18+ jelenetek! Felnőtt tartalom!

15.

Az utolsó esély

– Ezt el fogom mondani az apámnak! Tudni fog róla! – üvöltötte Malfoy, miközben Fred és George a második emeleti lányvécé padlójára nyomta.

A két fiú nagyon élvezte a dolgot. Annyira könnyű volt elkapni a szőke fiút. Miután pöffeszkedve elhagyta a Nagytermet, mind utána indultak. A két fogdmegje még az asztalnál ült és a hasát tömte, fogalmuk sem volt róla, hogy közben Malfoyt elhurcolták.

– Csináljatok már valamit, ide csődíti az egész iskolát – jajgatott Neville, de Hermione addigra már gondoskodott róla, hogy senki ne zavarhassa őket.

Hisztis Myrtle felettük körözött, és egyre csak azt kántálta, hogy megverik Malfoyt. Ron megelégelte a visítozó szellemlányt, és nem túl udvariasan elküldte egy melegebb éghajlatra, mire Myrtle sértődötten eltűnt az egyik fülkében.

Ginny arca vöröslött az indulatoktól. Hermione végig a pálcát tartó kezén tartotta a pillantását, hogy megakadályozza az esetleges támadást.

– Mit akartok tőlem? – kérdezte ijedt hangon Draco. – Engedjetek el! – harsogta, mikor nem kapott választ.
– Mit tudsz Harryről? – kérdezte Fred. – És ne add az ártatlant, mert tudjuk, hogy tudsz valamit.
– Úgy van, ki fogjuk szedni belőled – közölte nagy egyetértésben George.

Malfoy teljesen elsápadt. Egyre csak kavarogtak a gondolatok a fejében, Nem tudta, mire lennének képesek a griffendélesek, de azt igen, hogy nem tarthatják itt örökké. Amint elérkezik a takarodó ideje, a többiek keresni fogják.

– Nem mondok nektek semmit – sziszegte.

Ginnynél elszakadt a cérna, ez volt az utolsó csepp a pohárban. Visítva rávetette magát Malfoyra, félresodorva a bátyjait, és a kezét szorosan a fiú nyakára nyomta. A többiek ledöbbenve figyelték a jelenetet.

– Beszélj!

Malfoy arca kezdett kékülni, megpróbálta lefejteni magáról a torkát szorongató kezeket, de hiábavaló volt minden próbálkozása. Ginny jelenleg olyan dühös volt, hogy semmi nem állíthatta meg. Végül a szőke fiú a kezét feltartva jelezte, hogy mindent elmond, csak hagyják békén. A vörös hajú lány elengedte a torkát, de továbbra is Malfoy mellkasán térdelt.

– Az ap…apám. – Dracót erős köhögési roham rázta. – Az… azt mondta, Potter nem jön vissza az iskolába.

– Honnan tudja ezt az apád? – kérdezte Ron, maga előtt összefont karokkal.
– Mert nem tudna visszajönni, maximum hat év múlva. – Draco győzedelmesen elmosolyodott.
– Beszélj érthetően! – parancsolt rá Ginny, és figyelmeztetőn felemelte a kezét, jelezve, hogy nem lesz rest felképelni a fiút.
– Potterrel történt valami – magyarázta Malfoy. – Nem tudom, mi, és az apám se tudta, de azt mondta, a híres hős most úgy néz ki, mint egy taknyos kölyök. Állítólag gyereknek is ugyanolyan ocsmány.

Ginny úgy pattant le a fiúról, mintha rugó lett volna a talpa alatt. Mindenki elhűlve nézett Malfoyra. Hermione lázasan gondolkozott, próbálta összerakni az információ-morzsákat, amiket tudtak. Piton az Odúban, Harry mint egy kisgyerek, de valami nem volt kerek az egészben.

– Piton is vele van – vetette oda Malfoy, mikor már feltápászkodott, és teátrálisan a talárját kezdte porolgatni. – Az apám azt mondta, hogy Piton mocskos áruló, és nagy árat fog fizetni. A Sötét Nagyúr keményen megbünteti majd. – Már meg sem próbálta titkolni, kinek az oldalán áll a családja.
– Ha elkapja – közölte Hermione.
Mindenki a fejét kapkodta, és nem értett semmit. Piton miért állt volna Voldemort mellett? Hermione nem a szőke fiú előtt akarta elmondani a sejtését. A sejtést, amiben egyre biztosabb volt. Piton kémkedett a Rendnek.

Malfoy kihasználta a hirtelen támadt figyelmetlenséget, és megkísérelt egy szökést, de Fred, George és Neville villámgyorsan kapcsolt, és rászegezték a pálcájukat.
– Elmennél? Nem hinném, hogy végeztünk volna – közölte az egyik iker. – Szóval Piton vele van?
– Meg az a kitagadott ringyó is. – Malfoy szinte köpte a szavakat.
– Kicsoda? – vonta össze a szemöldökét Hermione.
– Az anyám kitagadott nővérének a lánya. Egy Tonks!

