Másnap a korahajnali első napsugarak ébresztették a lányt. Érezte bátyja egyenletes szuszogását a tarkóján, ahogy karja a derekán van, és egyik combját az ő combjai között. Hát megtörtént. Egyszerre érzett megkönnyebbülést, örömöt és némi szégyent is. A fiú jelenléte viszont hihetetlen hatással volt rá, úgy tegnap, mint abban a pillanatban mögötte. Biztonságban érezte magát, nyugodt volt, meleg vette körül, jól aludt és mosolyogva ébredt. Ennél többet nem kaphatott volna tőle. Rápillantott az ágy mellett levő órára, nagyon korán volt. Azonban aznap volt az első bevetése. Gyomra idegesen rándult egyet a gondolatra. Az álom végkép kiment a szeméből. Óvatos mozdulatokkal húzódott el az egyetlen hőforrástól a takaró alatt, máris beleborzongott, mintha a második bőrét otthagyta volna a fiúnál. Felállt az ágyról, mire a bátyja végignyújtotta karját a megüresedett helyen. Ujjai a lepedőbe markoltak, de aludt tovább. Arca békés volt, olyan amilyennek még a lány sosem látta. Rövid világos ezüst haja össze-vissza állt, egy kósza tincs a szemére lógott, ahogy a tegnap estétől megizzadt. Kilógó alkarját és szemhéját világoskékre festette a finom érhálózat, göndör hosszú pillái megremegtek, ahogy azt a haja csiklandozta. Válla és a hátának egy darabkája kilógott a takaró alól. Egész megjelenése olyan világos volt, hogy szinte egybeolvadt a fehér ágyneművel. Clary még anyjával Rómában a Borghese múzeumban látott hasonló márványszobrokat és most legszívesebben ceruzát ragadt volna, de persze erről szó sem lehetett. Elszakította tekintetét és lábujjhegyen a fürdőt vette célba. Engedte, hogy a forró víz alatt gondolatait utoljára elárassza a tegnap éjszaka emléke, mert azt követően minden figyelmét a harcra kell fordítania, ellenkező esetben mindkettőjüket halálos fenyegetésnek teszi ki. Mivel bátyja fürdőjében volt, ezért ő is enyhe bors illattal lépett ki a fürdőből. Jonathan már a tükör előtt állt kigombolt fekete árnyvadász nadrágjában, éppen a pólójába dugta a fejét. A lány figyelmét nem kerülte el a 4 égővörös csík annak oldalán, ami keresztülvágta a hátától a csípőjéig a fehér bőrt. A fekete póló a helyére csúszott, és egy vigyorgó fekete szempár nézett le rá.

– Tegnap egy vadmacskával háltam – fűzte hozzá vigyorogva, miután észrevette, hogy mit nézett a lány. Clary azonnal bűntudatott érzett.

– Uh, sajnálom.
– Ne tedd. - Majd közelebb lépett és szájon csókolta a húgát. Gyors, könnyed csók volt, olyan volt mintha köszönetet mondott volna vele.

– Nem rajzolsz magadra iratzet?
– Nem, tetszik hogy ott vannak. Emlékeztetnek.

Clary zavarában a füle mögé tűrte a haját. – Hát te tudod – gondolta, de csak megvonta a vállát.

– Megyek felöltözöm én is – ezzel kilépett a folyosóra és visszament a szobájába. A helyiség nyugati fekvésű volt, így oda csak délutántól sütött be a nap és ezért hűvösebb is volt kora reggel. Megborzongott ahogy belépett, mintha a bőrének néhány rétegét tényleg a bátyjánál hagyta volna. Viszont emlékeztette magát, hogy bár a tegnap éjszaka fergeteges volt, nem sikerült beszélniük Valentine-ról, és fogalma sem volt, hogy milyen oldalról közelítse meg a témát. Ha szembesíti, hogy mit tudott meg, akkor a fiú előtt lebukik, nem bízhat még meg benne. Bármikor elmondhatja az apjának és akkor neki vége. Valahogy másként kell a téma közelébe férkőzni.

