XIV. Fejezet
Egy szép nap a Vidámparkban
Matsui és Setsuna egy találkát beszéltek meg tehát másnapra a Vidámparknál, ahol egy egész napot tölthettek el. Setsuna szépen felöltözött, egy nagyon szép kék ruhácskába, ami csak térdig ért, sportcsukába, végül a hajából kiszedett macerás gyöngyök helyett egy szép piros szalagot kötött a hajába jobb oldalt a frufrujába. Vállára csapta a kis retiküljét, és indult is. Hogy ne legyen túl feltűnő, busszal ment, és épp emiatt úgy érezte késik is, amit csak erősített, hogy Matsui már ott várt rá, és a kezében az egész napra szóló jegyekkel integetett felé.
- Késtem?
- Dehogy, én jöttem korán... Mármint időpontot nem beszéltünk meg!
- Igaz!
Setsuna fújt egy nagyot, mert az elmúlt két percben futott a buszmegállótól idáig. Matsui végignézett a lányon, aki szokatlanul ragyogott.
- Csinos vagy! Nagyon csinos!
- Köszi! Akkor, mehetünk?
- Már azt hittem, itt akarunk állni egész nap!
Mindketten jót nevettek ezen, majd sarkon fordultak, és mindketten beléptek a határtalan szórakozás birodalmába, a Tokyo Dome City Vidámpark komplexumába.
- Legalább jó helyre hoztál?
- Majdnem 7000-et fizettem a két jegyért, úgyhogy nem árt, ha nem ok nélkül jöttünk ide!
Setsuna jót mosolygott és figyelte a mérhetetlen embertömeget, ami végighömpölygött a parkon előttük. Minden gyönyörű volt, minden csillogott mintha vadiúj lenne. A távolban látni lehetett egy hatalmas óriáskereket, és a park híres hullámvasútját is.
- Szép napnak nézünk elébe!
- Nekem is tetszik az első látvány!
- És Mivel kezdünk?
Matsui végigvezette a szemeit a lehetőségeken, és kiszúrt egyet:
- Nos, a Viking zónában vagyunk! Kezdjük a Viking Sorabune-al!
Setsuna bólintott és sorba is álltak. Mikor beszálltak, a hatalmas viking gálya formájú, kolosszális hintára emlékeztető szerkezet megindult, és vagy 30 méteres kilengésekkel elkezdődött a játék. Mindenki sikított, beleértve Setsunát, és még Matsui is elkezdett ordítani a vége felé, mikor a kilengések a legnagyobbak lettek. Végül mikor véget ért, mindketten nevetve, kicsit ingadozó járással szálltak le.
- Ez óriási volt!
- Nekem mondod? Olyan lettem, mint egy tengerész.
Matsuinak tényleg olyan volt a járása, mint Popeyenek, Setsuna nem tudta abbahagyni a kuncogást. A következő a Kids Hacker volt, ami előbb toronymagasra vitte fel az utasokat, majd hihetetlen sebességgel zuhant lefelé. Matsui és Setsuna csak huhogtak, majd mikor zuhanni kezdett, mindketten torkuk szakadtából üvöltve élvezték az utat. A Föld olyan gyorsan közeledett, hogy tényleg hajmeresztő látvány volt.
- Ez nagyon durva volt!
- Nem tudom hogy vagy vele, én még mennék egy kört!
Setsuna nem csalódott Matsuiban, és természetesen jöhetett a második kör. Ezután tovább haladtak, és Setsuna nem bírta ki, hogy ne üljön fel a nagy Körhintára, amin a többségében gyerekek ültek, de most ők ketten is felszálltak, és pár szülő is volt még rajtuk kívül, akik a kisebb csemetékre figyeltek. A klasszikus körhinta tényleg olyan volt, mint a régi filmekben. Matsui kedvesen mosolyogva nézte, ahogy Setsuna ül az egyik lovon, és mindketten a gyerekkorukra emlékeztek.
- Na és most?
- Irány a következő zóna! Irány Parachute Zone! És kezdjük is a Water Cannonnal!
