Erotikus tartalom!
18.
Hermione jókedvűen ébredt reggel még úgy is, hogy a felismerés első percei satuként nyomták össze. Pár pillanatig pislogott mire végre felfogta, hogy az őt körülölelő kar Pitonhoz tartozik, és egész éjszaka összebújva aludtak. Óvatosan felült az ágyban és elmerengve figyelte a mélyeket lélegző férfit. A haja eltakarta a fél arcát, Hermione leheletfinoman kisimította a zavaró tincseket, hogy nagyobb rálátást kaphasson.
Piton vonásai némileg ellágyultak pihenés közben, bár már teljesen éber volt, amit a lány nem vett észre.
Kémként töltött évei nem múltak el nyomtalanul, még ma is sokszor felkelt a legapróbb neszre, a lány óvatos érintése pedig végleg kiverte az álmot a szeméből.
- Jó reggelt - mondta álomittasan a szokásosnál is mélyebb hangon, miközben szeme még mindig csukva volt. Hermione annyira megijedt a férfi hirtelen reakciójától, hogy szinte kiugrott az ágyból, magával rántva a takarót is. - Mindig sikoltva ébreszted a melletted fekvőt? - kérdezte Piton, majd felült az ágyban és pislogott párat. Hermione szívesen hozzávágott volna egy párnát, de újfent gyerekesnek ítélte volna saját viselkedését.
- Csukva volt a szemed, azt hittem, még alszol. - Gyér mentegetőzés volt. Pillantását végighordozta a kócos férfin, még soha azelőtt nem látta ennyire... természetesnek. Nem az élére vasalt fekete nadrág, a kifogástalan keményített gallérú fehér ing, az állig begombolt zakó. Meglepően normálisnak hatott ez a látvány, leszámítva a lentebbi régiót, amiről gyorsan el is kapta a pillantását.
- Ez egy normális reggeli reakció, ne becsüld túl magad, kedvesem - élcelődött a férfi mikor észrevette a lány zavarát.
Hermione gombócba gyúrta a takarót, és a férfihoz vágta. Bármennyire gyerekes is lett volna, szívesen képen vágta volna, amiért rajta viccelődik. Tudta, hogy ez részben az ő hibája is, hiszen túlságosan is álszentnek hatott a tegnapi viselkedése, de egyszerűen nem tudta, hogy ismerje be a szomorú igazságot, hogy ő még soha senkivel nem aludt együtt.
- Csinálok valami reggelit - motyogta, majd kiment a szobából. Piton még valamit utána kiabált, de azt már nem értette.
Felvert pár tojást, a serpenyőbe tett néhány csík szalonnát, és előkereste a vajat, meg a lekvárt a pirítóshoz. Próbálta magát meggyőzni, hogy Perselus megértő lesz, és nem fogja kigúnyolni, de tudta, hogy hiába reménykedik. A férfi nagyon is jót szórakozna a kárára, és kislánynak nézné. Nem arról volt szó, hogy nem volt szexuális kapcsolata, nem volt ártatlan, részt vett néhány egyetemi bulin, járt pár sráccal. Csak éppen soha egyikkel sem aludt együtt, így, mint tegnap este tette. Minden alkalommal megvárta, míg elaludtak mellette és aztán szépen megszökött.
Egyszerűen nem bírt senkiben úgy megbízni, hogy egész éjszaka vele legyen, és másnap reggel ő láthassa meg elsőként kócosan, nyomottan.
Pontosan ezért érezte nagy előrelépésnek azt, hogy Pitonnal töltötte az éjszakát; a férfi máris többet látott belőle, mint eddig bárki. Több titkát tudta, jobban megnyílt előtte, de a tapasztalatlansága a párkapcsolatok terén gátat vetetett a következő lépéseinek.
- A szalonnát kevésbé szenesen szeretem - morogta Piton, ahogy lehúzta a serpenyőt a lángról. Hermione ijedten perdült felé, észre sem vette mikor jött le utána. - A kisasszony egész nap ijedezni fog a jelenlétemtől? - kérdezte szemöldökét ráncolva.
- Néha csaphatnál valami zajt, mikor a közelemben vagy - vágta oda a lány, és összekészítette egy tálcára a reggelihez valókat.
- Majd huhogok - felelte somolyogva a férfi, és követte a lányt az étkezőbe.
Az álcázás nem szerepelt Hermione képességei között. Ha lehet, még jobban feszengett az asztalnál, mint a konyhában. Néha elkapta a tekintetét, ha a férfi ránézett, szabad kezével időnként idegesen bele-beletúrt a hajába. Szótlan volt, túlságosan is hallgatag -állapította meg a bájitalmester - máskor fecseg, végeláthatatlanul és kéretlenül, most pedig csak ül magába roskadva. Piton a kávéscsészéje fölül nézte, nem tette szóvá a különös viselkedését, inkább belelapozott a reggeli újságba. Már a cikk közepén tartott, mikor Hermione pár szóval kimentette magát, és visszavonult az emeletre, látszólag azért, hogy rendbe szedje magát.
Halkan becsukta maga után a fürdőszoba ajtaját, és könnyeit nyelve leült a toalettre. Ideges volt, és borzalmasan érezte magát. Meg akarta beszélni a félelmeit a férfival, de ahogy kinyitotta volna a száját rájött, hogy nem is tudja, mit mondjon neki. Egyáltalán nem volt tapasztalata az ilyesmiben, az utolsó ember, akinek "elsírta" a gondjait, az Ginny volt. Olyan régóta csak magára hagyatkozhatott. Mindig Piton hibájának tartotta a kettőjük közötti bizonytalanságot, azt hitte, ezt is csak azért nem osztotta meg vele eddig, mert félt, hogy elárulja. Viszont kezdte belátni, hogy ő alapjában véve senkinek sem mondaná el ezt túl szívesen, nem csak neki.
SS/HG
Perselus jó másfél órán át egyedül hagyta a lányt, míg lement a laborba, hogy megvizsgálja néhány fontos bájitalát, amik lassan elérték az érlelési idejük végét. Készített néhány feljegyzést, és összevetette a tekercsekkel, amiket még Hermionéval kötött egyezsége napján kapott.
Bármennyire is örült annak, hogy a kutatási eredményei alátámasztják a pergamenen található elméleteket, mégsem tudott maradéktalanul örülni a sikerének.
Hermione viselkedése több, mint aggasztó volt, néha már félelmetesek voltak a hangulatváltozásai, és ő pontosan tudta magáról, hogy nem tudja ezt sokáig tolerálni. Ha nincs meg körülötte a rendszer, a normális nyugodt légkör egy bizonyos fokig, akkor ingerült és stresszes lesz, ami újfent rossz reakciót váltana ki újdonsült kedveséből.
Lemondott a további kisértekezésről, ehelyett inkább úgy döntött, kiszedi a lányból a mai viselkedésének okát. A könyvtárszobában talált rá, a bájitaltankönyvét olvasta az ablak felé fordított bőrfotelben megbújva. Halvány mosoly futotta át az arcán, ahogy hangtalanul állt mögötte és figyelte. Hermione hirtelen felkapta a pillantását, és meglátta az ablaküvegben visszatükröződő alakot. Szó nélkül hagyta, hogy Piton elfordítsa a székét az ablaktól, majd figyelte, ahogy vele szembe odabűvölt egy másikat, és elhelyezkedett rajta.
- Hallgatlak - kezdte várakozás teljesen figyelve a lányt.
Granger akkurátus mozdulatokkal becsukta a már rongyosra olvasott tankönyvet, lerakta a fotel lába mellé, és törökülésbe helyezkedve visszabámult a férfira.
- Reméltem, hogy ennél azért több mondanivalód lesz számomra, a mai viselkedéseseddel kapcsolatban - morogta a férfi kissé hátradőlve.
- Sajnálom - kezdte bizonytalan hangon, majd összeszedte magát. - Meg tudom magyarázni, csak... - A mondat többi része bennrekedt. Perselus szemöldök ráncolva nézte a lányt, akinek az arcán egyértelműen látszott a szégyen valószínűleg gyerekes hibbant viselkedése miatt, aztán pedig némi indulat tükröződött a szeméből.
- Ha nem tudod elmondani, más módon is hozzá tudok jutni az információhoz. - Kezét feltartva állította le Hermione felháborodását. - Nem arra gondoltam, hogy orvul beletolakodok a gondolataidba, hanem megmutatod nekem a problémát - Hangja nyugodt volt pedig kezdett egyre ingerültebbé válni attól, hogy minden alkalommal körbe kell udvarolnia a lányt, ha szeretne tőle valamit.
