Testbeszéd – Érintés

Rei idegesen ücsörgött fürdőkádjában és próbált elmerülni gondolataiban. Mélyet sóhajtott, hogy megnyugodhasson és tarkóját a kád peremére támasztva emelte tekintetét a világos plafonra. Odakintről, az ajtó elől Nagisa méltatlan szavai szűrődtek be, ugyanis a szőke fiú nagyon is kifogásolta, hogy az igen romantikus elképzelése ellenére Rei nem akart vele közösen fürödni, és amíg a pingvin nem figyelt, berohant a fürdőszobába és elfordította a zárban a kulcsot.

Ez túl sok nekem – gondolta Rei.

Nagisa nem hagyott neki elég időt, hogy végiggondolhassa érzéseit. Sőt, mindent felgyorsított, amit csak lehetett. Pedig ő maga még nem volt biztos a dolgában. Tényleg szereti Nagisát, vagy csak az enyhe megfelelési kényszere és a barátok után való mélyről fakadó vágyódása miatt hajlandó belemenni a játékba? Ezt tisztáznia kell magában. Mert ha menet közben kiderül, hogy ő mégsem úgy vágyik Nagisa társaságára, azzal nem csak a szőke érzéseibe gázolhat, hanem a kapcsolatuk teljes romlásához vezethetne. Persze, ezen már szinte kár volt agyalnia, mert a folyamat végérvényesen is elkezdődött azzal, hogy azon a délutánon fogadta, sőt viszonozta is Nagisa csókját.

- Mit is képzeltem? – suttogta erőtlenül a fiú és nedves tenyereit a homlokának támasztotta, aztán felült a forró vízben. Erősen megdörzsölte az arcát, majd kezeit telemerítette vízzel és újra megismételte a folyamatot.

Ő ennél okosabbnak képzelte magát, minthogy ilyen kiszámíthatatlan és következményeket maga után vonó eseményekbe ugorjon. Hát akkor miért? Lelökhette volna Nagisát. A Hazuki fiú talán túltette volna magát a dolgon és barátok maradtak volna. Kapcsolatuk nem változott volna – de ez már nem valósulhat meg.

Fáradtan, kissé erőtlenül támaszkodott a kád szélére, hogy kimászhasson a vízből. A törölközőjéért nyúlt, bár kissé vakon – hiszen nem viselte szemüvegét -, és miután végigdörzsölte az egész testét, a dereka köré csomózta a lepedőt. Kicsit meggondolatlanul nem hozott be magával váltásruhát, szóval meztelenül kell Nagisa előtt mutatkoznia. Az ominózus hétvége óta a szőke fiú minden adandó alkalommal ilyesmivel inzultálja őt, szóval nem hagyná ki az esélyt, hogy csupaszon láthassa őt. Vagy legalábbis, csupaszabban, mint az úszóedzéseken. A házában pedig csak egy szoba található és biztosra vette, hogy a Hazuki fiú nem engedi meg még egyszer, hogy a fürdőbe zárkózzon. Előtte kell átöltöznie. Már előre rettegett a közelgő percektől.

Amíg lassan, nagyon lassan az ajtó felé araszolt, agya vadul zakatolni kezdett. Most kell döntenie! Szereti Nagisát, vagy nem? Viszonozhatja az érzéseit, vagy nem? Nem akarja megsérteni a fiút, ezért, amennyiben a válasz: nem, még azelőtt kell elejét vennie a dolgoknak, hogy komolyabban belebonyolódnának ebbe a kapcsolatba.

Nem értette magát. Eddig az élet minden területén képes volt racionális maradni, mindent eseményt, tettet és érzést pontosan ki tudott számítani előre, de újabban az agya szinte megállt. Képtelen volt rendesen gondolkozni, képtelen volt teljesíteni az iskolában, képtelen volt előre látni a dolgokat, ahogy régen, de legfőképpen… képtelen volt kiverni a fejéből Nagisa szavait.