A Water Cannon a vízipisztoly sokszorosan nagyított változata volt, amivel mozgó célpontokra kellett lőni. Matsui egy kicsit ügyetlenül kezelte, de Setsuna ügyesen lövöldözött a különböző mesefigurákra.
- Én nyertem!
- Nem tudtam, hogy versenyzünk!
Setsuna Matsuira nyújtotta a nyelvét, és tovább ünnepelte magát. A következő a Kísértetkastély volt. Setsuna többször is összerezzent, ahogy végigmentek rajta. A régimódi horrorfilmekből kölcsönzött jelenetek és szörnyek nem annyira rémítették meg, mint a mindenfelől rejtett zugokból előugró rémek. Mikor Matsui a vállára tette a kezét, hatalmasat sikoltott.
- Ezt ne csináld többet!
- Ne parázz már! Ez csak egy játék!
Setsuna szíve majd kiugrott. Láthatóan nem igazán viselte jól, ezért Matsui kézen fogta, ezzel jelezve, hogy ott van mellette, és nem kell félnie. Setsuna elpirult, de jól esett neki Matsui ilyen közvetlensége. Mikor kijutottak végre, Setsuna még mindig ki volt pirulva, és amikor az ujjaik összekulcsolódtak, az még jobban meglepte. Matsui csak mosolygott, mert többször is látta már, hogy párok így járnak együtt. A következő a Geopolis volt, azon belül is a Tokyo Panic Cruise, ahol az utasok feje fölött egy hatalmas kivetítővásznon egy fiktív Toyko fölött öldöklő csatát vívott egymással két klasszikus hős és antihős anime figura. Mindketten elbambultak a kis film részletein, és minden mozzanatban kedvenc animéik közül véltek felfedezni párat.
- Na ez jó kör volt!
- Az, nem tudtam miért Panic... Most már értem!
Jöhetett a Lupin III Labirintus, amiből csak úgy lehetett kijutni, ha különböző rejtvényeket oldottak meg, és ekkor kaptak egy kis segítséget. Mikor kijutottak, Setsuna a fejét fogta, mert túl soknak vélte ezt a gondolkodást, mikor épp ma nem akart még egy hangyányit sem gondolkodni, csak élvezni a nap szépségét, erre logikai feladványokkal bombázták.
- Mi lenne, ha mára nem lennének ilyen feladatok többet?
- Tőlem nyugodtan! Irány LaQua! Ott vannak a legjobb dolgok!
Az első a Thunder Dolphin volt, ami egy szédítően gyors hullámvasút volt. A park egyik büszkeségeként ez volt mindenki kedvence, és természetesen Matsui és Setsuna is tűkön ülve várta. Az utazás rövid volt, aránylag, de a vasút 130-al száguldott lefelé a meredek lejtőkön, és mindenki sikított. Setsunának már kezdett elmenni a hangja, hiszen ma már sokadszor visított végig egy ilyen utat. Matsui is őrülten élvezte, és a lány boldogan látta, hogy a fiú önfeledten tud szórakozni.
- És most?
- Irány a Dive!
A Dive egy jó kis célba lövő játék volt, amit egy sötét alagútban kellett játszani, miközben a jármű amin utaztak, folyamatosan forgott alattuk, és egy számláló számolta a találataikat. Megint Setsuna győzött, bár a lány gyanította, hogy Matsui hagyja magát. Mielőtt tovább haladhattak volna, egy hang a hangosbemondóban fontos üzenetet közölt:
- Figyelem kicsi és nagy látogatóink! A Theatre G-Rosso vár titeket a mai különleges előadásra!
- A mi?
- Majd mindjárt megtudod!
Matsui megint kézen fogta Setsunát és vezette. A Theatre G-Rosso egy jókora fedett épület volt, amiben ezrek is elfértek volna. A színház terem szürke és fehér árnyalataiban pompázott, a székek között elég nagy extra helyekkel, a színpad egy kisebb utcaképre hasonlított, több lépcsővel, ami Matsuit egy ismert csatajelenetre emlékeztette a kedvenc filmjeiből. Mindketten helyet foglaltak a sorok között, és vártak.
