Morning After Blues
by
Schemingreader
(a Blue Tranquilium folytatása)
Harry kimerült volt. Az előző nap majdnem annyira kifárasztotta, mint amennyire valószínűleg Pitont is. Piton bírósági tárgyalása nagyon érzelmektől túlfűtött volt. Egyikük sem evett egész nap, kivéve egy csésze teát és csokis kekszet, amit egy Minisztériumi dolgozó adott nekik, amikor a Wizengamot már zárt ajtók mögött tanácskozott. Ezután Piton, a túl sok nyugtató bájital hatása alatt elcsábította őt, és Harrynek volt két orgazmusa. Úgyhogy a helyzet furcsaságainak ellenére, nagyon mélyen aludt.
Ginnyről álmodott, arról mikor anyja figyelő tekintetét kikerülve besettenkedett mellé az ágyba, akkor, amikor még az Odúban tartózkodtak. A karjaival maga körül ébredt, és a melleit a hátának nyomta. Mosolya lélegzetelállító és csintalan volt, míg a haja szinte lángolt, ahogy az ablakon beszökő napfény megvilágította.
Az álom annyira valóságos volt. Olyan volt, mintha megint ott lenne.
- Harry, miért nem szexeltünk mi soha?
- Annyira szeretlek, Ginny. El sem tudom hinni, hogy halott vagy.
- Sosem válaszolsz, ha kérdeznek, ugye? - vigyorgott.
- Bárcsak megtettük volna. Egy idióta voltam. Azt hittem, meg tudlak védeni, és a házasságunkig megtartóztathatjuk magunkat.
- Nekem is hiányzol, Harry. De már soha nem jössz el.
- Nos, felégették a házatok és meghaltál.
- Sírsz? Ne sírj, Harry.
- Olyan bátor voltál, olyan gyönyörű, annyira szerettelek, és meghaltál. Annyira el akartam mondani neked...
De már nem figyelt. Hiába, az álmok ilyenek. Megcsókolta, ami csodás volt.
-Meg kellett volna tennünk, Ginny, tudod, a szexet. Sokkal egyszerűbb az egész, mint gondoltam.
De volt valami hiba ebben a gondolatban... Mi lehetett az?
Összezavarodottan kelt fel, Piton alvó alakja köré tekeredve. A farka teljesen kemény volt a bájitalmester izmos farpofái közt. Oh, tényleg! Piton ágyában van! Valahogy erre nem emlékezett az álmában.
A férfi még mindig mélyen aludt. Harry óvatosan kiszabadította magát és megragadta a pálcáját. Megtanulta már akár gondolkodás nélkül is magához hívni. Kibotladozott a hálószobából az ablaktalan folyosóra, megkeresni a WC-t a pálcája fényében.
Ahogy a kezét mosta, felnézett a fürdőszobatükörbe és ráeszmélt, hogy teljesen meztelen. Annyira fáradt volt, és kétségbeesetten szeretett volna visszamenni az ágyba, de közben ugyanannyira rettegett Piton reakciójától, amikor végül majd felébred. Magához tudta volna hívni a ruháit, és hazahoppanálni - de nem, azt nem tehette. Az egyetlen dolog, ami jobban felidegesítené Pitont a Harryvel együtt ébredésnél, az az, ha egyedül kelne fel. Reggel igenis szembe fog nézni vele.
De Merlin golyóira, legalább egy alsógatyát viselnie kellene, amikor megteszi, nem? Harry megpróbálta magához hívni az alsónadrágját és a trikóját. A trikó, amelyet este ő maga vett le, azonnal a kezébe is érkezett, de se az alsónadrágja, se a nadrágja, se más ruhadarabja nem került elő. Összesen egy inge és egy trikója volt. Még a cipőit sem találta.
Piton ezek szerint meg is semmisítette a ruhákat azzal a varázslattal, amellyel eltűntette őket. Semmi értelme nem volt pusztán egy trikót felvennie, amikor valójában alsónadrágra volt szüksége. Hiába, meztelenül kellett visszatérnie az ágyba. Legalább Piton nem lesz hátrányban, amikor felébred.
