Csobogás
Rei izgatottan bámult az ajtón túli világosságra. Ahogy a medence vize visszaverte a fényt, egy bizonyos szögből, a folyosó sötétjéhez képest igencsak vakítónak hatott az egész. Meleg, megnyugtató ujjak fonódtak jobb kézfejére, ő pedig kissé aggódva hagyta magát a külső térre vezetni. Szívverése olyan hangosan szólt fejében mintha fémszemeteseket vernének közvetlenül a füle mellett. Bumm-bumm, bumm-bumm - nem hallott semmi mást.
Aztán a világosság alább hagyott, ahogy a hideg, csempézett folyosóról a külvilágba értek, közvetlenül a hullámzó víz mellé.
Alig pár méterre tőlük Gou álldogált egy irattartóval a kezében és Makotónak mutogatott valamit a legfelső lapon. Feltehetőleg az edzéstervvel kapcsolatban beszélgethettek. Makoto az egyik dobogón ült, nyakában egy fehér törölközővel, kezében pedig egy zöld műanyagkulaccsal, amelyből időnként kortyolt egyet, valamint sűrűn bólogatott a lány szavaira. Haru eközben a számára oly éltető vízben rótta köreit, szinte eggyé válva a kékséggel. Egy percre sem állt le.
- Sziasztok! – köszönt vidáman Nagisa a többieknek, továbbra is barátja kezét szorongatva. Ez a társaságnak eleinte nem is tűnt furának, hiszen a szőke gyakran csimpaszkodik az emberekre.
- Nagisa-kun, Rei-kun, késtetek! – szólt oda a lány egy kissé idegesen, rájuk mutatva stoppert tartó kezével. – Hamarosan itt a verseny, keményen kell dolgoznotok.
- Elnézést, elnézést – nevetgélt a Hazuki fiú és szabad jobbjával kócos, szőke tincseibe túrt. – Hamarosan elkezdünk edzeni, de előtte beszélhetnénk valamiről?
- Valami baj van? – érdeklődte Makoto. Azonnal felállt ültéből és a fiúk felé lépdelt izmos lábain. Gou követte.
- Nem, semmi. Sőt! – izgatottan elengedte a még mindig sóbálványként viselkedő barátja kezét és a fiú felé ugrándozott. – Nagyon jó hírt akarunk elmondani, igaz, Rei?
Nem nyitotta szóra a száját, csak befeszült arccal bólintott. Fogait olyan erősen szorította össze, hogy lassan fájni kezdtek, ezért megpróbált lazítani. Az egész arca pipacsvörösnek tűnt, talán még a fülei is.
Eközben már Haruka is kikászálódott a medencéből, mert furcsának találta az összegyűlt tömeget. Nagisa őt is odarendelte maguk közé, ami Reit még nagyobb zavarba ejtette ezzel. Igaz, csupán három emberről volt szó, mégis tömegnek érezte, ezért inkább a talajt bámulta.
- Rei is én együtt járunk – jelentette be Nagisa kitörő lelkesedéssel, és azonnal a kék hajú karja után kapott, hogy magához ránthassa a fiút. Amaz meglepettségében kitátotta a száját, ahogy a szőke fiú magasságába került.
- Tényleg? – jött a meglepett kérdés Makoto szájából. Kis pír szökött az arcába, de aztán a szokásos kedvességével elmosolyodott.
- Mi? – döbbent le teljesen Gou és furcsa módon nagyon lelkessé és boldoggá vált. Kezeit összeérintve szorította mellkasához az iratmappát és bámulta a két izmos úszót egyszerre.
- Én már tudtam – mondta csendesen Haru és inkább lassú léptekkel sarkon fordult, hogy visszamehessen úszni.
- Mióta? – kérdezte Gou továbbra is csillogó szemekkel, ahogy közelebb araszolt a pároshoz, tekintetét kettejük között kapkodva.
- Ó, hát nem olyan régóta. Akkor történt… - fogott a mesébe Nagisa. Rei persze zavarba esve fordította el a fejét barátjáról és próbálta kizárni a kínos hallottakat. Ezek a részletek úgy érezte, inkább csak rájuk tartoznak. Ám ugyanakkor nagy kő esett le a szívéről, mivel a reakciók sokkal pozitívabbak lettek, mint azt valaha hitte. Lila íriszei végül a zöld szempárral találkoztak. Makoto kedves arca kissé megnyugtatta és elfeledtette vele, hogy Nagisa éppen a karja leszakítására készül az örömködő ugrálásában. Bár egyetlen további szót sem váltottak egymással, Rei mégis szinte hallotta a beszélgetésüket a fejében.
