15.
Hermione rettentően érezte magát attól, hogy Draco tartotta magát az ígéretéhez, és nem jelentkezett. A következő hetek során számtalan bocsánatkérő levelet küldött neki, de mind felbontatlanul érkezett vissza. Többször elhatározta, hogy elmegy az iskolába, hátha a személyes győzködés segít, de mindig visszatartotta valami. Végül egy szerdai napon mégis megpróbált bejutni a férfi lakosztályába, de senki nem nyitott neki ajtót. Nem nagyon csodálkozott rajta, hogy sikertelen maradt a békülési akciója, de a szomorúságába nem kevés harag is vegyült. Igazán nem értette, hogy a férfi ennyi idő után miért nem hajlandó végre belátni, hogy ő gyakorlatilag nem is tehet semmiről. Miért ő bűnhődik azért, mert Piton nem bírt megmaradni a nadrágjában? Puffogva, morogva igyekezett mielőbb elhagyni a kastélyt, de természetesen belebotlott az igazgatónőbe. Igyekezett valami mentséget találni, amiért nem tudnak együtt teázni, de végül győzött az a fránya lelkiismerete.
Minerva túl kíváncsi volt ahhoz, hogy a tapintat legapróbb jeleit is magára erőltesse. A tea megrendelése után a beszélgetést igyekezett a számára legfontosabb témák felé terelni, akkora célzásokat ejtett, mint egy lovashintó. Hermione többször majdnem félrenyelte a forró italt, annyira meglepte ez a mohó érdeklődés.
- Hermione, egyre többet bukkan fel az iskolában, de nagy bánatomra, olybá tűnik, mintha az én társaságomat kerülné. – Minerva a teáscsészéje felett vizslatta a lányt.
- Higgye el, McGalagony professzor, erről szó sincs, csupán nem sok időm marad a kutatások és a tanulás mellett… - Folyamatosan ezeket a mentségeket tudta csak csak felmutatni, kezdett saját maga számára is unalmassá válni.
Azért azt megjegyezte egykori házvezetőtanárának, hogy a múltkori látogatása óta ő sem kereste gyakrabban. Minerva kissé elpirult, ahogy szóba került az eset, de még mindig mérhetetlenül neheztelt Perselusra. Unokaöccsét ért sérelmén ugyan már túllépett, de a bájitalmester arcátlan viselkedése vele szemben egyszerűen túl sok volt neki.
- A megmaradt időt pedig leginkább a szívének legkedvesebbével tölti? – érdeklődött közönyösséget színlelve. Hermione szeme elkerekedett. - Malfoy professzor bizonyára üdítő társaság tud lenni a dolgos munkanapjai után.
- Draco és én csak barátok vagyunk – próbált meggyőzően hangzani. – Semmi másra nem kell gondolnia, igazgatónő. Nagyon megváltozott az utóbbi pár évben, és úgy gondoltam adok neki esélyt, hiszen olyan sokan elfordultak tőle. Perseluson - egy pillanatra elhallgatott -, és rajtam kívül nem igen tartja vele senki a kapcsolatot.
- Akár Teréz anya is lehetnék - gondolta magában keserűen.
- Most is tőle jön, kedvesem? – Pontosan tudta, hogy ez nem lehetséges, mivel a birtok védővarázslatai jelezték Hermione érkezésének pontos idejét, és ő ez után tíz perccel találkozott vele.
- Azt hiszem nincs otthon – felelte szűkszavúan.
- Tudtommal az iskolában tartózkodik, óhajtja, hogy megkerestessem? – kérdezte kedvesen. Hermionét annyira meglepte a kérdés, hogy teljesen ledermedt, egyszerűen még a fejét sem bírta tagadólag megrázni. - Biztosan csak elkerülték egymást, egy pillanat és visszajövök.
Hermione kezébe temette az arcát. Irtó kínos beszélgetésre számított, ha az igazgatónő tényleg odarángatja Dracót.
- Hermione? - kérdezte szemüvegét megemelve Dumbledore professzor. - Kissé, mintha sápadt lennél. - A lány időnként hajlamos volt elfelejteni, hogy az egykori igazgató portréja még mindig szívesen beszélget másokkal.
- Jól vagyok, uram, csak tudja, nem nagyon örülök neki, hogy McGalagony professzor ennyire erőszakos - morogta.
- Nézd el nekünk ezt a dolgot. Két vén csont vagyunk, akiknek egyéb dolguk sincs, mint mások életével foglalkozni, ha már a miénk java részét leéltük. - Mindentudóan bekapott egy kis citromport. Hermione mindig is meg akarta kérdezni, hogy a festett citrompornak is olyan íze van-e, mint az igazinak, de visszafogta magát.
- Sajnálom a dolgot, igazán próbálok megértő lenni, de nem akarom megbeszélni a problémáimat mindenkivel - sóhajtotta.
- Igen, nos, Mr Malfoy biztosan nem lesz már sokáig haragban veled. - Még mielőtt megkérdezhette volna, honnan tudja, az idős mágus csak legyintett. - A festmények pletykásak. Nem messze van Mr. Malfoy ajtajától a bájos kis pásztorlány képe. - Hermione inkább utálatos pletykás szatyornak titulálta magában.
- Draco jogtalanul duzzog, nekem is ugyan annyi okom lenne rá. Perselus... áh, hagyjuk. - Felállt a székből, és járkálni kezdett.
- A szívügyekben nem nagyon vagyok otthon - jegyezte meg kuncogva Albus.
- Akkor már ketten vagyunk - mosolygott szomorkásan. - Magában megbízhatok ugye? - Dumbledore bólintott, mire Hermione egyetlen pálcaintéssel az összes többi portrét elaltatta. - Ami azt illeti nagyon nagy bajban vagyok. Tudja, Draco és én eléggé jóban lettünk az elmúlt időszakban, de úgy látom ez a környezetemnek cseppet sem tetszik. Nem felelek már meg az elvárásaiknak, és ezt a szemembe is mondják. - Itt Ronra gondolt.
- A barátság egy komoly adomány, Hermione, ne dobd el csak azért, mert mások nem látják azt, amit te. - Jól esett ezt hallania. Szerette, hogy az igazgató tegezi, ettől sokkal közelebb érezte magát hozzá. - Ámbár az előbb említetted Perselust, ha jól gondolom nem véletlen.
- Olyan furcsán viselkedik, néha az a benyomásom, hogy udvarolni szeretne, de aztán... - ráeszmélt, hogy sokat jár a szája. - Ez nem is olyan fontos, lényegtelen. Tudja, ha a barátaim nem tudják elfogadni Dracót, akkor őt még kevésbé tudnák.
- Úgy vélem, abbeli félelmedben cselekedsz helytelenül, vagy éppen helyesen, hogy a környezeted mit szól hozzá - megcsóválta a fejét. - Lehet, hogy Draco a könnyebbik út, egyfajta kitaposott ösvény, de ne feledkezz meg róla, hogy a járatlan tájakon is találsz érdekes dolgokat. - Granger sejtette, hogy arra buzdítja, ne mondjon le Pitonról, de úgy vélte, ha ismerné az egész históriát talán más tanácsot adna.