Harry megállt a hálószobaajtóban. A holdfény átszűrődött az ablakfüggönyökön az ágyra. Álmában Piton arca szomorúnak és sokkal fiatalabbnak nézett ki, mint amikor ébren volt. Az orcája sovány volt és csontos, míg a hosszú sötét szempillái rásimultak az arcára. Még mindig nem állt valami közel a jóképűséghez, de álmában sebezhető volt, nyitott és gyermeki.
Harry felbugyogó szánalmat érzett iránta. Fejezd be, mondta magának határozottan. Szerencsés vagy, ha nem zsigerel ki ezért.
Becsúszott a takarók alá a férfi mellé, és anélkül, hogy hozzáért volna a másikhoz, behunyta a szemeit.
Harry Piton karjaiban ébredt, a férfi kemény erekciójával a combjainál. A bájital mester a fiatalabb haját cirógatta. Harry nem is vette észre az előző éjszaka, hogy Pitonnak milyen méretes a farka. Tényleg rendesen meg volt áldva.
Harry megmoccant. Látszólag Piton még mindig aludt, mert érezte, ahogy a teste megmerevedik, és nagyon hirtelen arrébb csúszik. A szemei felpattantak.
- Potter - morogta. - Óh, te jó ég.
- Öm - mondta Harry.
A férfi arrébb gurult tőle, ki az ágyból. Lenézett a meztelen testére. - Picsába - motyogta. Kirohant az ajtón, és le a lépcsőn. Harry hallotta, ahogy vizel, megmossa a kezét, és az arcát. Az arcát többször is megcsapkodta a vízzel.
Harry felállt és körülnézett. Nos, bajban van.
Amikor a bájital mester visszatért a hálószobába, már köntöst viselt.
- Potter - mondta mereven.
- Piton professzor, hogy érzed magad? - kérdezte Harry. Nem kellett tettetnie a törődést, tényleg aggódott egy kicsit. - Fáj a fejed?
- Mi van?- kérdezte Piton.
- Túl sokat vettél be a Blue Tranquilium bájitalból tegnap fél hat körül, emlékszel rá?
- Persze, hogy emlékszem... azt próbálod kitalálni, hogy szenvedek-e az ismert mellékhatásoktól?
- Igen.
- Rendben. - Piton leült az ágy szélére, megszorította az orrnyergét és megforgatta szemeit, majd szorosan bezárta. - Úgy tűnik, volt egy egyéjszakás kalandunk, és tudni akarod vajon el kell-e repítened engem a St. Mungóba. Ah, a középkorúság viszontagságai.
- Nos... nem, meglehetősen biztos vagyok benne, hogy nem vagy túladagolva, mert meghallgattam a szívritmusodat és megfigyeltem a légzésedet.
- Ah, szóval ez a magyarázat arra, miért ébredtem a fejeddel a mellkasomon... Csak a pulzusomat mérted. Miss Marple beállt kedvesnővérnek.
- Nem, öö, mi lefeküdtünk egymással. Erre emlékszel? - Harry hangja egy oktávot ugrott fölfelé a mondat végén.
- Potter.
- Mivel túl sok bájitalt vettél magadhoz, emlékezetkiesésed lehet. A leggyakoribb mellékhatás a reggeli fejfájás.
- Köszönöm szépen, te kis stréber. Először is: én főztem ezt a bájitalt, még mikor fiatalabb voltam, mint most te vagy, egyébként pedig nagyon is jól tudom, milyen érzés a fejfájás.
- De akkor emlékszel...
- Nyugodtan feltételezd csak, hogy mindenre emlékszem.
Harry tudta, hogy megint elpirult. Szörnyen érezte magát.
- Most, hogy jól kiszórakoztad magad, Potter, feltételezem, elmész. - Piton felállt, és járkálni kezdett a szobában, mindenhová nézve, csak Harryre nem.
- De hát az nem is úgy volt!
- Hát persze, hogy ezt mondod, hát persze. Nagyon kedves. Kifelé.
- Először is, te csábítottál el engem!
Piton úgy nézett rá, mint aki azt hiszi megbolondult.
- Tényleg nem emlékszel semmire, ugye?
- Potter, ha csak egy percre abba tudnád hagyni a felsőbbrendűségi érzésed...