A többiek értetlenül pislogtak. Az meg hogy lehet? Hiszen látták Tonkst felszállni a Roxfort expresszre. Draco látta a többiek egymás felé küldött kérdő pillantását, és gúnyosan ciccegni kezdett.

– Tudom ám, mire gondoltok… Hogy lehetett Tonks Potterrel, mikor a vonaton volt. Eltaláltam? – Megeresztett egy vigyort. – Lehet, hogy ti nem tudnátok? – Érdeklődve szemlélte a tökéletes körmeit. – Annak az idióta külsejű boszorkánynak van egy nővére.

Szinte mindenki egyszerre fordult Malfoy felé.

– Azt akarod mondani, hogy Piton és Tonks nővére tudja, hol van Harry? – kérdezte Ginny. – Akkor Tonks is tudja, nem? – Ezt a kérdést már nem Malfoynak szegezte.
– Igen, biztosan tudja – bólogattak a többiek.
– Ezt nem hiszem el! – Ron mérgesen belerúgott a falba. – Végig ott volt az orrunk előtt az, aki segíthetett volna, és mi még csak nem is gondoltunk rá, hogy megkérdezzük.
– Na igen, a helyzetfelismerő képességed magáért beszél, Weasley. – Draco lenézőn végigmérte a másik fiút.
– Mit tudsz még? – lépett elé Ginny.
– Semmit. – Malfoy hátrébb lépett, de ezúttal már nem ijedt meg olyan könnyen. – Mindent elmondtam… Úgyhogy, ha volnátok olyan szívesek…
– Oh, hát persze, parancsolj. – Félreálltak az útjából.
Malfoy megfogta a kilincset, és lenyomta.
– Ja, és Malfoy, ha esetleg eljárna a szád a barátaidnak, csak úgy szólunk, hogy mi sem fogjuk titokban tartani, hogy fecsegtél.
– Bizony! Nagyon rossz fényt vetne rád, ha kiderülne, hogy egy kis spicli vagy – jegyezte meg Hermione felvonva a szemöldökét, amivel kísértetiesen hasonlított Pitonra.

Malfoy nyelt egy nagyot, majd távozott.
A többiek megvárták, míg becsukódik az ajtó, aztán eszeveszett diskurzusba kezdtek. Nem tudtak túl sokat, de ez a néhány dolog bőven elég volt, hogy pánikba essenek. Ha Harry most újra kisgyerek, és Piton pedig lebukott, akkor...

– Ha ez tényleg igaz, akkor nagyon nagy szarban vagyunk – jelentette ki Ron, és megtörten csúszott le a padlóra. Senki nem vitatkozott vele, hiszen igaza volt.

A világ megmentője egy öt éves kölyök.

Piton gondterhelten hagyta el Harry szobáját, miután lefektették. Nem tudta, mi tévők legyenek, már végigvettek minden lehetőséget, miközben a fiú délután az udvaron játszott. Szóba jöttek bájitalok, bűbájok, még a sötét mágia is, de minden ötletet sorra elvetettek. Patthelyzet volt.

A férfi nagyon kimerült a nap folyamán. Az első szeptemberi nap még ugyanolyan meleg volt, mint az azt megelőző nyári hónapokban, és estére sem akart enyhülni az idő. Lüktetett a feje, de nem vehetett be még egy fájdalomcsillapítót, mert a Sötét Jegye miatt aznap már kettőt megivott. Azt gondolta, talán egy zuhany segít neki ellazulni. Módszeresen összehajtogatta a levetett ruháit, majd ráhelyezte az ágy melletti székre. Miközben bevonult a fürdőszobába, a pillantása egy másodperc erejéig megakadt a cipős-dobozon. Megtörten rázta meg a fejét, és belépett a fürdőbe.

Dorothea szintén nagyon kétségbeesett volt. Amióta csak Piton megtalálta őket, megállás nélkül arról beszélgettek, hogy mit fognak csinálni, ha Harry nem változik vissza. Nem hagyhatták magára, szüksége volt egy családra. De hogyan élhetné újra az életét? Mit csinálnak, ha tényleg így marad, és esetleg hat év múlva újra a Roxfortban találja magát? Ha egyáltalán megérik azt az időd.

Igen, a boszorkány nem akarta áltatni magát. Ismerte a jóslatot, ahogy mindenki más is tudott róla Sirius halálát követően. Az igazgató többé nem titkolhatta el tőlük, mert Voldemort is tudomást szerzett róla. Harrynek kellett legyőznie őt, de ha ő kisgyerek marad, akkor soha nem lesz esélyük. Képtelenség lett volna azt gondolni, hogy fel tudják tartóztatni a Sötét Nagyurat addig, míg Potter újra el nem éri legalább a tizenötödik életévét. Előbb fog mindenki meghalni, minthogy ez megtörténne.

