Itt az újabb fejezet remélem tetszeni fog ^^ Köszönöm a lelkes és bátorító kommenteket :)

Fájdalmas nyögés szakadt ki Raiden szájából. Véresen, szakadtan feküdt a homokban, minden porcikája üvöltött. Már magában eldöntötte, hogy soha többé nem fog edzeni Grimmjow-val. Soha a büdös, mocskos életbe.

- Gyerünk, felkelni! – hangzott Grimmjow parancsa valahonnan fölüle. Ő felkelt volna, ha tudott volna, de nem tudott.
Grimmjow szórakozottan figyelte a fiút. Élvezet volt neki leverni. Lehet, hogy a fiú okos volt és ravasz, de gyenge, mint a harmat. Nem tudott harcolni, nem forgatta rendesen a kardját. Csak kitérni tudott, de abban sem volt éppen a legjobb.

- Na, mi van? Nem megy, vagy mi a szar van már?! – kiáltott rá újból a fiúra, ám az meg se moccant. Vajon azt hitte, ha halottnak tetteti magát, akkor megússza az edzést? Grimmjow megrúgta a fiú vállát, hogy felkeljen, de semmi. A fiú fölé guggolt, és vizsgálgatni kezdte. A szeme alatt monokli volt, a karján és a vállán vágások, a testén véraláfutások, valamint elszakadt egyenruha és egyéb sérülések.

- Na jó, látom, használhatatlan vagy, vége az edzésnek – mordult rá a fiúra.
Az pedig új erőre kapva ugrott fel a homokból. A testének nem tetszett ez, és rögtön össze is csuklott, ezzel téve igazán boldoggá Grimmjow-t. Szánalmasan gyenge volt a fiú. Hogy ez miért is boldogította az Espadát? Nem kellett tartania attól, hogy Aizen lecseréli őt Raidenre.

- Hol van Evra? – kérdezte nyugtalanul Raiden. Grimmjow lekapta még az edzés elején Evrát a válláról, és egy kis zsákba tette. Mindemellett még meg is zsarolta vele, hogy csak akkor kaphatja vissza szeretett kígyóját, ha legyőzi őt.

- Itt a dögöd – morogta a kék hajú, és a fiú ölébe dobott egy kis, barna zsákot.
Raiden boldogan engedte ki a kígyót, mely dühösen sziszegve tekergőzött a fiú kezére. Mintha panaszkodott volna neki. Grimmjow megdöbbenésére a fiú visszasziszegett neki, és megpuszilta a csúszó-mászó fejét.

Grimmjow undorodva figyelte, ahogy a kígyó felkúszott a fiú karján, és mint valami sál tekeredett a fiú nyakára.

- Induljunk vissza, más dolgom is van, mint téged pesztrálni – jelentette ki a férfi, és elindult Las Noches felé.
Raiden kissé lemaradozva követte. Fáradt volt és éhes, és mindezek mellé még fázott is. Némán mentek egész úton, csak akkor szólalt meg Grimmjow, mikor elváltak. Akkor is csak annyit közölt vele, hogy szánalmasan gyenge, és hogy a következő edzés két nap múlva lesz.

Raiden lassan és fájdalmasan ment a szobájába. Boldogan konstatálta, hogy valaki ételt hozott neki. Nem volt finom, de olyan gyorsan evett, hogy nem is érezte igazán az étel ízét. Minél előbb végezni akart vele, hogy el tudjon menni, fürdeni. Egy jó meleg fürdőre vágyott, arra, hogy elnyújtózhasson a meleg habokban.

Benyitott oda, ahol a fürdőszobát sejtette, egy egyszerű, fehér ajtón, ami alig ütött el a faltól. A fürdő szürke volt. Tükör, kézmosó, WC, illetve egy kád volt a tartalma, mellette két darab fehér törölköző.
A fürdő ajtaját nyitva hagyva levetkőzött, majd elkezdte ereszteni a fehér kádba a vizet. Belenézett a tükörbe, undorodva figyelte az arcát. Monokliját eltekintve is gyűlölte magát. Akárhányszor tükörbe nézett, úgy érezte, mintha az apja tekintene vissza rá. Megfogta az egyik törölközőt és ráterítette a tükörre.

Egy mélyről jövő sóhajjal merült el a vízben. A sebeket csípte a víz, de nem érdekelte, csak élvezte a melegségét. A forró víz hamar felmelegítette átfagyott testét. A nyakáig ért, mikor elzárta a csapot. A fejét nekitámasztotta a kád peremének, úgy bámulta a plafont. Fehér volt az is.

„Szörnyű ez az étel", hallotta Evra sziszegését. A kígyó felmászott a kád szélén, és a peremén foglalt helyet. Fekete nyelvét érdeklődve nyújtogatva a víz felé.

„Neked csak egyszer kell kibírnod egy hónapban. Nekem mindennap, szóval ne panaszkodj", sziszegte vissza a kígyónak Raiden, miközben le sem vette tekintetét a plafonról.

„Igaz. Jól vagy?"

„Nagyszerűen."

„Ne ironizálj. Csak azért érdeklődöm, mert a macska jól elpáholt."

„Grimmjow?"

„Egyre megy."

