Rengeteget késtem. Tudom, és nagyon sajnálom. Nem éreztem magamban elég erőt a folytatáshoz.
Ismét köszönöm a kritikákat. =)


– Hoppá – jelentem ki minden meggyőződés nélkül, mikor az átváltoztatástan könyvem egészen véletlenül a kandallóba pottyan. – Most mi lesz vele? – hajolok a tűzhöz.

– Kivegyem? – szólal meg egy ötödikes diák, de látszik az arcán, hogy tudja, nem igazán aggódom a könyv miatt.

– Nem kell, melegedjetek nyugodtan – kacsintok rá, és kisétálok a portrén. A Kövér Dáma szélesen mosolyogva köszön jó reggelt, mikor már majdnem a lépcsőhöz érek. Megfordulok, és hasonló jókedvvel intek neki.

Az előcsarnokba lépve, egy pillanatra elgondolkozom, hogy mi lenne, ha kimennék az udvarra órák helyett, de végül dönt a józan eszem, miszerint úgy csak nekem lenne rossz. Mikor belépek a nagyterembe, lassan minden szem felém fordul, akaratlanul is felkuncogok érdeklődő arcukat látva. A helyemre sétálok, és figyelmen kívül hagyva az utánam forduló fejeket, leülök, hogy megegyek pár pirítóst. Épp a töklevet öntöm, és egy hatalmas falat kenyér van a számban, mikor valaki megböködi a vállam, és megfordulva, szembetalálom magam a halálosan komoly Draco Malfoyjal.

És ekkor félrenyelek. Visszafordulva próbálok úrrá lenni a kényszeres köhögésen, de egyszerűen nem tudom befejezni.

– Megtennéd... hogy... kh... – fordulok ismét felé, és rábökök a hátamra.

Belekapaszkodok az asztal szélébe, és már érkezik is a kért ütés, ám sokkal nagyobb erővel, mint, amire számítottam, így sajnálatos módon kicsit belefejelek a kajámba.

A hajamat borzolgatva állok fel hozzá, és kérdőn nézek rá.

– Harry – szólal meg vontatott hangon.

– Malfoy.

– Neked csak Draco.

– Tessék? – vonom össze a szemöldököm.

– Mindegy – sóhajt fel.

– Mit szeretnél?

– Bármire is készülsz, támogatlak – jelenti ki, mintha ez teljesen magától értetődő lenne.

– Tessék?

– Az első feladatunk az lesz, hogy bővítjük a szókincsed – mosolyodik el gúnyosan.

– Hé, nekem meglehetősen bő a szókincsem – emelem fel a kezem védekezően.

– Akkor most próbálj újra visszakérdezni.

– Parancsolsz? – húzom mosolyra kényszeredetten a szám.

– Na látod, megy ez neked – gúnyolódik. – Azt mondtam, bármire is készülsz, támogatlak.

– És mégis miért? – rázom meg a fejem értetlenül.

– Szerinted és örülök annak, hogy Piton professzor elment? – húzza el a száját.

– Gondoltam, hogy nem táncikálsz a boldogságtól, de ez a dolog arra késztet téged – bököm meg a mellkasát –, hogy a Kis Túlélő, a varázsvilág megmentője, a vezéretek elpusztítójának az oldalára állj? – fonom össze a karjaimat a mellkasom előtt.

– Igen.

– Bevallom, kicsit hosszabb válaszra számítottam – forgatom meg a szemeim.

– Tehát, elfogadod az ajánlatom?

– Az ajánlatod, miszerint keserítsük meg a tanárok életét, és rúgassuk ki magunkat? – vigyorgok rá.

– Hát, ha ez a terved... – lepődik meg.

– Persze, hogy elfogadom – rázom meg vigyorogva a kezét. – Jahaj, mi lesz itt! – dörzsölöm össze elégedetten a tenyerem.

– Amúgy van egy másik okom is, de arról majd később beszélünk... – néz rám komolyan, amitől egyből elszáll a jókedvem.

– De...?

