III. Fejezet
Közeledő álláspontok
Az elkövetkező három napban Matsui nem ment iskolába. Setsuna nem igazán tudta eldönteni, hogy csak őket kerüli, vagy csak egyszerűen beteg lett, bár az igaz, hogy azon a bizonyos napon jól láthatóan nem volt semmi baja. Chiaki kicsit aggódva figyelte a húgát, aki most feltűnően hallgatag volt, és a játék közben is szétszórtnak tűnt. Nem értette, miért olyan letört, ha egyszer Matsui nyilván kimutatta, hogy nem érdekli őt semmi, ami a kártyajátékkal, esetleg velük kettőjükkel kapcsolatban van. Így telt el a hét hátralévő része, és Setsuna már-már szétunta az agyát. A Hétvége szürke volt és unalmas. Setsuna bezárkózott a szobájába, és senkit nem engedett be. Chiaki sokat is morgolódott ezért, bár megfogadta, hogy nem fog beavatkozni. Ilyenkor csak ennyit morgott:
- Ez nem mehet így tovább.
Aztán eljött a Hétfő és megint mehetett mindenki iskolába. Setsuna szokás szerint unottan ült az asztalánál, amikor hirtelen nyílt az ajtó, és Matsui lépett be a csengővel egy időben, rögtön mögötte a Matektanár. Matsui kezében kulcs csomó volt, amin lakat és lakáskulcsok lógtak, ami arra utalt, hogy sietve, esetleg biciklivel érkezett, miután ő hagyta el utoljára a házukat. A tanárnő kedves hölgy volt, aki mindig nagyon kedvesen kezelte diákjait.
- Jó reggelt osztály. Kezdjük a tegnapi házi feladatok előreadásával!
Mindenki csendben adogatta előre a lapjait, amin a házi feladatok szerepeltek, és Setsuna meglepve látta, hogy Matsui is nyújtja előre az övét, ami annyit jelentett, hogy bár nem volt ott, azért napra készen állt. Az óra hamar eltelt, és Setsuna próbált belemélyedni a könyveibe és füzetébe, hogy ne kelljen Matsuira néznie, de amikor felnézett egy pillanatra, a tekintete találkozott a fiúéval, ami most a szokásos unott, mogorva kifejezés helyett amolyan nyugodt, átható volt. Szinte belenézett a lány lelkébe, mire az összehúzta magát, és elfordult. A szünetben Matsui felállt és kiment. Setsuna nem értette hová megy, de a szünet végén vissza is tért, ami megnyugtatta egy kissé, nem akart meglépni. Az iskolaidő véget ért, és mindenki hazaszállingózott. Setsuna megállt, és elbújt az egyik sarkon. Matsuit várta, aki nem is váratott sokáig magára, fogta a biciklit, és ahelyett, hogy a nyeregbe pattant volna, nagy nyugodtan tolni kezdte. Követte, tisztes távolságból, hogy ne keltsen fölösleges feltűnést, és miközben Matsui ment elöl, végig figyelte minden mozdulatát. Most is zsebre vágott jobb kézzel, a táskáját a bicikli kosarába dobva, bal kezével a kormányt igazgatva ment előre egészen addig, amíg egyszer hirtelen megállt. Setsuna is megállt, és nem értette mi van, amíg a fiú meg nem szólalt.
- Nem akarsz inkább csatlakozni hozzám? Már unom, hogy folyton mögöttem kullogsz!
Fennhangon mondta, hogy a lánynak elég egyértelmű legyen, neki szól. Setsuna lesütött szemmel felzárkózott a fiú mellé, aki most meglassította lépteit, hogy a lány mellette tudjon maradni. Érezte, hogy majd meggyullad az arca a szégyentől, és nem is mert szólni jó darabig. Matsui unottan ment előre, és szintén hallgatott. Alaposan elhaladtak már, és Setsuna érezte, hogy nem Matsui-ék háza felé tartanak. Egyszer csak megálltak egy focipálya mellett, ami a folyóparton volt. A gyepen most is egy rakás gyerek játszott. Kergették a labdát, jókat nevettek, heccelték egymást, rúgták a bőrt ahol érték. Nem érdekelte őket, ha nem megy kapura, csak a játék miatt csinálták. Vagy 15-en voltak, és mind boldogan szaladtak fel-alá. Matsui letámasztotta a biciklit és leült a fűbe, ami a felső rakpartról a pályához vezetett. A meredek lejtőn mindketten elhelyezkedtek, és egy ideig csendben nézték a gyerekeket. Végül Matsui szólalt meg.
