XIII. Fejezet

Tenma átlagos napja

Kimoshita Tenma egészen hat évvel ezelőttig egy egyszerű japán fiú életét élte. Átlagosan élte az életét az átlagos csonka családjában, átlagos testvérekkel, akik átlagosan felnéztek rá, mivel édesapjuk tragikus autóbalesete óta ő volt az úr a háznál. Az egyetlen dolog, amiben kiemelkedő tudással rendelkezett az a Vanguard volt, de abban párját ritkította, és ebben csak az öccse Matsui tudott egyáltalán a nyomába érni. Az a bizonyos veszekedés, ami a család szétszakadásához, és Tenma elhidegüléséhez vezetett, csak egy csepp volt a tengerben. Előtte három nappal történt valami, ami megváltoztatta őt és mindent, ami vele kapcsolatos volt.

Azon az estén épp a boltból indult haza, ahol részidőben kisegítőként dolgozott, amikor az a bizonyos eset történt. Felszállt a biciklijére, és épp hazatekert volna, amikor valamiféle kapuszerűség nyílt meg előtte, és amikor belerohant, egyszerűen eltűnt a bicikli alóla, és a semmiben lebegve találta magát.

- Hol vagyok!?

Senki nem felelt, csak egy hátborzongató hang suttogása visszhangzott minden felől. Egyszer csak valaki, vagy valami megszólalt, de nem körülötte, hanem a fejében

Téged választalak!
- Mi? Mire?
- Hogy végrehajtsd az akaratomat!
- Miféle akaratot? Ki vagy te?

Tenma zavartan forgott körbe, de senkit sem látott, csak a sötétséget. Hirtelen fényt látott, ami egyre közeledett. A Fény egy gömb volt, amiben meglepetésére egy kártya volt.

- Ez meg mi?
-

Íme a hatalom kulcsa! Fogadd el, és olyan hatalmat kapsz tőlem, hogy nem csak a vanguardban, hanem egy egész univerzum fölött uralkodhatsz!
- Miért akarnék én olyat?
- Még sosem álmodtál arról, hogy a szenvedés helyett a gazdagság és a kényelem vegyen körül? Sosem volt az a vágyad, hogy uralkodhass mások fölött?
- Hogy őszinte legyek...
- Persze, hogy volt már ilyen! Látom!
- Állj! Te bent vagy a fejemben?
- Igen... És nem! Mindent látok, és mindent hallok, amit gondolsz, és érzel, de nincs szükségem rá, hogy a testedben legyek! Fogadd el a kártyát és a hatalom, amivel mások fölött uralkodhatsz a tiéd!
- És mit kell tennem érte?
- Azt majd idővel megtudod!

Tenma egy pillanatig habozott, de a kártyalap után nyúlt, ami most sötét aurát öltött magára, és ez a sötétség szépen beszippantotta Tenmát. A sötétség egy gömbbé vált, majd felrobbant és Tenma újra az utcán találta magát, de mikor kinyitotta a szemeit, a kísérteties Lidércfény megjelent bennük. Egy démoni hang szólalt meg helyette:

- Az első lépés: Megszabadulni a koloncoktól!

Tenma hirtelen felriadt. Az ébresztőórája már csörgött egy ideje, de olyan mélyen elmerült az emlékképben, ami álom formájában kínozta már évek óta, hogy nem is vette észre. Felült az ágyban, és a fejét fogta.

- Miért kínzol engem? Miért?

Körülnézett a szobájában. A sötétítők elhúzva a hatalmas ablakok előtt, a falak fehérek, az ággyal szemközt az ajtó, az ajtótól jobbra a gardrób, amiben minden értéktárgyát tartotta, az ajtó baloldalán a fal mellett egy állótükör. Dísztelen, magányos szoba volt, amilyenhez Tenma hozzászokott, pedig már egy hónapnál is régebben költöztek ebbe a lakásba, és itt is szándékoztak mostantól lakni. Tenma most felkelt, és az éjjeli szekrényről felvette a naptárat, ami mára közönségtalálkozót és két sajtótájékoztatót jelzett előre. A gardróbhoz lépett, elővette a gondosan előre elkészített ruhákat, amiket Hayuka az este rakott össze neki, és felöltözködött. A mai kínálat farmer volt, Fekete izomtrikó és egy fekete, fehér csíkos motorosdzseki.