- Ha mindenre annyira tisztán emlékszel, fel tudod idézni, mi az istenverte poklot műveltél a ruháimmal?
Piton abbahagyta a járkálást, és Harryre nézett.
- Azért, mert azt gondoltam, csak simán eltüntetted őket, de úgy tűnik, teljesen megsemmisítetted őket!
Piton nevetni kezdett. Leült az ágy szélére, és csak nevetett.
- Mit gondolsz, miért nem keltem ki eddig az ágyból? - kérdezte Harry.
A férfi hátradőlt, képtelen volt visszatartani a jókedvét. Felnézett a plafonra, és csuklott egyet.
Harry lenézett rá, fejjel lefelé. Amikor nevetett, Piton más embernek nézett ki. Meg akarta csókolni.
- Mi van? - mondta Perselus még mindig nevetve. Így Harry lehajolt, a lepedő lecsúszott a vállairól, és egy puszit nyomott Piton szájára. Csak egy sugallat volt. Fölemelkedett, hogy lássa a másik mit fog reagálni.
Érzelmek egymásutánja száguldott keresztül az arcán: az első egy őszinte, boldog mosoly, és azután: zaklatottság, megsebzettség és üresség. Majd visszaváltott a megszokott ronda, megvető arckifejezésre.
- Igazad van, biztosan én csábítottalak el téged. Az lehetetlen, hogy te csábítottál volna el engem. - Felállt.
Harry a szemeit forgatta.
- Feltételezem, akarsz még egy menetet, mielőtt boldogan odébbállnál - mondta Piton.
- Nem, én... azaz...
- Nem akarsz még egyet baszni, csak egy kicsit csókolózni? - kérdezte halkan, pontosan azzal a kétértelmű szarkazmussal, amit olyan megsemmisítően alkalmazott az osztályteremben is.
- Perselus...
Piton felemelkedett és visszaült. - Feltételezem, én mondtam neked, hogy hívj így.
- Igen.
- A szenvedély hevében.
- Ööö, igen. Figyelj...
Pitonnak fájdalmasan megrándult az arca, és megrázta a fejét.
- Enned kell valamit, Piton. Nem ettünk semmit a tegnapi nap folyamán, a bírósági eljárás alatt, csak teát és kekszet. Kérlek, ha megengeded, hogy kölcsön vegyek pár ruhát, tudnék főzni valamit. Segítene a fejeden.
- Rendben van. Megpusztulok egy fürdőért.
- Oh. Oké - mondta Harry semleges hangon. Piton úgy reagált, mintha valami negatívat mondott volna.
- Potter, neked meg mi bajod van? Ugye nem gondoltad, hogy együtt fogunk tusolni vagy valami?
Harrynek ez eszébe sem jutott... Nem tudta volna elmondani, mit is érzett, eltekintve a hálától az égnek, hogy a férfi megengedte neki, hogy megtartsa a golyóit.
- Ez egy udvariassági szabály az egyéjszakás kalandjaid során? - vigyorgott gunyorosan.
- Én... én nem tudhatom.
- Mert nincsenek egyéjszakás kalandjaid.
- Ööö...
- Mert nem szexelsz férfiakkal.
Harry lenézett a takarókra.
- Azért, mert még sosem szexeltél senkivel ezelőtt, és mennyei kibaszott pokol, valószínűleg próbáltad is ezt elmondani nekem az elmúlt éjszaka, és én ennek ellenére folytattam a dolgot. - A fejét a kezébe ejtette. - Kérlek, emlékezz rá, Potter, hogy mennyire utáltál engem az elmúlt 15 évben, nehogy úgy vésődjek be a gondolataidba, mint valami frissen kikelt kiskacsának az első útjába kerülő élőlény.
- Rendben - mondta Harry hidegen. - Akkor kaphatnék pár ruhát, kérlek?- Hogy volt képes olyan hibát véteni, hogy azt gondolta, Piton kedveli őt? Piton egyáltalán nem kedveli őt. Meghalt volna Harryért, ez valószínűleg igaz, de azt is csak azért, mert boldogtalan volt és kész lett volna feláldozni magát az ügy érdekében, de nem Harry miatt.
