13.

Perselust egyre jobban érdekelte, mi válthatta ki a lányból ezt a hirtelen fellángolást. Két hét telt el a minisztériumi bál óta, és Hermione lobbanékony kedve még mindig nem csillapodott. Lassan mindennapossá váltak a viták, bájitalfőzés közben sem tudtak maradéktalanul a munkájukra koncentrálni. A férfivel eddig szinte soha nem esett meg, hogy elrontott egy bájitalt, de a lány magatartása elvonta a figyelmét minden másról, így a héten már a második főzetét öntötte a mosogatóba. Hermione nem bírta szó nélkül hagyni az eseteket, minden alkalommal a férfin köszörülte a nyelvét. Perselus próbálta megfegyelmezni a lányt, minden szóváltás után büntetést osztott ki neki. Granger lassan annyi undorító bájital-alapanyagot pucolt meg, mint a roxforti diákok együttvéve egy félév alatt.

Piton hitetlenkedve vette tudomásul, hogy a késő esti, gyakran hajnalba nyúló büntetés semmit nem használt. Egy idő után nem érdekelte; tudni akarta, meddig megy el a lány. Van-e mersze még tovább feszíteni a húrt, vagy újra meghunyászkodik?

Ha őszinte akart lenni magához, ez a vadóc lány sokkal inkább kedvére való volt, mint az, akit könnyű szerrel megfélemlített.

Pitont meglehetősen bosszantotta a lány egyre növekvő közönye. Amíg Draco nem lépett a képbe, egyenesen élvezte, ha egy-egy megjegyzéssel kellemetlenséget tudott okozni Hermionénak, ám egy ideje leperegett minden olyasmi a lányról, ami a korábbi iránta táplált érzelmeivel volt kapcsolatos.

Eddig szíves-örömest elkerülte a kotnyeles nőszemélyt, nem jelentett neki problémát, ha napokig nem látta, de mióta Draco bekerült a látómezőbe, többször ő maga provokálta ki a szóváltást, csak hogy a közelében lehessen. Kíváncsi volt rá, érdekessé vált számára, és nem utolsósorban sértette férfiúi hiúságát, hogy a lány egykori rajongásának ma már nyoma sem volt.

- Ha még egyszer úgy fogja meg azt a tőrt, Granger, akkor most már kénytelen leszek drasztikus módszerekhez folyamodni! – morogta Piton, és a lány mögé állt, hogy visszafordítsa a csuklóját a helyes irányba. Hermione gyomra megremegett , ahogy a férfi mellkasa a hátának préselődött, de arcán semmit nem lehetett észrevenni zavarából.

- Nem tudom sokáig ebben a szögben tartani a karom – panaszkodott, és kibújt az „ölelésből". – Ugyanúgy fogom felvágni a ginszenggyökeret, mint eddig, semmit nem fog veszíteni a hatásából.

- Magánál sokkal okosabb emberek találták ki, hogy mit hogyan kell felvágni! – kiabálta Piton türelmét veszítve. - Elegem van abból, hogy napok óta azon kell magával vitatkoznom, hogy mit miért kell csinálnia. Jól figyeljen, Granger, mindent úgy csinál, ahogy mondom, mert én azt kértem magától! Értve vagyok? – Olyan közel lépett a lányhoz, hogy Hermione érezte a lehelete melegét az arcán. – Ha nem tetszik, amit mondok, másképpen is rávehetem, hogy megtegye…

- Forduljon fel! – sziszegte a lány, és kirohant a laborból.

Ez volt a tegnapi nap fénypontja. Piton már bánta, hogy nem bírta fékezni az indulatait, de a bájitalkészítést nagyon komolyan vette. Egyszerűen nem bírta nézni, ha valaki nem az előírás szerint dolgozott. Vacsorára egy jó nevű étteremből rendelt ételt, mint ahogy az elmúlt napokban is tette, mióta négy kilót lefogyott a lány főztje miatt. Grangernek is ugyanazt választotta minden alkalommal, mint saját magának. Eddig, ahogy észrevette, a lány elcsipegetette legalább az ételek felét, de tegnap este érintetlenül hagyta ott a konyhapulton.

Hermione persze nem látott át ezen a nyakatekert mardekáros gondolkodásmódon. Meg volt róla győződve, hogy Piton szimpla rosszindulatból kötözködik vele állandóan, pedig az utóbbi időben már sokkal jobban teljesített a laborban.

SS/HG

Gyakran megírta Dracónak a másik férfi kibírhatatlan viselkedését. A szőke mosolyogva olvasta a sorokat, tisztában volt vele, hogy ezek gyenge próbálkozások Perselus részéről. Akár fel is világosíthatta volna a lányt, de jobban élvezte a mostani helyzetet. Az elmúlt két hétben csak levél útján tudtak érintkezni, mivel Minerva nem kevés hátsó szándékkal állandó ügyeletre osztotta be a férfit. Még mindig nem emésztette meg, hogy kiütötte a nyeregből az ő fess unokaöccsét. Hát még, ha tudta volna, hogy igazából nem is Draco jelentett veszélyt a a lányra nézve.

