14.

A nyár vége

Harry ide-oda szaladgált a tornácon a két felnőtt között, miközben a süteményét majszolta. Határtalanul boldog volt, mert Perselus végre visszajött, és így már tökéletes volt a nyár. Dora mosolyogva emelte a szájához a poharat, és egy másodpercre felidézte azt a pillanatot, mikor a férfi forró ajka az övére tapadt.

– Anya, ugye holnap is elmegyünk a tengerpartra? – nézett vissza a felnőttekre a kisfiú a nagy tölgyfa tövéből, ahova elszaladt.
– Ha jól viselkedsz, akkor részemről nincs akadálya – felelte a nő.
Piton figyelmét nem kerülte el az első szó, amit Harry kiejtett a száján az imént.
– Mióta… – kezdett bele, majd tétován elhallgatott.
Dora somolyogva fordult Piton felé, sejtette, hogy mit akar kérdezni.
– Már egy ideje így szólít – magyarázta. – Nagyon cseles, általában akkor szokott így hívni, mikor nagyon szeretne valamit.
– Csak nem egy kis mardekáros ravaszság bújik meg a fiúban? – Pitont szórakoztatta a gondolat, hogy Harry talán nem is annyira griffendéles, mint hitte.
– Azt hiszem, valami olyasmi…

Vacsora után Harryt csak nagy nehézségek árán lehetett beimádkozni a fürdőkádba, de ahogy beleült a jó meleg vízbe, máris rázendített a „Kis kacsa fürdik"-re. Piton még a nappaliban is hallotta, hogyan kántálja a sorokat, és arca akaratlanul is fintorba torzult. Neki nem volt lehetősége gyerekkorában, hogy jó meleg vízben fürödjön, arra meg végkép nem volt semmi esélye, hogy az anyja gyerekdalokat tanítson neki. Egy cseppnyi féltékenység kerítette hatalmába az érzéseit, de ez olyan hirtelen múlt, el, ahogy jött. Harry megérdemli, hogy jól bánjanak vele.

Dorothea gyorsan elkészítette a férfinak a vendégszobát, amiben Remus is aludt, majd bekukkantott a fürdőszobába, hogy megnézze, a kisfiú hagyott vizet a kádban is, vagy szokás szerint kipancsolta az egészet a kőre.

Perselus letette a Dursley házból való dobozokat a szoba sarkába, és a kezébe vette a legkisebbet. Annyira szerette volna kibontani, de úgy érezte, hogy nincs hozzá joga, pedig égett a vágytól, hogy megnézhesse a fényképeket, rápillanthasson Lily kézírására. A körmével megemelte a madzag csomóját, majd sóhajtva letette a dobozt. Nem lenne fair, ha most kezdene el nosztalgiázni, éppen, amikor már végre újra Harryvel és Dorotheával lehet.

Örült, hogy minden visszaállt a régi kerékvágásba, leszámítva azt a csókot. Nem tehetett róla, abban a pillanatban úgy érezte, belepusztul, ha nem csókolja meg a nőt. Nem állította, hogy megbánta, de remélte, hogy nem fog bonyodalmakat okozni. Most nem volt ideje arra, hogy kibogozza összekuszálódott érzelmeit.

Meghallotta Dora lépteit, amint a hálószobájához közelít. Elővette a zsebéből a fájdalomcsillapító főzetet, és gyorsan felhajtotta, mielőtt a nő benyitott volna. A karján lévő Sötét Jegy továbbra is szünet nélkül izzott, iszonyatos fájdalmat okozva neki, és ő nem akarta, hogy a többiek megtudják ezt. Szerencséjére Lupin elvitte neki a bájital-hozzávalókat, amiket még Dumbledore-tól kért, így bőségesen készíthetett magának utánpótlást a főzetből.

– Nem zavarlak? – kérdezte a félig nyitva hagyott ajtó előtt állva a boszorkány.
Piton odalépett az ajtóhoz, és szélesre tárta.
– Fáradj be, Dora. – A férfi udvariasan elállt az útból.
– Mindened megvan, kényelmesnek találod a szobát? – nézett körbe a nő a kezét tördelve.
– Ne legyél olyan, mint Molly – morogta a férfi, de a hangja nem volt megrovó. – A szoba tökéletes, és köszönöm, nagyon megfelel.
– Akkor jó… – Dorothea tekintete megakadt a komód melletti dobozokon. Visszafordult Perselus felé, és kérdőn nézett rá.
– Harry nagynénje adta nekem a dobozokat, azt mondta, a fiú holmija van benne – magyarázta a férfi, és a nő mellé állt.
– Hát, nem valami sok – jegyezte meg a nő szomorúan, majd a kezébe vette a cipős-dobozt. – Ebben vajon mi lehet?
Piton először rá akarta vágni, hogy fogalma sincs, de végül úgy döntött, tartozik az igazsággal a nőnek.
– Lily után hátramaradt fotók és levelek vannak benne. – A torka egészen kiszáradt, ahogy ezt kimondta.
– Ó, Harry biztosan nagyon fog majd örülni neki. – Dora visszatette a dobozt, és barna szemeivel a férfi arcát kezdte fürkészni.
A hirtelen támadt kínos csendet Harry törte meg, aki a szobájából kikiáltva jelentette, hogy már felvette a pizsamáját, és készen áll a lefekvésre.