„Annyira nem sebzett meg, hogy maradandó legyen. Gondolom, jó apám megtiltotta neki, hogy kinyírjon."

„Apropó, apád. Mit gondolsz?"

„Kéne ide más szín is, mondjuk zöld vagy kék, de akár lila is. Azt szeretem."

„Ne tereld a témát, barátom. Érzem, hogy mennyire kavarognak benned a dolgok."

„Akkor minek kérdezed?"

„Raiden, nem vagyok az ellenséged."

„Sajnálom, Evra. Nem tudom. Egyszerűen olyan szürreális nekem ez az egész. Otthagyott engem az Emberek Világában tíz évre, és az idő alatt egyszer sem keresett meg. Évekig éltem nélküle, most meg újból betoppan, és próbál úgy viselkedni, mint egy apa. De én nem tudok rá úgy tekinteni, ő számomra csak egy vadidegen. Nem értem én ezt az egészet."

Raiden lassan kimászott a kádból, és elkezdett keresni valami ruhaféleséget. A szobában, míg nem volt bent, még egy fehér szekrény került be. Tele volt egyenruhákkal és pár darab, alváshoz megfelelő ruhával. Egyszerű, fehér pólók és nadrágok. Raiden mélyet sóhajtva dőlt be az ágyába. Fejét belefúrta a párnába; legszívesebben sírt volna, de nem tudott. Már évek óta nem tudott könnyeket kicsalni a szeméből. Már annyira megkeményedett és összeaszalódott a szíve, hogy sírni sem volt képes.

„Mit fogsz kezdeni a denevérrel?", sziszegte Evra mikor nagy nehezen felkúszott az ágyra. Látta Raidenen, hogy mennyire szomorú, és el akarta terelni a gondolatait. Szerette Raident, az évek során a legjobb barátaivá váltak egymásnak. Raiden hangulata azonnal megváltozott, amint Ulquiorrára terelődött a szó. Az addigi szomorúsága teljesen szertefoszlott, mosolyogva az oldalára fordult és kedvtelve nézte a kígyót.

„Hm, több ötletem is van, hogy mit kezdjek vele", válaszolta, és egy kaján mosoly jelent meg az arcán.

„Mik lennének azok?"

„Először is szeretnék visszamenni az Emberek Világába pár dologért."

„Ebbe nem fog belemenni. Túlzottan szabálykövető ahhoz, hogy ebben segítsen."

„Van más ötletem is, ha ebbe nem egyezne bele."

„És mi lenne az?"

„Mondjuk, töltsön el velem néhány nagyon élvezetes éjszakát."

„Mi van?!", szisszent fel a kígyó. Nem hitte el, hogy Raidennek már megint ezen járt az esze.

„Most miért? Ismersz már jól, szeretem az ilyen rideg férfiakat."

„Nem tudom, mit eszel rajtuk, mindegyik olyan, mint egy farönk."

„De az ágyban nem. Ott igazán hevesek és szenvedélyesek tudnak lenni", sziszegte Raiden, és elkezdte bámulni a plafont egy kéjes mosollyal az arcán."

Szerette a szexet, szerette élvezni, ha kihasználták a testét. Főleg az idősebb, rideg férfiakat szerette, akikért küzdenie kellett. Sokan mondták már rá, hogy apakomplexusa van, és ő ezzel teljesen tisztában volt, de nem zavarta, és mindössze egy egyszerű okból kifolyólag nem: ő sosem dédelgetett olyan álmot, hogy azokkal az idősebb férfiakkal, akikkel lefekszik, lesz komolyabb kapcsolata. Olyan volt, mint egy hímringyó. Vagy ő tette, vagy neki tették a szépet, és ő hagyta, illetve élvezte, ahogy kihasználták a testét, és ennyi, utána maximum egy búcsúajándék.
De azt is csak azért, hogy hallgasson, nehogy elkotyogja, mondjuk a férfi feleségének, hogy mivel is töltötte a drága férje az üzleti megbeszélésének idejét. Így kapta például a zongoráját is. És neki ezzel az egésszel nem volt semmi gondja. Sosem gondolt senkire úgy, hogy a párja legyen. Egyszerűen képtelen volt párkapcsolatban élni, nem volt képes bízni senkiben. Csak Evrában. Tisztában volt azzal, hogy képtelen bizalmas lenni valakivel. Ez is az apja hibája volt. Minden az ő hibája volt.

Evra nézte a gazdáját, hiszen a gazdája volt, így nem szólhatott bele, hogy hogyan fog cselekedni, de barátként nagyon nem támogatta, hogy kikezdjen a denevérrel. Tudta, milyen Raiden. Megszerez valakit, utána azt a valaki otthagyja, ő pedig úgy tesz, mintha ez az egész rendben lenne. De ő tudta, érezte, hogy nem így volt. Biztos volt benne, hogy azért vannak újabb és újabb férfiak az életében, mert pótolni akarta azt a szeretet, amit régen nem kapott meg.

Evra gondolatait egy elsuhanó lélekenergia zavarta meg. Gyors volt, de könnyedén felismerte Ulquiorra lélekenergiáját. Vajon miért megy ilyen későn Aizenhez?