Randi
Nagisa vidám mosollyal bámulta a plafont. Ebben a nagy elmélkedésében nem figyelt oda mozdulataira és rizsszemeket potyogtatott végig az asztalon, sőt, az ölében is, amíg a két pálcikával a szájáig juttatta az ételt.
Vele szemben Rei csak sóhajtva figyelte a végtelenül elvarázsolt fiút. Eleinte közbe akart szólni, vagy legalább letakarítani az asztalt, de rájött, hogy ez felesleges cselekedett lenne. A Hazuki fiú teljesen máshol járt, így időpocsékolás lett volna bármit is tennie. Majd evés után rendet tesz barátja után.
- Hé, Rei-chan – szólalt meg hirtelen a szőke és álmatag pillantással vitte fejét a kék hajúra. – Mikor mondjuk el Mako-channak, Haru-channak, Rin-channak, Gou-channak és Ama-chan-senseinek, hogy járunk?
Rei döbbenetében félrenyelt és köhécselni kezdett. Ideges mozdulattal csapta le pálcikáit az asztalra, mire rizsszemek repültek szét a szobájában.
- T-Tessék? – zihálva vette a levegőt és vér tódult az arcába. Nagisa csak nevetett ezen a reakción. – Hogy érted?
- Ők a barátaink és a csapattársaink is. Gondoltam, elmondhatnánk. Végül is ez nem olyan dolog, amit el kellene titkolnunk, mégis így teszünk.
Rei ajkai megremegtek, ezért vékony vonallá préselte őket. Furcsa dolgok kavarogtak a szívében és szavak tolongtak nyelvén, de nem volt biztos benne, hogy kimondhatja őket. Nem akart fájdalmat okozni Nagisának, de kételyek gyötörték a kapcsolatukat illetően. Ez a dolog még idegen volt a számára, ezért az olyasmivel, mint a „felvállalás" még nem is foglalkozott.
- Nagisa-kun, én… - Szavai elakadtak, ahogy a boldogan csillogó, rózsaszín szempárba bámult. – Szóval…
- Igen? – sürgette a szőke.
- Mi… járunk?
A Hazuki fiú ledöbben a szavain. Teste is teljesen elernyedt, ahogy a korábbi lelkesedés egy szempillantás alatt eltűnt belőle.
- Miről beszélsz? Persze, hogy járunk! Miért ne járnánk?! – Idegessé vált és erősen gesztikulált a kezeivel. Heves érzelmek futottak végig arcán és ezúttal az elpirulás nem az örömtől vetült ki arcára, hanem a zavarodottságtól.
- Nem is tudom… - rázta meg a fejét Rei, majd megdörzsölte a tarkóját.
- Csókolózunk is – folytatta Nagisa. – És szeretjük egymást.
- De még csak nem is randiztunk – bökte ki Rei.
Egyszerűen még fiatal volt az ilyesmihez és hetekkel korábban még azt sem hitte, hogy ő képes lesz valaha is így érezni bárki iránt. Csak azt tudta, amit a környezetében lévő emberek csináltak. Kézen fogva járkáltak az utcán, megvárták egymást iskola után, együtt mentek haza. Néha randiztak. Hiszen ezt jelenti a kapcsolat nem?
- Ez igaz – értett egyet Nagisa, újra visszasüppedve a korábbi nyugodtságába. – Erre még nem is gondoltam. – Mélyen elgondolkodott, közben Rei pedig érdeklődbe figyelte őt. Igazándiból, fogalma sem volt a következő lépésről, de azt érezte, hogy valami történni fog kettejük között. Valami, ami még azelőtt sosem.
- Rendben – jelentette ki újult elhatározással Nagisa. – Randizni fogunk.
A szemüveges csak megszeppenten figyelte a lelkesedő fiút.
- Ha tényleg egy pár vagyunk, ezt már igazán meg kell tennünk. Mit szeretnél, mit csináljunk?
- Én… én nem is tudom…
Csak most kezdett eljutni a tudatáig: az első randijuk! Ez már tényleg azt jelenti, hogy ez a dolog komollyá válik, hiszen sok ember előtt fogják felvállalni az utcán.
Hirtelen nagyon izgatott lett.