Kedves Draco!

Szét tudnék robbanni mérgemben, annyira felidegesített ez a vén denevér! Hetek óta a laborban rostokolok vele, és készítem a nehezebbnél nehezebb főzeteket, de ő mindenbe beleköt: hogy tartom a kést, melyik kezemmel keverem a főzetet, az üst melyik oldaláról szórom bele a hozzávalókat… Az őrületbe kerget, folyton vitatkoznunk, és úgy tűnik, már semmivel sem vagyok képes megsérteni. Pedig elhiheted, hogy keményen próbálkoztam, de minden azonnal lepereg róla. Egy rakás büntetésen vagyok túl, úgy csinál, mintha a Roxfortban lennénk. Aztán pár napja meg hirtelen abbahagyta ezt a büntetősdit, mondhatok akármit, a füle botját sem mozdítja. Olyan, mintha nem érdekelné, mit csinálok. Igazából fogalmam sincs, mi ez az egész, és egyáltalán nem tudom megmagyarázni, hogy mi a baj velem. Agresszíven lépek fel minden mondatára, ha mégis hozzám szól, és kieresztem a karmaim, ahogy a közelembe lép. Be fogok dilizni… Attól is kiver a víz, ha a közelemben van, de attól is levert leszek, ha nem látom egy fél napig. Borzasztóan frusztrált vagyok. Annyira jó lenne, ha személyesen is találkoznánk, és kiszabadulhatnék végre innen. Várom mielőbbi válaszod.
Egy kétségbeesett barát: Hermione

Draco nem éppen ilyen befejezést várt, mikor nekiállt a levél olvasásának. Ezek szerint Hermione tényleg őrlődik az érzelmei miatt. Talán segítene neki valamennyit, ha megírná, hogy a férfi iránta tanúsított magatartásából egyértelműen le lehet szűrni, hogy már Piton sem annyira érdektelen.

Elővett egy üres pergamenlapot, majd elkezdte írni a válaszát, és próbálta megnyugtatni a lányt. Mikor ahhoz a részhez ért, hogy kifejtse a véleményét Pitonról… letette a pennát. Nem akarta elmondani, nem akarta, hogy Hermione tudja, értse Piton szándékait…

SS/HG

Granger szomorúan dobta maga mellé az ágyra a levelet. Draco semmitmondó üres biztatásai nem segítettek a hangulatán, pedig örült volna neki, ha jobb kedvre derül. Nem tudott mit tenni, ideje volt visszaballagnia a laborba, hogy egy újabb kellemetlen órát töltsön a férfival.

A következő napokban Piton ugyanúgy elengedte a füle mellett a lány sértéseit. Perselus az utolsó veszekedésük óta sokat töprengett a szobájában, végül arra jutott, hogy újra elő kell venniük az okklumencia órákat, hogy megértse végre, mi bosszantja ennyire a lányt, vagy legalább segítsen neki kontrollálni az érzéseit. Tucatnyi könyvet olvasott el a témáról, jó néhányat vacaknak tartott. Még soha nem kellett utánaolvasni az okklumenciának, hiszen vele született tehetsége volt ezen a területen. Az utolsó könyv tüzetes átvizsgálása sem vezetett eredményre, bosszankodva tette vissza a köteteket a helyére, mikor észrevett egy másik könyvet. Mágikus Meditáció. Elgondolkozva nézegette a borítót; egy fél éve kapta a kötetet, tévedésből a rendeléséhez volt csomagolva. Leült a zöld bőrrel kárpitozott fotelbe, és fellapozta…

Hermione holtfáradtan caplatott fel a földszintre. Piton egész nap nem szólt hozzá egy szót sem, de a szemei beszédesek voltak. Ha valamit nem úgy csinált, ahogy a férfi szerette volna, Perselus csak megköszörülte a torkát. Minden ilyen alkalommal egy helytelenítő pillantással találkozott Hermione tekintete, és ettől csak még feszültebb lett. A lány idegesen csapkodta maga után az ajtókat, semmi másra nem vágyott, csak egy kis nyugalomra. Rávetette magát az ágyára, és pillanatokon belül elaludt.

Perselus a gyakorlószobát jótékony félhomályba borította, csak egy pár gyertya pislákolt. Kényelmes bolyhos szőnyeget bűvölt a parkettára nagy puha párnákkal. Készen állt.

Hermione nyögve nyitotta ki a szemét az ütemes kopogtatásra. Álmosan nézett ki a résnyire kitárt ajtó mögül. A férfi félrebillentett fejjel méregette, majd egy szórakozott horkantással beljebb nyomta az ajtót. Hermione azt hitte, be akar jönni, de a bájitalmester megállt a küszöbön, és csak a szobán hordozta végig a tekintetét.