Piton felkelt és átkutatta a fiókos szekrényt. Egy csomag új alsóruházattal és egy tréningnadrággal jelent meg, majd ledobta őket az ágyra. Azután kiviharzott a szobából.
Harry egy tisztító bűbájt küldött magára, és gyorsan felöltözött. Az ingje és a trikója a földön hevertek, sértetlenül, ahová ledobta őket, csak azok a ruhák tűntek el, amiket Piton elpusztított. A hosszú ujjú inge egy kicsit furcsán nézett ki a tréningnadrággal, de nem tudott változtatni rajta. Leszaladt a lépcsőn a konyhába.
Nem tudta, mit várjon Piton éléskamrájától, de amitől rettegett, az az volt, hogy Piton nem eszik eleget. Ez volt az egyik oka annak, hogy a tárgyalás után visszajött ide vele, ellenőrizni az otthoni körülményeit.
Először is, elég furcsa volt, hogy Harry egyáltalán ezzel foglalkozott. Mindig is akként a személyként gondolt magára, aki jobban utálja Pitont bárki másnál. Ő volt az utolsó túlélő, aki tanúja volt a férfi Gyilkos Átkának Dumbledore-on. Olyan okokért, amiket soha nem értett meg, senki mást nem érdekelt Piton sorsa.
Bár ez nem volt teljesen igaz: Hermione és Remus mindketten úgy vélték, hogy igaza van, ha aggódik Pitonért, amint mind megértették az enyhítő körülményeket, habár egyikük sem jelentkezett önként velük menni a perre. Bár a túlélő Weasleyket, és a többi barátját sem érdekelte mi történik a férfival. Nem igazán érdekelte őket, vajon életben van, és bíróság elé állíthatják, mint amikor még mind azt hitték, megölte Dumledore-t. Mintha bizonyos szinten nem is hittek volna Harrynek. Piton csak egy volt a halálfalók közül, és aztán kiderült, hogy mégsem, és akárhogy is nézzük, volt nekik ennél fontosabb dolguk is.
Piton mindig Harry problémája volt.
Az egyetlen jó dolog abban, hogy muglik nevelték fel, az, hogy tudta hogyan működnek Piton mugli készülékei. A hűtőszekrény nem volt túl rossz. A férfinak volt egy vekni szeletelt kenyere és egy adag vaj a mélyhűtőben, meg tojások és gyümölcs a kamrában.
Természetesen tudta, a tény, hogy a kenyér és vaj a mélyhűtőben voltak, azt jelentette, Piton nem elég gyorsan ette őket ahhoz, hogy az éléskamrában tartsa azokat. De a fontos dolog az volt, hogy ehető étel volt a házban, habár nem volt bizonyíték arra , hogy az ipse ténylegesen fogyasztott is volna belőlük. Harryt nyugtalanította, hogy talán Pitonnál csak bájital hozzávalók voltak kéznél, szemgolyók egy korsóban és hasonlók. Az is igaz volt, hogy a mélyhűtőt teletömték füvekkel, rendesen felcímkézett üvegkorsókban.
Harry feltörte a tojásokat egy edénybe, így meg tudta őket szagolni, hogy biztos legyen benne, még mindig frissek, mielőtt belerakná a serpenyőbe.
Amikor a tojások készen voltak, Piton már a konyhaajtóban állt. Harry megdermedt.
- Megterítek - mondta Piton hirtelen. Harry ellazult, azt hitte, az idősebb mond majd valami éleset. Bár hogy miért fél ettől, nem tudta volna megmagyarázni. Roxfortban Piton szúrós megjegyzései elkerülhetetlenek voltak, de Harry sosem rettegett tőlük.
De akkor még azt gondoltam, hogy gonosz.
A férfi két személyre terített, olyan precizitással, mintha vonalzóval mérte volna ki.
Az elektromos vízmelegítő felforrt, és Harry rálelt egy teáskancsóra. Piton egy szó nélkül elvette tőle. Teletöltötte a kancsót egy kevés forró vízzel, és aztán háromkanálnyi teafüvet rakott a vízbe. Fenséges rózsaillat szállt fel a kancsóból, ahogy ráöntötte a többi vizet is.