Mindketten megkönnyebbültek, hogy nem kell tovább a férfi szobájában állniuk a cipős-doboz társaságában. A kisfiú nagyon virgonc volt, Dora csak nagy nehezen tudta rávenni, hogy maradjon nyugton az ágyon.
Harryt igazából egyáltalán nem érdekelte az aznapi mese, ő csak azt élvezte, hogy mindkét felnőtt ott van vele a szobájában. Egyik oldalán a férfi ült az ágyban – ehhez ragaszkodott a kisfiú –, a másikon pedig Dorothea. Miután a nő észrevette, hogy a gyerek sokkal inkább a szobájában található kincseket szeretné megmutogatni Pitonnak, mintsem hogy mesét hallgasson, letette a könyvet az éjjeliszekrényre, és mosolyogva nézte a ház urait.
Egy jó óra múlva végre rá tudták venni Harryt, hogy végre becsukja a szemét, és elaludjon, de a kisfiú még utoljára megállította a férfit, mielőtt kiment volna a szobából.

– Ugye itt leszel holnap is, mikor felébredek? – kérdezte aggodalmas arccal.
– Nem kell aggódnod, Harry, itt leszek. – Piton megsimogatta a fiú arcát, aki hálásan fogadta az érintését.

Dora odakuporodott a kanapéra, elég helyet hagyva a férfinak is, de Piton inkább a fotelt választotta. A nő borral kínálta, de a férfi nemet intett a fejével, nem lett volna tanácsos kevernie az alkoholt a fájdalomcsillapító-főzettel.
Újabb csendes percek telepedtek rájuk, és érezhető volt a kettőjük közötti enyhe feszültség, ami azóta volt jelen, hogy kiléptek a férfi hálószobájából.

– Szóval akkor az Odúban voltál mostanáig – szólalt meg Dora egy biztonságos témát választva. – Meg kell mondjam, briliáns ötlet volt Dumbledore professzortól, mert én biztos, hogy sosem kerestelek volna ott.
– Az lett volna a briliáns, ha Albus hagyja, hogy akkor rögtön a keresésetekre induljak – dohogta a férfi olyan hangsúllyal, amiből kitűnt, hogy nagyon neheztel az igazgatóra.
– Nem találtál volna meg minket – csitította a nő. – Amíg nem kockáztattam meg azt a levelet Remusnak, addig senki nem tudta, hol vagyunk, és én sem tudtam semmit sem a családomról, vagy rólad.
Piton értőn bólintott, de ettől még nem haragudott kevésbé az önkényesen cselekvő Dumbledore-ra.
– A szüleid biztonságban vannak, legalábbis Lupin ezt mondta…
– Igen, így van, bár Nymphadora nem örül a kényszerű bezártságnak, de Remus szerint Kingsley nem engedte meg neki, hogy munkába álljon, mert első számú célponttá vált, mióta Bellatrix rájött, hogy én vigyázok Harryre.
– Na igen, úgy vélem, sikerült megint kibővítenünk a Sötét Nagyúr halállistáját, és ezúttal már bizton állíthatom, hogy én is rajta vagyok. – Piton fanyarul elhúzta a száját, és tett egy óvó mozdulatot a bal karja felé. – Persze mindig is csak idő kérdése volt, hogy mikor bukok le.
– Én örülök, hogy így történt – mondta a nő elnézve a férfi mellett. – Mindig is nagyon aggódtam, mikor a gyűlésekre kellett járnod, és találkoznod kellett Voldemorttal.
– Ettől már nem kell tartanod, ha újra szembetalálom magam vele, egyikünk meg fog halni, és csak Merlin segítségével leszek én az, aki túléli.

Dora erre nem mondott semmit. Lassan kortyolgatni kezdte a bort, és a gondolataiba mélyedt. A férfi szótlanul figyelte. Csak most tudatosult benne igazán, hogy mennyire vágyott utána, mennyire nem tudta elviselni a hiányát. Mégsem mondta meg neki, mert tartott tőle, hogy túl sokat akarnának, és jelen helyzetükben nem bonyolódhattak bele semmilyen kapcsoltba a barátságon kívül.