- Kövessen, kérem – szólt Piton, és várakozóan hátrébb lépett. Hermione lehunyta a szemét egy percre.

- Ez nem lehet igaz… Mit akar már megint? - morogta magában.

A torka összeszorult, mikor rájött, hogy melyik szoba felé tartanak. Perselus érezte a lány hezitálását, és gyöngéden, mégis határozottan lökött rajta egyet, hogy beterelje a terembe. Hermione lassan, óvatosan lépett a gyéren megvilágított szobába, megállt a szőnyeg szélénél, és figyelte, ahogy Piton leveszi a cipőjét és a felöltőjét, majd törökülésben leül a szőnyeg közepére. A férfi intett neki, hogy jöjjön ő is közelebb, de a lánynak nagyon nem akaródzott. Végül Perselus egy szemforgatással kísért felszólítása után leült egy nagy párnára, nem túl közel a férfihoz.

- Lehetne, hogy ne tartson tőlem Grand Canyonnyi távolságot? – érdeklődött Piton. – Ma egy új megközelítésből szándékozom átadni az okklumencia-tudásom, remélhetőleg így könnyebben el fogja sajátítani.

- Tehát akkor most én alázhatom meg magát? - kérdezett vissza ingerülten a lány. – Mert számomra az új megközelítés az lenne, ha én nézhetném meg a kínosabbnál kínosabb álmait, hogy aztán szépen kigúnyolhassam vele! – Dühösen pattant fel, és az ajtó felé indult. Piton hihetetlen gyorsan utána ugrott, visszanyomta az ajtót, és maga felé fordította a lányt.

- Feladja? Rendben, tegye meg! Viszont nem adok több esélyt…

Grangernek torkára forrtak a szavak, annyira elképedt, hogy csak néma o-kat formált az ajkaival. Hogy jön ahhoz ez a szemét, hogy még fenyegetőzzön is? Pontosan megérthetné, miért ódzkodik a tovább óráktól.

- Nézze, Granger, maga egy többé-kevésébe értelmes fiatal nő. – Magában mosolygott azon, hogy képtelen rendesen, szemtől szembe megdicsérni a lányt. – Nem létezik, hogy nem tudja megtanulni, világos?

Hermione kirántotta magát a szorításból, és dacosan a férfira nézett. Néhány percig méregették egymást, majd Piton visszament a szőnyegre, és újra elhelyezkedett. Szemöldökét enyhén megemelte, kicsit hátradőlt, és a kezeire támaszkodva kihívóan méregette a lányt, aki végül egy hangos sóhaj kíséretében visszahuppant a párnára. Cipője orrával körberajzolta a szőnyeg mintáját, miközben kerülte a férfi kutató tekintetét.

- Vegye le a cipőjét, és üljön közelebb! – utasította.

Hermione vonakodva bár, de teljesítette a kérést. A gyomra idegesen remegett, hogy fizikailag ilyen közel került volt tanárához. Amikor Piton a csuklói után nyúlt, ijedten csúszott hátrébb.

- Nem fogom bántani. – A gúnyos mosoly azonban pont az ellenkezőjét sugallta. – Próbáljon meg ellazulni. Kapcsolatot fogok teremteni az elméink között, hogy segítsek belépni a gondolataimba, ahol megmutatom, hogyan kell felépíteni egy falat. – Hermione lassan bólintott, nem mintha hitt volna a vállalkozás sikerében. Mindenfélét el tudott képzelni magáról Piton közelében, de azt, hogy ellazuljon, a legkevésbé sem.

Piton elengedte a lány csuklóit, hogy a tenyerébe foghassa a kézfejét. Granger egy pillanatra megremegett, ahogy a forró tenyér hozzásimult az övéhez. Piton szó nélkül hagyta a lány reakcióját, de tudta, hogy a gondolatai majd vissza fognak térni ide, hogy az esetet boncolgassák. Lehunyt szemmel ültek egymással szemben a néma csendben, csak egymás lélegzetére figyeltek. Érezhetően vibrált közöttük a levegő, miközben Piton próbálta összekapcsolni a gondolataikat, de a lány akaratán kívül is erősen ellenállt. Többször megpróbált kapcsolatban maradni vele, de sikertelen volt. Mivel Hermione még mindig csak gyengén tudott védekezni, így azzal nem volt probléma, hogy a férfi behatoljon az elméjébe, de mikor próbálta olyan szorosra fonni a gondolataikat, hogy annak segítségével áthívhassa magához a lány, ő mindig leblokkolt.

Perselus türtőztette magát, és nem adta fel. Egy kemény órán át küzdött azért, hogy a kapcsolat létrejöjjön közöttük, és tartósan meg is maradjon, de a lány akaratán kívül minduntalan megszakította, ahogy a férfi elméjében voltak. Piton homloka már gyöngyözött az erőlködéstől, de még mindig viszonylag higgadt volt; odafigyelt a légzésére, és újra megpróbálta.
Egy újabb sikertelen félóra múlva leengedte a lány kezét, és kinyitotta a szemét. Hermione fáradtan dőlt hátra a párnákra.