- Mi lesz most?
- Csak figyelj!
Egy ideig csend volt, majd drámai zene indult be, és a nézők minden felől jövő sikítozása, kiabálás, és idegesítő hablatyolás hallatszott minden felől. Hirtelen furcsa pizsamás alakok jöttek a nézőtérre, zaklatták az embereket, néhányukat felrángatták a helyükről, és lökdösték őket. Az arcuk nem látszott, mivel műanyag hatású maszk takarta, a furcsa fekete csíkos pizsamát ez a fekete alapon arannyal festett maszk, és zöld zsinórokra hasonlító haj egészítette ki.
- Ezek meg mi a holt fenék?
- Zorimák! Eszem megáll! Tényleg képesek voltak ezt idehozni?
Matsui nem is vette észre de a Zorimák, ahogy nevezte őket hirtelen körbevették őket, és felrángatták Setsunát, és el akarták cipelni magukkal. Matsui közbelépett és kettőt rögtön le is kapott a tíz körméről, majd veszettül hadakozni kezdett velük. Minden látványos mozdulatot bedobott, amit csak ismert, de a Zorimák csak nyomultak tovább. Matsui alaposan birkózott velük, de mivel túlerőben voltak, és senki sem akart segíteni, nem volt könnyű dolga.
- Lám, milyen érdekes! Ez a látvány igazán feldühít!
Egy hörgő, mániákus hang volt ez. Mindenki felé fordult, és egy hatalmas termetű, páncélba öltözött álarcos alak lépett elő az árnyak közül. Az álarc olyan volt, mint egy oroszlán feje, Kecskeszarvakkal, a páncélhoz tartozó Mellvérten több különböző ősi szimbólum és egy színházi maszk is szerepelt díszként. A kezében akkora kardot tartott, mint ő maga, amiből mindkét oldalon extra pengék meredtek ki. Setsuna elkeseredetten próbált szabadulni.
- Ez meg ki?
- Dogold, a Düh és Téboly lovagja!
- Helyes meghatározás! Látom tudsz rólam egy's'mást! Ez csak jobbá teszi a végzetedet, mert tudni fogod, ki volt, aki rád mérte a végzetes csapást!
- Matsui!
Dogold felemelte a hatalmas kardot, és le akart sújtani Matsuira, akit most a Zorimák fogva tartottak. Mikor lesújtott volna, egy csomó kisebb Robbanás megakadályozta, és meghátrált. Mikor felnézett, az eddig sötétben álló színpadon hirtelen 7 színes füstcsík szállt fel és a fények felgyúltak. A színpadon megjelentek a jelenet pozitív szereplői, 7 színes maskarás alak, fejükön Dinoszaurusz fejre hasonlító sisakkal, a ruhájukon keresztbe egy öv, ami a jobb vállukon egy amolyan tüskés fém váll lapban végződött.
- Hát ti? Itt?
Dogold visszahőkölt, A hősök közül, nyilván a vezér, előlépett és a közönség felé tárta a karjait, jól megmutatva a hősök jellegzetes kellékét, a fehér kesztyűket.
- Minna-san! Yuusha Tachi wa Tanjyou shita! Ki te Todoroke!(Figyelem mindenki! A hősök megérkeztek! Halljátok az Üvöltésünket!)
A közönség hangos üdvrivalgásban tört ki. A vörös ruhás alak pózba vágta magát, amiben a többiek is követték, miközben bemutatkoztak.
- Kiba no yuusha! Kyoryu-Reddo! (Agyaras Hős! (Viccen kívül) Kyoryu-Red!)
- Bangan no Yuusha! Kyoryu-burakku! (Gyorstüzelő hős! Kyoryu-Black)
- Zangeki no Yuusha! Kyoryu-Gurin! (Kaszaboló hős! Kyoryu-Green!)
- Yoroi no Yuusha! Kyoryu-Buru! (Páncélos hős! Kyoryu-Blue!)
- Tsuno no Yuusha! Kyoryu-Pinku! (Háromszarvú hős! Kyoryu-Pink!)