- Nem kell belenézned a fejembe - morogta és az ablakhoz sétált. - Azt hiszem, kicsit, vagyis inkább nagyon szégyellem magam a dolog miatt, ebbe beletartozik a mai reggel is és az is, ami ennyire bánt. - Nagy levegőt vett és belefogott.
- Három párkapcsolatom volt az egyetem négy éve alatt, és mindegyik csúfos kudarccal ért véget - sóhajtva megérintette a hideg ablaküveget. - Másodikban, harmadikban, és negyedikben jártam valakivel. Az első Kevin volt, kedves, okos, sportos külsejű. Minden lánynak feltűnt, és nekem könnyebb volt őt imádni, mint rád gondolni. - Hátrafordította a fejét, hogy lássa, a férfi figyel rá. Piton bólintott felé, és érdeklődve hallgatta tovább. - Én lepődtem meg rajta a legjobban, mikor randevúra hívott. Minden jól ment, hetekig a fellegekben jártam, hosszú idő után végre nem gondoltam rád, úgy éreztem sínen vagyok, aztán lefeküdtem vele.
- Sejtésem szerint nem volt kellemes élmény - jegyezte meg Piton halkan.
- Épp ellenkezőleg, fantasztikus volt az ágyban! - Perselus grimaszolt a háta mögött a kijelentést hallva. - De a reggel már nem volt ennyire jó. Mikor felébredtem kócos voltam, az arcomat összegyűrte a párna, némi rászáradt nyál volt a szám sarkában, és persze a reggeli leheletem sem rózsás. - Hangja határozott volt, ahogy mesélt, de teljesen érzelemmentes.
- Ez normális, az emberek kilencven százaléka ugyan így van ezzel - közölte vele Piton. Nem igazán értette ennek a jelentőségét, de mikor Hermione megint felé fordult ugyan azzal az indulattól csillogó pillantással, mint a történet elején, egy pillanatra elbizonytalanodott, noha az arcán ez nem látszott.
- Én is azt hittem, hogy ebben nincs semmi különleges, míg Kevin fel nem ébredt mellettem, és megjegyzéseket nem tett a külsőmre. Először viccnek fogtam fel, de minden alkalommal, egyre durvább dolgokat mondott, végül hathónapnyi együttlét után szakítottam vele. - Piton semleges arcot vágott, nem találta olyan kirívónak a dolgot. A fiú egyszerűen defektes volt, van ilyen. - Persze, Kevin a haverjainak mindenféle elferdített dolgokat mondott a hátam mögött, és mikor a fülembe jutott, nagyon bántott. Kiderült, hogy én voltam az első lány, aki otthagyta a suli nagymenőjét, és ezt nem igazán viselte jól. Azt hittem megszabadultam a csúfolódástól a Roxfortban erre egyesek elkezdtek sárkánylehelletűnek hívni, hála neki, és gyerekes viselkedésük egyre inkább bántott.
- A lányok és a fiúk közti értelmi fejlődés eltérő, de ezt már tapasztalhattad a két barátod esetében is - jegyezte meg epésen.
- A másodikat Bennek hívták - folytatta, mintha meg sem hallotta volna az előbbi megjegyzést. - Az iskola területén dolgozott, kedves volt velem mikor összefutottunk, nem volt olyan jóképű, mint Kevin, de vicces volt, és nagyon jól elszórakoztatott. Vele könnyen el tudtam magam engedni, egészen addig, amíg komolyabbra nem fordult a dolog. Az első együtt töltött éjszaka után le sem hunytam a szemem, éjjelente többször is kimentem a mosdóba, hogy ellenőrizzem nem lettem kócos, legalább hatszor fogat mostam, és igyekeztem nem elaludni.
- Már megbocsáss, de ez nevetséges - szólt közbe Piton. - Nem minden férfi egyforma, illetve nem hiszem, hogy mindenkinek probléma a reggeli külsőd.
- Sosem derült ki, hogy neki az lenne vagy sem, mert egyetlen egyszer sem aludtam el mellette, hanem ébren vártam, míg ő is felkel. - Szomorkásan elhúzta a száját. - A sok ébrenlét, hatással lett a koncentrációmra, néha elaludtam előadás közben, így pár hónap múlva véget vetettem a dolognak. Még sokszor összefutottunk az iskola területén mindig láttam a szemében az értetlenséget, hiszen nem tudtam neki komoly indokot mondani a szakítást illetően.
- Jól esne egy tea, neked is? - Hermione helyeslően bólintott.
Így elmesélve nem volt olyan borzalmas egyik kapcsolata sem, de mindegyik hozzátett valamit ahhoz a bizonytalansághoz, amivel a férfiakhoz viszonyult. Bárkinek a legjobb barátja tudott lenni, de amikor más mederbe akarták terelni a dolgot, leblokkolt. Félt az újabb kudarctól, hogy hibát találnak benne, hogy kihasználják, mint a legutolsó kapcsolata.
Máig nem értette, hogy tudta megcsókolni Dracót, hiszen ő is pontosan egy olyan férfi volt, aki sokat bántotta, és bár megbocsátott neki, soha nem tudta volna teljes bizalommal szeretni, mert folyamatosan attól rettegett volna, hogy elárulja a bizalmát. Ugyan ez volt a helyzet Pitonnal is. Félt magát odaadni neki, pedig vágyott az érintésére, a csókjaira, nem tagadhatta, kívánta a férfit, de szentül hitte, hogy utána eldobná. Ettől függetlenül nem tudta megmondani, mikor fogja a félelmét legyőzni a sürgető szükséglet, mert nehezére esett kiverni a fejéből a képet, mikor a férfi az ajtónak nyomta, és úgy csókolta, mint előtte senki.
Pitonnak sejtése sem volt mik járhatnak a lány fejében, miközben maga előtt lebegtetve a tálcát visszatért a könyvtárszobába. Mindkettőjüknek töltött a forró italból, és az egyik csészét a lány felé nyújtotta.
- Gondolom a harmadik kapcsolatod sem volt felhőtlen, de hozzáteszem, az első kettő azért nem hangzik olyan borzalmasan, leszámítva Kevin akárki bosszúhadjáratát ellened. - Nem éppen ez volt az, amit a lány hallani akart, ez rögtön nyilvánvalóvá vált a férfi számára is, mikor Hermione dühösen fújt egyet.
- A hármas számút inkább névvel sem illetném. Az utolsó évben jártam vele, szóval direkt jól jött a szakításunk az év vége előtt, utána persze még megkoronázta az egészet az, hogy kirúgtál a vizsgámról! - Piton megforgatta a szemét a vádaskodást hallgatva. - A lényeg annyi volt, hogy kihasznált, nem is akárhogyan. Amolyan Ron kaliberű srác volt, édes, kedves, akinek nehezen mondasz nemet. Együtt tanultunk, aztán barátok lettünk majd később együtt jártunk. - Belekortyolt a teájába mielőtt folytatta. - Ahogy telt az idő egyre több segítséget kért tőlem a tanulmányaihoz, esszéket másolt rólam, és néha én magam írtam meg helyette. Egyre jobban követelőzött, de mivel az ágyban jól megvoltunk nem törődtem a dologgal.
- Milyen jól bírod alvás nélkül - jegyezte meg ingerülten a férfi. Nem tetszett neki, hogy azt hallja bárkivel gond nélkül összebújt, de vele kapcsolatban még mindig hezitál.
- Minden éjjel megszöktem tőle, és a saját ágyamban aludtam, soha nem ébredtem mellette - válaszolt a megjegyzésre. - Odáig fajult a dolog, hogy néha már nem maradt időm a saját leckéimre, mert az övével kellett foglalkoznom, és bizony hisztizett, mint egy kisgyerek, ha nem ő volt az első. Egészen sokáig bírtam vele, de amikor plagizálás miatt elővettek minket akkor betelt a pohár. A szemét a tudtom nélkül lemásolta az egyik esszémet és beadta a saját neve alatt. Persze a dékán azt hitte én csaltam, mert a srácnak az utóbbi időben javultak a jegyei, míg az enyémek a közepes szinten stagnáltak. - Száját összeszorította, hogy ne csússzon ki rajta valami káromkodás. - Nagy nehezen bebizonyítottam, hogy én írtam az esszét, őt pedig eltanácsolták.
