Jó olvasást emberek :) Remélem tetszik majd, és várom a véleményeket :)
Ulquiorra idegesen haladt Raiden szobája felé. Aizen-sama igent mondott a kis kiruccanásra az Emberek Világába, de nem is ettől volt ideges. Annak az volt az oka, hogy nem tudta, mire számítson, sejtelme sem volt arról, hogy Raiden mit akarhat áthozni. Megállt az ajtó előtt, és koppantott. Pontosan négyet. Majd várt.
Feltárult az ajtó, és egy vidáman mosolygó Raiden lépett ki rajta, akinek a karjára Evra tekeredett rá. A fiú azokban a ruháiban volt, amikben anno ide lett hozva.
- Mehetünk? – érdeklődte sztoikus arccal Ulquiorra, mire a fiú heves bólogatásba kezdett. Nagyon izgatott volt, alig várta, hogy végre visszamehessen az Emberek Világába. Nem is kellett sokat várnia, Ulquiorra pár pillanaton belül nyitott egy Gargantát, és már ott is voltak az emberi világban. Egy zsákutcában ácsorogtak, ahol nem látták őket az emberek.
- Maximum négy órát lehetünk itt. Hová szeretnél menni? – kérdezte Ulquiorra, miközben nézte, ahogy Raiden a fejére húzta a kapucnit.
- Az bőven elég lesz, és a lakásomra megyünk. Kövess – mondta Raiden, és nyugodt léptekkel elhagyta az utcát, nyomában Ulquiorrával, akit senki sem látott. Ulquiorra érdeklődve figyelte a környezetét, ami természetesen nem ült ki az arcára.
Meglepte a környék, nem számított rá, hogy ilyen lesz Raiden lakhelyének a környéke. Inkább tudta volna elképzelni egy városi forgatagban, mint egy ilyen nyugodtnak tűnő, kertvárosi részben. A kertvárosok voltak a legmegtévesztőbbek.
Nyugodtnak és szinte már-már idillikusnak tűntek, de ez nagy tévedés volt. Csak a zárt ajtók mögé kellett benézni, és megláthattuk, amint a szomszédasszonyaik megcsalják a férjüket, neheztelnek a gyermekeikre, áskálódnak a barátaik ellen. Raiden mindig ezen merenget el, mikor látta a szomszédokat mosolyogni egymásra. Álszentség.
Raiden egy kékszínűre festett háznál állt meg, és a lábtörlő alól kiszedett kulccsal kitárta az ajtót. De nem lépet beljebb, hanem fülelt. Nem hallott semmiféle neszt a házból, és ennek nagyon örült, hiszen ez azt jelentette, hogy a nevelőapja még nem ért haza. Szerencsére. Végezni akart, mielőtt az a vadállat hazaért volna, így cipőstül felsietett a szobájába.
Ami enyhén szólva furcsán nézett ki, hogy tiszta volt, bár valójában nem ez volt a furcsa benne, hanem hogy több bútort is elvittek onnan. Raiden nem foglalkozott ezzel, sietni akart. Mit sem törődve Ulquiorrával, elkezdett keresni egy nagy táskát. Ulquiorra némán állt és várt, nézte, ahogy Raiden idegesen előkapott egy sporttáskát, és rádobta az íróasztalra.
- Ulquiorra, ne csak állj ott, gyere ide segíteni! Tartsd a táskát, míg belepakolok – mordult fel Raiden. Sietni akart, és az Espada inkább csak útban volt neki. Az Espada némán engedelmeskedett, és figyelte, mik kerülnek bele a táskába. Könyvek; rengeteg könyv került bele. Ám Ulquiorra nem bírta elolvasni azoknak a címeit, mert Raiden akármennyire gyorsan is pakolt, közben figyelt arra, hogy a férfi ne lássa a címeket.
