Az ajtó becsukódott mögötte. Clary egyre gyorsabban szedte a lábait a kijárat felé, az utolsó 20 métert már rohanva tette meg. Kivágta magát az ajtón és úgy futott ahogy csak bírt – észre sem vette az őt követő árnyékot. Menekült a gondolatai elől, Jonathan elől, a mardosó szégyene elő, és az elől, hogy nincs kihez meneküljön. Idegennek érezte magát még mindig, nem beszélt németül, elveszett volt ezen a tájon és hiányzott neki New York – a szirénákkal, a zsongással, az emberforgataggal. Szúrt az oldala a nagy rohanás után ezért kénytelen volt lassítani, bár így is felkapaszkodott egy magasabb dombra. Maga előtt látta az Alpokat, gyönyörű volt a kilátás. Bár a levegőt még mindig kapkodva vette és az arca kipirosodott a futástól, az előtte elterülő tó nyugalma azonban átragadt Claryre. Egészen addig, míg egy túl ismerős érzés fel nem kúszott a lapockái közé. Valaki ott volt a háta mögött. Ahogy megpördült a tengely kerül, majdnem nekitántorodott egy mellkasnak. Jonathan annyira tűnt kimerültnek a futás után, mint amennyire fárasztó egy poharat letenni az asztalra. A levegőt sem vette gyorsabban. – „Sietsz valahova?"- kérdezte bujkáló vigyorral a hangjában. Claryt idegesítette, hogy ő maga viszont alig bír megszólalni.
- Muszáj mindig a hátam mögé lopóznod?! Idegesítő vagy. Egyébként hallottad apánkat, elengedett egyedül is. – egyszerre préselte ki magából a levegőt. -„És én most egyedül akarok lenni." tette hozzá.
- Viszont nem látok sziklát amiről lelökhetnélek – mondta a bátyja gonosz vigyorral. „Meg gondoltam, örülsz ha nem kell egyedül lenned. Eléggé sivár tud lenni itt az élet…" – a mondat végére kissé elkomorodott.
- Nah persze, Jonathan Christopher Morgenstern, aki sokat ad arra, hogy mások mint gondolnak róla és az önzetlen jótevő - Clary csipkelődő megjegyzésére a bátyja nem mozdult, tekintetéből nem lehetett kiolvasni semmit.
- A ti véleményedre adok – mondta kissé ridegen, mint aki megelégelte a játszadozást. -"És abban sem lelem örömöm, ha kínlódni látom a húgom."
Clary megint nem tudta hova tenni ezt a fiút, a magány sötétsége tükröződött a tekintetében. Talán ő is ilyen egyedül érzi magát, talán neki is szüksége lehet valakire, aki meghallgatja őt. Hirtelen túl sok hasonlóságot fedezett fel kettőjük között. Többet, mint kellemes lett volna elviselni. Clary tett egy lépést a fiú felé, mire az felhúzott szemöldökkel nézett rá, majd még egy lépést, mire lábujjhegyre emelkedett és ártatlanul megcsókolta a fiú nyakát, pontosan ott ahol tegnap a fiú csókolta őt. Jonathan meglepett arckifejezése, lassan megváltozott, száját széles mosolyra húzta, ahogy mélyen belenézett Clary szemébe. Olyan érzése volt, mintha egy vadállatot ébresztetett volna álmából. Tenyerét lassan a húga tarkójára tette, míg hüvelyujjával a lány arcát cirógatta. Kicsit közelebb húzta magához, és lehajolt. Clary tudta, hogy nagyon rosszul teszi, de már-már megadóan csukta le a szemét, és nyitotta ajkát. Jonathan azonban oldalra fordította a lány fejét „Különben nem löklek le sehonnan, nem bántanálak."- suttogta a fülébe. Hangja mély reszelős dörmögésre emlékeztette a lányt. Soha nem szeretett volna semmit ennyire elhinni, mint ezt a mondatot, különösen a második felét.