- Ez a Hayuka mindig tudja, mit érdemes felvennem!

Tenma jót mosolygott, hiszen egy időben kicsit többek is voltak, mint barátok és csapattársak, csakhogy az a bizonyos hang közbeszólt. Hayuka kedvesen mosolygó arca jelent meg a hirtelen kinyíló ajtóban.

- Nahát! Már felkeltél? Amikor két percig kerregett az óra, azt hittem a falhoz vágod!
- Nem! Már fent vagyok...
- Látom megtaláltad a ruháidat!
- Meg!
- Na, ne légy ilyen morcos! Inkább gyere reggelizni! Tsubasa már rég elment, és biztos tűkön ül...
- Igen Mama!

Tenma mosolygott és csak biccentett Hayukának, aki most visszamosolygott és elhagyta a szobát, ami Tenma kis magánszentélye volt. Ide még neki sem igen volt bejárása, ha a fiatal férfi otthon volt. Tenma nemrég fodrásznál volt, és most megint nyakig érő barna hajkoronával rendelkezett, amit könnyebb volt kordában tartani. A szemei mély tengerkékek voltak, ami most furcsán fáradtan csillogott.

- Nah... Úgy látszik a hangom most még alszik...

Jó mosolygott a saját nyomorúságán. Nem szerette, ha egy testetlen hang parancsolgat neki, de sajnos nem tudott szabadulni tőle. Most azonban nagyon nyugodtan indult a napja. Mikor kiment a hangulatos lakás konyhájába, ami egyben étkező is volt, leült az egyszerű, de rendes fenyőasztalhoz, és hozzálátott a reggelijéhez, ami francia sajtos omelette volt. Hayuka folyamatosan fejlesztette szakácstudását, és most is nagyot alkotott. Tenma szájában szinte robbantak az ízek, és bár az étel egyszerű volt, olyan jól esett neki, mintha mannát enne a mennyországban. Hayuka csak leült vele szemben, és nézte, ahogy tömi a fejét.

- Mi van?
- Semmi! Csak jó nézni, ahogy eszel!

Hayuka anyáskodott néha Tenma felett egy kicsit, és ilyenkor Tenma fülig pirultan sütötte le a szemeit. A lány nem csak egyszerűen jó szakács volt és kitűnő háziasszony, hanem tetszetős is, és ilyenkor bánatára nem foghatta meg a kezét, és nem mondhatta meg neki mit gondol, mivel a hang azonnal közbeszólt volna. Zavartan köszörülte a torkát, és folytatta az evést. Csak amikor végzett, akkor szólalt meg újra.

- Nem kellene folyton anyáskodnod felettem Hayuka! Ne feledd, már...
- Már két éve szakítottunk, tudom! De ha én nem törődök veled, akkor ki fog?
- Tudok én magamra vigyázni!

Tenma elfordult, és igyekezett leplezni a zavarát, de nem mindig sikerült. Hayuka csinos lány volt, és nem sokkal azután ismerte meg, hogy elhagyta a családját. Néhány évig csak barátok voltak, aztán kezdtek komolyra fordulni a dolgok. Hayuka, és féltestvére Tsubasa már azt várták, hogy mikor kéri meg végre Tenma a lány kezét, de ez nem történt meg, sőt durván szakítottak, és Tenma azóta próbálta kerülni a lány tekintetét is. Tsubasa hirtelen betoppant és ezzel a zavart szemforgatás végre megszakadt. Tsubasa most is elég szakadtan öltözött, de így is jól kilátszottak jól kidolgozott izmai. Nem volt egy kimondottan jóképű férfi, inkább kissé morc és szakadt volt, így 20 éves fejjel azonban sok női rajongója volt. Napszemüveg volt rajta, a kezében meg kocsikulcsok.

