Oké, módisítás! A fejezet vége felé átcsaptam egy drámaszerű szerkezetbe ( ami először csak egy viccnek indult Gerald és Arnold között) ezzel jár annak szóhasználata. Ennek ellenére megmaradt a hagyományos párbeszéd jelölések és néha kiemelem a környezetet vagy hangulatot, de most közel sem lesz olyan részletes, mint az előző fejezetekben vagy ennek az elején. Őszintén, nagyon el tudok veszni egy-egy leírásban. Előre is elnézést kérek azoktól, akiknek nem fűlik a foga az ilyesfajta stílushoz.
I don't own Hey Arnold.
Másnap dél tájban fiatal emberünk hajlandó volt kimászni és lefáradni egy megkésett reggeli/ korai ebédre. Miután vert agyába józan tudatot egy pár szelet görögdinnyével, megköszönve visszatért szobájába és magára öltött egy vörös kockás rövid inget és egy térdnadrágot. Elköszönt a panzió lakóitól majd táskával a hóna alatt kilépett a perzselő nap sugarába.
-Annak ellenére, hogy itt a nyári szünet, én mégis punnyadok, mint akinek a szívében még mindig tél lenne. – lihegte kimerülten a fiú. A nehéz léptek ellenére Arnoldnak csak sikerült negyedóra alatt elérnie a sarki abc-t. Gondolta, megkíméli magát a délutáni és esti hajszától és előre megveszi a szükséges dolgokat, hiszen nem árt, ha van az embernél szúnyog-, kullancsriasztó, elsősegélydoboz, egy két snack, elem a zseblámpába és még sorolhatnánk a szükségesebbnél szükségesebb tartozékokat. Amint olvasgatta a termékek csomagolását észre se vette, de valaki felé közelített. Egy paskolás a vállán és egy visítóan magas hang suttogása.
-Szia. – Arnold megrezzent hirtelen és a hang felé fordult elővigyázatosan. Tekintete meglágyult.
-Ó, szia, Esztella. – a lány a köszöntésre bájosan elmosolyodott és a fiú mellé lépett érdeklődve.
-Vásárolgatsz? – barna haja végig simította Arnold karját, közben felnézett barna szemeivel.
-Aha. – fogta rövidre mondandóját a fiú. Nem nagyon volt kedve még egy ilyen lánnyal foglalkoznia. 'Már gyerekként rég rájöttem, hogy akár mennyire is szép valakinek az arca attól még a lelke nem lesz ugyanolyan szép. Tudom magamról, hogy sokszor csak a külső szépségbe habarodtam bele. Nagyon felszínes megítélés, nem igaz? Viszont ez mind megváltozott, amikor Helga zárt a szívébe. Nem volt ő sem ronda, de mégis messze elmaradt attól a földöntúli szépségtől, ami egy törékeny lányra jellemző volt. Nem, Helga erős volt, kitartó egy igazi harcos. Mogorvának, megközelíthetetlennek mutatta magát mások előtt, de a szíve igazi aranyból volt mindig is mióta az eszemet tudom.' Arnold arca a gondolatra felragyogott, a lány mellette kérdően felhúzta szemöldökét. Reménykedve átkarolta a fiú jobb karját hátha, akkor több figyelmet szentel neki. Arnold nem igazán vette észre, így tovább sétált a sorok között bamba tekintettel. Esztella egyszer-kétszer rámutatott egy két dologra, hátha visszarántja a valóságba az ábrándozó fiút és elhívná valahová, de úgy tűnt nem igazán bizonyult hatásosnak a taktika. Végül enyhe türelmetlenséggel megkérdezte.
-Arnold.
-Hm, tessék? – nézett rá a lányra egykedvűen.
-Miért?
-Mit miért? – grimaszolt a szőke.
-Miért szánsz még rá időt? – nézett le, mint, akit megsértettek volna valamivel. Arnoldnak vissza se kellett kérdeznie, egyből tudta kire utal a barna, inkább tovább lépkedett a pénztár felé sietősen, de a lány továbbra is követte.
-Azt hiszem, ez nem tartozik rád. – Arnold komor hangja a lányt megijesztette egy percre, de hamar összeszedte magát és panaszosan megjegyezte.
-Szernitem meg, igen. – Arnold visszafordult enyhe undorral.
-És miért is? – pirosodó arca szó hiányában is sokat mondott.
-Mert, jobbat érdemelsz! Sok olyan lány van, aki ölni tudna, csak azért, hogy a barátja lehessél!
