VIII. Fejezet
Tenma Visszatér
A nemzeti bajnokság döntője után egy nappal, a két legnagyobb titán csapott össze. Tenma és Matsui Kimoshita, akik nem csak testvérek voltak, hanem az ország legjobbjainak is megkoronázták őket a minap. A testvérek harca azonban koránt sem volt olyan baráti, mint arra sokan számítottak. Tenma most olyan volt, mint egy félőrült. Csak az a rettenetes, idegborzoló kacagás, az a sátáni arckifejezés, az a hideg izzás a szemeiben, és az a sötát hangnem, amit megütött a testvérével szemben. Ez az, amitől Matsui a legjobban rettegett, semmi mástól. Most is eltökélten szorongatta a lapjait, amik valójában a bátyja Royal Paladin paklijába tartoztak, és bármire kész volt, csakhogy nyerjen, és visszakapja őt.
- Gancelot támad Maron támogatásával!
- Védem Dark Shield Mac Lier-el!
Tenma teljesen szenvtelen volt, Matsui pedig tehetetlen. Az összes támadását elhasználta, és a Twin Drive sem hozott szerencsét. Tenma tudta ezt nagyon jól, és csak a hideg, kegyetlen tekintetével méregette az öccsét.
- Hát volt ennek értelme? Kellett neked ez?
- Én csak téged akarlak visszakapni! És nem csak én, hanem az egész családod!
- Nem unod még saját magadat?
Tenma húzott, és csak egy sátáni vigyorral tette le a következő Vanguardját, miközben ráolvasta:
- Elátkozott Sárkány, jelenj meg és Hozd el Végtelen Hatalmadat! Phantom Blaster Dragon!
Mintha a Pokol kapui nyíltak volna meg, pokoli sötét lángok között jelent meg az Elátkozott sárkány, ahogy Tenma nevezte. Matsui egy lépést hátrált, de nem akart gyengének mutatkozni, holott jobban félt, mint valaha bármikor is. Tenma érezte ezt rajta nagyon jól, és nem is teketóriázott.
- Hívom Blaster Darkot, Masqueradet, és Charont! Majd Blaster Dark támad!
- Govanon védi!
- Fullbau támogatásával Masquerade támad!
- Gelatin és Marron védik!
Tenma újabb kacajban tört ki. Matsui kezében a lapok mindössze háromra csökkentek, és mintha tudta volna, hogy mindössze kettő tud védekezni.
- Milyen érzés? Gyengének és elesettnek lenni? Mert ez vagy, ha a sárkányommal állsz szemben!
- Nem... Én nem...
Matsui erős akart maradni, de a könnyei már kibuggyantak. Nem bírta már sokáig, és Tenma nem is habozott kiadni a kegyelemdöfést.
- Phantom blaster képessége: kettőt lefordítok, és Blaster Dark, Masquerade és Charon visszavonul, ettől ő 10000 erőt, és egy kritikus sebzést kap.
Matsui hiába is tett volna bármit, kevés volt a lap a kezében. Tenma Twin Driveja újabb és újabb Crtitical Triggert fedett fel, ami csak rontotta a helyzetet. Végül mindent beborítottak a sötét lángok és Matsui csak elkeseredetten kiáltott Tenma Felé:
- Ne, Nii-San! Hagyd abba!
- Pusztulj a szemem elől! Shadow Errosion!
A hatalmas sárkány lecsapott, és Gancelot teljesen tehetetlen volt ellene. Matsui csak a fájdalomtól és rettegéstől sikítva, és patakzó könnyekkel kellett végigélnie a támadás elsöprő erejét, amit a virtuális kivetítő, és a Tenma által rá bocsátott rémképek csak rosszabbá tettek. A kártyái szétrepültek, és lassan szállingóztak le a földre. Eközben Tenma odasétált hozzá, és felvette az egyik lapot a földről, ami épp Blaster Blade volt.
- Látod... Gyenge vagy! És a gyengék nem érdemelnek semmit! Nem érdemled meg ezt a lapot!
Ezzel egyetlen mozdulattal kettétépte a kártyát, amit annyira szeretett, és őrzött olyan sokáig. Matsui megtörve térdelt ott, kezében tartva a kettétépett lap darabjait, és patakzó könnyeit nyelve, miközben Tenma sátáni kacagással elsétált a színről. Ez volt az utolsó dolog, ami Matsuiban megragadt.
- Matsui! Matsui! Figyelnél végre?
Matsui hirtelen magához tért a révedezéséből. Osu-san, ahogy a diákjai nevezték, szólongatta őt. Már május vége volt, de még mindig voltak ilyen pillanatai.
