Szia!
Akár hiszed, akár nem, nagyon lehangoló ez az iskola nélküled. Gondolom, nem nagyon örülnél, ha így elkezdenék neked sopánkodni, szóval inkább most megkíméllek tőle. Ma a nagyteremben odajött hozzám Draco, hogy segít nekem, bármit is szeretnék csinálni. Nem igazán értettem mit akar ezzel, de jól telt vele a napom. Nektek milyen a kapcsolatotok?
Ugye nem baj, hogy úgy döntöttem, rossz kisfiú leszek, míg ki nem csapnak? És Draco is nagyon jó partner ebben.
Tudod, soha nem tudtam levelet írni, és most is nagyon szenvedek vele. Sokkal jobb lenne, ha itt lennél, és bármelyik pillanatban úgy dönthetnék, hogy meglátogatlak. Nagyon hiányzol.
Harry.
Tudom, hogy nem fog neki tetszeni ez a rosszalkodós dolog, de egyszer anno mondtam, hogy kirúgatom magam, ha elküldik innen. Nem tudom, elhitte-e, de én komolyan gondoltam.
– Gyere, Hedvig – motyogom halkan, mire a baglyom a vállamra száll. – Vidd el ezt Perselusnak, rendben? – kötözöm a lábára a levelet.
Kedveskedve megcsipkedi az ujjam, és kiröppen az ablakon.
Sóhajtva dőlök hátra a kanapén, és kezembe veszem a Kviddics Története című könyvet. Már vagy ezredszerre olvasom, de még mindig ugyanúgy le tud kötni. Bár már otthagytam a csapatot, attól még a játék ugyanúgy érdekel.
Pár percnyi olvasgatás után, Hedvig a vállamon landol.
– Ez gyors volt – tátom el a szám, és végigsimítok a hátán.
Huhogva dobja a combomra a levelet, és felrepül az egyik fotel tetejére.
Szia!
Hidd el, nekem is unalmas a nyaggatásod nélkül az életem. Csak nyugodtan, legfeljebb majd átugrom azt a részt.
Ez nem valami meglepő, hisz, ha jól tudom végig egy sértő szót sem mondott rád. Sőt, azt hiszem, nem is szólt hozzád, és mikor én megkérdeztem tőle első nap, hogy bántott-e, azt felelte, hogy hülye lett volna, hiszen látszott rajtad, hogy megváltoztál. Hogy nekünk milyen a kapcsolatunk? Nos, maradjunk annyiban, hogy egészen emberi. Tudunk beszélgetni, de jóformán semmit nem mondunk el közben egymásnak.
Harry, mondtam, hogy ne csinálj semmi őrültséget! Nem szeretném, ha kicsapnának! Te jobban éreznéd magad, ha folyton a címlapokon szerepelnél?! Ne idegesíts fel, légy szíves! Dracót meg szétátkozom, ha kell, csak fejezzétek be ezt az egészet.
Igen, nekem is jobb lenne, ha ott lennék, de ez sajnos lehetetlen... viszont sokkal közelebb vagyok, mint gondolnád. És, ha minden igaz, pontosan kettő nap múlva jöttök Roxmortsba. Gondolom érted, hogy ezt most miért írtam.
Perselus.
Merlinre!
Nem mondod, hogy itt vagy! Merlinre! Ez fantasztikus! Ezért jött ilyen hamar a válasz...
Lehet, hogy le kellene állítanom magam.
Perselus, nem tudom emlékszel-e rá, de mikor először említettük ezt a felvállalós dolgot, mondtam, hogy kirúgatom magam, ha kell. És ehhez fogom tartani magam. Nem tudsz tenni ellene semmit. De persze azért remélem, lesz hová mennem, ha innen eltanácsolnak.
Elküldöm a levelet, és türelmesen várok pár percet, aztán türelmetlenül még többet. Szinte ugrok egyet, mikor Hedvig beröppen az ablakon.
Emlékszem rá, de nem hittem volna akkor, hogy komolyan is gondolod. Jaj, Harry, miért vagy te ilyen problémás? És miért nézem én ezt el neked? Ha pedig azt hiszed, hogy nem az lenne az első dolgom, hogy elmenjek érted bárhová, ha kicsapnak, akkor nem vagy normális. Természetesen itt mindig lesz hely neked.
Majdnem figyelmeztettelek, hogy írd meg a bájitaltan házit, de gondolom te olyat nem csinálsz.
Tudod elég érdekes itt lenni. Ezek az alakok egy szót sem szólnak nem hogy hozzám, másokhoz sem. Furcsák. Na, mindegy. Úgy érzem nem tudok itt lenni hosszú távon.
Amúgy voltam már nálam is, szóltam pár házimanónak, hogy takarítsanak ki, de én addig nem szeretnék ott lenni. Nem is tudom, miért írom ezt le neked.
Na, mindegy. Szia!
Kuncogva veszem fel az asztalról a pennám, és írni kezdem a választ.