– Remélem, Harry is megnyugszik végre, most, hogy itt vagy. Nagyon sokszor kérdezett felőled, és én már egyre kevésbé tudtam őt meggyőzni róla, hogy vissza fogsz jönni.
– Ez nem rajtam múlt, ha tehettem volna, akkor veletek maradok. – Piton arcán egy pillanatra megjelent a bűntudat szele.
– Elmondod nekem, hogy hol voltál aznap, mikor megtámadtak minket? – A férfi kis gondolkozás után beleegyezően bólintott.
– Harry mugli gondviselőit látogattam meg, miután eljöttem Albustól. Számon akartam kérni rajtuk egy s mást. – Dora összevont szemöldökkel nézett rá. – Akkor éjjel belenéztem Harry fejébe, és ő hagyta, hogy kedvemre kutakodhassak, egyszer sem próbált meg kilökni.
– Azt hiszem, nem akarom tudni, miket láttál – borzongott meg a nő. – Elég szörnyű volt ahhoz, hogy számon kérd Albuson, és még a muglikhoz is elmenj, akkor jobb, ha nem tudom, mielőtt még én magam is odamennék.
– Meg kellett volna akadályoznom, hogy elvidd Harryt a minisztériumba…
Dora arca elvörösödött. Eddig is tudta, hogy nagyban ő felelős a történtekért, és elég sokat marcangolta már a lelkiismerete, mégsem érezte magát jobban egy percre sem.
– Hatalmas baklövés volt a részemről – ismerte el.
– Olyan amatőr húzás volt, amit tőled nem vártam volna! – A férfi szeme dühösen villant, és megemelte a hangját. – Nem elég, hogy saját magadat bajba keverted, de még Harryt is veszélybe sodortad, pedig azt igazán nem mondhatjuk, hogy meg tudná magát védeni! Mégis hogy lehettél ennyire ostoba?
– Egyetértek azzal, hogy engem is okolsz. – Dora felszegte az állát. – De azért magadat se felejtsd ki a sorból, ha valakire dühös akarsz lenni.
Piton egy másodpercig úgy érezte, hogy tényleg mindjárt üvölteni fog, végül egy viszonylag mérsékeltnek tűnő hangon szólalt meg ismét.
– Soha nem állítottam, hogy csak a te hibád, de igenis leginkább a tiéd… Más se hiányzott, minthogy megtámadjanak titeket a halálfalók.
– Tudom – mondta a nő elkínzott arccal. – Az igazgató nagyon dühös rám? Mert azt tudom, hogy Kingsley legszívesebben keresztben lenyelne a húgommal együtt.
– Albus egyelőre el volt foglalva az eltűnésetek okozta káosszal, de biztos vagyok benne, hogy nem repesett az örömtől, amiért egy szempillantás alatt a semmivel tetted egyenlővé azt a parányi kis előnyünket a Sötét Nagyúrral szemben, hogy nem tudta, hogy Harry átalakult. – Annyi szemrehányás volt a hangjában, hogy Dora úgy érezte magát miatta, mint aki összezsugorodott.
– Nem csak az én hibám! – védekezett. – Nem volt kidolgozva menekülési terv, és te sem voltál ott!
– Ezért azt a megoldást választottad, hogy a bolond húgoddal együtt berontasz a munkahelyedre? – Piton előredőlt a fotelban, hogy jobban lássa a nő arcát. – Ennyire fontos volt az állásod megmentése?
– Nymphadora hisztérikusan követelte, hogy menjek vele, nem számítottam csapdára.
– Miért, te nem a Mágiaügyi minisztériumnak dolgozol? – kérdezte a férfi gúnyosan. – Neked aztán igazán tudnod kéne, miféle emberek lebzselnek ott naphosszat.
– Például Malfoy, aki a te szívélyes jó cimborád! – vágta a férfi képébe. – És ne merészeld felróni nekem, hogy tettem bizonyos lépéseket a karrierem érdekében. Engem nem vár vissza a jó kis tanári állásom, mint egyeseket. Mihez kezdjek majd, ha Harry visszaváltozik?

Piton felpattan a fotelból, és megkerülve a dohányzóasztalt, odalépett a nő elé. Dora is felállt, és minden szívbaj nélkül állta a férfi pillantását. Egy ideig szótlanul „vitatkoztak", majd végül a férfi feladta. Sóhajtva beletúrt a hajába, és arrébb sétált.

– Felejtsük el… Nem azért jöttem vissza, hogy egymás torkának essünk – mondta békülékenyen, de Dora addigra már alaposan megsértődött.
– Ezt példásan be is mutattad az imént – morogta, majd elköszönt a férfitól, és bevonult a szobájába.

Piton kora hajnalban ébredt. Nem aludt túl jól, de ez nem a veszekedés miatt volt Dorával. Számtalan vitájuk volt már, és tudta, hogy még bőségesen maradt ez-az a tarsolyukban. Azt hitte, meg fog könnyebbülni a tudattól, hogy Harry végre a közelében van, de mégsem érezte azt a felszabadító érzést, amire úgy vágyott. A nyárból már alig volt valami hátra, és fogalma sem volt, mihez fognak kezdeni, ha beköszönt a szeptember. Dorának igaza volt. Mindkettőjüknek ott van a karrierje, őt várta a roxforti állása, de hogy mehetne vissza, tudván, hogy Harry még mindig csak öt éves?