- Elnézést tanár úr!
- Semmi baj, csak ha lehet ne bambulj el többet az órán!
Osu-san nagyon kedves, türelmes ember volt. Most sem volt egy szemernyi bosszúság sem a hangjában, inkább kedves törődés. Visszafordult a táblához és folytatta az órát. Matsui most egy papírdarabkát vett észre, amit Setsuna fricskázott oda neki. Felemelte, és elolvasta:
"Akarsz velem ebédelni?"
Matsui nézett egyet, de Setsuna intett, hogy fordítsa meg.
"Miért Bambulsz folyton? Valami baj van?"
Matsui gyorsan választ írt és vissza fricskázta. Setsuna a következőket vette ki belőle:
"Igen, és majd elmondom ebédszünetben!"
Visszafricskázta a papírt Setsunának, olyan ügyesen, hogy jóformán épp a kezében landolt. a lány elolvasta, és csak bólintott.
Az ebédszünet is eljött végre. Setsuna és Matsui egyedül ültek az asztaluknál a kiadóablaktól nem messze. Mögöttük egy meglehetősen hangos, végzős csapat ült, vagy hat tagú csapat, akik gyakran zaklattak náluk fiatalabbakat, és a lányokkal is sokat szórakoztak. Csak Setsunába nem mertek belekötni, mivel Matsui vele volt. Matsui most is elgondolkodva ült ott, és nézte Setsunát, ahogy jó ízűen eszi az egyébként híresen erős ebédjét. Valami olyan volt, amiről egy animében hallott először... Állítólag olyan erős volt, mint a méreg. Matsui nem is evett, csak kavargatta az ebédjét.
- Valami bajod van?
Setsuna egy pillanatra megállt, és felnézett a fiúra. Ő maga is vörös volt, mivel az erős ételtől szinte meggyulladt és ez az arcára is kiült. Matsui most is őt nézte, és valamit nagyon vizsgálgatott rajta.
- Valami olyan más most benned!
- Tényleg? Csak most tűnt fel?
Setsuna megrázta a fejét, és csak úgy csilingeltek a kis üveggyöngyök, amiket a nemrég a most még a válláig is alig érő hajába tűzetett. Matsui csak most világosodott meg.
- Te levágattad a hajad?
- Jé, feltaláltad a spanyol viaszt?
- Bocs... De te magad mondtad... Egész nap bambultam.
Setsuna eddig jót kacagott Matsuin, de most elhallgatott. A fiú gondterheltnek tűnt, ami egy ideje nem volt rá jellemző.
- Valami baj van?
- Semmi... Csak...
- Csak mi? Nekem nyugodtan mesélhetsz, tudod!
- Persze...
Matsui megfogta Setsuna kezét, és hüvelykujját többször is végigvezette a lány finom bőrén, mielőtt megszólalt volna. Ez egy olyan önkéntelen mozdulat volt, ami egyre gyakrabban ismétlődött meg köztük. Setsuna kipirulva várt.
- Az a helyzet... Hogy az álmaim visszatértek...
- Azok az álmok?
- Igen azok...
Matsui arca kicsit felderült. Nemrég elmesélte ezeket az álmokat a lánynak, hogy teljesen képben legyen a dolgokkal kapcsolatban.
- És... ezért vagy így lehangolva?
- Nem... Vagyis igen... De azért van valami, aminek örülök.
- És mi az?
- Hogy te itt vagy velem!
Setsuna nem is tudott mást csak mosolyogni ezen a kis megjegyzésen. Matsui egyre gyakrabban mondott ilyeneket, és ilyenkor a lány szinte világított, annyira ki volt pirulva. Ez a kis csendes, meghitt pillanat azonban nem tartott sokáig, mivel nagyobb kavarodás támadt mögöttük. Egy esetlen, szőke alak közeledett feléjük, aki folyton mindenben botladozott. Hatalmas szemüvege volt, amin folyton visszaverődött a fény, így a tekintete nem látszott. Magas volt, és olyan vékony, mint egy kölyökgólya. A tagjai hosszúak, kissé esetlen, és olyan keskeny volt, hogy egy-egy kismadár is alig tudott volna megülni a vállán. A végzős banda is jót mókázott rajta, miközben próbált átfurakodni a sorok között. Egyszer csak az egyik kitette elé a lábát, és a fiú úgy repült a tálcájával együtt, mint a madár. Már a kezét is az arca elé kapta, várva a becsapódást, azonban semmi sem történt. Mikor kinyitotta a szemét, meglátta hogy úgy 20 centire a földtől lebeg a semmiben. Csak az utalt arra, hogy nem magától lebeg, hogy az inge pattanásig feszült a mellkasán, és egy pár gomb már le is pattogott. Meglátta Matsuit, aki félkézzel fogta az inge hátánál fogva.
