18+ részeket tartalmazó fejezet
19
A tél kezdett enyhülni, ahogy február végén jártak, amit Hermione kicsit bánt is. Nem számított neki, milyen hideg van, amíg esténként a kandalló előtt összebújva beszélgethetett Pitonnal egy jó könyvről, a kutatásról, és az élet apró-cseprő dolgairól.
Minden nap egyre jobban virult ki nőiessége, és egyre magabiztosabbá vált. Bár Piton nem halmozta el bókokkal, azonban olykor-olykor mégis elhagyták a férfi száját kedves szavak is, és olyankor Hermione szíve mindig csordultig telt reménnyel.
Hitte, hogy talán helyre tudják hozni az elmulasztott időt, amit ideköltözése óta acsarkodással és egymás porba tiprásával töltöttek ahelyett, hogy megismerték volna a másik igaz valóját. Igazából sok esélye nem volt arra, hogy a kezdetektől ilyen viszonyt alakítson ki a bájitalmesterrel, mert Perselus eleinte semmi más egyebet nem érzett, mint színtiszta utálatot. Furcsa volt belegondolnia, hogyan változtak meg mindketten, hiszen ő az első percben a bűntudatát akarta enyhíteni azzal, hogy a férfi közelében van, és saját magának akarta bizonyítani, hogy túl van rajta.
Tévedett mindkét dologgal kapcsolatban. Piton nem akarta a sajnálatát, sőt bőszítette Hermione gyengesége és hogy hagyta magát megalázni; és az sem volt igaz, hogy kiirtotta a szívéből a férfi iránt táplált érzéseit.
Vidáman pakolt a kartondobozaiba, amivel idejött, újra költözött. Ezúttal Piton szobájába. A férfi már kiürítette a ruhásszekrénye egy részét, és csinált neki helyet az egyik könyvespolcán is.
Soha nem gondolta volna, hogy eljön a nap, amikor ő közös szobában fog lakni Pitonnal. Mámoros mosoly futott át az arcán, ahogy az előző estére gondolt. Még mindig rengeteg újdonságot talált a szeretkezéseikben, pedig mióta az első megtörtént köztük azt hitte már kiismerte a férfi rezdüléseit. Piton felszabadította a lány vágyait és gátlásait, ezért Hermione olyan dolgokat is megengedett szerelmének, amit eddig senki másnak.
Volt, hogy naponta többször is egymásra találtak, és lassan nem volt olyan pontja a háznak, ahol ne hagyták volna el elégedett sóhajok az ajkukat, talán csak a bájital-labort nem avatták még fel.
Már majdnem végzett a pakolással így megengedett egy kis lazítást magának. Felfeküdt az ágyára, és beszívta a férfi ingének illatát. Piton méltatlankodva nézte reggel, hogy az ő ingét kanyarította magára, és nevetve szaladt ki a szobából, mikor a másik vissza akarta kapni tőle a ruhadarabot. Jó érzés volt magán érezni a fanyar, férfias illatot.
Lehunyta a szemét és az előző, meg az azt megelőző éjszakákra gondolt, végül megállapodott a legelső éjszaka emlékénél. Piton születésnapján történt, úgyszólván ezt kapta ajándékba.
Zuhanyozni indult, mint minden este lefekvés előtt. Piton már előtte végzett, így kényelmesen elhasználhatta a maradék meleg vizet. Egyre jobban kívánta a férfit, és úgy tervezte, hogy végre eléri, hogy semmi ne akadályozhassa meg a terveiket. Sem fejfájás, sem az ő bizonytalansága, nincs hívatlan vendég, és az sem számít, ha rájuk gyújtják a házat.
Vetett magára egy utolsó pillantást a párás tükörben, majd, kipirult arccal kilépett a fürdőből. Haja nedves volt és még göndörebb, de nem zavarta, akkor nem.
Piton az ágy szélén ült, csak egy törölköző volt a derekára csavarva. Éhesen mustrálta végig Hermione kívánatos, még törölközőbe csavart testét, majd felállt, és odasétált a lány elé.
Kedve lett volna szinte rögtön a lány kulcscsontjáról legördülő vízcsepp után vetni magát, hogy még azelőtt felitassa ajkaival, hogy befolyhatna a mellei közé. A látvány magával ragadó volt, ahogy a zuhanytól még vízpöttyös, karcsú test közeledett felé. Vére vadul száguldott, alig bírta kordában tartani...
Bal kezével a dereka után nyúlva a bájitalmester mohón a lány ajka után kapott, ahogy egyetlen mozdulattal magához húzta, és az intenzív csók közben egyik keze vándorútra indult. Játékosan megmarkolta Granger fenekét, amitől a lány csak még jobban nekinyomta lüktető ágyékát, és kéjesen a szájába nyögött. A férfi ajkai Hermione nyakára vándoroltak, és a még kissé nedves haját félresöpörve finoman beleharapott, de utána rögtön végig is simított rajta a nyelvével.
- Piszkosul kívánlak - szólalt meg közvetlenül a füle mellett, hangja rekedtes volt, mély, amitől a boszorkányon átsöpört valami különös érzés, és meg sem állt a bokájáig. - A magamévá akarlak tenni...Az enyém leszel... - suttogott tovább a lány fülébe újabb nyögéseket csalva ki Hermionéból.
Hermione érezte, ahogy a férfi fogai finoman a fülébe kóstolnak, a határozott kezek pedig utat találnak a törölköző széléhez. Perselus egyetlen rántással eltávolította a régóta felesleges textíliát, így ujjai már a meztelen bőrt érintették, kutatták. Hermione is hasonló terveket szövögetett, ám Perselus megakadályozta a megvalósításban, amikor kezeit lefogva az ágy felé tolta. Csalódottan nézett az ágy szélére ereszkedve, de Piton csúfolódó mosolyt küldött válaszul.
- Ne legyen mindig olyan türelmetlen, kisasszony... - mondta, és a lányt a hűvös ágyneműre fektette, miközben magáról is lehúzta a törölközőt. Egy hosszú pillanatig csak állt az ágy mellett, és nézte a sötétkék selymen heverő finom testet, amit a gyertyák fényétől halvány ragyogás vett körül. Hermione ebben a pillanatban pontosan ott volt, ahol lennie kellett: az ő ágyában. Meztelenül és kívánatosan.
Látta, hogy a lány is megnézi őt magának, és a barna tekintetben elégedettség csillant, miközben lassan mellétérdelt, és két kezével megtámaszkodva Hermione válla mellett fölé ereszkedett.
Hermione tekintete Piton merev férfiasságára esett, gondolkozás nélkül, ösztönösen érte nyúlt, amikor elérhető távolságba került. Érezte a lüktetést, amint ujjait összezárta körülötte, majd ajkát beharapva megmozdította a kezét. Már ez első pár mozdulata is jóleső sóhajt váltott ki a férfiból, ami felbuzdította, hogy még bátrabb legyen. Lassan, de határozottan fokozta a szorítást és a tempót, és Piton gyorsuló légzése biztosította arról, hogy tetszik neki, amit csinál. Közben a férfi egyik keze útnak indult a hasától a válla felé haladva, egy pillanatra megállt a melleinél, majd végül a hajában állapodott meg. Finoman belemarkolva hátrafeszítette a fejét, és ajkai a nyakára tapadtak. Válaszul ő csak tovább növelte a tempót, tovább hajszolva ezzel a férfi vágyát.
- Ez az... igen! - hallotta Hermione a hörgésszerű, elakadó hangot, mire felcsillant a szeme , és másik kezével is a férfi lába közé nyúlva masszírozni kezdte a golyóit.
Piton nem sokáig bírta, amit a boszorkány művelt vele, és bármilyen finom is volt, amit csinált, el kellett kapnia a csuklóját, megakadályozva ezzel, hogy ígéretesnek induló éjszakájuk hamarabb véget érjen, mint kellene. Hátrébb húzódva megfogta a lány mindkét kezét, és a feje fölé emelve a párnára nyomta. Belenézett a kihívó tekintetbe, amivel Hermione szinte incselkedve üzent neki, és máris bosszút forralt.
Fél kézzel fogva tartva a lány kezeit végigcsókolta a nyakát, a mellét, fogaival összecsípte a rózsaszín mellbimbókat, miközben szabad kezével szüntelenül simogatta a lány testét. Hallotta, ahogy egy-egy mozzanatra elakad az alatta fekvő lélegzete, vagy épp hirtelen felgyorsul, ami rá is ösztönzően hatott. Tovább akarta fokozni a vágyat, az izgalmat és az örömöt, ehhez azonban kellett a másik keze is, így hamarosan elengedte a boszorkányt. Azonnal megérezte a hajába futó ujjakat, amik továbbsiklottak a vállára, ahol már nem csak a cirógatást érezte, hanem a bőrébe mélyedő körmöket is.
Hermione egyre nehezebben tudta érzékelni a külvilágot, a férfi játéka minden alkalommal bizsergető hullámokat küldött izgalomtól nedves szemérmébe. Egyre sürgetőbben próbálta a férfi fejét lefelé nyomni magán, hogy Piton végre birtokba vegye ott is. A férfi minden unszolás ellenére is lassan haladt lefelé, elidőzve a köldökénél vagy az oldalánál. Olyan erogén zónákat fedezett fel rajta, melyek létezéséről eddig ő maga sem tudott. Nehezen türtőztette magát, mire a kalandozó ajkak a combhajlatához értek, és szinte követelő mozdulattal nyitotta szét a lábát még jobban. A bájitalmester körbecsókolta az érzékeny, várakozó területet, először éppen hogy csak megérintette a szájával.
- Kérlek, Perselus, ne játssz tovább - könyörgött elfúló hangon a lány, mikor a férfi még mindig csak egy-egy pillanatra érintette hozzá nyelvét a lüktető részhez.
- Mondd, mit szeretnél, kedvesem - suttogta vissza a férfi hosszasan elnyújtva szavakat, kiélvezve, hogy a boszorkány milyen nehezen ad hangot kívánságának. - Hallgatlak...
Hermione alig kapott levegőt, nem tudott gondolkozni miközben a férfi folyamatosan a belső combját simogatta, és leheletével csiklandozta a csikóját. Azt akarta, hogy a férfi minden lehetséges módon elégítse ki, de nem merte utasítani semmire, pedig Piton pontosan erre várt.