- Gondolom ezek után nem kellett túlesni a szakítási procedúrán, ámbár én jogi úton azért elégtételt követeltem volna magamnak - Piton gyakorlatias volt ezekben a kérdésekben, Hermione inkább a sebeit nyalogatta, ha bántották nem gondolkozott a szankciókon. - A plagizálás nem gyerekjáték, komoly következményei is lehettek volna. Látszik, hogy nem a mardekárba jártál, a ravaszság fontos, ha ilyen helyzetbe kerül az ember.
- Nem azért meséltem el neked ezeket, hogy kigúnyolj!
- Nem tettem semmi ilyet, a kelleténél ingerültebb hangnemet használsz velem szemben! - Figyelmeztetés volt, ezt pontosan tudták mind a ketten. – Hermione, ülj le kérlek. - A lány szót fogadott. - Nem voltak jó tapasztalataid, és kezdem megérteni a bizonytalanságod, de ezek mellett azért némileg sért is, hogy a mi kapcsolatunkat a volt diákkori szerelmeidhez hasonlítod.
- Igaz, ők nem tudtak velem úgy elbánni, mint te - morogta vissza a lány, és lecsapta a csészéjét az asztalkára.
- Folyamatosan próbálsz kicsikarni belőlem valamiféle elégtételt, amit nem tudok megadni neked! - Piton hangjában már egyre jobban érezhető volt a harag.
- Én elég sok mindent tettem már értünk: Hajlandó voltam nyitni feléd, és bizonyos fokig bízni benned. Téged választottalak a barátaim helyett! - Nem mondta ki hangosan, de Ron és Harry viselkedését tekintve a választás nem volt nehéz. - És elmondtam életem azon részét, amire nem volt rálátásod.
- Mégis mit vársz tőlem? - kérdezte értetlenül a lány furcsa mosolyát nézve.
- Esetleg te is kicsit beavathatnál, hogy lettél te a "barátaid" feleségeinek kedvenc játékszere ahelyett, hogy normális kapcsolatba fogtál volna. - Pitonban elindult valami, amikor ezt meghallotta. Elmerengve nézett maga elé, olyan volt, mintha nem is a szobában lenne.
- Tudod, Perselus, a lányok sose mennek hozzá a rossz fiúkhoz, csak a jókhoz - csengett újra a fülében Lily mondata.
- Dolgom van a laborban. – Állt fel hirtelen, és Hermione döbbenete ellenére kiviharzott a szobából. Egy pillanatra sem akart megállni, míg el nem éri a labort, de a lány utána rohant, és kiabálni kezdett.
- Te is hibbant módjára viselkedsz! Hova rohansz? Perselus, viselkedj felnőttként, már ha tudsz! - A férfi ment tovább már majdnem a lépcső alján tartott. - Perselus, legyél jó fiú, és állj meg! - gúnyolódott Hermione nem látván más megoldást.
Piton olyan hirtelen torpant meg, hogy a lány beleütközött. Megfordult elkapta Hermione csuklóit, és közelebb hajolt hozzá.
- Sem most, sem máskor nem fogunk erről beszélni! - sziszegte a lány arcába olyan pillantással, ami azt jelezte, minden további szó nélkül képes lenne megölni őt. Elengedte Hermionét, és ezúttal minden további feltartóztatás nélkül elérte a laborba vezető ajtót.
SS/HG
Piton lerogyott a legközelebbi székre, mérhetetlenül dühös volt, mert Hermione érzékeny pontra tapintott. Percekig csak ült és meredt maga elé, majd pálcája segítségével előhívott egy üveg Lángnyelv whiskyt a raktára egyik rejtett szekrényéből. Nem volt szüksége pohárra, jó nagyokat húzott az üvegből, és közben próbált megküzdeni a saját démonjaival.
Lilyvel, Narcissával és a többiekkel...
Evanst nagyon szerette talán az első pillanattól kezdve, hogy kölyökként találkozott vele. A lány volt az első, aki nem különcként kezelte, barátok voltak vele boldog volt. Reményekkel teli szíve majd kiugrott a helyéről a roxforti beosztás közben, akkor még nem tudta, hogy az, hogy külön házba kerültek megpecsételte a sorsukat.
Mindennek dacára hosszú ideig barátok maradtak, amiből szerelem lett, tudta, hogy Lily is szereti őt, csupán félt, hogy ez az új érzés már sok lenne kettőjüknek. Végül mégis egy pár lettek titokban, hogy megóvja kedvesét a csúfolódástól. Mennyi lopott csók, együtt töltött perc volt az övék. A szükség szobáinak falai sokat mesélhettek volna az ott töltött pásztorórákról.
De elrontotta, igen ő tette tönkre. A lány hiába kérte nem bírt szó nélkül elmenni Potter bandája mellett, míg végül az ominózus fellógatós eset után Lilyvel is alaposan összeveszett.
Máig maga előtt látja az értetlen zöld szempárt, mikor ráordítja a sárvérű szót. Nem békültek ki soha többet. Lily egyszer még hajlandó volt vele beszélni, de akkor is csak azért, hogy szavaival a földbe döngölhesse, és örökre megsebezze a szívét.
- Nem is baj, hogy vége, tudod, Perselus, a lányok sose mennek hozzá a rossz fiúkhoz, csak a jókhoz. - Nem volt gúny a hangjában, de Piton tudta, hogy komolyan gondolja. Nem volt több esély, vége volt.
Aznap mikor Lily hozzáment Potterhez nagyon leitta magát, elment a házukhoz és a sövénynél megbújva figyelte az összebújó boldog párt. Ordított zokogott, de mást nem tudott tenni. A végső csapást Harry Potter megszületése mérte rá, onnantól kezdve tudta, hogy soha semmi nem lesz olyan fontos Evansnek, mint a családja, és nem fogja őket elhagyni semmi áron.
Aztán meghalt, félig az ő hibájából... Mára csak a félig szót használta, pedig akkor csak magát hibáztatta. Tizenegy évvel később meglátta a fiút és jobban gyűlölte, mint előtte bárki mást. A saját kurdarcára emlékeztette, hogy mit veszített, és azok a szemek utálkozva, undorodva néztek rá minden órán. Lily szemei percenként tőrt döftek a szívébe.
Felejteni akart, bármit megtett, hogy ne kelljen rá gondolnia, és akkor Narcissa szinte felkínálta magát. Lucius elfoglalt volt, lázasan kutatott a Sötét Nagyúr után, szinte mániákus lett. A felesége pedig elunta a várakozást, és új préda után nézett.
- Levadászott, akár egy őzbakot - mormolta maga elé Piton. Már majdnem a fél üveg whiskyt megitta, nem érdekelte az íze, nem számított az évjárat, csak hogy üssön.
Narcissa játéka nem volt kellemetlen, nem volt lelkiismeret furdalása egyikkőjüknek sem. Mardekárosok voltak, kölcsönösen elvették a másiktól, amit akartak és a többi nem számított.
Ám idővel a jeges szépség nem volt elég, az űr, ami benne maradt, miután Mrs. Malfoy távozott a magánlakrészéből, szinte összenyomta. Egyedül volt, volt ideje gondolkozni. Számtalanszor fordult meg hivatásos örömlányoknál, hajszolta az élvezetet, de ez nem szerzett neki tartós örömöt.
Gondolkozás nélkül elment minden küldetésre ahova Albus küldte, bájitalokat főzött mindkét oldalnak, megtett bármit, amivel le tudta kötni az idejét, mert mindeközben nem kellett tudomást vennie a külvilágról. Látni sem bírta, hogy mások nevetnek, vagy éppen boldogok, amikor ő ilyen szánalmasan érezte magát. Lily nélkül senki volt, az egyik fele meghalt a nővel.
Idővel megtanulta hogyan rejtse el a fájdalmát, de ezzel egy időben sajnos elfejtett értékelni minden jót. Lily után többé nem volt szerelmes, csak használta a nőket, de nem értékelt senkit, még Narcissát sem.
Mikor Hermione előállt azzal a képtelenséggel, hogy szereti, először még csínynek gondolta, később mikor rájött, hogy a lány komolyan gondolja, megijedt. Nem akart ezzel törődni, nem akarta, hogy valaki megint figyelmet szenteljen rá, láthatatlan akart maradni. A szeretet szó számára egybeforrt a fájdalommal, az árulással. Mert aki szeret, az bántani is tud, bízol benne, és elárul, ahogy ő tette Lilyvel és ahogy vele tette a nő.