Harry csak ritkán készítette Brit Királyi szokás szerint a teáját. Emlékezett, Lupin hogy kért mindig elnézést a filteres tea használata miatt. Meg lett volna lepve, ha Piton valami ilyesmit csinál. Mindenben megingathatatlan. Valószínűleg úgy döntene, inkább nem iszik teát, ha az nem jól van elkészítve.
- Van tej? - kérdezte Harry.
- Nem, feketén iszom a teámat - mondta Piton. - Természetesen nem vártam vendégeket egy... egy rövid ideig.
- Rendben van - mondta Harry. Cikkekre bontotta a narancsot és körberendezte őket a tányérján. Piton felhúzta a szemöldökét.
- A nagynéném folyton így csinálta - magyarázta.
- Értem - mondta Piton. Harry az üvegesszekrényhez ment, és kivett egy csupor narancslekvárt. Ki volt nyitva, és már félig elfogyott. Jó.
Leültek és együtt ettek. Piton várakozóan nézett Harryre, és azt mondta: - Jó étvágyat...
Harry azt hitte, hogy lehet, ennyi lesz a reggelizőasztali beszélgetésük összessége, de akkor Piton megszólalt: - Köszönöm, hogy reggelit készítettél, finom lett.
- Egészségedre - motyogta Harry. Megdöbbent Piton udvariassága miatt, annyira kellemes volt!
Csendben befejezték az étkezést, és letakarították az asztalt. Piton elmosogatott. Bőven volt mosogatószere. A konyharuhája tiszta volt.
- Tényleg úgy látszik, hogy rendben vagy - mondta Harry.
- Mire gondolsz?
- Nos, azt mondtam Minervának, hogy leellenőrizlek - mondta Harry. Csak féligazság volt - tényleg mondta Minervának, de ez teljesen az ő ötlete volt. - Feltételezem, hogy nem akarod, hogy visszajöjjek, nos, talán valaki más tudna...
- Hogy érted azt, hogy... „leellenőrzöl engem"?
- Aggódtam, akarom mondani, mert... nagyon elszigetelődtél, és...
- Úgy érzed felelős vagy értem, mert azt hiszed, részben azért használtam a Gyilkos Átkot, hogy megvédjelek téged.
- Igen, így van.
- Hülye vagy, Potter - mondta Piton színtelen hangon.
- Ha te mondod.
- Hülyének hívtalak, és te mégis ágyba bújtál velem? - mondta Piton hitetlenkedve.
- Mit mondhatnék, Piton? Egy szexi ördög vagy - Harry idétlenül mosolygott.
Piton megfogta a fejét. - Oh, nem - mondta. - Bocsáss meg.
Elrohant a vécére. Harry hallotta, ahogy belehány a toalettbe.
Az ajtóhoz ment és a csapnál talált rá Pitonra, a száját öblögetve.
- Sajnálom - mondta Harry. - Rendben vagy?
- Fejfájás - motyogta Piton. - Beveszek egy bájitalt.
Visszasétált a konyhába. Egy perccel később Harry követte őt, és nézte, ahogy kortyol egy ismert lila folyadékból.
- Ne, ne azt! - kiáltotta Harry, beszaladva a konyhába. Kiütötte volna az adagot Piton kezéből, de addigra túl késő volt, már lenyelte.
- Miért ne? A lila fájdalomcsillapító nagyon gyenge. Nincs dokumentált kölcsönhatás e között, és a Blue Tranquilium között, ugye? - kérdezte Piton, hitetlenkedő arccal.
- De igen, van! Elszigetelted magad! Madame Pomfrey volt, aki ezt kutatta.
- Rendben - mondta Piton. Nyugodtabbnak látszott.
- Jobb a fejed, legalább?
- Igen, szörnyű fájdalmaim voltak mióta felkeltem az ágyból, de nem akartam, hogy megtudd. - Piton abszolút meglepettnek tűnt. - Nem akartam kimondani ezeket!
Harry a fejét csóválta, félig szórakozottan, félig elborzadva. - Ez a kölcsönhatás. Hasonló az igazságszérumhoz. Lelohasztja a beszéd gátlásait.
- De én nem akarom elmondani neked, hogy mit gondolok!