Halkan becsukta maga mögött az ajtót, és kisétált a nappaliba. Az asztalon mindenféle könyvek hevertek, megpróbáltak valami megoldást találni, de tehetetlenek voltak. Dora magához vette a könyveket, és odalépett a polchoz, hogy visszategye őket. Éppen az utolsó darabot tette a helyére, amikor hirtelen beugrott neki valami.
A padláson Sirius régi ládájában volt pár igen komoly fekete mágiával foglalkozó könyv, amit a férfi még annak idején a házukból hozott el, hogy ezzel is bosszanthassa az anyját. Biztos volt benne, hogy majd felrobbant mérgében, mikor hűlt helyét találta hőn szeretett olvasmányainak. Dora nem sok esélyt látott rá, de egy próbát megért.

Tíz perc múlva győzedelmesen kurjantott, és villámgyorsan lemászott a padlásról. Kopogtatás nélkül robbant be a férfi szobájába, majd mikor nem találta, tanácstalanul szólongatni kezdte. A férfi ugyan nem válaszolt, de a boszorkány észrevette a keskeny fénycsíkot a fürdőszoba ajtaja alatt, és gondolkozás nélkül benyitott.

Piton éppen akkor lépett ki a zuhany alól, és már nyúlt volna a törölközőért, mikor Dora hirtelen megjelent előtte. Egy másodpercre még a levegő is megfagyott a helyiségben. Nehéz lett volna eldönteni, melyikük jött nagyobb zavarba a helyzettől, végül a nő a nyakáig elpirulva elfordult, és sűrű bocsánatkérések közepette kiaraszolt a fürdőből.

Egy perc múlva a férfi is utána ment, immáron a derekára tekert fehér törölközővel, és eléggé olyan képet vágott, mint aki mindjárt megátkozza a nőt. Dora arca továbbra is vörös volt, és mindenfelé nézett, csak a férfira nem.

– Megtudhatnám, hogy miért törtél be az intim szférámba? – kérdezte a férfi ridegen.
– Én csak… Én utánad szóltam, de…
– Ha nem válaszolok, akkor az nyilván azt jelenti, hogy elfoglalt vagyok! – vakkantott Piton. – Merlin szerelmére, még jó, hogy nem akkor nyitottál be, amikor éppen a toalettet használtam!
– Igen, az kínos lett volna – motyogta Dora.
– Miért, ez talán nem volt az? – mordult rá a férfi, és elsétált a nő mellett, hogy magához vegye a pizsamáját. – Most visszamegyek felöltözni, remélem, nem kell magamra zárnom az ajtót.
– Biztos lehetsz benne, hogy többet be nem teszem oda a lábam – felelte ingerülten a nő, és végre ráemelte a pillantását, majd alighogy meglátta a férfi izmos felsőtestét, amit apró vízcseppek borítottak, bevillant neki a tengerparti kép, mikor lopva a férfit mustrálta, és zavartan újra el kellett fordulnia.

Néhány perc várakozás után Piton újra felbukkant, és már egészen másképpen festett az álláig begombolt fekete pizsamában. Kérdőn nézett a nőre, mire Dora felé dobta a kezében szorongatott sötétbarna, bőrkötéses könyvet. A férfi elolvasta a borítót.
Az elme birtoklása, avagy hogyan irányítsd ellenfeled gondolatait

– Ezt meg honnan szerezted? – kérdezte összevont szemöldökkel a férfi.
– Sirius holmija között volt, az anyjától hozta el még nagyon régen – felelte a nő. – Nem vagyok benne biztos, de talán segíthet.
– Ez a könyv semmiben sem segíthet, mert csupa olyan dolog van benne, amit nekünk nem lenne szabad tudnunk! – A kezével dühösen rácsapott a könyvre, majd kivonult a nappaliba, és levetette magát a kanapéra.
– Nem értelek, hiszen te is belenéztél Harry fejébe – mondta Dora enyhén oldalra billentett fejjel.
A férfi két kezét a kanapé támláján pihentette, és hátrahajtotta a fejét. A nő kijelentésére nemtetszően felhorkantott.
– Az, hogy birtoklod valaki gondolatait, vagy az engedélyével meglesed őket, nem ugyanaz – oktatta ki a nőt. – Én nem irányítottam Harryt, csupán belenéztem az emlékeibe, és ő hagyta.
– De ha…
– Nincs de! – torkolta le a nőt dühtől szikrázó szemekkel. – Tudod te egyáltalán, mit jelent az, hogy birtoklod valaki elméjét?
– Azt hiszem, de ha mégsem, akkor te majd elmondod. – Dora szemtelenül elvigyorodott. Piton csak fintorogva megrázta a fejét, majd a poharáért nyúlt, amit még az esti meseolvasás és társai előtt hagyott az asztalon. Dorát meghagyta abban a hitben, hogy ő bort iszik, holott csak víz volt benne, amit ügyesen megbűvölt, míg a nő nem nézett oda. Más se hiányzott neki, mint hogy alkohollal keverje a bájitalait.
– Valahogy rá kell vennünk, hogy visszaváltozzon. Ha másként nem megy, akkor befolyásolnunk kell az elméjét – szólalt meg a nő halkan.
– Pompás ötlet, maga Voldemort is kipróbálhatná – gúnyolódott a férfi. – Ja, neki nem is kell, hiszen már megtette, és egészen a Mágiaügyi Minisztériumig űzte a fiút.
– Tudom, hogy vannak veszélyei – morogta a nő karba font kézzel.
– Igen az a veszélye, hogyha nem tudsz időben kilépni Harry elméjéből, akkor megzápul az agya, és egy hülyegyerek lesz – vicsorogta a férfi. – Ha olyan könnyű lenne mások elméjét irányítani, akkor mindenki ezt csinálná, és nem lenne törvényellenes. De te vagy olyan idióta, hogy megpróbálnád.