Magához vette a fadobozt, amit Lupin vitt neki, és kiosont a konyhába. Igyekezett minél kisebb zajt csapni. Feltette a tűzre a legnagyobb edényt, amit talált, és nagyon remélte, hogy a hosszadalmas főzési idő alatt semmilyen anyag nem fog kioldódni a bájitalába. A szegényes körülmények ellenére viszonylag gondtalanul dolgozott. Jó érzéssel töltötte el újra bájitalt készíteni, még ha azért is volt rá szüksége, hogy legyőzze a fájdalmát, amit Voldemort hívásának köszönhet. Egy pillanatra felötlött benne, hogy meddig tudja ezt így csinálni. A bájital összetevői igen erős hatást fejtettek ki, ugyanakkor függőséget is okoztak, és egyre gyakrabban érezte szükségét, hogy megigyon egy főzetet.

Mire Dorothea és Harry álmosan pislogva kibotorkált a konyhába, ő már végzett, és éppen az eszközeit törölte szárazra egy konyharuhával. A bájitallal teli fiolákat már visszavitte a szobájába, nem akarta, hogy szem előtt legyenek. Harry kissé bágyadtan mászott fel a székre, és fejét az asztalra hajtotta, hogy még pár percig szendereghessen.

A boszorkány még mindig az ajtóban állt, és fintorogva szimatolt a levegőbe. Piton inkább elfordult, nem akart magyarázkodni.

– Reggeli után el kell mennem a faluba, fogytán van a készletünk – mondta Dora a nyitott jégszekrény előtt állva. – Ugye nem baj, ha kettesben hagylak titeket egy kis időre? – kérdezte Pitont.
– Természetesen rám bízhatod Harryt – felelte a férfi. A kisfiú örömtelien elmosolyodott, igazán kedvére való volt az ötlet, hogy egyedül maradhat a férfival.
– Nem is erre céloztam, csak úgy mondtam – dünnyögte a nő, és a gyerek elé tolt egy tál zabkását. – Igyekszem nem sokáig elmaradni.

Miután a boszorkány kilépett az ajtón, Piton kérdő tekintettel nézett a fiúra. Harrynek rengeteg ötlete volt, hogy mit játszhatnának, de mégis szótlan maradt.

– Gondolom, el tudod magad foglalni. – Piton leült a fotelba, és egy könyvet kezdett el lapozgatni, amit találomra kiválasztott a polcról.

Harry nem messze tőle lekuporodott a dohányzóasztalhoz, és a játékos dobozából elővette a színes ceruzáit. Egy ideig csendben színezgetett, de aztán egyre többször pillantott a férfi felé, majd végül abbahagyta a színezést. Piton még néhány percig úgy tett, mintha nem tudná, hogy a kisfiú már elég hosszú ideje őt figyeli. Végül egy lemondó sóhajjal összecsukta a könyvét, és sötét tekintetét Harry mosolygós arcára szegezte.

– Tehetek önért valamit, Mr. Potter? – Hangja játékosan csengett.
– Színezhetnénk együtt – felelte a gyerek, úgy, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb dolog.
Piton lassan megvakarta az állát. A Roxfort rettegett bájitalmestere nevetséges gyerekrajzokat színezzen? Ha ezt valaki megtudja, akkor búcsút inthet a tekintélyének. Harry beharapta az alsó ajkát, miközben arra várt, hogy a férfi mondjon valamit a felkérésére. Tekintetét egy pillanatra sem vette le a férfiról, de kezdett elbizonytalanodni.

– Ha nem szeretnél… – kezdett bele érezhetően csalódottan.

Piton felállt, és odalépett az asztal másik oldalához. Hangosan beszívta a levegőt, majd erőt vett magán, és leült a földre. Maga elé húzott egy lapot és egy ceruzát. Harry arcán egy mosoly suhant át, és ő is követte a férfi példáját. Piton egy kis idő múlva letette a ceruzát, és most ő tanulmányozta behatóan a kisfiút, miközben igen nagy munkában volt. Harry nyelve kilógott a szája sarkán, és nagyon koncentrált, hogy ne szaladjon túl a vonalakon. A férfi eltöprengett rajta, hogy vajon miért választ olyan furcsa színösszeállításokat gyerek, mert a fákat rendre lila lombkoronával ékesítette.
– Tudtommal a fák levele zöld, eltekintve néhány kivételtől – jegyezte meg a férfi, magára vonva a kisfiú figyelmét.
– Anya azt mondta, neki tetszik. – Harry bizonytalanul nézegette a rajzát. – Szerinted nem jó?