- Tudom.
- Menj ki! - mondta Piton dühösen.
- Ne pánikolj, már nem vehetsz be több Blue Tranquiliumot.
- Kifelé a házamból! Szándékosan csináltad!
- Nem, dehogy volt szándékos! Azt próbáltam elmondani neked, hogy ne vedd be a második bájitalt. Meg még figyelmeztetni akartalak, hogy ne vegyél be olyan sokat a Blue Trankból se. Nem hagyhatlak itt. Épp most vettél be egy potenciálisan veszélyes drogkombinációt.
- Nem vagy az őrzőm, Potter.
- Rendben, de nem hiszem, hogy el kéne mennem.
- Ha valaki, akkor én vagyok a te őrződ.
- Jó, Piton, de kíváncsi vagyok, vajon nem kéne-e a St. Mungóba mennünk.
- Nem! - ordította Piton hirtelen. Kinyúlt, hogy megrázza Harryt, aztán visszahúzódott, és elkezdett mérgesen fel-alá járkálni.
- Csak dühös vagy, vagy csak...
- Teljesen elveszítettem az irányítást az érzelmeim felett, és EZ MIND A TE HIBÁD! - Piton szemei kidülledtek, és az arca felhevült a dühtől. Harry már évek óta nem látta így. - Állandóan ezt csinálod velem. Annyira keményen dolgozom azon, hogy kontrolláljam magam...
- Mindig ezt csinálom veled? - kérdezte Harry csendesen. - Semmit nem változtál. Még mindig azt gondolod, hogy valaki olyan vagyok, aki más, mint én.
- Pontosan tudom, hogy ki vagy, Harry Potter - mondta Piton. Ez az az iskolai hangnem volt, amit Harry mindig fenyegetőnek érzett. Most ez zavaróan... szexinek hangzott.
- Tényleg, akkor ki vagyok? - dünnyögte Harry - Először én vagyok az a kedves fiatal faszi, akit az ágyadba akartál vinni, azután én vagyok az, aki minden bosszúságod forrása...
- Oh, én még mindig be akarlak vinni az ágyamba - mondta Piton, és azután nagyon idegesnek látszott. - Francba!
- Tudom, hogy nem tudod megakadályozni, nem fogom felhasználni veled szemben - mondta Harry.
- Azt akarom, hogy felhasználd, Potter - mondta Piton csendes hangon. - Meg akarom ragadni azt a csinos, csinos segged, és közel húzva magamhoz, felhasználni. - Megállt és rémülten nézett. - Francba, az istenit! Ezt nem akartam kimondani! Nem tudom elhinni, hogy van ilyen kölcsönhatás, és egyáltalán, hogy a pokolban maradt a Blue Tranquilium ilyen sokáig a szervezetemben! - dühöngött Piton.
- Ez az, amiért Pomfrey képes volt felfedezni a mellékhatásokat. Harci trauma után használta ezt a bájitalt az embereken, és azután bevették a bájitalt a fejfájás ellen... Émelyegsz esetleg? Érzel bizsergést az ujjaidban?
- A faszomban van a bizsergés - mondta Piton leírhatatlanul rekedt hangon. Homlokára csapott. - Oh, édes jó Istenem, én vagyok a leggyakorlottabb okklumens a generációmban, és nem tudom megállítani a magamból kipattanó idióta célzásokat. Muszáj fültanúja lenned a legmegalázóbb óráimnak? Miért kell mindig szemtanúja lenned a legrosszabb pillanataimnak?
- Már bocsánatot kértem azért a merengős dologért... - mondta Harry. - Nem az én ötletem volt ott lenni azon az éjszakán a toronyban!
- Fogd be, Potter! Csak fogd be! Nem hibáztatlak téged, rendben? Mármint, dehogynem, érzelmileg, mert teljesen felbaszott, de intellektuálisan tudom, hogy te csak állandóan rossz helyen vagy a rossz időben.
- Oh, te ezt így hívnád? Ez az, amiért annyira utáltál abban a pillanatban, ahogy feltűntem az iskolában?