Hát pedig teljesen komolyan gondoltam. És azért nézed el nekem, mert szeretsz. És én is szeretlek. Most viszont megyek aludni, mert kezdek álmosodni. Jó éjt, Perselus.
Álmodj velem.
Mosolyogva állok fel a kanapéról, és Hedvig lábára kötözöm az utolsó levelet. Huhogva száll ki ab ablakon, de úgy döntök nem várom meg a válaszát, inkább felmegyek a szobámba.
Felérve végigterülök az ágyon, és egyből el is nyom az álom.
***
– Harry, kelj már fel! – ráz fel hajnalok hajnalán valaki. – Már fél kilenc van! – hát akkor mégsem hajnalok hajnalán.
– Mi van? – fordulok a másik oldalamra, és kicsit meglököm a zavaró tényezőt az ágyam mellett.
– Ne löködj, csak kelj fel! – kiált rám mérgesen.
– Most meg miért vagy ideges? – ülök fel a szememet törölgetve.
– Mondjuk mert már rég órán kellene lennünk? – kérdezi gúnyosan.
– És az kit érdekel? – dőlök vissza az ágyamra.
– Igazad van. Menjünk este még pluszba büntetőmunkára is, nagyon jó szórakozás lesz! Miattam repülhetünk innen, de nem szeretnék plusz feladatokat csinálni érte.
– Akkor majd büntetőmunka helyett is fekszünk itt fenn... – motyogom.
– Tudod mit? Csinálj, amit akarsz, de én megyek.
– Draco, várj! – ülök fel, és rákiáltok, mikor látom, hogy már az ajtóban van. – Amúgy te honnan tudod a jelszavunkat? – döbbenek le egy pillanatra.
– Te mondtad el tegnap... – támaszkodik az ajtófélfának.
– Hm, részeg voltam? – döntöm kérdőn oldalra a fejem.
– Nem hinném, mivel nem ittál semmit – kuncog fel. – Leköteleznél, ha elkezdenél öltözni...
– Úgy, hogy te itt benn vagy? – húzom el a szám.
– Te mondtad, hogy várjak – vigyorodik el.
– Akkor pontosítok: Draco, kérlek várj az ajtó előtt – mikor kimegy a szobából és rám vigyorog helyesbítek: – Kérlek várj a csukott ajtó előtt. – Az ajtó bevágódik. – Köszönöm! – kiáltok ki.
– Nincs mit! – érkezik a válasz.
Ráérősen keresek magamnak egy pólót, és egy nadrágot, felveszem őket, és összeborzolom a hajam. Kilépek az ajtón, és megállok a szőke mellett.
– Mehetünk.
– Ez gyors volt – döbben le. – Könyveid? – pillant a kezemre, de mikor csak kérdőn felhúzom a szemöldököm, a háta mögé hajítja az övét, és elmosolyodik. – De hülye vagyok!
– Nem én mondtam... – kuncogok fel, és elhajolok a felém lendülő kéz elől. – Na, gyere!
Elindulunk le a toronyból, és ráérősen sétálunk legendás lények gondozására.
– Amúgy meg szoktad még látogatni azt a melákot?
– Draco – szólok rá figyelmeztetően.
– Jól van na, Hagridot...
– Nem, mostanában nem, de azt hiszem, ezen változtatni kellene...
– Nem haragszik rád emiatt?
– Nem tudom.
– Értem – vonja meg a vállát. – Tehát hanyagoltad egy ideig, és reméled, hogy nem haragudott meg ezért.
– Pontosan – hajtom le a fejem, és elgondolkodom, mennyire rosszul eshetett neki.
– Én haragudnék – jegyzi meg csak úgy mellékesen.
– Igen, én is...
Mikor leérünk a lépcsőn, meglátom Hagridot, és tétován odaintek neki. Ő pedig csak átnéz Dracóra, és elfordítja a fejét. A kezem lassan magam mellé hull, és Draco megveregeti a vállam.
– Ő is így gondolja.
Fantasztikus.
***
– Fuss már! – üvöltök hátra Dracónak, aki lassan már a földön mászva röhög. – Gyere! – toporzékolok előtte, és megragadom a kezét. – Te állat, mindjárt itt terem! – vigyorgok én is.
– De... Te... te nem vagy normális – röhög a képembe, és futásnak ered.
Hihetetlen tempóban rohanunk végig a folyosón, és egy kis csúszás kíséretében beugrunk az egyik kép mögé. Egymásra nézünk, és majdnem ismét felnevetünk, de a számra teszem a mutatóujjam, és egy pillanatra még a lélegzetem is visszatartom.
Draco mosolyogva figyel, és ekkor meghalljuk.
Egy eszeveszett üvöltés, majd hatalmas csörömpölés.
A vihogástól könnyes szemekkel csúszunk lassan a fal tövébe, és próbálunk megnyugodni, de akárhányszor egymásra pillantunk, ismét menthetetlenül elkap minket.
