Testbeszéd – Felelet
A medence hosszúsága ötven méter, míg szélessége huszonegy. Az átlagos vízmélység meghaladja a két métert, a medence alja a jobb felső sarokba, a lefolyó nyílása felé lejt, feltehetőleg öt fokos szögben. Rei magassága százhetvenhét centiméter, míg hatvanöt kilót nyom. Izomzata fejlettebb a korabelieknél, ezáltal képességei a sportokban jobbnak bizonyulnak az átlagnál, bármiről is legyen szó. Az úszást csupán nem régen kezdte el, de kemény munkával fejleszteni kezdte ügyességét a pillangóban, száz méteren. A gyorsúszás után ez a legnagyobb sebességet elérő úszásnem, az utolsó világcsúcsot férfi kategóriában egy amerikai ember, Michael Phelps jegyzi majdnem ötven másodperccel. Rei minden szabad energiáját edzéssel tölti, de az ideje természetesen többnek bizonyul egy percnél. Valószínűleg ezt a határt sosem fogja átlépni, a számításai ezt igazolták.
Stopper nélkül is meg tudta állapítani, hogy az ideje semmit sem javult. A fordulóban talpait rossz szögben, mint egy húsz fokos eltéréssel nyomta a csempézett falnak, így veszített lendületéből. Körülbelül két másodpercet veszített, ezzel pedig kissé ingerülten érkezett a medence túloldalára, ahol a fal megérintése után emelte ki fejét a vízből, majd lihegve kapott az éltető levegőért.
Amikor felpillantott a dobbantó irányába, döbbenten vette észre, hogy valaki azon ücsörög, és csupasz lábát a feje előtt lóbálja.
- Nagyon király időt úsztál, Rei-chan – duruzsolta neki Nagisa széles vigyorral. Teste száraznak tűnt, de szőke, hullámos fürtjeiből hideg víz csöpögött vállaira, ahonnan izmos felsőteste felé folytatta útját. Úszónadrágja is nedvesnek tűnt.
Bőre valószínűleg akkor száradhatott meg, amikor elkísérte Makotót és Harukát az iskola épületéig. A két másodéves korábban eltűnt az úszóedzésről, hogy tanuljanak egy dolgozatra, Gou-chan pedig szintén más elfoglaltságot talált magának a bátyja társaságában. Magukra maradtak az egész medence területén.
- Elrontottam a fordulót – sóhajtotta a kék hajú.
- Biztos elfáradtál – legyintett lelkesen Nagisa. – Majd holnap jobb leszel, de ma már szerintem ne eddz többet!
- Nagisa-kun – rázta meg a fejét Rei hitetlenül. - Hamarosan versenyünk lesz és én még…
- Tessék? Nem hallak rendesen – vágott közbe a szőke, majd egy gyors mozdulattal talpra állt a dobogón és egy szép ugrással a vízbe vetette magát. Karjaival Rei vállaiba kapaszkodott és a nagy lendületével mindkettejüket a vízbe nyomta ezzel. A pillangó került alulra és csak döbbenten figyelte Nagisa kitörő lelkesedését, amit még a folyékony közeg sem moshatott le. Mindenesetre, a Hazuki fiú elérte a célját. Mire a felszínre értek, a szemüveges mosolyogni kezdett. Feszültsége párologni látszott.
- Tudod, mire jöttem rá? – lelkendezett a kis shota. Szemei gonosz fényben csillogtak, amitől Rei akaratlanul tartani kezdett. – Vízben még nem csináltuk!
- Na-Nagisa-kun! – hökkent meg a fiú és arca azonnal a vörös egyik sötétebb árnyalatába váltott. – Mégis… mégis miket beszélsz? Még amúgy sem csináltuk!
- De csinálhatnánk – lelkendezett a srác és azonnal szorosabbra fonta karjait barátja nyaka körül. Lábaik harmóniában mozogtak, hogy fejüket a víz felett tudják tartani.
Rei nem is tudta mit mondjon. Csak érezte, hogy a gondolatra vér tódul az arcába és az egész teste felforrósodik. Nagisa erősen a testének préselődött, így csupasz bőrük szinte egymásra tapadt. Hirtelen szűkebbnek érezte az úszónadrágját. Sosem szerette ezt az érzést, mert arra emlékeztette, hogy amit Nagisával csinálnak, az talán túlzás. Még mindig nem volt teljesen biztos a saját érzéseiben.
- Teljesen egyedül vagyunk itt – lelkendezett a szőke. – Nem izgalmas?
