Ajánlott zene : Nightmare Before Christmas: Poor Jack instrumental
Raiden lassan ébredezett. Most először végre úgy érezte, hogy rendesen kialudta magát, és talán mindennek az volt az oka, hogy Gin nem zaklatta őt az ébresztéssel. Nagyot nyújtózva, vidáman mászott ki az ágyból. Jókedve volt, ami igazán ritkának számított. Csak egy dolog miatt volt a kedve ennyire rózsás, mivel tudta, hogy a mai napját Ulquiorrával fogja tölteni.
Vidáman galoppozott be a fürdőbe. Miután ott minden szükséges dolgát elvégezte, illetve még át is öltözött, visszament a szobájába, ahol reggelit lelt a zongoráján. Az étel hideg volt, tehát már elég régen hagyhatták ott, de ez most nem tudta elrontani a kedvét.
Magában mosolyogva ette a reggelijét, mikor Evra kúszott fel a zongorára. A kígyó érdeklődve figyelte Raident, ahogy az falatozott.
„Jó reggelt", sziszegte neki Raiden, miután lenyelt egy nagy, hideg, íztelen falatot.
„Neked is, Usagi", sziszegte vissza Evra neki. Raiden reakciója igazán érdekes volt, ugyanis hangos köhögésbe kezdett, mivel a név hallatán mentem megakadt a falat a torkán.
„Hogy hívtál?", nyögte, miután sikerült megszabadulni a torkán akadt falattól.
„Usagi. Tegnap az apád meglátogatott minket. Betakargatott, akkor nevezett így, pontosabban: kicsi Usagi néven hívott."
„Kell egy zár az ajtóra, ez már biztos."
„Akkor ide többé senki nem jönne be, és te itt döglenél éhen. Megtudhatom, miért hívott így az apád?"
„Csak egy gyerekes hülyeség."
„Engem érdekel, hogy mi lenne az."
„Régen volt egy plüss nyuszim. Mindenhova hurcibáltam, és csak azzal tudtam elaludni, ezért adta nekem Aizen ezt a becenevet."
„De cuki lehettél."
„Annyira cuki, hogy ezt a témát abbahagyhatjuk", sziszegte Raiden kissé bosszúsan. Nem akart emlékezni az ilyen dolgokra. A zongorához fordult, és megropogtatta az ujjait, majd először próbaként leütött pár hangot. A hangok dallammá álltak össze, hol lassú, hol gyorsuló részekkel. Ez volt az ő dallama.
Ez volt a kedvence, még ha nem is volt egy klasszikus, mint például Beethoven. Tudott olyanokat is játszani, de azokat nem érezte magáénak. Úgy gondolta, hogy egy zongoristának, avagy egy festőnek, vagy akárkinek, aki alkot, saját magát kell meglelnie a művében. Ez a dal ő volt. Szomorú, de mégis, őt valahogy mindig boldoggá tette. Evra közben nyugodtan tekergett a zongorán. Szerette, ha Raiden zongorázott, ilyenkor mindig olyan összeszedett és nyugodt volt.
Las Noches folyosóit bezengte ez a dallam, még a szobákba is bekúszott, és az áruló halálistenek is meglepve hallgatták. Egyikük sem szólalt meg, csak csöndben hallgatták. Az Arrancarok érdeklődve hallgatták. Sosem hallottak még ilyet. Hol is hallhattak volna ilyet ezen a sivár helyen? Még az Emberek Világában sem hallottak zongoraszót.
Ulquiorra megállt a folyosón, és hallgatta. Csak állt egy helyben, és hallgatta lehunyt szemekkel. Nem értette ezt. Miért csinálnak az emberek ilyen dolgot? Semmi hasznuk nem származott ezekből a tevékenységekből, teljesen értelmetlenek voltak. Szemetek. Majd lassú léptekkel továbbhaladt Raiden szobája felé. Kinyitotta az ajtót, onnan nézte, ahogy a fiú felszegett fejjel, lehunyt szemekkel ütötte le a zongora billentyűit. Majd befejezte a dallamot, megfordult, és Ulquiorrára nézett.
- Hogy tetszett, Ulquiorra? – kérdezte Raiden, és csábosan rámosolygott a férfira.
- Nem azért jöttem, hogy erről folytassak bájcsevejt – válaszolta ridegen a férfi. Beljebb lépett, és halkan becsukta maga mögött az ajtót. Egy percig némán nézték egymást. A szobában csak Evra sziszegését lehetett hallani.
- Akkor mit csináljunk helyette így, kettesben? – kérdezte Raiden, és lassú léptekkel Ulquiorra elé sétált. Olyan közel, hogy egymás arcán érezték a másik meleg leheletét. Ulquiorra nem lépett hátra, nem hagyta, hogy a fiú azt gondolja, övé az irányítás.