Végül csak megemberelte magát. A forró víztől felhevült a teste, a feje pedig kábává vált, kissé elszédült. Erősen megmarkolta a kilincset és kirántotta az ajtót. Nagisa továbbra is ott ücsörgött, ahol hagyta. A küszöb mellett szobrozott, ám amikor a pillangó megjelent, újra izgatottá válva pattant fel.

- Szabad a fürdő. Mehetsz, ha akarsz – mondta neki Rei és ellépdelt a fiú mellől egyenesen a szekrénye elé.

Azt várta, hogy a szőke követi majd és a hátára veti magát, vagy ujjongni kezd, de meg sem szólalt. Igen. Ez volt az, ami zavarta. Furcsa volt a csend. Döbbenten fagyott bele a mozdulatába és pillantott hátra. Nagisa a ruháit szedegette a táskájából és szó nélkül a fürdő felé indult. Egy másodpercre sem fordult a fiú felé. Az ajtó becsukódott mögötte.

- Tessék? – motyogta Rei.

Megbántotta volna? Nem akarta elhinni. Hát ez volt az, amitől félt. Hogy elutasítsa Nagisát, ami miatt a fiú rosszul érezné magát. Ő nem akarta, hogy mérgesek legyenek egymásra, csupán azt szerette volna, ha minden a régiben marad.

Izgatottan sietett a fürdőszoba felé és azonnal benyitott. Beszélniük kellene.

- Nagisa-kun, én…

Amikor belépett, szájára fagyott a szó. Nagisa már megszabadult a pólójától és a zoknijától, következőnek éppen a nadrágját tolta le. Ez ugyan nem kellett volna, hogy feszélyezze, hiszen amikor átöltöznek az edzések előtt, akkor is látja ugyanezt. Most mégis meglepte. Ráadásul még ő is csupán törölközőt viselt magán.

- Igen? – érdeklődte a szőke. Semmi különös nem volt a hangjában, vagy a viselkedésében. Az sem zavarta, ha valaki félmeztelenül látja valaki. Makoto-senpai elmesélte neki, hogy Nagisa egyszer teljesen meztelenül ugrott egy medencébe, mert nem volt nála fürdőnadrág, míg a többiek is ott tartózkodtak mellette. Tehát ez a helyzet sem igazán zavarja őt. Akkor… Reit mégis miért? Bizsergést érzett a mellkasa alsó tájékán, mire az ajkába harapott.

- Mondani akartál valamit, Rei-chan? – kérdezte Nagisa, majd hirtelen teljesen fellelkesült. – Vagy mégis velem fogsz fürödni?

- Nem, nem… - rázta meg a fejét a fiú azonnal. – Nem – nyögte ki megint. Mintha mást képtelen lett volna kiejteni a száján. – Ah… nem olyan érdekes – legyintett egy kényszeredett vigyor társasában. – Ráér. Fürödj csak meg, aztán majd beszélünk.

Azzal ott is hagyta a fiút. Barátja vidámnak tűnt. Akkor a korábbi viselkedését csak beképzelte volna? Már semmin sem tudott kiigazodni és semmit sem értett. Nagisa mindent összekuszált neki!

Kihasználta az idejét és gyorsan felöltözött, majd, amíg azt várta, hogy Nagisa kipancsolja magát, lefeküdt az ágyába és olvasni kezdett. Péntek lévén aznap is tartottak edzést. Egy nagyon komoly hét állt mögöttük, mivel hamarosan versenyezni fognak és Reinek kétszer annyit kellett dolgoznia, hogy képességeivel beérje a többiek szintjét, ráadásul nagyon sok dolgozatot is írtak ebben az időszakban. Mivel rendszeresen elkalandoztak gondolatai tanulás – meg minden más – közben, sokkal többet kellett a tankönyvek fölött ülnie. Borzasztóan ki is fáradt. Épp csak három oldalt olvasott el, amikor elbóbiskolt.