- Nah? Megyünk végre?
- Tőlem mehetünk!

Tenma felállt végre, és elindult előre. Hayuka csak nagyot sóhajtott, felkapta a táskáját, és követte a két fiút, akik már fejben a közönségtalálkozón voltak. A kocsi a ház előtt állt, és Hayuka és Tsubasa be is szálltak. Egy jókora SUV volt, amit még az Egyesült Államokból hoztak magukkal, és most már itthon is teljes joggal használhatták.

- Te, Tenma hol van?
- Ismered nem? Fel akar vágni!
- Az istenért! Mindig ez a műsor!

Elindultak, és figyelték a visszapillantó tükröt, de nem láttak semmit. Tsubasa könnyedén és kényelmesen vezette a bal kormányos autót az út bal oldalán, mivel már szokva volt ehhez is, de elsősorban az kötötte le a figyelmét, hogy Tenma hol az ördögben bujkál.

- Ez meg már megint mire készülhet?
- Bízd csak rá! Majd felbukkan!

Vagy félóra autókázás után megérkeztek a közönségtalálkozó helyszínére, és mikor kiszálltak, a téren egyszerre vagy ezer torokból hangzott el az üdvrivalgás és a sikoly, ami mindig várta őket, bárhol bukkantak fel. Aztán persze jött a szokásos felhördülés, mikor kiderült, hogy Tenma nincs még ott. Hirtelen aztán a tömeg a térre nyíló egyik kis utca felől megnyílt, és egy tűzpiros Ducati száguldott be a tér közepére, majd satufékkel megállt épp az egyik rajongólány előtt, épp annyira tőle, hogy ezután egy látványos gumifüstölős mutatvánnyal egy szép fánkot rajzoljon az aszfaltra. Végül megállt, letámasztotta a sztenderre, és levette a sisakját. Tenma volt az.

- Bocs a késésért Népem!

Az üdvrivalgás megint felrobbantotta a teret, majd mindenki odarohant Tenmához, de ő előbb megálljt intett mindenkinek, és odasétált a lányhoz, aki előtt az előbb megállt, és megfogta a a kezét, és a meglepett lány legnagyobb döbbenetére egy apró csókot lehelt rá.

- Sajnálom, ha megijesztettelek!
- Én.. Nem... Úgy értem...

Szegény lány alig tudott szóhoz jutni, csak pironkodott, és lesütött szemmel szelíden mosolygott.

- Hogy hívnak?
- Sa... Sayurinak...
- Milyen szép név!

Tenma még egyszer megcsókolta a lány kezét, majd visszafordult a többiekhez, akik közül vagy száz lány most rettenetes féltékenységgel méregette a szerencsétlen Sayurit, aki csak a port rugdosta zavarában.

- Ez nem igaz! Ez a fickó javíthatatlan!
- Azért ismerd el, ez hatásos belépő volt!

Hayuka csak a fejét fogta, míg Tsubasa jót vigyorgott Tenma szellemes és hathatós belépőjén. Tenma már csak ilyen volt, mindig előjött valami váratlan húzással, csak hogy meglepje a rajongóit. Most már jöhetett az autogram osztás, és fényképezkedés. Egyszerre egy tíz év körüli kisfiú állt Tenma elé és egy dobozkát tartott felé.

- Tenma-sama! A paklim!
- Mi van vele?
- Szeretném, ha aláírnád a kedvenc lapomat!
- Ha csak ez a kívánságod!

Tenma elővette a lapokat a dobozból, és végignézte őket, és meglepetésére épp olyan volt, mint az övé. Egyből kitalálta, hogy melyik lehet a kedvenc lapja. Nem sokban különbözött az övétől, bár volt pár lap, ami hiányzott belőle. Aláírta a Blaster Dark lapot, és visszaadta a gazdájának. A fiú arcán akkora mosoly jelent meg, hogy három embernek is elég lett volna, de még nem végzett.

- Tenma-sama, Megtennéd?
- Mit?
- Megcsinálnád? Tudod... Azt a...
- A léptetést?
- Igen!
- Nos, ha más is akarja látni...