– Bájitaltanon találkozunk – szakít félbe, és hosszú léptekkel elsiet.

Lemerevedve állok, és csak nézek utána, de semmi jelét nem mutatja, hogy visszajönne, és elmagyarázná ezt az egész dolgot. Így inkább csak vállat vonok, és elindulok a pincébe, hogy átéljem életem első Perselus mentes bájitaltan óráját.


Rosszabb nem is lehetne. Malfoy úgy döntött, jó móka lesz, ha egymás mellett ülünk, és teljesen összezavarjuk ezzel az igazgatónőt, hiába mondtam neki, hogy semmi baja nem lesz vele, ragaszkodott hozzá. Így aztán természetesen az összes diák kíváncsi szemekkel nézi, ahogy ülünk néma csendben a padban, és mereven magunk elé bámulva, teljesen más helyen járunk.

És most... most McGalagony szépen lassan besétál a terembe, és megáll a tanári asztal mögött.

– Sajnos Piton professzor magánügyi dolog miatt elhagyta az iskolát.

– És Potter az a magánügyi dolog ugyebár – szólal meg vigyorogva Malfoy.

– Kussolj – nyomom az oldalába a könyököm.

– Ugyan, Potter, hisz ezt mindenki tudja – kuncog fel.

– Azért nem kell, hogy hangoztasd – nézek rá megrovón.

– Beszélgessenek csak... persze – szól közbe az igazgatónő.

– Rendben – néz rá Malfoy, majd ismét felém fordul. – Most miért? Ha jól tudom, azért nincs itt, mert felvállaltátok a kapcsolatotokat, akkor most te miért nem szeretnél róla beszélni?

– Most megverem – vonom meg a vállam, és a földre lökve a fejénél kétoldalt lefogom a kezeit. – Befogtad? – röhögök fel meglepődött arcát látva.

– Potter! Azonnal szálljon le róla, és viselkedjenek!

– Maga tartsa csak nyugodtan az óráját, miért zavarja, hogy két diákja egymással szócsatázik? Na, jó... most leterítettem, de, ha jól látom, semmi kárt nem tettem benne – nézek rá unottan, majd visszafordulok a szőke mardekároshoz. – Ne vágj már ilyen szerencsétlen képet, csak ígérd meg, hogy befogod a szád – vigyorgok rá.

– Befogom – szólal meg lemondóan, majd összehúzza a szemöldökét, mikor feltápászkodok róla, és felsegítem a földről. – Mikor lettél te ilyen jó a mugli harcokban? Szinte észre sem vettem, mikor lendültél felém.

– Erről majd talán máskor beszélgethetnénk... – hárítom el óvatosan a kérdést.

– Akkor most végre befejezték?

– Még koránt sem, de, ha gondolja, megvárjuk, míg elkezdi mondani, amit szeretne, és majd halkan sugdolózunk.

– Te egy barom vagy, Malfoy – kuncogok fel tehetetlenül.

Nagyon jó dolog jóban lenni ezzel az idiótával, bár még egyáltalán nem tudom, mit várhatok tőle, de, ha így marad ez az egész, azt hiszem, egészen jól elleszünk, míg ki nem csapnak minket.

– Zavar, vagy irigyled? – pillant rám.

– Irigylem, azt hiszem...

– Majd megtanulod – kacsint rám.

– Ígérem, szorgalmas tanítványod leszek – mosolygok rá teljes ártatlansággal.

– Ajánlom is. Na, gyerünk, professzor, hagyjuk érvényesülni – mosolyog rá Malfoy kivillantva mind a harminckét fogát.

– Óra után szeretnék beszélni magukkal – mordul ránk, majd elkezdi diktálni a receptet.


– Potter, Malfoy, kérem jöjjenek ide – szól ránk a professzor óra után.

A nevetéstől a hasamat fogva tántorgok az asztalához, Malfoy meg próbál nagyon értelmes képet vágni, de folyton elröhögi. Nagyszerű páros leszünk, azt hiszem.

– Megmondanák, hogy mi volt ez az egész?!