- Nem mondasz semmit, szépségem? - kérdezte kissé elhúzódva tőle, de a kezeit még mindig a combján pihentette.- Használd azt a híres griffendéles bátorságodat - ugratta a lányt, mire Granger dühösen fújtatott egyet. A könyökeire támaszkodott, és mélyen a férfi szemébe nézett, mielőtt kimondta neki.
- Az istenért, Perselus, azt akarom, hogy úgy nyalj ki, mint még soha senkit! - közölte kívánságát annak nyers valójában, és abban a percben vissza is csuklott az ágyra, ahogy a férfi belenyalt a hüvelyébe.
Piton csak ezt akarta hallani. A végletekig akarta fokozni a lány vágyait, hogy felszabadult legyen, és ne féljen kimondani semmit. Hermione beletúrt a férfi hajába, és öle együtt hullámzott a férfi nyelvének ritmusával. Perselus egy ideig még játszott vele, egyre hangosabb sóhajokat és mind kéjesebb nyögéseket csalva elő, aztán mikor megérezte, hogy Hermionénak már nem sok hiányzik a kielégüléshez, elhúzódott tőle, ezzel kiváltva egy csalódott sóhajt a lányból.
A lány utána akart kapni magára húzni, rávenni valahogy, hogy folytassa, amit elkezdett, de Piton ügyesen kitért a heves mozdulatok elől. Vigyorogva támaszkodott újra Granger fölé, miközben egyik kezével megint összefogta a lány csuklóit. Diadalmas pillantást vetett Hermionéra, aki elfogadta a legyőzött szerepét remegve várta a folytatást. A férfi lecsapott ajkaira, birtokba vette őket, és Hermione érezte a saját ízét leszökni a másik nyelvéről. Máskor talán meglepte volna a dolog, de most már túl volt azon a ponton, hogy fennakadjon olyasmin, ami korábban zavarba hozta volna.
Végül a férfi megkegyelmezett neki, lenyúlt az ágyékához, és Hermione szeméreméhez igazította magát. Először csak ingerelte, ahogy végigsimított néhányszor a pár perce kóstolt területen, mire az alatta fekvő boszorkány mind jobban mocorogni, helyezkedni kezdett. Aztán már ő sem akart tovább várni, mágnesként vonzotta a pokoli forróság, és egy hirtelen mozdulattal belehatolt, mire mindketten elégedetten nyögtek fel, majd egy pillanatig várt, hogy a lány hozzászokjon a feszítő érzéshez. Hermione az első pillanatban halkan felszisszent, mikor a férfi megmozdult benne, de a kellemetlen érzést hamarosan felváltotta a semmihez sem hasonlítható mámor. Perselus megfogta a lány fenekét, kissé megemelte, és egyre erőteljesebben merült el az ölében, ami úgy szorult robbanni akaró férfiassága köré, ahogy legforróbb álmaiban sem képzelte.
- Merlinre... - nyögte a lány mellei közé, amikor a karcsú lábak a csípője köré kulcsolódtak -, mintha satuba fogtak volna...
Hermione már nem tudott megszólalni, csak vég nélkül nyögdécselt, és igyekezett ellentartani a csípőjével.
Körmeit belevájta a férfi hátába, vérvörös csíkokat hagyva maga után, amit Piton némi fájdalommal vegyes elragadtatott sóhajjal üdvözölt. Aztán mindkét keze a férfi fenekére siklott, határozottan belemarkolt, és még hevesebb ritmusra késztette. Perselus boldogan tett eleget a néma kérésnek, hiszen ő sem vágyott másra, minthogy végre csillapodjon benne a vágy, ami így felkorbácsolta a vérét. A lány testét vékony, csillogó réteggel vonta be az izzadság, és ez az izgató látvány tovább sodorta őt is. Hermione háta ívbe feszült, mikor elöntötte a forró kéj, és egy hosszú kitartott nyögés után elélvezett. Pitont magával rántotta a lány ölének ütemes remegése, ahogy még szorosabban összerándult körülötte, így hamarosan ő is követte kedvesét néhány hangos nyögéssel kísért elnyújtott mozdulat után.
Azóta számtalan alkalommal ismételték meg az együttlétet, és mindegyikben volt valami új, valami valószínűtlenül izgalmas és kielégítő. Jó volt, mikor egy vita lezárásaképpen kezdték el szinte felfalni a másik testét mindegyre hevesebben, így akarván eldönteni kinek van igaza, de azt is szerették, ha finoman hosszúra nyúló előjáték során jutottak hozzá ahhoz, amit akartak. Felkorbácsolták egymás vágyait, míg át nem szakadt a gát, ahonnan nem volt visszaút, meg kellett szerezni a beteljesülést minden áron.
Hermione sokkal bátrabb lett, míg azelőtt inkább csak félve nyújtott élvezetet a partnereinek, Pitonnál egészen felszabadultá vált, és élvezte a férfi feletti hatalmát, mikor előtte térdelve kényeztette. Furcsa is volt neki először, hiszen ő volt "szolgapozícióba" kényszerítve, mégis uralkodni tudott Piton felett az érintésével, nyelvének játékával. Kuncogva emlékezett vissza arra, mikor a férfi Merlin adta tehetségnek titulálta egyik orgazmus előtti pillanatában.
SS/HG
Hermione az emlékek hatása alatt kipirulva sétált le a pincébe, hogy egy spontán felkéréssel örömet szerezzen magának és Pitonnak is. Viszont csalódnia kellett, a férfit a kutatási tekercsei fölé görnyedve találta, és tudta, hogy ebben az esetben sehogyan sem tudná rávenni egy kis kalandra. Piton bármikor kapható volt az összebújásra, kivéve, ha a kutatásaival foglalkozott. A férfi kérdőn nézett a sietve belépő lány felé, aki próbált valami hihető magyarázatot keresni arra miért jelent meg egy szál semmiben a hideg pincelaborban. Észre sem vette, hogy a kezében maradt egy osztályképe, de kapva az alkalmon úgy tett, mintha emiatt merészkedett volna be a férfi felségterületére.
- Milyen furcsa, hogy így szétszéledt a társaság, ami olyan összetartó volt - kezdett bele Hermione a kezében tartott régi griffendéles osztályképet nézegetve. - Azért vannak, akik tartják a kapcsolatot, de a legtöbbjüket én már évek óta nem láttam.
- Mindig az volt a benyomásom, hogy csak kevés embert mondhatott a barátjának - válaszolt Piton fel sem nézve a pergamenjeiből. A számolásait ellenőrizte, és ez eléggé lekötötte, de nem szólt rá a csevegő lányra. Tudott egyszerre több felé is figyelni, mikor éppen nem bájitalt főzött.
- Na igen, nem sokan akartak barátkozni egy stréberrel - fintorgott.
- Gondolod, egy estleges bukás népszerűbbé tett volna? - érdeklődött gúnyolódva Piton. - Mi lenne, ha eltennéd azt a vackot, és inkább segítenél? Nem árt szinten tartani a tudásod, most hogy már nem kell azon aggódnom, hogy ismét elrontod a vizsgádat.
Hermione már éppen hajlott volna rá, hogy segítsen neki, aztán inkább mégis ottmaradt a helyén, hogy újabb múltat érintő beszélgetésbe kezdjen. Az elmúlt hetek során Piton csak ímmel-ámmal volt hajlandó újabb információkat adni a lánynak, de voltak témák, amikről egyáltalán nem beszélt; ilyenek volt az iskolai évei, és a halálfalóként betöltött szerepe.
- Neked nincsen régi osztályképed Perselus? - A férfi nem válaszolt, sőt ha lehet még jobban a pergamenje fölé hajolt. - Kell lennie, az évkönyvben is benne vagy. - Piton még mindig kitartóan hallgatott. - Biztosan itt van valahol a házban, talán a könyvtárszobában, vagy esetleg... - Piton hangja megállította a hangos gondolkozásban.
- A titkos szobámban van, bekeretezve, felakasztva a falra, a többi roxfortos ereklyém mellett, a barátaim kedves érdeklődő karácsonyi képeslapjaival együtt! - csattant a hangja.
- Elég, ha annyit mondasz, hogy nincs! - morogta vissza a lány hasonlóan élesen a nyers hangnemre reagálva.
- Nem, Hermione, neked nem elég, ezt te is jól tudod! Mert ha teszem azt, azt mondom, nincs, rögtön megkérdezed, hogy miért nincs. - Vádlón nézett a lányra, aki mosolyogva nézett vissza rá. – Tudom, mi jár a fejedben, és a válaszom NEM!
- Oh, igen el is felejtettem kivel próbálok felnőtt társalgást folytatni - csúfondárosan nézett a férfira. - Hát persze, hogy már a kisujjam mozdulásából rájöttél, hogy azt akarom megtudni voltak-e barátaid a Roxfortban, mert azt kétlem, hogy már akkor is antiszociális zseniként tengetted a mindennapjaid.
- Az előbb is mondtam, nem, tehát nem voltak, és egyezzünk meg abban, hogy az édes kis nyelvedet inkább másra használod, mintsem hogy rajtam köszörülöd. Ez ugyanis az én reszortom. - Újra a számolásra fordította a figyelmét.
Hermione egy ideig csendben volt, maga elé vett egy pár pergament, és átfutotta a sorokat, de a férfi hangulatát figyelembe véve ki akarta használni az alkalmat, hogy végre megtudjon pár új dolgot róla a teljesebb kép kialakítása érdekében. Ha máskor szóba hozta a témát, Piton sokkal idegesebben reagált, és úgy ítélte meg, hogy mindaddig, míg csak ingerült, nyugodtan próbálkozhat tovább.
- Szóval akkor nem volt senki, akivel egy jót beszélgethettél volna, vagy esetleg együtt tanultál valakivel? - Kezdett bele újra, mire csak egy hangos szusszanást kapott válaszul. - Soha senki nem volt hozzád kedves, és bár csak elméleti szinten érdeklődöm; de esetleg te sem voltál senkivel sem az minden hátsószándék nélkül? Egyszer sem fordult elő a hét év során, hogy valakivel együtt nevettél? - Tovább tudta volna sorolni, ha Piton nem kapja fel a fejét és nézz rá olyan zordan. - Mielőtt még javíthatatlan kíváncsiskodónak titulálnál - látszott a férfin, hogy pontosan ezt gondolja - jobb, ha leszögezem, hogy ezeket a kérdéseket azért teszem fel, mert meg akarlak ismerni.