- Te jó ég...
Remegve tette le a kezeit, és Matsui lassan leeresztette a földre. A Tányérjai össze vissza hevertek mindenfelé, és a tálcája is felborulva a lábánál. Matsui felkelt, és összeszedte az edényeket, majd a karjánál fogva felhúzta a fiút és leporolta.
- Jól vagy?
- Azt hiszem...
A fiú minden ízében remegett. Ő maga sem volt egy törpe, de Matsui még őt is túlszárnyalta pár centivel, nem is beszélve az alkatáról, amit sok szobor megirigyelt volna. Behúzta a nyakát, és úgy folytatta.
- Kösz hogy elkaptál... Senpai!
- Szóra sem érdemes! Ez volt az ebéded?
A tányérokra mutatott, mire a fiú szomorúan bólintott.
- Igen... És elment az utolsó ebédjegyem is rá...
- Akkor gyere!
Matsui előre ment, és intett hogy kövesse. Miközben a végzős társaság mellett elmentek, Matsui elkapta annak a fejét, aki elgáncsolta a fiút, és az ebédjébe nyomta, ami most is meleg volt még, szóval szinte azonnal felemelkedett, és dühösen fújtatott, hogy lecsillapítsa a dühét.
- Nyugi Tsuyoshi!
A társai próbálták lenyugtatni, de Terahino Tsuyoshi nem az a könnyű eset volt. Matsui közben bedobta a mosásba a leejtett edényeket, és intett a fiúnak, hogy vegyen nyugodtan másikat, majd fizetett helyette is, és mindketten visszaindultak. Miközben mentek visszafelé, Tsuyoshi megint kitette a lábát, de Matsui alaposan megtaposta, mire az jajgatva maga alá kellett húzza. Matsui egészen a saját asztalukig vezette a fiút, és a mellette lévő széket kihúzva jelezte a helyét:
- Ide ülj!
A fiú leült, és miközben az ebédjét ette, többször is hálás pillantásokat vetett mindkettőjük felé. Matsui karba tett kézzel ült ott, és figyelte, hogy a fiú rendben elfogyasztja az ételt, mivel ő és Setsuna már végzett. Egyszer csak Tsuyoshi felállt és odasétált hozzájuk. Láthatóan olyan dühös volt, hogy majd felrobbant.
- Mit képzelsz ki vagy te Kimoshita?!
Szabályosan üvöltött, és mindenki felkapta a fejét erre.
- Nem tudom miről beszélsz.
- Először belenyomod a pofámat a kajámba, aztán megtaposod a lábamat! Mégis minek nevezed ezt?
- A lábadat kint felejtetted és én nem láttam...
Matsui szenvtelen hangon válaszolt, és az elsőt meg sem próbálta megmagyarázni. Tsuyoshi keze ökölbe szorult és ütésre emelkedett, a szemüveges fiú összehúzta magát, de az ütés ereje Matsui hatalmas tenyerében halt el, és olyan erős szorításba került, hogy egy pillanat múlva hallani lehetett az ujjak ropogását, ahogy lassan engednek a vasmarok szorításának. Tsuyoshi felüvöltött a fájdalomtól, és rángatni kezdte a kezét, ami csak rontott a helyzetén.
- Engedd már el! Eltöröd az ujjait!
Matsui hallgatott Setsunára, aki nem azért mondta ezt, mert Tsuyoshit sajnálta, hanem mert nem akarta hogy a fiú bajba kerüljön. Elengedte Tsuyoshit, aki dühösen mormogott még valamit, majd sajgó kezét tapogatva visszaült az asztalához. A fiú most végre meg mert szólalni.
- Kösz hogy segítettél... Senpai!
- Az ég szerelmére... Ha a barátom akarsz lenni, egyet tanulj meg! Én Matsui vagyok, ő pedig Setsuna!
A fiú körbenézett a pároson, és Matsui határozott arckifejezéséből látta, hogy komolyan gondolja. A barátom szó megütötte a fülét, és barátságosan mosolyogva folytatta.
- Rendben. Én Ryosuke vagyok! Mori Ryosuke! az 1-b-be járok.
- Mi az 2-d-ben vagyunk!
- Akkor ti ketten a nagy épületben vagytok!