- A lélekenergia koncentrációdat fogjuk fejleszteni – válaszolta rideg hangon, és az ajtó felé indult. Raiden arcán egy mosoly jelent meg, szerette, ha küzdenie kellett a másikért. Felkapta Evrát, és Ulquiorra után sietett.
A sivatagba mentek, de távolabb, mint mikor Raiden Grimmjow-val volt. Ez az edzés sokkal kellemesebb volt, mint Grimmjow-é. De kimerült, talán jobban, mint az előtte lévő napon.
Ulquiorra tanítási módszere humánusabb volt, mint Grimmjow-é. Nem őrjöngött, nem szidta meg, ha valamit elrontott. Szinte nem is beszélt, kiadta, hogy mit csináljon, ezen kívül csak akkor szólalt meg, ha Raiden valamit elrontott. Kimondottan élvezte az edzést, főleg, hogy addig is Ulquiorra közelében lehetett, bár nem igazán tudott hozzá közelebb kerülni.
- Mára vége az edzésnek – jelentette ki Ulquiorra egy idő után. Még ő sem tudta megállapítani, hogy mennyi időt töltöttek a sivatagban. Meg volt elégedve a fiú teljesítményével, sokat fejlődött már ez alatt az egy edzés alatt is. Tanulékony volt és figyelt, de ami meglepte, az a lélekenergia mennyisége volt. Azt hitte, a fiú lélekenergiájának nagy részét fel fogja emészteni az edzés, de tévedett. Mintha nem is használt volna fel belőle.
- Kár, pedig még folytattam volna – mosolygott Raiden a férfira.
- Két nap múlva folytatjuk – jelentette ki Ulquiorra, és Las Noches oltalmazó falai felé indult. Raiden gyors léptekkel felzárkózott a férfi mellé.
- Ulquiorra, lehet egy kérésem?
- Attól függ, mi az.
- Vissza tudnál vinni egy-két dologért az Emberek Világába?
- Nem – jött a gyors és rideg válasz. Raiden elmosolyodott; erre számított. Egy lépéssel a férfii előtt termett. Ulquiorra semleges arccal megállt, és belenézett Raiden kék szemeibe. Raiden elmosolyodott, és közel lépett a férfihoz, nagyon közel.
- Hát ez nagy kár, így el kell mondanom apának, hogy a hű szolgája eltitkol előle egy ilyen dolgot. Szerinted mit fog hozzá szólni, Ulquiorra? – mosolyodott el még jobban Raiden, közben pimaszul lehúzta az Espada cipzárját, addig, míg annak ki nem látszódott a Hollow lyuka.
Ulquiorra végiggondolta a lehetőségeket: nem teszi meg, ám akkor Raiden elmondja Aizen-samának, aki emiatt megbünteti. Vagy teljesíti, amit a fiú kér, és így közelebb kerül hozzá, ezáltal elvégzi Aizen-sama feladatát. Természetes, hogy melyik verziót fogja választani. Miközben ezen elmélkedett, Raiden felemelte a kezét, és meg akarta érinteni a Hollow lyukat. Az ujjai már csak pár milliméterre voltak a fekete lyuktól, mikor Ulquiorra elkapta a csuklóját.
- Rendben van, elviszlek, de egy feltétellel.
- És mi lenne az?
- Veled megyek – válaszolta Ulquiorra, és lehunyta a szemeit, így nem látta azt a gyermeki örömöt, ami kiült Raiden arcára. Raiden boldogan ugrott a férfi nyakába, karjai erősen ölelték körül Ulquiorra nyakát. Az említett meglepetten nyitotta ki a szemeit; erre nem számított. Csak állt, és várta, hogy a fiatalabb eleressze, még csak meg se moccant, hogy viszonozza a gesztust. Ettől kissé lelohadva, Raiden eleresztette az Espadát, majd mosolyogva megállt előtte. Egy percig csak néztek egymás szemébe. Raiden várta, hogy a férfi mondjon neki valamit. Ha legalább megszidná, annak is örülne, nem csak állna előtte, mint bálám szamara. Ulquiorra még maga sem tudta, hogy mit vár, csak elmerült a fiú szikrázó kék szemeiben.
- Mikor akarsz menni? – kérdezte végül a szokásos semleges hangnemében.
- Ha lehet, akkor már most. De előtte még szeretnék átöltözni – mondta Raiden, miközben továbbra is Ulquiorrát fürkészte. De most sem talált rajta semmiféle érzelmet.
- Visszamegyünk Las Nochesbe, és egy óra múlva vissza megyek érted, akkor megyünk – jelentette ki a férfi, és már indult is Las Noches biztonságos falai közé. Mögötte lemaradozva Raiden menetelt. Túlzottan elmerült a gondolataiban.
Lázasan tervezgette, hogy milyen dolgokért fog visszamenni, illetve, hogy miképpen kerülhetne közelebb legalább a rideg fapofa Arrancar – ha nem is a szívéhez – testéhez.