- Na igen, eddig is az volt a véleményem, hogy ostoba lépés volt a részedről, hogy belém szerettél anélkül, hogy valóban ismernél. Ezt továbbra is kénytelen vagyok fenntartani. - Hermione összevonta a szemöldökét. - Ez ugyanis még visszaüthet a későbbiekben.
- Pontosan ezért kérdezgetlek, ismerni akarlak. Egyébként volt rólad egy kép a fejemben, aminek eddig nagyjából megfeleltél, szóval ne is reméld azt, hogy megbántasz, és megfutamodom - felelte nyugodt hangon. - Nem volt valaki, aki... - kezdte el újra.
- Merlinre, Hermione! - Kezdett ingerültből átmenni idegesbe. - De volt, most boldog vagy? Kisdiák koromban biztosan volt, de már nem emlékszem, és nem is érdekel, dolgozni szeretnék!
- Szerelmes sem voltál? - hadarta el gyorsan az újabb kérdést, és óriási bocsánatkérő pillantásokat lövellt a férfi felé, hogy enyhítse a belőle sütő indulatot. - Perselus, nevetséges, ahogy az iskolás éveidet övező rejtélyt fent akarod tartani. Nagyjából ismerem az életed sötét részletit, tehát kétlem, hogy bármi olyan történt volna az iskolában, aminek olyan titkosnak kéne lennie. - Kicsit erőszakosabb hangnemre váltott, bár igyekezett nem tolakodó lenni. - Nem akarok mindenről tudni, nem kérem, hogy számolj el az időddel több évre visszamenőleg, csupán pár részletet kérek. Én például szívesen mesélek neked történeteket Ronról meg Harryről, sokszor nagyon jól szórakoztunk amellett, hogy állandóan halálos veszélyben voltunk, és folyamatosan pácba kerültünk. - Gondolta a csereüzlet beválhat, legalábbis látott rá néhány százalék esélyt, de amint a férfi újra megszólalt, ez a remény is semmivé foszlott.
- Van róla némi fogalmam, mit műveltél azzal a két dilettáns idiótával, és az bőven elég nekem, hogy a kis stikliitek feléről tudomásom van. - Elővett egy másik pergament, és sebesen körmölni kezdett.
- Na, ide figyelj, te hü... - Az ajtócsengő hangja belé fojtotta a továbbiakat. Akárki volt az, kitartóan nyomta, így egyikőjük kénytelen volt megnézni, ki az, és Piton a jelek szerint nem akart az a valaki lenni. - Ha visszajöttem, folytatjuk, nem felejtem el, hol tartottunk.
- Szép, még fenyegetsz is - kapott a szívéhez Piton. - Vegyél fel valamit, mielőtt ajtót nyitsz! - kiabálta utána, de Hermione ezt már nem értette tisztán, ekkor már a lépcső tetején járt.
Harry Pottert a legjobb indulattal sem lehetett volna nyugodtnak mondani, ahogy ott állt a Piton-rezidencia előtt, és már két egész perce folyamatosan nyomta azt az átkozott csengőt. Reménykedett benne, hogy nem Piton nyit ajtót, mert szeretett volna bejutni, és kevesebb volt az esélye, ha volt bájitaltan professzora horgas orra nyomódik a képébe, mikor vadbarom módjára feltépi a bejárati ajtót.
Hermione egy férfiingben parádézva, mit sem sejtve tárta fel a látogatót és az őt elválasztó ajtót, hogy aztán meglepetésében azzal a lendülettel vissza is csapja. Nehéz lett volna eldönteni, hogy Harry elpirulása vagy Hermione lesápadása volt-e a látványosabb, mikor újra kinyitotta az ajtót. A férfi igyekezett nem lefelé nézni, és kerülni mindenféle félreérthető mozdulatot. A lány öltözékét elnézve már nem volt többé kérdés számára, hogy mennyire melegedett össze Pitonnal.
- Szia, Harry! - Hermione nyerte előbb vissza a lélekjelenlétét. - Mondhatnám, hogy kellemes meglepetés vagy, de ismersz, nem szeretek hazudni - lendült támadásba, nehogy ő kapja az első rosszindulatú megjegyzést.
- Szia! - köszönt kurtán a férfi, de aztán megemberelte magát, elvégre békülési szándékkal jött. - Esetleg beengedsz, még akkor is, ha nem örülsz annyira? - Hermione mérlegelt egy pillanatig, aztán félre állt az útból.
Elnézést kért, gyorsan felrohant az emeletre, és magára húzott egy farmert, majd visszament a férfihoz, aki tétován állt a szalon közepén. Soha nem gondolta volna, hogy Pitonnak van érzéke a lakberendezéshez, pedig a bútorzatot elnézve nagyon elegáns háza volt, ami valami megmagyarázhatatlan okból otthonosnak hatott. Biztosan a lány ittléte miatt, bár ezt hangosan nem mondta volna ki.
- Ő, itthon van? - kérdezte, miközben helyet foglalt az egyik székben, amire Hermione rámutatott, miközben ő is leült.
- Ez az ő háza, Harry. Legtöbbször benne is tartózkodik. - Kissé távolságtartóan beszélt régi barátjával. - Elmondod miért jöttél, gondolom nem csak éppen erre jártál?
- Először is bocsánatot szeretnék kérni a bál miatt. - Hermione szemében megcsillant valami.
- Ginny küldött? - kérdezte gyanakodva.
- Nem, magamtól jöttem. Sajnálom a jelenetet, de azt nem, amit akkor mondtam, továbbra is fenntartom a véleményem, hogy nem illesz Pitonhoz, de talán nem annyi ember előtt kellett volna közölnöm veled. - Hermione bólintott bár nem igazán tetszett neki, a bocsánatkérés tartalmi része.
- Beletelt vagy két hónapba, hogy ezt kipréseld magadból - szurkálódott. Harry már éppen meg akarta jegyezni, hogy a lány úgy beszél, mint Piton, de újfent meggondolta magát a megjegyzéssel kapcsolatban. Ha nem jár sikerrel, Ginny leszedi a fejét, mikor hazamegy.
Hermione felállt, hogy kimenjen a konyhába teáért és süteményért. Bár eredetileg gyorsan le akarta zavarni a dolgot, megszólalt benne a mindig kedves segítőkész énje, és nem bírt parancsolni neki. Egy fél órán belül kiderült, hogy Harry meg akarja invitálni őt egy négyesben eltöltendő vacsorára a házukba, és a párjának nem Pitont, hanem Ront szánja. Úgy vélte, a barátságuk megérdemli, hogy még egyszer megpróbáljanak leülni egy asztalhoz és kulturáltan felnőttek módjára tisztázzák a nézeteltéréseiket. Hermione kételkedett benne, hogy az elhangzottak Harry saját szavai, vagy akár gondolatai lennének, sokkal inkább Ginny kezét érezte a dologban, éppen ezért nem is mondott rá igent. Gondokozási időt kért, mivel úgy érezte, hogy nem olyan biztos, hogy ki akarja magát tenni egy kiadós veszekedésnek, ami beláthatóan megtörténne, amint az ő magánéletére terelődne a szó. Márpedig ő senki kedvéért nem volt hajlandó lemondani az újonnan megszerzett lelki nyugalmáról.
Harry éppen indult, mikor Piton előkerült. Furcsállotta, hogy a lány nem ment vissza a laborba, hogy újabb kérdések kérésztüzébe állítsa, mert tudta, hogy csakis halál esetén lett volna hajlandó lemondani erről a tevékenységéről. Meglátni Pottert a saját szalonjában felért egy szélütéssel. A férfi még csak nem is bólintott a vendég felé, egyszerűen levegőnek nézte.
Harry a lányhoz fordult, és kérte, hogy mielőbb adjon neki választ, majd távozott.
Piton türelmetlenül várta vissza a lányt, aki kikísérte a nemkívánatos vendéget, és halkan sutyorogva még ott állt vele egy ideig az ajtóban.
- Mire kell neki válaszolnod? Csak nem azt akarta tudni, végeznek-e személyiségcserét a Szent Mungóban? - kérdezte acsarkodva, bal szemöldökét felvonva. - Nála talán már túl késő is lenne, belülről megette a penész az agyát!
- Drágám, neki, csak azután lesz időpontja, ha a te kedvességtápláló-kúrádat sikerrel záródóan befejezték - vágott vissza a lány, egy percre elhallgattatva ezzel a férfit. Nem tetszett neki, hogy máris így letámadta. Megértette, hogy Pitonnak van beleszólása abba, hogy ki jöhet be a házba, de nem ő hívta ide a másik férfit, viszont, ha már itt járt, volt benne annyi, hogy meghallgatta.
- Remélem, több griffendéles selejt nem akar ide fáradni azzal a szándékkal, hogy kiengeszteljen téged, mert előtte méretes ökör módjára viselkedett! - Hermione összevonta a szemöldökét, tudta, hogy Ronra céloz, de nem értette, mitől tart igazából. - Nem rád gondoltam, mielőtt felháborodnál. Minek engedted be az ajtón azt a nyomorult Pottert? A szilveszteri bálon tanúsított ékbekiáltó pofátlansága után a legkevesebb, amit vártam tőled, hogy szétátkozod a tökeit, ha megint meglátod!
- Idejött, beszélni akart, mert ki szeretne békülni, és behívtam - válaszolt Hermione azon igyekezve, hogy ne nevessen fel Piton előző mondatának vége miatt. - Én jó nevelést kaptam anyukámtól, így nem a küszöbön állva kívántam őt végighallgatni, hanem bátorkodtam beinvitálni a szentélyedbe.
- Pontosan ez a problémám! Kedves, hogy a szociális érzéked most sem hagyott cserben - morogta a férfi karba font kézzel.
