10.

Hermione halkan osont ki a konyhába egy kis vízért. Fülledt meleg éjszaka volt, egyike az utolsó nyári estéknek. Hálóinge izzadtan tapadt a hátához, meztelen talpa csattogott a hideg márványköveken.
Piton meglehetősen elnyűtten ment fel a laborja lépcsőjén. Zsongott a feje a rengeteg megválaszolatlan kérdéstől, miután a Malfoyok távoztak. A bájitalfőzés általában kikapcsolta, de a ma nem segített. Meleg volt, de a levegőben már érezni lehetett, hogy vihar készülődik. A sebesült lábában iszonyatosan lüktető fájdalom miatt minden időjárás változást megérzett. Nehézkesen szedte a lépcsőket, fogát összeszorítva próbált minél előbb a szobájába jutni, hogy aztán az ágyra vethesse magát. Az éjjeliszekrényén ott sorakoztak a fájdalomcsillapító főzetek, de ha csak tehette, mellőzte használatukat. Olyan szinten kiütötték, hogy utána napokig kába volt tőlük.
A szalonon átvágva meglátta a konyhaajtón át kiszűrődő fényt. Egy pillanatra megállt elgondolkodva azon, hogy utánanéz a fény okának, de fájós lába miatt másképp döntött, inkább tovább haladt.
A szobájában gyorsan megszabadult ruháitól, és elbotorkált a zuhanyig. A jeges víz kissé csillapította fájdalmát, de ez csak időleges megoldás volt. Kénytelen volt mégis a bájitalhoz nyúlni. Mély álomba szenderült, teljesen kizárva a külvilág zajait.

SS/HG

Reggel Hermionét egy cetli várta a napi teendőivel. Nem érdekelte hol van a ház ura, elégedett volt a csenddel, ami körbevette. Dúdolva tisztította az antik dísztárgyakat, és pár percig újra boldog volt. Mikor rájött jókedvének okára, tátva maradt a szája. A kis szalon óriási ezüsttükrében megszemlélteaz alakját. Nem merte elhinni, hogy tükörképe valóban visszamosolyog rá, méghozzá szélesen, elővillantva hófehér fogait. Képzeletben arcon csapta saját magát.

- Nem eshetek bele egy újabb mardekárosba, az legalább olyan lenne, miközben belegyalogolok a Temzébe habár nem tudok úszni! – motyogta maga elé. Tovább folytatta a portalanítást, és a fényesítést, de gondolatai minduntalan visszakalandoztak a huncut mosolyú szőkeségre.

A második reggel is csak egy cetli várta. Megrántotta a vállát, és nekilátott az aznapi munkájának. Bevásárolt, feltöltötte az éléskamrát, és ráérő idejében a bájitalkönyvét bújta. Szorgos magolását, egy barna bagoly kopogtatása zavarta meg. Az ablakhoz lépve felismerte állatot. Nagyot sóhajtott, mielőtt kibontotta volna a levelet. A madárnak szórt egy kis csemegét a párkányra, és olvasni kezdte a pergament. Legnagyobb megdöbbenésére nem egy Minervától származó - körmönfont kérdéseivel teleírt - levelet kapott, hanem Draco írt neki.

Granger!
Gondolom kistányér méretűre kerekedett a szemed, mikor rájöttél, hogy levelet küldtem neked. Megvallom én is csodálkozom saját viselkedésemen, de sajnos el kell ismernem azt a fájdalmas tényt, hogy nagyon magányos vagyok. A Roxfort felér egy zárdával, már ha a tanári karról van szó, mert a diákok nem panaszkodhatnak. Kár, hogy a szabályok nem engedik, hogy tanulókkal randizzak, egy-kettő nagyon szemrevaló a hetedikes évfolyamból. Vajon Piton is így gondolta a maga idejében? Egyszer majd megkérdezem tőle.
Amiért igazából zavarlak, az nem más, mint, hogy valójában szeretném megismételni a mi kis találkánkat. Félre ne értsd, nem randevút kérek tőled, de üdítően hatottál mostanában igencsak szürke hétköznapjaimra. Kérlek, ha még lélegzel ezen sorok olvasása után is, válaszleveledben add tudtomra, mikor lesz a következő kimenőd, amennyiben igényt tartasz a társaságomra. Zárom soraimat, mielőtt többszörös sokkot idéznék elő, és türelmetlenül várom válaszod.
Hódolattal: Draco Malfoy, Roxfort, SVK tanár

Hermione felnevetett, mikor végre újra pislogni tudott. Végül is nem olyan rossz fej ez a fiú, és igazán adhat neki esélyt a barátságra. De csakis arra! Eldöntötte, hogy bármennyire is kerget a nyilával Ámor, ezúttal kitépi a kezéből és beleszúrja annak a pimasz angyalnak a fenekébe. Nekiállt megalkotni a válaszlevelet. Az első változatot összetépte, és a darabokat elégette. Merő figyelmetlenségből úgy kezdte: Kedves Draco…
Már csak azért sem írna ilyet, mert az ő megszólítása is egy Granger volt.