- Mondd meg őszintén! Miért követsz engem?
- Nos én... Én csak..
- Meg akartad tudni hol lakok igaz?
- Nos igen... Egyébként elvesztettél valamit a múltkor.
Setsuna elővette a paklit a tokkal együtt a táskájából, és átnyújtotta Matsuinak, aki azonban nem fogadta el. A lány visszahúzta a kezét, és megint hallgatott. Nem telt el sok idő, és Matsui hirtelen hanyatt dőlt a füvön és az eget nézte. Setsuna is csatlakozott, bár maga sem értette miért.
- Azt hittem el tudom felejteni! Hogy ki tudom űzni az életemből!
- Mit?
- Ezt az átkozott kártyajátékot! Bár el tudnék menekülni előle!
Matsui nagy érzelmeket takargatott, és okosan játszott a hangjával, hogy elrejtse a fájdalmát. Az arca elé tette a kezeit, hogy eltakarja maga elől a kilátást. Látni sem akart semmit és senkit.
- Tenma miatt van igaz? Miatta akarsz megszabadulni tőle?
- Honnan tudod ezt? Mit tudhatsz te rólam?
- Épp eleget ha tudni akarod! Ott voltam hat éve azon a bizonyos gálameccsen a Nemzeti után!
Setsuna ezt úgy mondta, hogy közben felemelkedett, és olyan közel kerültek egymás arcához, hogy egymás lélegzetét is érezték. Kishíján összefejeltek. Matsui elképedve ült, és nem is értette, hogy ez honnan jött ide. Egy ideig merően néztek egymás szemébe, majd Matsui, mint aki megunta, vagy megrettent, hirtelen félrenézett. A térdeit felhúzta, a karját rátámasztotta és hallgatott.
- Igen ott voltam! Láttam, ahogy te és Tenma összecsaptatok. A levegő szinte szikrázott közöttetek, és te kitartottál az utolsó pillanatig... !
- Mégis vesztettem! Vesztettem, és elvesztettem őt is!
- Azt nem tudom mit vesztettél el! De a kedvenc kártyádat azt láttam, hogy kettétépték!
- Nekem az a kártya nem csak a kedvencem! Hanem a kötelék volt, ami minket összekötött!
- Ezt nem értem... Miféle kötelék?
Matsui kitárta a karjait a lány felé. A mozdulat volt elsősorban, amit a lány nem értett. A fiú aztán elmagyarázta, hogy pontosan mi is történt hat évvel korábban: Akkoriban a játék még gyerekcipőben járt, és Matsui és Tenma, a két Kimoshita fivér voltak a legjobbak az országban. Matsui akkor 10 éves volt és 113 játszma után is veretlen. Sorra nyerte a bajnokságokat, és a bátyja mentorálta, aki a Nemzeti bajnokság u17-es kategóriájának koronájára hajtott. Matsui egy olyan Kagero paklit játszott, amit maga Tenma rakott össze neki, míg Tenma a Royal paladin klán mestere volt. Tenma mindig azzal hitegette Matsuit, hogyha ő is megnyeri a saját korosztályos versenyét, akkor neki adja a pakliját. Ekkor még minden rendben is volt, ám Tenma egy pár napra eltűnt a világ és a családja elől. Mikor aztán előkerült, egy nagyon ronda vitába került az édesanyjával, és legvégül Matsui lába elé dobta a pakliját, mondván, hogy nem érdekli tovább a Royal Paladin klán, mert talált egy sokkal erősebbet. Matsui nem értette az egészet. Mikor a saját versenyét megnyerte, élt a lehetőséggel, ami az volt hogy kihívhatta akármelyik másik korosztályos bajnokot egy gálamérkőzésre. Természetesen Tenmát választotta, akivel egy késhegyre menő csatát vívtak, aminek a végén Tenma gyakorlatilag porig alázta az öccsét, majd minden teketóriázás nélkül széttépte azt a lapot, ami kettőjük között a legerősebb kapocs volt, mert mindkettőjük kedvenc lapja volt: Blaster Blade-t. Ezután elköltözött otthonról, és nem hallottak felőle többet.
