5. felvonás

Pataki rezidencia hátsó udvara. Arnold jő, a kerítést átugorja.

Az emeletes építmény harmadik emeletén a jobb szélső ablakra kaviccsal céloz.

Kopp, kopp

Bent settenkedve mégis nem meglepve Helga centire elhúzza függönyét.

-Ni, lám itt a híres csókos csóka. – hangja iróniától fűtött, majd elfordult a kinttől. Phoebe és Lila csalódottan fintorgott.

-Le kéne menned, tisztázni a helyzetet. – súgta a fekete.

-Ha nem is magadért, de ő miatta. – a barna javasolta.

-Hogy még én tegyek neki szívességet, önszántamból?! Mi vagyok én gyóntató?

Lila és Phoebe határozottan megfogta Helgát vállánál fogva és kitessékelte a hátsó ajtón.

Helga visszafordult egyszer kétszer dübörgött dühöngve, hogy engedjék vissza, de hasztalan volt.

-Helga? – lépett egyet közelebb.

-Arnold? – maradt háttal keresztelve kezeivel.

-Szerelmem. – esdekelt.

-Szünetem. – hányta vissza ridegen.

-Nem kérem, hogy szemeid rám tekintsd, csak annyit tegyél meg, hogy hallgasd szavaim.

-Hol marad az erkölcs, mit elfogadtál úgy egy hete? Azt hittem tisztán megjegyezted!

-Meg én, tán még túlságosan is. – vakarta nyakát kínosan.

-Nem ellenkezem. – feltolta orrát sértődve.

-Pont ezért jelentem meg színed előd. Hogy tudassam veled az incidens csak rossz gondolatot szült.

-Nem szült az semmi meglepőt, férfi természettől nem várok észveszejtőt.

-De igen is megvető, hisz ismersz a kezdettől. Nem volt jogom ezt tenni veled!

-Jogról ne beszélj itt nékem, mert nem törvény hogy járunk, akaratod szabad, tehetsz akárhogyan.

-Lehet, de nekem törvényem sújtó tekinteted, méreg fájó rebegésed.

Helga vállait leengedte, kezei lehullottak erőtlenül.

-Már három esztendős korom óta ivom szavaid és mégis nem tudok betelni. – sóhajtott, de továbbra is háttal állt – Bökd ki, mi hozott ide e késői órában?

-Te is tudod.

-Had ne én mondjam indokod.

-Jóvá tenni egy baklövést és talán kegyelmet kérni, haragod helyett.

-Nem dúl bennem harag.

-Nem-e? – hőkölt meg a fiú.

-Nem. Csak kiveszett belőlem az, mit te folyton szapultál, nem lelem lelkesedésem semmi iránt.

Arnold szíve megszorult, végéig futott testén egy hűvös érzés.

-Ennyire megviselt a távollét?

-Kicsit sem, csak az, hogy nem lát senki sem.

-De hát látlak.

-Ki csüng fejedben? Egy majom tán, hogy nem fogod fel a metaforát? A kiközösítés nálad ismeretlen, mert mindenki csodál, kire ráveted tekinteted. Arannyal ékesíted napjukat, ha szavad hozzájuk szegezed, követnek amerre lábadat leteszed.

-És te? Imád az én fajtám, csurgatja nyálát, akárhányszor meglát!

-Tehetek én róla, hogy mind csak ágyba akar húzni?! Még néked akad, aki lelkednél fogva próbál megkaparintani!

Arnold vett egy mély lélegzetet, nem ezért jött. Így csak ront a helyzeten.

-Nézd, célom nem élezni a kést, hanem csorbítani. A lány próbált meg ravaszul elcsábítani.

-Tudom én, mert ösmerem a módjuk. Egy vérből valók vagyunk, bár mégsem. Mégis, nem fogom szemeit kikaparni, s átkot szórni vakolt képükre.

-Ez nem rád vall…

-Te mondtad, hogy ki nem állhatsz.

-Ezt nem,… na, mindegy.

-Változtatok, hogy te is szeress.

-Eddig is szerettelek.

-De közel sem úgy, mint téged jómagam.

-Ezzel vitába szállhatnék mostan, de mellőzöm.

-Helyes… - didergett egy keveset, pedig nyár volt. – Van mit még kiöntenél vagy bemehetek?

-Csak bocsánatot kérni akartam.

-Nem kell, most úgy is két idegen vagyunk. Hökkent voltam először, talán, de rájöttem neked is jár boldogság.