Malfoy!
A szemem visszaszűkült eredeti méretére, bár meg kell mondanom, hogy ehhez elixírt kellett használnom. Fel is háborodhatnék azon, hogy mennyire nyomulsz, de inkább megszánlak, és neked ajándékozom a következő szombati napomat. Jól gondold meg, hova viszel, mert ritka rossz anyagi helyzetemben nem engedhetem meg magamnak, hogy én hívjalak el valamerre. Egyébként imádom a parkot, a vattacukrot, és vadkacsákat, de többet nem árulok el…
A szombati viszont látásra: Hermione Granger, Piton-rezidencia, házimanó
U.I.: Ha elcsábítasz egy diáklányt, soha többé nem állok szóba veled!

Somolyogva a madár lábára kötözte a levelet, és boldogan dőlt hátra a székében.
Késő este volt már, mikor megint üzenete érkezett. Olyan hirtelen pattant fel az ágyról, hogy megcsúszott a lába, és a fenekén landolt. Sajgó hátsóját simogatva nyitotta ki az ablakot. Örült neki, hogy Piton a világtól való teljes elzártságát is módosította a szerződésben, különben soha nem tudott volna levelet küldeni barátainak, amit Harryék igencsak furcsállottak volna.

Granger!
Természetesen boldogan elviszlek szombaton a parkba… olcsó mulatság vagy. Ne haragudj ezt muszáj volt. A diáklányok elcsábításáról vallott különböző nézeteinket megvitatjuk majd, ha találkozunk.
Még mindig hódolattal: Draco Malfoy
U.I: Házimanónak túl csinos vagy!

SS/HG

Szerdán frissen, kisimultan ébredt, annak dacára, hogy már kora reggel esett az eső, és ilyenkor mindig kissé melankolikus volt a hangulata. Reménykedett benne, hogy hétvégére megjavul az időjárás, különben lőttek a parkbeli sétának. Újabb cetli várta az antik kisasztalon. Mikor a kezébe vette, elgondolkozott egy pillanatra, hiszen már harmadik napja nem találkozott Pitonnal. Valahogy furcsa érzése támadt, száját összeszorítva lépkedett fel a férfi lakosztályához vezető lépcsőn. Többször kopogtatott, de csak halk nyöszörgés hallatszott ki a szobából.

- Piton professzor? – nyitott be, a kezében elkezdődő zsibbadást figyelmen kívül hagyva. Alig látott valamit, a drapériák be voltak húzva, és áporodott szag terjengett a levegőben, mintha napok óta nem nyitottak volna ablakot. Széthúzta a függönyt, mire az előbbi nyöszörgő hang felerősödött, de nem értette pontosan, hogy mit mondott a férfi. Óvatosan széttárta a bársony baldahint az ágykeretnél, és újra megszólította a férfit.

- Piton professzor? Jól van, uram? – Hermione nem mert férfi fakó, fehér színű vállához hozzáérni, ami kilátszott a paplan alól.– Uram, azt kérdeztem, jól van-e? – szólalt meg kissé erélyesebb hangon. Perselus lassan felé fordult. Az arca sápadtabb volt, mint általában, de a szemei úgy szikráztak, mintha lázas lett volna.

- Ha csak nem a reggelimet hozta fel, akkor ajánlom, sürgősen találjon ki valamilyen magyarázatot, miért zargat a saját hálószobámban! – rekedt hangja még így is, hogy láthatóan valami miatt le volt gyengülve, vészjósló volt. Hermione sértődötten húzta fel az orrát a kellemetlen stílusra, és máris visszavágott.

- Ha ágyba akarja a reggelit uram, akkor javaslom aludjon a konyhában! – Perselus dühösen felrántotta a paplant, és kimászott az ágyból. Csak egy alsónadrágot viselt, és a látvány igencsak meglepte a lányt, aki egykori tanárát eddig csak nyakig begombolkozva látta. Piton nem fordult el, kihívóan a lányra nézett, aki mindenfelé pillantott, csak a lenti régiókat ne kelljen néznie. – Felöltözne, kérem?- zavarában a hajával babrált, és elfordult az éjjeliszekrény felé. Legalább tíz bájitalos üvegcse sorakozott a kis szekrényen. Kérdőn a férfira sandított, aki éppen összefogta magán a köntösét.