Nem hiányzott neki egy újabb szenvedés. Elüldözte maga mellől a lányt, minden lehetséges eszközzel, és mikor Hermione még ezek után sem tágított, nem tudott parancsolni az indulatainak.
Már akkor is tetszett neki a lány, ezt nem tagadta saját maga előtt, a Roxfortban töltött idő alatt látta, hogyan érik nővé, és az intelligenciája mindig imponáló volt, ugyanakkor nem engedhette meg magának, hogy kikezdjen egy diákjával, és azután sem szándékozott közeledni felé, hogy elvégezte az iskolát. Nem akart újra bízni, átélni egy újabb csalódást. Minden fájdalmát, amit Lily miatt érzett a lányon élte ki, gyötörte, nem is akárhogyan...
De a csatában elszenvedett sérülése megint csak azt bizonyította számára, hogy aki szeret az be is fog csapni. A lány hiába kért bocsánatot tőle, hosszú ideig nem akart neki megbocsátani, érlelni akarta magában a dühöt, a keserűséget, jobb volt egyedül.
Most mégis együtt élnek, ha nem is olyan formában, és nem értette, mi történik velük. Pontosan azt tette, amit nem akart, beleszeretett a lányba, és érezte, hogy Lily szelleme mind jobban elhomályosul az emlékezetében. Pedig neki szüksége volt ezekre az emlékekre, ez volt az eddigi élete, a múltja, és most nem volt mibe kapaszkodnia.
Hermione megnyílt neki, és jogosan elvárta tőle, hogy ő is tegye ezt meg. Tudta, hogy nem sokat tett még ezért a kapcsolatért, de képtelen volt bevallani neki, hogy gyenge volt. Nem tudta elmesélni neki ezt, mert fegyvert adhatott volna a kezébe. Hiszen ő a rossz fiú, akivel a nők játszanak, amíg érdekes, de aztán mást választanak. Hermione is majdnem megtette, bár nem tudatosan, de ellenfelet kovácsolt Dracóból, és ő akkor újra kétségbe esett volna, mint mikor Lily is mást választott helyette.
Nem győzhet, soha nem is győzött semmiben.
A bizalom túl sokat követelt meg tőle, mindig magában hordozta a lehetőséget, hogy elveszíti. Bárkit azonnal megölt volna, aki elé áll, és a képébe mondja az igazat, pedig ő is tudta: félt, halálosan félt minden újtól, minden változástól.
Tudta, hogy a mostani viselkedése nem célravezető, de semmi jobb nem jutott az eszébe, mint megmakacsolni magát, és elzárkózni a faggatózás elől, elhallgattatva azt a kis hangot a fejében, ami arra bíztatta, hogy egy pár morzsát talán mégis jobb lenne elhinteni.
Hermione néha a veséjébe látott, és ez ijesztő volt. Ott az erkélyen szilveszter éjszaka látta a lány tekintetében, hogy együtt sajnálja vele a csillagvizsgálóban történteket.
Lily után egyetlen emberben bízott meg igazán, aki ezt csúnyán kihasználta. Egy magasztosabb cél érdekében teszed. A gyilkosságra nincs mentség, ha megteszed, együtt kell élned a tudattal nem, enged el ez az érzés sohasem.
Szomorúan gondolt vissza az utolsó tanévkezdési napokra, amikor egyik éjjel Albus sírjához ment. Nem tudta, hogy fohászkodni akar-e valakihez, vagy meggyónni a bűneit, sokáig csak némán állt az éjszakában. Az eget ezernyi csillag ragyogta be, kezeit a hideg márványsírra fektette, és lehunyt szemmel gondolt halott barátjára.
- Te bolond vénember! Hogy hagyhattam, hogy rávegyél erre? Kihasználtál, és most megint egyedül vagyok! – bosszúsan szólt az elhunythoz. – Remélem, örülsz, hogy együtt ücsöröghetsz ott fent a sok bölcs elődöddel, engem meg itt hagytál a bűntudat mocsarában fetrengeni!
- Nem vagy egyedül Perselus. - Érintette meg csontos kezével a vállát McGalagony professzor. Piton nem tudta eldönteni, hogy meglepődjön, vagy inkább felháborodjon. Gúnyos mosolyra húzta a száját, és megállapította, hogy öregszik már, nem mindig hallja meg, ha valaki a háta mögé lopódzik. - Mindenkinek hiányzik, de jobbat nem tudott tenni, hogy megmentsen egy ártatlant.
- Oh, na igen a szent, aki megmentette Draco Malfoyt! - sziszegte elfordulva a nőtől. - Ettől kéne jobban éreznem magam, Minerva? Ettől kevésbé leszek szerencsétlen szánalmas magányos idióta, aki elveszítette azt az egyetlen embert, akit hosszú idő után közel engedett magához? Hol találok még egy ilyen valakit?
- Még sok virág van a mezőn Perselus, ezt soha ne felejtsd el. - Azzal otthagyta a férfit.
Piton máig nem tudta, hogy Hermione aznap éjjel követte a lopott láthatatlanná tévő köpeny alatt. Hallotta a párbeszédet, és a férfi ezen oldala csak még erősebbé tették szándékát, hogy vele marad. Szerette, mindig bízott benne, hogy van benne jó, hogy figyelmes, kedves is tud lenni, és bár Piton elkergette, nem hitt neki, ő nem tágított. Ezek után, amit ott hallott eldöntötte, hogy nem is fog, ő lesz az, akit Piton újra szerethet, akiben bízhat.
Perselus nem sejtette, hogy az a szeretetre éhes sóhaj, ami most elhagyta a száját, mielőtt elindult visszafelé a kastélyba, akaratán kívül magához láncolta Hermionét.
- Albus, te tehetsz mindenről, és Lily, meg Hermione...
Kezdett forogni a szoba, ahogy az ital fogyott, de mit számított, ezt akarta, a zsibbadást érezni, hogy ne kelljen gondolkoznia.
- Perselus, Perselus, hallasz engem? - kérdezte Hermione kissé ijedt hangon, ahogy az alvó férfi vállát rázogatta. Egyedül ebédelt, de a férfinak is rendelt ételt, reménykedett benne, hogy előkerül, de hiába várta. Több mint hat óra eltelt már a vitájuk óta, már lassan a vacsoraidő közeledett. Tudta, ezúttal sem ő volt a hibás, mégis a férfi után ment a laborba.
Piton egy széken ülve aludt, a fejét a falnak döntötte, a kezében még ott szorongatta az üveget.
- Ébresztő! - szólt rá sokkal erélyesebben, mire Piton, ha lassan is, de elkezdte kinyitni a fél szemét. Hermione alakja csak lassan állt össze egyetlen képpé a sok apró foltból, majd mikor a másik szemét is kinyitotta már jobban látott. Kezét azonnal a fejéhez kapta, a fájdalom őrjítően gyorsan száguldozott a koponyájában mindenfelé.
- Nem kéne innod akárhányszor csak veszekszünk, sőt egyáltalán nem kéne innod! – Igyekezett segíteni neki, hogy kényelmesebb ülőhelyzetbe tornázza magát. Piton szeme élesen villant a kioktatásra. - Tudom, nem vagyok a feleséged nincs jogom megtiltani semmit - sóhajtott lemondóan, falra hányt borsó volt minden, amit tanácsolt.
- Második polc balról, sárga... - motyogta a férfi halkan.
- Micsoda? A polc barna! - Kezdett aggódni, hogy valamilyen bájitalt is bevett, ami zavarja a látását.
- Második polc balról, sárga bájital, hozd már, Hermione! - csattant, de rögtön meg is bánta, mert a fájdalom még erősebb lett. Hermione szíve szerint meg sem mozdult volna, de jobbnak látta, ha odaviszi a férfinak a bájitalt, ami minden bizonnyal kijózanítja majd.
Perselus egy hajtásra kiitta, és egy bólintással megköszönte a lány fáradozását. Nehézkesen felállt, de egy kézmozdulattal elhessegette Hermione segítő karját. Lassan ugyan, de viszonylag biztos léptekkel felment a pincéből. Egy rövid ideig megtámaszkodott a szalonból felvezető lépcső korlátjában majd erőt vett magán, és felballagott nyomában a lánnyal. Gondolkozás nélkül kapkodta le magáról a ruháit, és szórta szerte széjjel a szobában. Semmi másra nem vágyott csak egy forró zuhanyra, ami alatt legalább egy félórát szándékozott ácsorogni.
