Oscar kezeivel felemelte Zhou fejét az ágyról, akinek eddig szemei csak a földet pásztázták.
-Guanyu - szólította az Ausztrál.
Eleinte nem szerette az Ázsiai, ha keresztnevén szólította, de egy idő után megunta ezt Oscartól hallani. Viszont az Ausztrál ezt szépen lassan, de megszoktatta vele, most már nem volt gond ezzel se.
-Igen, az a nevem - nézett mindenhova csak Oscar szemébe nem. Képtelen volt most, a jelenlegi pillanatban. -Minden rendben, bocsánat miért nem vettem részt a díjátadón - sóhajtott rosszállót.
-Erről szó sincs, azt kérdezem miért viselkedtél úgy ahogy. A csapatod állítása szerint alig adtál le egy-két rádióüzenetet a futam közben. Valami akkor biztosan történt veled - törölte le azt az egy szem kifolyó könnyét, amit látott a szép orcáján legördülni.
-Őrültnek fogsz nevezni, de - állt fel mellőle, s az ablakhoz sétált.
Újra visszaemlékezett a történtekre, a pályavonalra, ahol ott állt, mozdulatlanul majd egy szempillantás után eltűnt.
Az Ausztrál itt már sejtette, hogy mi lehet a gond, ezért biztatóan elé lépett, s átkarolva derekát tette állát, vállára. Ez egy közvetlen ölelés volt részéről.
-Ne aggódj, nem faggatózok. Csak szeretném ha megbeszélnénk - mondta, majd elengedve lépett egyet hátrébb.
Most nem szeretett volna a közvetlen közelében lenni, úgy gondolta könnyebben beszél ha egymással szemben vannak.
-Mikor a kocsiban ültem, hirtelen - gondolkodott el, viszont nem jött egy jó szó se a nyelvére. Gondolatai csak arra a pillanatra fókuszáltak, így jobbnak látta felvezető nélkül kimondani -Láttam Hubertet a pálya szélén álldogálni - fordított hátat az ablaknak, dühöngött magában. - Egy, őrült vagyok! De, annyira, valóságos volt - pillantott Oscar szemeibe.
Benne ha a nem is a teljes megértés volt, de látszott, hogy érti a probléma jelentőségét és súlyosságát. Már nem egyszer látta így a Kínait, teljesen érthető volt kiborulása ismét. Eddig csak pár hasonló dolgokról számolt be, amik ha kisebbek és nagyobbak voltak, mindet komolyan kellett vennie.
-Hogyan történt pontosan? - folytatta tovább, ám meglátva Zhou szemeiben a dühöt, vonta volna azonnal vissza.
Rosszul kérdezett rá!
-Hé, azt mondtad, hogy nem faggatózól - mormolta, környezete nem értette meg teljesen a helyzetüket, sajátját illetve Oscar helyzetét sem. - Na remek - borult ki teljesen, és ha nem fogják meg két kezét, valami a szobában bánta volna.
Nehezen tudta kezelni a feltörekvő idegességét, illetve dühét, szinte az összes érzelmét. Ha veszekedett, mindig elvetette a sulykot akármennyire volt az értelmetlen.
-Mint, a valóságban, két évvel ezelőtt. Csak nem versenyzett, csak ott úgy álldogált. Nem tudom mi ütött belém - tartotta meg jobb könyökét bal kezével, miközben fejét fogta.
Piastri igen csak lassan, de közeledett hozzá. Ilyenkor a Kínai egyszer sem bánta, hogy közvetlen lesz vele, sőt igenis szerette, mert ilyenkor egy kicsit mindig megnyugodott lelki békéje.
-Egyáltalán nem gond, megesik az ilyen. Főleg egy tragédia után, hogy azután is vonzza az embert a személy emléke.
Mindketten tudták, hogy ha mostanáig nem tudta elfogadni, hogy akkori barátja már nincs, már nem is fogja tudni.
Guanyu egyszerűen nem tudott már megmaradni két lábán, kicsúszott a föld a lába alól. Piros arccal, és forró homokkal borult meg.
-Zhou!? - kérdezte az Ausztrál, miután sikeresen megtartotta egy helyben.
-Forog velem a világ, illetve kissé rosszul is vagyok - nyökögte.
Azt a pár métert igen csak nehezen tették meg, mert Guanyu nem volt hajlandó segítséget elfogadni a másiktól. Viszont feladta, mikor derekánál fogva, teljesen elfektették, illetve gondosan betakargatták.
-Holnap, mikor kell indulnunk? - kérdezte oldalon fekve, nem is törődve magával.
-Te most ne ezzel foglalkozz, hőemelkedésed lett a sírástól. Próbálj egy kicsit aludni, addig én készítek vacsorát, rendben? - nézett rá.
A csillogó szemeivel csak bólogatott, majd fordulva egy 180°-ot próbálkozott meg az alvással.
Pisastri ezentúl kellemesen mosolyogva kezdett el két gyorslesvest megcsinálni, s míg forrt a víz, óvatosan összeszedte az eltört pohár szilánkjait.
Miután kikapcsolta a vízforralót és felöntötte a leveseket, elhallgatott minden.
Több ideje volt mot gondolkozni. Átgondolta a mai napot és a Zhouval történteket, viszont ezek ellenére is kicsúszott akjai közül egy szerelmes sóhaj. Lassan egy fél éve, de mégis rájött érzéseire a Kínai iránt. Nem győzködte magát, hamar elfogadta ezt, és már ezzel együtt tölti a napjait. Eleinte csak néhány véletlen, vagy direkt érintkezéstől elpirult, erre pedig még felhalmozódott ez miatti, néhai idegessége.Általában mindig a környékén van, s ha adott a pillanat óvatosan odamegy hozzá, átöleli, vagy ócsak végigsimít a szép puha arcán, és megdicséri eredményéért.
Zhou részéről ez teljesen rendben volt, hiszen nem szokta ellenezni ezeket a cselekedeteket. Viszont ez nem azt jelenti, hogy biztosan elfogadja mindet. Például, mikor elsőnek szeretett volna az Ausztrál közvetlen lenni felé, egyszerűen ellökte. Akkor nagyon fel volt zaklatva, és még nem tanulta meg, így is nehezen kezelhető dühét, kordában tartani.
Viszont ezek nem voltak egyoldalúak, saját maga is bele szokott ezekbe az ölelésekbe simulni.
Miután ez a fajta, távolság megtartása megtörtént, Oscar tudta, hogy nehezebb lesz hozzá közelebb kerülni. Ez meg is történt, türelmesen várt míg egyszer csak megtört a jég a Kínainál, és eltűnt, ez a fajta távolság kettejük közt.
Amikor már tisztában volt érzéseivel, sokkal jobban odafigyelt rá. Mindig igyekezett vele beszélni mikor rosszul volt, és mindig mellette szeretett volna lenni, ha padlón van.
A mostanra már kihűlt leveseket bevitte a közös hálójukba majd egy kisasztalra letette. Leült a saját ágyára, majd végigmérte Guanyut, aki nyugtalanul lélegzett. Oscar addig is hagyta a dolgot, mert nem akarta felkelteni, hiába lehetett egy rémálma. Tartania kellett magát, a kínainak szüksége volt alvásra. Elhatározta magát, amíg nem történik semmi komolyabb, nem ébreszti fel. Nem hallgathatott most érzelmeire.
De egyszer csak fordult egy váratlant, kapálózott egyet az ágy szélén, s egy nagy puffanással leesett az ágyról.
