Hal égető fájdalmat érzett a homlokán. Mi a franc történt? –gondolta. Kintről mintha emberek kiáltozását hallaná. Érezte, hogy valami meleg lefolyik a homlokán. Odanyúlt, de rögtön visszarántotta a kezét amint belenyúlt a sebbe.
- Jól van? Nem sérült meg?
A baloldalon egy férfi nézett be a törött ablakon keresztül. Hal felemelte a fejét. Már látta mitől vérzik, az ütközéskor beütötte a fejét a kormánykerékbe.
- Kihívtuk a mentőket. Mindjárt itt lesznek. – mondta a férfi.
Hal hátranézett. A kocsi hátulja összetört és az ütközés erejétől az elülső üléseknek torlódott. Elállt a lélegzete, úgy érezte mindjárt elájul.
- Dewey! - kiáltott. Semmi válasz. – Dewey!
- Van még benn valaki?- kérdezte a férfi és kirántotta az ajtót.
- Igen, a fiam. - válaszolt Hal elcsukló hangon.
Nem foglalkozott se a fájdalommal, se a körülötte lévő emberekkel. Benézett az ülése mögé és meglátta fiát. Dewey teste a vezető üléshez préselődött. Megpróbálta kihúzni kisfiát, de Dewey a roncs közé szorult.
- Jöjjön segítsen! - intett az autó mellett álló férfinak. - Húzzuk előre az ülést!
A férfi behajolt a kocsiba és mindketten megfogták a támlát. Fogcsikorgatva próbálták megmozdítani, de nem sikerült. Hiába is próbálkoztak. Ott van előtte a fia, és ő semmit se tehet.
-A büdös francba! - ordította Hal. Remegő kézzel törölte meg a szemét. - Jaj, istenem. Mit csináljak. - tette hozzá halkan
Ekkor hallották meg a szirénázást. A két mentőautó épp most fordult be a sarkon és megálltak a roncsok mellett. A fehéringes mentősök leszálltak és a járművekhez rohantak. Hal odafutott egyikükhöz.
- Nyugalom, uram - állította meg egy kopaszodó mentős miközben előszedte felszerelését. - Azonnal ellátjuk a sebét, de először…
-A fiam beszorult a kocsiban! Ne velem foglalkozzon!- vágott közbe Hal .
Steve, gyere. - szólt hátra egyik kollégájának és Hal összetört autójához futottak. A mentős benézett a kocsi belsejébe.
- Le kell vágnunk az ülés támláját hogy hozzáférjünk. - mondta kollégájának.
Megyek. - válaszolt Steve és visszarohant a mentőhöz.
- Nyugodjon meg. Nem lesz semmi gond. - fordult hátra Halhez, aki bólintott de tekintete a távolba meredt.
Térde remegett,homlokát kiverte a verejték. Hallotta a körülötte lévő emberek hangját, de mintha több kilométerre lettek volna tőle. Könnyes szemmel nézte ami történik, de nem bírta elhinni. Ez egész egyszerűen nem történhetett meg velük. Lehetetlenség. Szólnia kell Loisnak.
A férfi aki az imént segített neki,most zavartan állt az út szélén.
- Bocsánat. - ment oda hozzá Hal. – Elkérhetném a telefonját egy hívásra?
Persze, igen. – bólintott és belenyúlt a zsebébe. – Tessék. – nyújtotta át.
Remegő ujjakkal ütötte be a Lucky Aide számát.

Az üzletben éppen reggeli csúcsforgalom volt. A pénztárak előtt tömött sorokban várakoztak a vevők, az alkalmazottak fel-le rohangáltak, igyekezve kikerülni a vásárlókat. Craig éppen egy doboz üdítőt helyezett el a raktár polcain mikor meghallotta a telefon csörgését.
- Jó napot, Lucky Aide! Miben segíthetek?-szólt bele a kagylóba.
- Craig, te vagy az? – kérdezte Hal a vonal túloldalán. Craig hallotta Hal hangjában a kétségbeesést.
- Helló Hal! Mi a baj? Olyan…
- Figyelj! Ütköztünk az autóval. Dewey megsérült, a mentősök most próbálják kiszedni a kocsiból. Mondd meg Loisnak hogy, azonnal jöjjön a kórházba, Deweyt is oda viszik. – hadarta.
Craignek egy pillanatra a lélegzete is elállt. – A… Azonnal szólok neki. – nyögte ki végül.
Letette a telefont és kirohant a raktár ajtaján.
- Nem tudod merre van Lois? – állította meg egyik kollégáját.
- Azt hiszem a konzerveket pakolja fel a ért?
Épp csak, hogy befejezte a mondatot, Craig már rohant is. A sarkon nekiment egy bevásárlókocsinak, de szó nélkül futott tovább.
- Craig, hova rohansz? – csodálkozott Lois mikor látta a felé rohanni a testes férfit.
Mikor Craig megállt, látszott rajta, hogy alig kap levegőt.
- Azonnal… - mondta két levegővétel között – Be kell menned… a kórházba… Hal karambolozott… és Dewey… megsérült… a mentősök… már kint vannak.
Lois kiejtette a kezéből a húskonzerveket amik szétgurultak a földön. Másodpercekig csak dermedten nézte Craiget.
- Úristen. – suttogta. – Szólnom kell a főnöknek, hogy megyek. – mondta már hangosan.
- Majd én szólok neki, te csak menj. – legyintett Craig.
Lois hátrarohant, felkapta a táskáját és egy perc múlva már az üzlet parkolójában volt.