- Raimei no Yuusha! Kyoryu-Goldo de Gozaru! (Mennydörgő hős! KyoryuGold!)
- Umi no Yuusha! Kyoryu-Violet! (Tengeri hős! Kyoryu-Violet!)
A csapat öt viúból és 2 lányból állt. Most mindannyian a földre csaptak jobb kézzel, és együtt mondák tovább:
- Chijou Saikyou no Brave! (A történelem legerősebb hősei!)
A vörös ruhás alak most keresztbe tett kezekkel folytatta:
- Zyuden Sentai!
Végül együtt fejezték be, miközben pózoltak:
- Kyoryuger!
Most megint a vezér lépett elő, széttárta a karjait, és miközben az öklét a rossz fiúk felé rázta, így folytatta:
- Areruze! Tomete Minna! (Most Bevadulunk! Állítsatok meg ha tudtok!)
Dogold egyetlen intésére a Zorimák megindultak. Kyoryu-red és Gold egyből Dogold felé rontottak, ügyesen megkerülve a Zorimákat, és máris öldöklő csata kezdődött. A hármas csatába Violet is bekapcsolódott, és a dolgok kezdtek felpörögni, miközben egyre több és több Zorima nyomult be. Matsui maga mögé intette Setsunát, és ő maga is védte magát, miközben a négy hátramaradt hős szintén tette a dolgát. Green most Matsui felé Fordult és miközben az egyik kezében a kedvenc fegyverét, a GaburiCaliburt forgatta, a másikkal az övén lógó Duplacsövű pisztolyt, a Gaburevolvert odadobta neki.
- Ezt használd kölyök!
A hangja megnyugtatóan magabiztos volt. Matsui elkapta a pisztolyt, és miközben hadakozott, időről-időre pár lövést is leadott, amiket látványos szikrázó robbanások követtek. Közben Red, Gold és Violet legyűrték Dogoldot.
- Na jól van! Adjunk neki!
Mindannyian összegyűltek, és egy apró, ceruzaelemre hasonlító tárgyat vettek elő egy kis zsebből, ami az övcsatjukon volt. Megnyomtak egy gombot rajta:
- Brave in!
Matsui visszadobta Green-nek a pisztolyt, aki a többiekhez csatlakozva lenyomta a pisztoly markolat fölötti részét, amitől a dinoszaurusz fej formájú elülső rész felnyílt, mint egy állkapocs, majd a kis elemet betolták a szájban egy lyukba, majd visszanyomták. A Pisztoly, vagyis inkább egy hang a háttérből pedig sorolta:
- Gaburincho: Gabutyra, Parasaugun, Zakutor, Stegotchi, Dricera, Pteragordon, Plesuoh!
Ezután Dolgoldra szegezték a fegyvereket, majd mikor elsütötték, egyszerre mondták a jelszót:
- Zyuden Brave Finish!
Egy hatalmas villanás, majd egy látványos robbanásos effekt, és Dogold a földre rogyott, de még nem végeztek vele.
- Még visszatérek!
Dogold intett és a Zorimákkal együtt futva menekültek a teremből a színpad mögötti alagútba. A Hősök ezután meghajoltak, és ők is leléptek. Matsui és Setsuna is jobbnak látta, ha követik őket, mivel Red intett nekik. Mikor hátraértek, egy alak odasétált hozzájuk, és kedvesen mosolyogva átadott nekik valamit, amit akkor még nem láttak pontosan, majd kedvesen még hozzátette.
- Kösz a közreműködést! Látom egyikőtök nagy rajongója a sorozatnak!
- Igen én!
Matsui kicsit szégyenkezve vallotta be, miközben a nyakát vakargatta. Setsuna mit sem értett, de mikor kiértek a napfényre megnézték az ajándékaikat, amik egy-egy dzseki voltak, a csapat címerével, és vörös és rózsaszín színekben. Egy kis apróság a stábtól.
- Ki volt ez a figura, akitől ezeket kaptuk?
- Nem ismerted fel a hangját?
- Ismerősnek ismerős volt... De miért is?
- Mert ő volt Kyoryu-Red hangja!