- Nem tartozik magára – előzte meg a kérdést a férfi.

- Fájdalomcsillapító – közölte miközben a férfi összeszűkült szemébe nézett. Piton kérdőn felvonta a szemöldökét. – A sérülése - kezdte a lábára nézve -, három napja nem láttam... gondolom kiütötte magát. –Lesajnáló pillantást küldött felé.

- Takarodjon ki a szobámból, Granger! – üvöltötte a lány arcába. Hogy meri őt lesajnálni, mint egy nyomorék gyógyszerfüggőt!

- Már megyek is, uram – felelte teljesen higgadtan. – Azért, ha megkérhetem, vegyen egy zuhanyt, mielőtt lejön enni, borzalmas ez a testszag. – Piton azt hitte, ott helyben felrobban a dühtől. Hogy jön ez a kis csitri ahhoz, hogy az ő korábbi sértéseit most ellene fordítsa? Merlin a tudhatója, hogy az a maradék hét hónap milyen lassan fog eltelni, ha ugyan mindketten megérik a végét.

Miután a lány kegyeskedett kivonulni a szobából, végre képes volt fellélegezni. Ez a liba, nemhogy nem törődött az ő utasításával, még le is peregtek róla a szavai… Ki ez a nő, aki itt él vele, és mitől változik meg a magatartása percenként? Egyszer egy gyámoltalan kislány, máskor meg egy igazi kötekedő, szemtelen némber.

SS/HG

Zuhanyozás után felvette egyik frissen vasalt fehér ingét egy fekete szövetnadrággal. Mire leért az étkezőbe, már ott várta a reggelije, vagy az, ami arra akart hasonlítani. Mérgesen fújtatott az égett szalonna, a túl sós rántotta, és az ízetlen tea miatt. Otthagyta az egészet, és bekiabált a lánynak a konyhába, hogy a laborban várja. Mire a lány leért, Piton már felállított két üstöt a munkaasztalra. Hermione óvatosan érdeklődött az okklumencia órák után, de a férfi ingerülten közölte, amíg nem jön rá, hogyan érhetne el vele valami haladást, addig mellőzni fogják a dolgot.
Egy pillanatra megint elámult azon, hogy Granger milyen tisztelettudó vele. Megint megváltozott a magatartása, ez követhetetlen! Merlinre, a nők nem férfiembernek valók!
Piton előtt egy olyan bájitaltankönyv feküdt, mint amilyet a lány is használt az egyetemen. A közepénél szét volt nyitva, egy meglehetősen bonyolult receptnél.

- Ez kihívás lesz a maga számára, lásson hozzá! – utasította Hermionét. Elolvasta a receptet, miután összegyűjötte a hozzávalókat, amik mindig katonás rendben sorakoztak a polcokon. Piton eközben villámgyorsan összeállította a sebzáró főzet alapanyagait, és nekilátott a főzésnek. Legalább tizennyolc liternyit kellett a Szent Mungóba szállíttatnia. Csendben dolgoztak, csak a tűz pattogása és a kések hangja töltötte be a jól felszerelt, tágas labort. Hermione szerette ezt a légkört, a fűszeres hozzávalók illatát keveredve a kissé párás levegővel. Száját beharapva koncentrált, de az egyik hozzávalóval nem boldogult. Valahogy abszurdnak tartotta, egy borsónál nem nagyobb bogyótermésnek a héját lehántolni, anélkül, hogy a gyümölcshús ne károsodna. A negyedik bogyóját trancsírozta szét, mikor dühösen felcsattant.

- Aki ezt a receptet kitalálta, az egy időmilliomos volt, vagy legalábbis váliumfüggő! – Piton felkapta a fejét a lány méltatlankodására. Kisebb lángra vette a főzetét, ő már majdnem kész volt, hála a főzést gyorsító speciális technikának, amit ő maga fejlesztett ki. Hermione mellé lépett, és kivett egy termést a dobozból. A másodperc töredéke alatt meghámozta, és beledobta a fortyogó bájitalba. Hermione megkövülten nézte a férfi kezét, amit még mindig a bájital fölött tartott.- Ezt meg hogy csinálta? – kérdezte tágra nyílt szemmel.

- Gyakorlat teszi a mestert – felelte szórakozottan Piton. - Ósdi mondás, mint én magam, de igaz. – A lány a keze után kapott, mikor vissza akart térni a saját főzetéhez. Hermione zavartan engedte el a férfi karját, mikor Piton ránézett, és saját ruháját igazgatta, pedig semmi baj nem volt vele, azonkívül, hogy iszonyatosan állt neki.