- Bűnösnek éreztem magam, rendben, bűnösnek éreztem magam, amiért szerelmes voltam az anyádba, és nem akartam, hogy bármi rossz történjen vele... Elmondtam Voldemortnak a jóslatot és azután... - Piton hangja elakadt és erősen pislogott, könnyek szaladtak le az arcán.
- Te most sírsz?
- Kibaszott Jézus Krisztus, olyan nagyon törölni fogom az emlékeidet, amikor ennek vége.
- Kérlek ne, Perselus.
- Mi van? Miért, azért mert neked ez volt az első szexuális együttléted?
- Igen. - Harry lenézett a meztelen lábaira. Szándékában állt kérni egy cipőt.
- Miért egyeztél bele egyáltalán, hogy azt tedd velem? Ez nem olyasmi, amire kényszeríthettelek, nem kényszeríthetsz senkit, aki felül van.
- Azt színlelted..., hogy kedvelsz engem.
- Kedvellek - nézett csüggedten Piton.
- Mi? Úgy érted, kedvelsz szexuálisan.
- Hát hogyne, szexuálisan, kedvellek szexuálisan. Kedvelem a társaságodat. Felnőttél, és én kedvellek.
- Kimondanád ezt valaha is, ha a bájital nem dolgozna benned?
- Természetesen nem. Sosem akarnám, hogy megtudd, hogy érzek bármiről. Így bántani tudsz.
- Bántani tudlak? Ez nem tűnik túl valószínűnek...
- Harry - mondta Piton. A hangja halk volt és fenyegető. - Ha én őszinte vagyok a bájital miatt, nem gondolod, hogy te is őszinte lehetnél?
- Nos, tudod,én... - kezdte Harry. Harrynek hívott. - Nem gondoltam át, hogy mennyire akartam, hogy kedvelj engem, és mennyire fájt az, hogy utáltál. Úgy tiszteltelek téged, ahogy sosem tiszteltem a nagynénémet és a nagybátyám.
- Azt gondoltad, hogy olyan vagyok, mint a te szörnyű mugli rokonaid?
- Ők szintén gyűlöltek a létezésem miatt.
- Nem szeretem, hogy összehasonlítasz velük. Sosem szerettem, hogy Dumbledore Petúniánál hagyott.
- Fogadni mernék, sosem mondtad volna ezt ezelőtt, a bájital nélkül.
- Ne kárörvendj, nem tisztességes.
- Ez a kijelentés már inkább olyan, mint te.
- Tehát, a szex velem azt jelentette neked, hogy kedvellek téged - mondta kereken Piton.
- Nem. Abból gondoltam, hogy mennyire boldog voltál. Mielőtt rám mosolyogtál, nem is fogtam fel, hogy mennyire kívántam ezt mindig... Ez már szánalmas, mindig is azt akartam, hogy kedvelj, még akkor is, amikor annyira nagyon utáltalak.
- Nagyon különös, hogy ilyen sokat mutatsz meg nekem a saját indítékaidból. Persze az utolsó alkalommal, amikor találkoztunk, még fiatal voltál, és alig beszélgettünk. Csak átkozódtunk.
- Mi a te mentséged?
- Mire, hogy nem tudtam mik a saját indítékaim? Én egy okklumens és traumatizált vén buzi vagyok.
- Nem, hogy szexelni akartál velem. - Harry tudta, hogy könyörgőnek és ingerültnek hangzik, úgy viselkedett, ahogy tizenöt éves kora óta nem.
- Azért, mert az arcod olyan... édes. Édesebb arcod van, mint kisfiúként volt. A szád az anyádéra emlékeztet, hasonló vékony hullámos ajkak. Az eperre emlékeztetnek. - Lenézett, az arca frusztrált volt, összeszorította fogait. Nyilvánvalóan nem akarta kimondani ezeket. A kezei görcsösen ökölbeszorultak. - Azért, mert te itt vagy, és én annyira magányos vagyok, és úgy tűnt, érted voltam magányos. Azért, mert végül a megmentésemre siettél, és ezt senki más nem tette meg, és sosem gondoltam, hogy te megtennéd ezt értem.
Harry Piton köré zárta a karjait. Hasonlóan magasak voltak. A fejét Pitonnal szemben tartva, belenézett szemeibe a szemüvege fémkerete felett. Piton teste mereven állt vele szemben.