Minerva egyedül tért vissza, kissé bosszúsnak látszott, bár nem mondott semmit. Hermione még pár percig maradt, majd ezúttal határozottabban valami fontos dologra hivatkozott, és távozott.
- Jót beszélgettetek, míg távol voltam? - tudakolta teáját újra melegítve az idős boszorkány.
- Minerva, kedvesem, nem köthetek mindent az orrodra - somolygott Albus.
- Akkor én sem mondhatom el, hogy Mr. Malfoy milyen faragatlan üzenettel küldött el a lakosztályából...
Albus nagyvonalakban beszámolt a beszélgetésről, de Minerva lelkére kötötte, hogy nem ártja bele magát a dolgok állásába.
- Nekem valahogy sántít a dolog, Albus – jegyezte meg elgondolkozva az idő boszorkány. – Hermione különösen viselkedik, és néha mikor Perselusról beszél, elkapja a pillantását.
- Ez olyan különös lenne? - kérdezett vissza szórakozottan a férfi.
- Hah, még, hogy Piton udvarolni próbál neki, azt sem tudja mi fán terem a romantika. Azért tényleg roppant furcsa, hogy Hermione nem utasította el kerek-perec - tűnődött.
- Én már rájöttem a dolog pikantériájára, de ha te még nem, akkor hagyok időt neked – kuncogta, mire egy fintort kapott válaszul.
SSHG
December elején jártak, amikor Hermione felhagyott a levélírással, és úgy döntött vár, míg a fiú megenyhül. Csupán az volt a gond, hogy így senki nem volt akivel beszélni tudott volna. Soha nem volt nagy baráti társasága, mindig is különcnek tartották. Az a néhány ember, aki a szívébe zárta, a saját életével törődött mostanság. Harry és Ginny élvezték a házasélet adta gyönyöröket. Neville buzgón készült a második diplomája megszerzésére, Ront pedig próbálta kitörölni az emlékezetéből is, amiért olyan ocsmány módon viselkedett.
A Weasley család küldött neki meghívót a karácsonyi összejövetelükre, amit udvariasan elhárított. Valahogy ki tudta hagyni drága fiacskájuk otromba megjegyzéseit a magánélete alakulását illetően.
Egyetlen társasága a mostanában igencsak furcsán viselkedő Piton professzor volt, aki bár ha szavakkal, nem is de gesztusaival mindenképpen összezavarta.
SS/HG
Komoly koncentrálást igénylő bájitalt készítettek, ezúttal közösen, mert Piton az utóbbi pár napban több megrendelést is kapott, és nem bírta egyedül. A könnyebbeket Hermionénak adta, de a mait vele együtt szerette volna megcsinálni, mert lehetséges vizsgatétel volt.
A lány minden idegszála pattanásig feszült, amiért egymáshoz ilyen közel dolgoztak. A copfjából pár hajszál kiszabadult, és izzadt homlokához tapadt. Irtózatos erővel próbált koncentrálni, de az erőfeszítései már a recept elolvasása közben hiábavalónak bizonyultak.
Miután a receptben megakadt a szeme a sárkánygyümölcsön, azonnal bevillant neki Draco. Olyan erővel sújtott le a védtelen hozzávalóra, hogy az rögvest szétloccsant. Ijedten kapta a pillantását a férfi felé, de ő csak egy újabb gyümölcsöt tett le elé, ezúttal minden mellékzönge nélkül.
A forráspont előtt békén kellett hagyni a bájitalt, addig volt idejük elpakolni, megtisztítani a munkaeszközeiket. Hermione feszültsége csak jobban fokozódott attól a ténytől, hogy Piton látszólag gúnyt űzött belőle, azért nem szólt hozzá. Tisztában voltak vele mindketten, hogy előttük áll egy beszélgetés, de Perselus húzta az időt.
- Na, most mi lesz, ítéletnapig hallgatni fog? - csattant fel hirtelen a lány. - Maga is pontosan tudja, hogy volna miről beszélnünk.
- Mit vár tőlem, kisasszony? - kérdezte szemöldökét felvonva. Azt szerette a legjobban, hogy a lány ilyen lobbanékony, és még jobban az őrület határára tudta sodorni azzal, ha ő kívülről higgadtnak mutatkozik. - Udvariasan érdeklődjek netán?
- Esetleg az is megtenné, ha... - kezdte, de elhallgatott, mikor Piton közelebb lépett hozzá pár lépéssel.
- Nos, jól van, akkor hogy van a lovagja? - kérdezte színtelen hangon. - A sebeit nyalogatja, vagy túltette már magát rajta, hogy az anyja nem éppen egy szende szűz?
- Maga hihetetlenül gusztustalan! – sziszegte Hermione.
- Ezt a véletlent, oda vagyok érte, ha valaki ezekkel a jelzőkkel illett – magasan ívelt szemöldöke pont az ellenkezőjét mutatta szavainak.
- Egyetlen pillanatig sem sajnálta, hogy ennyire belegázolt valakinek a lelkébe. Mit is gondoltam, hiszen bennem is komoly élvezettel törölte meg a lábát.
- Kislány, ez az ügy egyáltalán nem kapcsolódik a maga büntetéséhez, ámbár, ha mindenképpen párhuzamot akar vonni, csak tessék. – Látszólag félvállról vette a dolgot, pedig rendkívül ingerülté vált, ennyit a higgadt álcájáról. Legszívesebben minden alkalommal ráordított volna a lányra, ahányszor Hermione felhánytorgatta az őt ért sérelmeket. Vajon hányszor fogja még tőle ez hallgatni? – A magát ért atrocitások talán kissé kicsúsztak a kezemből, de biztosíthatom, hogy Dracót soha nem szándékosan bántottam.
- Ezek szerint engem igen? – háborodott fel a lány.
- Mégis mit gondol, Granger? – sziszegte a lány arcába. – Persze, hogy szándékosan toltam ki magával minden alkalommal. Gondolja, csak véletlenszerűen aláztam meg? – A fejét csóválta Hermione vélt naivságán. – Már mondtam, hogy nem pont ez volt a jó megoldás, ezt már számtalan alkalommal beláttam… Mit vár még tőlem?
- Legalább egyszer kérjen bocsánatot érte – suttogta megtörten.
- Nem tehetem – válaszolta a férfi érzelemmentes arccal.
Hermione újra ránézett. Mi az, hogy nem teheti? Valami eddig ismeretlen mértékű fizikai fájdalmat okozna számára, ha kiköhögné magából? Merlinre, néha tényleg elhitte, hogy megváltozott, hogy kaptak egy második esélyt, de az ilyen alkalmakkor biztos volt benne, hogy nem véletlenül nem sikerült nekik már elsőre sem.
- Akkor Dracótól kérjen bocsánatot! - Igyekezett türtőztetni magát, hogy ne vágja pofon a férfit az előbbi válaszáért. - Vagy tőle sem kérhet? Mert az már világos, hogy én hiába várok rá.