Setsuna most kapott a fejéhez, és már értette. Matsui egyszer már mondta neki, hogy Tokusatsu, ezen belül pedig Super Sentai rajongó. Ez a kis ereklye amit kaptak pedig szép darab lesz a gyűjteményébe, de úgy döntött ő maga is megtartja. Most mindketten belebújtak, és így mentek tovább.
- Egyébként mázlistának mondhatjuk magunkat!
- Miért?
- Mert a kijelölt helyre ültünk le. Aki ott ül, azt általában belevonják az előadásba!
- Akkor ez tényleg jó volt nekünk!
Mindketten jót nevettek, és miután megnézték a látványos színes szökőkutat, mindketten a Big-o, a hatalmas óriáskerék felé vették az útjukat. Az óriáskerék akkora volt, hogy amikor felszálltak, ahogy megfordult velük, jóformán az egész várost be lehetett látni. Setsuna mosolyogva nézett kifelé, miközben Matsui azon gondolkodott, hogy hogyan kezdhetne egy beszélgetést. Most is egymás kezét fogták, és a lány is a tájban gyönyörködésbe menekült, hogy ne kelljen zavaró beszélgetésbe kezdenie. Végül Matsui szólalt meg.
- Azért úgy három hónapja még gondolni sem mertem volna, hogy itt kötünk ki!
Setsuna most felé fordult, és kedvesen mosolygott.
- Én sem... Az elején elég morc voltál...
- Ne is csodálkozz... Azok a napok nagyon nehezek voltak...
- Miért?
Matsui elfordult egy percre, és ő is a tájat nézte, hogy összeszedje a bátorságát.
- Azért... Mert április 8. volt az a nap, amikor Tenma eltűnt. Napokig nem jött haza, és mikor hazajött...
- Várj! Eltűnt? Na de mi lett vele?
- Az alapján, ami történt később, és amit Tasaka-san mondott, én azt mondanám, hogy akkor került a Void hatása alá!
Setsuna hallgatott. Matsui tehát ezért volt olyan mogorva azon a napon, és azért nem ment iskolába utána a hét hátralévő részében.
- És mikor tért haza?
- Három napig még csak nem is hallottunk róla, nem vette fel a mobilját, aztán éjjel állított haza, tört-zúzott, bántotta anyámat, és Karit is... Aztán belém rúgott egyet... elém dobta a kártyáit és távozott...
- Ez rémes...
Setsuna bánatosan fintorgott, és nagyon sajnálta Matsuit, és Karit is. Matsui hangján hallatszott, hogy még így sem gyűlöli Tenmát, holott minden joga meg lett volna rá.
- És a többi napokon?
- Május 19. volt a nemzeti döntő. 20-án volt az a bizonyos gálameccs!
- Ja igen... Emlékszem...
Setsuna malmozott az ujjaival, majd nagy nehezen kibökte.
- Ezzel a gálameccsel kapcsolatban... Nos mondanom kell valamit!
- Mit?
Setsuna kicsit szégyellősen folytatta:
- Szóval... Amikor azt mondtam, hogy csak áprilisban találkoztunk először... Nos nem egészen mondtam igazat!
- Hogyhogy?
- Nos... A Döntő előtt találkoztunk a Grand Dome folyosóján...
Matsui nagyra nyitotta szemeit.
- Mikor? Erre én miért nem emlékszem?
- Talán már nem emlékszel, de akkoriban még Royal Paladinnal játszottam, mint a gyerekek többsége... Én vesztettem a vigaszágon is, és ott sírtam a folyosón... Tudom ez égő!
- Nem, dehogy! Folytasd!
- Na jó... Szóval odajöttél hozzám, megvigasztaltál, és a kezembe nyomtad a Kagero Paklidat... Én nem értettem, de te azt mondtad...
- "Ez jobban illene hozzád!"
Matsuinak most halványan derengett valami, de csak ez a mondat volt tiszta. Setsuna bólintott.
- Igen! Ekkor kezdtem el foglalkozni a Dragon Empire Nemzettel. A múltkor kérdezted, miért olyan fontos nekem "The Blood".
- Igen! Érdekelne...