- Szeretnéd, hogy megérintselek? - kérdezte Harry.
- Igen, nagyon. De nem tudok ellazulni.
- A bájital miatt?
- Én csak... nem tudok ellazulni. Feláll, és tudok teljesíteni, de nem tudok...
- Rendben van, nem kell feltétlenül szexelned velem.
- De én akarok, el fogsz menni és nekem ez az utolsó esélyem. A francba veled, és francba a te hülye bájital kölcsönhatásoddal.
- Nem megyek el, ha te nem akarod, hogy elmenjek - mondta Harry. - Ha azt akarod, hogy maradjak, maradok.
- Nincs szükségem rá, hogy itt maradj. Kisfiúként éltél a tudatomban, még a múlt héten is... Nem szexelhetnék veled. El sem hiszem, hogy azt akarom, maradj, úgy érzem, ha hagylak elmenni, meghalok, szerintem ezek a bájitalok elvették a józan eszem.
Piton lerogyott a konyhaszékre, kimerültnek látszott.
- Sajnálom, hogy ez történt, Professzor - mondta Harry.
- Melyiket, azt, hogy szexeltünk? - kérdezte Piton.
- Nem, az... az jó volt.
- Akarod újra csinálni?
- Én... úgy értettem, sajnálom a bájital dolgot. Igen. - pirult el Harry.
- Igen, újra csinálni akarod? Miért?
- Tudod, hogy miért. Ne mondasd ki velem.
- Akkor gyerünk.
- Mi? Még mindig a bájital hatása alatt vagy.
- Így is felizgultam. - Piton megszégyenültnek látszott. - Ha abba tudom hagyni a pánikolást, egy nagyszerűt tudunk dugni.
Harry azon gondolkodott, lehet, hogy mindjárt mindketten belehalnak a szégyenbe. - De... még csak reggel tíz van!
- Rendben, akkor a díványon csináljuk.
Bizonyos oknál fogva ennek volt értelme Harry számára. Végül is nem mennek vissza az ágyba a nap közepén. Követte Pitont az elülső szobába és leült mellé a díványra. A férfi mereven, kényelmetlenül ült.
Tennie kellett valamit. Nem Piton volt az egyetlen, aki pánikolt a szituáció miatt. Amikor Harry még Ginnyvel volt, sosem ő tette meg az első lépést. Valószínűleg meleg volt, már értette, de még mindig szörnyen hiányolta Ginnyt az ilyen pillanatokban. Ha Ginny lett volna itt Pitonnal, már csókolóznának, és a földön forgolódnának, függetlenül attól, hogy Piton szereti-e a lányokat vagy sem. Ő bátor volt az ilyen dolgokban.
Gombóc nőtt a torkában. Szomorú, hogy meghalt, és szomorú hogy Pitont mennyivel jobban kívánta, mint Ginnyt valaha is... Pedig csodálatos volt, a férfi meg rémisztő, de valahogy mégis akarta őt. Piton mereven nézett rá, vagy talán csak intenzíven koncentrált.
És a bájitalmester szájon csókolta. Egyáltalán nem volt nedves, nem a kótyagos nyalogatás, amit Piton akkor adott neki, míg lebegett. Ha Harry tudott volna mondani erről valamit, azt mondta volna, van technikája...
Piton elegáns ívben a díványra lökte mindkettőjüket, és Harryre feküdt. A mellkasuk egymáshoz nyomódott. Az érzés intenzitása hihetetlen volt; milyen izgalmas volt ez. A másik férfi testének közelsége és illata, a feszes izmok a karjain, a haja, ami még mindig nedves volt a zuhanytól, amint Harry arcát simítja... megsemmisítő volt.
Kinyitotta a szemeit, és meglátta a vad kifejezést Piton közeli arcán. Megszakította a csókot.
- Mi az? - kérdezte Piton.
Harry az arcába nézett, ami olyan ismerős volt, és mégis annyira más, mint amire emlékezett. Lesimította az egyik felhúzott szemöldököt a hüvelykujjával. Azután óvatosan levette a szemüvegét, és letette a heverő melletti asztalra, majd lecsukva szemét újra megcsókolta Pitont.