- Nem koncentrált – szűrte a fogai között halkan. A lány haragosan nézett rá.

- Nem igaz, hogy nem koncentráltam! Egyszerűen nem tudom olyan bizalommal bennengedni a fejembe azok után, amit velem művelt! – Idegesen kotorászott a cipője után. – Ha az elején is így csináljuk, akkor már nem lenne semmi gondom. Nem is értem, hogyan jutott most eszébe hirtelen meditálni, meg mélyeket lélegezve koncentrálni! Nevetséges.

- Azért nem így tanítottam eddig, mert fogalmam sem volt róla, hogy nem tudja elsajátítani. Az volt a tapasztalatom magával, hogy mindent hamar megtanul! – morogta, és ő is visszavette a levetett ruháit. – Úgy vettem észre, hogy mostanában igen nagy szüksége van az okklumanciára, mert mérhetetlenül nagy a feszültség maga körül, és minden szavamra robban, mint most is.

- Nem tudta, hogy nem fogom elsajátítani olyan könnyen? – A hangja vészesen magas lett. - Ezzel magyarázza, hogy perverz módon megleste a vágyaimat, és élvezkedve nézegette őket? – csattant fel élesen.

- Nem biztos, hogy ez volt a büntetés legcélszerűbb formája, de nem igazán hagyott más lehetőséget – válaszolt vissza Piton hűvös nyugalommal. Hermionén látszott, hogy a sírás és az ordítozás szélén áll. A bájitalmester megpróbált közelebb lépni felé, megérinteni, de a lány hátrálni kezdett. – Granger, megpróbálna bízni bennem legalább egy kicsit? – sóhajtotta a halántékát masszírozva.

- Képtelen vagyok rá… mert nem tudom eldönteni, hogy hányadán állok magával. – Miután ezt kimondta, legszívesebben elpárolgott volna. Kezét a szája elé kapta, de már nem volt mit tenni: kimondta…

Hermione lesütötte a szemét, nem szólalt meg újból. Nem is volt rá szükség, Piton tisztában volt vele, hogy a viselkedésével kezdi összezavarni a lány róla kialakított képét, pontosan ez volt a célja. Odalépett az ajtóhoz, kinyitotta, de nem lépett ki rajta, hanem megvárta, míg a lány elmegy, majd bezárkózott a szobába.
Órákig járkált a szobában körbe-körbe, a megoldáson gondolkozva. Nem bírta elviselni, hogy kudarcot valljon, muszáj volt megtanítania a lányt az okklumenciára. Ha őt nem tudja, akkor senkit.

Tudta, hogy Granger nem bízik benne, és igazából nem is hibáztatta érte… már csak arra kellett rájönnie, hogy hogyan nyerje el a bizalmát. Nem mert még nagy szavakkal dobálózni, de valami megmozdult benne, jobban meg akarta ismerni a lányt, akivel megosztotta az otthonát.

Hermione hosszú órákig álmatlanul forgolódott az ágyában. Az elmúlt hetek történései nyomasztották a lelkét. Minden sokkal zavarosabb lett, és fogalma sem volt, hogyan tegye egyszerűbbé az életét. Dracóhoz fűződő viszonya kétségek közé taszította, hiszen mindketten sejtették, hogy ez a kapcsolat valahol kezd több lenni, mint puszta barátság. Minerva unokaöccse nagyon rendes férfi volt, de nem hozta lázba, ennek ellenére bántotta a tudat, hogy akaratán kívül megsértett egy kedves embert.
Rosszul érezte magát a titkolózások miatt is. Folyamatosan hazudozott a barátainak, mióta csak betette a lábát ebbe a házba. Harry, Ginny, Neville és a többiek számtalan levelet küldtek neki az utóbbi időben, de ő minden meghívásukat lemondta valamilyen mondvacsinált ürüggyel. Képtelen volt nekik bevallani, hogy volt olyan naiv, és aláírt egy szerződést Pitonnal, ami szinte börtönbe zárta.

Mindenki csak annyit tudott, hogy neki dolgozik, és a kutatásokban segít, ezért nincs szabadideje… A kezdeti büntetések, megalázások elhallgatásával csak még jobban egyedül érezte magát. Nem mert megnyílni még most sem, pedig már lehetett volna, de minden alkalommal, mikor erre gondolt, elöntötte a szégyen. Hagyja magát eltiporni, mert nem tud szabadulni Perselustól.