-Ha hiszed, ha nem, ha nincs mögötte érzés, akkor csak feltétlen reflex az egész.

-Ezt nevezik demiszexualitásnak. Pont ezért passzolunk össze ennyire.

-Mert neked is sokat nyom a latban az érzelem?

-Részben. Én senki mással, te pedig csak emelt vérnyomással.

-Háborognom kéne megjegyzésed után, de makacs hűséged kiegyenlít duplán.

Kacagott Arnold szemeit forgatva. Néma pillantok múltak el úgy egy percig. Helga megszólalt.

-Reméltem, hogy nem dalolni jöttél párkányom alá. – nevetett keveset ironikus hangnemmel.

-Pedig elsődleges célom az lett volna…

-Ki volt az ostoba ki erre unszolt?

-Mégis ki? Hát Gerald Atya.

-Akkor volt az atya mikor én agresszív kutya. Na, menj utadra, mielőtt még rosszat mondok. –legyintett hátra fele.

-Üzenetet küldeni azért még nem törvényellenes, ugye?

-Már szóltam, nem törvény itt semmi, ha leveszi a súlyt szívedről, akkor küld el habozás nélkül.

-El is fogod olvasni őket?

-Az már nem a te ügyed. De ha látom, valami gyötör, mérget vehetsz rá, én kitépem gyökerestől.

A fiú vidámsága evidens volt arcizmaiban.

-Köszönöm a kazettákat, már az első felénél békésen szuszogtam.

-Akkor nem kísértett lidérc sem?

-Arra sem emlékszem, hogy voltam-e bárhol is álmomban.

-Az sosem baj, addig maradhat nálad, ameddig jónak látod. Nekem jut másból is tartalék.

-Ettől megkönnyebbültem. – tetette sóhaját. Helga csak forgatta szemeit a háta mögött túljátszó fiú hangjára. – Azt hiszem, jobb, ha megyek. Már így is tönkre tettem az estéteket.

-Épp ellenkezőleg. Innen látom, pusmogva kukkantanak felénk, mint kíváncsi óvodások.

-Mondanám, hogy ejnye, de nem vártam tőlük sem kevesebbet. – pirult el csöppet a fiú.

-Detto. – simogatta karját a lány kellemtelenül.

A fiú elindult a másik irányba, de még utoljára komoly arccal visszafordult.

-Helga? – hangja lágyabb volt bármely tollpihe érintésénél.

-Tessék? – Helga beleborzongott a selymes hangnembe.

-Szeretlek.

-Míg csak élek. – szorította ökölbe kezét a lány.

-Tévedsz. A túlvilág sem akadály, mert követni foglak, még ha végzetünk a pokolba is taszít kettőnket.

-Jóból is megárt a sok, de te tőled még az alvilág is szent hellyé emelkedne. Szavadon fogni nincs jogom-

-Jogod nem csak kötelességed az. – javította ki a bizonytalan hangot.

-Szokásaim ragadnak rád, mint a csiriz, te csibész.

-Nincs mit tenni, ha hat rám varázsod. Nevezhetsz, ím bitang tolvajnak, azt is imádnám.

-Na eridj, drága sorstársam még mielőtt eljönne értünk az ördög 27 táltosa.

-Jöhet én felőlem szűz boszorka én vele is megküzdöm!

-Menj Don Quijote, mert a szélmalom megkerget!

-Elmegyek, de még látjuk egymást Dulcinea!

Arnold el, újra átugorja a kerítést.

Phoebe és Lila jő, az ajtó kitárul óvatos nyikorgással. Mindkettő kajánul vigyorog.

-Ne mesélj, hogy ment? – Lila izgatottan behúzta a szőkét.

-Érvényes a fegyverszünet? – Phoebe feltolta szemüvegét.

-Úgy ítélem, nincs szükség mesét mondani, kihallottátok párbeszédünk összes titkát. Szégyenszemre még rá is kérdezni, miért nem jöttetek ki helyette kukoricával a kézben?

A két lány egymásra nézett bánatosan, de Helga nevetése megzavarta gyász percüket.

-Nem kell ennyire komolyan venni a szavakat, csak bosszúból ugratlak. Mellesleg, visszaállt az egyensúly valamelyest. Nem mintha bármikor is tudnék arra az angyalra neheztelni. Nagyobb hóhérja ő saját magának, mint én valaha is lehetnék.

Nevetve a három lány el. Az éj leszáll.