11.

Hermione álmodozó mosollyal a szája szélén ébredt vasárnap reggel, szokásos mosakodásával sem tudta letörölni az arcáról. Pedig nem örült neki, hogy nem képes másra gondolni csakis Dracóra. Már nem is rótta meg magát, amiért nem Malfoyozza. Előző nap egy eddig ismeretlen oldalával találkozott, és határozottan kedvére való volt vicces fiatal férfi.
Szórakozottan állt neki a reggeli elkészítésének, és még akkor is vigyorgott, mikor az ételt lerakta Piton elé. A férfi csak egy percre nézett fel az újságjából, de így is látta, hogy a lánynak szokatlanul jó kedve van.

- Granger, a vigyorgásával elveszi az étvágyam – jegyezte meg, majd újra elmerült a napi hírekben.

- Elnézést, hogy nem vagyok olyan savanyú, mint ön – felelte pikírten. – Vannak olyanok, akik egyszerűen boldogok és kész. Draco… - elhallgatott, mielőtt még túl sokat mondott volna, de Pitont már így is túlontúl érdeklődővé tette.

A reggeli után mindketten levonultak a bájitallaborba, hogy folytassák a lány felkészítését. Piton ismét egy erőt próbáló bájitalt választott, de ezúttal ő nem főzött, helyette árgus szemmel kísérte a lány minden mozdulatát, ahogy előkészíti a hozzávalókat, és fellobbantja a tüzet az üst alatt. Hermionét más körülmények között zavarta volna az állandó figyelem, de ma nem tudott másra koncentrálni, mint saját kusza érzelmeire. Majdnem elmérte a porított kendermagot, az utolsó pillanatban eszmélt fel, hogy már beleborította az üstbe a szükséges két kanálnyit. Magában dúdolgatva vágta össze a többi hozzávalót, miközben a leírás szerint hétszer keverte meg a főzetet. Piton hátával a szemközti pultnak dőlt, karba font kézzel, szobor-merev arccal figyelte a lány munkáját, aprólékosan az emlékezetébe vésve minden kis rezdülését.

Hermione annyira nem figyelt oda, hogy az sem tűnt fel neki, hogy már feldarabolta a gyömbért, és ráérősen vagdosta tovább az asztallapot.

- Figyelemre méltó, milyen aprólékos munkával darabolja fel a munkaasztalt, de úgy vélem ez nem tartozott a hozzávalók sorához! – Hangja élesen csattant. Hermione Ijedten tette le a kést, laposan a férfira pillantott, aki szúrós szemmel méregette.

Természetesen a bájitala három óra főzés után éppen csak elfogadhatóra sikerült, amit Piton meg is jegyzett. Morogva várta, míg a lány rendet rak maga után. Dühítette, hogy Hermionét láthatólag nem nagyon törte le a munkája gyatra minősége, még mindig bágyadtan nézett maga elé, miközben tisztogatta a késeket.

Perselus most már biztos volt benne, hogy haladéktalanul beszélni fog Dracóval, mert kezdett gyanakodni arra, hogy ezek ketten máris rózsaszín álmokat gyártanak. Tudni akarta, mennyire komoly ez az ügy. Meglepődve vette észre magán a hirtelen feltörő ingerültséget. Még soha senki élete nem zajlott, ennyire az orra előtt, mérhetetlenül kíváncsivá vált. Nem tudta figyelmen kívül hagyni a lány viselkedésén végbement változást. Nem értette mostanában miért tölti az idejét Dracóval.
Száját enyhén elhúzva állapította meg, hogy Hermione tragikusan eljátszott viszonzatlan szerelme nem is lehetett olyan komoly az irányába, ha most hirtelen ilyen élénken érdeklődik Malfoy iránt. Egyébiránt nem különösebben hitt Draco érdeklődésében, még mindig azt feltételezte, hogy valami hátsó szándéka van ezzel a barátkozással. Tartott tőle, hogy hamarosan a lány is rá fog jönni erre, és akkor megint csalódott, szétszórt lesz. Nem kívánta vissza a szerződéskötéskör tapasztalt érzelmileg labilis Grangert. Tudta jól, hogy ő már épp eléggé meggyötörte, néha egészen halványan elöntötte a szégyen, ha az okklumencia órákra gondolt, de aztán felülkerekedett ezen az érzésen a sértettsége. Mindezek ellenére tudni akarta, hogy mi járhat a lány fejében, és nem utolsó sorban arra is választ akart kapni, hogy mi motiválja Dracót.