- Mit javasol, tudorka? - kérdezte ingerülten. - Talán egy nagy ajándékcsomagaggal a kezemben kopogtassak be hozzá, és közöljem, hogy mennyire sajnálom, hogy lefeküdtem az anyáddal?
- Kezdetnek megteszi - felelt pimasz hangnemben.
- Merlinre, Granger, egy ilyen átlátszó hazugsággal még a félnótás Weasley barátját sem tudnám átvágni! - Néha meg volt róla győződve, hogy a griffendélesekből hiányzik valami fontos alkotóelem.
- Miért, mi van abban, ha bocsánatot kér?
- Hazugság lenne, maga bolond. Nem sajnálom, egyáltalán nem sajnálom a dolgot. Csak azt, hogy ő is megtudta - morgott hátat fordítva a lánynak. - Ez pedig aligha venné ki magát jól egy beszélgetés során.
- Ne fogja erre a hülye indokra a dolgot, egyszerűen csak gyáva. - Piton hirtelen fordult vissza. Hermione magában elkönyvelte, hogy milyen egyszerű egy mardekárost manipulálni, csak a hiúságára kell apellálni.
- Nem vagyok gyáva, és ezt mindjárt be is is bizonyítom magának! - sziszegte Piton.
- Helyes! Hozhatom a kabátját, uram?
Mire Piton észbe kapott, már a roxforti kapu előtt toporgott a korai hóesésben, és átkozta a percet, amikor magához vette ezt a fruskát. Ha jobban belegondolt megint csak hagyta magát provokálni, pedig sokkal egyszerűbben is lerendezhette volna az ügyet, elvégre neki nem Hermione diktál. Viszont már tervezte, hogy felkeresi az ifjabbik Malfoyt, mert úriember lévén ő is úgy gondolta, hogy illik tisztáznia vele néhány dolgot. Ezúttal meghagyta a lánynak a látszólagos győzelmet, hiszen egy alkalmas pillanatban majd az orra alá dörgölheti az igazságot...
SS/HG
Draco egy üveg whiskyvel a kezében nyitott ajtót, de Piton akkor is megérezte volna rajta az ital szagát, ha nem látja a bizonyítékot, alaposan el volt ázva. Grimaszolva beljebb lépett a lakosztályba, hogy beengedje a másikat. Lustán elnyúlt a kanapén, és várt. A lemezjátszó kattogva egy régi jazz számot játszott, a szőke férfi halkan énekelte a szöveget.
"...you never know how slow the moments go,
till I'm near to you
I see your face in every flower
your eyes is stars above
i'ts just a thought of you
the very thought of you, my love..."
"... sosem tudhatod, milyen lassan mennek a percek,
amíg közel vagyok hozzád
Látom az arcod minden virágban
a szemeid a csillagokban
Csak gondoltam rá
igen gondoltam rád szerelmem..." ( saját fordítás, tehát nem tökéletes)
Hunyorogva Piton felé fordult, aki leállította a lejátszót. Keserűen felnevetett a morbid jeleneten.
- Gondolod az a jó megoldás, ha a sárga földig leiszod magad? - kérdezte karba font kézzel, a kandallópárkánynak dőlve.
- Még nem ittam le magam a sárga földig, Perselus, de közel járok hozzá - felelte pimasz vigyorral a képén. - Örülök, hogy látlak... Tehetek érted valamit? Esetleg járjak közben az érdekedben az anyámnál, gondolom ideje kibékülnöd vele, hiszen olyan régóta tartott már. - Piton némán nézett maga elé. - A régi szép időkre! - emelte meg az üveget, és jókorát húzott belőle.
- Okolhatsz bizonyos dolgokért, Draco, de azzal nem vádolhatsz, hogy akarattal bántottalak - Draco nehézkesen feltornázta magát ülő helyzetbe. - Bolond dolog volt, amit tettünk, de egyikünk sem...
- Tudom, tudom nem akartatok bántani - intette le Pitont. - Mert biztosan ezen gondolkoztatok két menet között. Lelkiismereti dologról beszélgettek, és biztosítottátok egymást róla, hogy senki nem sérül.
- Nem egészen így értettem - válaszolta mérhetetlen higgadtsággal Piton. - Tehetsz szemrehányást, ha attól könnyebb, de ez nem változtat semmin. - Felkészült rá, hogy Draco először gúnyolódni fog, aztán később talán szitkozódni is. Nem érte meglepetésként, de eltökélte, hogy ameddig csak tud nyugodt hangnemben beszél a kölyökkel. Ez célravezetőbbnek tűnt a dolgok elsimítása végett, mint az ordibálás.
- Valóban nem... és még őt is belerángattad. Nem mondhatta el, a pokolba. Hogy tehette ezt velem? - Piton kezdte érteni, hogy Draco sebnyalogatása nem az anyja viselt dolgaival hozható összefüggésbe. Hermione miatt van kiborulva. - Boldog vagy? Hazugságra kényszerítetted, a beteg elmédben ezt biztosan sikerként könyvelted el. Egy újabb rúgás a griffendéles lányba.
- Ne prédikálj nekem, kölyök - felkapta az üveget a földről, és keresett egy tiszta poharat, hogy töltsön magának.
- Szolgáld csak ki magad - morogta Draco. - Úgyis osztozunk mindenen nem igaz?
- Ha Miss Grangerre gondolsz, akkor aligha állíthatjuk, hogy ő a tiéd, ergo nem tudunk rajta osztozkodni. - Malfoy úgy ugrott talpra, mintha parázs lett volna a feneke alatt.
A másik felé lépett, de csak az üveget kaparintotta vissza. Botladozva táncolt el a lemezjátszóig, és újraindította. Részegen ringatózott a számra, miközben időről időre meghúzta az üveget.
- Mit tudsz te erről? - sziszegte a szoba távolabbi végéből.
- Hetek óta próbál beszélni veled, de te elutasítottad őt. Ezért gondolom úgy, hogy ő nem hozzád tartozik. Az emberek megbocsátanak azoknak, akik fontosak számukra, főleg, ha olyan kitartóan próbálkoznak, mint Hermione. Erről nincs véleményed? - tanári stílusban beszélt.
- Hermione? A fenébe, mióta lett neked ő Hermione? - kérdezte vigyorogva.
- Nem válaszolsz, tehát úgy értelmezhetem, hogy mégsem volt olyan fontos neked - elégedettségét gúnyos mosollyal koronázta.
- Arra nem gondoltál, mennyire fáj látnom őt? Becsapott... A francba, persze, hogy fontos nekem, ezért fáj ennyire!
- Jaj, ne drámázz! - csattant türelmét vesztve Piton. - Neki sokkal többet kellett megbocsátania neked, mint egy kényszeredett hazugság!
- Miről beszél?
- Mond csak, hányszor aláztad meg őt az iskolás éveitek alatt? Jó pár alkalommal sunyin hátba is támadtad, megátkoztad az iskola folyosóján. Nem is beszélve arról, hogy a neve a szótáradban összeforrt a sárvérű szóval. - Draco dülöngélve a kanapé mögé botorkált, hogy támasztékot keressen a hátlapján. - Ha jól emlékszem ez a veled született viselkedés akkor is kiütközött, amikor évek múltán újra találkoztál vele a házamban. Rendkívül jól szórakoztál rajta.