Piton észrevette a kisfiún végbemenő változást. Elképedt azon, hogy csupán egy megjegyzésével mennyire el tudja bizonytalanítani, soha nem tapasztalta még, hogy az ilyen korú gyerekek mennyire ki vannak szolgáltatva a környezetük véleményének. Harry már éppen össze akarta gyűrni a művét, mikor a férfi átnyúlt az asztalon, és megfogta a kezét.

– Nincsen vele semmi baj, Harry. – A kisfiú egy másodpercig habozott, majd kiengedte a markából a lap szélét, és elmosolyodott.

Elvett egy másik lapot, és újra kezdte a munkát, ezúttal „szakértői" tanácsot kérve Pitontól, hogy mit milyen színűre színezzen. A férfi hamar megunta a játékot, inkább maga elé vette a gyerek eddigi rajzait, és áttanulmányozta őket. Harrynek igen vad elképzelései voltak a dolgokkal kapcsoltban, de ez nem feltétlenül jelentett rosszat. Az utolsó lapot a férfi meglepetésében az asztalra ejtette. Három, igencsak gnóm kinézetű embert ábrázolt a tengerparton, ahogy egymás kezét fogva álltak a napsütésben. Bár a rajz elég gyermeteg volt, a férfi így is felismerte rajta magukat.

Dorothea ebéd után szendvicseket és limonádét pakolt egy piknik-kosárba, és mindeközben próbálta lenyugtatni a körülötte ugráló virgonc gyereket. Piton a partra is magával vitte a könyvet, de hamarosan belátta, hogy nincs esélye tovább olvasni. Harry eléggé intenzíven igényelte a figyelmét és a részvételét a kagylógyűjtéshez, és a homokvár építéshez.

A férfi egy építész pontosságával formálta a homokot, míg Harry a korának megfelelő ügyetlenséggel próbálta egyben tartani a tornyát. Dorothea kedvtelve nézte kettősüket a piros kockás takarón heverészve. Álmában sem gondolta, hogy egyszer ilyen kép tárul majd a szeme elé, de meglehetősen jó érzéssel töltötte el, hogy Perselus ennyire kedvesen bánik a fiúval. Nagyon ritka volt, amikor a férfi ennyire emberinek mutatkozott mások előtt.

– Anya, bemehetek a vízbe? – szalad oda hozzá Harry. – Csak eddig. – A térdeire mutatott a kezeivel.
– Persze, drágám, én is bemegyek veled, jó? – A kisfiú ugrott egyet örömében, és visszaszaladt a férfihoz, majd olyan erővel vetette magát a karjába, hogy Perselus hanyatt dőlt a homokban.

Harry boldog nevetése mosolygásra késztette a férfit. Visszatornázta magát ülőhelyzetbe, majd kitessékelte Harryt az öléből, és felállt. Akkurátus mozdulatokkal lesöpörte a homokot magáról.

– Te is gyere be! – szólította fel a gyerek a férfit, és a kezébe csimpaszkodva a víz felé kezdte el húzni.
Piton, megadva magát a gyengéd erőszaknak, elindult a vízhez, bár rögtön visszavonulót fújt, ahogy a hideg hullámok megérintették a lábujjait. Tiltakozva hátrálni kezdett, és visszafordult, azonban a látványtól, ami a szeme elé tárult, azonnal megtorpant. Harry számára nem volt újdonság, amit látott, Dora már számtalan alkalommal vetkőzött előtte fürdőruhára, és egyáltalán nem érezte, hogy ebben bármi különös lenne.

Tonks küldött a férfi felé egy szerény mosolyt, majd elhaladva mellette, egyre beljebb sétált a vízben. Harry azonnal utánament, és a nő nyakába kapaszkodva lemerültek a víz alá, hogy aztán nevetve bukkanjanak fel ismét.
Piton is követte őket, mert úgy érezte, a hideg víz sokat fog segíteni növekedésnek indult erekcióján. Hogy is felejthette el, hogy Dorothea olyan eszményi idomokkal volt megáldva, aminek férfi nem mondhatott nemet?

Fél óra úszkálás után kissé dideregve kimentek a partra, és lefeküdtek a takaróra, engedve a napnak, hogy meleg sugaraival felszárítsák a testükön gyöngyöző vízcseppeket. Dora lehunyt szemmel élvezte a napfürdőt. Piton levette a fehér pólót, ami egészen idáig rajta volt, és ráterítette egy füves részre. Visszaheveredett a takaróra, és ő is átadta magát a testét jólesően végigcsiklandozó napsugaraknak. Dora egy másodpercre kinyitotta a szemét, és oldalra fordította a fejét. Lopva végigmustrálta a férfi izmos testét. Éhesen itta magába a mellkasán lévő gyér szőrzeten megragadt vízcseppek útját, amik minden lélegzetvétel után elvándoroltak a hasán lévő kissé erősebb szőrzet felé, majd valahol elvesztek. Hogy megkívánta-e a férfit? Nem is volt kérdés, de Harry jelenlétében ildomosabb volt, ha moderálja magát, így inkább elszakította a pillantását a férfiról, és elfordította a fejét.