Míg a lány valami ebédhez hasonlót kreált a konyhában, ő a könyvtárszobába ment, hogy az íróasztalához ülve megírjon egy levelet. Próbált szokásához híven árnyaltan fogalmazni, de minduntalan azt vette észre, hogy konkrétumokra kérdez rá. Mardekáros lévén mindig úgy tette fel a kérdéseit, hogy az „áldozatai" észre sem vették, már válaszoltak is. Most azonban el kellett gondolkoznia, hogy fogalmazza meg úgy, hogy Malfoy válaszoljon is rá.

Draco Malfoy!

Sajnálattal vettem tudomásul, hogy mostanában nem volt alkalmam találkozni veled. Van valami különösebb oka az elmaradozásodnak? Szeretnék egy kicsit tájékozottabb lenni az újkeletű barátkozásodat illetően, mivel az ügyben érintett hölgynek eléggé szokatlan a viselkedése. Érdekelne, hogy ez összefüggésben áll-e veled. Értékelném, ha mielőbb felkeresnél, hogy elbeszélgethessünk egymással.
Perselus Piton

Átolvasta, majd összetekerte és a Prince-k címerével díszített pecsétnyomóval zárta le.
Fél perc sem telt bele, máris ott kopogtatott egy roxforti bagoly az ablakban. Képtelenségnek tartotta, hogy máris a Draco válaszát hozta volna vissza, így csak egy valakit tudott elképzelni, akitől a levél származhatott.

Száját elhúzva futotta át a sorokat, majd mérgesen csapta le a pergament az asztal lapjára. Minerva újabb látogatást ütemezett be a tanév kezdete előtti utolsó hétvégén, és úgy tűnt ezúttal magával akar hozni valakit.

Mikor a lány feltálalta az újabb ízlelőbimbókat támadó ételét, Piton mintegy mellékesen szóba hozta a jövő heti látogatást.

- Remélem, ez nem okoz problémát, de sajnálatosan a szabadnapjára esik a reményteljes teadélutánunk. – Várta a lány felháborodott reakcióját, de Hermione csak bólintott. Igazából egy cseppet sem bánta, hogy ily módon otthon tarthatta a lányt.

- A múltkori alkalommal nem sikerült meggyőzni Minervát.

- Biztosan azért, mert kedvesnek titulált – forgatta meg a szemét. – Ezúttal pontosan ezért fogom én a kezemben tartani a beszélgetés fonalát. Nem szeretném, ha még egy ilyen fiaskó történne.

SS/HG

Draco csalódottan vette tudomásul, hogy a lány nem tud időt szakítani a következő találkozójukra. Bár Hermione levele kedves volt, és a lány megígérte, hogy a következő szabadnapját vele tölti, mégis bosszús lett az elmaradt randevú miatt. Első gondolata az volt, hogy elkíséri Minervát a teázásra, de aztán meggondolta magát. Még mindig nem válaszolt Piton érdeklődő levelére, és valahogy nem volt kedve egy ilyen jellegű kényes beszélgetésbe bonyolódni a férfival, miután az idős boszorkány távozik. Sejtette, hogy előbb- utóbb Piton érdeklődni fog Hermionéhoz fűződő kapcsolatát illetően, de nem gondolta volna, hogy ilyen hamar megteszi. A maga részéről még semmi egyebet nem tudott mondani, mint hogy kölcsönös szimpátiával viseltetnek egymás iránt. Noha szívesen elismerte, hogy minden várakozását felülmúlta a lánnyal eltöltött idő, nem volt benne biztos, hogy a barátságon kívül valami mást is érez Hermione iránt.