Átkozta magát, hogy még mindig van hely a szívében a férfinak, pedig Piton egyértelművé tette, mennyire nem kedveli. Tucatnyi nőt cipel az ágyába, folyton vitatkozik vele, utálja…
Természetesen, ami még ennél is jobban felemésztette, az Piton és Narcissa titka volt. Lucius Malfoyt egy percig sem sajnálta, sőt, magában még örült is neki, hogy felszarvazták azt a szemetet. Ennyi minimum járt neki, ha már a börtönt megúszta. Viszont ott volt Draco; érte nagyon fájt a szíve, tudta, hogy a férfi eltávolodott az édesanyjától is, de biztos volt benne, ha ezt megtudná, abba belerokkanna.

SS/HG

A másnapi menetrend a szokásos volt: reggeli, robotolás a bájitallaborban, aztán ebéd.
A második étkezést követően, mikor a lány vissza szeretett volna térni a laborba, Piton megvétózta a tervét. Kedveszegetten követte a férfit a gyakorlószobába, hogy újabb hosszú órák teljenek el eredménytelenül.
Hermione kínjában már alig tudta visszatartani a nevetést, ezzel még jobban magára haragítva a férfit. Perselus embert próbálóan igyekezett kapcsolatban maradni a lánnyal, de mivel Granger ebben nem volt partner, így hiábavaló volt minden.

- A vigyorgás helyett lehetne, hogy koncentráljon? – kérdezte dühösen. – Nem a magam szórakoztatására csinálom, mert én tökéletesen el tudtam sajátítani… - A lány most már hangosan nevetett. Perselus dermedten nézte volt tanítványát.

- Olyan édes, mikor próbálkozik, persze feleslegesen, mert én már cseppet sem akarok tanulni magától, legalábbis nem ezt. – Piton kétkedőn felhúzta bal szemöldökét az édes szóra.

- Megmondaná, hogy akkor mégis milyen tudás elsajátítására vágyik? – kérdezte élesen. - Mert úgy tűnik, az okklumencia tényleg nem fog működni a kölcsönös bizalom nélkül.

- Bizalom? - kérdezett vissza a lány. – Hogy bízzak magában, mikor maga sem teszi ezt? – Nem tudta megmagyarázni, miért, de keserű könnyek kaparták a torkát.

- Én bízom magamban – felelt Piton gúnyosan- Menjen és öltözzön át, utána jöjjön vissza, és hozza magával ezt a szürke borzalmat is! – utasította, de nem is Grangerrel lett volna egy szobában, ha a lány egyből teljesíti a kérést.

- Miért? – szakadt fel belőle.

- Miért ne? – kérdezett vissza szórakozottan Piton.

- Ne feleljen kérdéssel arra, amit kérdeztem! – csattant fel Hermione. – Unom a játékait, vagy elmondja, mit akar, vagy nem teszem meg! – Ebben a pillanatban felizzott a karkötője.

- Próbálom elnyerni a bizalmát, kislány… csinálja, amit mondtam. – Piton a fejét csóválta mikor Hermione végre méltóztatott levonulni a szobájába, hogy átöltözzön.

Kötött tunikát és lenvászon nadrágot vett fel. Szótlanul sétált a kandalló mellett álló férfihez. Eddig valahogy elkerülte a figyelmét, hogy ez is hozzátartozik a szoba berendezéséhez, bár soha nem akart itt körülnézni. Még mindig szorongott, ha be kellett ide lépnie.
Elkérte tőle az előző ruháját, és egyetlen hozzáfűznivaló nélkül a tűzbe dobta. Hermione megnyúlt arccal bámulta a lassan hamuvá foszló egyenruhát.

- Ezután majd meztelenül kell dolgozzak? - kérdezte végül dühösen.

- Hümm, ha a pőreség jobban esik – felelt tűnődve a férfi. Hermione arca azon nyomban pipacsvörössé vált. – Azt visel amit csak akar, ízléses kereteken belül, csak semmi kirívó… és ha már a kirívóról van szó. – Pillantása a lány csuklójára siklott.

Hermione értetlenül nézett a férfira, aki minden további magyarázkodást megspórolva, a karja után nyúlt. Néhány pálcamozdulat után már a karkötő sem volt a csuklóján.

Piton a nadrágja zsebébe süllyesztette, és visszafordult a kandalló felé.

- Nem várom el, hogy azonnal bízni kezdjen bennem, de azt hiszem, ez megteszi első lépésnek. – Hermione pontosan értette mire gondolt a férfi.

Tudta, milyen sokat számít ez… akár el is mehetne, de Piton bízik benne annyira, hogy elhiggye maradni fog. Neki is sokat jelentett ez, és egyre jobban kezdett elbizonytalanodni. Kedve lett volna megérinteni a férfit, de mielőtt hozzáérhetett volna a hátához, a levegőben megállította a kezét. Perselus hirtelen megfordult, mintha csak érezte volna, hogy a lány egy pillanatra megnyílt felé. Hermione visszahúzta a karját a mellkasához, és lehajtotta a fejét.

- Megpróbáljuk újra? – kérdezte a férfit halk, bizonytalan hangon.