Szombat lévén a konyhában elég nagy volt a tolongás mire leért. Ott voltak a tegnap esti árnyvadászok, többek között Christopher – aki rajtafelejtette a szemét a lányon ahogy az belépett, Valentine és Jonathan is. Henriett és a barátnői is épp reggeliztek, Clary pedig jókedvűen köszönt a társaságnak. Becker asszony a szokásos módon szélesen üdvözölte, majd hozzátette – „Áh, Clary Herzchen, milyen ragyogó kedved van ma reggel, hát ezt igazán örömmel látom". A lány kissé elpirult és valamit habogott, hogy „igen, már nagyon várta ezt a napot", Jonathan pedig azonnal égető vágyat érzett a kávéja iránt. Clary fél szemmel látta, hogy ezzel leplezte a feltörő vigyorát. Ő is szedett magának és inkább odaült a 3 lány mellé. Henriettből persze azonnal áradni kezdett a szó,

– Hű Clary, nagyon dögös vagy ma, jó rég nem láttam rajtad ezt a szerkót. Szerintem még Christopher is beléd zúgott. Majdnem kiköpte a kávéját, amikor beléptél. Nagyon vicces volt.

– Jaj dehogyis Henriett, ugyan már – mondta szégyenlősen, aztán amikor Christopherre nézett, az gyorsan elrántotta a fejét. Igazából a lány is érezte, hogy jó formában van, a szűk harci felszerelés jól kihozta idomait, a sok edzés és az új étkezési szokásai pedig megtették a hatásukat. Lángvörös haja kontrasztban volt fehér szeplős bőrével és a fekete ruhával. Az utolsó falatot rágta, amikor egy forró tenyér súlyát érezte a vállán. - Gyerünk húgi, indulás. Hosszú út áll előttünk.

A lány már fordult is le a székről és odaköszönt a lányoknak.

- Sok sikert Clary! – integettek neki vissza.

Valentine fekete terepjárójával mentek. Jonathan vezetett, húga mellette ült. A csomagtartó pedig tele volt fegyverekkel. A lány végignézett magukon és halkan felnevetett.

– Tudod, azért megnézném, hogy mit szólna egy rendőr, ha megállítanának bennünket. Úgy nézünk ki, mint két gótjelölt akik túlzásba vitték a World of Warcraftot.

- A rendőrig tudtalak követni - mondta felhúzott szemmel. Clary kuncogott, a bátyja nem volt jártas a mondén világban. Bezzeg, ha Simon itt lenne, ő biztos rákontrázna. Hiányzott neki a legjobb barátja is. „Egyébként semmi nem lenne" – folytatta a fiú. „A mondénok nem tudják mire figyeljenek, ha papírok rendben vannak simán továbbengednek. Legfeljebb a ruhára néznek kicsit furán, tőlem eddig egyszer kérdezték meg, hogy mi ez rajtam. Apánk rendszerint azt mondja, hogy motorral megyünk tovább B-pontból. Én csak lazán odavetem, hogy modellválogatásról jövök."

- Viccelsz most … szólt Clary, és hihetetlenkedve nézett rá.

- Persze – Jonathan felnevetett. Majd ahogy ránézett a döbbent arccal rá meredő lányra még jobban nevetett. – Aztán már a húga is hangosan kacagott. Nem emlékezett rá, hogy valaha is hallotta volna teli szájjal nevetni a bátyját. A lány mindenképpen elő akarta hozni valahogy a gyerekkor témáját, ezért elkezdte ecsetelni a world of warcraft lényegét és hogy kivel játszotta.

- Simon az a mondén?

- Már vámpír. A legjobb barátom. Volt - a lány itt akaratlanul is lehalkult. – „Jonathan, neked volt valaki, akivel a gyerekkorodat töltötted, barát, vagy ilyesmi?" – a lány nem akart túlzottan a téma közepébe vágni. De a fiú hallgatott, már azt hitte nem is hallotta a kérdést.

- Hatos – szólalt meg végül.

- Hatos?

- Hatos a kutyám volt. - Clarynek beugrottak a képek és előre tartott a válaszoktól.

- Ez elég fura név egy kutyának.

- Apánk nem engedte hogy elnevezzem, a képzéséhez viszont kellett egy név. Mivel születésnapomra kaptam, ami hatodikán van, ezért Hatos lett a neve.

- Óh. Hát jó, hogy nem harmincegyedikén születtél – a lány gyomra fájdalmas szaltókat vetett, de igyekezett könnyed hangon kérdezni. – „és jó kutya volt?"

- Igen, elég sok dolgot tanítottam neki, ha erre vagy kíváncsi - hangja hűvös lett és szenvtelen.

- És mi van most Hatossal? - a lány jól tudta mi történt, de kíváncsi volt, hogy a fiú mit válaszol, őszinte lesz-e vele.