-Mint például te? – mutatott az alacsony lányra, aki csak szégyenkezve elfordult. Arnold sóhajtott.
-Nézd, nem akarlak megbántani, de ha csakúgy iderontasz és követeled, hogy jöjjek össze mással, akkor mégis szerinted milyen képet festek le rólad? – néma csönd válaszul a lánytól. – Nem túl jót. Hogy várhatod el, olyan ember mellett legyek boldog, aki a saját céljainál sem lát tovább? Mert jelenleg úgy viselkedsz, mint egy önző 5 éves, aki mindenáron megakarja szerezni a másik játékát, csak mert az neki jobban tetszik, mint az, ami az ő, saját kezében van.
-Tévedsz. –szakította félbe a lány - Szeretlek, és mindennél jobban szeretném, hogy boldog legyél! Helga nem tudott téged kielégíteni, de én igen!
-Ho—ki sem mondhatta, már a lány ajkai érintették az övét. Olyan érzékien csókolt, hogy Arnold egy pillanatra meg feledkezett mindenről, még arról is, hogy hol van és ki az, aki ennyire megdobogtatja a szívét nem Helga volt. Hihetetlen mennyire hasonlóan szenvedélyes, de valami hiányzott. A ajka nem volt olyan lágy, tiszta, helyette valami ragadós nyálkás máz fedte. Az íze is teljesen más volt fanyar citrom, helyett cukros eper. Ennek ellenére visszacsókolt, hellyel közel hasonló intenzitással. A lány belenyögött élvezettel.
Egy üveg koppanása, ennyi kellet, hogy feleszméljen. Hirtelen felnyíló szemeibe barna fürtök lógtak hanyagul, azonnal félre tolta a lányt, aki erre elégedetlenül ránézett, majd orra alatt önelégülten vigyorgott. Arnold a szilánkok és kifolyt ital nyomát követve fordult háta mögé. Kezdetlegesen döbbent tekintete, majdhogynem könnyekben tört ki, amint meglátta Helgát, mellette Phoebet és Lilat. A fekete és barna lány csalódott és haragtól megkevert arcára Arnold oda se figyelt, ellenben Helga sértett majd rideg arca beleégett retinájába. Helga előrébb lépett, Arnold szemei rettegve kikerekedtek. Még egy lépést tett a szőke lányt, arca továbbra sem mutatott egy hangyányi érzelmet sem, a fiú eközben dermedten állt és ijedten szorította össze szemeit és ökleit, de nem jött ütés. Helyette felnézett Helgára. Bár ne tette volna. A szőke elmosolyodott beletörődve.
-Gratulálok. –lépett el Arnold mellett, amint megveregette bal vállát a fiúnak. Arnold az érintés és a szó súlyától kis híján a földre zuhant, de a pánik kihozta belőle a legjobbat és a távolodó lány alakjára nézett. Eközben Phoebe és Lila megvető ábrázattal sietettek szőke barátnőjük után.
-Helga, - ragadta meg gyengéden a szőke vállát a Phoebe. – biztos vagyok benne, hogy van rá logikus magyarázat!
-Így, van Arnold nem gondolhatta komolyan, hogy csak - kereste a megfelelő szavakat hozzá Lila.
-Mit? – Helgának ennél lelketlenebb hangja már nem is lehetett volna. – hogy majdnem fulladásig enyelegjenek? Hogy élvezze? Hát persze, tudom, hogy önszántából nem is tenne ilyet, de férfi, nem vártam el tőle túl sokat. – lépett kedvtelenül a kasszás elé. A szemüveges nő felé nézett életunt ábrázatával eközben Helga elő kotorta zsebéből a tárcáját. – Elnézést, de véletlenül-
-Eltörtem egy üveget a négyes sorban. – szaladt feléjük Arnold zihálva. A három lány egyszerre fordult a fiú felé egyöntetűen semmitmondóan. Helga szótlanul tovább lépett a kijárat felé.
-Helga, a holmijaiddal mi lesz? – szaladt Lila utána.
-Majd vásárlok akkor, nem lesz ennyire tüzes a helyzet. – Arnold szégyenkezve lesütötte szemeit Helga hátáról. Még az arcát sem kellett látnia ahhoz, hogy gyomra felforduljon az émelyítő undortól, amit saját maga iránt érzett.
…
Haza érvén Arnold sietve csapta be maga után szobája ajtaját mielőtt a félfára támaszkodva összeroskadt frusztráltan. Miért tette? Nem értette ő sem. És mégis miért érez bűntudatot, amikor gyakorlatilag nincsenek együtt? Elvileg minden meg van engedve.