Piton az álla alá nyúlt, bele akart nézni azokba a csokoládészínű szemekbe. Gondolkozás nélkül használta a legilimenciát. Hermione egy percre megfeszült, félt, hogy a férfi megint valami aljas dolgot tesz, de aztán meglepődve kezdett koncentrálni a hangra, ami ott suttogott a fejében.

- Nem bántalak, bízz bennem – mormolta magában a férfi a lány tudatával összekapcsolódva.

Hermione lassan, fokozatosan engedte el magát. Lehunyta a szemét, és a férfi segítségével leült a parkettára. Piton tenyerébe helyezte a kezét, és összpontosított. Hermione most igazán odafigyelt, talán először, mióta elkezdték ezt az egészet. Piton érezte, hogy a lány ráhangolódott, és lassan kezdte átvezetni a saját elméjébe. Hermione sosem tudta elképzelni milyen lehet egy másik ember fejébe belenézni. Perselus gondolatai között rend uralkodott, és csak egy dologra figyelt: egy barna szempárra. A lány gondolatban a kép felé nyúlt, de nem tudta elérni; képzeletbeli keze láthatatlan anyagnak ütközött, ami rideg volt, mint a tükör.
Egy fél órán át volt Perselus elméjében, és figyelte, hogy a furcsa anyag, ami elzárja tőle a további gondolatokat, hol folyékony lesz, hol pedig megszilárdul. Mikor a férfi szándékosan elgyengítette a saját védelmét, akkor a fal szivárványszínben örvénylett. Viszont ha Hermione túl kíváncsi volt, és beljebb merészkedett, akkor üveg szilárdságúra dermesztette a falat.

- Ez nehéznek látszik – suttogta kissé rekedten a lány, mikor már mindketten csak a saját tudatukat birtokolták.

- Sosem mondtam, hogy könnyű, de meg tudja tanulni – válaszolta Piton, és felállt magával húzva a lányt is, aki majdnem a mellkasának esett. Granger halványan elpirult, és hátrébb lépett.

Az ajtócsengő hangja vetett véget az idilli pillanatnak. Az étteremből meghozták a vacsorát, amit, mint mindig, Hermione a konyhában, Perselus az étkezőben fogyasztott el. A mai estén azonban mindketten ugyanarra gondoltak, vágytak a másik társaságára, a közös étkezés meghitt varázsára. Azonban Hermione nem mert lépni, és nem is sejtette, hogy Piton életében először szintén félelmében ül inkább magányosan a hatalmas asztalnál. Félt saját magától, az érzéseitől, amiket Hermione váltott ki belőle az elmúlt időszakban, de attól jobban rettegett, hogy a lány milyennek találná, ha tényleg közel engedné magához. Akarná azt a valakit, aki ő valójában? Azt sem tudta még megválaszolni, hogy ő akarja-e tudni, mi rejtőzik még ebben a lányban.

SS/HG

Hermione kezdett egyre jobban ellazulni a férfi társaságában. Nem szűnt meg teljesen a feszültség köztük, de már nem voltak annyira bizalmatlanok egymással. A laborban szinte már minden segítség nélkül meg tudta csinálni a középnehéz bájitalokat. Ez még nem volt ugyan elég egy mestervizsgához, de mivel tudta, hogy a pótvizsga nehezebb lesz, mint a normál, ezért kétszer olyan erővel dolgozott. Időnként megpróbálta kiüríteni a fejét, és csak egy dologra figyelni. Néha sikerült neki, néha viszont csak belefájdult a feje a próbálkozásba.

Perselust némi büszkeséggel töltötte el a lány fejlődése. Érdeklődve figyelte, hogyan lesz napról napra profibb abban, amit csinál, és hogyan engedi magához lépésről lépésre közelebb. Az okklumencia órák egyre többször zárultak sikerrel. Bár Hermione még mindig nem tudott egyedül létrehozni egy falat a gondolatai köré, Piton segítségével már többé-kevésbé elfogadható gátat tudott vetni a kíváncsiskodók elé. Ám még mindig nem tudta az okklumkenciát érzelmei szabályozására használni. Igaz, amilyen kusza volt a lelkivilága, ezen nem is csodálkozott.

SS/HG

Furcsa megmagyarázhatatlan érzések keringtek a lelkében, ahogy egyre közeledett a kivilágított kastély felé. Diákkorában szerette a Halloweent, de inkább a spirituális hangulata miatt, mintsem mert ilyenkor degeszre ehette magát. Bár az első itt töltött ünnepe nem volt éppen kellemes, azóta már egészen más szemmel nézett a hegyi trollokra… jobban rettegett tőlük, mint előtte.