Hermione szótlanul szedegette össze a férfi ruháit, és egy székre hajtogatta őket, Piton már alsónadrágban volt mikor a fürdő ajtajából visszafordult.
- Én... - Hermione érdeklődve nézett rá. - Sajnálom.
- Ezt még soha nem hallottam tőled - válaszolt a lány komoly arccal. - Jót fog tenni a fürdő, megmelegítem a vacsorád. Felhozzam?
- Igen, köszönöm, kedves tőled - Az utolsó két szót feszengve mondta ki. Annyira nem ő volt, aki bájolog és bókol, ha nincs vele komoly szándéka. Csupán kedvességből már régen nem tette meg.
- Igazán semmiség, megérdemled, hiszen olyan szívélyesen meghallgattál engem délelőtt. - Még ha akarta volna, akkor sem tudta volna megállni, hogy a gúnyolódásából kiérződjön a sértődöttség.
SS/HG
Sietősen bevonult a fürdőbe, a zuhany alá állt, és megnyitotta a csapot a megkönnyebbülés reményében. A meleg víz perceken belül ellazította merev izmait, és segített hatni a bájitalnak. Mennyivel könnyebb lenne az élet, ha most nem ezzel a dühítő migrénnel küzdene, hanem a bájos loknis hajú lánnyal állnának itt ketten, amint szenvedélyesen szappanozzák egymás testét. Ehelyett nem elég, hogy minden régi emlékét felszabadította, aztán meg, illetve közben, leitta magát. Még a lány is mérges rá újfent, ráadásul jogosan; persze ezt csak magában ismerte el. Valahogy úgy érezte soha nem fog rendeződni kettőjük között a dolog, és tudta, hogy ennek nagy részben ő az oka. Kisebb részben Hermione olthatatlan tudásszomja, mert emiatt semmi nem maradhatott előtte rejtve.
A homlokát a csempének támasztotta és elmosolyodott a helyzet abszurditásán: Ő azért türelmetlen Hermionéval, mert szeretné végre megkapni a testét, Hermione meg azért nem adja meg neki, amit kér, mert ő meg a férfi lelkét akarja cserébe, de ezt meg Piton ódzkodik a rendelkezésére bocsátani. Mindketten makacsok és egyelőre nem tágítanak, már csak az a kérdés ki adja fel előbb.
Hermione húsz perc múlva tért vissza kezében a tálcával, de még mindig ingerült volt, és egyáltalán nem úgy tűnt, hogy egyhamar ki lehet engesztelni. Piton az ágy szélén ült Hermione megvárta, míg rendesen elhelyezkedik, és az ölébe tette a tálcát.
Sarkon fordult és az ajtó irányába indult, de a férfi hangja visszatartotta.
- Hermione, nem szeretnél itt maradni? - kérdezte Piton a lány hátát nézve. Hermione próbált ellenállni a csábító bársonyos hangnak.
- Ma már eleget veszekedtünk, minden együtt töltött percben egymás agyára megyünk - vágta oda némi éllel a hangjában.
- És erről mindig csak én tehetek, gondolom - jegyezte meg csúfondárosan Piton. - Talán túl jól tudsz kérdezni, az a baj, te mindent tudni akaró! - Kezével intett neki, hogy jöjjön közelebb. - Nem fogunk összekapni, ígérem. - Kicsit megnyomta a végét, hogy végre elérjen valamilyen hatást a lánynál.
- Hah, ígéretek már megint - szólt flegmán. Hangszíne egyértelművé tette, hogy egy pillanatig sem hisz a férfi szavainak .
Bár eltökélt szándéka volt, hogy megleckézteti a férfit, mégis odament, és felült az ágyra. - Néha jobb lenne, ha mindketten hallgatnánk, és elszámolnánk tízig, mielőtt megszólalunk. Vagy esetleg százig... ezerig. Hm, a legjobb lenne, ha nem is szólnánk egymáshoz. A verbális képességedet amúgy is megelőzi egy sürgetőbb szükségleted, ha jól vettem észre. - Piton meglepve nézett rá ennyi szarkazmus hallatán.
- Egy percig sem titkoltam, hogy izgatja a fantáziámat a csodálatos kis feneked képe, de azért tartom magam annyira intelligensnek, hogy legyűrjem a vágyaim, és arra koncentráljak, amit mondani szeretnék. - Megelégedve tapasztalta, hogy az ilyen megjegyzésekkel még mindig a lány fölé tud kerekedni... ámbár tévedett.
Piton elkönyvelte a lány vereségét, azt hitte nem tud versenybe szállni, ha szexista megjegyzést tesz rá, de az együtt töltött idő nyomott hagyott a lányon.
- Köszönöm a bókot a fenekem nevében is, és igazán örülök, hogy akaratomon kívül nem térítelek el a céljaidtól - mosolygott negédesen. - Milyen szerencse, hogy bennem még csak a gondolat szikrája sem szokott felmerülni, hogy másfelé kalandozzak, ha meglátok valaki számomra vonzót. Bár ez szervi kérdés lehet, a genetikából adódóan nekem nem tud levándorolni az agyam a lábam közé - Akár fel is kiálthatott volna a partjelző, hogy touche, hölgyeim és uraim, Piton végre megkapta amit akart: méltó vitapartnert.
- Az emberi genetika sajnos ott bukott meg, hogy bizonyos életkor utána a nők is képesek megtanulni beszélni - fintorgott, de Hermione nemes egyszerűséggel kinevette.
Kényelmesen az oldalára dőlt, és megtámasztotta magát a hatalmas párnákkal, amiket csak dísznek használt a férfi, bár ez a tény, hogy valamivel is fel akarja dobni a hálószobája küllemét, nagyon jól elszórakoztatta Hermionét, mikor először meglátta. A férfi felé fordult, és jó étvágyat kívánt neki.
Piton lassú kimért mozdulatokkal látott neki a párolt zöldségeknek és a sovány pulykahúsnak. Az ember azt várná, hogy egy ilyen kiadós ivászat után farkaséhesen ráveti magát az ételre, de Piton még ezt is elegánsan visszafogottan tette.
Egy ideig Hermione némán nézte, magába itta a mozdulatait, és elmosolyodott azon, mikor a férfi fintorogva arrébb piszkálgatta a villája útjába kerülő articsóka darabokat.
Végül Piton törte meg a csendet, mikor már majdnem elfogyasztotta az ebédje felét: - Honnan veszed, hogy soha nem volt normális kapcsolatom? - kérdezte.
- Én, nem tudom, csak kérdeztem - lepődött meg Hermione a kérdésen. - Miért, volt? - Először nem kapott választ.
- Egy időben szerettem volna, hogy legyen, de nem úgy jött ki a lépés, aztán nem érdekelt a továbbiakban - mondta a férfi pár falat után, kissé távolságtartó hangon.
Hermione beharapta a szája szélét, elgondolkozott azon, hogy vajon kivel akarhatott tartósan együtt lenni, remélte, hogy nem Mrs. Malfoyjal.
- Nincs több kérdésed? - szúrta oda Piton, mire Hermione megráncolta az orrát, mint egy nyuszi.
- Miért nem szeretted volna? A háború miatt, a kémkedés miatt? Köze van Dumbledore halálához? - Ezt halkabban kérdezte meg, mint a többit. - Vagy már előtte is lemondtál róla?
- Na, kellett nekem biztatni- forgatta meg a szemét a férfi majd egy kis ideig mérlegelte a választ. - Részben, igen.
- Ez meg milyen válasz Perselus? - somolygott a lány.
- Szűkszavú - morogta vissza. Nem volt már éhes, kicsit még kótyagos volt a feje, letette maga mellé a földre a tálcát, és megtörölte a szája szélét a szalvétában, majd azt is a tálcára tette; az egész időhúzás volt. - Bővebben? - Hermione észrevette, hogy nehezen mondja ki a legbensőbb érzéseit, és hálás volt a férfinak, amiért megerőlteti magát. - A háború és a kémkedés mellett nem nagyon engedhettem meg magnak egy tartósabb kapcsolatot, ha szükségem volt valakire, Narcissát bármikor megkaphattam. - Hermione kicsit hosszabban vette a levegőt. - Te mondod mindig, hogy legyek őszinte - emlékeztette Piton felvont szemöldökkel.
- Csak néha elfelejtem, hogy az egyébként általános elvárások nálad néha meglepetést okozhatnak - bólintott, hogy folytassa.
- Zavar, hogy a múltban volt valamiféle intim kapcsolatom? - Nagyon is jól tudta, hogy a lány féltékeny, de hallani akarta. - Vagy inkább az zavar, hogy ismered azt, akivel kapcsolatom volt.