Tonks állkapcsa megfeszült, ahogy megpróbálta elfojtani a belőle feltörni készülő káromkodásáradatot. Miért ilyen ellenséges vele a férfi, amikor ő is csak a megoldást keresi? Már többször felmerült bennük a sötét mágia ötlete, de úgy tűnik, az csak akkor „ártatlan" dolog, ha Piton hozakodik elő vele.

Tehetetlen dühében szinte már lyukat vájt a körmeivel a tenyerébe, és akaratlanul is legördült egy-két könnycsepp az arcán. Piton kelletlenül vette tudomásul, hogy megbántotta a nőt. A férfi idegesen beletúrt a hajába, és maga mellé hívta Dorát, de ő csak a fejét rázta.

– Ne kéresd magad, Thea. – Mire a férfi felismerte, hogy milyen nevet mondott, már késő volt. A boszorkány ráemelte sötétbarna szemeit, és az arcára kiülő vegyes érzelmek nagyon is beszédesek voltak.
– Gyere ide… Kérlek! – Az utolsó szót erőnek erejével préselte ki magából Piton. A nő nem tiltakozott tovább, átült a szemközti díványra, és Piton minden aggálya ellenére nagyon is közel helyezkedett el hozzá.
– Kifutunk az időből. – A hangja több, mint szomorú volt.
– Tudom – felelte a férfi, majd fásultan felsóhajtott.
– Néha úgy érzem, te nem is akarod, hogy Harry visszaváltozzon – mondta a nő, és a férfi pillantását kutatta, Piton azonban lehunyta a szemét.
– Néha tényleg nem akarom – suttogta maga elé.
– De miért? – kérdezte Dora, és lágyan közrefogta két kezével a férfi arcát, majd maga felé fordította. Piton kinyitotta a szemét, és pillantása találkozott Dorothea őszintén érdeklődő tekintetével. – Kérlek, Perselus, ne zárkózz el előlem.
A férfi megfogta a nő bal csuklóját, a szája elé emelte és megcsókolta, majd a tenyere alját, a közepét és végül az ujjait. A nő a másik kezét még mindig nem vette le a férfi arcáról, de már nem csupán ott tartotta, hanem szeretetteljesen cirógatni kezdte.
– Én csak… Piton hangja egy pillanatra elcsuklott. – Nem tudom elveszíteni őt, már nem lennék rá képes.
– Nem fogom hagyni, hogy ez megtörténjen, megígérem neked. – Piton bólintott, majd elengedte a nő kezét, és az asztal felé fordult. Az ölébe vette azt az átkozott könyvet, és felcsapta a fedelét.

Órák múlva már készen volt a terv. Az a terv, ami Piton szerint annyi buktatóval rendelkezett, hogy már kár is volt számolni. Ha be akartak lépni Harry fejébe, és előcsalogatni a tinédzserkori énjét, akkor mindenek előtt rá kellett venniük a mostani gyereket, hogy együttműködjön velük. A bájital és a hosszadalmas varázsige csak az egyik buktató volt. A másik az volt, hogy Piton úgy vélte, Harry régi énje nem hogy nem fog rá hallgatni, de teljességgel ellen fog állni, és ha elszabadul, ki tudja, milyen károkat okozhat. Így arra a következtetésre jutottak, hogy Dorának kell kapcsolatot létesítenie vele, csakhogy a boszorkánynak semmi tapasztalata nem volt ilyesmiben. Tonksnak még soha senki nem próbálta meg olvasni a gondolatait, és ő sem tette még ezt senkivel.

Persze a bájital segítségével könnyebben be fog tudni hatolni Harry tudatának legmélyére, de ha nem fog tudni szót érteni Potter tinédzserkori énjével, akkor mindketten veszélyben lesznek. Ha a fiú elzárja a nő elől a visszafelé vezető utat, akkor soha többé nem fog magához térni, és Harry elméjének foglya marad, ami viszont azt vonja maga után, hogy a gyerek egész egyszerűen meg fog őrülni.