Draco a kapuban várta; fekete talár volt rajta, szűk szabású, ami kiemelte izmos felsőtestét.A lány csak egy pillanatig futtatta végig rajta a pillantását a biztos távolból, ahonnan még nem látszott, hogy kicsit belepirult a vizsgálódásba. Hermionén egyszerű fekete szövetnadrág és egy sötétlila selyemblúz volt a hosszú kabát alatt. Kedvesen mosolyogtak egymásra egy darabig, majd megindultak befelé. Úgy tervezték, hogy mindketten részt vesznek a vacsorán, aztán visszavonulnak a férfi szobájába beszélgetni, hiszen az elmúlt pár hétben nem volt alkalmuk találkozni.

Minerva összevont szemöldökkel szemlélte a belépő párost, akik tőle kétszéknyi távolságra foglaltak helyet. Hermionét megint elfogta a nosztalgikus érzés, ahogy végighordozta tekintetét a diákok asztalain. Annyi boldog emléket őrzött az iskoláról, olyan szép éveket töltött itt, már ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy állandó veszélynek volt kitéve, mint Harry Potter egyik legjobb barátja. Persze Dumbledore halála is erősen beárnyékolta a boldog merengést, nem is beszélve Pitonról…

- Nem hiszem el, hogy megint rá gondolok – motyogta a levesestáljába.

- Kire gondolsz? – kérdezett vissza mosolyogva Draco. Hermione gyorsan felkapta a fejét; nem gondolta, hogy a szőke férfi hallotta, amit mondott.

- Dumbledore professzor jutott az eszembe… - mondta el a féligazságot.

Ezután semmiségekről beszélgettek a körülöttük ülőkkel. Hermione szorgalmasan válaszolt minden neki feltett kérdésre. Minerva higgadt arckifejezése mögött lázas kíváncsiság rejtőzött, kezdte egyre bonyolultabbnak találni volt diákja magánéletét. Jobban örült volna, ha kicsit tisztábban látja a dolgokat, mert az volt a benyomása, hogy a lány gyötrődik.

Nem volt messze az igazságtól. Hermione egész vacsora alatt csak arra tudott gondolni, hogy vajon Piton hogy érzi magát a Nott-házban rendezett partin. Nem kevés keserűséggel vette tudomásul, hogy a férfi milyen fess volt, mikor elindult. Kezdett beleőrülni kusza érzéseibe; hol utálta, hol tisztelte, volt, mikor tartott tőle, és mostanában, az okklumencia órák miatt, néha újra felpislákolt benne az is, amikor még szerette.

- El vagy varázsolva egy kissé – jegyezte meg Draco, mikor már a lakosztálya kanapéján ültek. – Én is tudhatom, hogy miről elmélkedsz, vagy ez megint egy olyan dolog, amiért majd később meg kell ölnöd? – Bezsebelt magának egy halvány mosolyt a lánytól.

- Beszélnünk kell, de nem tudom, hogy fogjak hozzá. – Draco letette az asztalra a borospoharát, és várakozás-teljesen nézett a lányra.

- Nem hangzik túl biztatóan. Ezek szerint mégsem engem viszel a föld-körüli utadra? – Próbálta oldani a lány látható feszültségét, de Hermione csak idegesen mosolygott. – Na, ne szenvedj már annyit, Hermione, maximum utána levetem magam valamelyik toronyból, vagy beleölöm magam a kádba.

- Ez egyáltalán nem vicces! – háborodott fel a lány.

A férfi pimaszul elvigyorodott, élvezte, ha kizökkenthette a lányt a megszokottságból.

- Egyetlen téma van, amiről nem szívesen társalgok veled, de reményeim szerint nem azzal fogsz előhozakodni.

- Draco, olyan bizonytalan, vagy nem is… zavarodott vagyok – ismerte be. – Furcsa körülöttem minden, magam sem értem a dolgaim.

- Azt hiszem, vészesen közeledünk ahhoz a témához – morogta Draco némi dühvel a hangjában.

- Valakivel beszélnem kell róla – motyogta szomorúan. – Megváltozott, olyan másképpen viselkedik velem, nem értem őt, és magamat sem. Tagadhatatlanul hatással van rám a viselkedése, olyan érzéseket hoz fel az irántam tanúsított magatartása, amikről már azt hittem, elmúltak. – Nagy barna szemeiben ott volt a kétségbeesés. Draco higgadtságot erőltetett magára, és próbált mosolyogni.

- Azt hiszem most nekem kéne csacsi-részegnek lennem, hogy ezt végighallgassam – fintorgott.

- Ne csináld már, Draco. Te ismered a mardekáros észjárást, segíts kitalálni, mi járhat a fejében – nyúzta a lány. – Elégette azt az ocsmány rabruhát, és karkötőmet is levette.

- Komolyan? Ez olyan megható… Ezek szerint már elfelejtetted, hogy ő tette rád? – Hermione beharapta a szája szélét; tudta, hogy a férfinak igaza van.

- Nem, dehogy, csak jó volna a dolgok mögé látni, hogy miért teszi. Talán lehet, hogy… Ááá nem tudom. – Fejét a kezébe temette; sosem volt jó a férfiak elemzésében.