- Ezeket a dolgokat kéne megtanítania. A recepteket én is el tudom olvasni, de amint látja, van, ami kifog rajtam, sosem teszem le a vizsgám, ha nem segít – kérlelőn nézett a férfira, akinek szemében megint megcsillanni látott valamit. Fejében hirtelen felbukkant az a kép, mikor még a durvább okklumencia oktatásban részesült. Most fejtette meg, mit is rejtett ez a sötét pillantás… Piton csalódott volt.

Csalódott, mikor rájött, hogy Grangert a bűntudata vezette vissza hozzá, hogy feladta az elveit. Nem örült a találkozásnak azon a napon, de még mindig szentül hitte, hogy a lányban van tartás. A beköltözése után rájött, hogy egy megtört lelkű fiatal nő, aki nem tud elszámolni a harc alatt mutatott viselkedésével. Kínozta, büntette, nem csak azért, amit vele tett, hanem mert nem bírta elviselni, hogy ilyen gyenge lett. A lány, aki gondolkozás nélkül Potter mellé állt, lehetett bármekkora is a veszély, meghunyászkodott előtte. Azt hitte ismeri… mikor igazi kis fúriává változott azon a füstös, véres napon legalább akkor még volt tartása.

Most megint csalódott. Az egyik legtehetségesebb tanítványa volt, ha nem a legjobb. Mégis siránkozik, dekoncentrált, és egy olyan egyszerű dolgot is képtelen véghezvinni, amit hatodéves korában már rutinosan meg tudott csinálni. Fogalma sem volt már, ki ez a nő itt előtte.

- Miért választotta a bájitaltan mester képzést? – Hermione lehajtotta a fejét. Hogyan mondja el, pont neki, aki mást se csinál, csak sárba tiporja az érzéseit! – Granger, feleljen, tudja, hogy kiszedem magából, ha akarom!

- Maga miatt… - olyan halkan mondta, hogy Piton szinte a szájáról olvasta le. – Annyira szerettem magát, hogy nem is gondolkoztam, mikor bejelöltem a választandó tantárgyaimat. Azt hittem, ha jól teljesítek abban, amiben ön is jó, akkor talán megváltozik rólam a véleménye. Mire feleszméltem, már az órákra jártam, és rá kellett jönnöm, hogy sok nálam tehetségesebb diák jár oda. De már nem tudtam leadni. Időközben arról is letettem, hogy meghódítsam Önt… Csak el akarom végezni az iskolát, soha nem leszek bájitalmester, de mégis végig akarom csinálni. – Fájdalom tükröződött a szemében, ahogy a férfire nézett. Reménytelen volt tudta jól, mégis akarta.

- Ostoba egy elképzelés volt – morogta, és visszalépett a félbehagyott munkájához. – Az érzelmei uralják a gondolkozását, bár ettől hívják a magafajtákat nőnek.

A hét többi napján szinte mindig a laborban voltak. Hermione ebédre és vacsorára hideg ételt, szendvicset készített Pitonnak. Azt legalább nem tudta elrontani. A férfi ellenérzéseit félretéve mutatott pár hasznos fortélyt a lánynak, amit Hermione hálásan fogadott. Nem volt éppen baráti a légkör bájitalfőzés közben, de korántsem volt olyan fagyos a levegő, mint más helyzetekben.
Azonban péntek este, mikor Hermione visszautasította a férfi másnapi különóra ajánlatát Piton zordan tekintett rá. Meglátása szerint még jócskán volt mit fejlődnie egy mestervizsgáig és nem látta be miért ne halaszthatná el a szabadnapját ezúttal.

- Azt hittem a tanulás mindennél fontosabb magának, Granger – Kimérten, karba tett kézzel nézett a lányra a bájitalgőzös laborban. – A barátai kibírnák egyszer, ha lemondaná a teázást. Ha előre akar jutni, akkor le kell mondania bizonyos dolgokról, ezt idővel maga is be fogja látni!

- Nem a baráti teázást mondanám le, ha holnap itthon maradnék… - elhallgatott és eharapta az alsó ajkát. Piton héjaként csapott le erre az árulkodó szokására.

- Randevúzik? – kérdezte némi döbbenettel.– Persze az mindjárt más.- Gúnyosan hunyorgott a lányra. Pakoljon össze, én mára végeztem itt. - Megfordult és kiviharzott a laborból.