Az iskola több épületre tagolódott. Az elsősök és a 2-a és b a kis épületben voltak elszállásolva, míg a többi osztály a nagy épületben. Ez az épület volt a főépület is, ahol a diáktanács, a klubok nagy része és az igazgató is székeltek. Az iskolához tartozott még a fedett Tornacsarnok, a nyílt téri sportpályák, és a külön épületbe telepített ebédlő. Ryosuke kedves srác volt, egészen vékony volt a hangja, és aki nem ismerte jobban, még lánynak is nézhette volna, hiszen nem volt igazán férfias jelenség. Matsui mellett olyan volt, mint egy madárijesztő. Mikor elhangzott a csengő és mindenki elindult az osztálytermekbe, Matsui és Setsuna megvárta hogy Ryosuke épségben bemenjen a kis épületbe, majd ők is mentek a dolgukra.
Mikor az iskola véget ért, Matsui és Setsuna együtt indultak el, mivel Chiaki egy ideje külön utakat járt tőlük, és csak a PlayCornerben találkoztak. Épp kiléptek volna a kapun, mikor egy ismerős hangot hallottak.
- Matsui, Setsuna! Várjatok!
Mikor megfordultak, Ryosukét látták feléjük rohanni, aki még most is olyan esetlenek tűnt mint mindig. A kezében két táska is volt. Az egyikben a Laptopja, a másikban a könyvei voltak.
- Ugye nem baj, ha csatlakozok!?
Ez inkább felszólítás volt, mint kérdés, de Matsui csak bólintott, és elindultak. Út közben Ryosuke ment a bal oldalon, míg Matsui és Setsuna egymás mellett haladtak, Setsuna a jobb szélen. Egyszerre csak arra lettek figyelmesek, hogy vagy tíz árnyék áll előttük. Az árnyékok Tsuyoshi és társai voltak, akik már vártak rájuk. Néhányuknál Baseball ütő is volt.
- Már vártunk rátok! Most lerendezzük, amit az iskolában nem lehetett!
Tuyoshi kezében egy boxer volt, amit most fel is húzott az ujjaira. Tízen voltak, és Matsui volt az egyetlen, aki érdemben meg tudhatta védeni magát.
- Matsui... Inkább meneküljünk!
Setsuna aggodalma nem volt ok nélkül, hiszen a felfegyverkezett banda több mint túlerőben volt.
- Engem csak ne félts! Ha nem szereted az erőszakos jeleneteket, akkor jobb, ha eltakarod a szemedet!
Ryosuke hallgatott is Matsuira, és a kis utca falának dőlve, eltakart szemekkel várt. Setsuna azonban jobban aggódott a fiúért, mintsem hogy eltakarja a szemei elől a látványt.
- Akkor kapjuk el!
Tsuyoshi és társai támadásba lendültek, és mind egyszerre rohantak a nyugodtan álldogáló Matsui felé. Ryosuke csak hallotta a csata hangjait, amik zavarosak és nyugtalanítóak voltak. Tompa puffanások, recsegés, nyögések, több emberi test hatalmas puffanása a földön, ütések és rúgások utáni nyögések, hörgés és ropogó csontok hangjai keveredtek zavarosan, majd minden teljesen csendes lett. Amilyen gyorsan elkezdődött, olyan hamar véget is ért. Ryosuke kinyitotta a szemét, és odanézett, és meglepve látta, hogy egyedül Matsui maradt talpon, a többiek úgy kiterültek, mintha egy úthenger ment volna keresztül rajtuk. A baseball ütők kettétörve, Tsuyoshi félájultan a földön hempergett. Matsui elkapta a grabancánál fogva, és a falhoz vágta, még mindig a levegőben tartva.
- Ha még egyszer a gyerek közelébe mentek, nem leszek ilyen úriember!
Tsuyoshi csak hangtalanul bólogatott, majd mikor Matsui leeresztette a földre, a társaival együtt menekülőre fogta. Mindent maguk mögött hagytak, volt aki még a nadrágját is csak nagy nehezen kaparta össze, ami leesett róla, amikor Matsui kirántotta az övét a helyéről, hogy azzal tegye ártalmatlanná. Nem bántotta őket nagyon, de a nyomok megmaradnak majd.
- Na ezzel végeztünk! Gyertek!
- Biztos, hogy nem lesz baj?
Matsui végignézett Ryosukén, aki most is minden ízében remegett.
- Nem lesz baj! Amíg mellettünk maradsz, addig ezek nem mennek még egyszer a közeledbe!
Matsui magabiztossága megnyugtatta Ryosukét, és nem sokkal később búcsút is intett nekik. Setsuna egy darabig csendben ment Matsui mellett, majd nagy nehezen össze szedte a bátorságát és megkérdezte, ami eddig nyomasztotta:
- Hol tanultál meg így verekedni?