A pihenő nem sokáig tartott, mert a kisfiú hamarosan elunta magát, és újabb játékért nyöszörgött. Dora javasolta, hogy menjenek vissza a házba, mert ott sokkal több mindent tudnak csinálni. Mialatt a nő, kezében egy pohár hideg limonádéval kényelmesen elhelyezkedett a verandán lévő hintaágyon, addig Piton egyre kevésbé lelkesen kergetőzött a szerinte túlságosan is eleven gyerekkel.

Azt egyáltalán nem lehetett rá mondani, hogy nincsen formában, de igencsak megizzasztotta a feladat, hogy elkapja az előtte cikk-cakkban futkosó Harryt. Dora elfojtotta a nevetését, valahányszor a gyerek kicselezte a férfit, és Piton csak a levegőt tudta megmarkolni Potter ruhája helyett.

– Ezt nem fogom sokáig bírni – ereszkedett le szuszogva a nő mellé. Tonks felé nyújtotta a poharát, amit a férfi egy hajtásra kiivott. – Hogy lehet, hogy még mindig ennyi energiája van? Titkon bájitalokkal tömöd?
– Oh, Perselus, ha tudnád, hányszor emlegettem a nevedet, mikor nekem kellett órákon át kergetőznöm, bújócskáznom vagy labdáznom Harryvel.
– Feltehetően a nevem említése közben válogatott káromkodásokat is beillesztettél a mondandódba. – Piton enyhén megemelte a szemöldökét.
– Túl jól ismersz – vigyorgott a nő.

Estére Harry végre-valahára elfáradt, és már a kanapén elaludt. Piton magában hálásan megköszönte Merlinnek, hogy végre megkönyörült rajtuk. Mikor visszatért a nappaliba, már Dorát is ledöntötte az álmosság a lábáról, és halkan szuszogott a fotelban összegömbölyödve. Piton szája sarka megemelkedett. Úrrá lett rajta a lovagiasság, és ahogy az előbb a fiút, most boszorkányt is ölbe vette, és besétált vele a hálószobába. Lefektette az ágyra, és ráterítette a takarót. A nő felé fordult, de nem ébredt fel. Piton lágyan kisimított egy tincset az arcából, majd közelebb hajolt. Dora lélegzete csiklandozta a száját. Csak pár milliméter választotta el ajkaikat egymástól, olyan könnyű lett volna újra megcsókolni.

Piton fejében megszólalt egy hang, vélhetően a lelkiismerete. Nem teheted, hiszen azt sem tudod, mit akarsz tőle pontosan. A bájitalmester belátta, hogy a hangnak igaza van, és finoman ellökte magát az ágytól, majd kisétált és átvonult a saját szobájába, hogy ő is nyugovóra térjen.

Harry már korán reggel nagyon éber volt, és miután hangos rikoltozással kiverte az álmot Dora szeméből, azonnal átrohant a professzor szobájába, hogy az ágyára ugorva egy nem szándékos, ám annál fájdalmasabb tarkón térdeléssel őt is felébressze. A férfi szitkozódva kapott a fejéhez, és azonnal felült az ágyban. Harry szemét lesütve, bűnbánó arccal ült a sarkain.

– Bocsánat – motyogta az orra alatt. Nem mert felnézni a férfire.
– Mars a szobámból! – vakkantotta a férfi, és kimászott az ágyból. Levette a fiút is a matracról, és kijjebb tessékelte. – Nem illik másokra törni, amikor még nem fogadóképesek – feddte meg a gyereket. – Tanuld meg, hogy türelmesnek kell lenned másokkal szemben.
– Sajnálom. – Harry kitartóan fixírozta a szőnyeg rojtjait, és még véletlenül sem nézett volna a férfi szemébe.
– Nézz rám, ha hozzád beszélek! – Piton a gyerek álla alá nyúlt, és erőszakkal maga felé fordította Harry arcát. A kisfiú szeme sarkában már gyülekeztek a könnyek, azzal a veszéllyel fenyegetve, hogy mindjárt legördülnek az arcán. A férfi azonnal megbánta, hogy ilyen durván letorkolta a kisfiút, és elengedte az arcát.

Harry pontosan olyan szemekkel nézett rá, mint ő az apjára, amikor a bocsánatáért esedezett gyerekkorában. De neki sosem jutott az irgalomból.

– Jól van na, nincs semmi baj. – Kezét a vállára tette, és finoman megszorította. Harry remegve kifújta a levegőt, és a pizsamája ujjával megtörölte a szemét. – Nem haragszom rád, csak elég harapós tudok lenni reggelente – magyarázta a férfi, majd magához vonta a gyereket, és megölelte.