- Nos, én is elmondtam neked részletekbe menően, hogy mi történt velem az elmúlt években, de azért kettőnk között van különbség - fejtegette Hermione, majd Piton kérdő tekintetére meg is válaszolta a fel nem tett kérdést. - Én mindenkihez kötődtem érzelmi szinten, akivel ágyba bújtam, te néha úgy beszélsz róla, mintha ez az unaloműzés egyik formája lenne nálad. Nem az zavar, hogy éltél szexuális életet - hiába is szeretnéd -, hanem az, hogy láthatóan úgy beszélsz róla, mintha egy kártyapartiról lenne szó.
Egy ideig csak figyelte a lányt, majd tovább folytatta a beszélgetést, nem ragadt le ennél a pontnál. Tudott pár dolgot mondani, amit nem szeretett a lányban, de az éleslátását mindig értékelte, ahogy most is, bár jelen esetben nem igazán volt ínyére, hogy Hermione egy olcsó playboynak gondolja.
- Albus halála... - Hermione elkapta a pillantását és kiszúrt az ágytakaró mintáján egy pontot, ezzel felkeltette a bájitalmester kíváncsiságát. - Valami gondod támadt hirtelen? - Igazából örült, hogy újabb szünetet tartott, ez a rész még most is megviselte. Nem szeretett erről beszélni, pedig már számtalanszor meg kellett tennie: A Winzengamot előtt, a Rend tagjai előtt, saját magának is el kellett ismernie a hibát.
- Nem, semmi. - Továbbra is kitartóan azt az egy pontot nézte. Ma már egyszer színt vallott a férfinak, még egyszer nem akart. Érezte, hogy több lenne köztük a feszültség, ha elmesélné az igazat. - Nem kell mindig a paranoiás elmédre hallgatnod.
- Te valamit titkolsz előlem! - döbbent rá Piton, és máris érdekelni kezdte a dolog. Ha a lány valamit nem mond, az bizonyára nagy jelentőséggel bír, és pontosan ezért tudni akarta. - Megvannak a módszereim, hogy kiszedjem belőled, amit akarok.
- Perselus! - pirított rá a lány. Piton szemében tűz lobbant. - Nem tennéd meg.
- Arra gondoltam, hogy lefoglak, és addig harapdálom rettentő érzékien a nyakad, míg el nem mondod a titkod, de ha már ez is ilyen borzasztó, akkor kitalálok valami mást. - Hermione szája tátva maradt az elképzelésre, hogy a férfi ezt csinálná vele, és a gyomrában elkezdődött a bizsergés. Nem egészen erre az egyébként nagyon is kellemesnek ígérkező kihallgatási módszerre számított. - Sült galambot vársz? - kérdezte egy fél mosollyal a reakciót látva.
- Nem, csak egészen másra gondoltam, nem is olyan régen még fel sem merült volna benne, hogy így akarnál "kínozni" engem. - Látta a bájitalmesteren, hogy kissé borongós lesz a tekintete. Bár nem tudta sajnálni ezért, Piton igenis kiérdemelte, hogy néha a szemére vesse azt, ahogyan bánt vele. Bár mostanában egyre inkább úgy vélte, hogy ő is megérdemelne pár pofont, amiért hagyta magát így elnyomni, de gyenge volt, vezekelni akart, vagy valami olyasmi. Túl van rajta, és remélte a férfi is.
- Elég sok alternatív módszert tudnék neked felsorolni, vagy megmutatni - nem titkolt vággyal mérte végig a mellette fekvő lányt.
Hermione ismét jólesően megborzongott, de nem tudta elodázni a beismerést. Ha most nem teszi meg, Pitonnak máskor fog eszébe jutni. Végül is mindegy mikor veszekednek. Nagy levegőt vett és belefogott. - Követtelek egyik éjszaka, miután kölcsön vettem Harry köpenyét, és láttam a... hogy is mondjam, szóval ott voltál. - Nem tudta, hogy ismerje be, hogy végignézte az a szívbemarkoló vallomást, amit akkor tett.
- Pontosíthatnál, hogy kódfejtés nélkül is érthetővé váljon a mondandód - kicsit olyan volt a hangja, mint régen, az órákon. Hermione megrázta a fejét. - Hol az a griffendéles oroszlán belőled? - élcelődött a férfi jól szórakozva a lányon.
- Ijedt kiscicává változott? - kérdezett vissza félénken Granger. - Hah, na jó! - Lángoló arcát a kezébe temette. - Halottam amiket Dumbledore professzor sírjánál mondtál McGalagony professzornak. Tudom, hogy akartál valakit magadnak, akiben újra bízhatsz, és én akartam az lenni neked.
Piton félrenyelte a levegőt, mikor Hermione befejezte. Egy pillanatig olyan meglepődöttnek tűnt, mint még soha azelőtt. Granger az ujjai mögül leste, és várta a reakciót, ami minden kétséget kizáróan egy vitát eredményezett volna, pedig megígérte, hogy nem fognak veszekedni.
Mikor visszanyerte a lélekjelenlétét, akkor első körben le akarta torkolni a lányt, de aztán mégsem tette.
Ezek szerint Hermione látta, hallotta őt, de biztos volt benne, hogy soha senkinek nem adta tovább az információit. Jobban oda kellett volna figyelnie rá, talán tényleg érdemes a bizalmára, még az is lehet, hogy ő nem fogja elárulni. Reménykedni kezdett, még ha halványan is. Bár kínosan érintette, hogy egy ilyen intim pillanatot ezek szerint ketten is láttak, már nem tudott ellene mit tenni. Vitatkozni a dologról nem volt értelme, ahogy letagadni sem. Mindenesre örült, hogy akkor a lány nem lepleződött le, mert tudta, hogy akkor és ott nem látta volna így a dolgot, sőt talán még a kicsapatását is kieszközölte volna valahogyan. Most sem örült a ténynek, hogy Hermione minden tiltakozása ellenére a nyomában volt, és nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy nem lesz köztük több tanár-diák viszonynál, de ezek a dolgok kezdték jelentőségüket veszíteni az elmúlt időszakban.
Azért ha nem is mérgesen, de úgy gondolta, közli a véleményét a dologgal kapcsolatban.
- Granger kisasszony nem hallott még a személyiségi jogokról, meg arról, hogy milyen rossz szokás mások beszélgetéseit kihallgatni? - rótta meg komolyan. - Mindig is laza volt a fegyelem a griffendélben, de Albus és Minerva nem törődött vele. Bezzeg, ha mardekáros lettél volna, soha nem mered kitenni a lábad takarodó után, pláne nem utánam járkáltál volna, a sarkadat is hátra kötöztem volna, ha elkaplak és minimum egy havi büntetőmunkát harcoltál volna ki magadnak a kis magánakcióddal!
- Na nehogy azt hidd már, hogy a te házadból nem szökött ki senki, például te is Harry apjáék után koslattál éjszaka... - Zavart vigyor terült szét az arcán Piton kérdő pillantásától. A férfi kicsit csücsörített az ajkával, majd megvonta a vállát egy ingerültnek nevezhető morgás kíséretében.
- Most rólad van szó! És csak, hogy tisztázzuk, senki után nem szoktam koslatni! - szólt rá kicsit élesen. - Kár, hogy visszamenőlegesen nem lehet szankciót kiszabni rád - tűnődött hangosan, és ijesztően nézett a lányra.
- Megszólalt benned a tanár - viccelődött Hermione ezzel leplezve hirtelen támadt pánikrohamát. - Akkor most nem szeded le a fejem, amiért kihallgattam, amikor emberi érzelmeidről nyilvánultál meg, és oly ékes szavakon szóltál?
- Úgy beszélsz, mint egy rossz viktoriánus regényben - pukkadozott Piton.
- Te is így szoktál - vonta össze a szemöldökét a lány.
- Csak hozzám illik, ez nagy különbség - halványan mosolyogva megsimogatta a lány felé eső kezét. Kicsit közelebb ment hozzá az ágyon, és az ölelésébe vonta. Hermione a vállára hajtotta a fejét, tenyerével a férfi mellkasát kezdte el simogatni. Érezte, hogy Piton egyáltalán nem lazult el, sőt nagyon is feszült.
- Albus sokat jelentett neked - Hermione folytatta a férfi gondolatmenetét, de Piton nem válaszolt, és utána is jó ideig hallgatott.