- Úgy érted, hogy megvédeni magamat?
- Igen-igen! Megvédeni magadat!
Matsui jót nevetett a kérdésen, és el is mondta a kis történetét. Amikor Amerikában élt, sokszor járt úgy, mint Ryosuke. Folyton bántották, és minden rossznak ő volt a céltáblája. Aztán a Középsuliba, amibe járt beiratkozott egy Max Hunter nevű srác, aki egyszer ugyanazt megtette Matsuiért, amit most ő is Ryosukéért, és össze is barátkoztak. Max bevezette egy társaságba, akiktől mindent megtanult, amit az önvédelemről tudni kell és érdemes.
- És kik voltak ezek? Egy Karate csapat?
- Nem. Utcai Harcosok!
- Utcai Harcosok?
- Igen, olyanok, mint a Street Fighter Játékokban... Azzal a különbséggel, hogy mi nem dobáltunk egymásra tűzgolyókat!
Setsuna jót nevetett ezen a hasonlaton, és fellazult egy kicsit.
- Szóval nekik köszönheted, hogy ilyen erős lettél? Te, Kolosszus!
- Részben. Max és én sokat edzettünk együtt és nem csak a legjobb barátom még a mai napig is, hanem a mentorom is!
- Azt hittem mi vagyunk a legjobb barátaid!
Matsui megállt. Most jutott csak eszébe, hogy tényleg ezt mondta Chiakinak és Setsunának, holott most egyik szavával cáfolta a másikat. Elszégyellte magát.
- Igazad van... De ti mások vagytok mint ő!
- Miben?
- Neki lényegében az életemet köszönhetem... Nektek meg...
- Mit?
- Neked... A...
- Nos... ?
Matsui hezitált, először ki akarta mondani hangosan, de nem merte, így csak visszavett belőle egy kicsit.
- Te és a bátyád a második családom lettetek!
- Óh... Értem...
Setsuna kicsit elszomorodott erre a kijelentésre. Matsui csak égő arccal, lesütött szemmel ment tovább. Nem is nagyon firtatták ezt a kérdést ezután.
Másnap megint az ebédlőben, megint együtt ültek, és most már Ryosuke is csatlakozott hozzájuk. Mindhárman csendben ettek, mikor hirtelen némi kavarodás történt, és egy ismerős, apró alak lépett be az ebédlőbe. Matsui azonnal kiszúrta magának, és tátott szájjal figyelte, ahogy Kari, a kishúga odasétál hozzájuk.
- Sziasztok!
Olyan barátságosan és természetesen köszönt, mintha csak a PlayCornerben lennének.
- Kari, te mit keresel itt?
- Hoztam neked valamit Nii-Chan!
Kari egy Plakátot terített le eléjük, ami egy Vanguard felhívás volt, amit az összes iskolában kifüggesztettek. Matsui meglepve olvasta a feliratot:
- A Legendás Csapat hazatért! A Shadow Hunters Egy év múltán hazatért Világ körüli turnéjáról, és máris akcióba léptek. Ellenfelük a Team Yuusha, az aktuális bajnokok. A Gála meccs holnapután este lesz!
Mindhárman mélyen hallgattak. Ryosuke elővette a laptopját, és az iskola nyílt WiFi-jén keresztül böngészett az Interneten.
- Meg is van. Team Yuusha: Az idei nemzeti bajnok csapat. Arról váltak híressé, hogy...
- Dimension Police Klánt játszanak.
Matsui egészítette ki a mondatot, aki nyilván teljesen tisztában volt a csapat hátterével. Kari nagyot nézett a furcsa szemüveges figurán.
- Nii-chan, ez ki?
- Jah, ő itt Mori Ryosuke! Egy új barátunk.
Ryosuke átnyúlt Matsuin és kezet rázott a kislánnyal, aki most is kedvesen mosolyogva fogadta, mivel azt a filozófiát vallotta, hogy aki a barátainak barátja, az az övé is.
- És meg van a Shadow Huners is: Suzuki Hayuka, Sugoroki Tsubasa és...
- Kimoshita Tenma...
Matsui olyan hangnemben mondta ezt, mintha a hangja a pokol fenekéről jönne. Kari bólintott. Pontosan ezért hozta a plakátot. Bár az évek elteltek, így is felismerte Tenma alakját a képen.
- Tenma hazajön?
Setsuna hangja is elcsuklott. Már tudta ő is, miért kezdődtek újra Matsui álmai. Tenma, a testvér, akit hat éve nem látott, most hazajön. Mikor délután hazaindultak, mindhárman mélyen hallgattak. Rá tudták venni Ryosukét is, hogy velük tartson hosszabb ideig, aki ugyan hezitált egy darabig, de végül beleegyezett. Matsui mélyen elgondolkodott, míg a másik kettő csak őt várta, hogy megszólaljon.