SS/HG

Minerva a megszokott két kopogással jelezte a házigazdának, hogy megérkezett. Piton lassú, kimért léptekkel közeledett az ajtóhoz, majd szélesre tárta. A boszorkányt egy magas, barna hajú fiatal férfi követte, és miután kezet ráztak már azzal is tisztában volt kicsoda.

David Mc'Connor a boszorkány unokaöccse volt, aki nemrég végzett a mágikus jogtanácsosi karon, és a friss diplomások magabiztosságával lépkedett a szalon felé. Hermione épp ekkor lépett ki a konyhából kezében egy tálcán lévő teáskészlettel egyensúlyozva. Mikor letette, üdvözölte egykori házvezetőtanárát, és szégyenlős mosolyt küldött az ismeretlen felé. David kicsit meghajolt előtte, és a kezét nyújtotta.
Meleg, barátságos mosolya volt és vidáman csillogó zöld szeme. Egyből szimpátiát ébresztett a lányban. Piton távolságtartóan viselkedett a vendégekkel. Egyáltalán nem tetszett neki ez a módszer, ahogy az idős boszorkány próbált nagyobb rálátást szerezni a magánéletére.

Mint ahogy azt Piton jó előre megmondta, nem hagyta, hogy a beszélgetést a vendégei irányítsák. Rátért a Roxfort szokásos pénzügyeire, amivel lekötötte Minerva figyelmét egy időre. Következő témája a fiatal férfi munkájához kapcsolódott. Pár mondatban rákérdezett a távolabbi terveire, de igazából nem foglalkoztatta különösebben.

David készségesen válaszolt, a másik látható közönyét visszafogott érdeklődésnek vélte. Nem volt hozzászokva a mardekáros gondolkozáshoz. Pillantása időről-időre elkalandozott a lány felé, aki tényleg valós érdeklődéssel figyelt szavaira.

Piton minden ilyen lopott pillantást észrevett, és magában a sárga földbe döngölte a mosolygó férfit. Még abban sem volt biztos, hogy Hermione és Draco milyen kapcsolatot ápol egymással, erre máris itt az újabb bájgúnár. Egy ízben David megdicsérte a lány ruháját, amit Hermione elpirulva konstatált. Piton a teáscsészéjébe fojtotta gúnyos mosolyát, soha nem tartotta sokra az efféle felszínes bókokat.

- Tudja, Hermione, az unokaöcsém nemrég tért vissza Londonba, és sajnálatos módon még nincs partnere az ez-évi, Mágiaügyi Minisztérium által megrendezésre kerülő őszi bálra. – Kis hatásszünetet tartott. – Gondoltam talán ön szívesen elkísérné. - Hermione fülig vörösödött és csak habogott. Zavarában a karkötőjét babrálta egész addig, amíg Piton szúrósan rá nem nézett. Minerva figyelmét nem kerülte el ez a kis közjáték.

- Kérem bocsásson meg Minervának, a nagynénémben egy kerítőnő veszett el. – David kedvesen elmosolyodott, Minerva viszont nem vette jó néven a fiú pimaszságát.

- Nem hiszem, hogy ilyen rövid idő alatt ideálisabb partnert találnál!– Jelentőségteljesen Hermionéra nézett. – Miss Granger nagyon intelligens, kellemes ifjú hölgy csak bátorkodtam szóba hozni a dolgot. – Hermione jobbnak látta, ha közbeszól.

- Szívesen elkísérem, David, persze ha valóban az én társaságomban…

- Nagyon örülnék, ha együtt mennénk, sokat hallottam már önről. Alig várom, hogy közelebbről is megismerhessem! – Nagyot kortyolt a teájából látszott, hogy kissé zavarba jött.