- Belém nevelt, nem velem született! - morogta.
- Parancsolsz? - kérdezett vissza Piton. - Áh, igen mindenért a szüleid a hibásak, gondolom miután ezt előadtad neki, a mi kis naivánk máris rózsaszín ködön át pislogott rád. - Utálta, hogy valószínűleg igaza van.
- Megváltoztam, mindenért bocsánatot kértem - felelte elgyötörten. - Te hányszor kértél elnézést tőle? A te rovásodon sincs kevesebb... és ő mégis... - elhallgatott az egyik díszpárnát fixírozta.
- Mégis mi? - ébredt fel Piton kíváncsisága. Volt egy sejtése, de hallani akarta az ellenfele szájából.
- Kellesz neki, te barom! - kiáltott rá dühösen. - Elnézi minden szemét ármánykodásod, lenyeli, hogy szeretőket tartasz, hogy átnézel rajta! Az az ostoba liba reménykedik, de hiába.
- Nem olyan biztos.
- Miii? - hökkent meg Draco. - Úgy érted, te akarsz tőle valamit? - Aztán felnevetett. - Persze, az ágyadba akarod vinni, egy újabb trófea, drága jó Perselus, nehogy megváltozz, még a végén ember leszel a szememben.
Piton nem tűrte jól a sértegetéseket, ez látszott az arcán. Kevés hiányzott hozzá, hogy megrángassa a fiút.
Viszont Draco nem reagált a megfeszülő arcizmokra. Figyelmen kívül hagyta a tényt, hogy jelen állapotában Piton könnyű szerrel elintézhetné. Tovább beszélt a férfi becstelen és undorító magatartásáról, amit a lány felé mutatott az elmúlt hónapok során. Felhánytorgatta a múltat is, számba vett minden olyan alkalmat, amikor nem adott meg egy pontot Hermione jó válaszáért, vagy éppen levont tőlük jó párat, csak mert nem tudta elcsendesíteni. Persze az a rész sem maradt ki, amikor Hermione esdekelt a férfi egyetlen kedves szaváért, a szerelméért.
- Az ajánlom, sürgősen fogd vissza magad, mert nem tűröm, hogy kioktass! - harsogta túl a zenét. Draco nevetve megrázta magát, mint aki reszket a félelemtől. - Nincs jogod pálcát törni felettem, neked igazán nincs! Legalább annyi szégyellnivalód van, mint nekem.
- Szóval egyformák lennénk? - kérdezte a férfi felé sétálva.
- Na és ki győzzön, Perselus, hogy döntsük el, kié lesz a lány? Én nem akarom neked adni, pedig a jelek szerint igényt tartasz rá. Verekedjünk talán meg érte?
- Ilyen kis szarossal nem verekszem semmiért és senkiért - felelte gúnyosan Piton. - Nem kell a beleegyezésed, hogy elcsábíthassam, nem a jóváhagyásodért jöttem.
- Pedig kijárna neked egy orrbavágás, az lenne a minimum! - vágta oda.
- A lábadon is alig állsz, Draco, hogy tudnál megütni? Nevetséges vagy!
Az volt az utolsó csepp a pohárban. Piton mégis mit képzel? Idejön, kioktatja, közli vele, hogy el akarja hódítani Hermionét, és még nevetségesnek is tartja?
Draco üvöltve dobta el az üveget az ajtó irányába, és a férfi mellkasának ugrott. Piton próbálta magától eltolni, de Draco kétszer is sípcsonton rúgta. Igyekezett elhajolni az ütésektől, és egyszersmind ő maga is bevinni párat, de egy ideig nem bírtak egymással. Végül egy bordaközi ütéssel úgy tűnt sikerül jobb belátásra térítenie volt tanítványát, de Draco csak arra várt, hogy a másik leálljon egy pillanatra. Egy csodálatos jobb egyenessel sikeresen megtántorította a bájitalmestert. Piton letörölte a szája sarkából szivárgó vért, és visszaütött. Állcsúcson találta el a fiút, aki elterült, beverte a fejét a padlóba és azonnal elvesztette az eszméletét. Mire magához, tért a kanapén feküdt, vele szemben Piton ült a fotelben, kezeivel a térdén támaszkodott, és mérhetetlenül ingerültnek látszott.
- Most, hogy kibohóckodtad magad, beszéljünk vége komolyan - szeme résnyire szűkült. - Mik a további terveid? Kibékülsz Hermionéval?
- Gondolom igen - masszírozta meg sajgó koponyáját.- Nem erre a válaszra számítottál igaz? - Piton egy fiolát dobott az ölébe.
- Nesze, jó lesz a holnapi fejfájásodra - Draco biccentett köszönete jeléül.
- Komolyan érdekel téged? - kérdezte meg halkan.
- Egészen mostanáig nem voltam benne biztos. Egy ideig csak dacból akartam, aztán a versenyszellem hajtott, de végül rájöttem, hogy a féltékenységem nem a harag vezérli, vagy nem csak az.
- Szent Merlin, azt akarod mondani... Te szerelmes vagy belé?
- Talán igen. - Piton hátradőlt a fotelben, kezét a karfán pihentette. - Nem tudom, hogy hihetek-e magamnak. Volt már mikor párszor még saját magamat is becsaptam.
- Elmondod neki? - kérdezte nyögve ahogy feltápászkodott, és az asztalon lévő pohár után nyúlt.
- Eleget ittál már - szólt rá Piton, mire letette a poharat.
- Ne térj ki a válaszadás elől - pimaszkodott. - Elmondod neki?
- Nem kívánok bolondot csinálni magamból - háborodott fel Perselus.
- Pedig szerintem kéne, jól állna neked ez a szerep. Talán még az újságokban is benne lennél. - Kezével úgy tette, mintha a szalagcímet mutatná.
PERSELUS PITON A ROXFORT EGYKORI BÁJITALTANÁRA ELISMERT TUDÓS ÉS FELTALÁLÓ MEGTALÁLTA A BOLDOGSÁGOT EGYKORI MINTADIÁKJA OLDALÁN!
- Bámulatosan hülyévé tesz az ital - morogta egy apró szájrándulás kíséretében. - Valóban észbontó ötlet volt, és nem valótlan. Ez volt benne az ijesztő, hiszen valóban fennállt a lehetősége, hogy a régóta keresett nyugalmat egy olyan lány oldalán találhatná meg, akit egyszer elutasított.
- Amúgy én elmondanám neki, ha szeretném - gyorsan újra kezébe vette a poharat és lehajtotta a tartalmát.
- Hah, ezek szerint nem így van?
- Nem közömbös nekem, de sosem futok olyan szoknya után, amit másnak akarnak levenni, ha érted mire gondolok. - Piton szemöldöke ívben felszaladt a kétértelmű célzásra. - Ja, ha már a ruhás hasonlatoknál tartunk, akkor kösd fel a gatyád, mert nem lesz könnyű meghódítanod a bájos Hermionénkat.