- Döntöttem!
Matsui végre megszólalt, de Setsuna egyből kiolvasta a gondolatát.
- Ott akarsz lenni igaz?
- Igen! Veletek együtt!
Matsui ezzel nem csak Setsunára és Ryosukéra, hanem Chiakira és Karira is gondolt. Setsuna bólintott, és megígérte, hogy mindent meg fog tenni, amit csak tud, ha kell az apjuk kapcsolatait is latba veti. Ebben megegyeztek, majd a lány egy nagy puszit nyomott Matsui arcára és ment is a dolgára. Ryosuke csak nézett egy nagyot, és jót kuncogott, mielőtt megszólalt volna.
- Szóval ti ketten egy pár vagytok?
- Honnan veszed?
- Az előbbi kis jelenet elég beszédes volt.
- Naja...
Matsui finoman meglegyintette Ryosuke vállát, majd intett neki és Ment a dolgára. Ryosuke egy pillanatig mosolyogva intett, majd fájdalmasan megtapogatta a vállát, mert Matsui akármilyen finoman legyintette meg, annyi erő volt benne, hogy simán eltörte volna a vállát.
Két nappal később, még reggel Setsuna bejelentette, hogy sikerült megszereznie a belépőket, amik nem csak a mérkőzésre szóltak, hanem a Backstagebe is. Mivel hat jegyük is volt, így lehetőség volt még valakit magukkal hívni. Mivel Shizukát nem akarták belerángatni, ezért inkább Kari javaslatára Yamatót kérték fel, hogy menjen velük. A csapat este fél 8-kor már együtt volt a Grand Dome előtt a Belvárosban, ahová mind Busszal mentek be, hogy ne keltsenek feltűnést.
- Akkor mehetünk?
Matsui kérdésére mindenki bólintott, és el is indultak, hogy elfoglalják a helyüket. Fél órával később elkezdődött a mérkőzés, és az első játszmát a két csapat két női tagja játszotta, a Shadow Huntersből Hayuka. Hayuka 22-23 éves fiatal, és csinos nő volt. Közép hosszú barna haja és fekete szemei voltak. Divatos, kényelmes ruhát viselt, rövid szoknyával, fekete bőrkabátot, és fekete kesztyűket. Nem volt sok dolga, hamar lerendezte az ellenfelét a Dark irregulars klán minden adottságát maximálisan kihasználva. Az ellenfele letörten hagyta el a játékteret, és pacsizott a társával, a csapat második férfitagjával, és alvezérével.
- Ez a Hayuka nagyon jó...
Ryosuke megbabonázva nézte a laptopja képernyőjét, amit most is a nyílt WiFivel használt. Mindenki őt nézte, miközben ő lassan felolvasta az adatokat, amit a fiatal nőről összeszedett.
- 172 mérkőzésen 166 győzelem, és mindössze 6 vereség... Elég erős... !
- Ne viccelj! Matsui és én is sokkal jobb mutatókkal rendelkezünk!
Setsuna kemény megjegyzése természetesen reális volt, mivel mindketten alig 2 vereséget szenvedtek el eddig összesen.
- A Következő Tsubasa. A Verőember a csapatban... Bár nem olyan erős, mint a nő... 202 mérkőzésen 180 győzelem.
- Gyenge...
- Én nem becsülném alá! Általában Tsubasa játszik másodikként. HA Tenma úgy dönt, ő szándékosan veszít.
- Szándékosan?
Igen ez benne volt a pakliban. Mindenki nagyon jól megértette ezt, ha Tenma játszani akart, akkor csak egyet füttyentett és csapattársai félreálltak előle. Matsui csak a fejét csóválta. Tsubasa közben a játéktérre lépett. Magas barna férfi, kicsivel fiatalabb a nőnél, sportos alkat, szakadt farmer, bőrdzseki, fehér izomtrikó alatta. Épp olyan volt, mint egy verőember. A csata gyors volt, és bár Tsubasa Tachikaze paklijában érezhetően több erő volt, mint amit mutatott, de az ellenfele fölé kerekedett és győzött. Tsubasa csak fintorgott egyet, majd sarkon fordult, és visszasétált a padhoz, ahol már társai várták. Lepacsizott a csapat harmadik tagjával, aki eddig az árnyékban ült. Vagy 180 centi magas volt, vállig érő sötétbarna haját felkötve hordta, egyszerű fekete pólót, fekete műszálas nadrágot, és bakancsot viselt. A szemei színét nem egészen lehetett megállapítani, mivel valami kísérteties fény ragyogott.