Hermione álla a földön koppant a férfi reakcióját látva. Megpróbált az egyértelmű féltékenységi jelenet láttán nem elájulni, felbotorkált a földszintre. Piton a szalonban ült, láthatólag a kedvenc foteljében, mivel mindig azt foglalta el. Egy teli pohár aranyszínű folyadékot forgatott egyik kezében. A másikkal ütemesen dobolt a szék karfáján, és időnként belekortyolt az italába.

- Professzor, minden rendben van? – kérdezte finoman a lány, de válaszul, csak egy sötét pillantást kapott.

Perselus az elmúlt percekben gondolatban vagy ezerszer is megátkozta magát, amiért ilyen idióta reakciót váltott ki belőle a lány magánéletében beállt változás. Nem is érdekelte Granger, még mindig iszonyatosan irritálta az okoskodása, a szemtelen, pimasz odaszólogatásai. De akkor sem tudta megmagyarázni magának, hogy miért lett hirtelen ilyen dühös.

– Ha tudni szeretné akkor, csak úgy mondom, hogy nem randevúm…

- De nem akarom tudni, Granger! Nem tartozik rám, hogy kivel és hova megy, amíg tartja magát a megállapodásunkhoz! – kiitta az itala utolsó cseppjét, és a bárszekrényhez lépett, hogy újra töltse. – Nem érdekel a szánalmas magánélete, láttam belőle eleget, hogy tudjam ez az újabb románca is tiszavirág életű lesz. – Az okklumencia órákon látott képekre tett célzása felbőszítette a lányt. Szemöldökét megemelve fordult a lány felé, és rá emelte a poharát, mintha tósztot mondott volna az előbb.

- Látom, azok a képek csak nem mennek ki a fejéből, talán mégis jobban érdeklik, mint szeretné. Vagy talán azért zavarja, hogy esetleg randevúzom, mert nem tudja elképzelni, hogy hogyan akarhat egy férfi hozzáérni egy olyan valakihez, mint én? Egyébként is, Draco úriember, továbbá biztos vagyok benne, hogy nem csak ágyba akar vinni, végül is, nem a maga fia… Az ön ágya viszont sosem hűl ki, mert mások asszonyai melegen tartják! - hangsúlyán érezhető volt, hogy helyteleníti a dolgot. Gyáva dolognak tartotta, amiért más házasságát kezdi ki, ahelyett, hogy egy normális kapcsolatba lépne bele. Piton nem cáfolta a szeretői többes számára tett kijelentést, és harsányan felnevetett.

- Granger, ez még szánalmasabb volt, mint bármi amit eddig mondott – még mindig kuncogott. – Először is: Draco az a férfi, aki mikor hosszú évek után meglátta magát, örült, hogy ilyen szerencsétlen a helyzete. Komolyan azt gondolja, hogy merő kedvességből keresi a társaságát? Valami célja van a magától megszerzett információkkal, ostoba lány! Másodszor pedig: Nem hiszem, hogy a szexuális életemmel el kéne számolnom magának. De ha már ennyiszer szóba hozta, adok lehetőséget három kérdésre. Látom élénken tartja a kíváncsiságát ez a dolog… - Hermione a döbbenettől még levegőt is elfelejtett venni. – Rajta kislány, kérdezzen, utána én fogok, de ha nem él a lehetőséggel, akkor előveszem a rosszabbik modorom, és kiszedem magából, amit tudni akarok!

Hermione összeszorította a száját. Szívesen kérdezett volna, de nem akarta megszerezni ezt az örömöt a férfinak. Piton várakozóan felvonta a szemöldökét, várt egy kis ideig, végül mégis ő kérdezett.

- Miért zavarja ennyire a magánéletem? Ezek szerint nem tette még túl magát rajtam... - Hermione sértetten kapta rá pillantását.

- Ha nem lettem volna túl magán, az irántam tanúsított mély gyűlölete és gyalázatos magatartása már régen elvette volna a kedvem, attól hogy szerelmes legyek önbe! – felelte kimérten. Piton mélyen beszívta a levegőt, és visszafogta az indulatait.

Mikor a lány elindult a szobája felé, még utána szólt.

- Miért gondolja úgy, hogy én csábítom el a szeretőim? Fel sem merült önben az a változat, hogy én vagyok az „áldozat"? – Kiélvezte a szavaival elért hatást. Hermione dermedten nézett vissza rá.

Piton jól szórakozott a lány viselkedésén, gondolta kicsit tovább hecceli, csak a vicc kedvéért.

- Azt akarja mondani, hogy Narcissa Malfoy kezdett ki magával? – A hanglejtéséből érezhető volt, hogy kétségbe vonja ezt a lehetőséget.