- Ne aggódj, legközelebb nem itt tartjuk a dzsemborit, meghívott magukhoz egy vacsorára négyesben... Ő, Ginny, Ron és én. - Látta, hogy a férfi elszörnyed az ötlettől, és hamarosan ki is robbant a vita köztük.
Piton egész egyszerűen gyenge akaratúnak titulálta a lányt, amiért akár csak arra is hajlandó, hogy elgondolkozzon a lehetőségen, hogy elmegy oda, arról már nem is szólva, hogy Pottert, ha lehet, még hülyébbnek vélte, mint eddig, amiért előállt ezzel az ötlettel. Hermione részben egyet is értett a férfival, de minél inkább hajtogatta Piton az igazát, benne annál jobban felülkerekedett a dac, és ellenkezni kezdett. Végül azon kapta magát, hogy a levelet körmöli egy szombati vacsora miatt, amire hajlandó elmenni. Perselus legszívesebben a haját tépte volna dühében, de helyette inkább jól bevágta maga után az ajtót, ahogy visszavonult a pincébe. Ebédkor nem került elő, és ezúttal Hermione nem tartotta fontosnak, hogy kiengesztelje. Helyette inkább a manók ajánlóleveit nézte át, amiket Piton hozott neki egy ügynökségről. A férfi hajlandó volt elfogadható kategóriába tartozó bért kifizetni egy házimanónak, aki átveszi a házvezetés gondját a lánytól. Hermione először nem akart belemenni, és egy kvibli alkalmazottat javasolt, de Piton ettől elzárkózott. Nem kívánta egy harmadik személlyel is megosztani a magánéletüket. Több órás győzködés után Piton közölte, hogy igazából mindegy mit akar a lány, mert úgy is ő fog dönteni, és akárhogy is lesz az-az egy biztos, hogy Hermione többé nem fogja takarítani a házát.
Vacsora tájt az éhség felzavarta Pitont az étkezőbe, ahol Hermione türelmesen várta a két hőtárolóbűbájjal kezelt étel mellett ülve. Igyekeztek más dolgokról beszélgetni, de Piton azért néha odaszúrta, hogy a lány igenis következetlen ebben a dologban. Az ágyban már nem esett több szó köztük erről a témáról, bár másról sem igen beszélgettek, inkább egymás testét élvezve töltötték el hasznosan az időt, míg el nem aludtak.
SS/HG
Ginny aggódott, hogy Hermione talán mégsem megy el hozzájuk, mert ő a lány helyében biztosan megfutamodott volna. Azonban Granger percre pontosan érkezett a Potter-házhoz, és úgy lépett be oda, mint aki fel van készülve a legrosszabbra. Ron és Harry egyszerre üdvözölték, de kerülték a testi kontaktust. Ginny viszont melegen megölelte, de érezte, hogy a barátnője kissé feszeng a karjaiban, így újabb bűntudathullám öntötte el a vörös hajú lány szívét.
Ez a beszélgetős este is az ő ötlete volt, és mindkét férfit csak zsarolások árán tudta rávenni, hogy megjelenjenek. Harryt még valamivel könnyebb volt meggyőzni, de Ron kategorikusan elzárkózott az elől, hogy Hermionéval beszéljen.
A húga nem is értette a viselkedését egészen addig, míg meg nem kapták Hermionétól a levelet. Pontosan tudta, hogy a fivére kitérne a válasz elől, ha ő is levél útján keresné fel, ezért inkább elhívta magukhoz.
Ron már egy ideje tudta, hogy nem csak Malfoy miatt kell aggódnia, de nem gondolta volna, hogy Piton és a lány között komolyra fordulnak a dolgok.
Harry szépen elmesélte neki, hogy Hermione egy szál ingben, feltehetően Pitonéban, nyitott neki ajtót, és semmi szemérmesség nem volt benne. A férfi grimaszolt, miközben hallgatta, de egy szót sem szólt.
Végül a düh feltört belőle, és meggondolatlan hormontúltengéses buta libának nevezte Hermionét. Minél tovább szidta, Ginnynek annál világosabb lett a dolog: Ron féltékeny volt!
Most, hogy Ginny ott állt a nappali ajtajában, és hol a lányra, hol pedig a bátyjára nézett, nem tudta őket elképzelni együtt. Sőt, egyre inkább hajlott afelé, hogy Pitonban sokkal több olyan dolog lehet, ami Hermionét kiegészíti.
Harry erőt vett magán, és felszólította a társaságot, hogy üljenek asztalhoz. Egy ideig az udvarias "ide adnád a sót" és a "nagyon finom a leves" volt a legtöbb, amit valaki kiejtett a száján. Hermione élvezte, hogy a két fiú feszélyezve érzi magát, előnyt akart kovácsolni a zavarukból, semmi kivetnivalót nem látott a magánélete alakulásában, és ezt kész volt az orruk alá dörgölni.
- Esetleg megvárjuk a desszert végét mielőtt nekem estek, vagy végre megszólaltok? - kérdezte Hermione egy gúnyos mosoly kíséretében, miközben Ginny felszolgálta a második fogást. - Ha gondoljátok, kezdhetem én is nekem nem probléma.
Harry és Ron bólintott, Ginny továbbra is a tányérokkal zsonglőrködött.
- Szeretem Perselust, és bár még nem mondta, de úgy érzem, ő is engem. - Erre Ron hitetlenkedő pillantást váltott a vele szemben ülő másik férfival. - Vagyunk annyira felnőttek, hogy ezt mind tudomásul vegyétek, és megemésszétek.
- Most úgy érzed, boldog vagy, de belegondoltál már abba, milyen abszurd ez az egész helyzet? Hermione, te azzal a férfival alszol együtt, aki éveken keresztül gyötört és lenézett. Hogy tudtál beleszeretni? - méltatlankodott a szemüveges férfi. - Arról már nem is beszélve, hogy ha nem lenne egy kegyetlen, számító, rosszindulatú valaki, akkor is jóval idősebb nálad!
- Én ismerem a másik oldalát is, és elhiheted, hogy ezek mellett a negatív tulajdonságok mellett rendelkezik tengernyi pozitívval is... - Ennél a pontnál már mindhárman döbbenten néztek rá. - Illetve van neki jó tulajdonsága is, még ha nem is olyan sok, de van. - Eltolta maga elől a tányérját, nem volt már étvágya. - Nem kell őt szeretnetek, még csak kedvelnetek sem! De engem miért löktetek el magatok mellől?
- Még kérdezed? - horkant fel Ron. - Azért, mert bolond vagy! Először Malfoy, aztán Piton; mi lesz a következő, emlékoltárt állítasz Voldemortnak? - Hermione szemében fellobbant a düh lángja. - Minden ellenségünket barátként kezdted el kezelni, minket meg ellenségnek látsz!
- Ez nem igaz, ti voltatok azok, akik lázongtatok a viselkedésem ellen! Szegény Hermione már nem az unalmas könyvmoly, hanem egy nő, aki próbálja más szemmel látni a világot, ami körülveszi - színpadiasan a mellkasára tette a kezét. - Hogy tehette ezt velünk, elárult minket...
- Elég legyen! - szólt rájuk Ginny. - Hermione érdeklődése Piton iránt az iskola utolsó évében kezdődött el, tehát nem valami hirtelen "elmebaj" okozta!
- Micsoda? Te ilyen régóta tudod ezt, és nem is szóltál? - háborodott fel a férje.
- Rengeteg dolog van, Harry, amit nem mondtam el neked, titkoknak hívják őket, és mindenkinek van belőle - vágott vissza a nő. - Igaza van Hermionénak. Nem kell szeretnünk Pitont, de tartsuk tiszteletben a döntését.
- Csak azért állsz mellé, mert te is nő vagy, és túl sok romantikus zagyvaság jár a fejedben! - szólt vissza Ron. - Ezt nem lehet elfogadni, ahogy azt sem, hogy Malfoy a barátod lett! Ez gusztustalan, és emberileg felfoghatatlan. Hozzád érnek a mocskos kezeikkel, és Piton még annál többet is tesz veled, felfordul a gyomrom!
- Fogd be a szádat, de nagyon gyorsan! - parancsolt rá Hermione - Te aztán végképp összeteheted a kezdet, hogy még nem átkoztalak hamuvá, azok után, amit a húgod esküvői vacsoráján műveltél! Nem én vagyok gusztustalan, hanem te voltál az! Mégis mi történt veled, hogy távolodhattunk el így egymástól? - Mindkét férfi mélyen hallgatott, ahogy körbehordozta a tekintetét rajtuk. - Fontosak voltatok nekem, és nem akartam, hogy ez megváltozzon, de lemondtatok rólam. Ti hárman egy iskolába mentetek továbbtanulni, és többé már nem tartoztam közétek. Elvesztettem a szüleimet, mindennél nagyobb szükségem lett volna a támogatásotokra, de még csak beszélni sem tudtam veletek. MIÉRT?
- Mi nem tudtuk hogyan vigasztaljunk meg, azt hittük, az idő segít majd - nyögte Harry több perces feszült csend után. - Ostobaság volt, mert látom, tüske maradt benned, annak ellenére, hogy azért időnként találkoztunk. - Ginny átnyúlt az asztalon és megfogta Hermione kezét.
- Annyira sajnálom, hogy cserbenhagytalak, tudnom kellett volna, hogy szükséged van rám. - Látszott rajta, hogy a sírás közelében van. - Többé nem teszem, ígérem, ha te sem teszed magaddal. Ismerlek, akkor is ezt tetted, elhagytad magad, kezdtél bezárkózni, a szüleid halála csak súlyosbította a dolgot. Nem kellett volna feladnunk a próbálkozást, de te sem segítettél.
- Én akkor nem láttam ezt át, nem tudtam racionalizálni az érzéseim, csak úgy éreztem mindent elveszítek, és senki nem küzd értem. Én is feladtam, ez igaz, de összeszedtem magam. – Nem volt könnyű még most sem beismernie, hogy mennyire elveszett volt akkoriban, semmi más nem érdekelte, csak az önsajnálat. - Most jól vagyok, tényleg jól, de nektek ez sem tetszik.
- Ha jól, vagy, ha igazán boldog vagy, akkor nekem nem számít, hogy ki miatt. – Harry úgy nézett a feleségére, mintha egy vadidegen ülne mellette.