- Úgy tudom, Perselus, te is hivatalos vagy az eseményre. Ha nincs kísérőd szívesen veled tartok – Minerva fejét kicsit oldalra billentette. Piton nem ment bele a játékba, pontosan tudta mit akar elérni a nő. Hermionét könnyedén kijátszotta azzal, hogy rászabadította az unokaöccsét. Tisztában volt a céljaival. Az este folyamán David nyilván élénken fog érdeklődni a lány mostani munkájával kapcsolatban, és utána Minerva mindent ki fog szedni a fiúból.

- Köszönöm, Minerva, de már gondoskodtam megfelelő hölgytársaságról az estére. – Hermione magában azt fontolgatta, vajon kinek a feleségét viszi magával. – Mindenesetre örömmel veszem, ha majd ott találkozunk –Olyan hűvösen válaszolt, hogy a levegő is megfagyott egy percre.

Minerva tudta, hogy most nincs értelme tovább firtatni a dolgot. Hogy elterelje a figyelmet, tanácsokkal látta el Hermionét, hol érdemes báli ruhát vásárolnia, sőt felajánlotta, hogy akár el is kíséri. A lány kedvesen hárította a felajánlkozást, de észben tartotta a javasolt boltokat. Kezdte ő is kicsit soknak érezni a nő ravaszkodását.

David még mindig szélesen mosolygott rá, egyre jobban zavarba hozva ezzel a lányt. Szórakozottan babrálta a karkötőt, ami minduntalan megcsillant a fényben, emlékeztetve az idős boszorkányt arra, hogy már a múltkori alkalommal is rá akart kérdezni. Szép darab volt, de sehogy nem tudta összeegyeztetni a lány eddig megismert stílusával.

- Nagyon mutatós darab, kedvesem. Ha nem vagyok túl indiszkrét, megkérdezhetem, honnan van? – Piton és Hermione összenéztek, és magukban mindketten elkönyvelték, hogy Minerva nagyon is indiszkrét. David feszengeni kezdett, szokatlannak és illetlennek tartotta a nénikéje viselkedését. – Családi örökség?

- Hát, ööö… - Hermione agya gyorsan forgott, de nem tudott mit kitalálni. Segélykérően pillantott Pitonra, de úgy tűnt ő is a megfelelő magyarázaton töri a fejét.

- Még egy kis teát, Minerva? – A férfi legjobb tudása szerint próbálta elterelni a figyelmet. – Esetleg egy kis skót wiskyt? Tudom, hogy kedveled.
Az idős boszorkány nem hagyta magát.

- Nem, köszönöm, nem kívánok semmit – felelte Minerva. – Hermione nem is válaszol? – Szó szerint kikövetelte a lányból a választ ugyan kiváltott az unokaöccséből egy helytelenítő pillantást, de nem törődött vele.

- Igazság szerint… Perselustól kaptam – szeretett volna elsüllyedni a díszpárnák közé. Minerva a férfira emelte döbbent, fürkésző pillantását, aki szokásos érzelemmentes arcával nézett vissza rá.

- Értékesebbnek látszik, mint amilyen – közölte szárazon. – A tekercsekért érzett hálámat próbáltam vele kifejezni. – Szíve szerint ott helyben megfojtotta volna a lányt. Hogy tehetett már megint egy ilyen felelőtlen kijelentést?

- Azt hittem, azt azzal tetted, hogy felvetted magad mellé Hermionét. – A boszorkány nem hagyta magát lerázni. Pitont kezdte egyre jobban bőszíteni ez a fajta viselkedés. Nem volt hozzászokva, hogy a saját otthonában vallatóra fogják.

- Nos úgymond nagyrabecsülésem jeleként ajándékoztam neki a karkötőt.– Ezzel be is fejezte a magyarázkodást.

- Érdekes… - Minerva megráncolta homlokát. - Ez újfent egy olyan gesztus, ami merőben eltér ez eddig tapasztalt viselkedésedtől. Tudod, Perselus, különös meglepetéseket okozol nekem mostanában. – Hangjában volt valami irritáló kedvesség, amitől az ember libabőrős lett.