- Rettentően dühös voltam rá, amiért ezt kihasználta, és ellenem fordította... bármit megtettem neki. - Maga sem hitte volna, de kicsit megkönnyebbült, hogy ezt végre kimondta valakinek.
- Tudom, és nagyon sajnálom, bár segíthettem volna valahogy. Annyira szerettem volna beszélni veled erről, de nem mertem. - Felemelte a fejét, hogy a szemük egy vonalba kerüljön.
- Na azért még különösen hálás lettem volna, ha nem csak állandó szerelmi vallomásaiddal loholsz a nyomomban, hanem még felcsapsz a személyes terapeutámnak is! - Hermione megértette, hogy bár már régen történt, azért igenis dühös azért, mert akkor kihallgatta. Viszont nem tetszett neki, ahogy róla beszélt, mint egy mániákusról, nem volt az. – Van, amit egyedül kell megoldani, nem kértem senki segítségét, és most sem ezért mondtam el neked ezt, hogy sajnálgatni kezdj. - Megmozdult, hogy felülhessen, és szabadulhasson, de a lány ezúttal nem hagyta magát.
- Kérlek, ezt ne csináld! - Piton értetlenkedve nézett rá, mikor Hermione igyekezte a tenyerével visszanyomni az ágyra. - Egy pillanatra megnyílsz nekem, és aztán rögtön meg is bánod. Folyton a bizalomról beszélünk, de nem is értem miért, hiszen nincs is köztünk ilyen kötelék.
- Ne kezd újra, hogy nem érdemeltelek ki, ahhoz most túlságosan leköt a fejemet szétrobbantani készülő fájdalom - vetette oda, és a lány kezét lerázva magáról kiült az ágy szélére. Lehajolt a tálcáért, és a felállt, hogy kivigye.
Hermione végtelen dühöt érzett magában feltörni, ahogy nézte a férfi menekülési tervét. Nem akart játszani, beszélgetni akart, előrébb akart jutni a holtpontról, hiszen már hosszú ideje megrekedtek ezen a szinten, már jóval ezelőtt is csak ennyire bízott meg benne a férfi, hogy elcsattant volna az első csók. Többet akart, nem érdekelte, hogy elsieti vagy sem, öt éve nem tud szabadulni a gondolattól, hogy Piton nem csak azért nem akart kapcsolatba bonyolódni vele, mert diák volt. Hiszen Perselus Pitonról beszélünk, aki a szabályokat sajátosan értelmezi, és egy ilyen dolog sem tartotta volna vissza, ha akarja őt. Márpedig, ha most vonzódik hozzá, akkor ez az utolsó Roxfortos évében is így kellett legyen, hiszen külsőségeit tekintve nem változott szinte semmit.
Gyorsabb volt a férfinál, mire Piton kettőt lépett a lány megkerülte az ágyat, és megállt előtte, azzal a célzattal, hogy nem engedni elmenni. Piton kissé összehúzta a szemét, majd egy jobb irányba tett lépéssel igyekezett kitérni a lány elől. Hermione hirtelen támadt bátorsága arra ösztönözte, hogy nemes egyszerűséggel kiverje a tálcát a férfi kezéből, így már indoka sem volt, amiért olyan sebtében távoznia kellene.
- Ha esetleg egy újabb ciklusod miatt vagy ilyen agresszív hangulatban tudok rá bájitalt javasolni! - szólalt meg Piton fenyegetőnek szánt hangon, ahogy a tányérja cserepeiről az övéhez hasonlóan dühösen szikrázó szemekre esett a pillantása.
- Legyél férfi, és állj ki valami mellett végre! Döntsd el, hogy adsz magadból valamennyit, vagy sem, de ne ingázz folyton, mert így én sem tudom eldönteni, hogy mit akarok. - A bizonytalanság felőrölte lassan.
- Még hogy álljak ki valami mellett? - hőkölt hátra egy pillanatra, majd szinte robbant a méregtől, mikor folytatta. - Te azt akarod, hogy mindent adjak ki magamból, mert te ezt tetted! Jóságos Merlin, milyen zaklatott szánalmas életed volt, három félresikerült kapcsolattal a hátad mögött, mert gondolom ez a vég, az életed javát leélted, és több hibát már nem követsz el! - Hermione keze már lendült, de nem volt elég ügyes ahhoz, hogy pofon is tudja vágni a férfit. Piton erősen szorította a csuklóját, és olyan szorosan préselte a mellkasát a lányának, hogy szinte a szájába beszélt. - Amit elmeséltem nem azért tettem, mert te is megosztottál velem valamit. Ez nem így működik, ennyit akartam a tudomásodra hozni, nem többet! Erőszakkal, hisztivel még csak komolyan sem foglak venni.
Hermione forgatta a csuklóját próbált szabadulni, de a szorítás csak erősebb lett. Hangosan dübögött a fülében a vér, egyre elviselhetetlenebb lett a kettőjük közti szexuális feszültség.
- Te beszélsz az én életemről? Én legalább megpróbáltam élni, túllépni rajtad, nem pedig bujdostam a pincémben a lombikjaim között, hogy tovább játszhassam a megsértett érzékeny lelket, akit senki sem szeret! Gyáva vagy beismerni, hogy szükséged van valakire, úgy viselkedsz, mint egy gyerek, aki a dackorszakát éli. Hát ne ítélkezz felettem, én legyőztem a félelmem, és megosztottam veled a legbensőbb érzéseimet, te viszont menekülnél! - Végig sem gondolta, miket mond, szörnyen mérges volt a férfira. Piton szorítása egyre erősebb lett a csuklóján, így rájött, hogy sikerült felbőszítenie.
- Az őszinte Hermione, nagyon szép, látom, csak provokálni kell egy kicsit, és máris elillan a megértő, kedves álcád! - sziszegte a lány arcába. - Na ide figyelj! Ítélkezhetem feletted, mert több mindent éltem meg, mint te, és pontosan ezért több hibát követtem már el életemben! Ne oktass ki, ha még csak nem is ismersz eléggé!
- Ha hagynád, hogy megismerjelek az áldásos lenne a következő vitát megelőzendően, nem gondolod? - Pitont ingerelte, hogy nem tudta megfélemlíteni, sőt mintha ő is csak tovább piszkálta volna a haragos tüzet a lány szívében. - De gondolom, sokkal több mindent tudnék meg rólad, ha lombiknak álcázva megbújnék az egyik polcodon, talán még beszélnél is hozzám!
- Elég, ez már egyáltalán nem gúnyos, inkább olcsó megjegyzés - figyelmeztette a férfi.
- Igazad van - esett ki a szerepéből egy pillanatra a lány, ahogy tekintete a férfi szájára vándorolt majd vissza a fekete kiismerhetetlen íriszekre. Piton csak erre a pillanatra várt, szabad kezével megtartotta a lány hátát, és lassan fokozatosan engedni kezdett a szorításon. Mikor elengedte Hermione csuklóját, a lány egy röpke másodpercig azon gondolkozott, hogy ellökje magától, végül inkább hagyta, hogy Piton megízlelje a száját, egy puhatolózó majd egyre inkább birtokló csókban összeforrva.
Nem is tűnt fel neki, hogy visszafeküdtek az ágyra, csak akkor, mikor újra maga alatt érezte a hűvös ágyneműt. Bőre forró maradt a férfi érintése nyomán, karmolta Piton hátát, és beleharapott a férfi szájába. Perselus hol simogatta a testét, hol megmarkolta, mikor a mellét kezdte el masszírozni Hermione belenyögött a csókba. A mellbimbója egyik percről a másikra megkeményedett és hívogatóan rajzolódott ki a vékony melltartó és póló alól érintésre várva.
A lány belesimult a férfi érintéseibe, csípőjét csábítóan hozzádörzsölve Perselus ágyékához. Ajkait elszakította a férfi vékony szájától, és türelmetlen mohó csókokkal borította be Piton nyakát és a füle mögötti érzékeny bőrt.
- Ah - nyögött Piton, de a hangja furcsán csengett. Hermione elkapta nyelvét a férfi bőréről, hogy a szemébe nézhessen.
- Baj van? - kérdezte a lány kissé akadozva. Agyára kezdett rátelepedni az eksztázis köde, de Piton összeráncolódó homloka és összeszorított szemei, amikből látszott, ahogy a fájdalommal küzd, kissé kijózanították.