– Mi? – tátom el a szám.

– A viselkedésük. Mivel tudják ezt magyarázni?!

– Ugyan már! Ne csináljon úgy, mintha nem tudná. Szépen, és világosan elmondtam, hogy megkeserítem az életét. Eléggé magyarul közöltem, nem tudom, mit nem fogott fel ebből.

– Te csak így simán közölted vele, hogy tönkreteszed az életét? – tátja el Malfoy a száját.

– Figyelj, ezt majd később oké? – pillantok rá, ő egy bólintással jelzi, hogy csendben marad.

– Én értettem, amit az irodámban mondott, de nem gondoltam volna, hogy komolyan is gondolja. Az, hogy Piton professzor...

– Perselus! Tudja jól, hogy tegezem, tegezze nyugodtan.

– … Perselus – húzza el a száját. – elment, még nem lehet ok arra, hogy ezt csinálja.

– Lehet, hogy ez így nem lenne elég ok rá, de az, hogy szeretem, és bármit megtennék érte, már éppen sok. És tudja, nem érdekel a véleménye erről. Már elmondtam, hogy tisztában vagyok a hibáival, tudom, hogy van neki, és nem is kevés. De nekem is van! Rengeteg, és elfogadta őket. Az a minimum, hogy megmutatom a véleményem.

Malfoy, aki eddig csak tátott szájjal figyelt minket, lassan hozzám lép, és a vállamra teszi a kezét.

– Azt hiszem, mindenkinek jobb lesz, ha ezt a beszélgetést most itt berekesztjük – szólal meg halkan.

– Ugye tudják, hogy ezt hosszútávon nem úszhatják meg büntetés nélkül? – néz ránk ártatlanul.

Már épp ráüvöltenék, de Malfoy megszorítja a vállam.

– Tudjuk. Viszlát.

Azzal megfordul, és maga előtt tol a kijárat felé. Mikor kiérünk az ajtón hálásan pillantok rá.

– Köszönöm.

– Nincs mit. Láttam, hogy, ha hagyom, hogy tovább veszekedjetek, robbanni fogsz – rázza meg a fejét. – Tudod, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen lesz a kapcsolat köztetek.

– Ezt most Perselusra értetted, ugye? – hajtom le a fejem, és a padlót kezdem vizsgálni.

– Igen. Tudtam, hogy együtt vagytok... mert egyszerűen feltűnt... nem olyan volt, mint szokott lenni. És mikor megcsókolt a nagyterem közepén, ráébredtem, hogy nagyon fontos lehetsz neki, mert csak úgy nem hagyta volna itt az állását. De valahogy most jutott először eszembe, hogy ez sokkal több, mint, amire gondoltam. Hisz ő mégis csak Perselus... a mindig hideg, és közönyös ember. Aki végre szeret valakit, és teljesen emberi a jelenlétében. Annyira furcsák voltatok a bejárati csarnokban is... – rázza meg a fejét. – Elképesztő.

– Nekem is az, hidd el.

– Hogy érted? – néz rám érdeklődve.

– Most gondolj bele, hogy az az ember, aki mindig csak kigúnyolt, és utált téged, egyszer csak eléd áll, hogy segíteni fog neked. Persze adott egy lehetőséget, hogy elutasíthatom, ha akarom, de ki az a hülye, aki folyton ellöki magától a segítő kezeket? Sokáig azt csináltam, és meg is lett az eredménye. Most pedig sajnálkozom, hogy mindezt a keserű szomorúságot rajta kell levezetnem. Utálom magam, amiért ennyire gyenge, és kiszolgáltatott vagyok mellette. De nagyon úgy tűnik, hogy őt ez nem zavarja, mindig támogat. – Kis szünetet tartok, és felnézek Malfoyra. – És most annyira rohadtul hiányzik...

– Harry, erre nem tudok mit mondani... nekem ez most így hirtelen sok volt. Bocs – nevet fel zavartan.

– Ne haragudj – vigyorgok rá. – Amúgy ezentúl mindig a keresztnevemen fogsz szólítani?