Megmondanád, hogy mégis mi érdekel pontosan a karkötővel kapcsolatban? – rivallt rá Piton. – Nyilván van egy konkrét teóriád, és ha jól sejtem, mi az, megmondhatom, hogy semmi sem áll messzebb a valóságtól, mint az, amire gondolsz. – Hermione próbált közbeszólni, mert úgy tűnt, Minerva és Piton bármelyik pillanatban egymás torkának esik.

- McGalagony professzor, azt hiszem a múltkor kissé kétértelműen fogalmaztam, és ez vezethetett a félreértéshez. – Próbált úgy tenni, mintha magabiztos lenne, de belül nem volt az. – Perselus – a férfi haragosan pillantott rá, már tudta, hogy jobb lett volna Piton professzort mondania. –, valóban sokkal kedvesebb velem, mint az iskolában, ami alatt azt értem, hogy kevésbé ingerült és visszafogottabb. Nem kell ebbe semmit belemagyarázni, és a karkötőnek sincs jelentősége.

- Én csak barátságosan érdeklődtem – színlelt ártatlanságot a nő.

- Barátságosan? – horkantott Piton. – Szó szerint vallatsz minket! Minden tiszteletem a tied, de nem tűröm, hogy kétségbe vond a szavunkat, elfogadhatatlan a mostani tolakodó magatartásod, Minerva! – Az idős boszorkány egy pillanatra elsápadt, de aztán gyorsan összeszedte magát.

- Nem kéne ilyen módszerekhez folyamodnom, ha nem titkolóznátok annyit! – Hermione beharapta az alsó ajkát és bátortalanul megérintette Piton alkarját, amit a férfi dühösen rázott le magáról.

- Pontosan olyan, vagy, mint Albus! A magánélet fogalma előttetek mindig is ismeretlen volt. Én sem vájkálok előszeretettel a te életedben, leszel szíves te is visszafogni magad! – Tüntetőleg összefonta maga előtt a karját még mielőtt a lány megint hozzáért volna.

Kínosan hallgattak egy ideig. Minerva a teáscsészéjével játszott, Hermione pedig Pitonről a nőre kapkodta a pillantását.
Az egyre feszültebb légkört végül David törte meg. Még egy órán keresztül beszélgettek nyugodtabb témákról, aztán a fiatal férfi kimentette magát valami halaszthatatlan ügy miatt. Sűrű szabadkozások közepette elhagyta a Piton-rezidenciát, nem sokkal később nagynénje is követte.
Minerva az ajtóban azonban nem bírta megállni, és újból vitát provokált.

- Mélységesen megsértettél azzal, amit a fejemhez vágtál. Szégyenben maradtam az unokaöcsém előtt! – mérgesen villámló tekintettel vizslatta a férfit. – Illene bocsánatot kérned!

- Rögvest eleget teszek a kívánságodnak, miután te is elnézést kértél Miss Grangertől és tőlem! – sziszegte a nő arcába, az ajtót tartva.

- Azt várhatod! – prüszkölte. – Hermionétól még hajlandó vagyok elnézést kérni, de téged semmivel nem sértettelek meg!

- Úgy gondolod? – hangja fenyegetően barátságos tónust vett fel, de ez nála sosem jelentett jót. - Mostanában ne siess a következő látogatással azt javaslom!

Piton szó szerint bevágta Minerva mögött az ajtót. Szemét lecsukta, és vett pár mély lélegzetet, mielőtt visszaindult volna a szalonba. Hermione tudta, hogy bajban van és máris nekiállt egy védőbeszédet gyártani, mikor a férfi rámordult.

- Sajnálom, nagyon sajnálom, stresszhelyzet volt! Ilyenkor még annál is rosszabbul hazudok, mint általában – Piton szája elnyílt.

- Azt vettem észre… Még hogy tőlem kapta, hogy mondhatott ilyet? Arra már nem is akarok kitérni, hogy megint a keresztnevemen szólított! – A bárszekrényhez nyargalt. Mióta a lány betette ide a lábát, az alkoholfogyasztása megtriplázódott. – Mondtam, hogy ne mondjon semmit, csak ha… - Hermione közbevágott.