- Tenma! Ő az!
Matsui nem is szólt többet, hanem felállt, és úgy nézte a játszmát. Nem is bánta senki, hiszen az első sorban ültek, egy amolyan páholyszerűségben, ahol nem volt más senki mögöttük. A játszma látszólag elég egyoldalú volt, Tenma keményen támadott, és ésszel védekezett, de az ellenfele is taktikusan játszott. Végül 4-4nél állt meg a játszma.
- Végső kör!
Tenma ellenfele volt az, aki ezt bejelentette. A játéktere majdnem tele volt, így megtehette.
- Az Igazságos lélek lángjai most törjenek még magasabbra, mint valaha! Crossride! Ultimate Dimension Robo Great Daiyuusha! (G3, 11000/0)
A dimension Police klán leghatalmasabb egysége lépett ezzel csatába. Tenma ellenfele, Kaguro ezzel szándékozott véget vetni a csatának.
- Great Daiyuusha képességével, Ha Daiyuusha a lélekben van, az ereje 2000-el nő! Ezen kívül Limit Break! Mivel 3, vagy több Dimension Robo van a lélekben, ezért az ereje 2000-el nő és kap egy Kritikus sebzést!
- Csak ennyi?
Tenma flegma volt és teljesen hidegen hagyta a kis mutatvány, amit Kaguro bemutatott. A szemeiben világító lidércfény ijesztően hatott mindenre, és mindenkire aki a közelébe került. Kaguro is tartott ettől a bizonyos fénytől, amiről nem értette az eredetét, de nem akart meghátrálni.
- Hívok 2 Super Dimension Robo Dailadyt (G2, 9000/5000), majd Dailady támad Karenroid Daisy támogatásával!
- Nem védekezek!
A Damage Check semmi.
- Dailady képességével emelem Great Daiyuusha erejét 3000-el! Ezután másik Dailady támad DaiBrave (G1, 7000/5000) támogatásával!
- Védem Abyss Healerrel (G0, 5000/10000)!
- Akkor Great Daiyuuha támad Glory Maker (G1, 6000/5000) támogatásával! Glory Makernek köszönhetően az ereje még 4000-rel nő!
- Unalmas! Védem Dark Shield Mac Lier-el (G1, 6000/0)!
Ezzel Tenma tökéletesen védekezett. A Drive Check semmi volt mindkétszer. Tenma csak sejtelmesen eleresztette a sátáni mosolyát. Majd egy kis hatásszünet után folytatta.
- Szánalmas! Ennyi erőlködés a semmiért! Unalmas!
Kaguro összeszorította a fogait, hogy ne engedje ki a bosszúszomjas válaszát, de mint azt a csapata neve is mutatta, hősiesen kellett ezt is állnia. Tenma csak mosolygott tovább.
- Arányaiban persze nem volt ez rossz játszma, de sajna véget kell vessek neki! Vagyis ez a Végső Kör!
Kaguro ugyan elég lapot tartott a kezében, érezte hogy Tenma okkal ilyen magabiztos. Az a lidércfény az, ami ezt mondatja vele. Tenma húzott, és csak folytatta a játékot miközben ledobta a következő lapját.
- Kiáltsa bár minden szegény lélek fájdalmát az éji sötétségbe, a misztikus hatalom ami a sötétséget irányítja, a kezemben van! Crossride! Phantom Blaster Overlord! (G0, 110000/0).
Phantom Blaster Dragon, az eddigi Vanguard helyébe ugyanannak a sátánibb, Ezüst, kék és Fekete színekben pompázó változata lépett. Hatalmas kétvégű lándzsa a kezében és mindent letaglózó sötét energia áradt belőle.
- Érzed ezt? A vég közeleg!
Kaguro ugyan hősiesen védekezett, de legvégül Overlord végső támadása a Damned Charging Lance elsöprő erővel hatott rá. A játék véget ért, és Tenma teljes nyugalommal elsétált a játéktérről. Kaguro magába roskadva térdelt ott, miközben a kártyái szanaszét szálltak a levegőben. Matsui csak a fejét csóválta, ő is pontosan így járt. Azt megállapította, hogy Tenma paklija csak erősebb lett, mint valaha volt, de ez nem tántorította el.
- Gyertek! Irány a Backstage!
Mindannyian lementek a nézőtérről, és egyenesen hátra tartottak, a stadion öltözőibe, ahol biztosak voltak, hogy megtalálják Tenmát és társait. Út közben találkoztak a Yuusha csapattal, akik letörten vigasztalták vezetőjüket, aki teljesen összetört és most könnyek között szorongatta a lapjait. Setsuna csak a fejét csóválta.