- Segíthetek, mármint a tisztán látásban, mert valahogy az a kósza gyanúm támadt, hogy én is bonyolítom a dolgokat. – Hermione aprót bólintott. Draco a kezébe fogta a lány kezét, és várt, míg Hermione a szemébe nem nézett.

- Félek attól, amit mondani fogsz – suttogta.

- Nem tudhatod, mit szeretnék mondani. – A lány kétkedően a kezükre pillantott, ami azért árulkodó volt. Draco zavartan húzta el a karját, hátradőlt a kanapén, de a pillantását nem vette le a lányról.

- Ne haragudj, nem akarlak megbántani, csak azt sem szeretném, hogy…

- Nem fogok szerelmet vallani neked, Hermione – húzta el keserűen a száját Draco. – Nem is tudnék, máskülönben talán nem is lenne értelme.

- Ezt meg hogy érted? – pislogott Hermione. - Draco Malfoy, ne célozgass itt nekem!

- Rendben van, Granger – felelt valamivel ingerültebben. – Szerintem te Perselustól vársz egy ilyen vallomást, és ehhez én nem kívánok asszisztálni! – Minden eddiginél jobban öntötte el az irigység, féltékenység. Nem tudta felfogni, hogy azok után, amit Piton a lánnyal művelt, még mindig fontos szerepet játszhat Hermione életében.

- Igazságtalan vagy! – pattant fel Hermione a kanapéról. A kabátja után nyúlt, távozni akart. – Nem érdemlem meg tőled a szemrehányást, nem ígértem neked semmit! – Megindult az első könnycsepp a szeme sarkában.

- Nem, valóban nem ígértél, és talán tényleg nincs jogom szemrehányást tenni. De te tehetsz saját magadnak. – Hermione összeráncolta a homlokát, semmit nem értett. – Rá gondolsz, rá vágysz? Miért, Hermione, miért? Bántott, megalázott, eltiport… Én nem tenném ezt veled, nem tudnálak bántani, ahhoz túl fontos vagy. Szerinted neki is fontos vagy? Gondolkozz! Nem adhatsz neki esélyt, nem lehet, nem érdemli meg! – A végére már hangosan kiabált a lánnyal.

- Elég, Draco, fejezd be! – Egészen az ajtóig hátrált. – Ez nem fair, ne csináld ezt velem!

- Igazságot akarsz, Hermione? – rivallt rá a férfi, és az ajtóig sétált ő is. – Nem vagy te arra felkészülve, mert ha valóban tudni akarnád, be kéne látnod, hogy őrültség, amit művelsz. Azt latolgatod, mennyi esélye van Pitonnak nálad? Merlin szerelmére, mit tud az a vén denevér, amit más nem? Talán mégsem mondtál el mindent, esetleg nem is utasított el annak idején? Megvoltál neki? – Hermione dühödten lendítette kezét a férfi felé, de Draco kitért a pofon útjából. Elkapta a lány kezét, és nem hagyta elmenni, ott álltak egymással szemben zihálva a feszültségtől.

- Beszélj hozzám, Hermione. – Kérte a férfi a lány csuklóját fogva. – Mond, hogy soha nem volt köztetek semmi, nem lehetett! Te nem olyan lány vagy. Vagy mégis? Elcsábított, hagytad?

- Ezt nem hallgatom tovább! – sikoltotta kezét a fülére tapasztva. Draco próbálta megölelni a lányt, de Hermione ellökte magától. – Azt mondtad, nem bántasz…

- Sajnálom, annyira sajnálom – suttogta megrendülten saját viselkedésétől.

Nem engedte el Granger felkarját, továbbra is próbálta átölelni. Néhány perc múlva Hermione könnyáztatta arccal nézett fel rá. Szavak nélkül beszéltek…
Hermionéban kettősség tombolt: szerette volna felpofozni a férfit, amiért megbántotta, ugyanakkor arra vágyott, hogy megcsókolhassa végre.

Remegett a szája széle, ahogy Draco egyre közelebb hajolt hozzá. Visszatartotta a levegőt, míg a ajkuk nem súrolta egymást. Lehunyta a szemét, és ellenkezés nélkül simult a másik mellkasához. Malfoy egyik kezét a lány hátára simította, és lágyan, vigasztalóan cirógatta, míg másik kezét a hajába túrta, és még közelebb húzta magához Hermionét, hogy elmélyíthesse a csókjukat. Nem tudták, meddig szerették egymás száját, meddig simogatták, óvatosan a másik testét. Ezekben a csókokban benne volt minden remény, félelem, fájdalom, szenvedély és ígéret. Akkor este Perselus veszített Dracóval szemben, és a másik férfi még csak nem is sejtette…

„És ha hozzád bújik fáradtan és szorosan át ölel,
Sose mondd, hogy a holnap is ellene van te csak szelíden ringasd el."

Cserháti Zsuzsa