- Igen, csak ha kérdeznek. Nos, a honnan van a karkötőd, nekem kérdésnek tűnt, uram! – válaszolta ingerülten.

- Merlin, adj nekem türelmet, hogy elviseljem, amit nem tudok megváltoztatni, változtasd meg, amit nem tudok elviselni és adj egy igazán jó okot, amiért ne öljem meg most ezt a pimasz libát! – mennydörögte.

- Talán inkább McGalagony professzort kéne eltennie láb alól, azzal több gondot oldana meg! – kiáltotta vissza a lány. – Szerintem sokan hálásak is lennének érte – morogta az orra alatt.

- Na hiszen, ilyet sem halottam még egy griffendéles szájából. Megfontolandó ötlet, még az Azkabant is megreszkírozhatnám, a népszerűségért mindent! – Piton gúnyos mosoly mögé rejtette az elszólás felett érzett helyeslését. – Mindazonáltal, arra szeretném még egyszer nyomatékosan megkérni, hogy figyeljen oda arra miket ejt ki a száján, ha olyan megátalkodott kombinálós skót boszorkányokkal beszél, mint Minerva! Úgy vettem észre, a hazugságai személyfüggők, mert nekem például kitűnően elő tudja adni a lódításait.

- Miről beszél? Csak mondjon egy alkalmat, mikor hazudtam magának… és ne a diákkoromból halásszon elő valamit! – tette hozzá karba font kézzel.

- Azt állította, hogy tud főzni, többek között! – morogta a lány felé.

- Azt nem magának hazudtam, hanem az interjúztatónak! – vágott vissza sértetten.

- Érzésem szerint, ha még egyszer kiteszi az ízlelőbimbóimat egy levesnek csúfolt valami elfogyasztásának, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy merénylet áldozatává váltam! – morogta félig komolyan. – A sírkövemen ez áll majd: meghalt, mert megpróbálta magába erőltetni Granger főztjét… - Hermione zavarában elvörösödött, amin Piton jóízűen felnevetett.

- Rendben nem tudok olyan jól főzni, de ettől még nem vagyok hazudósabb, mint maga… sőt! – kihívóan tekintett a férfia. – Nagyrabecsülése jeleként kaptam a karkötőt? Érdekes nekem egészen úgy rémlik, hogy ez egy tetves bilincs!

- Az én hazugságaim, csak elferdítései voltak az igazságnak. Részben igaz is volt, mivel tényleg nagyrabecsültem, hogy feltétlenül itt akart dolgozni, és így jutalmaztam érte. De úgy vélem, mindketten jobban jártunk ezzel a verzióval, mint az igazsággal, amit a griffendélesek olyan nagyra tartanak – gúnyolódott.

- Maga egy lehetetlen alak! – dörmögte Hermione felhúzott orral.

- Mondtak már rám rosszabbat is, de ettől még nem dől a fejemre a ház, Granger. – Egészen közel lépett a lányhoz, a kezük összeért, ahogy ott álltak egymással szemben. Piton egy hirtelen mozdulattal elkapta a lány karját. Maga elé tartotta a lány csuklóját, és behatóan tanulmányozta a karkötőt. – Sosem kaphatna tőlem ilyet! - Nem magyarázta el miről beszélt.

Magára hagyta a zavarodott lányt, és elindult, hogy eltegye magát holnapra.

SS/HG

A varázsvilág tehetősebb, befolyásosabb emberi szombat este már mind bálra készen várakoztak az otthonaikban. Ez volt az év egyik legfontosabb társadalmi eseménye. Fontos üzletek és barátságok köttetnek az estély alatt, és olykor még románcok is szövődnek a jótékony félhomályban, ami nem volt elhanyagolható szempont. Nem volt kötelező párral érkezni, a miniszter nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy megannyi petrezselymet áruló hölgy él a mágusvilágban, mint ahogy agglegények is szép számmal éltek London szerte.

