Első Fejezet Az A Szörnyű Emlék

2019-es belga nagydíj hétvégéjén, Spa pályáján vasárnap versenyt futott a Forma 2, még jóval a Forma 1 előtt. Az idő napos volt, mindenki azt gondolta, hogy egy átlagos hétvége lesz. Ám, a sok-sok kanyarban előfordult előzés és kicsúszás mellett sokszor tűnt fel a sárga zászló.

A még akkoriban UNI-Virtusi csapat színeiben tündöklő Zhou Guanyu jó kapcsolatot ápolt minden pilótával, ám egy valaki kitűnt a többiek közül. Az akkori barátja Anthonie Huberttel legjobb barátok voltak.

Általában mindig beszélgettek az autójukról, vagy a közelgő találkozásokról amik akkor előttük álltak. Minden témában eltudtak merülni. Ha pedig bántotta valami a másikat, azt megosztották egymással. Egyszóval támaszkodtak egymásra, és ezt a barátságot senkisem tudta elvenni tőlük.

Ám ez a kapcsolat megszak akkor amikor csak egy piros zászló lobogott, majd azzal együtt leállították a 2019-es Belga nagydíjat.

Anthoine Hubert alig volt Zhou után három autóval, ütközött majd miután a pályán kereszben állt meg, 285 km/h-val belecsapódtak.

Zhou nem is tudta még, hogy mi történt hisz a figyelmét elvonta a csapatrádiója, és a piros zászló. A boxban tudta meg, hogy barátja autója kettétört, miután Juan belehajtott.

Eltört benne aznap valami, amit már nem lehetett visszacsinálni. A futam újraindítása után, teljesen elveszett önmagában. A vezetésén is látszott az elég nagy bizonytalanság. Valahogyan tudta, hogy már ott helyben meghalt. Befejezte a futamot, s meg se várta még az interjúkat azonnal ment a motorhomjában.

Teljesen összeomlott lelkileg, még gondolni sem szeretett volna rá. Nem akart sírni, erősnek akart tűnni, de egy ponton már nem bírta, így az ágyán ülve, akarva, akaratlanul gondolt vissza a múltra. Már sírt, nem is kicsit.

Azon a héten eléggé maga alatt volt, sőt az egész szezona megváltozott. Még elkapott egy két pole-t és nagydíj-győzelmet de a szokásosnál is alacsonyabban teljesített. A szezon végén pedig megkapta az Anthoine Hubert díjat.

A temetésén is alig volt ott, mitán sírt a földbe, hirtelen összecsuklott a lába, majd elájult. Utólag nem is bánta, hisz még rosszabb állapotban kerülhetett volna.

Senk isem kereste, és nem foglalkoztak vele. Egyedül Oscar volt az, aki néhanapján rá írt, hogy, hogy telik a napja, és hogyan boldogul. Ezekre pedig Zhou alig válaszolt, úgy gondolta nem lenne értelme, hisz előbb utóbb úgy is elhagynák egymást.

Nem kívánta senkinek sem ezt az érzést, pont ezért már barátkozni sem akart. Elég lüke felfogás volt ez, de akkoriban nem érdekelte. Nem szeretett volna barátokat.

Egészen, a 2021-es nyitófutamáig, ahol közelebb lett ahhoz a bizonyos Oscar Piastrihoz.

-Helló Zhou! - hallott egy hangot háta mögül.

Kissé mogorvább tekintetet magára húzva fordult meg. Tragikusan megváltozott Hubert elvesztése óta, mintha teljesen kicserélték volna. Aranyos vonásai az arcán mikor mosolygott megszűntek, visszafogottabb és bátortalanabb lett. Még teljesen nem is gyógyult meg, de ennek a sebe, valószínűleg nem is fog már.

-Óh, Oscar - ökölpacsizott le vele, mert azért csak-csak ismerték már egymást. -Mit szeretnél?

-Csak sok szerencsét akartam neked kívánni! - ennyi kellett neki, hogy most véglegesen elmosolyodjon, de még akkor nem is tudta miért reagált így.

Ezen Oscar is eléggé meglepődött, de nem bánta hisz számára akkori mosolyánál nem volt nagyobb érték. Azt gondolta, hogy végre közelebb tudott hozzá kerülni, és akár a barátjának is mondhatja.

A 2021-es szezon alatt nagyon jól kijöttek egymással, ha Zhou nem is volt mindig a toppon, Oscar ott volt neki és mindenben amiben tudott segített neki.

Zhou baktatott vissza a szállodájába ahol megszállt Oscarral a hétvége alatt. Nem volt jó passzban, sikerült elhunyt barátját a versenypályára képzelnie. Így még véletlenül se tudott teljesen odakoncentrálni. Ezt még Piastri is észrevette, de a mérnökökkel teljesen el volt foglalva, hiába akart gyorsan lelépni és beszélni Guanyuval.

Zhou kinyitotta a szobát, és beszárkózva a fürdőszobájukba vett egy fürdőt, majd átöltözve egy kellemesebb ruhába gubbasztott az ágyán. Zenét hallgatott, de leginkább most egyedüllétre vágyott amit sikeresen meg is kapott.

A pályán, az autója előtt beképzelte Hubert balesetét, ráadásul még egy kicsit meg is csúszott. Gondolatai máshol jártak, nem a futamon, amit sokan meg is jegyeztek és amit végül barátja nyert.

Innen jutott eszébe, hogy még nem is gratulált neki. A fülhallgatókat kiszedte a füléből, majd egy teát készített magának s várta Oscart betoppani.

Lassan már hat múlt, de nem bukkant elő, Zhou meg egyre rosszabbul érezte magát. Ebben az egy órában míg egyedül volt, sokat agyalt a történteken, hogy mi és hogyan lehetett volna, a baleset nélkül.

Egy ponton megunta, s egyet levágott az asztalnak, majd egy erős káromkodást elmondva saját nyelvén, dobta a falnak azt az üres poharat amiből itta a teáját.

Nem érdekelték a szilánkok befeküdt ágyába, s eleresztve pár könnycseppet aludt el.

Tudta, hogy egy Forma 2-es vagy akár egy Forma 1-es pilótának nem lehetnek ilyen gondjai mint a depresszió vagy eféle, de nem tudta magát boldognak nevezni. Ezek az emlékek mindig ott voltak a fejébe, ha erősen ha halványan, de mindig befolyásolták hangulatát lassan másfél éve.

Csak egy halk hangot hallott, majd lassan kinyitva bájos szemeit kukkantott meg egy Oscart.

-Szia - köszönt félálomba majd hozzá fordult még továbbra is az ágyban.

Oscar egy kisebb sóhajtást követően, levette cipőjét és az ágy mellé sétálva ültette fel barátját.

-Elsőnek is ruhában vagy, így nem aludhatsz. Másodjára pedig, nem megszokottan viselkedtél a futamon. És gondolom ehhez köze van a konyhában talált szilánkoknak is - mondta, de nem haragosan inkább úgy, mint aki csak beszélni akar vele.

Guanyu szeme fáradt és gyötört volt, amit Oscar is észrevett. Már nem ez az első eset, hogy Zhou rosszul van. Nem szerette ilyennek látni barátját, hisz tudja min ment keresztül. Végül csakugyan de szóba elegyedett.

-Uh, nem is mondtam, gratulálok a győzelmedhez! - próbálta a témát, mosolyogva de terelni.

Egyetlen egy hajszál választotta el a sírástól. Tipikusan az a helyzet amikor akkor kezdesz el sírni, amikor valaki megkérdezi, hogy "Minden rendben?"