- Látom, érti már… Miután Draco megkezdte tanulmányait a Roxfortban, az édesanyja meglepő gyakorisággal keresett fel… az egyik ilyen fogadóóra eléggé érdekesen zárult. Egyébként, ha jól emlékszem, maga is osztotta az ízlését egy ideig. – Hermione eleresztette a füle mellett az utolsó megjegyzést.

- Mrs. Malfoy felült az asztalra, és szétrakta a lábát? – kérdezte nevetve, majd rögtön el is hallgatott. Piton olyan képet vágott, mintha pontosan így történt volna. Azzal felállt a fotelből hátat fordított a lesápadt lánynak, és elindult fölfelé.

- Várjon, így volt? - kérdezte levegőt kapkodva.

- Sajnos nem élt a lehetőséggel, hogy kérdezzen, Granger. Nem vagyok köteles válaszolni! Jó éjszakát…

SS/HG

Hermione pár percig tűnődött mit vegyen fel a találkozóra, végül megvonta a vállát, és kivett egy egyszerű nyári ruhát. Végül is, ez nem randi, nem kell úgy kiöltöznie. Felvette fehér balettcipőjét, és rápillantott az éjjeli szekrényén lévő órára. Ha minden igaz, akkor Draco tíz perc múlva itt lesz.

- Jézus, nem Draco, hanem Malfoy… - dohogott saját elszólásán.

Üldögélt az ágyán, lóbálta a lábát, és játszott az ágytakaró rojtjaival. Pontban tizenegykor megszólalt a csengő. Felállt, és kisétált a szobából. Piton a szalonban ült, a bájitalos tekercseket vizsgálta, és nem úgy tűnt, mint aki ajtót szándékozik nyitni. Hermione kurtán elköszönt, a férfi fel sem nézett.

Draco nagyon jól nézett ki világos ingében, kék farmerjában és egy krémszínű zakóban. Udvariasan megdicsérte a lány külsejét, de Hermione nem reagált a bókra, csak a karkötőjét birizgálta. El is felejtette, hogy rajta van. A fiú észrevette a tétova mozdulatot, és egy gyors pálcaintéssel elvégezte ugyan azt az átalakító bűbájt, mint amit Piton.

- Köszönöm – hebegte meglepve a lány.

- Indulhatunk, szép hölgy, várnak a kacsák. – A karját nyújtotta, de Hermione nem fogadta el, inkább mellette lépkedett.

Amíg be nem értek a parkba, addig meglehetősen szótlan volt. A fiúnak feltűnt a lány tartózkodó viselkedése, de még nem kérdezett rá. Helyette elmesélte a héten vele történt dolgokat, és pár vicces momentumot, amit a kisebb diákjainak köszönhetett. Mikor Hermione még erre sem szólt semmit, bevetette az adu ászt.
Véletlen elkottyantotta, hogy egy hetedikes hollóhátas lány megkörnyékezte, és ő fontolóra vette, hogy elfogadja-e az ajánlatot. Csalódottan vette tudomásul, hogy a lány annyira belemerült a saját gondolataiba, hogy semmit nem hall meg maga körül, csupán a táskája pántjával babrál.
Hermione várta ezt a sétát, de tartott is tőle. Nem hagyták nyugodni Piton szavai, miszerint Dracót valamilyen hátsó szándék vezérli. Nagyon sajnálta volna, ha így lenne, de nem zárhatta ki a lehetőséget.

Elértek a park bejáratához, és szótlanul haladtak a kaviccsal felszórt úton. A fiú figyelmét lekötötte a többi ember, akiket kicsalt a jó idő a szabadba. Hermione lopva tanulmányozta partnerét, és próbálta eldönteni, hogy megbízható-e. Végül a gyomra kordulása vonta újra magára a fiú figyelmét.

- Éhes vagy? – hökkent meg. – Van a tó másik oldalán egy hangulatos étterem, ha gondolod, szívesen ebédelnék veled ott – Hermione bólintott, bár kínosan érezte magát emiatt, de az éhségére fogva elfogadta a felajánlást.

A pincér egyből odasietett hozzájuk, amint beléptek. Keresett nekik egy asztalt, és várta, hogy válasszanak valamilyen italt. Hermione maradt a limonádénál, Draco viszont fehérbort rendelt. A melegre való tekintettel mindketten könnyű salátát, és csirkét választottak. Draco azonnal nekilátott az ételének, Hermione viszont csak turkálta.