Hermione félszeg mosollyal karolt bele Davidbe, mikor beléptek az ajtón. A kabátjukat már leadták, a lány be is zsebelt egy kedves bókot a férfitől, mikor pillanthatta meg világoskék estélyiruháját. A ruha egyszerű szatén anyaga lágyan kísérte végig Hermione felsőtestét a csípőéig, majd kiszélesedve körülölelte alakját. A dekoltázsrészt néhány művészien elszórt gyöngy díszítette, nem volt hivalkodó, de mégis pazarul nézett ki benne.

Kíváncsian hordozták körbe pillantásukat a kissé zsúfolt, de ízlésesen berendezett teremben. David észrevette néhány volt évfolyamtársát, és feléjük kormányozta a lányt. Hermione jóízűen nevetgélt a többi jogtanácsossal, el kellett ismernie, hogy a közhiedelemmel ellentétben nagyon is jó kedélyűek, és szórakoztatóak. Persze mindig akadnak kivételek. David egész este körülötte sündörgött, mindig ellenőrizte, hogy van-e ital a kezében, hogy nem akar-e friss levegőt szívni. Többször megtáncoltatta, ám az egyik utolsó táncuk alkalmával, pont Piton és Narcissa Malfoy kettőse mellé kerültek. David udvariasan köszönt a párosnak, Hermione arcát viszont elöntötte a pír, zihálni kezdett, úgy érezte elfogyott a levegője. Egy szó nélkül kibontakozott a férfi karjaiból, és átszelve a tömeget, a nyitott ajtók felé sietett. David szem elől tévesztette, és tévedésből a mosdók felé indult, miközben megpróbálta megtalálni.

- Jól vagy, szépség? – Hermione meghökkenve fordult a hang irányába. Darco talpig fekete szmokingban kifogástalanul, jóképűen festett. Huncut mosolyát rávillantotta a lányra, máris feledtette vele rosszullétének okát.

- Draco, nem gondoltam, hogy te is itt leszel… - puhatolózott óvatosan. – Örülök neked, jó, hogy itt vagy.

- A minisztérium küldött meghívót, mint partiképes agglegénynek – fintorgott. – Valami káprázatosan nézel ki, ma este, nem gondoltam volna, hogy Perselus is eljön, méghozzá veled. – A feltételezés meghökkentette a lányt.

- Nem együtt jöttünk… különben meg úgy vettem észre, ő édesanyáddal érkezett – jegyezte meg sértődötten, ami a fiúnak is feltűnt.

- Anyám apámmal jött, Perselus bizonyára egyedül érkezett, mert mással még nem láttam az este folyamán, csak velük. Hermione arca egy pillanatra felderült, majd ugyan olyan gyorsan vissza is változott szomorkássá. – Nem kedveled a szüleim, nem hibáztatlak, én sem értem már meg őket. – A hangjában érezni lehetett a beletörődést.

Hermione vigasztalóan megérintette a férfi karját. Egy ideig egyikük sem szólt egy szót sem, álltak a hűs szellőben, hallgatták a kiszűrődő zene foszlányait. Néhány csendes perc elteltével Draco a lányhoz fordult, átvetette Hermione karját a nyakán, és mintha ez lenne a legtermészetesebb, lágyan ringatózni kezdtek a felcsendülő melódiára. Hermione a szőke férfi vállára hajtotta a fejét, élvezte a másik testéből áradó meleget, az édeskés arcszeszt, amit használt. Pillanatok alatt megszűnt körülöttük a világ, és csak táncoltak, meghitten, egyre szorosabban ölelve egymást.

- Ez, most nagyon jó… itt veled – mormolta Draco a lány fülébe.