– De ha ezeket nem vesszük figyelembe – kezdett bele a nő már ki tudja, hányadik alkalommal –, akkor elképzelhető, hogy működjön a dolog? Nem csak elméleti szinten.
– Elképzelhető – fújtatott a férfi az állán dobolva az ujjaival –, viszont komplett őrültek lennénk, ha nem vennénk figyelembe.
– Mikorra tudod megfőzni a bájitalt? – tudakolta a nő, az előző hozzáfűzést szándékosan figyelmen kívül hagyva. – Megvan hozzá mindened?
A férfi újra tüzetesen végigtanulmányozta a receptet, majd tagadóan megrázta a fejét.
– A hozzávalókat ugyan meg tudnánk szerezni, de a három hüvelyk vastagságú ólom-üstöt és az egy fontos arany-üstöt nem. Ugyan a laboromban mindkettőt megvan, de…
– Küldessük ide, nem olyan bonyolult – csapott le a szavakra a nő. – Dumbledore biztosan ide tudja küldeni.
– Igazán? – Piton szemöldökei felszaladtak a homlokán. – Ha nem tévedek, nem árultuk el neki, hol vagyunk, a saját biztonságunk érdekében. Nem gondolod, hogy kissé feltűnő lenne egy a Roxfortból útjára indított bagolysereg?
– Akkor elmegyek érte – dacoskodott a nő.
– Hogyne mennél, és ha lehet, akkor invitáld meg ide a téged megtámadó halálfalókat is! – vicsorogta a férfit.
– A bájital nélkül nem működik a varázsige?
– De, azért kell hozzá megcsinálni, hogy valamivel eltöltsd a felesleges óráidat! – csattant fel Piton. – Komolyan mondom, Dora, ha nem tudnám, hogy milyen magasan képzett boszorkány vagy, azt hinném, hogy kibuktál az iskolából.
– Én igyekszem nem hülyéket kérdezni – védekezett a nő, ámbár a férfi pillantása azt sugallta, hogy kevés sikerrel –, de baromira nem könnyíted meg a helyzetem. Kellenek az üstök, kell a bájital, és az is kell, hogy Harry visszaváltozzon!

– Minek változzam vissza? – kérdezte álmosan pislogva a kisfiú.
Mindketten ledermedve néztek felé, ahogy meztelen kis talpával végigcsattogott a padlón, majd odaérve hozzájuk, kényelmesen belefészkelte magát a férfi ölébe.
– Hát te már ébren vagy? – kérdezte Dora, visszanyerve a lélekjelenlétét, majd gyorsan az órára pillantott. – Még csak hajnali öt óra van, fiatalúr.
– Szomjas vagyok – mondta álomittas hangon a gyerek.
Piton gyengéden végigsimított Harry feje búbján, majd a mellkasához húzta, és felállt vele.
– Anyád mindjárt hoz neked inni, mi pedig visszamegyünk addig a szobádba – mormolta a kisfiú fülébe.

Egy perccel később Harry már félig álomba merülve itta ki a hideg vizet a felé nyújtott pohárból, majd újra elköszönt a szüleitől, és jól bevackolta magát az ágy közepére. Piton szemében ugyanaz a szeretet tükröződött, mint Doráéban. Abban a pillanatban tudták, hogy meg fogják csinálni a bájitalt, és megpróbálnak segíteni a gyereknek, még ha az azzal a veszéllyel is jár, hogy elveszítik őt, hiszen nem volt rá garancia, hogy a tinédzser Harry bármire is emlékezni fog.

– Ha bármi rosszul sül el, meg foglak fojtani – morogta a férfi a nő szobája előtt állva.
Dora a hátát az ajtónak vetette – miközben Piton fél kézzel mellette támaszkodott –, és úgy nézett fel a férfira.
– Sikerülnie kell, nincs más esélyünk – bizonygatta nő saját magának is.
Piton egy másodpercre belefeledkezett a nő elszánt tekintetébe. Annyiszor látta már ezt a nézést tőle, és ez azt jelentette nála, hogy nem fog meghátrálni, történjék bármi. Mielőtt felfoghatta volna, mit tesz, a keze már elindult a nő arcához, és Dora belesimult az érintésbe, majd mikor megérezte, hogy a férfi vissza akarja húzni a kezét, elkapta a csuklóját. Gyorsan körbefonta a szabadon maradt karjával a férfi nyakát, és közelebb húzta magához.
– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet… – szólalt meg rekedten a férfi, de nem igazán volt meggyőző.
– Szerintem pedig pompás ötlet – suttogta a füle mellett a nő.