Nagisa, immár egy pingvines pizsamában, ebben a pózban találta meg őt. A nyakán törölköző lógott és pár elázott tincset törölgetve lépett ki, amikor meglátta a hőn szeretett pillangóját. Ahogy ott feküdt, félig a takaró alatt, kissé összeszorult a szíve. Bár Rei nyíltan nem utasította el az elmúlt időszakban, de jelét sem adta arról, hogy élvezné Nagisa folytonos érzelmi támadásait.

Lehúzta a törölközőt magáról és a kicsi szobán átvágva az ágyhoz lépett. Olyan hangosan dobogott a szíve ebben a békés csendben, hogy félt, Rei még meghallja. Nem akarta felébreszteni, hiszen tudja, milyen keményen dolgozott egész héten. Puhán a matracra tette kezeit Rei nyaka mellé két oldalon, törzsét pedig a fiú fölé emelte. Arcával önmagához képest is lassan közelített a szemüveges felé és egy pillanatra megállt. Rei olyan békésnek tűnt alvás közben. Kék tincsei összeborzolódtak arcát keretezve, pillái pedig hosszan meredeztek szemüvege mögött. Testéből kellemes hő áradt, talán a forró fürdő maradékaként, de ez nem számított.

- Szeress – suttogta neki Nagisa és a lehető leglágyabb mozdulattal nyomta ajkait Reiére, majd el is húzódott, ám a pillangó nem ébredt fel. Gondosan lehúzta róla a szemüveget, hogy a műanyag ne nyomja meg a bőrét reggelre és hetykén az éjjeliszekrényre rakta, a könyvet kivette kezéből, a takarót pedig feljebb húzta majdnem a nyakáig.

Ezután ő maga is aludni tért a számára kirakott futonra, de elalvás előtt még sokáig bámulta Rei alakját.

Másnap reggel Rei kissé nyúzottan ébredt. Pihentebbnek érezte magát, mint az előző napokban, de még szükségét érezte volna pár nap regenerálódásnak. Meglepetten konstatálta, hogy Nagisa nem fekszik a futonján, takarója csak összevissza gyűrve hevert a földön, ellenben a konyhából tányér csörgését és a szőkeség fojtott éneklését vélte hallani. Ásítva tette fel magára szemüvegét és lomha léptekkel a folyosó felé indult.

Sejtése beigazolódott. Nagisa a konyhában szorgoskodott. A gázon, egy kicsi serpenyőben tojás sült, a lábosban pedig már forrt a víz a rizs számára. A pultnak dőlve egy műanyag tálban valami krémet kevergetett nagy átéléssel és egy vidám dallamot hümmögött, ám amikor meglátta Rei érkezését, azonnal az asztalra dobta a tálat és felé sietett. A fáradt fiú nyakába vetette magát és boldogan nevetve ugrándozott.

- Hogy aludtál?

Rei próbálta összeszedni magát, ezért kedvesen elmosolyodott.

- Jól, köszönöm. Mi lesz a reggeli? – nyomatékosítás képpen tekintetét a készülő ételek felé fordította, de amint Nagisa mellkasa újra az övének dörzsölődött, kénytelen volt vissza pillantani rá.

- Rántotta, rizs és egy kis zöldség. De ha nem szereted, szolgálhatok mással is.

Más szájából ez csábosan hangzott volna, de Nagisa hangszíne ehhez nem kompatibilis. Inkább furának, de mégis aranyosnak tűnt, és bár ez a kijelentés kissé feszélyezte Reit, azért elmosolyodott.

- Semmi baj. Szeretem őket, köszönöm, hogy fáradsz vele, Nagisa-kun.

Újra az életek felé pillantott és ijedten vette tudomásul, hogy a tojás bizony barnulni kezdett, jelezve, hogy lassan odaég. Azonnal kitépte magát a szőke szorításából és odarohant lejjebb kapcsolni a hőfokot.