- Pontosan tudom...
- Nem barátom, nem tudod. Ugyan oda van érted, bár ezt maga előtt tagadja, de cseppet sem fűlik a foga egy újabb csalódáshoz, így keményen meg kell dolgoznod azért, hogy bízzon benned, és ne keressen összeesküvést a szándékaid mögött.
- Minő bölcs tanácsok egy taknyostól - élcelődött. - Erre magamtól is rájöttem, ahogy az előbb akartam említeni - felállt, hogy elinduljon. - Van még valami? - Választ nem kapott így az ajtó felé indult. Mielőtt kilépett volna Draco még utána szólt.
- Nem áll szándékomban megkönnyíteni a dolgod, pedig megtehetném hogy mondok pár jó szót az érdekedben. - Piton várakozás teljes arccal fordult vissza. - Viszont valami mulatság nekem is jár, ha már te is kiszúrtál velem. Élvezettel fogom végignézni a hasztalan próbálkozásaidat. - Az egyik párna mögül előhalászott egy félig teli üveget. A férfi felé intett vele, és belekortyolt. - Salute, barátom, nem anyámért állok bosszút... magamért, ha ez ugyan bosszú. Mókának biztosan nem lesz utolsó!
- Gondolom, hamarosan látjuk egymást - állapította meg Piton.
- Sok szerencsét!
- Ide nem szerencse kell fiú, hanem tehetség! - Ezekkel a szavakkal köszöntek el egymástól.
Valóban nem a szerencsén múlott, hanem Piton abbéli tehetségén, ahogy az embereket manipulálni tudta, és ezúttal nem aljas szándék vezérelte, önös érdekei tiszták voltak, még akkor is, ha továbbra sem a jó megközelítésből nézte a dolgokat.
SS/HG
Hermione fel alá járkált a szalonban, kezében egy üveg Coca Colát szorongatott, amit még a vacsorához rendelt. Piton valamivel hat előtt ment el hazulról, és már este tíz óra volt. Szörnyű balsejtelem fogta el, látta maga előtt, amint a két férfi ordítozik egymással, aztán továbbképzelve a dolgot biztos volt benne, hogy Perselus elsiet a kastélyból, egyenesen a három seprűbe, onnan pedig egy nőhöz. A gondolatra, hogy a férfi megint valamelyik szeretőjénél lehet, összeszorult a gyomra. Igyekezett elhessegetni maga elől minden felrémlő fantáziaképet, mert csak gyötörte magát.
Végül tíz után pár perccel kattant a zár, és Piton belépett a gyéren megvilágított előtérbe. Hermione gondolkozás nélkül odasietett hozzá, és miközben szó szerint kitépte a férfi kezéből a kabátját, kérdőre vonta.
- Mégis hol volt ilyen sokáig? Tudja mennyi az idő, több, mint négy órája ment el itthonról - észre sem vette milyen furcsán viselkedik.
- El is felejtettem, hogy el kell számolnom az időmmel, mert itthon a házsártos feleségem vár - morogta Piton cseppet sem kedélyesen. Hermione megforgatta a szemét, de nem feleselt vissza. Visszamasírozott a szalonba a férfi nyomában, és letelepedett az egyik fotelba pont úgy, mint a házigazda. Piton csukott szemmel a halántékát masszírozta. Hermione vizsgálódva méregette a férfit pár perc múlva meglátta a lila foltot a szája sarkában.
- Mi történt az arcával? - kérdezte ijedten.
- Sosem voltam jóképű, de nem túl kedves, hogy ezt még fel is hánytorgatja. - A mai estén nem volt kedve már komolyan beszélni. Hermione ijedsége nyomban tovaszállt, mikor rájött, hogy Piton nem fog normális választ adni, de azért tett még egy próbát.
- Szóval, hogy ment Dracóval? Kibékültek? - puhatolózott, de valami azt súgta neki, hogy nem ment minden olyan simán.
- Oh, hogyne jót beszélgettünk...
- Aztán meg egymásnak estek egy lapáttal? - csattant fel türelmét veszítve a lány. - Mi történt magával?
- Micsoda észjárás, beletrafált. Sajnálatosan tragikus kimenetelű volt a lapátos dolog, de kapóra jött, mikor el kellett tüntetnem a bizonyítékot. Azért öntöttem a holttestre némi savat is, nehogy felismerjék. - Hermione egészen elsápadt, néhány percig tényleg elhitte, hogy ez történt. Most Pitonon volt a sor, hogy forgassa a szemét.
- Ez nem volt vicces - nyögte Hermione miután visszanyerte a lélekjelenlétét.
- Az egész este egy vicc volt, és most azt hiszem itt az ideje, hogy végre véget érjen. - Felállt és a lépcsőhöz sétált. - Jó éjt Hermione!
- Jó éjt pro...fesszor! - Kihagyott a légzése, mikor tudatosult benne mit hallott az előbb. Hermione? Még soha az életben nem hívta a kereszt nevén. HERMIONE? Egészen biztos, hogy soha nem mondta még, és mégis olyan természetességgel ejtette ki a száján, mintha mindig ezt tette volna.
Másnap reggel olyan korán kelt fel, hogy még éppen csak virradt. Kibotorkált a konyhába, és reggelit készített magának. Miután befejezte az evést, nekiállt megválaszolni Ginny Weasley vagyis már Ginny Potter harmadik "nagyon sajnálom" kezdetű levelét. Az esküvőt követő hetekben a vörös hajú nőn úrrá lett a lelkiismeret furdalás, és háromszor is bőségesen teleírt pergameneken kért bocsánatot a bátyja magatartásáért. Igazából Hermione szívesen visszaírta volna válaszként, hogy Ron nyalja ki a nemesebbik felét, de inkább diplomatikusan a felejtsük el mellett döntött.
Piton is korán kelt, sok dolga volt, de ma egyedül szeretett volna dolgozni, gondolkoznia kellett két érlelési folyamat között. El is döntötte, hogy ma szabadnap félét ad a lánynak, de nem engedi, hogy elhagyja a házat. Hermione hallotta az emeletről leszűrődő motoszkálást, így nekiállt az egyetlen dolognak, amit már rutinosan és minden baj nélkül el tudott készíteni: a reggelinek.
Mire a ház ura levonult az étkezőbe keményített fehér ingében és élére vasalt fekete szövetnadrágjában a reggelije többé-kevésbé kifogástalan állapotban az asztalon várta. Ez minden reggel így történt, de ma hirtelen elhatározással evés előtt benyitott a konyhába. Hermione nem emelte fel a fejét, nagyon belemerült a levélírásba. Piton pár percig csöndesen figyelte, majd megköszörülte a torkát.
- Ön nem reggelizik, Hermione? - A lány kétkedő arcot vágott a kérdés személyessége miatt főleg amiért a bájitalmester megint a keresztnevét használta.