- Hát… mehetünk moziba, megnézni egy meccset vagy koncertet, ehetünk valamit…
- Mit szólnál, ha először csak egyszerű dolgokkal próbálkoznánk?
- Mire gondolsz?
- Hát… - Egy pillanatra elgondolkodva vitte tekintetét az asztalára és az azon fekvő ételmaradékokra. – Elmehetnénk a városközpontba sétálni és vásárolgatni. Este mindig szépen kivilágítják.
- Ez remek, Rei-chan! – Vigyorodott el Nagisa. – Menjünk már ma!
- Ilyen hirtelen?
- Miért ne? – Izgatottságában az asztalra csapott, amitől a pálcikák egy pillanatra a levegőbe emelkedtek és odébb gurultak a falapon. – Az első, meg a sokadik csókon is túl vagyunk. Egy ilyen kis randit igazán nem kellene túl bonyolítanunk.
- Rendben – bólintott Rei.
Idegesen nyomta ökleit a combjainak, miközben kifeszített testtartásban üldögélt. Teljesen elveszett a gondolatban az aznapról. Agysejtjei csak úgy kattogtak.
Fél nyolcra értek ki a térre. A Nap már lenyugodott, de kellemes világosságát még egy jó darabig ontotta magából, így az utcalámpák sem gyulladtak fel. Odakint sok ember sétálgatott, de egyáltalán nem volt zavaró tömegnek nevezhető. Éppen kényelmesen haladtak közöttük.
Ahogy szépen, lassú tempóban sétálgattak a macskaköveken a kirakatokat nézegetve, Rei hirtelen ujjakat érzett a bal kézfejére fonódni. Odapillantott a mellette tartózkodó Nagisára és halvány mosollyal fogadta el a kezét. Az érintésre egyszerre okozott melegséget a szívében és egy kis izgalmat is. Kicsit tartott tőle, hogy az emberek mit mondanak majd róluk, illetve attól is, hogy esetlegesen találkoznak valakivel, de ez már igazán nem számított. Szerette Nagisát, csak ez volt a fontos.
- Hé, oda mindenképpen menjünk be! – rikkantotta Nagisa és a kezénél fogva maga után rángatta Reit egyenesen az üzletbe.
Az egy szimpla ajándékboltnak minősült. Főképp az óceánnal kapcsolatos kis díszeket, szobrocskákat árultak, amelyek főképp üvegből, kristályokból és fából készültek. Az egyik polcon például hosszú sorokban tengeri állatok figurái álltak, amit Nagisa csillogó szemmel és gyermeki örömmel nézegetett.
- Rei-chan, Rei-chan, ide nézz – hívta oda a fiút. – Hát nem aranyosak?
A kék hajú is hasonlóan lehajolt a bábukhoz és mindent szemrevételezte. Meg kellett állapítania, hogy a szőkének igaza van.
- Úúú, és azok!
Majd ezzel a kiáltással elrobogott egy másik polchoz, az eladó bácsi pedig csak mosolyogva figyelte a lelkesedését. Rei lopva barátjára pillantott, aztán fogta az egyik kis pingvines bábút és a kasszához rohant vele, amíg Nagisát arra a rövid időre lefoglalta a rengeteg plüssállat.
- Ezt kérem – nyomta oda sietve az öreg kezébe a szobrocskát.
A férfi követte a tekintetét. Cinkos mosoly húzódott végig az arcán és elnevette magát.
- A fiatalúr bizonyára örülni fog neki – jelentette ki vidáman és az alig nyolc centiméter magas ajándékot egy kicsi tasakba süllyesztette.
Aznap este még megjártak egy-két boltot azon a hosszú utcán, végül pedig az egyik kávézóban elvitelre üdítőt kértek. Azt szürcsölgetve, táskákkal a kezükben trappoltak tovább a leszálló sötétségben. Az utcalámpák fénye gyönyörűvé varázsolta a környezetüket és meghittséget árasztottak. Mindketten remekül érezték magukat. Ezt ugyan egyikük sem mondta ki, de abban a percben ezt életük legszebb estéjének titulálták.
- Rei-chan! – A fiú a neve hallatán érdeklődő mosollyal kapta fejét barátja felé. – Mi lenne, ha ezt a napot valami romantikussal koronáznánk meg?
- Mire gondolsz?
- Menjünk le a partra.