Dora forró lehelete simogatta a bőrét. Az apró, lágy csókok, amivel behintette az arcát, felértek egy balzsamos gyógyírral, és mikor végre az ajkuk találkozott, a férfi érezte, hogy kár küzdenie, mert elveszett. Szorosan magához vonta a nőt, és olyan birtoklón és szenvedélyesen csókolta, mint aznap, mikor ott álltak kint a verandán. Kifulladásig csókolta Dorát, és mikor a nő pihegve elvált tőle egy pillanatra, hogy levegőhöz jusson, Piton már tudta, hogy nem fognak itt megállni. Többet akart, érezni a nő forró bőrét az övén, a teste remegését, mikor gyönyört szerez neki. Azokat a sóhajokat akarta hallani, amiket olyan könnyűszerrel csalt ki belőle mindig.

Lenyomta az ajtó kilincsét, és befurakodott a szobába, maga előtt tolva a boszorkányt. Dorothea kapkodva gombolni kezdte a férfi pizsamáját, közben időnként megállt, hogy felemelje a karját, és Piton áthúzhassa a pólóját a feje fölött. Olyan kínzóan vágytak a másik érintésére, csókjára, hogy a férfi végül türelmetlenül egy halkan elsuttogott bűbájjal vetkőztette magukat meztelenre. Annyi év után is pontosan tudták, mit szeret a másik, hol kell ahhoz megérinteni, hogy elégedetten felmorduljon. Dora nevetett, mikor a férfi nyelve végigcsiklandozta az oldalát, majd Piton finoman megharapdálta a csípőcsontját, és végül eltűnt a combjai között. A nyelve és a keze ott volt mindenütt, élvezet-teljes sóhajokat csalogatva elő a nőből, aki hol Perselus hajába túrt, hol saját testén simított végig, és végül, mikor már nem bírta tovább, apró sikoltással élvezett el.

A férfi megtörölte a száját, és vágytól fűtötten szemlélte az orgazmus utóhatásait megélő gyönyörű boszorkányt. Hogy is bírta ki nélküle ennyi éven át?

– Remélem, még nem fáradt el, Mr. Piton, mert most én jövök – somolygott Dora, majd hirtelen felpattant, és a két vállára fektette a férfit.

Piton fölé tornyosult, és megkapaszkodott az ágy felső keretében. A férfi egy izgatott pillantást vetett a nő nedvességtől csillogó szemérmére, majd megérintette a nő bokáját. Kezét lassan felcsúsztatta a térdhajlatáig, és finoman húzni kezdte. Dora engedelmesen borult rá a férfira. Végigcsókolta a mellkasát, belenyalt a köldökébe, ami egy rövid kuncogást váltott ki a férfiból, majd ajkával leheletfinoman súrolta az addigra már kőkemény péniszt. Mennyit álmodozott erről a pillanatról, és most itt volt végre…

Szakértő módon rákulcsolta ujjait Piton meredező férfiasságára, és masszírozni kezdte. Nyelve hegyével éppen csak megérintette a makkot, mire a férfi türelmetlenül felsóhajtott.

– Nem kínozlak tovább – mosolygott a nő.
– Az jó lesz… – Piton tovább már nem jutott. Még a levegő is bennrekedt a tüdejében, ahogy megérezte, hogy a nő finom, húsos ajka szépen rácsúszott a péniszére, és a keze mozgásával megegyező ütemben kényeztetni kezdte.

Olyan érzések szabadultak fel bennük szeretkezés közben, amikről azt hitték, már réges- régen elmúltak, vagy ha mégis megmaradtak, akkor eltemették magukban.
Piton, ha csak egy rövid időre is, de elfeledkezett mindenről, ami mostanában a nyakába szakadt. Harryről, Voldemortról, a Roxfortról, a háborúról, és nem utolsó sorban a cipős-dobozról a szomszédos szobában. Most minden igyekezetével azon volt, hogy boldoggá tegye Dorát. Csak őt és senki mást, és ennek az egyik legbiztosabb módja az ütemesen a nőben mozgó férfiasságán kívül az volt, ha mély, bársonyos hangján az imádott néven szólítja.
Thea…

Még csak pirkadt, mikor a férfi már ébren volt, és öltözködni kezdett. Dora felébredt a motoszkálásra, és álmosan pislogva magához ölelte a férfi párnáját.

– Készülsz valahova? – kérdezte álmatagon mosolyogva.
– El kell mennem az Abszol útra, hogy beszerezzem, amire szükségünk lesz a bájitalhoz – felelte a férfi az ágy szélére ülve, hogy felhúzhassa a cipőjét. Dora szeméből azonnal kirepült az álmosság, és most már nagyon is élénken ült a férfi mögött.
– Nem emlékszem, hogy ezt beszéltük volna meg az éjjel – morogta az orra alatt.
– Az éjjel egészen mást csináltunk – fordult hátra a férfi, és végigsimított a nő karján.

Piton elővett a zsebéből egy fiolát, és megitta, majd berohant a fürdőszobába. Dora utána szaladt, de hiába próbált bejutni, a férfi bezárkózott, és magával vitte a nő pálcáját is. Néhány perc idegtépő várakozás után Piton megjelent az ajtóban, de egészen máshogy nézett ki.

