tudja eljátszani a számot…
- Ezzel most rám célozgatsz? - vágott közbe a dobos srác.
Egy másodperc alatt hatalmas vita kerekedett hármójuk között, Ulquiorra egy darabig tűrte, próbálta őket csitítgatni, de már ő is fáradt volt, ezért radikális megoldáshoz folyamodott; az erősítőt és a gitárját olyan frekvenciára állította, hogy bezavarják egymást, így fülrepesztő csikorgás hallatszott a hatalmas hangfalakból. A veszekedés persze azonnal abba maradt, de így most ő lett a célpont.
- Normális vagy?
- Meg akarsz minket ölni?
- Ha még egyszer megcsinálod…
- Jól van! - vágott közbe. - Szerintem mára legyen ennyi elég, nem megyünk semmire, ha kétpercenként leállunk veszekedni.
Szavait követően kínos csönd támadt, társai nyilván igazat adtak neki, és elszégyellték magukat. Elsőként Renji törte meg a csendet.
- Mi lenne, ha lazítanánk egy kicsit? Menjünk és gurítsunk le egy, vagy több, korsó sört!
- Fáradt vagyok!
- Nincs pénzem…
- Bekapcsolva felejtettem a sütőt… - utóbbi megnyilvánulás Ikkaku szájából hangzott el, a többiek csak lesújtó pillantásokat vetettek rá.
- Legalább valami hihető kifogást keress… - szólalt meg csendesen Kenpachi.
- Na, jó! - vetett véget a helyzetnek az énekes. - Én fizetek!
- Oké, megyünk! - hangzott egyszerre a három srác szájából.
- Piócák - nevetett Renji, és felállt a kényelmes fotelből.
Ulquiorra éppen a kabátját próbálta felvenni, amikor Ikkaku nekiment, és majd' fellökte, aminek következményeképp észrevétlenül kicsúszott zsebéből a tárcája, és a földön, egy sötét helyen landolt.
- Nézzél már, vadállat! - förmedt rá a kopaszra, és azzal a mondattal bezárólag le is kapcsolta a villanyt.

*

Hana, csak öt perccel késte le a bandát, de a próbaterem ajtaját zárva találta, és az ablakokon sem szűrődött ki semmiféle fény. Elkeseredetten dőlt a ház falának, amin hátát végig csúsztatva leült a földre.
Egy ideje már ott ücsörgött, amikor halk nyávogásra lett figyelmes, egy macska dörgölőzött hozzá, ami a túloldali üzlet neon világításától egészen kéknek tűnt.
- Te is egyedül vagy? - kérdezte mosolyogva az állattól, bár választ egyáltalán nem várt, mire a kék macska igenlően nyávogott egyet. Sokáig simogatta a kis jószágot, az már egészen meg is kedvelte Hanát, azonban az valamitől megijedt, és beiszkolt egy nyitva fejeltett alagsori ablakon. A fiú csodálkozva nézett a macska után, majd a másik irányba fordult, hogy megnézze, mitől rémült meg ennyire.
Egy méretes kutya közelített felé, ami nem volt éppen jó kedvében, mert hangos morgás zaja hallatszódott felőle, ezért Hana gondolkodás nélkül követte a macskát; inkább zuhan pár métert, minthogy széttépje egy veszett eb.
Nagyon meglepődött, amikor valami puhán landolt. Aztán eszébe jutott; „Biztos itt van az a fotel."
A falat végig tapogatva keresett egy villanykapcsolót, hogy lásson is valamit. Igen, az a hely, még mindig ugyan úgy nézett ki, amikor legutóbb járt ott. Hangos kaparászás ütötte meg a fülét; igen, a macska már megtalálta a fotelt, és azon élesítette a körmeit, Hana fáradtan leült és hátradőlt és a kék macska dorombolva az ölébe ült. Döbbenten vette észre, hogy az állat bundája továbbra is kék.
„Szerencsétlen macska, biztos valaki kékre festette." - Gondolta, és töprengve nézelődött a helyiségben, amikor a szeme megakadt, valami oda nem illőn. Felpattant és legnagyobb meglepetésére egy tárca volt az.
„Biztos valaki elejtette." És feltette az egyik hangfal tetejére. Ám, egy pillanat alatt valami az eszébe jutott.
„Nem szép dolog, valaki másnak a tárcájában turkálni, de hátha van benne valami cím, vagy telefonszám."
Amikor kinyitotta, csak gratulálni tudott magának, mert az egyik rekeszben valóban talált egy összehajtogatott papírdarabot, amire telefonszámok és hasonlók voltak felírva. Remegő kézzel lapozgatott, forgatta a fecnit, és pár pillanat múlva meg is találta, amit keresett.
- Ez az! - kiáltott fel diadalittasan, mire a macska ijedten rezzent össze. Majd visszatette a papírt és a pénztárcát, és sietősen távozott, - a macskával a kezében, az ablakon keresztül.