- Meghalt - a hangja olyan lett akár a jégcsap. A téma egyértelműen kifulladt. - Öhm, hát sajnálom. – mondta végül.

- Én is.

Ezután hosszú kilométereken keresztül nem szóltak egymáshoz.

- Egyébként tegnap este azt mondtad, hogy beszélni akartál velem. Nagyon fontos lehetett, ha átjöttél. A lány nem tudta mit feleljen, az hogy - igen, a szörnyű gyerekkori emlékeidet akartam felemlegetni- elég szerencsétlenül hangzott volna.

- Igen, de nem volt olyan fontos, csak meg akartam köszönni az edzéseket. Tudod, nagyon sokat segített. - A fiú felhúzta a szemöldökét -„szívesen" látszott rajta, hogy nem hisz a lánynak.

Clary sokáig nézte a mellette elszaladó tájat, míg végül máshol próbálkozott.

- Olyan régen nem voltam ennyire messze a háztól. Már szabályosan izgultam az utazástól.

- Tényleg?

- Egy kicsit. Anyával egyszer elutaztunk Rómába, múzeumokat nézegettünk, pizzáztunk meg fagyit ettük – Clary mosolyogva emlékezett. A bátyja tekintete továbbra is az utat figyelte. -„Ti, mármint Valentine nem vitt kirándulni?"

- Azt hiszem az egy kicsit más jellegű kirándulás volt, mint a tiétek – arca kissé megfeszült, viaskodott, hogy elmondja-e a történetet.

- Milyen volt? – a lányt őszintén érdekelte, mert ez kivételesen nem szerepelt azokban az átkozott naplókban.

- Hát… - látszott rajta, hogy nem tudta hogyan fogalmazzon – egyik este apánk bejelentette, hogy kirándulni megyünk másnap, egész pontosan sátrazni.

- De jó! – a lány kicsit fellelkesült, végre talán jó élményt hallhat a bátyjáról, talán mégsem volt annyira szörnyű.

- Igen jó lett volna, csakhogy január volt, mi pedig Alicantéban laktunk, ami az Alpok lábánál fekszik. - Clary leeresztett akár egy lufi. - Szóval akárhogy is, én is vártam. Végre apával lehetek, végre valami új. – Itt hosszabb szünetet tartott.

- Igen? – Clary kicsit rá akart segíteni, hogy folytassa, ő figyel.

- Szóval másnap elindultunk. Apánk adott egy hátitáskát majd vagy 6 órán keresztül felfelé mentünk a hóban a hegyekbe. Majd amikor feljutottunk apa azt mondta, hogy ő most elmegy. A kezembe nyomott egy térképet, ahol be volt jelölve hol fog várni egy hét múlva.

- És?

- És mi? Ott voltam egy hét múlva. Kirándulás vége. – mintha ezzel lezárta volna a témát. A lány viszont kiakadt.

- És csak úgy odamentél? Mi történt? Hogy élted túl? Hány éves voltál? Nem lett semmi bajod? – hangjában őszinte aggodalom ült, ami mosolygásra késztette a fiút.

- Hát megfáztam. És 12 voltam. Egyébként semmi nem történt. Apánk előtte is megtanított, hogy hogyan kell a szabadban túlélni. Bármilyen állatot levadásztam már akkor, az nem volt kihívás. A hideg és a hó viszont az volt.

- Valóban más jellegűek voltak a kirándulásaink – bukott ki Claryből a döbbent megjegyzés, mire a fiú szárazon és kurtán felnevetett. - És Olaszországban jártál már? A lány mindenképpen nyugodtabb vizekre akart evickélni.

- Igen, persze. Firenzében meg Velencében például 2 éve. A helyi árnyvadászok kérték a segítségünket. A régi vámpír klán fejét megölték, az új pedig nem tartotta be a játékszabályokat. Szabad volt a préda, főleg az országba érkező menekültek és bevándorlók voltak a célpontok. Százával ölték az embereket, aztán a környező országokba is híre ment és egyre több vérszívó lepte el a városokat, jöttek Magyarországról, Szerbiából, Görögországból. A helyi csapat pedig nem győzte, akkor szóltak nekünk. Apánk pedig engem és még vagy 15 embert küldött. 2 hétig ott voltunk. Volt olyan éjszaka, amikor vagy 60 vámpírt is levágtam. – A lány itt önkéntelenül is megborzongott, Simon, remélem a közelében se jártál annak az országnak – Aztán megtaláltuk a fészküket és felgyújtottuk az egészet.