- Aztán elköltöztünk Japánból. És Amerikában folytattam a sulit. Aztán úgy három hete hazajöttünk, és erre a környékre költöztünk. A többit már tudod!
- Igen... Az a bizonyos meccs. Az első sorban ültem, ahol a többi meghívott is, mivel részt vettem én is a bajnokságban, de nem kerülhettünk össze, mert még a 64 között kiestem!
- Értem. Hihetetlen, hogy így egymás útjába sodort minket az élet.
- Az... Furcsa véletlen!
Egy percig így ültek ott csendben, Setsuna kedvesen mosolygott, míg Matsui arcvonásai is lassan felolvadtak, megérezve, hogy olyan emberrel van dolga, aki megérti őt. Valamilyen oknál fogva mindketten megérezték egymásban a rokon lelket, és ez most oldotta köztük a feszültséget. Végül, a fiú meglepetésére Setsuna felállt, odaállt Matsui elé, megfogta a kezét, és a markába nyomta a paklit, majd sarkon fordult és távozott. Matsui nézett utána egy darabig, mire a lány megfordult, és barátságosan intett egyet köszönésképpen. Matsui visszaintett, majd mosolyogva nyugtázta, hogy a lány semmit sem változott az elmúlt napokban. Impulzív volt és türelmetlen. Mikor hazaért, már bőven este volt, és a család másik két tagja már otthon volt.
- Te meg hol jártál? - kérdezte Kari amikor Matsui belépett.
- Dolgom volt. - mondta Matsui kurtán. és felment a szobájába.
A Kimoshita család emeletes házban lakott, aminek falai kívül hófehérek voltak. Három szoba, egy nappali, egy konyha és két fürdőszoba alkotta az egészet, valamint egy garázs, amiben Matsui az imént lerakta a biciklijét. Autójuk nem volt, így a garázs szerszámosnak volt kialakítva, ahol a fűnyíró, és egyéb kerti szerszámok pihentek. Matsui nem is vacsorázott, hanem sebtiben megcsinálta a háziját, és amikor kész volt, elővett egy fehér lapot, valamint egy 2B-s ceruzát, és rajzolni kezdett. Kari, aki már a fürdésen is túl volt, most virágmintás pizsamájában, és nyuszis papucsban osont be halkan a szobába, és a fiú háta mögül nézte mit csinál. A papíron egy fiatal lány arcképe rajzolódott ki, aki egy szögletes tárgyat nyújt, valószínűleg Matsui felé. Egy darabig nézte, és csak akkor szólalt meg, mikor már elég részlet került az arcra.
- Ez ő? Ő Setsuna?
- Ő az. De már ezerszer mondtam, hogy ne lopózz be folyton hozzám!
- Bocs! Csak látni akartam, miért zárkózol el előlünk!
- Jól van...
A lány arca és alakja szép lassan alakot öltött, ahogy Matsui erősebb vonalakkal és tónusokkal tökéletesítette. Kari csak tátott szájjal nézte.
- Ez a lány tényleg ennyire szép?
- Én így látom őt.
Matsui nem szólt többet. Sokat finomított még a rajzon, és az lassan szinte megszólalt. Kari tudta, hogy Matsui csak akkor kezd el rajzolni, amikor valami jelentőségteljes történik vele, így gondolta, jobb is ha békén hagyja. Aznap este Matsui ki sem jött a szobájából, amíg kész nem volt a rajzzal. Kari már aludt, az édesanyja pedig a nappaliban nézte a tv-t. Matsui leült mellé, és elé tette a rajzot, és a paklit. Kimoshita Shizuka most érdeklődve nézett fiára, majd felemelte a rajzot, és kedvtelve vizsgálgatta.
- Szóval ő az a híres Setsuna? Nem csúnya kislány.
- Igen ő az.
Matsui szégyellősen mondta ezt, mint aki kényelmetlenül érezte magát egy ilyen kérdéstől.
- Nem túl gyakran rajzolsz képeket valódi emberekről. Biztos sokat jelent neked!
- Csak egy barát. Ennyi az egész!