- Azt hittem éhes vagy – jegyezte meg tűnődve a fiú, ahogy nézte a lány játékát a villájával. – Granger, bökd már ki végre, mi bajod van, mert megőrülök tőled! – tüntetően abbahagyta az evést, és mélyen a lány szemébe nézett. Hermione elfordította az arcát, a tavat nézte, ahogy beárnyékolják a fűzfák. – Nehogy már könyörögnöm kelljen…

- Miért vagy velem? – kérdezte csendesen.

- Hát mert levélváltás útján megbeszéltük, hogy ma találkozunk - felelte automatikusan Draco. – Nem értelek.

- Úgy értem, hogy miért pont velem akarsz lenni? – kérdezte valamivel hangosabban.

- Már a múltkor elmondtam, hogy nem sok ember áll velem szóba és… - Hermione belevágott a szavába.

- Piton szerint valamilyen hátsó szándékod van! Szerinte elképzelhetetlen, hogy egyszeriben a barátom akarj lenni, mikor olyan szemét voltál velem az első találkozásunkkor. – Draco beleivott a borba mielőtt válaszolt volna.

- Nem voltam úriember akkor, ezt belátom, és elnézést kérek érte! – Valóban komolyan gondolta. – Nézd, Hermione – a lány felkapta a fejét a keresztneve hallatán -, tényleg nincs túl sok ember, aki szívesen tölti velem a szabadidejét, de azt a keveset megbecsülöm, és nem támadom hátba, akármit is mond Perselus. Egyébként nem érdekel, mit gondol rólam, csak azt szeretném tudni, hogy te is így érzed-e? Szerinted átverlek téged? – Selymes volt a hangja, és olyan kedvesen beszélt. Hermione ahogy nézte a fiú vonásait, belátta, nem hisz abban az ostobaságban, amit Piton állított.

- Nem, ne haragudj nagyon nem szép tőlem, hogy ezt gondoltam… Bár, ha visszatekintek a múltbéli viselkedésedre... – a szeme újra csillogott, és szélesen a fiúra mosolygott.

- Egy seggfej voltam, tudom. Te meg egy beképzelt kis liba, de borítsunk rá lepelt.

- Fátylat… úgy mondják borítsunk rá fátylat – kuncogott.

- Ja igen, nem vagyok túl jó ezekben a mugli mondásokban, taníthatnál párat – vigyorgott pimaszul a fiú.

Végre feloldódott a hangulat. Tettek egy nagy sétát a parkban, megkeresték a vattacukorárust, és a lány által jó előre bekészített száraz kenyérrel megetették a vadkacsákat. Draco újra elmesélte a hetedikes hollóhátas lánnyal kapcsolatos észrevételeit, mire a lány felháborodottan megfedte. A fiú jót nevetett a lány tanárnénis kioktatásán, főleg, hogy még csípőre tett kézzel szigorúan végigmérte. Késő délutánig lófráltak, majd elindultak kifelé.
Hermione kissé megborzongott, ahogy a nap elbújt érezhetően hűvösebb lett a levegő. Korholta magát, amiért nem hozott kardigánt, de a szőke férfi a segítségére sietett. Előzékenyen a vállára terítette a zakóját, és kicsit meg is dörzsölte a karját, hogy felmelegedjen.

Hermione egész nap szabad volt, így nem akart még visszamenni Piton házába. Draco készségesen állt rendelkezésére, bármerre hajlandó volt vele menni. A lány egy múzeumot javasolt, a mugli London egyik negyedében. Malfoy megvonta a vállát, ha ehhez van kedve a lánynak, akkor menjenek. Nagyon belemerültek az iskolás éveik kitárgyalásába, főleg abba, hogy mennyire utálták egymást. Draco igyekezte magát utólagosan kimenteni egy-egy goromba megnyilvánulása miatt, de végül mindketten belátták, hogy már nem érdekes, ami akkor történt. Viszont voltak olyan sötét foltok a fiú életében, amiket Hermione mindenképpen meg akart tudni. Az egyik kérdés, annyira meglepte a fiút, hogy véletlen nekiment egy parkoló autónak, aminek a szirénája máris hangos vinnyogásba kezdett. Gyorsan arrébb vonszolta a hahotázó lányt, és próbált természetesen viselkedni, ami nem volt könnyű egy kétrét görnyedt hölgyeménnyel az oldalán.