- Azt hiszem, ez kész van – nevette el magát.

- A rizsnek még kell öt perc – vonta meg a vállát Nagisa, kissé morcosan, amiért Rei a tojást választotta helyette. Valahogy máshogy kell megközelítenie a dolgokat, hogy felkeltse végre a figyelmét, mert még sehol sem tartanak a kapcsolatukban.

Rei éppen a hűtő felé indult, hogy egy kis tejet vegyen elő, amikor erős karokat érzett magán, minek következtében teste a fehér konyhabútornak esett. A korábban érzett végtagok mozgása révén helyzete megfordult, ezáltal már hátával támasztotta hűtőszekrényt.

Nagisa elhivatott tekintettel állt előtte, mint mindig, amikor erőszakoskodni akar, hogy „elmélyítse" a szerelmet közöttük.

- Nagi… - Szavait nem fejezhette be, mert ajkak nyomultak az övére. Kezek értek a mellkasához, ő pedig döbbenten fogadta a csókot. Amúgy is gyorsnak találta ezt a tempót, de ezen a korai reggelen végképp nem tudott a megfelelően reagálni rá. Csak állt ott, míg Nagisa nyelve erőteljesen a szájába furakodott és az övét kereste. Szinte belekényszerült a csókba. Kezei akaratlanul is Nagisa törzsére tévedtek, ők pedig a magasságkülönbség kiküszöbölésére lejjebb hajtotta a fejét, a csókot pedig lassan, de biztosan viszonozni kezdte.

Nagisa végre elhagyta a morcosságát és boldognak érezhette magát. Elégedetten simított végig a mellkason jobbjával és a pólóba markolva adta Rei tudtára, hogy nagyon is tetszik neki a dolog.

Egy pillanatra szét kellett válniuk a levegőhiány végett, de Nagisa azonnal visszatapadt Rei szájára és próbálta vadabbul csókolni, a szemüveges arca pedig teljesen vörössé vált. A szőke még mindig képes volt ilyen zavarba hozni.

Kezdte megelégelni, hogy csak áll ott, mint egy farönk, ezért kezdetnek csak a tenyere helyzetét változtatta meg, végül ő maga is próbált jobban bekapcsolódni a csókba, bár tisztában volt vele, hogy nem csinálja túl tökéletesen. Nagisára ez igencsak ösztönzően hatott. Balja lejjebb csúszott és most akadályozás nélkül hatolt a ruhadarab alá. Ujjai az izmos hasfalra érkeztek és lassú, kényeztető mozdulatokkal haladt egyre feljebb. A szemüveges beleborzongott az érintésbe és még a csókot is megállította. Túlságosan meglepte a rengeteg új érzés, holott ő nem akart ilyen messzire menni. Várt volna, amíg letisztáz a fejében mindent ezzel kapcsolatban, de egyszerűen nem volt képes csak ellökni magától Nagisát. Túlságosan is jól esett neki a dolog.

Mivel a szőke már nem tudott tovább a csókkal foglalkozni, szájának új feladatot adott. Míg a kék hajú megfeszült arccal és remegő lábbal nyomta hátát a hűtőnek, ő egyre lejjebb araszolt és száját a fiú füléhez vitte. Érezte, ahogy a szemüveges erre megremeg és próbál megmozdulni, de ő nem engedett. Lágy csókokat lehelt rá és már indult is tovább a nyak érzékeny, vékony bőréhez. Eközben kezei már a mellkasára tapadtak és a dudorodó izmok ívén simított végig, Rei testét teljesen lefagyasztva ezzel. Amikor tenyere a fiú bal mellizma fölé ért, boldogan érzékelte annak szapora szívverését a testéből áradó forróságot.