-Utána kellett volna futnom.
Egy-két kopogás az ajtón.
-Gyere be. – legyintetett fáradtan a szőke. Az ajtón Gerald belépve Arnold szőnyegen elterülő termetét először meglepődve, majd „Ember, miért mindig ilyesmire kell bejönnöm, heh?" arccal becsukta lassan a fehér fenyőajtót maga mögött.
-Na édes fiam, esdekelsz-e bűneidért vagy hagyod-é lelkedet a tűz martalékává tenni? – huppant le méltóságteljesen a fekete a kifordítható kanapéra, kezeit a támlára támasztva.
-Ó, jó Atyám, hatalmas bűnt követtem el. Hagytam, hogy az ördög megkísértsen. – temette el arcát tenyerében, amint ide-oda billeget hátán a szégyentől.
-Nem értelek, hiszen nem vagy házas.
-Hivatalosan még nem, de ott a mennyekben már eskettünk a Jó Isten színe előtt.
-Hogy-hogy? Mikor? És én miért nem voltam jelen, mint közvetítő? – háborodott fel Gerald drámaian. Arnold eltakart arcából csak álmodozó mosolya bújt elő.
-Oda nem kell se vezeték mint vezető, se tanúsítvány. – sóhajtott – Csak kettőnk összekulcsolt keze, melengető tekintetünk és nevető szerelmünk. Lelkünkben megírt álomban, nem lehetnénk ennél közelebb talán.
Gerald szívta fogát megvetően, de szánakozva.
-Édes fiam, attól még itt a Földön szabad ember vagy, sőt ha nem tévedek egy magadban is jelenleg, akkor meg miért csüggedsz savval marva bőrödet, hogy megízlelted más szűzi ajak zamatát?
A szőke megvetően rántotta fel fejét haverja felé, aki vállat vont a felháborodott szőkére.
-Nem érti, mi, jó Atyám? – hangja irritált – Ez a röpke egyezmény létünkben aprócska taszítóerő, mely, mint kovácsoltvas tart még mindig össze. Szétválni, de nem elválni! A különbség, mint tűz és víz. Köt minket a végzet, csak megakadt a parton sorsunk, nincs szükségem, másra csak szőke hajzatára!
-Fiam, véded magad itt az angyali bírálat előtt, de porban ragadva, előbb tisztázd magad itt bandukolók felé, utána jőjj megbocsátó szavaimért. – tette jobb kezét a szőke vállara megnyugtatón. – Nem én, és nem az Úr ki bocsátani tud e percben, hanem szőke lyány kezei markolják böcsűleted. Hát indulj, habozni se merj, mert fojt az idő kígyaja.
-Nem, tehetem! – hullt vissza keserűen, fájdalmas nyögéssel – Bár tehetném! Köt a szavunk még nyolc napig vagy még tovább is talán. Ó, hogy visszaugorhatnék héttel előtti énemhez nyakon húzni, hogy megkíméljem szépségem e rút eseménytől.
-Szívesen végig nézném az első sorból, önhű gyötrelmed. –dőlt vissza helyére Gerald huncut vigyorral.
-Egy pásztornak nem túl nemesek az elhangzott szavak, de nem ítélem el érte kegyelmedet. – Arnold beletörődve sóhajtott. – Válaszoljon hát, akad e még fogamra való tanácsa?
Gerald komoly ábrázattal dörzsölgette álla hegyét.
-Hm, Próbáljon neki írni.
-Nem jó, kidobná, el se olvasná, tán még fel is gyújtaná. – legyintette le az ötletet.
-Akkor énekeljen neki szép szonettet tele igaz szóval és édes bókokkal.
A szőke fontolgatta fejében a lehetséges kimeneteleket és egy valamire tudott gondolni csupán. Felállt helyéből és kezet rázott Geralddal.
-Jó Atyám, bölcs intelmei most sem találtak siket fülekre. Megfogadom tanácsait nyomton és örökkön, csak egy nem épül be elmémbe. Hogy tud íly jól szót érteni a szerelem lantján, ha egyszer szűzi fogadalom köti a jó Istenhez? – horkant fel a fekete hasát fogva.
-Hogy mi a pitli köt, hogy éngem? Hiszen én görög katolikus vagyok, ahol a házasság nem vétek!
Gerald el, köszöntve áldását adja, s jó szerencsét.
Arnold átöltözik.