- Jaj, az oldalam, nem bírom! – nyögte könnyes arccal Hermione. – Hihetetlen, csak te lehetsz ilyen szerencsétlen, hogy elgázol egy parkoló autó! – Draco felhúzott szemöldökkel, karba font kézzel várta, hogy a lány végre lenyugodjon

- Roppant mód örülök, hogy így elszórakoztat a dolog… - Megfogta a lány karját, és a lépcsők felé vonszolta, hogy bejuthassanak végre a múzeumba. Pierre-Auguste Renoir kiállítás volt, vettek két jegyet, és bementek. A fiú úgy kezelte a mugli pénzeket, mintha babok lettek volna. Hermione meg is jegyezte, hogy túl nagy címletű bankjegyet adott oda, a kisebb is elég lett volna. Draco szégyenlősen elpirult.

- Mondtam, hogy nem értek a mugli dolgokhoz, hölgyem. De máris itt az első leckém, kérem, mondjon valamit erről a festőről.

Hermione úgy sorolta az adatokat, mintha könyvből olvasná: 13 éves korában porcelánfestőnek kezdett tanulni… később nemesek címereit festette. Renoir szívesen ábrázolt társadalmi eseményeket, az életöröm megnyilvánulásait. Az egyik leghíresebb ilyen képe a Bál a Moulin de la Galette-ben. Monet-től és a többi impresszionistától eltérően Renoir továbbra is törekedett szerepeltetni képeit a hivatalos Salon kiállításán. De emellett 1874-től nagy lelkesedéssel részt vett az impresszionisták első, majd a későbbi, 1876-os és 1877-es kiállításain is. Draco a karjára tett kezével jelezte, hogy több, mint eleget hallott. Most Hermionén volt sor, hogy elpiruljon, egyrészt a lexikális tudás fitogtatása miatt, másrészt zavarba hozta a fiú közvetlen viselkedése.

- Váltsunk témát, miközben körbenézünk – javasolta a fiatal férfi. – Mit is kérdeztél, az ominózus gépkocsis esett előtt? Ja igen, Pansyról érdeklődtél. – Hermione pár lépéssel előtte ment.

- Tulajdonképpen csak azt szerettem volna tudni, hogy valóban szerelem volt-e, vagy csak úri passzió? – kihívóan nézett vissza a fiúra.

- Pansy… sosem volt szerelem, de nem is úri passzió volt. Akkoriban még eléggé az apám hatása alatt voltam, sőt úgy is mondhatnám, hogy a szüleim irányították minden lépésem. Az ő életét is a szülei élték helyette. – Megállt egy kép előtt, és szemügyre vette. Hermione szorosan mellette maradt, nem akart lemaradni semmiről. – A Parkinson és Malfoy család jó hírnévnek és magas befolyásnak örvendett, és mi sem volt egyszerűbb, mint egyesíteni az erőket. Persze senkit nem érdekelt, mi mit akarunk, bár Pansy nem nagyon bánta a dolgot. Egy ideig nekem sem volt vele bajom, de aztán egyre követelőzőbb lett, folyton nyafogott valami miatt, és levakarhatatlanná vált.

- Ez bizony hosszú távon eléggé kellemetlen lehetett – jegyezte meg somolyogva a lány.

- A kellemetlen az volt, mikor a viselkedése miatt kerülni kezdtem, már amennyire ez a mardekár klubhelyiségén belül lehetséges volt, és hát… Na mit szépítsem, többször kapott rajta in flagranti bizonyos helyeken, mint ahányszor pislogtam. – Hermione kuncogni kezdett, és a kínos szót kántálta. – Valóban kínos volt. Ezután azt vártam, hogy a szüleim végre felhagyjanak az összeboronálásunkkal, de nem így történt. Kaptam némi fejmosást a viselt dolgaim miatt, és anyám kioktatott a diszkrét szeretőtartás etikettjéről. – A lány szíve nagyot dobbant a mondat végén. Ha Draco tudná, hogy az anyja milyen diszkrét ebben… Talán neki menne Pitonnak, ha kiderülne, hogy évek óta az anyja ágyasa. Nem szabad elmondania semmit, különben se tudná, mivel Piton azonnal visszaállította a titoktartási részt a szerződésben, miután Minerva távozott.

- Na és te meg Weasley? Vagy erről nem akarsz beszélni? – Hermione beharapta a szája szélét, végül bólintott.

- Ron nagyon rendes fiú, és én szerettem őt, csak erre már elég későn jöttem rá. Végül együtt voltunk egy ideig, aztán valami megváltozott. Amíg nem voltunk együtt, addig úgy gondoltam ő az, akiért a szívem örökké dobogni fog, aztán rájöttem, hogy egyáltalán nem illünk össze. – Draco közbevetette, hogy: szerencsére még idejében, mire a lány játékosan tarkón vágta. – A lényeg, hogy rájöttünk, nem vagyunk egymáshoz valók.

Jól érezte magát a fiú társaságában, túlságosan is jól.