A barát szó volt a hangsúly. Matsui fülig vörösödött és Visszavette a képet, majd felment a szobájába. Édesanyja jót mosolygott, hiszen Matsui nem túl gyakran nevezett embereket barátnak, ilyen rövid ismeretség után meg pláne nem. Nem sokára a ház elcsendesült, és Matsui volt már csak ébren, aki pakolászott a szobájában. Egy pillanatban aztán a kezébe került a pakli is. Sokáig nézte a dobozt, majd elhatározta magát, és felemelte az asztalról. Kivette a lapokat a dobozból, és elkezdte kiteríteni őket az asztalra. Meglepetésére szinte a fele nem is az ő lapjaiból állt, hanem az állapotukból ítélve, és az illatuk alapján a Setsuna külön kis gyűjteményéből kerültek ki. három lap tűnt fel neki különösen: Wingal Brave, a régi Stardust Trumpetert helyettesítő új első Vangaurd, Majesty Lord Blaster, egy új, eddig még sosem látott 3-s szintű lap, és... Rettenet... Mit keres ebben a pakliban Blaster Dark!?
- Blaster Dark! A lap ami...
Matsuiban újra felidéződtek a múlt árnyképei. A nagy csata, ami közben Matsui mindent elvesztett, ami neki fontos volt. A bátyját, aki a példaképe és egyetlen jó ismerője volt, akit szeretett és tisztelt, és aki mindenkinél fontosabb volt akkor számára. A csata, amiben ő romokba dőlt.
- [i]Áraszd el a világot sötétséggel! Pusztíts Avatarom! Blaster Dark![/i]
Ez a pár mondta visszhangzott a fejében. Matsui letette a lapot, és percekig nézte. Ez volt az a lap, ami elvette tőle a bátyját, és az életét egy merő szenvedéssé tette. Nézte, de nem félt tőle annyira, mint addig. Most hogy egy karnyújtásnyira volt tőle, nem is volt olyan félelmetes. Vajon Setsuna szándékosan tette bele a pakliba? Biztosan, mert három is volt, ahogy három Blaster Blade is. Ekkor kicsusszant egy kis cédula a dobozból, és Matsui előtt landolt. Egy üzenet volt benne.
[i]"Gondoltam feljavítom egy kicsit a paklidat! Bocs Blaster Dark miatt! Tudom, hogy Tenma anno egy Shadow Paladin paklival vert meg téged, és gondoltam neked adom ezt a lapot, hogy megismerd, és megszokd!
XoXo
Setsuna"[/i]
- Ez a lány lehetetlen!
Matsui jót derült a lány rámenősségén, majd eltette a lapokat, és lefeküdt aludni. Másnap Setsuna egyedül ment iskolába, mert Chiaki elkapott valami ragályos kórt, ami miatt az orvos nem engedte iskolába. Csak ment nagy nyugodtan, amikor valaki hirtelen a vállára tette a súlyos kezét. Mikor odanézett meglepetésére Matsui volt az.
- Jó reggelt! - mondta a fiú barátságosan.
- Jó... Reggelt. - mondta Setsuna szaggatottan.
A nap hátralévő részében nem beszéltek ugyan egymással, de délután Setsuna meglepetésére, Matsui már az iskola kapujában várt rá. Együtt indultak hát el és a lány meglepetésére most egészen más felé tartottak, mint a minap. Setsuna most felnézett a fiúra, aki most is ugyanolyan nyugodt és unott arcot vágott, mint mindig. Nagyot hallgattak, míg egyszer csak Matsui megszólalt.
- Nem volt ám szép tőled, hogy eltulajdonítottad a kártyáimat!
- Tudom. Pedig csak jót akartam! De ha akarod... !
- Igen vissza szeretném kapni őket! És ezeket visszaadni!
A három Blaster Dark volt nála, de a többi lapot láthatóan megtartotta. Ami megütötte a fülét az a kártyáim kifejezés volt. A lány nagyot nézett ezen, de hamarosan nevetni kezdett, és gyengéden eltolta a fiú kezét.
- Nem, nem! Ezeket szándékosan adtam neked! És különben is, a pakli helyes működéséhez kellenek!
- Na de... ! Na jó...