- Nos... Nekem is hasonló kötődésem van hozzá, mint neked a kettétépett Blaster Blade laphoz.
Matsui megint megszorította Setsuna kezét, hogy felbátorítsa őt.
- Nos az a lap volt az utolsó, amit apámtól úgy kaptam, hogy szeretetből adta... Azóta semmit... Nagyon kedves nekem az a lap...
Setsuna érezhetően már megbánta, hogy olyan sokat veszekedett az apjával, aki egy ideje érezhetően megváltozott. A lány most a retiküljébe nyúlt, és egy lapot vett elő belőle. Matsui mindjárt felismerte. Most szépen helyreállítva, laminálva nyújtotta át neki a helyrehozott lapot, amit anno Tenma kettétépett.
- Chris adta ide nekem tegnap, de gondoltam mára hagyom, hogy átadjam!
Matsui átvette, és megtapogatta. Mintha új lett volna, szépen letisztogatva, kiegyengetve, egy laminált borításban, ami megvédte a további sérülésektől.
- Ez.. Csodás... Nem is tudom...
Matsui hangja akadozott, és láthatóan meghatódott a ténytől, hogy barátai beváltották az ígéretüket. és helyrehozatták neki ezt a kártyát. Egy könnycsepp is legördült az arcán, ami arra utalt, hogy az emocionális kapocs még most is megvolt. Hirtelen átölelte és megszorongatta a lányt, aki először csak megszeppenve bámult, majd ő is visszaadta az ölelést. Így ültek egy darabig, egészen addig, amíg az óriáskerék át nem fordult.
Mikor leszálltak, mindkettőjük gyomra nagyot kordult, ami annak is köszönhető volt, hogy a sok játék közepette egész nap nem ettek egy falatot sem. Setsuna úgy érezte, hogy Matsui már eléggé kiköltekezte magát, és egy közeli is étteremben teleették magukat. Matsui közben sokat mesélt magáról, elsősorban arról, hogy Amerikában mennyi mindennel foglalkozott, és a fociélményeiről is, amiket Setsuna élvezettel hallgatott, de egy valami furdalta.
- Mondd csak! Tudom, hogy az alkatodhoz képest meglepően erős vagy!
- Igen, ezt mondtad már, de miért?
- Össze tudsz roppantani egy Kókuszdiót pusztakézzel?
Matsui nagyot nézett először, de megvonta a vállát. Ezután egyenesen egy gyümölcsös standra mentek, ahol Setsuna csak azért vett egy szép kókuszdiót, hogy Matsui bemutathassa a mutatványt. Matsui megragadta a kókuszt, és elkezdte olyan erővel szorítani, amilyennel csak tudta. Először semmi nem történt, majd hangos ropogás hallatszott, és egy percnyi erőlködés után a kókusz egyszerűen széttrancsírozódott Matsui kezében.
- Azt a... Ez nem semmi!
Setsuna már értette, miért fájt annyira azoknak a keze, akiknek Matsui elkapta valamilyen oknál fogva. Ezután hazafelé vették az irányt, és miután leszálltak a buszról, Setsuna Matsui felé fordult.
- Na jó, értem mindjárt jön a fuvar! Te meg nem laksz innen messze.. Úgyhogy... Nos szia!
- Várj!
Matsui elkapta a lány kezét, és még egyszer magához rántotta, és jó szorosan magához ölelte.
- Matsui?
- Köszönöm! Köszönöm ezt a napot!
Setsuna nagyot nézett, hiszen épp neki kellett volna köszönetet mondania, mivel Matsui fizetett meg mindent, és az egész napját csodássá varázsolta. Nagy nehezen aztán megértette. A Fiú azért köszönte meg, mert nem túl gyakran mozdult ki otthonról, pláne nem ilyen kellemes társaságban, mint a lány. Matsui ezután elengedte, és egy nagy puszit nyomott a lány homlokára, amitől a lány úgy elpirult, hogy szinte világított, majd az arcára viszonozta. Ezután búcsút intettek egymásnak, és Matsui elindult hazafelé, miközben Setsuna türelmesen várta a fuvarját.