- És a helyszínen megtaláltuk a DNS-ét. - mondta monoton hangon Yamamoto főkapitány. - Ez, és egyéb információk alapján, feltételezhető, hogy ön, az első számú gyanúsított.
- Ez nem bizonyíték… - csapott az asztalra Ichigo.
- Dehogynem… az ön alibije nem áll elég stabil lábakon, hogy gyanú felett álljon…
- De hányszor ismételjem még el? Azon a napon otthon voltam a feleségemmel és a sógorommal! Ezt mindketten alá tudják támasztani!
- Akkor választ tudna adni arra, hogy, hogyan került a DNS-éből pár darabka a helyszínre?
- Valószínű, hogy Hanatarouról került oda… Az elrablása előtt nálunk volt.
- Mindegy. Ez már veszett fejsze nyele… - sóhajtott Yamamoto. - A tárgyalások megkezdéséig őrizetbe vesszük…
- Ebbe nem egyezem bele… nem bizonyított, hogy valóban én követtem volna el a gyilkosságot!
- Kurosaki úr! Kérem, nyugodjon le, ha ön valóban ártatlan, akkor nem kell aggódnia. De viszont ha bűnös… - váltott szigorú hangnemre az öreg. - Akkor készüljön fel, hogy hosszú éveket fog eltölteni a börtönben!

Urahara, - aki most is Ichigoval ment, első kézből kapta meg az információkat, hogy a narancshajú azon a napon már nem megy haza és bizonytalan ideig nem is fog - rögtön telefonált Yoruichinek és közölte vele a rossz hírt.
- Kérlek, nyugodj le! Nem lesz semmi baj! - próbálta vigasztalni a zokogó nőt, telefonon keresztül. - Semmi sem bizonyított, és tudjuk, hogy azon a napon itthon volt. Emlékszel? Együtt szereltük a kocsit.
- Tudom… - szipogott Yoruichi. - De mi lesz, ha mégsem hisznek neki? Mi lesz, ha börtönbe zárják?
- Nem fogják bezárni! - nyelt egyet Urahara. - Erről én gondoskodom!
Gyors búcsúzkodás után letette a telefont, és visszasietett Ichigohoz.
- Na, mi van vele? - kérdezte aggódó hangon.
- Teljesen el van keseredve… még így telefonon keresztül is el tudtam képzelni, hogy milyen arcot vághatott, amikor megtudta… szegénykém…
- Ez… ugye csak egy rossz vicc? - kérdezte magától Ichigo, tenyerébe hajtott arccal.
Urahara válaszolni akart, de ekkor Yamamoto zavarta meg őket, aki rögtön Ichigohoz fordult.
- A járőr kocsi, már kint várja magát.
- Persze… - mormogott teljesen lemondóan Ichigo.
- És meddig kell ott lennie? - tartotta vissza a főkapitányt Urahara.
- A tárgyalások időpontjának bejegyzése az, ami több időt igénybe vesz… körülbelül… két hét…

Az alatt a két hét alatt Ichigo, mint egy sötétben vegetáló zombi, úgy mászkált körbe-körbe a cellájában, Urahara pedig gondterhelten gubbasztott a már megszokott fotelben. Fejében újra és újra ugyan az a nyomasztó gondolat ismétlődött. Hiába töltötte azt a rövidke időt húga házában, hogy vigasztalja, ez a terve nem jött össze, hisz ő maga is alig szólalt meg.

*

A bíró felállt és ismertette az Ichigo ellen felhozott vádakat. Miután ezt befejezte, átadta a szót az ügyésznek, aki felsorolta a bizonyítékokat.
- És az emeleten megtalált kardon, ami vélhetőleg az áldozat tulajdonában volt, megtaláltuk Kurosaki úr ujjlenyomatát. Ezáltal kétségtelen, hogy akkor ő járt a helyszínen.
A tárgyalás még hosszú órákig folytatódott. Tanúkat és szakértőket hallgattak ki. Az ügyész és a védőügyvéd is elmondták perbeszédeiket.
- A vádlott kíván még mondani valamit az utolsó szó jogán? - kérdezte mélyen zengő hangon a bíró. de mivel Ichigo annyira maga alatt volt, hogy inkább meg sem próbálta, folytatta. - Karakura város nevében kihirdetem, hogy a vádlott, bűnö…
- Állj! - Urahara, aki eddig némán ült a hallgatóság között, nem bírta tovább, és a pulpitus felé megindulva félbeszakította az ítélethirdetést.
- Kérem, üljön vissza a helyére! - emelte fel a hangját a bíró.
- Nem, nem! - ordítozott kétségbe esett arccal a szőke férfi. - Be kell vallanom valamit.
- Üljön vissza, különben hívom a biztonságiakat!
- Én öltem meg azt a két embert! - szavait néma csend követte, egy-két ember halkan összesúgott. - Ichigo ártatlan, ő ott sem volt!
- Nem gondolja, hogy ezzel kicsit elkésett? - kérdezte a bíró, kissé döbbent hangon.
- Ha ez a helyzet - szólalt fel Ichigo ügyvéde. - Fellebbezünk.
- Elfogadva. - jelentette ki a bíró. - Ezennel a tárgyalást bizonytalan időre berekesztem.