- És mindenki bűnös volt? - a fiú úgy nézett rá, mintha a világ legnagyobb őrültségét kérdeznék tőle.

- Clary, azon a ponton nem volt idő kérdéseket feltenni. Vagy a mondénok halnak meg, vagy a vámpírok. Nekünk a mondénokat kell évezredek óta megvédeni. Ez a feladatunk.

- Akkor ezek szerint sikerrel jártatok.

- Persze. Új vámpír klán vette át a régi helyét. Úgy tudom azóta szövetséget is kötöttek.

- Én erről nem tudtam, igaz korábban voltam ott, akkor még nem tudtam, hogy mi vagyok. – Jonathan enyhén megrázta a fejét, mintha nem helyeselné, amit hall – „Viszont nagyon szép volt az ország. –folytatta. „A galériák nagyon jók. Azt hiszem ott szerettem meg a művészeteket." – A fiú csak ennél a pontnál figyelt rá.

- Kíváncsi lennék, hogy hogyan rajzolsz - Clary kicsit meglepődött, nem gondolta volna, hogy a fiút érdekli.

- Majd egyszer megmutatom. Ma reggel például erős késztetést éreztem hogy papírért és ceruzáért rohanjak. – Clary elnevette a végét.

- Levettelek a lábadról, mi? Mindig ez van… ma még csak csendben alszom, aztán holnap ott lóg a meztelen felsőtestem egy felkapott galériában.- már a fiú is nevetett.

- Te jó ég Jonathan, alig férünk el az úton a fejedtől – viccelődött.

- Ez van Clary, szívdöglesztő vagyok, ezzel a tragédiával kell együtt élned – mondta álkomolysággal.

- Legfőképpen szerény vagy - mindketten hangosan nevettek.

- Egyébként te sosem rajzoltál? Anya nem tanított?– a kérdésre a fiú ismét felvette a zárkózott testtartását, de rengeteget oldódott magához képest.

- Nem, Jocelyn legfeljebb meséket olvasott nekem, vagy talán nagyon kicsi koromban rajzoltam. – itt szünetet tartott. – Clary, engem harcra neveltek. Tőlem hiába is kérdezel olyanokat, hogy ismerem-e a world of warcraftot, vagy tudok e festeni. Amióta élek és lélegzem arra tanítottak, hogy gyilkoljak. Ne várj tőlem részvétet a vámpírok, vagy akárki más iránt. Ha azt mondják, hogy meg kell ölnöm, akkor megölöm. Minden mást pedig azért tanultam, hogy a küldetéseim során sikeres legyek. Ezért tudok nyelveket és ezért mutattam neked tegnap én a fogásokat. Ez itt – felemelte a szabad kezét – vérrel fest, a kardom pedig az ecsetem, és nem hagyok hátra szép képeket, csak legfeljebb egy jobb világot. A legjobb esetben pedig csontvárosban végzem, ahol hamvaimmal fogom tovább őrizni az embereket. Ez az én dolgom és örökségem, és ez a tiéd is. Árnyvadász vagy Clary. Jobb, ha mielőbb hozzászoksz. - A lányt felkészületlenül érte az őszintesége. Nagy szemekkel nézte a fiút. Össze kellett szednie a gondolatait.

- Pedig ezeket a kezeket másra is használhatnád – a lány itt szeretetteljesen megfogta a bátyja kezét. A fiú határozottan felkapta a fejét, ahogy egy kis kéz a tenyerébe csúszott. – „ezekkel az újakkal biztosan tudnál zongorázni, vagy hegedülni, esetleg festeni, alkotni. Nem csak gyilkolni vagy rombolni. Igen, én is árnyvadász vagyok és tudom a feladatom, de emellett szeretnék teremteni is – azzal is jobbá lesz a világ, ha valami szépet vagy hasznosat hagyunk hátra, valamit, aminek valaki valahol örül."- A fiú úgy nézett rá, mintha szellemet látna. „Tegnap például nagyon szerettél velük – itt belekulcsolta az ujjait a bátyja ujjaiba – és nagyon jól éreztem magam. Szerintem attól is jobb lesz a világ, ha szeretet adunk. Neked például szívesen adtam, mert szeretlek és örülök, hogy a bátyám vagy. Rossz lenne, ha nem lennél. Amikor velem vagy, akkor biztonságban érzem magam, ez a te ajándékod nekem. És ezt köszönöm" Az autó majdnem megállt az úton, olyan lassan haladtak.