Cím: Félelem
Műfaj: dráma, általános
Elbeszélésmód: E/1. (Hitsugaya POV)
Szavak száma: 427
Karakterek a novellában: Hitsugaya, Hyourinmaru
Párosítás: nincs
Korhatár: nincs
Figyelmeztetés: -
Ismertető: Csak egy kis belső monológ Hitsugaya szemszögéből a bizoytalanságról.
Megjegyzés: A gépelését ezer hála és köszönet szokás szerint sztikeraminak.
Tudod, mikor Matsumoto nincs itt, hogy figyeljen rám… félek. Rettegek. Minden parancs előtt, amit adni készülök, úgy érzem, majd' kiugrik a szívem a helyéről.
Tudom, hogy amióta kapitány lettem, egyszer sem szólt bele abba, mit csinálok. Sosem próbált kijavítani, sohasem ellenezte a terveim… sőt, amikor megkérdeztem egy-egy fontosabb döntés előtt, mi a véleménye, mindig egyetértett velem. De mégis…
Ő az idősebb és tapasztaltabb kettőnk közül. A felnőtt – bár az is igaz, hogy az esetek többségében nem viselkedik a korához méltóan.
Amikor kapitány lettem, nem mutattam ugyan, de belül nagyon is bizonytalan voltam. Nem… nem kell a múlt idő, még most is bizonytalan vagyok. De amikor ő itt van mellette, akkor van bátorságom azt tenni, amit tennem kell.
Tudod, Hyourinmaru, amikor először találkoztam vele, azt gondoltam, ő csak egy buta szőke liba. De nem az, ugye? Benne sokkal több van, mint amit látni enged. Valójában nagyon is intelligens és erős, csak valamiért úgy érzi, el kell rejtenie a valódi énjét.
Én csak egy gyáva alak vagyok. Bár azt hiszem, egészen jól titkolom, nem?
De te tudod, igaz? Tudod, hogy mennyire félek… rettegek, hogy felsülök, hogy nem vesznek komolyan, csak egy kis taknyos kölyöknek néznek… hogy nem vagyok képes megfelelni az elvárásaiknak. Úgy érzem, túl magas a mérce, és én túl kicsi vagyok ahhoz, hogy felérjem. Szinte várom, mikor zavarnak ki az ülésről, mikor néz levegőnek a Soutaichou, a többi kapitány, a tisztek…
És mi van, ha hibázom? Ha egy rossz, helytelen parancs miatt meghalnak az embereim?
Tudom, hogy mindannyian jobbak nálam. Ukitake, Kuchiki, de még Zaraki és Kurotsuchi is. Én vagyok a leggyengébb láncszem a füzéren. S hiába az enyém a legerősebb jég- és vízelemű zanpakutou, sokszor úgy érzem, csak papírmunkára vagyok alkalmas.
Aizennek sem voltam ellenfél, egy pillanat alatt győzött le engem. Csakis Unohanának köszönhetem, hogy élek, ő foltozott össze. És nem is vettem észre, mire készül Aizen pont az orrom előtt. Pedig rá kellett volna jönnöm, hogy mindvégig csak a bolondját járatta velünk.
Azután pedig a harc az arrancarok ellen Karakurában… Meg kellett volna úsznom néhány karcolással, ezzel szemben Inounénak kellett összefoltoznia.
Lehet, hogy nem is kellett volna kapitánynak jelentkeztem. Csak azért mertem megpróbálni, mert Ukitake, Matsumoto és Hinamori folyton ezzel rágták a fülem. Azt pedig végképp nem értem, Yamamoto-soutaichou miért egyezett bele, s miért adta nekem ezt a haorit? Hiszen, bárhogy is szépítjük, csak egy kölyök vagyok tökéletlen bankaijal.
De amikor Matsumoto mellettem van, minden kétségem és félelmem elszáll. Hiszen tudom, hogy benne bízhatok, hogy ő bizonyosan megmondaná, mikor csinálok hülyeséget. Rá merném bízni az életemet is. S nem fogok csalódni Matsumotóban. Soha.
Ugye, Hyourinmaru?