*

- Mégis, miért? - kérdezte fájdalmas hangon Ichigo. - Miért vállaltad magadra, az egészet? Hiszen én is ugyan olyan bűnös vagyok…
- Idefigyelj Ichigo… - szakította félbe a szőke férfi. - Te még fiatal vagy… előtted áll az élet, ott van neked még Yoruichi is, aki nem élné túl, ha tíz évre lecsuknának. Ráadásul nem is olyan soká megszületik a gyereked is… milyen lehet majd neki, hogy soha nem ismeri az apukáját, csak úgy, hogy az soha nem mehet vele játszani?
- Persze… igazad van… de… mi lesz így veled?
- Velem ne foglalkozz… öreg vagyok már… és már nincs semmim, ami visszatartana. De borzasztóan érezném magam, ha hagynám, hogy börtönbe kerülj. Ezért kérlek…

*

Pár nappal később, ismét a tárgyalóteremben.
- A vádlott, kíván szólni még az utolsó szó jogán? - kérdezte a bíró.
- Nem. - válaszolta Urahara.
- Esetleg valaki más? - nézett körül szemöldökét felhúzva a bíró.
- Akkor hát… Karakura város nevében kihirdetem, hogy a vádlott, bűnös. - szavai hidegen visszhangoztak a csupasz falakról. - Büntetését a Tokiói, fogházban tölti le, aminek időtartama tíz év.
A szőke férfi lemondóan, de tiszta lelkiismerettel sóhajtott, majd fejét lehajtva, hagyta, hogy kezeit a háta mögött megbilincseljék, és kivezessék a teremből.
- Kisuke… - Yoruichi zokogva borult Ichigo vállára, aki együtt érzően ölelte át.

*

Már lassan egy hónapja, hogy Uraharát letartóztatták, és elszállították a börtönbe, de Ichigo és Yoruichi egyetlen hétvégét sem hagytak ki, hogy meglátogassák őt. Persze Hanatarout is magukkal vitték, bár a fiú állapota cseppet sem változott.
- És, mit terveztek, hova fogjátok ezután vinni Hanát, most, hogy Ukitake nincs már?
- Hát… - kezdett bele bizonytalanul Yoruichi. - Szerettem volna, ha Ukitake doktor segíti majd világra a kislányomat, de sajnos ez már lehetetlen… fel nem tudom fogni, hogy mi állt a doki távozásának hátterében…
Urahara, inkább meg sem szólalt, kicsit önzőnek tartotta magát emiatt, de ha már Ichigotól átvállalt öt évet a hűvösben, úgy érezte, hogy ez kijár neki.
- Sajnálatos…
- De találtuk egy remek pszichiátert. - folytatta Yoruichi. - Unohana Retsunak hívják, és állítólag nagyon ért az ilyen esetekhez, mint Hana.
- Hát, akkor én is szorítok, az unokaöcsikémnek. - mosolyodott el a szőke férfi és megborzolta, a különösebb életjeleket nem produkáló Hana haját. - Le kéne vágatni ezt a loboncot… már kicsit hosszú…
- Igazad van… - helyeselt Yoruichi. - Holnap, el is visszük fodrászhoz.
- Ha befestenénk a haját… - szólalt meg kicsit szétszórtan Ichigo. - Pont úgy nézne ki, mint Renji.
Yoruichi és Kisuke egymásra pillantottak. Tudták, hogy Ichigo sem tudja feldolgozni barátja halálát.
A segítség, a kínos helyzetből, egy nem várt formában érkezett.
- A látogatásnak vége. A fogolynak vissza kell térnie a körletébe. Kérem, hagyják el a helyiséget. - lépett be egy őr a szűk szobába.
- Hát… akkor, viszlát. - intett búcsút Urahara. - Nem érzem jól magam, azt hiszem, hogy elmegyek kérni egy kis gyógyszert a dokitól.
Amint becsukták a rácsot a szőke férfi mögött, bujkáló mosollyal indult a gyengélkedő felé.
Bekopogott, de mivel furcsán hosszú ideig nem érkezett válasz, belépett és körülnézett. A helyiség teljesen üres volt. Tétlenül megállt a helység közepén, amikor valaki hirtelen a háta mögé lépett, és gyengéden átkarolta.
- Hát nem tanította meg senki, hogy meg kell várni, amíg azt nem mondják, hogy szabad?
- Oh, doktor úr… mélységesen sajnálom, doktor úr, kérem, büntessen meg. - megfordult és szájon csókolta a dokit, amikor hangos kopogtatás zavarta meg a párt.
- Ukitake doktor! Az igazgató várja magát! Ukitake doktor, itt van?
- Mintha ez már valahol megtörtént volna… - mosolyodott el Kisuke.
- Ez a sorsa az orvosoknak. - mosolyodott el a hosszú, hófehér hajú férfi. - Feküdj le az egyik ágyba, mindjárt visszajövök.
- Siess, kérlek… annyira rosszul érzem magam.
- És hol fáj? - kérdezte komolyan a férfira pillantva a doki.
- Azt hiszem itt… - mutatott a szájára Urahara, majd lejjebb haladva a testén, néhány ponton mutatva. - És itt… és itt is fáj… ez itt, meg borzasztóan sajog.
- Hát akkor… ha visszajöttem, kénytelen leszek leápolgatni téged… - majd vigyorogva kilépett az ajtón.
Urahara eközben levette az ingét, és befeküdt az ágyba. Eszetlen vigyorral az arcán bámulta a plafont.
„- Ne aggódj Ichigo… nekem sem olyan rossz itt."