A bátyja elhúzódott tőle és a tó felé irányította lány fejét. –„Menjünk le a tóhoz" javasolta, -„még csónakház is van, megnézhetnéd." Jonathan a tóról, annak nevéről és keletkezéséről beszélt valamit, de a lány alig figyelt rá, a gondolatai elkanyarodtak ahogy sétáltak lefelé. Most először érezte jól magát amióta ideköltözött. Nem úgy kezelték most mint egy szökevény rabot, nem volt egyedül, a nap sugarai előcsalogatták a szeplőket az orrán, kellemes szellő fújta a haját. Nem is annyira szörnyű ez a hely…
A következő pillanatban Jonathan kezét érezte a dereka körül, és azon kapta magát, hogy már a tóparton álltak. – Hogy jutottak le idáig? – Még ha a tudatáig el sem jutott, a bőre máris érzékenyen reagált a fiú érintésére. Testéből áradt a hő, és a fűszeres borsos illat ahogy magához húzta a húgát. Clary sosem hitte volna, hogy ezt fogja érezni, de sóvárgott az érintésére. Jonathan az álla alá helyezte a kezét és addig emelte a fejét míg tekintetük nem találkozott. A vadállat egyértelműen ébren volt – a lány megborzongott. A fiú akaratlanul is megnyalta a szája szélét. Clary egyszerre találta halálosan ijesztőnek és gyönyörűnek a bátyja szemét. Olyan volt mint egy feneketlen kútba nézni – ha túl mélyre nézel, sosem abban az állapotban térsz vissza onnan, ahogyan bementél – mintha egy szellem beszélt volna a fejében hozzá. Beleesett a kútba, ahogyan meglátta a tükörképét a sötét tükröződő felületen, körben egy kis ezüst gyűrűvel, végül lehunyta a szemeit és átadta magát a bátyja csókjának. Vágyakozva forrtak össze, először félig zárt ajkakkal cirógatták egymást, majd Clary megnyitotta magát, szabad bejárást engedve Jonathannak. A fiú megnyalta a lány felső ajkát, majd nyelvét beleakasztotta abba. Clary beleremegett a mozdulatba. Kezeit a fiú mellkasáról a tarkójára és nyakára csúsztatta. Beletúrt az ezüstszínű selymes hajba és kissé megmarkolta egyik kezével azt, miközben másik keze a fiú tarkóján pihent. Jonathan kissé erősebben szívta be a levegőt. A derekánál fogva emelte fel a lányt és finoman a csónakház falához nyomta. Clary belemosolygott a csókba, a bátyja semmilyen körülmények között sem szerette, ha kiveszik az irányítást a keze közül. A fiú teste felfogta a hűvös szellőt, de egyben a menekülő utakat is lezárta - nem mintha a lány menekülni akart volna. Jonathan teste hullámokban nyomódott neki Clarynek, ahogy a csókjaik egyre vágyakozóbbak lettek. A lány kezei a póló alá csúsztak, és olyan erővel karmolt bele a bátyja csupasz derekába, hogy az felszisszent. Érezte, hogy a fiú akarja őt, ugyanúgy ahogy az éjszaka. Beleborzongott a gondolatba, a fülében érezte a zúgást, ahogy a vére lassan forrásnak indult, a testében az idegek őrült cikázásba kezdtek, míg egyik pontja libabőrös lett, addig más ponton úgy érezte, hogy meggyullad. A szíve vadul zakatolt, amikor Jonathan a derekáról a póló alá csúsztatta a bőrkeményedéses forró tenyerét, és ujjai felfedező útra indultak a lány mellkasán. Érezte, hogy lábai ismét felveszik a reggeli kocsonyás állapotukat, ezért döntenie kellett, hogy vagy itt fog összerogyni, vagy a bátyja dereka köré fonja lábait. Nem sokat gondolkodott a megoldáson. Jonathan felnyögött meglepetésében, amikor maga körül érezte a húga lábait. Már határozottan zihált, őszinte meglepetésére még két sápadtrózsaszín folt is megjelent a fiú arcán. Clary is érezte miért, 2 darabka szövet választotta őket el egymástól és egész más volt ennyire közel lenni a fiúhoz és minden megmozdulását érezni. Ahogy a fiú nekinyomódott a csípőjével, érezte, ahogy minden csepp vére egy irányba indul. A gyönyör hullámaitól lassan csillagokat látott, annak ellenére, hogy mindketten ruhában voltak. Jonathan magához húzta a lányt, és a feneke alá csúsztatta a kezét. Keményen magára húzta a lányt, hogy könnyebben megemelje. Egy rúgással kinyitotta a csónakház ajtaját. Clary egy pillanatra meglepődött, amikor meglátta a fehér motorcsónakokat, a ház mögött pedig egy vitorlást is. A fiú nyilván tudta hova megy, és belépett a második hajóba, amit belül körbe hófehér bőrülések kereteztek. A csónak finom ringásba kezdett, ahogy a fedélzetre léptek. Jonathan azonban nem az ülésre, hanem egyenesen a