- Már ettem - válaszolta egy leheletnyi bizonytalansággal a hangjában. - Fejével egy gabonapelyhes doboz felé bökött. Piton kezébe vette a dobozt, és olvasni kezdte az összetevőket. Szemöldökét időnként megemelte, majd egy halvány mosollyal a szája szegletében, visszatette az asztalra a gabonapelyhet.
- Egészségesnek látszik, de inkább hörcsögeledelnek mondanám, mint reggelinek - jegyezte meg kezeit összefonva maga előtt.
- Én szeretem, bár ezek szerint hasonló az ízlésem, mint a rágcsálóké - válaszolta, figyelmét újra a levélre irányítva.
- Ha reggelente nincs ideje két adag reggelit elkészíteni, megoldható, hogy ezt is megrendeljük valahonnan - szólt, miközben próbálta leplezni az ajánlat miatt érzett zavarát.
- Köszönöm, uram, de nem szükséges - válaszolta még mindig döbbenten, szinte gépies hangon. - Miért ilyen...
- Milyen?
- Kedves - szinte csak tátogta, de Piton így is jól értette.
- Kedves? - horkantott. - Ha lehet kérnem a napot ne sértegetéssel kezdje. - Ezzel apró mosolyt csalt a lány arcára.
- Ez nem az volt - védekezett félig komolyan.
- Hm, igazából azért jöttem, mert ma nem igénylem a segítségét a laborban, de mivel nagyon is jól haladunk a munkával, így azt hiszem a tankönyveit sem kell bújnia. Adjon magának egy szabadnapot, vagy affélét, és foglalja el magát másképpen, például a könyvtárszobámban biztosan talál valami könnyű kis olvasmányt, szigorúan nem szakmai könyvet. - Választ nem várva kifordult a konyhából és átment az étkezőbe.
Hermione nem is tudott megszólalni. Némán bólintott abban a meggyőződésében, hogy a férfi biztosan kedélyjavítót vett be ma reggel, és hamarosan értesítenie kell a Szent Mungót, hogy mossák ki a gyomrát, mert túladagolta.
Mosogatás után felment a könyvtárszobába, ahogy a férfi tanácsolta neki, de csak állt a szoba közepén, és próbálta megérteni a férfi mai viselkedését.
Perselus nekiállt a főzeteknek, fontos megrendelés volt, de nem volt bonyolult bájital, csupán időigényes. Egy gyenge méreg volt, aminek az ellenszerét is el kellett készítenie. Évek óta nem főzött ártó főzeteket, csak orvosi célokra. Sajnos a félvér varázslókat gyakran megtámadták a mugli betegségek, mint például a rák, de a szervezetük egészen másképp reagált. Míg a muglik sugárkezeléssel igyekeztek felvenni a harcot a kór ellen, addig a mágiával rendelkező embereknél elég volt egy sejtölő bájital, amit, ha pontos ütemben adagolnak és utána két napon belül hozzájuttatják a beteget az ellenszerhez, akkor hosszú lábadozás után gyógyultnak lehetett nyilvánítani a pácienst.
Bár Piton apja mugli volt, és szörnyű gyermekkora némileg elvakított nézetek felé sodorta a varázstalan emberekkel szemben, azért sajnálta, hogy rajtuk nem tud segíteni. Nem (az) emberbarátiságból akart rajtuk segíteni, még csak nem is az elismerésben kívánt sütkérezni, de maga a tudat, hogy feltalált valami ilyen horderejű dolgot, elégedetté tette volna egész életére.
Miután eloltotta a lángot mindkét bájital alatt, elvégzett egy hőmérséklet állandósító bűbájt, és úgy hagyta őket, hogy a következő három hét során beérjenek. Kezét egy régi bájitalfoltos ruhába törölgetve ment fel a pincéből. Egy ideig álldogált a szalonban és csendben fülelt, majd a könyvtárszobáig somfordált, de nem hallotta a lapok sercegését, sőt úgyszólván egy árva nesz sem hallatszott ki a szobából.
Kíváncsian nyitott be a helyiségbe, ahol neki háttal állva találta a lányt. Hermione az elmúlt két órában rótta a köröket a szobában, majd meg-megállt, hogy fejben összegzést végezzen. Most is éppen ebben a periódusban volt, amit a férfi félreértett.
- Csak nem azt akarja mondani, hogy két órája áll a könyvespolcaimmal szemben, és nem tud választani? - A mély tónusú hangra megilletődve kapta hátra a fejét. Zavartan pislogott párat, végül bólintott, az igazság bevallása helyett.
Piton az asztalától nem messze álló szekrényhez sétált, és elfordította a kulcsot az üvegajtó zárjában. Várakozás teljesen nézett a lányra, míg Hermione oda nem állt mellé.
Számtalan verseskötet, és filozófiával foglalkozó mű sorakozott a polcon. Száját beharapva végigfutotta a címeket, majd megakadt, a szeme egy igazán nem oda illő könyvön. Szenvedélyek viharában - Jim Harrison. Közelebb hajolt a könyvhöz, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg jól olvasta.
- Maga olvas ilyeneket... romantikus regényeket tart a házában? - széles mosolyt csalt az arcára a felismerés.
- Hogyne! Mindig bájitalszakkönyvek borítójába csomagoltam, hogy leleplezzem vonzalmam, a lagymatag és teljességgel banális rózsaszín fröcsögős írások iránt. A Roxfortban is gyakorta előfordult, hogy temérdek szabadidőmben ezt bújtam, ettől voltam olyan szívélyes és jó kedélyű - hangjából áradt a szarkazmus, Hermione mégsem sértődött meg.
- Elég lett volna egy egyszerű nem is - válaszolta kezébe véve a könyvet.
- Na igen, de ezt a sértést, nem hagyhattam figyelmen kívül - Egy centivel közelebb lépett a lányhoz. - Tudja, az egy dolog, ha hihetetlenül gusztustalannak titulál - Hermione akaratlanul is lejjebb hajtotta a fejét, ahogy visszahallotta saját szavait -, de hogy romantikus regényolvasónak is tart, az már mindennek a teteje. - Felháborodásága korántsem volt valódi. - Jó pár éve egy diáklánytól koboztam el, ahogy óra közben a pad alatt olvasta. Viszont év végén nem jelentkezett érte, gondolom tartott tőle, hogy némi körítést is kapna hozzá, így nálam maradt. Nem szeretek könyvet kidobni, még akkor sem, ha ilyen.
- Pedig ez egy jó könyv, higgye el, vannak olyan romantikus könyvek, amiket érdemes elolvasni - kardoskodott Hermione.
- Csak egyet mondjon, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy hölgy a lelki fejlődés útjára lépjen - kérte halvány mosollyal a szája sarkában.
Egyszerű, Büszkeség és Balítélet - A legyőzöttek arckifejezése ült ki Piton arcára. Gyorsan témát kellett váltania, nem maradhatott alul egy ilyen párbajban.
- Nem kér egy csésze tát? - kérdezte mintegy mellékesen.
- Tessék? - hökkent meg Hermione.