Rei nem ellenkezett. Ugyan semmi különlegeset nem látott abban, hogy éjjel a tengerpartra sétáljanak, hiszen a Nap már régen lement, így a vérvörös fényben úszó vizet nem láthatták.
Amikor elérték a kívánt helyszínt, Nagisa nekilódult és rohangálni kezdett a lehűlt homokban.
- Miénk az egész part! – rikkantotta vidáman, Rei pedig csak kuncogva nézett utána. Lassan ő is lesétált a víz közelébe és a kis szatyrot a vásárolt dolgokkal egy napágyra dobta. Nagisa eközben a homokban pörgött és nevetve táncolt vissza barátjához. Egy könnyed mozdulattal a másik táska felé dobta a sajátját és azzal a lendülettel karját Rei felé lendítette. Két kézfejével megragadta a szemüveges két kezét és magával rántotta az önfeledt játékba.
- Oi… - szólt rá a kék hajú, mivel csak nehezen tudta felvenni a forgolódás tempóját.
- Hát nem remek, Rei-chan? – kérdezte a szőke és nevetve mozgott, vezetve Reit. Homokszemek csapódtak fel mellettük és papucsaikat útközben elhagyták.
Amikor talpuk a vizes homokot érte, Nagisa izgatottan rúgott bele a kicsi hullámokba, aztán a pillangó felé fordult. Csupán a pillantásával jelezte Rei felé szándékát, amit amaz azonnal meg is értett, ám mielőtt tiltakozhatott volna, Nagisa már le is rántotta magáról a pólóját és a kék hajú arcába vágta. Mire Rei lehúzta magáról a ruhadarabot és megigazította a szemüvegét, csak azt látta, hogy Nagisa csupasz testtel rohan a hullámok közé, fehér bőrén pedig megcsillan a Hold fénye.
- Na-Nagisa-kun! – kiáltott utána a rózsaszín-fehér csíkos pólót szorongatva. – Ez veszélyes!
- Gyerünk, Rei-chan! – intett neki vidáman Nagisa. Teste már csak derekáig látszott ki a habokból. – Mártózz meg te is, szuper a víz!
Idegesen megigazította a szemüvegét, a pólót pedig a szőke nadrágra és alsónadrágja alkotta kupacra dobta. Arca vörösebbé vált, mint valaha. Vörösebbé, mint a szemüvege kerete, amelyet egy ideges, remegő mozdulattal a ruhákra helyezett, hogy biztonságban tudja. Ezek után a pólóját húzta át izmos felsőtestén. Bőrén azonnal érezte az enyhe szellőt, amitől libabőr futott végig az egész testén. Megborzongott. Szemei előtt Nagisa izgatott ugrándozása látszott, ezért erőt vett magán és lassan a nadrágjaitól is megszabadult. A vízbe nagyon lassan, apró léptekkel sétált bele és egyfolytában takarta ágyékát, hogy a szőke nehogy meglássa ott. Hálát adott a végtelen sötétségnek.
Amikor már csak egy méterre voltak egymástól, Nagisa egy játékos mozdulattal vizet fröcskölt rá, ezért kénytelen volt kezeit maga elé emelni. Borzasztóan feszélyezte őt a helyzet, ezért képtelen volt elhinni, hogy barátja viselkedése semmiben nem tér el a szokott állapotától.
- Kár, hogy nincs telihold – jegyezte meg a szőke.
Persze Rei magában az ellenkezőjét üvöltötte. Ez a kis kifli épp csak egy kicsi fényt szolgáltatott, míg ebben a napszakban a telihold által sokkal többet látnának egymásból.
- Ugye, milyen kellemes a víz? – kérdezte izgatottan Nagisa és egy jó nagy adag vizet fröcskölt kettejük fölé. Csillogva hullottak visszafelé.
- Igen – bólintott Rei, de hangja rekedtnek hallatszott, na meg halknak. Ezen még inkább zavarba esett.
- Bár, ha nem mozgunk, hideggé válhat – folytatta Nagisa. Arca különös érzéseket közvetített. Már nem vigyorgott úgy, ráadásul lassan, de közelebb araszolt Reihez. – Megfáznánk, nem gondolod?
- De – felelte halkan.