Matsui hiába is ellenkezett volna. Nagyot sóhajtott és elővette a paklit, ami eddig a zsebében lapult. Visszadugta a lapokat a helyükre, majd újra elsüllyesztette a zsebébe. Mentek tovább, és Setsunának feltűnt, hogy épp ellenkező irányba mennek, mint az előző nap. Befordultak az egyik sarkon, és lassan közeledtek egy emeletes ház felé, amit szép kőkerítés vett körül, amit borostyán futott be. Matsui egyszerre befordult a kapun és intett Setsunának, hogy kövesse. A kapun belépve, egy kislány háta mögött látták becsukódni a bejárati ajtót, és hallották, ahogy izgatottan kiáltja:
- Itt vannak!
Setsuna csak nagyot nézett Matsuira, aki csak mosolygott csendben, és benyitott a házba. Bent kellemes illatok szálltak, ami arra utalt, hogy fő a vacsora, és Kari, Matsui kishúga szaladt eléjük. Setsunának még a szava is elakadt, miközben Kari elé szaladt, és szinte kiugrott a bőréből:
- Isten hozott! Erre gyere!
Kari gyengéd erőszakkal rángatta magával a lányt, és addig sürgött-forgott, amíg már mind a hárman a nappaliban ültek, és úgy beszélgettek, mintha már ezer éve ismernék egymást. Kari megemlítette, hogy Matsui nem elég jól rajzolta le a lányt, mert élőben sokkal szebb volt. Setsunának kikerekedtek a szemei, mire Matsui csak annyit reagált, hogy majd megmagyarázza. Nem sokára Matsui édesanyja is csatlakozott hozzájuk, és szinte mindenről kifaggatták a lányt, épp csak arról nem, hogy milyen alsónemű van rajta. Setsuna kicsit zavartan válaszolgatott a kérdésekre, és szinte elsüllyedt, mert teljesen elsöpörve érezte magát a sok kérdés közepette. Matsui is a fejét fogta, ami arra utalt, hogy nem így tervezte, de nem tehetett semmit. Nem sokára megvacsoráztak, és Setsunának volt alkalma jobban megnézni magának a család másik két tagját. Tetszett neki Kari kedves, kötetlen természete, hosszú szőkésbarna haja, az, ahogy magát egy lapon említi a nála idősebbekkel, és a hitvallása, miszerint előbb a szórakozás, aztán a komoly dolgok, ami igazán egy 10 éves életvitelét tükrözte. Matsui láthatóan édesanyjára hasonlított, bár az asszonynak lágyabbak voltak a vonásai, és átlagos magasságú volt. Matsui termetét az édesapa örökségének tulajdonította. Az egész család nagyon kellemes benyomást tett rá, és lassan feloldódott. Az is kellemesen hatott rá, hogy néha hallotta Matsuit szívből kacagni, ami meglepte, mert máskor még mosolyogni is csak ritkán lehetett látni. Vacsora után aztán Matsui bevezette a lányt a saját szobájába, ahol most is teljes volt a zűrzavar. Mindenfelé elkezdett és félkész rajzok hevertek, amiket a fiú valószínűleg épp át akart csoportosítani, amikor az éjjel inkább félbehagyta. A falon mindenféle rajzok, festmények, és Vanguard poszterek, amik 6 évre visszamenőleg minden nagy bajnokság programját tartalmazták, és a poszterek mellé meghívók is ki voltak tűzve. Matsuit tehát nem felejtették el, egyszerűen csak ő akart eltűnni a világ elől. 37 poszter és 41 meghívó volt az összesített szám. A lány megállt az egyik kép előtt, ami Blaster Blade és Blaster Dark párbaját ábrázolta. Feltűnt neki, hogy Blaster Blade-nek olyan az arca, mint Matsuinak.
- Wow! Ez hihetetlen!
- Tetszik? Azt néhány hete rajzoltam.
- Az egyik te vagy igaz? A másik pedig Tenma?
- Igen jól látod! Én és a bátyám. Na persze, csak elképzelni tudom, milyen lehet mostanában, mert már jó pár éve nem láttam.
- Igen tudom.