Mindenki bólintott körülötte, és Tenma nem is habozott tovább. Elővette a lapot, amit az előbb aláírt, és az ég felé emelte, majd fennhangon harsogta:

- Jöjj elő, és hozd el hatalmadat! Gazdád szólít téged az én nevemben! Áraszd el a világot sötétséggel, és Pusztíts Avatarom! Blaster Dark!

Erre elmondhatatlan üdvrivalgás és sikoltozás tört ki minden felől. Tenma nem minden nap teljesített ilyen kívánságokat, de ma épp ilyen kedvében volt. Visszaadta a lapot a gazdájának, és megborzolta a haját.

- Jól van! Remélem egy nap még találkozunk a nagy bajnokságokon!

A fiú mosolygott és rohant is vissza a szüleihez, akik most mosolyogva dicsérték meg őt, amiért ilyen bátran oda mert állni a példaképe elé. Tenma tovább osztogatta az autogramokat, és vagy egy órán keresztül beszélgetett gyerekekkel, és néhány idősebb rajongóval is, miközben Tsubasa és Hayuka unottan írogatott alá. Nekik megközelítőleg sem volt annyi rajongójuk, mint a csapatkapitánynak, de ők is hivatalosak voltak az ilyen találkozókra. Miután a találkozó véget ért, Tenma megint motorra ült és intett társainak, hogy ő már a sajtótájékoztató helyszínén várni fogja őket. Tsubasa csak bólintott, és már indultak is. Mire ők odaértek, Tenma már várta őket. Itt nőtt fel, így minden mellékutcát ismert, amin hamarabb oda tudott érni. Egy óra múlva túl is voltak az unalmas programon, de még hivatalosak voltak egy másikra is, amin már a következő versenyidényről voltak hivatottak nyilatkozni. Ezúttal már mindhárman autóval érkeztek, mivel Tenma átadta a motorját a menedzserüknek. A terem, ahol az eseményt rendezték már dugig volt újságírókkal és fotósokkal, akik már éhesen várták őket. A kérdéseket a menedzsmentnél kellett leadni, és a csapat csak arra válaszolt, amire akartak, a kérdéseket papíron kapták meg, kétfelé válogatva, egyik csoportban a közös kérdések, a másikban a személyes témák szerepeltek. Mindhárman helyet foglaltak, majd mikor a jelet megadták, a kamerák bekapcsolódtak, és a fényképezők elkezdtek kattogni. Tenma volt a szószóló, de a társai is hivatottak voltak megszólalni, ha rájuk is vonatkozott valami. Tenma odahajolt Hayukához és súgott neki valamit, mire a lány kuncogni kezdett. Ezután felemelkedett és a mikrofont magához véve folytatta.

- Hölgyeim és uraim, Azt hiszem késtünk egy kicsit, mert már mindenki várt ránk!

Erre mindenfelől meglepett morgolódás hallatszott, de Tenma folytatta.

- Jó, úgy tűnik a vicceimet még gyakorolnom kell, de az biztos, hogy... Nos felejtsük el ezeket a vackokat!

Fogta a papírokat, amik előtte hevertek az asztalon és eltépte őket vagy háromszor, majd eldobta a cafatokat.

- Mostantól, ha valaki kérdezni akar, az most nyugodtan tegye meg a saját hangján!

Mindenki egymásra nézett, mert azt jól tudták, hogy Tenma különc egy kicsit, de azt nem gondolták, hogy csak így a menedzsere ellen fordulna, de a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy Tsubasa és Hayuka is követték a példáját. Egy darabig tanakodtak, míg a három riport alany csak jót nevetgélt a helyzeten. Most végre a hátsó sorban valaki összeszedte magát, és felállt, hogy szót kérjen:

- Igen, a fiatalember kalapban!
- Mit várnak az idei Versenyévadtól?

Tenma a többiekre nézett. Ez mindannyiuknak szólt. Hayuka emelkedett először szóra.

- Részemről én néhány méltó ellenfelet várnék végre...