Nagyon jól tudta, mire akar utalni a fiú, ám ez valahogy nem zavarta. Ott álldogált a sötét Holdfényben, teste alsó felén gyengéd hullámok és áramlatok fejtették ki hatásukat, bokáját pedig a lebegő homok dörzsölte.
Már csupán egy lépés választotta el őket egymástól. Nagisa halvány ám bíztató mosollyal bámult fel a nála magasabb fiúra. Rein furcsa nyugodtság lett úrrá, ahogy barátjára nézett. A Hazuki fiú kiemelte a hullámokból víztől csöpögő kezét és Rei felé nyújtotta, aki elfogadta azt. Közelebb húzódtak egymáshoz. Nagisa lábujjhegyre állt a puha homokban, Rei pedig lejjebb hajolt, minek következtében lágy csókkal kezdődött közöttük, ami aztán elmélyülni látszott. Kezeikkel összefonták testüket, arcuk pedig szinte egy másodpercre sem vált el egymástól. Egy idő után aztán Nagisa megtörte a pillanatot és ujjait a kidolgozott mellkasra nyomva pillantott fel Reire. Komoly tekintete különössé tette kisfiús arcát. A kék hajú nem tudta megállni és egy gyengéd mozdulattal simított végig a puha bőrön a rózsaszín szemek alatt.
- Menjünk ki – suttogta Nagisa, mintha félne attól, hogy megzavarja ezt a békét kitörő hangjával.
Rei megragadta a sajátjánál egy picivel kisebb kezet és lassú léptekkel elindultak a part felé a nyugodt hullámzásban. A nedves bőrüket érő lágy szellő miatt borzongás futott végig testükön, de nem törődtek vele. Valami sokkal hatalmasabb, egy elképesztő dolog melengette őket belülről.
Amikor kiértek a hullámokból, hirtelen késztetést érzett újra, hogy eltakarja magát. A biztonság, amelyet a tengervíz adott, eltűnt, ami miatt újra izgulni kezdett. Éppen lehajolt volna a ruháikért, amikor a tenyerét egy gyengéd szorítás érte. Oldalra pillantott és a szőke komoly tekintetével találta szembe magát. Nagisa hátrált pár lépést és óvatosan elhúzta barátját a kupactól, majd ott megálltak.
- Ez… nekem már nem elég… - mondta halkan továbbra is szorongatva a fiú balját, holott már egymással szemben álltak. Rei nem kérdezett, nem reagált, de pontosan értette a felhívást. A szőke felemelte mindkét kezét és a szemüveges dudorodó mellkasához érintette őket meglepően lágyan. Kissé hozzásimult, lábával a homokban túrva közelebb lépett. Szinte érezték az egymás testéből áradó hőt. – Kérlek… Rei.
Önmagát is meglepték a szavai. Nem rakta ki a névutótagot, ahogy szokta. Csak pillanatokkal később realizálta ennek miértjét. Igen. A kék hajú különlegessé vált a számára, ezért másképp akarta kezelni és szólítani, ahogy a többieket. Másképp érzett iránta, másképp nézett rá, másképp viselkedett vele. Ő már nem az a Rei, akit megismert annak idején. Megváltozott, ahogy ő is, bár éppen csak egy kicsit. Pont annyit, ami ezt a kapcsolatot létrehozta közöttük, és ami miatt azon az éjjelen a tengerpartra mentek.
Nem beszéltek többet, csupán a testükkel kommunikáltak. Nagisa lassan behajlította a térdeit és Rei kezébe kapaszkodva a homokba ült. A szemüveges hasonló mozdulatokkal közeledett feléje és elé térdelt. Arcuk egy vonalba került, szinte azonnal elvörösödtek. A kék hajú közelebb tolta fejét, mígnem orruk súrolta a másikét és a csókot is ő indította el. Először csak bőrüket érintették össze, majd lassan kinyitották szájukat. Életük legnyugodtabb csókja volt az. Rei lassan elhagyta az ajkakat és Nagisa arcának finom bőrét csókolgatta. A szőke azonnal felkapta bal kezét és a kék tincsekbe túrt, míg jobbjával továbbra is támasztotta magát. A pillangó lassan elérte a fülét, mire teste megfeszült. Tovább haladt és a nyak íves vonalán haladt lefelé, lassú mozdulatokkal. Belemelegedve a dologba elkezdte a nyelvét is használni, amit Nagisa halk, torkából feltörő hangokkal reagált le. Észre sem vette, de átadva magát az élvezeteknek a testét támasztó karját behajtotta könyökénél és lassan leereszkedett a puha homokba, Rei pedig alakja két oldalán támasztotta meg izmos karjait. Ez adta meg a lehetőséget, hogy kényelmesen elérjen Nagisa kulcscsontához, ahol egy pillanatra megállt.