*

Hangos kocsmazaj, és sűrű dohány füst járta át a szórakozóhelyet. A Hollows tagok egy asztalt körbeülve koccintottak valami tömény, sötétzöld színű itallal.
- Arra, hogy az új lemezünk is legalább olyan sikeres legyen, mit az előzőek! - kiáltott Kenpachi, tőle már megszokottan, nem túl józanul.
- Ez persze csak akkor lehetséges, ha nem fogtok állandóan veszekedni! - válaszolt Renji
- Már meg van a módszerem, hogyan nyugtassam le őket. - vigyorgott Ulquiorra.
- Ne merd… én esküszöm, hogy megütlek. - szólalt meg kissé bizonytalan hanglejtéssel Ikkaku.

*

Eközben Hana megtalálta Renji házát. Bizonytalanul próbálkozott a kilinccsel; tudta, hogy úgysem lesz nyitva az ajtó. Ezért amikor sejtése beteljesült, ismét az ablakokkal próbálkozott; ha már egyszer bejött, akkor talán másodjára is be fog. Ezen az éjszakán piszkosul nagy szerencséje volt, mert szintén talált egy nyitott pinceablakot. Kissé elhúzta a száját, hogy megint valami sötét helyre kell bemásznia.
De nem sokat rágódott ezen, először betuszkolta a kissé tiltakozó cirmost, majd utána ugrott.
Kissé feszélyezve érezte magát, ugyanis borzasztó félelmetes volt ott, vaksötét volt. Sötétebb volt, mint a rosszul megvilágított utcán.
Mire talált egy, a pincéből kivezető ajtót, az legalább egy órába telt neki, közben teljesen lezúzta magát, a sötétben „szembejövő" tárgyakban.
Amikor kilépett a fülledt pincéből, végre volt egy kis fényforrás; az ablakokon szerencsére nem voltak elhúzva a függönyök.
Itt már teljesen otthon érezte magát; felment a lépcsőn és belépett, a már ismerős bordó árnyalatos szobába. Felkapcsolta a villanyt, behúzta a függönyt, és elment zuhanyozni. A pincében eléggé mocskos lett a ruhája, és a haja is tiszta pókháló lett.
Ledobta ruháit, becsukta a zuhanykabin ajtaját és eltekerte a csapot.
miután végzett, megtörülközött, és meztelenül visszasétált a szobába. Nem akart pucéran mászkálni, a házban, ezért magára kapta az első ruhadarabot, ami az egyik székre volt dobva. A pólónak, amit felvett, olyan illata volt, mint Renjinek, behunyt szemmel szorította orrához a ruhadarabot, majd bele bújt, és elment megnézni, hogy mi van a hűtőben, mert gyomra, a sok izgalomtól eléggé hangosan korgott. Miután nem túlszégyellősen, elpusztított három nagy szendvicset, jóllakottan visszament a szobába, a mennyezeti világítás lekapcsolta, helyette az ágy mellett lévő kis lámpát kapcsolta fel, majd befészkelte magát a franciaágy közepére. A kék macska rögtön az ölébe ugrott és összegömbölyödött.
- Mit szólnál, ha adnék neked egy nevet? - kérdezte Hana a cicától, mire az a szemébe nézett. - Hm… lássuk csak… Meow… Grimmeow.
A cicus köszönetképpen nyávogott egyet, visszatette fejét Hana ölébe és perceken belül elaludt.
Hana is jobbnak látta, ha alszik, Renji úgyis felébreszti, ha hazaért.

*

Hajnali két óra körül járt az idő, az utcán csak a szórakozni vágyó fiatalok és a részegek jártak.
Az egyikük gyorsan leintett egy taxit, mielőtt még az jutott volna a rajongótábor eszébe, hogy hazáig kövessék őket. Renjinek nem volt kedve még magához is felhívni a többieket, ezért a legelső kereszteződésben, ahol befordultak megállította a taxist és kiszállt.
- Bocs, srácok, de szeretném kiszellőztetni a fejem. - mondta miután kifizette a sofőrt, majd integetve búcsúzott a távolodó járműtől. Háromnegyed hármat mutatott a nappaliban az óra, amikor Renji belépett a lakásba. Egyelőre nem vett észre semmi különöset, még az se tűnt fel neki, hogy idegen ruhadarabok vannak szétszórva a fürdőszobája padlóján. Nagyon fáradt volt, ezért hát gyorsan lezuhanyozott, és egy fekete, hosszúszárú, baggy(?) pizsamaalsót vett fel, fején törülközővel lépett be a szobába, amivel vizes haját törölgette. Felkapcsolta a villanyt és… a legelső, ami a szemét szúrta, hogy valaki fekszik az ágyában. Pontosabban, valaki és egy kék macska fekszik az ágyában, és az a valaki nagyon is hasonlított valaki nagyon ismerősre.
- Hanatarou!