- Szegény srác!
- Igen... Velem is ezt csinálta!
Matsui menet közben megveregette a fiú vállát, és néhány vigasztaló szót suttogott neki, mire az bólintott és a csapat távozott. Matsui borongós kedvében volt, nem is szólt többet csak ment előre. Setsuna aggódott is miatta. Egyszer csak a Shadow Hunters Csapatot látták szembejönni. Tsubasa közelebb hajolt Tenmához és a fülébe súgta.
- Nézd csak, a rajongóink már itt is vannak!
- Ezek nem rajongók te idióta! Ez az öcsém!
Tenma hidegen és kegyetlen hangnemben mondta ezt, és a kis társaság elé sétált.
- Nahát, nahát! Csak nem a tékozló fiú!?
- A Tékozló fiú inkább te vagy!
Matsui és Tenma megálltak egymással szemben. Tenma is alacsonyabb volt az öccsénél, holott ő maga sem volt átlagos magasságú. Most átnézett Matsui mellett és végignézte a kis csapatot. Kiszúrta magának Karit, és felé lövellte a szokásos ijesztő tekintetét, mire a kislány összehúzta magát. Még emlékezett az utolsó találkozásukra.
- És ők? Csak nem a csapatod?
- De az!
- Na és mit akartok? Autogrammot esetleg?
Tenma most is teljesen szenvtelen maradt, és ijesztő hidegség hangzott ki a hangjából. Matsui azonban nem hátrált meg előle. Egész eddigi hat évét erre készülve töltötte.
- Nem tudsz megijeszteni!
- Azt már észrevettem! Szóval mit akartok?
- Állj ki velem Tenma! Csatázzunk!
Matsui a zsebéből előrántotta a pakliját és Tenma orra elé tartotta. Tenma azonban csak eltolta a kezét.
- Nincs hozzá jogod ugye tudod?
Matsuiban felment a pumpa ettől a kijelentéstől. Tenma elfordult, és távozni készült, de Matsui elkapta a vállát, megpördítette és egy hatalmas Jobbhoroggal a földre küldte. Tenma megrémült egy pillanatra. Matsui olyan erővel ütött, hogy az szabályosan letaglózta. Az orra vére is eleredt bele, és legnagyobb meglepetésére Matsui tekintetében is fel vélte fedezni azt a megmagyarázhatatlan izzást, amit a sajátjában is látott, ha tükörbe nézett. Azonban a Matsuié nem hideg volt és kegyetlen, hanem meleg, szinte lángoló, perzselt az önbizalomtól, a tettvágytól és a szeretettől, amik emiatt erősebbé tették. Tenma egy pillanatra Elhőkölt tőle. Hayuka és Tsubasa is észrevették ezt.
- Láttad?
- Igen, pont mint Tenma!
- Nem csoda, hisz testvérek!
Matsui vagy egy percig így nézte Tenmát, de nem nyúlt hozzá többet. Tenma feltápászkodott, majd újra visszatérő mosolyával folytatta.
- Tehát komolyan gondoltad? Jól van! Ha el tudsz jutni a következő Nemzeti bajnokság döntőjébe, akkor megmérkőzhetünk! Addig is... !
Tenma intett és most mindhárman távoztak. Matsui ott maradt állva a többiektől valamivel előrébb, de nem mozdult.
- Nii-chan!
Kari szólongatta Matsuit, és a fiú hirtelen magához tért a furcsa transzból, amibe esett. A fejét fogta, és láthatóan fájdalmai voltak, de nem sokára összeszedte magát és mindannyian hazaindultak. Matsui és Setsuna maradtak utoljára, amikor végül a hazavezető úton szétváltak.
- Meg akarod tenni, igaz?
- Honnan találtad ki?
- Mert ismerlek már eléggé! Holnap szombat, szóval majd akkor beszélünk rendben?
- Rendben!
Setsuna most is, szokása szerint puszival búcsúzott, majd elindult Chiaki után, aki már várta a sarkon túl. Matsui is csatlakozott Karihoz és együtt hazagyalogoltak. Kari hallgatott egy darabig, és nézte a bátyját, majd mikor befordultak volna a sarkon, megfogta a bátyja kezét, és megállította.
- Akkor megyünk a nemzetire?
- Igen... Én legalábbis biztos!
- Én is veled akarok menni!
Matsui megcsóválta a fejét, majd mosolyogva felkapta a kishúgát, és így tették meg a maradék utat hazáig.