- Most nem fog menni, még mindig fáj a fejem - bocsánatkérőn a lányra nézett. A hátára gördült, és igyekezett lelassítani az előbbiek miatt felgyorsul pulzusát. - A legerősebb bájitalomat vettem be, de most még ez sem segített.
- Nahát, azt gondoltam, ez a nők kifogása, ha már nem akarnak lefeküdni valakivel - nevetett rosszmájúan. - A nagy legimentort ledönti a lábáról a másnaposság, vagyis az aznaposság - jegyezte meg kissé gúnyolódva. - Akkor gondolom, én most menjek, és hagyjalak pihenni? - kérdezte kíváncsian. Kívánta a férfit a közelében akart maradni, saját magát is meglepve képes lett volna lefeküdni vele most rögtön, a vitájuk egy olyan szintre juttatta, ahol nem látott más utat a megnyugvásra, csak ha kielégíti a szükségleteit.
- Ha gondolod, itt maradhatsz, bújhatod a bájitaltankönyved, amit már betűről-betűre tudsz, vagy ha te is borzasztó fejfájással küzdesz, akkor akár egyesített erővel küzdve a lehetetlen ellen összebújva aludhatnánk is, már negyed nyolc van.
- Mint a nyugdíjasok korán fekszünk, korán kelünk - kuncogott, ahogy kimászott az ágyból, Piton pedig ráhúzott a hátsójára.
- Szemtelenkedünk egy beteg emberrel? - kérdezte morogva. - Nagy lett a szája, Miss Granger, mert tudja, hogy jelenleg nem vagyok képes visszavágni, de holnap is lesz nap! - fenyegette játékosan.
- Talán hagyom, hogy elfenekelj, még gondolkoznom kell rajta. - Fordult felé Hermione cinkos pillantást váltva vele. - Egyébként azért fáj a fejed, mert megittál egy egész üveg whiskyt, bár akár ezt is nevezhetjük betegségnek.
- Egy újabb nap a paradicsomban velem - jegyezte meg keserűen a férfi. Hermione megvonta a vállát.
- Meg tudok birkózni ezzel is. - Elment zuhanyozni, aztán átment a könyvéért a könyvtárszobába. Mire visszament a hálóba, Piton látszólag már aludt, ezért halkan becsusszant a takaró alá, és halvány gyertyafénynél olvasni kezdett.
- Nyugodtan olvass normális fénynél, így tönkremegy a szemed, engem nem zavar a világosság. Több évnyi kémkedés után, bárhol, bármikor, bárhogyan képes vagyok aludni - szólt felé fordulva a férfi, mire Hermione válaszolhatott volna újra lecsukta a szemét.
Nagyobb fényt varázsolt, és elkezdte bújni a könyvet, az ötödik sornál járt, mikor Piton újra megszólalt. - Az a Kevin vagy ki, egy barom volt - motyogta halkan mielőtt elaludt.
Ezzel a mondattal megmelengette a lány szívét, és egy kis időre elhitte, hogy talán tényleg lehet belőlük normális pár, ha Piton ezentúl legalább egy kicsivel több gyengédséget mutat felé.
SS/HG
A Roxfort folyosói még pár napig csendesek voltak a távollévő diákok miatt. Draco álmatagon nézelődött ez egyik ablaknál, kezeit zsebre dugta és halkan dúdolgatott. Hanga már távolról észrevette a férfit, és hangosan köszönt neki, nem akart mögé somfordálni. A szőke férfi viszonozta a köszönést, de a nő úgy vélte egy kicsit, mintha távolságtartóbb lenne vele. Bár az is igaz, hogy pár pohár pezsgő után kicsit jobban elengedte magát, és tűzijáték után egészen furcsa téma felé terelte a beszélgetést.
Voldemort érdemei, ha ugyan voltak nem éppen egy első randevúra valók, sőt talán jobb, ha az ember soha nem is hozza szóba, főleg miután a vele szemben álló döbbent férfi karján egykor az ő jele díszelgett.
Draco nem akart vele erről beszélni, mert vele más volt, mint Hermionéval. Grangernek elmesélhette a dolgot, nem tudott igazán belekötni az érveléseibe. De Hanga bizonyos szempontból, testközelből látta ezt az egészet, és kevésbé gondolta szörnyűnek, mint Draco.
A szőke férfi menekült egészen idáig, Roxfortba valamiféle feloldozásért tért vissza. Jó pár hónapba beletelt, míg fel mert menni a csillagvizsgálóba, és csak néhány másodpercig bírta ott. Még mindig kínosan feszengett, ha az igazgatónő irodájában kellett ülnie. Dumbledore átható kék szeme megbocsátóan tekintett le rá, és ő egyre kisebbnek érezte magát, ahogy visszanézett.
Amikor elzárkózott a téma elől, Hanga nem feszegette, nem hozta szóba. Viszont rendkívül idegesített Dracót, hogy hasonló kedves stílusban folytatta a beszélgetést, mintha mi sem történt volna. A nő udvariassága és higgadtsága ingerelte, és nem tudta megmagyarázni miért.
- Nem igazán szeretném, ha így lenne, de kicsit olyan, mintha kerülnél - szólalt meg némi hallgatás után Hanga, szőke hajfonatával játszott, miközben a férfit fürkészte. Bizonytalan volt, de nem akarta, hogy a kezdődő románc máris véget érjen.
- Tegnap éjjel kicsit modortalan voltam, bocsánat - kért elnézést Draco, emlékeztetve a nőt arra a percre, mikor fejfájásra hivatkozva egyszerűen otthagyta.
- Talán a beszélgetésünk kavart fel? - kérdezte némi aggodalommal a hangjában. Draco nem válaszolt visszafordult az ablak felé, vállai megfeszültek egész lényéből áradt a feszültség. - Már tegnap is mondtam, hogy a múltad elől nem futhatsz el, és nem kell szentként viselkedned, hogy jóvátegyél mindent, mert úgy sem tudod megtenni.
- Nincsen szent múlt nélkül, ahogy bűnös sem jövő nélkül - suttogta a férfi.
- Nem ismerjük még egymást olyan jól, de azt látom, hogy a problémáidat gyerekes módon próbálod elintézni. - Még most sem volt indulat a hangjában, és ez meglepte a férfit. Egy ilyen kijelentés közben az ember legalább a hangját felemeli.
- Hihetetlen, milyen higgadt vagy, idegesítő tulajdonság - jegyezte meg gunyorosan Draco, ahogy újra a nő felé fordult. - Nem fogok veled Voldemortról beszél, a múltam sem a te dolgod, és egyáltalán semmi sem tartozik rád!
- Akkor miért hívtál el randevúra tegnap? - kérdezett vissza Hanga. - Ne tagadd, hogy volt köztünk tegnap valamiféle meghittség, ahogy egymáshoz értünk, ahogy rám néztél...
- Hanga, sosem állítottam, hogy nem tetszel nekem, csupán nem illünk össze - vonta meg a vállát.
- Oh, értem, mert én is hasonló dolgokat tudok, mint te, vagy, mert nem vagyok olyan, mint a barátnőd? - a kérdés szíven vágta a férfit. Tudta, hogy egy ideig keresni fogja a nőben Hermionét, de nem gondolta volna, hogy ez ennyire nyilvánvaló lesz neki is. - Most vissza kell mennem a hasfájós fiúhoz, ha gondolod, benézhetnél, neked is adhatok valamit a fejedre, úgy látszik erősen beverted. - Ezzel visszaindult a gyengélkedő irányába.
Draco megint zsebre dugta a kezét, és magában szitkozódva elindult a lakosztálya felé. Nem volt egy fergeteges beszélgetés, és ha lehet, akkor még távolabb került a nőtől. Nem ez volt a célja, bár az igaz, hogy Hanga viselkedése kísértetiesen hasonlított az anyjáéhoz, és ez némi aggodalommal töltötte el. Hiszen Narcissa a maga hűvös elegáns stílusával mindig az ujja köré tudta csavarni korábban, félt tőle, hogy talán a svéd nőben is megvan a képesség a manipulációra, és inkább ő akart irányítani, ha már választhatott.
A vonzalmat nem tagadta, kár lett volna, hiszen pontosan tudta, mennyire jó érzés volt táncolni vele, fogni a bársonyos kezét, végigsimítani a karján, amin egy érdekes sebhely volt: munkahelyi baleset miatt. A kék barátságos szemek a kedves mosoly magával ragadta, de a halálfaló ismerősök erősen visszarántották a földre. Bárhogyan is, már előre látta, hogy ez a kapcsolat sem lesz egyszerű.