- Teát - artikulálta a szót Piton. - Gondoltam főzök egyet magamnak. Kér ön is, Hermione? - Most végre jól megfigyelhette milyen hatást vált ki a lány keresztnevének használatával. Granger arcszíne azon nyomban halványpiros lett, ahogy meghallotta a megszólítást.
- Maga tényleg főzne nekem egy teát? - kérdezte álmélkodva.
- Tartom magam annyira úriembernek, hogy, ha felteszek egy ilyen kérdést, akkor utána nem küldöm le a konyhába, hogy intézze el saját magának - morogta. - Szóval kér vagy nem? - kérdezte türelmetlenül. Hermione aprót bólintott, mire a tanár elindult kifelé a könyvtárszobából.
Szinte szédelegve ment az egyik bőrfotelhez, hogy belecsússzon. Nem is értette magát, illetve az érzéseit, amit a férfi váltott ki belőle az iménti viselkedésével. Nem gondolta, hogy lehet még fokozni zavarodottságát, de mikor nem sokkal később Perselus megjelent egy tálcával, amin némi aprósütemény, és a teáskészlet díszelgett, majdnem felsikkantott. A bájitalmester tetézte a dolgot azzal, hogy a szoba távolabbi végében lévő fotelt egy intéssel magához hívta, és mindössze három lépés távolságra letette a lánnyal szemben. Választott egy verseskötetet a szekrényből, és a lehető legnagyobb természetességgel fogalt helyet. Hermione kissé remegő kézzel szolgálta fel a teát, és biztos volt benne, hogy valami zagyva-átok került rá, hiszen nem lehet igaz, amit épp átél.
Itt ülnek egymással szemben egy borongós téli napon és úgy viselkednek, mint egy házaspár.
Próbálta kitalálni a férfi mit olvashat, fejjel lefelé nem tudta elolvasni a sorokat, csak abban volt biztos, hogy verseskötet. Perselus felmutatta neki a borítót.
William Blake
- Figyelemre méltó bölcsességgel poetizált, gondolom ezzel nyerte meg a hölgyek szívét - jegyezte meg a teáját kortyolgatva. A lány kérdő tekintetére válaszolva megmutatta, a kötet első oldalán lévő arcképet. - Úgy hiszem, nyugodtan versenyezhetett volna a jégheggyel, ami elsüllyesztette a Titanicot. Ezzel az állal akár hídpillér is lehetett volna. - Hermione kezdeti meghökkenését nevetés váltotta fel. Majdnem magára borította a forró italt.
- Sokszor iszik colát? - kérdezte a lánytól, mikor Hermione már megnyugodott.
- Parancsol? - egyik ámulatból esett a másikba.
- Tegnap este is azt ivott, csak érdeklődtem milyen gyakorisággal mérgezi a szervezetét.
- Kóstolta már? - kérdezett vissza szemöldökfelhúzva.
- Nem én - védekezett a férfi. - De volt szerencsém megnézni a kidobott üvegen feltüntet összetételt, hogy biztos lehessek benne sosem fogom megízlelni. - Hermione nem szólt semmit. - Érdekes mugli termék, csodálom, hogy nem kapnak tőle gyomorbántalmat, hiszen gyakorlatilag cukor ételfesték és tetemes mennyiségű kátrány.
- Mindent bájitalmester módjára elemez ki?
- Nem, vannak dolgok, amiket nem tudok még tudományos eszközök segítségével sem kielemezni - jegyezte meg csevegő hangnemben.
- Például? - harapott rá a gondolatra.
- Ott van a szerelem példának okáért. Hogy egészen pontos legyek a szerelem a nők szemszögéből. - Hermione halványan elmosolyodott. - A nők mindig mindent vagy semmit akarnak, ezt egy férfi sem értheti meg. Miért van ez?
- Hát a szerelem elveszi az eszünket - felelte nemes egyszerűséggel.
SS/HG
Hermione hóesésre ébredt a szabadnapján. December közepén jártak már, és egészen elfeledkezett a karácsonyról, mikor újabb levelet kapott barátnőjétől. Némi megnyugvást jelentett számára, hogy Ginny már nem szabadkozással kezdte az írást. Minden alkalommal, mikor elolvasta a bocsánatkérő szavakat, csak még mérgesebb lett, mert eszébe jutott az a borzalmas jelenet.
Ezúttal egy meghívás volt a 25-i estére, amit barátaikkal kívántak eltölteni egy kis karácsonyozással egybekötve. Azért odaírta, hogy Ronald nem tud részt venni az estén egyéb elfoglaltságai miatt. Megmosolyogtatta a levél stílusa, ami egyértelművé tette számára, hogy nemleges választ csak elhalálozás esetén fogad el. Mellékelten csatolta a vendéglistát, hogy felkészülhessen, ha netán lesz olyan valaki, akit nem különösebben kedvel.
Nem maradt más hátra, minthogy némi pénz elköltését követően ajándékkal felszerelkezve megjelenjen. Viszont így a szentestét együtt tölti majd Pitonnal.
- Miket beszélek össze-vissza! - fedte meg magát. - Nem együtt töltjük a szentestét, csak egy házban - pontosított.
Kabátját összébb húzta magán, mikor kilépett a házból. Nem vette észre, hogy valaki figyeli távolodó lépteit az emeleti ablakból. Első útja a Grigottsnba vezetett, hogy némi pénzt vegyen magához, és leellenőrizze a számlaegyenlegét.
Betért a kedvenc könyvesboltjába, hátha talál valami újdonságot, de figyelmét leginkább a bőrkötéses füzetek és naplók kötötték le, amik a pult elé voltak tornyozva.
- Segíthetek, kis hölgy? - kérdezte az idős eladó, mikor Hermione a kezébe vette az egyik füzetet, hogy megvizsgálja. - Nagyon praktikus darab, úgy van megbűvölve, hogy mindig ott nyíljon ki ahol szeretnénk. - Hermione megköszönte az információt, de visszatette. Egyetlen embert ismert, aki ennek hasznát tudta volna venni, de nem volt benne biztos, hogy bölcs dolog lenne Pitonnak ajándékot vásárolni.
Kiment az üzletből, és a nászajándék üzlet felé ment. A kirakatban megcsodálta a kínálatot, de sajnos az árakat is jól látta. Nem költött szinte semmit, mióta Perselusnál lakott, de fájt a szíve ennyit kiadni valamiért, amikor tudta, hogy még mennyi mindent kell vennie. Végül befordult egy macskaköves kis utcában aminek a végében egy bolhapiac szerű üzlet volt. Másfél óra múlva bőven megvolt mindene amit szeretett volna. Lekicsinyítette a szatyrait, és besüllyesztette a kabátzsebébe. Visszafelé megint megállt a könyvesbolt előtt...
Az egyik utcából elhoppanált a Varázs Levél és Csomagküldő szolgálat épületéhez. Feladott pár képeslapot, mindig jóval előbb intézte ezt így is nagy volt a levélforgalom az ünnepek táján. Egy barna papírba csomagolt dobozt is elküldött a Roxfortba. A szíve sajgott a sejtéstől, hogy Draco talán ezt is visszaküldi, de egy próbát megért.