– Azt hiszem...

Pár másodpercnyi mély csend ereszkedik ránk.

– Draco – csúszik ki akaratlanul is a számon.

– Igen? – húzza fel az egyik szemöldökét.

– Köszönöm – hajtom le a fejem.

– Mégis mit?

– Azt, hogy mellettem állsz, és támogatsz – nézek újra rá.

– Ezen nincs mit megköszönnöd.

– És én mégis megteszem.

Ismét mély hallgatásba burkolózunk.

– Ha minden igaz, most épp késünk óráról – dönti enyhén oldalra a fejét.

– Milyen órád van?

– Átváltoztatástan – kuncog fel.

– Merlinre! Menj! – nevetek fel.

– Neked mid lesz?

– Alvás.

– Aha, tehát bűbájtan – vonja le a következtetést.

– De okos vagy – gúnyolódok.

– Hé, tudd már kivel beszélsz! – vigyorog rám.

– Nem akarlak kiábrándítani, de teljesen tudatában vagyok a ténynek, miszerint egy Malfoyjal állok szemben.

– És kicsit sem riaszt a tény?

– Nem igazán. Főleg, hogy az előbb egészen emberi párbeszéd zajlott le közöttünk.

– Mi az, hogy egészen? Tőlem ennél emberibb dolgot soha az életben nem fogsz hallani – játssza a sértődöttet.

– Hoppá, beletiportam egy Malfoy lelkébe! – szégyenlem el magam látványosan.

– Na, jól van, Potter, inkább induljunk órára.

– Neked csak Harry – rebegtetem a szempillám.

– Akkor Harry – emeli az égre a tekintetét. – Amúgy valamiért nagyon úgy érzem, hogy most büntetőmunkát fogok kapni a banyától – húzza el a száját.

– Majd mondd, hogy az én hibám volt – vigyorgok rá.

– Attól még ugyanúgy kapok – feleli.

– De bosszantani fogja a tudat, hogy ilyen rossz hatással vagyok rád.

– Igazi mardekáros... – döbben le.

– Na, majd erről is mesélek valamit, de most már tényleg menjünk – nevetek fel.

– Maga egy igazi meglepetés, Mr Potter.

– Oh, ne bókoljon ily feltűnően, ha kérhetem. Még elpirulok – paskolom meg az arcom.

– Hé, inkább csak kussolj, és menj – röhög fel.

– Később találkozunk – intek, és már hátat is fordítok neki.

– Később – motyogja a hátam mögött, és hallom halk lépteit a padlón.

Kíváncsi leszek, tényleg kap-e valami büntetőmunkát az igazgatónőtől. Gondolom, így, hogy tudja, Draco segít nekem, teljesen rá fog szállni.

Lassú léptekkel sétálok a kihalt folyosókon, bár tudom, hogy már rég órán kellene lennem, mégsem nagyon töröm magam, hogy kevesebbet késsek. Élvezem, ahogy a cipőm halk koppanásai visszhangoznak az üres helyen. És ekkor eszembe jut egy őrült ötlet. Gyors léptekkel elindulok az ellenkező irányba. Szeretnék még előbb odaérni, mint meggondolnám magam. Mikor a kívánt teremhez érek, lenyomom a kilincset, és szélesre tárom.

– Megjöttem! – kiáltok bele a csendbe.

McGalagony felettébb értelmes arccal bámul rám, a többiek csendben vigyorognak, míg Draco láthatóan nagyon élvezi a helyzetet. Pár pillanatig csak zavartan nézegetek a teremben, mintha szentül meg lennék győződve arról, hogy nekem bizony ide kellett jönnöm, aztán rápillantok az igazgatónőre és vállat vonok.

– Te egy állat vagy, Harry – vigyorog rám Draco.

– Hoppá, azt hiszem, téves – szólalok meg halkan, majd bocsánatkérő szemekkel becsukom magam előtt az ajtót.

Már csak McGalagony gyönyörű, értelmes feje miatt is megérte.