Harry felkéredzkedett a férfihez, és Piton egy reményvesztett sóhaj kíséretében lehajolt, és felemelte. Potter a férfi vállára hajtotta a fejét, és hagyta, hogy besétáljon vele a konyhába. Dora, amint meglátta kettősüket, kérdő tekintettel nézett a férfira.

– Felébresztett – mondta a férfi szűkszavúan, és letette Harryt egy székre.

A reggeli utáni program megint valami benti játék volt a házban, ezúttal Dora cselesen a bújócskát választotta, és cinkosan összemosolygott a férfival, mikor Harry elrohant, hogy rejtekhelyet keressen magának. Ebéd után megint a partra mentek, és Piton ezúttal már sokkal jobban tudott uralkodni az érzelmein, mikor a nő levetkőzött. Délután egy újabb kimerítő szaladgálás, labdadobálás következett. A nyár utolsó pár napjában ez a menetrend kezdett rutinszerűvé válni, ahogy az esti lefektetés is.

Harry továbbra is igényelte mindkettőjük jelenlétét, és hol egyikükhöz, hol másikukhoz bújt oda a mese hallgatása közben. Piton magában többször megállapította, hogy Dorothea nagyon jól beletanult az anyaszerepbe. Harry szemmel láthatóan rajongott a boszorkányért.

Ez az este sem különbözött a többitől, legalábbis Piton így gondolta, egészen addig, míg a mesélés véget nem ért, és mindketten többszöri kérlelés során rávették a kisfiút, hogy most már aludjon.
– Jó éjszakát, anya – köszönt el a nőtől Harry.
– Jó éjt, drágám! – A nő megpuszilta a gyerek homlokát, és megigazította rajta a takarót.
Piton is elköszönt a fiútól, de Harry álomittasan nem a megszokott választ adta neki.
– Jó éjszakát, apa – mondta két ásítás között.
A bájitalmester arca egy pillanat alatt megnyúlt, és nekitántorodott a szobában lévő komódnak. Dora is tátva maradt szájjal fordult vissza az ágy felé. Harry azonban addigra már messze járt álomföldön, és reggelig egyetlen szót sem szólt.

Akkor elkezdődött, Pitont megtalálta a végzetet egy öt éves kisfiú személyében. Akármit tehetett, akármit mondhatott, ő lett Harry Potter apja.

Az utolsó augusztusi napon Harry sokáig fent lehetett, hogy a verandán ülve végignézhesse a szüleivel a csillaghullást. Perselus mély, bársonyos hangja simogatta Dora fülét, ahogy a csillagképeket magyarázta a kisfiúnak. A férfi a hintaágy tetején pihentette a kezét, ami időnként hozzáért a nő vállához. Dora nem tehetett róla, de akárhányszor megérezte ezt az apró érintést, jóleső borzongás futott át a testén.

Harry a férfi hangját hallgatva észrevétlenül álomba szenderült. Piton bevitte az ágyába, és lefektette. A gyerek éppen csak annyi időre ébredt fel, hogy elköszönjön tőle. Újfent, mint már annyiszor az elmúlt napokban, apának szólította.

– Jó éjt, kisfiam – suttogta a férfi szeretetteljesen.

– Alszik? – kérdezte Dora a visszaérkező férfitól.
Piton bólintott, majd a pohara után nyúlt, és ivott pár kortyot.
– Tudod, egyszerűen bámulatos, hogy milyen gyorsan megszokta, hogy újra itt vagy – mosolygott a nő. – Az, hogy apának hív, a legszebb és legbizalmasabb dolog, amit valaki mondhat neked.
Piton tisztában volt ezzel, éppen ezért töltötte el egy parányi rossz érzés minden alkalommal, mikor Harry kiejtette a száján a szót. Tudta, hogy nem érdemli meg, mindazzal, amit a fiú ellen elkövetett az iskolában, vagy azzal, ahogy az anyjával bánt. Egyszerűen nem volt joga boldognak lenni attól, hogy családja lett.
– Nekem sokkal tovább tartott, míg ennyire a bizalmába fogadott.
– Savanyú a szőlő? – kérdezte Piton egy leheletnyi gúnnyal.
– Na szép, én itt arról beszélek, milyen remek dolog, ami veletek történik, erre te gúnyolódsz rajtam? – Dora tettetett felháborodása megmosolyogtatta a férfit.
– Te is tudod, hogy remek anya vagy, Dorothea. – A férfi a nő felé fordult, és sötét íriszével kifürkészhetetlen pillantást küldött felé. – Harry nagyon szerencsés veled.
– Igen… Egész jól belejöttem – somolygott a nő. – Ki gondolta volna?