Majd egyéb érdekes dolgok kerültek bele abba a táskába: kis, téglalap alakú szerkentyűk repültek be a táskába, majd egy madzag, ami szétvált és két apró valami volt a végén. Két fekete kocka került bele, majd egy pár lánccal összekötött karperec és egy kék tubus. Fogalma sem volt, hogy mi lehetett az, de Raiden arcán egy különös mosoly volt, mikor beletette.
Hirtelen döngő léptek hallatszottak a lépcső felől, mire Raiden kikapta Ulquiorra kezéből a táskát, és még mielőtt bármi mást tehetett volna, kinyílt az ajtó. Amint kinyílt az ajtó, cigi- és piaszag csapta meg a bent lévőket.
- Mit keresel itt, te kis geci?! – mordult fel a szagok tulajdonosa. Egy középkorú férfi volt, barna haja volt és fekete szemei, ruhái piszkosak voltak és szakadtak, és ezek mellé még nagyok is voltak a rá.
- Semmit, mindjárt elmegyek innen, és nem lesz több gondod velem – válaszolta halkan Raiden. Félt, és nagyon nem akarta ezt.
- Mégis hová mész, te kis szarházi? Mész megint szétbaszatni a segged? És ki intézte el ilyen gyönyörűen a képed? Küldök neki virágot – mondta a férfi, és elindult Raiden felé, aki hátrálni kezdett. Ulquiorra sztoikus arccal, de igazán érdeklődve figyelte a jelenetet, ami a szeme előtt bontakozott ki, de nem avatkozott bele.
A férfi kinyújtotta a kezét, és megragadta a fiú torkát, miközben mindenféle szitkokat vágott a fejéhez. Hirtelen elengedte Raident, és hátratántorodott, mialatt ordítva hadonászott a kezével. Ulquiorra meglepve látta, ahogy Evra a férfi kezére tekeredve marta annak kezét. Nem egy helyen, hanem többször belemélyesztette tűhegyes fogait a férfi húsába.
Raiden odaugrott, és leszedte a kapálódzó emberről a kígyót, majd amint ezt sikerült véghezvinni, felkapta a táskát, és elkezdett rohanni ki a házból. Ulquiorra még nézte a férfit, ahogy a padlóra görnyedve üvöltött a fájdalomtól, miközben már elfeketedett kezét szorongatta. Majd lassan kisétált ő is a házból, de nem sietett, hiszen tudta, hogy senki sem látja. Raiden lélekenergiáját egy utcával arrébb érezte. Sonido használatával egy pillanat alatt a fiú mellett termett, aki pihegve dőlt egy falhoz.
- Ki volt az a férfi? – kérdezte Ulquiorra, majd némán fürkészte a fiú zaklatott arcát. Raiden abban a pillanatban legszívesebben belefojtotta volna az Espadát egy kanál vízbe. Nem látja, hogy épp próbálja kiköpni a tüdejét?!
- Majd elmondom, csak menjünk innen – nyögte ki nagy nehezen. Továbbindult, és csak egy fél óra séta múlva állt meg egy romos épület előtt. Megkerülte az épületet, és a hátsó ajtón besétált, Ulquiorrával a nyomában. Az épület belülről is romos volt, és minden le volt takarva valamiféle fehér lepellel. Raiden egy fiókban kotorászott, majd diadalittasan egy gyertyát és gyufát húzott elő, világosságot teremtve ezekkel, amitől a hely már nem is tűnt annyira romosnak.
Raiden intett egyet az arrancarnak, hogy kövesse, és az emeletre mentek; ott egy szobába telepedtek le. Raiden meggyújtotta a kandallót, így fényt varázsolva a szobába. Ott nem voltak letakarva a bútorok, egy ágy, fotel, illetve szekrények voltak bent. Raiden nyögve eldőlt az ágyon, kavarogtak a fejében a gondolatok. Evra a hasán kezdett tekeregni, közben le sem vette Raidenről a szemét. Ulquiorra leült a fotelba, onnan figyelte a fiút.
- Ki volt az a férfi? – kérdezte újból, néhány perc elteltével.
- Az én drága nevelőapám.
- Mi az a nevelőapa?