Nem értette, hogy lehet ennyire eltérő a véleményük, a gondolatait végül Ron öntötte szavakba, mintha csak átsugározta volna felé.
- Nagyszerű, akkor te most már végképp amellett vagy, hogy Hermione maradjon csak Pitonnal? - kérdezte Ron ingerülten. - Mi van veled, Ginny? Talán neked is bejön az a seggfe...? - Az a hatalmas pofon, amit Hermione lekent neki csak a férfit lepte meg. Harry is úgy gondolta, hogy kijárt neki, bár azt nem volt hajlandó elismerni, hogy ő érdemelné, hogy felképeljék.
- Sehova sem jutottunk, és nem is érdekel már, hogy mi lesz! - szólt jeges hangon Granger, és felállt az asztaltól. - A barátság nem tűnik el egyik pillanatról a másikra, ha felnőttként tudtok viselkedni, akkor még egyszer megpróbálhatunk beszélni erről, de utána nincs több esély, mert nem bohóckodhatok veletek örökké.
- Hermione, kicsit nézd a mi szemszögünkből - próbálkozott Harry legyűrve az ingerültségét. - Meglepő és váratlan döntést hoztál. Egy olyan valakivel élsz együtt, aki kölcsönösen utál minket, hogy várhatod el, hogy mi elfogadjuk ezt?
- Igazad van, Perselus éppúgy utál titeket, mint ti őt. Viszont őt nem tudom megváltoztatni, és nem is akarom, mert engem szeret. Ti már engem sem akartok elfogadni, és ez a bajom. Nem azt akarom, hogy vele boruljatok össze, hanem azt, hogy engem újra a barátotoknak tekintsetek.
- Hogyan? - kérdezte Ron még mindig az arcát tapogatva.
- Ha még erre sem tudjátok a választ, akkor kár erőltetni. Jobb, ha hazamegyek, otthon legalább elfogadnak.
- Egy ideig - szólt oda Harry. Hermione érdeklődve nézett vissza válla felett, megtorpanva az étkezőajtóban.
- Mit jelentsen ez? - Olyan hangon beszélt, ahogy Piton szokott, félelmetes volt. - Ha már nem tudtok mit csinálni, akkor kikezdenétek a kapcsolatom? Óvodás húzás, Harry, ezt lásd be.
- Piton, jól bánik veled, megértő és figyelmes? - Senki nem értette, hova akar kilyukadni, de Hermione kezdte végleg elveszíteni a türelmét, így a kelleténél erélyesebben szólt vissza.
- Eddig még a puszta gondolata is borzasztott a viszonyomnak, most meg arról érdeklődnél, hogy működőképes-e?! - Harry egy pillanatra megijedt a lány arcára kiülő indulattól. - Szeretnék úgy távozni innen, hogy nem megy fel a vérnyomásom a plafonig. Ha van még valami, ki vele, ha nincs, akkor hagyjatok elmenni!
- Szilveszter után beszéltem Remusszal... Azt mondta, Pitonnak volt egy szerelme, de rettentő rosszul végződött a dolog! - Azt hitte, ezzel felnyitja a szemét.
- MIT CSINÁLTÁL? - kiabált rá egyszerre a két nő.
- Harry, ez egy idióta felelőtlen lépés volt, és nem is értem, miért tetted – Hermionét fojtogatta a sírás.
- Mert aggódtam érted, féltem, hogy bántani fognak, mert így is lesz, hidd el. Az a nő, akárki volt, megszenvedte azt, hogy kapcsolata volt vele.
- De mégis hogy merészeltél kutakodni utána, és másokat faggatni? Ha megtudja, jogosan lesz rád dühös, és én nem foglak megvédeni! - A szemei szikrát szórtak.
- Remus nem tudja, hogy együtt vagytok, csak barátilag érdeklődtem, semmire nem jött rá. - Hermione nem nagyon hitt Harry ravaszságában, ez mindig is gyenge pontja volt.
- Mondani sem mondott túl sokat? - kérdezte Granger az idegességtől remegő hangon. - Nem érdekel, kiről van szó, ha tudni akarom, megkérdezem tőle, és el fogja mondani. - Már akkor tudta, hogy ez hazugság, mikor kimondta. Pont ezért lett ideges, mert Piton alig mondott valamit, és erre Harry előáll ezzel, amire választ akar majd kapni, de soha nem fog neki adni senki.
- Amúgy sem tudnám megmondani, ki lehetett az, csak azt tudom az iskolás évei alatt történt - felelte lemondóan a férfi.
- Nagyszerű! Félig-meddig hihető információd van egy majd húsz éves kapcsolatról, egy olyan embertől, aki soha nem volt jóban az említett felek egyikével, sőt lehet, hogy a lánnyal sem. Ez okot adhat némi aggodalomra, ha haza megyek megnézem, van-e otthon Veritaserum! - Harry már belátta, hogy hülyeség volt akár felhozni is, mivel tényleg eléggé gyenge lábakon állt a dolog. - Ez aztán romba fogja dönteni a dolgokat Perselus és köztem! - jegyezte meg Hermione csúfolódva.
SS/HG
Mikor hazaért, Pitont nem találta sehol, egy üzenet várta az asztalon, miszerint kiszállít néhány rendelést. Hermione nem is bánta, hogy egyedül lehet. Vett egy forró fürdőt, aztán befeküdt az ágyba egy könyvel a kezében. Még korán volt, de meg akart nyugodni, mert annyi gondolat zakatolt a fejében, hogy majdnem széthasadt. Piton nyolckor ért haza, a lány addigra már aludt.
Pirkadat volt még, mikor Hermione szeme már kinyílt. Óvatosan fordult a férfi felé, és mozdulatlanul nézte őt egy ideig. A tegnapi rosszul sikerült ebéden rágódott. Nem tudta eldönteni, hogy van-e alapja Harry félelmeinek. Azzal tisztában volt, hogy Piton képes őt bántani, ezt már bebizonyította, de hinni akart abban, hogy többé szándékosan már nem tenné.
Hiába próbált a férfi múltjából minél több részlettel megismerkedni, Piton minduntalan gátat vetett a kíváncsiságának. Sejtette, hogy van néhány rosszul sikerült románc a férfi háta mögött is, mert valahonnét erednie kellett a nők iránti viselkedésének. Ha nem emiatt, akkor az anyja miatt lehet ilyen, de ez is csak egy volt azok közül a témák közül, amiről nem beszéltek.
Neki viszont tudnia kellett, ki volt az a lány, és mi történt, hogy közelebb kerüljön a válaszokhoz, amiket keres. Átkozta Harryt, Remust és mindenki mást, amiért az ingatag lelki nyugalmát apró kis darabkákra törték egyetlen perc alatt.
- Bárcsak több mindent mondanál el nekem, akkor nem kéne ezt tennem - motyogta magában, mielőtt kimászott az ágyból.
A könyvtárszobában pennát és pergament keresett és megírta a levelet Dracónak, amiben sürgős találkozót kért tőle. Két apró könnycsepp gördült végig az arcán, mikor útjára bocsátotta a baglyot. A bűntudat már most mardosta a lelkét, pedig tudta, hogy ennél még sokkal rosszabbul fogja magát érezni amiatt, amit tenni készül.
Draco arcszíne egy kicsit fakóbb volt, mint lenni szokott, amit Hermione észre is vett volna, ha nem maga elé mered a kávézóban, úgy kapaszkodva a kávésbögréjébe, mintha az egy mentőöv lenne.
A férfi leült vele szemben, és rendelt magának teát. Hermione nem tudta, hogy kezdjen bele, így azzal kezdte, hogy ellátogatott Harryhez és beszéltek, de nem sült el túl jól. Draco egy ideig hallgatta próbált rá koncentrálni, aztán már nem figyelt rá, elkalandozott a saját gondjai felé.
-... és emiatt fogalmam sincs, mit gondoljak, aggódnom kéne, vagy sem - Hermione hangja bizonytalan volt, és akadozó, pontosan tükrözte a lelkiállapotát.
- Aggódom, mert mi van, ha képtelen vagyok egy normális kapcsolatra? - Draco nem figyelt a lány mondataira, ahogy ő sem az övéire. Ültek egymással szemben, és elbeszéltek egymás mellett, de a legszebb az volt, hogy fel sem tűnt nekik.
- Lehet, hogy nem is fontos, vagy nem is igaz az egész, bár Remus nem arról híres, hogy rosszindulatú lenne, de mi van, ha mégis?
- Olyan kedves volt, miért rontotta el azzal, hogy olyan témákat feszeget, amikről jobb hallgatni?
- Már most bűntudatom van, pedig még semmit sem tettem, és rettegtek, hogy ha rájön a dologra, akkor vége lesz köztünk mindennek.
- El sem fog kezdődni, ha nem tudjuk rendezni ezt valahogy.
- Hirtelen haragú, nem tudná megérteni.
- Túl nyugodt, nem tudom megérteni.
- Akármit teszek, elveszíthetem! - Egyszerre mondták ki, meglepődve pislogtak a másik felé.
- Draco! - szólt rá Hermione, amikor végre felfogta az értelmét mindannak, amit eddig a férfi mondott. - Gondjaid vannak Hangával, de hiszen olyan jól alakult nem? - Hermione szerette volna Dracót boldognak látni, a barátja volt fontos volt neki.
- Nem... igen, de megoldom. - A férfi határozottnak tűnt, Hermione bólintott.
- Jól van, akkor megnyugodhatok, feltéve, ha tényleg nem érzed olyan vészesnek a gondjaid. - Azért nem mert volna mérget venni rá, hogy csak kis problémáról van szó, de úgy vette észre a férfiak, kiváltképpen a Mardekárba tartozók, nem igazán közlékenyek, ha lelki gondjuk van.
- Nem hiszem, hogy valóban megnyugodnál. Sőt egészen biztos vagyok benne, hogy idővel mindent kiszedsz belőlem. - Ismerte a lányt, vagyis nagyjából már ismerte.
- Borzalmas vagyok - ismerte el Granger. - Perselus szerint is.
- Gond van a paradicsomban?
- Igen - sóhajtotta a lány elgyötörten.