Egy ideig szótlanul ültek egymás mellett, csak Dora állt fel egy percre, hogy újratöltse a poharaikat, majd visszaült a hintaágyra. Piton figyelmét nem kerülte el, hogy jó néhány centiméterrel közelebb helyezkedett el hozzá, mint korábban. Elnyomott egy mosolyt, majd úgy tett, mintha a keze csak merő véletlenségből csúszott volna Tonks vállára.

– Pardon – mondta, és már éppen elvette volna a kezét, de a nő utána kapott.
– Egyáltalán nem zavar – közölte, és tarkóját óvatosan a férfi mellkasának támasztotta. – Holnap indulnak a többiek az iskolába…
– De Harry nem lesz rajta a vonaton, hacsak valami csoda folytán az éjszaka nem változik vissza. – Piton nem mondta ki, de igazából nem is annyira bánta ezt.

Fogalma sem volt, mihez fognak kezdeni, ha Harry újra kamasz lesz. Dumbledore nem tudta megjósolni, hogy milyen következményekre számíthatnak az újabb átalakulás után. Senki sem tudta megmondani, hogy vajon Harrynek megmaradnak-e az emlékei, vagy minden elveszik, és ők újra ott lesznek, ahol a part szakad. Piton megint az olyannyira utált bájitaltan tanár lesz, Dora pedig egy tökéletes idegen?
– Nem tudom, hogy mit kéne még tennünk – töprengett hangosan a boszorkány. – Dumbledore azt mondta, hogyha Harry eléggé biztonságban érzi majd magát, és elfogad minket a családjának, akkor visszaváltozik.
– Albus sem tudhat mindent.
– Valamit rosszul csinálunk, Perselus. – Dora aggódva nézett fel a férfira. – Lehet, hogy a mi hibánk?
Piton annyira szerette volna azt mondani, hogy nem, de nem tehette. Sejtelme sem volt róla, hogy mi történik körülöttük.

A Roxfort mennyezete csillagos éggé volt elvarázsolva. Az elsősök a szokásos módon idegesen toporogtak McGalagony professzor előtt. Az igazgató a ceremónia kezdete előtt bejelentést tett, miszerint Piton professzor meghatározatlan ideig távol marad az iskolától, és a tantárgyát ideiglenesen ő fogja átvenni.
Ron, Hermione és Ginny egyáltalán nem foglalkoztak azzal, hogy Piton ott van-e a tanári asztalán vagy sem. Az egyetlen dolog, ami őket foglalkoztatta, az Harry volt. Mindhárman szomorúan nézték a vörös hajú fiú melletti üres helyet. Neville-nek is feltűnt a változás, és kíváncsian pusmogott Freddel, aki ugyanúgy nem tudott mit mondani, mint a másik oldalán ülő Hermione.

Senki nem magyarázta meg nekik, mi történt a barátjukkal, és hogy hol van. Senki nem mondta el, hogy van-e remény rá, hogy visszatér közéjük. Az egyetlen dolog, ami még barátjuk hiányánál is rosszabb volt, az a szokatlanul nyomasztó vigyor, ami Malfoy képén terült el, ahogy időről-időre az asztaluk felé tekintgetett.

– Szerintetek tud valamit, amit mi nem? – kérdezte fojtott hangon Ron.
– Bizonyára, hiszen tudjuk, miféle az apja – sziszegte Hermione, és indulatosan felszúrt a villájára egy darab húst.
Ginny szótlanul meredt üres tányérjára, egy falatot sem bírt legyűrni a torkán.
– Ki fogom belőle szedni – fogadkozott a Weasley fiú ökölbe szorult kézzel.
– Kiből szedsz ki és mit? – hajolt oda hozzá George. – Csak nem az igazgatóra céloztál vagy McGalagonyra? Kétlem, hogy bármit mondanának.
– Malfoyról beszéltünk – kotyogott bele Hermione. – Nézd csak meg azt az utálatos vigyort a képén, biztosan tud valamit.
– Elkapjuk a kis szőkét? – csillant fel Fred szeme. – Jó kis mókának ígérkezik.
– Meghiszem azt – bólogatott George
– Akármit terveztek, én is benne akarok lenni – szólalt meg Ginny harciasan, az este folyamán először.
– Ahogy én is – ajánlkozott Neville.
– Ha elkapjuk, és kiszedjük belőle, amit tud, akkor legalább harminc ponton fogjuk megszegni az iskolai szabályzatot… – Ron olyan szemekkel nézett a lányra, amitől Hermione kicsit elpirult. – De ez nem jelenti azt, hogy nem veszek benne részt.
– Helyes, akkor vacsora után elkapjuk. – Ron az asztal fölé nyújtotta a kezét, és a többiek tenyérrel lefelé fordítva ráfektették a sajátjukat.
– Reszkess, Malfoy, mert jövünk – vigyorogtak az ikrek.