Hermione óvatosan felemelte a fejét, mélyen a férfi szürke szemébe nézett. Volt idő, mikor úgy gondolta, azokban a szemekben csak gyűlölet, és gonoszság lakik, de most csak pajkosságot, és sajnálatra méltó szomorúságot, magányt látott bennük. Draco olyan szelíden simogatta ki a lány arcából a kósza tincseket, ahogy a homokot fújja a szellő a tengerparton. Mindkettőjük fejében, ugyanaz a kérdés dübörgött: Mire vársz? Draco kezével megtámasztotta Hermione tarkóját, és olyan közel húzta az arcát, hogy a szájuk már csak milliméterekre volt egymástól.

David és Perselus szinte egyszerre léptek ki a teraszra, hogy szemtanúi legyenek egy meghitt pillanatnak Hermione és Draco között. David lemondóan sóhajtott, mikor észrevette a párost, de Piton nem volt ennyire elnéző. Halkan a két fiatal mellé lépett, és a csókot megelőző pillanatban hangosan megköszörülte a torkát.

- Khm… látom, élvezitek a bált! - Hermione ijedten ugrott hátrébb. Piton egyenesen a fiatal férfi felé fordult. – Draco, ha emlékezetem nem csal, mindig is nagyra voltál azzal, hogy betéve tudod az illemet, és alkalmazni is képes vagy. - A szőkeség zavartan nézett rá. – Azt, hiszem alaposabban felül kell vizsgálnod önön erényeidet, mivel éppen most készültél elcsábítani egy olyan ifjú hölgyet, aki más kísérővel érkezett az estélyre. – Fejével, a háttérben zavartan álldogáló David felé intett.

Hermione elszégyellte magát, Davidhez ment, és bocsánatot kért tőle a viselkedése miatt. A férfi nem tagadta csalódottságát, az este záróakkordját illetően, de készségesen felajánlotta baráti szolgálatait, amit Hermione hálásan fogadott el. Mc'Connor biccentett a másik két férfi felé, és visszament a bálozók közé.

- Ccc…, az még hagyján, hogy elhagyta a partnerét, kisasszony, de hogy ily módon találja meg önt újra – színpadiasan felsóhajtott. – Sosem gondol a jó hírére? – Hermionéban ekkor elszakadt valami. Olyan ideges lett, hogy a levegő szinte vibrált körülötte.

- Ha gondolnék a jó híremre, akkor nem egy ilyen besavanyodott, gonosz, vén kéjencnél vállaltam volna állást, mint maga! – Piton arca elszürkült. – Egyébként, ha már ennyire érdekli, David nem úgy volt a partnerem, ahogy azt maga gondolja, de Dracóra annál inkább mondhatjuk ezt! – Karon ragadta a szőke férfit, és visszamentek a terembe. A tömegen Dracót maga után húzva, a kabátjaikat elhelyező boszorkányhoz vonult. Csak akkor szólalt meg újra, mikor már kint álltak az épület előtt.

- Ne haragudj, de nem bírtam volna ott maradni ezek után. – A férfi nevetve ölelte át. – Nincs kedvem hazamenni, biztosan megint csak vitatkoznánk Pitonnal…

- Akkor mit szeretnél csinálni, Hermione? – Egy kevés játékosság és jókedv bújt meg a hangjában. Őt nem érintette ilyen érzékenyen, hogy Piton a fejére koppintott, ez előfordult már máskor is.

- Nem tudom, lehet hogy egy szállodába kéne mennem. – Darco zavart pillantására hozzátette.– Holnap szabadnapos leszek, szóval úgysem maradnék otthon. – Ellépett a fiútól, hogy az utca végébe sétáljon, ahonnan feltűnés nélkül hoppanálhat.

- Nem szívesen hagynálak egyedül, most, hogy ilyen ideges vagy.

– Meg amúgy sem - tette hozzá magában.

- Mit szólnál, ha nálam éjszakáznál, a roxforti lakosztályomban? – Újból felnevetett a lány elkerekedett szemeit látva. – Majd én alszom a kanapén, át tudom alakítani ágynak, varázsló lennék, vagy mifene. Persze, ha nem akarsz a társaságomban huzamosabb időt eltölteni, azt is megértem…– Hermione habozott egy percig, aztán bólintott.

- Menjünk!