A kis pingvin eközben tehetetlenül bámulta a fölé tornyosuló, sötét, csillagos égboltot. Kezét hol Rei feje búbjához érintette, hol a világos homokba túrta, megmarkolva a szemcséket. Különös volt neki a helyzet. Általában ez fordítva történik, hiszen a kék hajú sosem volt elég bátor hozzá, hogy ilyesmit kezdeményezzen. Mindig ő próbálkozott társa kényeztetésével, ezért ez az alkalom kétszeresen is mámorosan hatott rá.
Rei lassan haladt lefelé a csupasz mellkason, minden izmot végigcsókolgatva. Kis gyakorlatlansága nem tűnt fel a fekvőnek, egyáltalán nem zavarta.
Amikor elérte a köldök érzékeny, kissé csikis pontját, Nagisa teste újra ívbe feszült és erősen megmarkolta a talajt.
- Rei – szakadt ki a torkán, továbbra is szinte suttogva.
Ám a szólított képtelen volt tovább folytatni feladatát. Érezte, ahogy Nagisa alatta megmerevedik és ez megrémítette. Egészen odáig úgy érezte képes lett volna bármit megtenni, hogy barátját boldoggá tegye, de azon a ponton nem bírt tovább haladni. Idegesen felült és zihálva fordult féloldalasan a fiúhoz képest. Egyik térdét felhúzta, karját nekitámasztotta, tenyerével pedig megpróbálta elfedni arcát. Végtelenül zavarban érezte magát a helyzet miatt, és mert kudarcot vallott.
- Rei? – szólt oda halkan a fiú. Hallotta, ahogyan hozzá hasonlóan Nagisa is ülőhelyzetbe tornázta magát és mozgolódni kezd a homokban. Gyengéd ujjakat érzett vállain és egy test melegét a hátán. – Jól vagy?
- Sajnálom – suttogta olyan halkan, hogy a Hazuki fiú éppen, hogy meghallotta. – Nem vagyok rá képes.
- Semmi baj – nyugtatta halvány mosollyal, bár ezt Rei nem láthatta. Még mindig háttal ült a fiúnak és eltakarta lehunyt szemeit. – Hallod? – Gyengéden megrázta az izmos, összekucorodó testet, mintha ezzel életet lökhetne belé, de a pillangó csak kicsit engedett izmai megfeszítéséből. – Jó volt ez így. Köszönöm szépen.
Félénken leengedte tenyerét és oldalra fordította fejét. Az átható rózsaszín szemek szinte világítottak a sötétségben. Megnyugvást adtak neki.
- Köszönöm, Rei – ismételte el úgy, hogy közben tekintetét mélyen belefúrta a lila íriszekbe. Karjaival félig átölelte a fiú vállát és a fejéhez bújt. – Tényleg.
- Biztos? – Továbbra is olyan bizonytalannak tűnt, hogy Nagisa végül elnevette magát, amivel akaratlanul is életet lehelet a társába is.
- Persze.
Azon nyomban talpra rángatta a fiút és elkezdte a dolgaik felé húzni.
- Jobb lenne, ha most hazamennénk. Tele vagyok homokkal, le kellene zuhanyoznom.
- Rendben – bólintott a kék hajú.
Összeszedték a ruháikat és végül a piros szemüveg is a helyére került. Kissé kínos csend telepedett rájuk, de boldogságukat nem törhette meg semmi sem. Lassú léptekkel, kézen fogva oldalogtak oda a napágyhoz, amelyen a szatyrokat hagyták, hogy minél hamarabb hazaérhessenek.
- Azért jó volt ez a randi. Máskor is jöjjünk el – indítványozta a szőke nevetve, mire Rei csak elvörösödve harapott ajkaiba, végül ő is elmosolyodott.
- Persze – értett egyet suttogva és megszorította Nagisa kezét.