Újra belefogott a történetbe, de miközben mesélte egyre ostobábbnak érezte magát. Miért nem tud annyira bízni a férfiban, hogy türelmesen kivárja, míg magától mesél neki ezekről a dolgokról? Tudta a választ, csak nem akarta figyelembe venni. Pedig olyan egyszerű volt: féltékenység. Akárki volt is Piton párja, birtokolhatta azt az érzést, ami összekötötte őket, és ezt nem tartotta fairnek, hiszen neki annyit kell küzdenie ezért a szerelemért.
Elszánt volt, még akkor is, ha belül rettegett a következményektől. Piton soha nem tűrte jól, ha valaki a háta mögött ügyködött, de a lány úgy érezte ezúttal nincs más út.
- Felejtsd el, én nem öletem meg magam, csak mert volt valamikor egy lány, aki hagyta, hogy nyálcserét folytasson vele! - hárított Draco, mikor meghallotta Hermione ötletét.
- Istenem, ez még csak egy ártatlan kis szimatolás, nem nagy ügy. - Maga sem nagyon hitte el, de próbált meggyőzőnek hatni. - Madame Cvikker nem fog riadóztatni senkit, ha megnézed az évkönyveket, hátha van róluk közös fénykép, vagy bármi más.
- Na persze, ha ilyen veszélytelen a dolog, miért nem te csinálod? - Hermione ekkor olyan átható könyörgő kiskutyaszemekkel nézett rá, hogy Draco beadta a derekát, pedig érezte, hogy ez nem vezet jóra.
Draco másnap besétált a könyvtárba és a sorok között megkereste azt a polcot, ahol az évkönyveket tartották. Hermionénak igaza volt, semmi nem történt, a könyvtáros még csak ügyet sem vetett rá, és valóban nem volt abban semmi, hogy belenéz pár régi emlékbe.
Kikereste Piton végzős évfolyamát, és a biztonság kedvéért még az előtte illetve az utána végzettekét is megnézte, gondolta egy év korkülönbséggel még bárki lehet a másik párja. Unottan lapozgatta a poros könyveket, mindhiába. Pitonról egyetlen kép volt a könyvben és azon is a leendő halálfalókkal állt dísztalárban.
Nem igazán törte le a tény, hogy nem talált semmit, nem is akart tudni Piton korábbi szerelmi ügyeiről, éppen elég volt neki Hermione.
- Szia! - köszönt rá Hanga, aki a mellette lévő sorból bukkant fel. - Éppen visszahoztam pár gyógynövényekkel foglalkozó könyvet. - Nem mintha bárki kérdezte volna tőle, de úgy érezte valamit mondania kell.
- Szia, Hanga! - köszönt neki meglepődve a férfi.
- Én, bocsánatot akartam kérni, az elmúlt napok miatt - fogott bele a nő. Folyton vitatkoztunk, éretlenül viselkedtünk. - Draco Bólintott. - Nem lenne kedved ma este velem vacsorázni? Ígérem, nyugodt esténk lesz.
- Nem lehet, találkozóm van ma este, talán majd máskor. - Túl gyorsan vágta rá a választ, ezzel azt az érzést keltette a másikban, hogy eleve elzárkózik az együtt töltött idő lehetőségétől. - Sajnálom. - Elsétált a nő mellett, de miközben elhaladt mellette megérintette a karját, némi reményt adva mindkettőjüknek.
Nem hazudott a találkozóról, mert valóban el kellett mennie. Hermione az előre megbeszélt helyen várta, de megint előbb érkezett, ezért egy kis ideig kint álldogált a hidegben. Perselus újabb szállítmányt vitt el a vevőinek, így volt alkalma "kiszökni" a házból.
Egyáltalán nem örült annak, hogy Draco nem járt sikerrel, mert így életbe kellett lépnie a "B" tervnek, aminek meg szőke férfi nem örült.
- Beszélned kell az igazgatóval! - jelentette ki határozottan. - Nincs más választásunk.
- Miről beszélsz, és mi ez a királyi többes? - hökkent meg a férfi. - Mióta csináljuk mi ezt ketten? Ez csak a te dolgod.
- Kérlek, Draco, csak egy pár dolgot kérdezel, és utána békén hagylak - hazudott, csak sajnos nem túl jól.
- Fenéket, utána is nyúzni fogsz. Egyébként meg, ha nem tűnt volna fel az a munkahelyem, nem fogok McGalagony elé állni azzal, hogy Pitonról érdeklődjek! - Kisöpört a szeméből egy szőke tincset, és a poharáért nyúlt.
- Nem is kell, Dumbledore professzorral kell beszélned - közölte negédes mosollyal az ajkain. Draco keze megállt mozdulat közben és fél centire a szájától tartotta a poharat.
- Szerintem tudok neked időpontot szerezni egy teljes kivizsgálásra a Szent Mungóban! - Hermione csak tovább mosolygott a megjegyzés ellenére.
Draco egészen elképedt, mikor rájött a lány tényleg komolyan gondolja, hogy ő be fog lopózni a főnöke irodájába, és faggat egy portrét. Kezdett aggódni a lányért, mániákusnak tűnt, ahogy elmondta a tervét. Bár ha egyszer ő is ilyen szerelmes lesz, lehet, hogy neki sem fog ostobaságnak tűnni semmi.
Magában hosszú ékes szavakkal szidta saját fejét, ahogy a következő héten éppen az igazgatói iroda felé somfordált, mivel tudta, hogy McGalagony házon kívül van. Nem is tudta mi lenne a kínosabb, lebukni a főnöke előtt, vagy lebukni Piton előtt.
Az utóbbi biztos halállal végződne.
Dumbledore halkan hortyogott a többi képpel együtt, mikor benyitott. Elismerte, hogy a vén boszorka nem bízott semmit a véletlenre, tíz percébe telt mire az összes védővarázslatát megszüntette. Lopódzva, lábujjhegyen ment az asztaláig, aztán tétován megállt. Utált itt lenni, és utált a volt igazgatóval beszélni, aki részben az ő hibájából halt meg. Már most tudta, hogy kamatostul vissza fogja kérni ezt a szívességet a lánytól.
Egy kis ideig tétovázott, de végül belátta, ostobaság lenne most visszafordulni, ha már idáig eljutott, így felébresztette a portrét.
SS/HG
Albus Dumbledore meglepően közlékeny volt, és még csak rá sem kérdezett Malfoy miért faggatózik a volt tanára magánéletét illetően. Valami játékot sejtett a dolog mögött, és ő mindig is szeretett játszani. Nem úgy, mint Draco, aki a zavaros információ birtokában elhagyta az irodát, és az éjszaka közepén levelet körmölt tettestársának, hogy értesítse a fejleményekről.
Másnap Hermione fel-alá járkált a férfi szobájában, amíg a kapott rejtvényen gondolkozott. Draco már majdnem beleszédült abba, hogy próbálta követni a tekintetével. Nem sejtette, hogy a lány már az első hétvégén odarohan, hogy beszélni tudjanak, kezdett komolyan aggódni miatta.
- Ez annyira zavaros, miért nem tud egyszerűbben fogalmazni? - bosszankodott Hermione. - Ismételd el, megint amit mondott. - Draco sóhajtva újra elmondta, amit Albus közölt vele.
- Piton nagyon szerelmes volt egykor, de a nyíló virág elszáradt. Kudarcra voltak ítélve az ellentétek, hamuvá égett szerelmüket liliomszirmok borítják. - Igazából ő viccesnek találta, hogy az öreg ilyen talányosan fogalmazott, persze még nagyobb lett volna az öröme, ha nem kellett volna már negyedik órája a megoldáson gondolkoznia.
- Elszáradt virág, ellentétek... hm... a lány talán Piton ellentéte volt - Választ sem várva előkapott a táskájából néhány pergamenlapot, és körmölni kezdett.
Mindent számba vett Piton tulajdonságai közül, és a lap másik oldalára az ellenkezőjét írta. A végeredmény, egy csinos, népszerű, kedves és vidám személy lett, ami egyáltalán nem vitte őket közelebb a megoldáshoz.
- Biztosra veszem, hogy ez leszűkítette a kör a lehetséges ötszázról úgy kétszázra - ironizált Draco. - A kis listád nem segített rajtunk.
- Történetesen, van valami, ami segít nekünk, ugyanis nincs az az Isten, hogy egy vérbeli mardekáros másik házból válasszon párt magának. - Ezzel nem tudott vitatkozni a férfi, mert ez nagyon is jellemző volt a háza tagjaira. - Tehát most szépen elmész a könyvtárba és elhozod az évkönyveket, hogy kikeressük a lehetséges jelölteket.
- Na, azt már nem, felejtsd el!
- Draco - kérte elvékonyodó hangon.
- Hermione - utánozta a férfi.
- Ne csináld, közel vagyunk, érzem - bizakodott. - Te is azt akarod, hogy boldog legyek, és békén hagyjalak nem?
- De nem vagyunk közel, és... ne nézz így rám! A fenébe Granger, őrült vagy, remélem, tudod!
Újabb órák teltek el, míg átnézték a könyveket, és arról vitáztak, ki miért nem volt alkalmas arra, hogy Piton leálljon vele, vagy éppen fordítva. Eredménytelenül fáradtan és fejfájással búcsúztak el egymástól, de Hermione megígérte, hogy, amint tud, újra eljön. Draco repesett az örömtől, és bár meglepődött rajta, magában hálát adott az égnek, hogy mégsem ő került közelebbi kapcsolatba a lánnyal. A mániákussága valahogy Pitonra emlékeztette.
- Megérdemlik egymást - gondolta morcosan.
Három nyugodalmas nap telt el addig, míg Granger újra fel nem bukkant a szőke férfi lakosztálya előtt. Ezt azonban Hanga sínylette meg, mert Malfoy kénytelen volt lemondani az újabb vacsorameghívást, és ez már kezdett rossz irányban alakulni. Hermione persze ebből semmit nem vet észre, mert Draco soha nem említette meg neki, hogy más programja lett volna. Igazából a férfi kicsit hálás is volt, hogy volt rendes ürügye, amiért nem találkozhat a másik nővel. Sok dolog bonyolult volt köztük és a testi vonzalom csak egy volt ezek közül. Egyre gyakrabban álmodott erotikus hangvételű álmokat Hangával a középpontban, és minden alkalommal elgyötörten ébredt.