A rengeteg rajz olyan élethű volt, hogy Setsuna lélegzetét visszafojtva nézegette őket. Matsui egyszerre felemelt egy képet, és a lány kezébe adta. Setsuna meglepve látta, hogy őt ábrázolja. Jól megfigyelte, hogy mennyire részletgazdagon rajzolta meg. Matsuinak fotografikus memóriája volt, így olyan részletesen le tudott rajzolni mindent, mintha az orra előtt lenne.
- Ez hihetetlen... Ezt tényleg te rajzoltad?
- Én bizony. Ez az egyik hobbim, mióta nem játszom.
- Ez elképesztő. Ennyire elkapni a pillanatot!
Setsunának feltűnt, hogy Matsuinak van némi büszkeség a hangjában. Elmélyülten tanulmányozta a rajzot, és nem tudott betelni Matsui képzelőerejével. Kérdeznie sem kellett, a fiú azonnal kikötötte, hogy anélkül a kép nélkül haza sem engedi, hiszen neki szánta. Sokáig nézegették a képeket, és beszélgettek az elmúlt időkről. Matsui Amerikában kezdett el rajzolni, amiben sokat segített neki rajztanára, aki felbiztatta, hogy használja ki kézügyességét. Elmesélte, hogy angolul, franciául és spanyolul is folyékonyan beszél, mert sok szabadideje volt, az ittenihez képest, így azt tanulásra fordította. Dolgozott egy kisboltban kisegítőként, és egy időben még focizott is. (mármint európai stílusban) Azért kellett otthagyniuk az ottani otthonukat, mert nem tudták már fenntartani, így túladtak az ottani jókora házukon és itt egy kisebbet vettek. A hazaköltözés óta Matsui most rajzolt először, és ez volt az első alkalom, hogy élő személyt, és nem fantázialényt.
- És a kártyacsatázáson gondolkodtál?
- Még mindig itt tartasz... ? Igen gondolkoztam.
- És mire jutottál?
- Nos csak hogy tudd! Az elmúlt hat évben legalább százszor átgondoltam a dolgot, és minden alkalommal csak nem maradt a válasz.
- Vagyis nem fogsz újra játszani?
- Egyelőre nem. De azt nem mondom, hogy soha nem!
- Akkor van remény? Lehet, hogy egyszer még asztalhoz állsz?
- Igen lehet. Talán a Playcornerbe is eljárok majd néha... Persze csak nézelődni...
Ez az utolsó pár mondat reményt öntött a lányba. Setsuna egy fél órával később hazaindult, de Matsui még jó darabig integetett utána. Kari is odaállt mellé, és nézte, ahogy távolodik, majd megszólalt:
- Csinos barátnőd van.
- Nem a barátnőm!
Matsui dühösen bement a házba, és egyenesen fel a szobájába. Kari csak nézett utána, és jót kuncogott. Matsui a szobájába érve bezárta az ajtót, és nem akart senkivel sem beszélni. Édesanyja azonban tudta, hogy ez egy jó jel. Mikor Setsuna hazaért a villába, ahol ő és a családja laktak, átadta a dolgait az egyik szobalánynak, majd elindult a szobája felé, de Chiakival találkozott szembe. A fiú most olyan volt, mint egy zombi. Sápadt, folyt az orra, a szemei karikásak voltak, és most épp a wc-re igyekezett.
- Te meg hol voltál? - kérdezte bágyadtan.
- Ha én azt elmondanám... ! - válaszolta a lány sejtelmesen.
- Csak nem náluk? - kérdezte emez kissé feléledve.
- De igen. Olyan kellemes volt ott.
Setsuna ki volt pirulva és szelíden mosolygott. Chiaki tudta, hogy mi járhat a fejében.
- És azt mikor szándékozol elmondani neki, hogy pénzes családból valók vagyunk? - kérdezte Chiaki mielőtt belépett volna a mellékhelyiségbe.
Setsuna hallgatott. tudta, hogy Chiakinak igaza van, és egyszer mindenképpen el kell majd mondja Matsuinak, hogy nem polgári családból való, mint azt az iskolás társai tudják. De ezt egyelőre nem volt szándékában elmondani senkinek. Szerette ezt az egyszerű inkognitót, és inkább élte volna az egyszerű hétköznapi lány életét, mint a gazdag, elkényeztetett kölykökét. Végül is letussolt és lefeküdt aludni, próbálva jól az emlékezetébe vésni ezt a mai napot.