Aztán sietős csoszogás hallatszik a folyosóról, és nekünk eszünkbe jut, hogy elég hangosak voltunk.
Draco erőtlenül feltápászkodik, felránt engem is a földről, és gyorsan futásnak eredünk. Halkan kuncogunk, és majdnem hanyatt vágódom a nevetéstől, mikor Draco nekirohan az egyik csukott ajtónak.
– Te állat! – vihogok erőtlenül.
– Gyere már! – kiált rám, miközben az fejét dörzsölgeti. – És szólj rám, ha valamiért megint hátra akarok fordulni – mordul rám.
– Ne csinálj úgy, mintha az én hibám lenne – bokszolok a vállába, és vigyorogva meglököm, hogy forduljon be a sarkon.
– Ne röhögj már ki – húzza el a száját, mikor ismét rötyögni kezdek.
– Nem rajtad röhögök – biztosítom komolyan.
– Áh – húzza össze a szemöldökét.
– Mondom... csak... olyan abszurd ez a helyzet – vigyorgok rá.
– Az – nevet fel, és odaüvölti a Dámának a jelszót.
Halkan zsörtölődve enged be minket, de mikor rámosolygok, egyből megenyhül az arca.
– Ez a nő beléd van zúgva – jelenti ki Draco.
– Már hogy lenne? Egy kép? Nem vagy normális.
– Most komolyan... nem láttad az arcát?
– Kussolj – szólok rá, és végigterülök a kanapén. – Ez meleg volt – sóhajtok fel.
– Én csak szegény páncélokat sajnálom... – biggyeszti az ajkait. – Most Friccs tényleg rajtuk landolt?
– Eeegen – morgom halkan.
A portré lassan nyílik, és McGalagony jelenik meg felettébb dühösen.
– Mire véljem ezt?
– Micsodát? – néz rá Draco teljesen értetlenül, és én is csodálkozva ülök fel a kanapén.
– Tudom, hogy maguk csinálták ezt Friccsel – fonja össze karjait a melle előtt.
– Azt hiszem, sokkal könnyebb lenne, ha elmondaná, mi is történt vele – felelem színtelen hangon, és áldom a kviddics miatti jó kondíciónkat.
– Nagyon jól tudják, hogy mi történt, hisz maguk csinálták! – üvölt ránk.
– Igen? És miből gondolja? – kérdezi Draco.
– Csak magukról tudom elképzelni.
Akár le is hazudhatnánk volna a csillagokat az égről, de elegem van, és váltva Dracóval egy pillantást, halkan megjegyzem.
– Ez esetben lebuktunk – vigyorgok a szőkére.
– Az egész az ő ötlete volt – mutogat rám röhögve. –, de természetesen én mindenben a segítségére voltam. Hát nem nagyszerű a fantáziája ennek a gyereknek? – emeli az égre a tekintetét meghatott arccal.
– Barom – nyögöm ki, aztán ismét felnevetek.
Azt hiszem, ma már úgy huszadszorra.
– Ne higgyék, hogy ezt megússzák minden következmény nélkül. Ma már háromszor is üvöltöznöm kellett önökkel.
– És mondja, mikor akar kicsapni minket? Veszélyeztettük az iskola egyik dolgozójának a testi épségét. Meddig fogja még eltűrni a viselkedésünk? Azt hiszem, ma minden tanár önhöz sietett, mert nem voltunk normálisak órán, és folyton zavartuk őket.
– Igen, de...
– Kérem, hadd fejezzem be – mosolygok rá kedvesen. – Köszönöm – biccentek egyet, mikor int, hogy mondjam tovább. – Másnak már rég megmutatta volna, merre van a kijárat, de velem és Dracóval már megint kivételez. Mi lenne, ha be fejezné ezt, és úgy kezelne minket, mint bárki mást?
– Harry – szól rám figyelmeztetően Draco, de McGalagony leinti.
– Igaza van – szólal meg lassan, mire a levegőbe bokszolok. – De nem bírom felfogni, hogy maguk komolyan gondolják, ezt az eltanácsolós dolgot – rázza meg a fejét.
– Pedig igen – kotyog közbe Draco.
– Merlinre... maguknak még a maradék eszük is elment. De én nem fogom ezt tovább tűrni. Van egy utolsó lehetőségük... – mondja kemény hangon. – Egy utolsó, és utána repülnek.
– Miért ilyen elnéző? – döntöm oldalra a fejem.
– Ugyan, egyet már kibírunk – kacsint rám Draco.
– Én is így gondolom – motyogja McGalagony letörten. – Ma pedig, kérem jelenjenek meg a dolgozószobámban.
– Igenis.
Dracóra pillantok, aki szenvedve húzza el a száját.
– Ugyan, egyet már kibírunk – idézem az előbbi mondatát.
McGalagony hozzánk sem szól, csak elhúzza a száját, és kisétál a portrén.