- Köszönöm. – mondta Hal és visszaadta a mobilt a férfinak
A mentősöknek sikerült levágniuk a sofőrülés támláját, és most hozzáférhettek Deweyhoz . A kopaszodó mentős benyúlt, kiemelte a kisfiút és a kocsi mellett álló hordágyra fektette. Hal a hordágyhoz lépett, hogy láthassa fiát.
Dewey eszméletlenül feküdt az ágyon. Fején egy vékony sebből szivárgott a vér és folyt végig a füle mellett. Az egyik mentős megfogta a nyakát:
- Nagyon gyenge a pulzusa. Gyorsan be kell vinnünk. – mondta.
Deweyt a mentőautóhoz tolták és óvatosan berakták.
- Jöjjön! – intett a mentős Halnek, aki gyorsan felkapaszkodott.
A mentős bezárta mögöttük az ajtót és hangos szirénázással végig száguldottak az utcán a kórház felé. Hal sírva szorongatta Dewey kezét, és könnyein át nézte fia mozdulatlan arcát, akit talán örökre elveszít.

Házuk útba esett a kórház felé. Mikor Lois a kocsifelhajtón látta a két üres biciklit, tudta hogy, a fiai itthon vannak. Megállította a kocsit a ház előtt és sietve belépett az ajtón. Reese és Malcolm épp a TV-t nézte,de amint meghallották a zár kattanását, rögtön felpattantak.
- Mielőtt – kezdett bele Reese, mikor anyjuk felbukkant a zajtóban - bármit is mondanál, hallgasd meg a mi álláspontunkat is.
- Reese, fogd már be a szád, és azonnal szálljatok be a kocsiba. – mondta anyja olyan hangon, hogy ők szó nélkül azt tették amit mond.
Lois gyorsan bekulcsolta az ajtót és beült melléjük az autóba. Egy pillanatra úgy érezte, nem kap levegőt, és a kormányra dőlt.
- Anyu, tényleg sajnáljuk. – szólalt meg Malcolm.
Anyja egy mély levegőt vett és beindította motort.
- Apátokat és Deweyt baleset érte. Dewey megsérült, be kell mennünk a kórházba. Fogalmam sincs, hogy mi van velük és, hogy mi történt. – mondta.
Szavait súlyos csend követte, két fiú dermedten nézett rá.
- Ugye nincs komoly baja? – törte meg a csendet Reese.
- Mondom, hogy nem tudom. – válaszolt Lois türelemetlenül.
Reese még akart valamit mondani, de inkább összeszorította a száját, és némán bámult kifelé az ablakon és az út során meg sem szólalt.
Malcolmnak összeszorult a szíve. Ez a bizonytalanság mindennél rosszabb volt. Egyikőjük sem tudta, hogy mi vár rájuk mikor megérkeznek. Hátha csak egy kisebb sérülés, remélték. De lehet, azt fogja közölni az orvos, hogy sajnálja, de ők már nem tehettek semmit, elkéstek. És soha többet nem látják Deweyt.

Tíz perc múlva érkeztek a kórház parkolójába. A nap derűsen csillant meg a parkoló autók tetején, mintha semmi se történt volna, és ez is csak egy átlagos, unalmas délelőtt lenne. Rettegve léptek be a kórház bejáratán, de az előtérben nem látták apjukat vagy öccsüket.
Anyjuk a recepciós pulthoz futott.
-Elnézést. A fiamat most hozta be a mentő. A neve Dewey Wilkerson. – mondta a recepciós nőnek.
- Igen – nézett bele unottan a papírokba – Második emelet, hármas műtő. - válaszolta
Malcolm hátán végigfutott a hideg, mikor meghallotta a „műtő" szót. Műtő? Akkor tényleg halálosan komoly a baj, nem csak egy kis sérülés.
A második emeleten kiszálltak a liftből és végigsiettek a zegzugos folyosókon a megadott helyre.
Hal egyedül ült a műtő előtti széksoron, arcát a kezébe temette. Mikor meghallotta a közeledő léptek zaját felnézett. Homlokán kötés, vörös szemein mind látták, hogy sírt. Remegve felállt és megölelte családját.
- Sajnálom, Lois. Annyira sajnálom. Az én hibám. – mondta.
- Hal, nem te tehetsz róla. Nem a te hibád. – nézett mélyen a férje szemébe. – Mi van Deweyval? És te jól vagy? – kérdezte és a homlokán lévő kötésre nézett.
- Nincs semmi bajom. – válaszolt és elfordult. – Nemrég vitték be. Elájult, vagy nem tudom. Azt mondták gyenge a pulzusa. Hátulról belehajtottak a kocsiba. Teljesen összetört. Ott ült hátul Dewey és beszorult. – mondta akadozva miközben fel-alá sétált előttük és néha a zárt ajtóra pillantott.
Lois leült a két a fiúval a padra. Egész úton magában tartotta, de most egyszer csak kitört belőle a sírás. Összegörnyedve ült és egész testét rázta a zokogás. Reese elfordította a fejét, hogy ne lássa összetört szüleit és a folyosó végét bámulta, mintha onnan várt volna valamiféle segítséget. Malcolm, csak úgy mint előbb az apja, arcát a kezébe temette és némán ült. Így várták, hogy kinyíljon a műtő ajtaja.