Tovább folytatták az eszement kutatást valaki után, aki a férfi szerint már régen nem számíthatott Pitonnak, de Hermione nem nyugodott bele. Elhallgatta a férfi elől, hogy már otthon is kutatott erre-arra, de nem talált semmit. Szégyellte is magát, de azzal nyugtatta a lelkiismeretét, hogy mióta ez az egész őrület elkezdődött, még újabb két alkalommal próbált valamit megtudni Piton iskolás éveiről, amire a férfi megint dühös, kitérő választ adott. Így továbbra is úgy érezte, a férfi nem hagyott neki más utat.
Legalább ötven lányt zártak ki, akik biztosan soha nem jártak együtt Perselusszal, míg eljutottak a Black lányokhoz.
Hermione kedvetlenül nézegette Bella és Narcissa képét. Meg kellett állapítania, hogy mindkettő valóban kivételesen szép volt. Viszont őket is ki kellett zárniuk, ha másért nem, hát azért, mert Bella nem volt sem kedves sem pedig vidám. Kegyetlen, uralkodó és félelmetes volt.
Narcissa ugyan némileg beleillett a képbe, de ha róla lenne szó, akkor Piton feltehetőleg nem szakított volna vele másodszorra is. Pedig szem és fültanúja volt az esetnek, mikor kidobta a nőt.
- Talán ez volt, bökött egy képre Hermione letörten - Draco kikapta a könyvet a kezéből, és hangosan nyeríteni kezdett. - Most mi van?
- Hm... Igazán mutatós!
- Tényleg? Csak mert szerintem pont, hogy nem. - A férfi olyan képet vágott, amilyet Piton szokott olyankor, ha Hermione nem kapcsolt rögtön.
- Szarkazmus, ismered a fogalmát? Én is csak ma tudtam meg. - Szélesen elvigyorodott, mikor Hermione résnyire szűkítette a szemét megfélemlítés céljából. - Azért azt hittem, több ragadt rád, végül is együtt élsz Pitonnal, és mint tudjuk, őt gyakorlatilag ez tartja életben. - Hermione becsukta a könyvet, és a többi mellé rakta.
- Nincs több lány a mardekából. - Letörten nézett a férfira. - Akkor nem tudom ki lehetett, mert ha ti csak mardekárossal jártok, akkor mindenkit kizártunk, és biztosan nem tévedtünk.
- Lehet, hogy... - Draco elhallgatott, aztán megsajnálta a vele szemben ülő csüggedt lányt. - A hollóhát is szóba jöhet. - Hermione a nyakába ugrott örömében, ő pedig azt latolgatta, hogy bizonyára az agyára ment az alváshiány, ezért járt el a szája.
Az ifjú Malfoy azzal a kikötéssel volt hajlandó tovább segíteni, ha a lány most szépen , és legalább egy hétig békén hagyja őt. Hermione nem szívesen, de végül belement a dologba, gondolta legalább lesz még esélye tovább puhatolózni, hátha el tudja kerülni azt, hogy Piton háta mögött ügyködjön. De sem alkalma, sem bátorsága nem volt hozzá, hogy szóba hozza. Piton a következő héten nagyon elfoglalt volt, rengeteg instabil bájitallal kellett egyszerre foglalkoznia, és a kutatásai egy olyan szakaszba léptek, ahol nagyfokú koncentrációra volt szüksége. Hermione belátta, hogy, ha most zargatja, abból komoly vita kerekedhet, és ezt igyekezett elkerülni. Viszont minden éjjel, mikor a férfi mellett feküdt, gyötörte a gondolat, hogy elárulja a férfi bizalmát.
- A jövő hetem megint nagyon zsúfolt lesz, ezért nem sok időm lesz veled foglalkozni, de nagylány vagy már, úgy hiszem, el fogod tudni foglalni magad. - Éppen reggeliztek, és Hermione még kicsit kótyagos volt, az éjjel nem sokat aludt.
- Ne aggódj, nekem is lesz dolgom bőven - felelte mosolyogva. - Szívecskés tapétát veszek, rózsaszínűre festettem a hálót... - A mosolya még szélesebb lett Piton elborzadását látva. A gondjaik ellenére bizakodó volt, jól megértették egymást az utóbbi időben.
- Ha már az abszurd ötleteidnél tartunk, tervezel újabb látogatást Potterékhez? - kérdezte Piton érdeklődve. Hermione megrázta a fejét, nem kívánta megint felidegesíteni magát a barátai viselkedésén. - Okos kislány! Vegyél nekik inkább koporsószöget.
- Okos kislány? - kérdezett vissza Hermione. - Most mindjárt megvakarod a fülem tövét? - Piton az égre emelte a tekintetét ( és motyogott valamit, amit Hermione nem értett.
- Ti nők napszaktól függetlenül bármikor meg tudtok sértődni! - csúfolódott. - Reggeli közben tilos a hiszti, bár ebben a házban egész nap be van tiltva, ha nem akarod, hogy inkább a laborban táborozzak le.
- Nem mintha állandóan hisztiznék - jegyezte meg némi sértődött fennhanggal a lány-, de azért néha ez is elő fog fordulni. Szokj hozzá, Perselus! - Piton a somolygását az újságjába temette, amit maga előtt tartott. - Egyébként nem kívánom Harry és Ron halálát, csak maximum egy borzalmas fejfájást némi hasmenéssel körítve - kuncogta. - Viszont azért sajnálom, hogy kevesebbet leszünk együtt, szeretek veled lenni.
- Te faggatni szeretsz kedvesem, miközben velem vagy, nem csak úgy kedvtelésből töltöd velem az időd! Nem csodálkoznék azon, ha már jegyzeteket és készítettél volna, az önéletrajzi könyvemhez - hunyorgott a férfi gúnyosan. – Remélem, hamar kinövöd! - Hermione szívesen hozzávágott volna valamit, amiért ilyen gonoszkodó volt vele.
- Miután mindent kinyomoztam a sötét múltadról, hogy kellőképpen szaftos lehessen a könyv, ígérem, felhagyok a kérdezősködéssel - felelt félig sértődött, félig vidám hangon. Piton gyanakodva nézett rá egy pillanatig, valami felkeltette a figyelmét a lány szavaiban, de maga sem tudta, micsoda.
Hermione és alkalmi nyomozópartnere a hét elteltével újból nekifogtak a kutatásnak, de újfent eredmény nélkül zárult a dolog. Granger többször majdnem feladta, aztán mindig talált valami apró kifogást, hogy miért érdemes tovább folytatni. Draco úgy érezte, a lány szalmaszálakba kapaszkodik, és már komolyan nem tudta eldönteni, mi lenne a jobb, ha kiderülne, ki volt Piton régi szerelme, vagy, ha soha nem tudnák meg...
Már szám szerint a huszonötödik nap telt el azóta, hogy Granger tudomást szerzett Piton diákkori kedvesének létezéséről. Számtalan órát fordították rá, hogy elméleteket gyártsanak egy régvolt kedvesről, akiről csak egy morzsányi információjuk volt amikor Hermione egyszer csak felsikoltott és örömtáncot kezdett el járni kezében az egyik évkönyvvel. Draco nem tudta elképzelni mi történt, aztán a lány az orra alá dugta a kinyitott oldalnál, és egy bájos boszorkány képét mutatta. Egészen pontosan a szöveget.
Aurora Niceness és Perselus Tobias Piton megnyerték a hatodik évfolyamosok országos bájital versenyét.
Nem akarta tudni, hova vezetnek a lány gondolatai, de sajnos Hermione megállíthatatlan volt. Ez végre nyom volt, hosszú, kínkeserves, unalmas nap után, végre egy információ! Fogalma sem volt róla ki az az Aurora, de érezte, hogy jó nyomon halad.
Meggyőződése volt, hogy Pitonnál csak olyan jöhetett szóba igazán, aki jó bájitaltanból, és a lányra minden illet. Az évkönyvben szereplő beszámolók szerint a társai kedvesnek találták és okosnak. Jó volt bájitaltanból és a fénykép tanulsága szerint szép volt.
Csakhogy a következő oldalon volt egy másik kép is a lányról, ami a végzős bálon készült a partnerével: Xenophilius Lovegooddal!
Grangerben összetört a kép a női megérzés hitelességéről, illetve biztos volt benne, hogy ő híján van a bizonyos hatodik érzéknek.
- Nem hiszem el, újabb zsákutca! - Már a sírás szélén állt. Annyi belefektetett idő, és semmire sem jutott, kudarc kudarc hátán. - Ezek szerint Aurora Luna Lovegood édesanyja. Biztosan nem volt köztünk semmi, Luna egyszer említette, hogy az anyukájának az apja volt az első szerelme és együtt mentek a végzős bálba. Pompás ez aztán a kielégítő válasz a több napos hiábavaló kutatásunkra. Most aztán megtudtam, hogy Luna anyja egy bájitalzseni volt.
- Lehet, hogy Pitonnal még előtte volt köztük valami, esetleg kérdezd meg. - Nem túl sok kedvvel mondta ezt, de valamit tennie kellett, a világért sem akarta, hogy Hermione hisztizni kezdjen, pedig látta, hogy közel áll hozzá.
- Na persze, majd írok neki: Szia Luna! Régen beszéltünk, mondjuk úgy egy éve, te figyelj csak, anyukád nem járt Piton professzorral a Roxfortos évei alatt? Puszi. Nincs tovább...
- Örülök, hogy végre beláttad - mondta boldogan a férfi. Őszintén szólva már kezdett nagyon elege lenni.
- Újra beszélni fogsz Dumbledore portréjával. - Draco annyira euforikus hangulatban volt, hogy többé nem kell ezzel foglalkozniuk, hogy elsőre nem is fogta fel a szavak értelmét.
- Magam is úgy vélem... MI?! - Elment az eszed? - kiabált rá Hermionéra, aki meg se rezzent. - Nem, és nem, végeztünk, te mondtad, hogy nincs tovább!