Mikor hazaért, a ház üres volt, Perselus nem hagyott üzenetet. Felhorkantott saját buta képzelgésén. Mégis mit várt?
Kipakolta a dohányzóasztalra a vásárolt dolgokat, és nekiállt a csomagolásnak. Egy óra múlva rájött, hogy nem ő a legügyesebb ajándékcsomagoló a földön, és ami azt illeti a leggyorsabbak közé sem volt sorolható. Még csak négy ajándékkal volt készen, de már szanaszét gyűrögette a csomagolópapírt. A hajába beleragadt pár celluxcsík és a keze több helyen is tintás volt.
Piton így talált rá, ahogy fojtott hangon szentségelt és csapkodott. Kíváncsian mögé állt, és kissé lehajolt. Hermione sikoltva ugrott arrébb. A férfi fölegyenesedett, majd eltűnt az egyik emeleti szobában. Pillanatokkal később, egy könyvvel a kezében tért vissza és a lány elé tolta.
Egyszerű bűbájok a mindennapokra
- Csomagolást elősegítő bűbáj is van benne - jegyezte meg somolyogva a férfi. - Hermione igyekezett minden nem odavalót eltüntetni a hajából, miközben fellapozta a könyvet.
- Köszönöm - motyogta miközben az egyik makacs ragasztószalaggal viaskodott. Már az olló után nyúlt mikor Piton megállította a kezét. Egy apró kis pöccintés a pálcájával, és a baj forrása a kezében volt, pár hozzáragadt hajszállal egyetemben.
- Maga egy nagyon intelligens nő, Hermione, de úgy látom a mindennapi élet olykor kifog magán - mulatott a lány zavarán. - Nem is értem miért mugli módon fog hozzá egyes dolgokhoz.
- Mugli származású vagyok, nem tudom levetkőzni a szokásaimat. Nem ragadok minden pillanatban varázspálcát, ha nem muszáj - felelte, és felült a kanapéra törökülésbe. Az ölébe vette a könyvet kicsit mozgatta a csuklóját, majd kipróbálta a varázsigét. A szabálytalan formájú tárgy pillanatok alatt becsomagolódott, és még egy szép díszmasni is került rá.
- A mágia egy adomány, használja, buta kislány - motyogta Piton, ahogy leült egy másik fotelbe.
- Most akkor intelligens vagyok vagy buta? - tudakolta szemöldökráncolva.
- Mikor hogy viselkedik, alapjában véve, egy okos, intelligens, értelmes, kedves, segítőkész nő, nem kevés természetes bájjal - sorolta fel Piton, akit egyáltalán nem hozott zavarba ez a beszélgetés, nem úgy, mint Hermionét.
- Ez úgy hangzik, mint egy társkereső hirdetés első sora - jegyezte meg vigyorogva, a fülig elpirulva.
- Akkor számba kell venni a rossz tulajdonságait is, nem árulhat zsákba macskát. - Piton megérintette az állát, mint aki gondolkozik. - Csapnivaló szakácsnő, cserfes, túlságosan kíváncsi, makacs, és hajlamos elfelejteni, hogy boszorkánynak született. - A lány ajkát enyhén beharapva hallgatta. - Oh igen, és idegesítően rágja a szála szélét, amit nem lehet egyetlen dologhoz kapcsolni, mert akkor is ezt csinálja, ha koncentrál, izgul, vagy zavarban van.
- Nagyon idegesítő? - bukott ki belőle, maga sem tudta miért.
- Együtt lehet magával élni - felelte Piton komoly ábrázattal. - Még mindig jobb, mint a hajtekergetés, vagy a pillarebegtetés. Kezdő tanárként találkoztam ezekkel a rémes női szokásokkal, amit olykor a másik nem figyelmének elnyerése érdekében történnek.
- Gondolom, nem magának szóltak. - Hermione ereiben egy pillanatra megfagyott a vér, olyan sötét pillantást kapott a férfitól. - Bocsánat, úgy értettem, hogy...
- A szabadkozása is rossz tulajdonság, túl sokszor csinálja - pillantása némileg megenyhült. - Volt idő, amikor egy-egy bátor, vagy éppen botor diáklány próbálkozott valamivel az irányomban, de gyorsan egyértelművé tettem számukra az elveimet.
- Na erről vannak emlékeim - szólt sötéten Granger.
- Témánál vagyunk - állt fel Piton és a bárszekrényhez lépett. Kezében egy öblös pohárral tért vissza és beleszagolt a fűszerese brandyjébe. - Árulja el nekem Hermione, mit látott bennem akkor?
A lány párszor nyelt, nem volt benne biztos, hogy ezt most meg akarja osztani a másikkal. Viszont a füllentés kizárva, hiszen nyomás alatt rettentően rosszul hazudott. Még mindig ott van a lehetőség, hogy kitér a válaszadás elől, vagy éppen csak hallgat, de valami a gyomrában megrándult attól az átható fekete szempártól. Másrészről úgy gondolta, a férfi megváltozott magatartása talán jót is jelenthet, még ha ezt olyan nehezen hitte is el. Ki akarta ugrasztani a nyulat a bokorból, és ehhez egy kis provokálás nem jött rosszul.
- Ön egy intelligens, nagy tudású férfi, aki a szakértelme magaslatán van, művelt, és...
- Rettentően unalmas - szólt közbe. - Ez inkább elriasztó, nem csábító, nem gondolja? - Hermione úgy nézett rá, mint aki szemmel tudna ölni.
- Még nem fejeztem be - morogta. - A humora egészen sötét, de alapjában véve szórakoztató főleg, ha nem én vagyok a szarkazmusa alanya, jóképű és ápolt - itt a hajára nézett -, úgy értem egy átlag férfihez képest. Sajnálatos módon, majdhogynem embergyűlölő, kicsinyes, bosszúálló típus, hidegvérrel elintézne bárkit, ha úgy látja jónak, veszélyes, de ugyanakkor van magában valami fájóan erotikus kisugárzás is. Elérhetetlen, megközelíthetetlen, és magába forduló, kissé antiszociális. De akkor is vonzó személyiség - elégedetten szemlélte, hogy a férfi felhajtotta az egész italt, és mindenhova néz csak rá nem.
Felállt, összeszedte a csomagolópapír maradékát, kivitte a szemetesbe. Az ajándékokat belebegtette a szobájába, és visszament a könyvért.
- Egy időre még kölcsönvenném, ha nem bánja. - Mikor a férfi ránézett lassan, megnyalta az ajkát, és csak azért is megrebegtette a szempilláit. - Jó éjt professzor! - Piton megkövülten bámult utána, ahogy kis csípőriszáló lépésekkel bevonult a szobájába. Még szerencse, hogy ennyire le volt taglózva az előbb hallottaktól, különben biztosan a lányra vetette volna magát.
Megrázta a fejét, és elindult a saját hálójába.
- Neked is jó éjt, te kis nyavalyás - morogta vetkőzés közben, már ráfért egy hideg zuhany.
* Az idézet Billie Holiday: The Very Thought Of You c. dalából van.