– Százfülé-főzet? – kérdezte a nő összevont szemöldökkel.
– Minden valamit magára adó bájitalmesternek lennie kell belőle, mert bármikor úgy hozhatja a helyzet, hogy használnia kell – közölte Piton, majd a nő felé nyújtotta a pálcáját. – Ha bárki idejön, te rászegezed a pálcát…
– Tudom, tudom, kiderítem, hogy az-e, akinek kiadja magát – sóhajtott a nő fáradtan. – Siess vissza!
– Úgy lesz. – Piton röviden megölelte a nőt, és futó csókot lehelt az ajkaira, majd kivonult a szobából.

A nő kikísérte az ajtóig, és még akkor is ott állt, mikor a férfi – jellegtelen muglinak öltözve – elhoppanált.
Harry, szokásához híven, elég korán kelt, és máris lendületesen kezdte a napot. Az első, ami feltűnt neki, mikor a nő reggelizni hívta, az a férfi hiánya volt. Rögtön rá is kérdezett, hogy hol lehet újdonsült apukája, de Dora csak annyit mondott neki, hogy dolga van, de siet vissza.

A kisfiú egy ideig megelégedett ezzel a válasszal, de egy óra múlva újfent kérdezősködni kezdett. A boszorkány türelmesen mosolyogva még mindig csak azt tudta mondani, mint korábban.

– De ugye tényleg visszajön? – kérdezte Harry komoly ábrázattal, mint aki egyből rájön, hogyha hazudnak neki.
– Persze, szívem, hamarosan itthon lesz – bizonygatta a nő, bár gondolatban még hozzátette, hogy reméli.

A nő egyre csak az órát leste, majd úgy döntött, az idegességét jobb lesz elpalástolni a gyerek elől, és elindult a konyhába, hogy nekiálljon az ebédnek. Harry egy kis édesség reményében követte a nőt. Dora szinte alig tudott koncentrálni, rendre elejtette a hozzávalókat, és a konyha köve hamarosan elhullott hagymahéjakkal volt tele, amiket a kisfiú csokis keksz morzsái színesítettek. Éppen, hogy feltette a ragut főni, mikor pukkanást hallott a kert felől, és gyorsan lerángatta magáról a kötényét.

A pálcáját szorongatta a kezében, és úgy közeledett a férfi felé, aki immár a saját alakjában sétált, a kezében két üsttel.

– Állj! – parancsolt rá a nő, és Piton egy pillanatra megtorpant.
– Én vagyok az – közölte, és újra elindult.
Dora egészen közel engedte magához, majd nekiszegezte a kérdést.
– Ha tényleg te vagy az, akkor biztosan meg tudod mondani, mi volt az, amivel olyan nagy örömet szereztem neked tegnap este.
A férfi kajánul elvigyorodott.
– A szádba vetted a fa…
– Jó, elég lesz, te vagy az! – kiáltott fel a nő.

Harry kivágta a bejárati ajtót, és egyenesen feléjük rohant, majd élesen lefékezett Piton előtt, és kezeit a férfi dereka köré fonta.

– De jó, hogy visszajöttél, apa – motyogta boldog mosollyal. – Ezeket nekem hoztad?
– Azok apád játékai, drágám – felelte a nő, majd elhúzta a gyereket a férfitől, hogy megnézze az arcát. – Menj vissza, és mosakodj meg, tiszta maszat a szád.
– Már nem szükséges, a legnagyobb részét a nadrágomba törölte – jegyezte meg a férfi, és lepöckölt magáról néhány morzsát.

Miután aznap este végre ágyba parancsolták Harryt, mindketten kiosontak a konyhába, hogy nekiálljanak a bájitalnak. Piton feltette a tűzhelyre a két üstöt, és csak reménykedni tudott benne, hogy sikerül elkészítenie a főzetet. A bájitalrecept nagyon bonyolult volt, a főzet pedig igen kényes természetű. Dora is átfutotta a receptet, és a kezébe fogott egy kést.

– Mindent be tudtál szerezni? – kérdezte végignézve az előtte sorakozó hozzávalókon.
– Nem, majd holnap még tehetnénk egy kirándulást családostul is – forgatta meg a szemét. – Persze, hogy minden megvan, bár egyes dolgokat csak a Zsebpiszok közben tudtam megvenni, de ezen nem is csodálkoztam.
– De senki nem ismert fel? – kérdezte a nő aggodalmasan.
– Hányszor mondjam még el neked, hogy nem? – morgott a férfi, majd vizet öntött az ólom-üstbe, és beledobta a békamájat.

Tonks elkezdte darabolni a csattanó maszlagot, és közben nagyon koncentrált. A férfi is nekiállt a többi hozzávaló előkészítésének. Egy jó ideig csendben dolgoztak egymás mellett, majd Dora megtörte a csendet.

– Megbántad a múlt éjszakát? – kérdezte csendesen, és nem mert a férfira nézni.