- Nem is tudom. – Rei hangja szinte elfúlt idegességében. Szemét inkább a csillogó, hullámzó felszínen tartotta, mivel tartott attól, hogy a rózsaszín szempárba bámuljon.
Nagisa a kék hajkoronához nyomta vizes homlokát és a barátja arcába nevetett. Orraik összeértek, arcuk súrlódott. Elhatározta, hogy most megvárja, amíg a szemüveges kezdeményez. Csak annyira akarta erőltetni a kapcsolatot, amennyire feltétlenül szükséges, amúgy pedig szépen lassan rá akarta vezetni Reit, hogy bátrabb legyen, illetve érzései elérjék azt a szintet, amit a szőke is tanúsít az irányába. A múltkori eset óta nem mert kockáztatni. Bár a teste remegett és majd kicsattant a rengeteg energiától és feszültségtől, amit a lila szempár tulajdonosának ilyen szoros közelsége csak még inkább fokozott, még sem tett semmit. Csak szépen lassan közelítette az arcát és homlokát barátjáénak nyomta. Várt. Nehezére esett, de várt.
Rei úgy érezte, mintha a gyomrában repkedő pillangók ellepnék az egész testét és csapkodásukkal izgalmat keltenének minden porcikájában. Csak azt látta, hogy Nagisa hajából a nedvesség kövér cseppekbe gyűlik, és kisfiús arcát keretezik. A kivörösödött bőrnek csillogást adtak és a félig kinyitott ajkak rejtekébe folytak. Klór illat lengte őket körbe. Korábban azt hitte lábaikkal gyorsan verdesnek, hogy saját magukat és egymást is a felszínen tudják tartani, de ez a sebesség hirtelen egyre lassabbnak tűnt. Mintha maga az idő lassult volna le, ahogy a kócos, izgatott szőkét bámulta. Ő észre sem vette, de arcát milliméterekkel közelebb vitte a másikhoz.
Gyerünk már, Rei-chan! – gondolta izgatottan Nagisa. Alig bírta türtőztetni magát, a határán táncolt.
Végül megtörtént. Rei önszántából közelítette ajkaikat egymáshoz, míg a vörös, érzékeny bőrük egymáshoz simult. A Hazuki fiú csak erre várt. Kinyitotta száját és a szemüvegesre tapasztotta ajkait, bár próbált minél gyengédebben viselkedni. Bal kezével a vizes, vastag tincsekbe tapadó, kék hajkoronába túrt, míg Rei kezei erősen tartották őt derekánál fogva. Lábuk mozgása ténylegesen lassulni kezdett, ők pedig alig vették észre, hogy alakjuk centiméterről centiméterre a víz alá süllyed. A szemüveges teste nagyobbnak bizonyult, így Nagisa fölé magasodott a hullámzó mélységben. Testük szinte egyé fonódva fordult el, de ők erről sem vettek tudomást, csak folytatták a tevékenységüket, miközben lassú sebességgel süllyedtek lefelé. Rövid idő múlva aztán szétváltak és szinte pontosan ugyanolyan nyugodt arckifejezéssel bámulták egymást. Szájukat nyitva tartották, ezért a tisztított víz beszabadult a vékony résen, ám szemüket nem bántotta a klór annak ellenére, hogy nem viselték az úszószemüvegüket. Csak nézték egymást kissé bágyadtan, míg testükben csillapodni látszott az erős vágy.
Rei törte meg ezt az idillt azzal, hogy elengedte Nagisa derekát és a fiú jobbjáért nyúlt. Megragadta a sajátjánál kisebb kézfejet és maga felé húzta az eltávolodó testet. Lábával egy gyengéd mozdulattal a felszín felé lökte alakját, maga után húzva a szőkét. Amint a felszínre értek, a Hazuki fiú a kék hajú vállaihoz bújt és gyengéden újra átölelte fél kezével szerelme nyakát, baljával pedig a törzsét. Rei szinte azonnal átkarolta a vékony testet és a szemüvege nélkül a kissé homályosnak tűnő égre emelte a tekintetét.
- Szeretlek – motyogta neki Nagisa. Hangjában érződött, hogy a szokásos vidámságát egy kis időre mellőzte.
Rei nem tudta, mit feleljen. Fejét továbbra is ostromolták a gondolatok, hogy vajon mit is érez igazából, és miért is teszi azokat a dolgokat, amit. Biztosra akart menni. Biztosan akarta tudni, hogy nem téved, hogy a számításai helyesek és az érzései megfelelnek erre a kapcsolatra. De amíg önmagával vívódott ezen, a szája parancs nélkül válaszra nyílt.
- Igen… Én is.