Rei nem bírta tovább a testét ostromló érzéseket. Még senki, soha hasonlóban és annak töredékében sem részesítette, amit Nagisa azokban a napokban tett vele. Teste számára nagyon szokatlanul reagált minderre és elméje olyan dolgokra ösztönözte őt, amire pár hete még minden bizonnyal nem lett volna képes, de akkor… semmi mást sem akart jobban csinálni, mint eleget tenni azoknak a különös sugallatoknak.

Egy hirtelen mozdulattal Nagisa oldalára szorította tenyereit és eltolta őt magától. A szőke teljesen meglepődött a tetten. Ajkai még mindig csillogtak a nedvességtől, arca kipirult, enyhén lihegett. A rózsaszín íriszek ijedtségről árulkodtak és Rei tudta miért. A Hazuki fiú attól tartott, hogy a dolognak itt vége szakad, és megint úgy leállítja, ahogy eddig szokta, ám nem így történt. Saját magát is meglepte a tett és el sem hitte, hogy képes így is viselkedni. Tudta, hogyha elméjéből eloszlik a köd, megbánja és zavarba esik majd emiatt, de abban a percben ez nem érdekelte.

Gyorsan a hűtő melletti falnak lökte a fiút és magas, izmos testével fölé magasodott. Erős karjait a falnak támasztotta Nagisa mellett, a fiú pedig csak döbbenten bámult rá.

- Rei-cha… - De a szólított beléfojtotta a szót egy vad csókkal, nyelvével törve utat magának. A szőke értetlenül nyögött és kezeit újra a kidolgozott mellkasnak nyomta, de ezúttal nem „támadó" szerepben állt.

A szemüveges jobbját továbbra is a falon tartotta, de baljával a szőke vállához ért és megszorította, még jobban magához erőltetve őt. Nagisa nem is tudta, hogy élvezi-e, vagy sem, de mindenképpen újszerűnek érezte.

Aztán az erős tenyér elhagyta a testét és a csók is megszakadt. Nagisa kiújuló meglepettséggel bámult fel a barátjára. Tekintete komolyságot és erőt sugárzott. Sosem látta még ilyennek.

- Kellemetlen, igaz? – kérdezte Rei zavarodottan. Arcát szinte azonnal elöntötte a pír, szája pedig keserű mosolyra húzódott. Újra gyengédség áradt jelenlétéből és a korábban hatalmasnak látszó alakja újra fiatal fiúvá változott. – Ideje lenne reggeliznünk – mondta idegesen és a gáztűzhely felé sietett, hogy lezárja a rizs alatt lobogó lángokat is.

Nagisa eltűnődve bámult utána, még mindig a falnak vetett háttal.

Hogy kellemetlen-e? Nem tudta igazán. De Rei tényleg ezt érzi? Feszélyezi a közelsége? Vagy a durvasága? De hát ő nem tudja kontrollálni magát, ahhoz túlságosan szereti és akarja őt. Talán vissza kellene fognia magát.

Halkan, óvatosan odalépdelt Rei mögé és lassan a mellkasa köré fonta karjait. Tempója arra volt hivatott, hogyha a szemüvegesnek esetleg nem tetszene az érintése, le tudja őt állítani bármikor, de nem így történ. A kék hajú hagyta mindezt, ezért Nagisa nyugodtabban szorított karjai elhelyezkedésén, arca oldalát pedig a fiú hátába rejtette.

- Bocsáss meg – kérte halkan, de azért még mindig picit vehemensen, ahogy az rá jellemző.

Szóbeli választ nem kapott, de érezte, hogy Rei az alsókarjához érinti egyik tenyerét, mintha ő is öleléssel próbálkozna.

Az eseményeket mindkettejüknek fel kellett dolgozniuk, ezért az aznapi reggeli szokatlanul nyugodtan és halkan telt, de ez nem tarthatott sokáig. A nap további részében Nagisa újra viháncolni kezdett, Rei pedig élvezője lett a szőke mesélésének.

A dolgok szépen lassan megváltoztak közöttük és saját magukban is.