Piton lassan letette a mozsarat a kezéből, és a nőtől is elvette a kést, majd maga felé fordította. Dora még ekkor is kerülte a bájitalmester pillantását, de a férfi az álla alá nyúlt a mutatóujjával, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.

– Te megbántad? – Tekintetével érdeklődőn fürkészte a nő arcát.
– Nem, dehogy – felelte gyorsan a nő.
– Akkor miért kérdezed tőlem? – vonta fel a szemöldökét a férfi.
– Én biztos vagyok a saját érzéseimben, de nem tudom… Szóval… Annyi év eltelt és…
– Mégsem változott semmi – fejezte be a mondatot a férfi. – Még mindig egy hebrencs boszorkány vagy, én pedig nem tudok neked ellenállni.

Dorothea szelíden elmosolyodott, és hagyta, hogy Piton magához ölelje, és megcsókolja a homlokát.

A bájital hajnali kettőre lett kész, de a recept szerint egy nap után újra kellett forralni az egészet. Ideiglenesen a férfi szobájába helyezték az üstöket, óvatosan lették a komód tetejére.

A boszorkány tűnődve állt a férfi mellett. Nem tudta, hogy megkérdezze-e, hogy ma is együtt töltik-e az éjszakát, de a ki nem mondott kérdésre a férfi azonnal megadta a választ, mikor megfogta a kezét, és átvezette a másik hálóba.

Az újabb szeretkezés sokkal szelídebb volt a tegnapihoz képest, de ugyanolyan élvezetes volt mindkettőjük számára. Ámbár az ébredés már kevésbé volt kellemes, mivel Harry, szokásához híven, már hat órakor ott ugrált az ágyuk szélén, és teljesen természetes volt számára, hogy a szülei egy ágyban aludtak. Dora behúzta maguk közé a kisfiút, és megkísérelte újra elaltatni, de Harry egy fél óra múlva már nagyon unatkozott, és nem hagyta őket tovább pihenni.

Piton alig tudott odafigyelni a gyerekre, amikor ő mindenféle sárkányokról és lovagokról mesélt neki, amiket az egyik könyvében látott. Dora felé nyújtott egy bögre kávét, amit Piton hálásan elfogadott. Ez a nap sem különbözött a többitől, a már megszokott rutin szerint ment minden, és a nap végére már annyira fáradtak voltak, hogy szinte alig álltak a lábukon. A férfi csak azért az egyért örült volna annak, ha Harry visszaváltozik, mert akkor legalább már sokkal önállóbb lett volna. Egyszerűen minden energiáját elszívta a kisfiú, bár valószínűleg az is közrejátszott, hogy állandóan fájdalomcsillapító-főzetet kellett innia, ami eléggé eltompította.
Éjfélre újraforralták a bájitalt, majd Piton néhány varázslat segítségével stabilizálta, és lehűtötte. Elővett két bögrét a szekrényből, és kétfelé osztotta a főzetet. Még mindig nem volt benne biztos, hogy helyes-e ily módon befolyásolni Harryt, de nem nagyon látott más lehetőséget. Egyszerűen nem maradhatott ötéves.

– Készen állsz? – kérdezte fojtott hangon a nő a gyerek ágya mellett állva, kezében a két bögrével.
– Nem mondanám… De a legjobb lesz, ha elkezdjük – felelte a férfi, és lassan lehúzta a takarót a szuszogó gyerekről.
Finoman megrázta a vállát, és Harry kisvártatva álmosan pislogni kezdett.
– Már reggel van? – kérdezte, és a pizsamája ujjával letörölte a nyálat a szája széléről.
– Nem, kisfiam, még nincs reggel – mondta Piton halkan. Elvette az egyik bögrét a boszorkánytól, és Harry felé nyújtotta. – Ezt meg kéne innod.
– Mi van benne? – kérdezte a gyerek ásítva, miközben ülő helyzetbe tornázta magát.
– Csak idd meg, drágám – ült le az ágy szélére a nő.

Harry engedelmesen a szájához emelte a poharat, és belekortyolt. Piton igyekezett minél kellemesebb ízt adni a főzetnek, de nem nagyon mert hozzátenni semmi erőset.

– Nem ízlik – fintorgott Harry, és a férfi felé nyújtotta a bögrét.
– Tudom, Harry, de meg kell innod – tolta vissza a kezét a férfi. – A kedvünkért…

Harry legyűrte az undorát, és kiitta a bögre tartalmát, majd hagyta, hogy az apja visszafektesse az ágyba. Szinte rögtön visszaaludt, és az sem tűnt fel neki, hogy a matrac besüpped mellette, ahogy Dora is elhelyezkedett az ágyon.

– Mindenre emlékszel, amit mondtam? – kérdezte Piton rekedtes hangon.
– Bízz bennem – felelte a nő, majd ő is felhajtotta a bájitalt, és hanyatt dőlt.