motorháztetőjére fektette a lányt. A hideg érintéstől Clary megborzongott és ívbe hajlította a hátát. A fiú nem sokat vacakolt a lány nadrágjával, szinte kigombolás nélkül rángatta le róla, a pólót majdnem széttépte, csupán Clary keze állította meg, és a tekintete, hogy hogyan menjenek vissza a házba hiányos öltözetben. Mire a fiú semmit sem válaszolt, csak gonosz mosolyra húzta el a száját. A lányon mindössze egy teljesen átnedvesedett bugyi volt és egy egyszerű melltartó. Jonathan ülőhelyzetbe húzta Claryt, hogy az utóbbitól is megszabaduljon. Végül élvezettel habzsolta tekintetével a húgát, amint az megadja magát neki. Egyik kezével megragadta a lány nyakát, és finoman leszorította a motorháztetőre mire Clary a szájába vette a fiú ujját és nyalogatni, szívni és harapdálni kezdte. A fiú hosszan felmordult, másik kezével felfedezőútra indult a selymes bőrön. Érezte, ahogy a lány mellbimbója megmerevedik a tenyere alatt, ahogy az érintés hatására, Clary libabőrös lesz és rázkódik a vágytól. Ezzel a kezével haladt a nyakától a belső combjáig, majd megállt a bugyi vonalában és játékos köröket rajzolt a bugyi köré. Clary felnyögött, és önkéntelenül is kissé megemelte a csípőjét. A fiú széles mosolyra húzta a száját. A kezével egy mozdulattal a bugyija alá nyúlt, érezte, hogy a húga tocsog a nedvességtől. Ujjai alatt a lány rázkódott a gyönyörtől, főleg amikor azok lassan az ajkak közé araszoltak. Végül csak egy ujját használta, a mutatóujja megtalálta a befelé vezető utat, ahogyan beljebb tolta, a lány olyan hangosan kiáltott fel, hogy Jonathannak be kellett fognia a száját. Hüvelykujjával a csiklóját cirógatta körkörös mozdulatokkal, könnyedén kitapintotta a G-pontját, ahogy ki - és betolta az ujját. Clary kitágult pupillákkal nézett a bátyjára, combjait egy kicsit jobban szétnyitotta. A vadállat már egyértelműen ott tombolt a fiú tekintetében. Jonathan megcsókolta a lányt, miközben eleget tett a kérésének és két ujjat használt. Clary belenyögött a csókokba ahogy a testvére játszadozott rajta. Ahogy gyorsított a tempón a bátyja, úgy közeledett a húg a befejezéshez. A legutolsó pillanatban viszont Jonathan keze megállt.
-„Hmm, közel jársz hugi, igaz?" - dorombolt a lány fülébe halkan. „Talán ha kicsit békén hagylak akkor tovább fog tartani" A másik mondatot mintha magának mondta volna. Clary olyan hangon szólalt meg, mintha éppen az életerejétől fosztanák meg.
- „Jonathan, h-haagyd ezt abba!" nyögte ki.
- „Áh? De mit is hugi?" A báty szeme egy árnyalattal sötétebbre váltott, pedig Clary nem hitte volna, hogy ez lehetséges. Szája görbülete felvette a gonosz mosolyát. – „Pedig tegnap este mondtam, hogy büntetést érdemelsz." Megcsókolta a lányt, de közben kihúzta az ujjait és gondosan visszahelyezte a bugyit az helyére. Majd azt a két ujját a szájába vette és ráérősen lenyalta őket, miközben Claryt pásztázta a szemével. „Most pedig indulnom kell, dolgom van." – Magát is kizökkentve az előbbi tevékenységéből. „El kell intéznem valamit apánknak." – mondta, továbbra is mosolyogva.
A lány tágra nyílt tekintettel nézett rá, combjai remegtek, mint amikor pattanásig felhúzzák a rugót, de elfelejtik elengedni. –„Ugye most csak viccelsz?!"- a kérdésében őszinte hitetlenkedés volt.
- „Nem hugi, tényleg mennem kell." – mondta szenvtelenül. Jonathan rendbe szedte magát és indulásra készen állt a hajó közepén. Arcán nem látszott semmi, de halántékán az ütőerek ki voltak dagadva. -„Remélem legközelebb nem játszod el velem még egyszer ugyanazt mint az éjszaka, ellenkező esetben ez az igazi büntetésnek kis előszele lesz." – mondta már-már lágyan, miközben szórakozottan babrált az ujjaival. Clary nem tudott megszólalni, a vágy még mindig ott füstölgött az ereiben, a vére türelmetlenül dörömbölt a lába között, többet akarva. Reszkető kézzel ült fel. Jonathan, egy csókot lehelt a lány vörös ajkára és már ott se volt. Néhány méterre a csónakháztól még hallotta ahogy Clary megkönnyebbülten sikolt fel a gyönyörtől. Jonathan szélesen mosolygott – „Hát ennyire közel voltál, édes húgom?"- tette fel magának a megválaszolatlan kérdést. Sietősen lépdelt az emelkedőn felfelé, tovább a következő megbeszélésére. Késésben volt.