Maga sem hitte volna, hogy egy kétségbe esett nőben ennyi erő lakozik, de hamar rájött, mikor az ajtón kívül találta magát, mert Hermione szó szerint kituszkolta rajta. Nem akart újra felmenni az irodába, pláne azért nem, mert Minerva a kastélyban volt, és ha egy mód volt rá, akkor inkább elkerülte volna a magyarázkodást, hogy miért lopódzott be az igazgatói irodába engedély nélkül.
Próbált észérvekkel hatni a lányra, hogy inkább ő menjen ezúttal, de Hermione ezt az ötletet elvetette.
- Én nem mehetek, Az igazgatónő túl sokat akar tudni a kapcsolatomról Perselusszal - háborgott a lány.
- Akkor hints el pár morzsát nem olyan nehéz - szólt vissza Draco.
- Nem tetszik ahogy Minerva szimatolgat körülöttem - közölte karba font kézzel Hermione.
- Hah, bagoly mondja... - Draco nem vitázott tovább, inkább megkísérelte félre tolni a lányt az útból, hogy végre visszamehessen a szobájába.
De Hermione roppant elszánt volt és a lehető legdühösebb ábrázattal lökte megint kifelé a szőke férfit. Szó-szót követett, végül a büszkesége felülkerekedett, mikor Granger gyávának nevezte, és elszántan elindult a kőszörny felé. De a bátorsága elillant, mikor be kellett kopogni.
Egy pár másodpercig álldogált, végül kopogásra emelte a kezét. Nem volt szerencséje, Minerva odabent volt. Nem volt más választása hazudnia kellett, méghozzá egy hatalmasat. Az összeverekedő griffendéles kontra hollóhátas csoport megfelelő indoknak bizonyult, főleg mivel artériás vérfolyásról és betört koponyákról számolt be. Az igazgatónő villámgyorsan elrohant, Dracót maga mögött hagyva.
A férfi a portrék felé fordult.
- Hogy haladsz a játékban Draco? - kérdezte szórakozottan az idős mágus. Mióta meghalt tegezte a másikat, ez is csak egyel több ok volt Dracónak a lelkiismeret furdalásra. Albus közvetlensége bűntudattal töltötte el. - Megvannak a kirakós darabkái? Mindig is szerettem a rejtvényeket.
- Az az igazság uram, hogy megakadtam - vallotta be zsebre dugott kézzel. - Számba vettem rengeteg boszorkányt, de egyik sem volt megfelelő a keresési szempontoknak, pedig minden mardekáros és hollóhátas tanulót leellenőriztem. - Albus kuncogni kezdett, mire Draco összevont a szemöldökét.
- Nem figyeltél arra, amit mondtam. - Megigazította félhold alakú szemüvegét. - Perselus szerelmes volt egykor, de a nyíló virág elszáradt. Kudarcra voltak ítélve az ellentétek, hamuvá égett szerelmüket liliomszirmok borítják - ismételte meg a szavait. - Gondoltam ne legyen könnyű, ha már játszunk.
- Bizonyára sokkal jobban tudnám értékelni a humorát, ha nem az állásommal játszanék éppen. Remek rejtvény volt uram, de mint mondtam, mindenkit végigvettem. És elhiheti Pitonnak csak ellentéte van. - Aggódva nézett az ajtó felé, várta, hogy mikor fog belépni rajta a felbőszült McGalagony. Valami azt súgta neki, hogy ő sem értékelné a dolog humoros oldalát, ha elmesélné neki, miért vezette félre.
- Fiam, az ellentét a kulcs! - Draco a fejét rázta. - Nézz a szívedbe, és mond meg neked ki az ellentéted, akit soha nem választhatnál párodul, mégis megtennéd, ha lehetne.
A szőke férfi gondolkozni kezdett, aztán egyszerre megvilágosodott. - Hermione!
Amilyen gyorsan csak tudott rohant vissza a lakosztályába, miközben majdnem fellökött pár arra kószáló diákot, aki a takarodóra igyekeztek a hálótermeikbe. Kivágta az ajtót, és zihálások közepette elmesélte mire jött rá.
- Úgy érted ez ellentétet tényleg szó szerint kell venni? - lepődött meg Hermione, aztán megvonta a vállát elvégre Albus Dumbledoreról volt szó még szép, hogy nem könnyíti meg az ember dolgát. - Talán az egészet szó szerint kell venni bár, úgy sincs sokkal több értelme.
- Én csak azt mondom, hogy Piton legnagyobb ellentéte egy griffendéles lehetett, de kétlem, hogy ez így lett volna, az öreg talán csak megint szórakozik velünk. - Leült a kanapéra, és belekortyolt az italába, amit már órák óta kitöltött, de eddig hozzá sem ért.
Hermione mantraként kezdet magában mondogatni Dumbledore sorait miközben körbe-körbe járt a szobában. Draco ezzel szemben már egyáltalán nem törte a fejét a dolgon, feladta, fáradt volt, és nem érdekelte Piton és az ex-barátnője. Hangára gondolt, meg arra, hogy most vele kellene lennie, kibékülve, összebújva a kandalló előtt.
Granger egyszer csak megállt és hirtelen a férfi felé fordult, kicsit elsápadt, akadozva kezdte venni a levegőt, mondani próbált valamit, de nem lehetett érteni. Draco gyorsan odalépett hozzá, ijedten nézte a mellkasához kapó lányt. Segített neki leülni, és egy pohár vizet nyomott a kezébe, de Hermione csak rázta a fejét. Kicsit kijjebb gombolta a blúzát, és elterült a kanapén. A szőke férfi már azon volt, hogy segítséget hív, amikor Hermione pánikrohama hirtelen véget ért.
- Jobban vagy? - kérdezte kicsit sápadtan a férfi. - A frász hoztad rám, Merlin szakállára, majdnem magam alá csináltam!
- Én is - felelte halkan Hermione. - Rájöttem ki lehet a titokzatos volt szerető, és nem igazán örülök neki.
- Ja, hogy ez a gond, értem, azt hittem már valami tényleg fontosra jöttél rá! - morgott megrovón Draco. - Mondjuk a világmindenség titkára, mert úgy kapkodtad a levegőt, mint aki hirtelen megtudta, hogy perceken belül vége az életnek a bolygón.
- Jól van értem, túldramatizáltam, nem kell ilyen szájbarágósan beszélned - pufogott Granger.
- Na, ki vele ki volt a csaj? Égek a vágytól, hogy megtudjam - undok módon direkt ásított egyet, hogy a szavai pont az ellenkező értelmet kapják. Hermione utálkozva nézett a vigyorgó mardekárosra. - Rendben, komoly leszek. Kérlek, mondd el, mert mindjárt bepisilek az izgalomtól. - Ügyesen elhajolt a felé repülő párna elől.
- Ha legközelebb jövök, hozok neked felnőtt pelenkát - morogta a lány.
- Vicces vagy - húzta el a száját a férfi. - Elmondod, vagy sem?
- Kudarcra voltak ítélve az ellentétek, hamuvá égett szerelmüket liliomszirmok borítják - Draco a homlokát ráncolta. - Én csak egyetlen griffendélest ismerek, aki szóba állt Pitonnal, történetesen egy liliomot, Lily Evanst! - Malfoy szeme kistányérnyi méretűre tágult.
- Úgy érted, Perselus és Potter anyja? Ez hihetetlen, szerinted Potter tudja? - Hermione tagadóan megrázta a fejét. - Ez még annál is durvább, mint hogy az én anyámmal volt viszonya.
- Ez valóban sokat segít, köszi! - pirított rá a lány.
- Elmondhatom neki? Kérlek, kérlek... látnom kell a képét, mikor megtudja! - Abban a percben olyan volt, mint egy kisfiú, ahogy rángatta a lány kezét. - Vagy legalább hagy legyek ott, mikor közlöd vele!
- Nem mondhatod el! - kiáltott rá türelmét veszítve Granger. - Soha senki nem mond senkinek semmit semmikor! Világos?
- Ünneprontó - válaszolta sértődötten Draco, és kezeit összefonva a mellkasa előtt duzzogni kezdett.
- Csak viccelsz ugye?! - hápogta a lány. - Te hogy érezted volna magad, ha Harry közli veled, hogy anyádnak viszonya van Pitonnal?
- Szétátkoztam volna a seggét, ha ilyet mond! - vágta rá Draco.
- Akkor remélem világos, miért nem fogjuk neki ezt elmondani. - közölte kioktatóan. - A fenébe, ez annyira nem igazságos! Valósággal hihetetlen, ha engem kérdezel soha nem gondoltam volna erre.
- Mármint arra, hogy Piton előtted is élt nemi életet? - Hermione bármennyire el volt kenődve a férfi idióta viccein nevetnie kellett. - Figyelj, hacsak nem bukik a szellemekre, nem kell aggódnod.
- Hogy ez mennyire megnyugtató - bokszolt bele a vállába Granger. - Nyilván semmi okom az aggodalomra, hiszen csak a legnagyobb ellenségének a feleségével járt, ez igazán szép jellemet takar!
- Várj már, nem is volt Potter apjának a felesége, hiszen a suliban jártak. Bár az igaz, hogy utána hozzáment, szóval valami nem úgy sült el, mint tervezték. - Hermione kérdőn nézett rá. - Ne nézz így, kérlek, azt már igazán nem fogom neked kideríteni, mi történt.
- Nem is kell, tudok valakit, aki többet tud még nálunk is. - Felkászálódott, és elkezdett rendet csinálni. A sok teleírt pergament a tűzbe dobta, nem akart nyomot hagyni. - Majd értesítelek a további fejleményekről. - Puszit nyomott a férfi arcára. - Nagyon szépen köszönöm, hogy segítettél, igazán remek barát vagy.
- Egy nagy öleléssel meg is hálhatod. - Hermione szelíden rámosolygott, és teljesített a kérést. - Meg azzal, hogy, ha a jövőben nyomozhatnékod támad, akkor engem semmiképpen nem keresel fel.
- Sajnálom, de ezt nem áll módomban teljesíteni. Túl jó páros vagyunk, kár lenne hagyni, hogy veszendőben menjen a tehetségünk. - Kacsintott egyet a férfira, mire Draco elnevette magát, aztán elsétáltak a birtok határáig, majd Hermione haza hoppanált.
Draco úgy ítélte meg, hogy még nincs olyan késő, így a saját lakosztálya helyett Hanga szobája felé vette az irányt.