Gratulálok – sugallta Makoto a szemeivel.
Köszönöm, senpai.
Jól érzed magad?
Igen… Boldog vagyok.
Ennek örülök.
Makoto lassan lehúzta a törölközőt a nyakából és az úszószemüveget visszatéve a helyére elindult ő is a medence felé. Még jó pár hossza hátra maradt a kemény edzőprogramjából.
Rei fáradtan, a karját dörzsölgetve áztatta magát a forró zuhany alatt. Gou bár nagyon örült a szerelmüknek, azért mégis dühös maradt a késésük miatt és kötelezte őket arra, hogy maradjanak itt annyival tovább és edzenek szorgalmasan, amit meg is tettek. De éppen ezért, mire végeztek a Nap már jócskán közeledett a földhöz, vörössé varázsolva a világot. Kicsit üresebbnek tűnt az öltöző is a másik két fiú társasága nélkül.
A meleg eső annyira megnyugtatta, hogy nem is hallotta a lépteket maga mögött, csupán az ujjak érintésére eszmélt fel. Először a hátát simogatták meg, ám amikor meg akart fordulni, a vállaiba csimpaszkodtak és nem engedték.
Csak sóhajtva vette tudomásul a helyzetet. Bágyadt tekintettel bámulta a fehér csempéket, mialatt a zuhany ontotta magáról továbbra is a vizet. A simogató ujjak végigfutottak a gerincén, borzongást okozva a testében, majd amikor elérték a nyakát, szinte önkéntelenül is lehajtotta a fejét, élvezvén a helyzetet. Minden olyan… békésnek tűnt.
A kezek végül szépen lassan átnyúltak az oldalán és kidolgozott mellkasára fonódtak, miközben egy kócos fej nyomódott a hátához. Puha ajkakat érzett a lapockáján, ami izgalommal töltötte el, hát még az, ahogy Nagisa tenyerei szépen, lassan elhagyták a mellkasát és lefelé araszoltak. Amikor a vékony ujjak a combja tövéhez értek, akaratlanul is odakapott értük, de közben fejét idegesen hátrahajtotta. A szőke azonnal a nyakához bújt és nyelvével az érzékeny, nedves bőrt kényeztette.
- Engedj oda, Rei… - suttogta Nagisa olyan halkan, hogy a csobogó víztől éppen, hogy csak meghallotta.
A forró víz és a forró test alkotta satu egyszerűen megbénította. Engedelmeskedett a szavaknak és elengedte a barátja kezeit, hagyva, hogy azt csinálhasson vele, amit akar. Érezte, ahogy az ujjak lejjebb és mélyebb jutnak, mire ő összerándult. Nagisa minden egyes alkalommal olyan érzelmeket ébresztett fel benne, amilyet még nem tapasztalt, ez is egy volt közülük. A szőke nem csak látta ott, ahol más még soha, ez alkalommal meg is érintette. Finoman ért hozzá tagjához, amely miatt újra Nagisa csuklójához kapott, de meg nem állította a mozdulataiban. Csupán egyszerre ejtette mindez zavarba és töltötte el fantasztikus érzésekkel. A Hazuki fiú a szabaddá vált bal kezét újra végigfuttatta a kockás hason, egyre feljebb a dudorodó mellkas izmaihoz érve és gyengéd, cirógató mozdulatokkal simított végig élükön. Rei torkából halk sóhajok törtek fel, de ezt olyan zavarba ejtőnek érezte, hogy erősen az alsóajkába harapott.
Az érzések kavalkádja végül beteljesülni látszott. Mintha egy bombát robbantottak volna testében, vagy vulkán tört volna ki, miközben száját egy szavakhoz nem hasonlítható hang hagyta el. Kezével erősen megszorította Nagisa csuklóit, hogy az szinte fájt a szőkének, de nem szólt érte. Csupán csendesen örült, hogy ilyen hatással lehetett az általa olyan nagyon szeretett fiú testére és lelkére.
- Nos, Rei? – kérdezte halkan a fiú, elégedetten ölelve át újra a barátja mellkasát. Halkan kuncogott a sikerélményén.
De a kék hajú nem válaszolt, csak bágyadtan bámulta a zuhanyrózsát, amelyből továbbra is, szakadatlanul ömlött a forró és igencsak megnyugtató folyam. Teste szinte elernyedt Nagisa karjaiban, elméje eltompult.
De ez is egyike volt azoknak a pillanatoknak, amikor határtalanul boldognak érezte magát a szőke társaságában.