Tsubasa fel sem állt, csak feltolta a napszemüvegét és úgy válaszolt a morcos hangján.

- Nekem csak a rajongók száma lenne érdekes! Mindenki tudja, hogy én mit gondolok a versenyekről!

Lehúzta a szemüveget és a legközelebbi tv kamerába kacsintott. Tenma jót mosolygott ezen, mielőtt válaszolt volna.

- Én maradok a szokásos diplomatikus válasznál: Jó versenyeket, erős konkurenciát, és sok érdekes csatát várok... Sajna nem sok ilyenre van kilátás!

Minden felől megértő bólogatás és némi nevetés követte ezt a megjegyzést. Tenma már intett is egy fiatal nőnek, aki jelentkezett.

- Meddig fogják még folytatni a pályájukat egy csapatban?

Tenma nagyot mosolygott ezen a kérdésen.

- Csak nem azt akarja ezen érteni, hogy fel kéne oszlanunk?

Szegény riporter szólni sem tudott, mert kicsit tényleg furcsán tette fel a kérdést, de Tenma sokat mondó szemöldökhúzogatása jelezte, hogy értette a kérdést.

- Mi egy csapat vagyunk, és maradunk is, ha különbözőek is vagyunk személyiségre! Ez a csapat itt nem fog feloszlani, csak mert sok bolondságot csinálok!

Mindenki elismerően bólogatott. Az első sorban emelkedett az egyik pletykalap újságírója.

- Néhány rajongó kérdezi, hogy lesz-e önökből valami Hayukával?

Tenma és Hayuka egymásra néztek, és a lány emelkedett szóra.

- A lányrajongók számára megnyugtató hír, hogy Tenma már 2 éve szingli! Ugyanez rám is vonatkozik fiúk!

Kedélyesen mosolygott és ő is az egyik kamerába kacsintott és dobott egy puszit is. A következő kérdező egy nagyobb lap írója volt.

- Mit szólnak a szabályváltozásokhoz?

Tenma elgondolkodott, mielőtt válaszolt volna.

- Nos, még egy ok, amiért bővítsük a csapatlétszámot, mivel a többi szabályváltozás minket nem érint!
- És ahhoz a hírhez mit szól, hogy az öccse, Kimoshita Matsui is saját csapatot alapított?

Tsubasa és Hayuka nagyot néztek erre, de Tenma nyugodt maradt és hidegvérrel válaszolt.

- Természetesen ez jó hír! Végre lesz valami kis kihívás is a versenyekben!

Mindenki nevetett, hiszen Tenma nem az a fajta volt, aki csak úgy dicsérgetett másokat. Még elhangzott pár kevésbé érdekes kérdés, de ezek már csak levezetők voltak. Tenma és társai csak unottan válaszolgattak a személyes jellegűekre is, de azért némi incselkedés is belefért. Az egész nem tartott tovább két óránál, de mivel a program sűrű volt aznap, dél előtt már nem végeztek, így úgy döntötte, mielőtt tovább mennének, előbb megebédelnek. Már két óra is elmúlt, mikor egy jól elköltött ebéd után felálltak az asztaltól és mentek volna dolgukra, mikor Tenma hirtelen megállt.

- Mi van veled öreg?

Tsubasa még alig mondta ki ezt, de Tenma már zuhant is a karjai közé. Félájultan motyogott valamit, és a szemei zavarosak voltak. Hamar leültették egy padra és egy pohár vizet kértek neki. Egy pillanatig Tenma nem volt egészen magánál. A feje zúgott, a szemei üvegesek voltak, és nehezen lélegzett. Mikor végre minden kitisztult előtte, nagy nehezen talpra állt, és már mehetett volna, de társai úgy döntöttek, hogy inkább lemondják a napi programjukat. Hazamentek, és Tenma azonnal lefeküdt, Hayuka pedig felpolcolta lábát és aggódva nézte.