- Mikor az ember nem a szüleivel él valamilyen okból, és bekerül egy árvaházba, mint mondjuk én, az később kap nevelőszülőket.
- Miért viselkedett így?
- Mivel egy alkoholista rohadék. Volt – mondta Raiden, és egy mosoly jelent meg az arcán. Megsimogatta Evra fejét.
- Nem most először gyilkoltál igaz?
- Honnan tudod? – kapta fel a fejét Raiden.
- Rá sem néztél arra a férfira. Nem néztél vissza, hogy mi van vele, csak elfutottál. Hagytad, hogy a házban kínok között haljon meg.
- Egy egészséges ember nem kínoz másokat. Általában a megkínzottakból lesznek a kínzók.
- Hány ember vére szárad a lelkeden, Raiden?
- Majd elszámolok az ördöggel erről, ha már itt lesz az idő, addig maradjon az én titkom és a lelkiismeretemé – válaszolta Raiden. Hátradőlt az ágyban, és újból mosolyogni kezdett.
- Mi az a lelkiismeret?
- A lelkiismeret egy belső tanú vagy hang, az a képesség, amellyel meglátjuk önmagunkat, ítéletet alkothatunk magunkról, tanúskodhatunk magunkról. A lelkiismeretet úgy is leírják, mint ami a természetes megérzése annak, hogy mi a jó és mi a rossz, mi az igazságos és igazságtalan, mi az erkölcsös és erkölcstelen. Egy érzékeny „belső műszer", amely formálódik a környezetünktől jövő hatásokra, kilehet iskolázni, de el is lehet nyomni.
- Van neked ilyened?
- Mindenkinek van, akinek van lelke. Csak van, akinek erősebb, van, akinek halkabb. Van, akinek azért olyan erős, mert megtanították gyerekkorában a szülei.
- Erre vannak a szülők?
- Gondolom. Nem tudtam túl sokáig megtapasztalni, hogy milyen, ha van valakinek apja.
- Miért csak apa? A szülőségben nem két ember van?
- De igen. De nekem csak apám volt, aki elhagyott.
- Ez miért ilyen fontos? Hiszen az emberek folyton elhagyják egymást, mit sem törődve azzal, hogy fájdalmat hagynak a másik szívében.
- Azt hiszem, azért, mert egy kisgyerek, egy öt-hatéves kiskrapek agyában az a két fogalom, hogy apa és védelem, valahogy egyet jelent. Nekem az apám nem volt oltalom, nem volt pajzsom a világ ellen. A világ ellen, amitől sokszor féltem – mondta Raiden, és az oldalára fordult. Érezte, hogy túl sokat mondott, tartania kellett a száját. Senkiben sem lehet bízni, főleg nem egy Ulquiorra-félében, hiszen túl közel van a hatalom tűzéhez. Ők azok, akik gondolkodás nélkül képesek bármit megtenni a feljebbvalójukért. El akarta terelni a gondolatait. Óvatosan benyúlt a táska száján, és némi kutatás utána kiszedte az egyik bilincset.
- Ulquiorra, idejönnél egy pillanatra? – kérdezte Raiden egy mosollyal az arcán. Az Espada némán felállt, és odasétált az ágyhoz. Nem értette, miért mosolyog ennyire a fiú, hiszen előtte olyan szomorúan beszélt.
- Fölém tudnál hajolni egy kicsit? – kérdezte Raiden szinte már suttogva, és várta, mi fog történni. Ulquiorra megtette, nem értette, mit akarhat tőle a fiú. Hirtelen Raiden kirúgta a férfi lábait, és egy gyors mozdulattal hátára fordította az Espadát. Kihasználva Ulquiorra meglepettségét, már rá is csattintotta a bilincseket, úgy, hogy a lánc az ágytámla mögött helyezkedett, így meggátolva a férfit a menekülésben.
- Játszunk egy kicsit, Ulquiorra – suttogta halkan Raiden a fekete-fehér ajkak közé, majd lassan ráhajolt azokra…