- Mondtam már, hogy nem kell anyáskodnod felettem!
- Nem anyáskodom! Aggódom miattad! Nem gondolod, hogy ezzel a rosszullét dologgal orvoshoz kéne menned?
- Csak nem arra akarsz kilyukadni, hogy beteg vagyok?
- Lehet hogy... Nos... A tünetek olyanok, mintha az agyadban lenne valami galiba!
- Na ne! Nem vagyok beteg, és különösen nem rákos! Ez az egész csak a...
- A Psyqualia miatt van!

Tsubasa fejezte be helyette a mondatot. Már ezerszer hallotta ezt a dolgot Tenmától, és már kezdte unni. Most is morgott egyet, és fejcsóválva hagyta el a szobát.

- Tsubasának igaza van! Nem foghatsz mindent a Psy-ra!
- Nincs nekem semmi bajom! Már sokkal jobban vagyok!

Tenma fel is akart kelni, de még szédült. Visszafeküdt és pihent még egy kicsit. Mire egy óra múltán felkelt, Hayuka már a vacsorán dolgozott, és Tsubasa szokása szerint házon kívül volt. Csak aludni járt haza, így Tenma nem is volt meglepve. Leült a nappaliban a hófehér kanapéra, és nézett ki az ablakon. Már esteledett, és a nap is lenyugvóban volt. Egyszerre csöngettek, és Hayuka hamar ajtót is nyitott.

- Nahát! Ön itt?
- Ki az?
- Tasaka-san!
- Hívd csak be! Örömmel látott vendég!

Tasaka, az öregedő tanár most belépett a kis birodalomba, ami a jelenlegi legnagyobb hírnevű és presztízsű kártyacsatázó csapat otthona volt. Leült Tenmával szemben és letette a paklit, amit a bolti bajnokság során használt az asztalra. Tenma tudta mi lett a verseny vége.

- Tehát nyert?
- Igen! Bámulatos fiú! Épp olyan erős mint te!
- És? sikerült meggyőzni?
- Nagyon is! Persze nekem nem volt nehéz, hisz ismersz, színészként kezdtem, mielőtt tanári pályára adtam volna a fejem!
- Igen tudom!
- Tasaka-san színész volt?

Hayuka is csatlakozott a beszélgetéshez, miután tálalt.

- Óh igen, a színművészetin végeztem az első iskolámat, de csak kisebb szerepek jutottak, így nem tudtam megélni belőle! Ezért döntöttem úgy, hogy a művelés helyett a tanításra állok át!
- És Matsui? A Psy nála is működik?
- Igen... Félelmetesen! A szemébe néztem, és nem egyszerűen működött! A Tekintete szinte perzselt!
- Épp az én ellentétem igaz?
- Nagyon is!

Tenma most az állához emelte a kezét, és egy pillanatig töprengett, de mosolyogva csacsogott tovább.

- És a csapata?
- Ketten nem mutatták meg magukat, de az alapján, amit láttam, nagyon erősnek tűnnek!
- Remek! Esetleg velünk vacsorázik?
- Óh nem, én már megyek is, csak vissza akartam adni, ami a tiéd!

Tenma bólintott és elvette a paklit. Tasaka távozni készült, és Tenma kikísérte, majd még az ajtóban utána szólt.

- Köszönöm, hogy megtette ezt nekem Tanár úr!
- Ez csak természetes, hiszen a tanítványom voltál, és a barátod is vagyok!

Tenma barátságosan intett, és Tasaka eltávozott. Miután visszatért az asztalhoz, nekiláttak a vacsorának, de Hayuka egy darabig elgondolkodva ült, és nézte Tenmát, aki nyugodtan tömte a fejét.

- Mondd csak, téged nem aggaszt, hogy az öcséd is indulni akar a nemzetin?
- Miért aggasztana? Inkább örülök neki!
- És mi lesz, ha felül kerekednek!? Emlékszem még mit meséltél erről a Psy dologról. Tényleg lehetséges?
- Nagyon is! Elvégre testvérek vagyunk! Egyébként ne aggódj miattuk! Egy képzett kémet állítottam rájuk!

Hayuka csak nézett egyet, és folytatták az evést.