22.
Hermione homloka gyöngyözött az izzadságtól a laborban uralkodó hőségben. Ajkát finoman beharapva koncentrált az üstjére, ami aznap az utolsó elkészítendő krémet rejtette. Már majdnem készen volt az előre beütemezett mennyiséggel mindenből, amit a nagyközönség számára tartogatott a két nap múlva esedékes megnyitóra. Nagyon izgult, fáradt volt és ideges.
Rengeteg munkája feküdt az előtte tornyosuló testápolókban, tusfürdőkben és egyéb más krémekben. Minden knútot elköltött, amije csak volt, így duplán fontos volt számára, hogy a bolt beinduljon. Nem szeretett adósa lenni senkinek, és a legkevésbé sem akart kudarcot vallani.
Nem mintha George a nyakára járt volna a pénze miatt, de így is kínosan érezte magát, hogy valaki más vagyonát élte fel az elmúlt hónapokban. A bolt vételára nem volt alacsony, mégsem akart másikat keresni. Már az első percben úgy érezte, ennek az üzletnek lelke van, egyből beleszeretett, amint belépett az ajtón.
Ezzel mindenki egyet értett, aki ellátogatott hozzá az előkészületek közepette. Tényleg nagyon hangulatos kis üzlet volt, és hála a gondos kezeknek, még csinosabb lett, mint amilyen volt mielőtt megvásárolta.
Harry sokat segített neki, a barkácsolási és egyéb felújítási teendőkben, és Ginny is mindig vele volt, akár festésről akár másról volt szó. Egyedül Ron volt az, aki kihúzta magát a munka alól, mondván neki vigyáznia kell magára, egy esetleges izomhúzódás árthat a karrierjének. Hermione igazság szerint nem is bánta, hogy nincs a közelükben. Harry és ő újra kezdtek összebarátkozni, és a vörös hajú férfi csak elrontotta volna mindezt. A lány róla már lemondott, szörnyen bántotta a tudat, hogy elveszít egy barátot, de belátta már késő bármit is tenni. Ron szemlélete semmilyen változást nem tűrt el a lány életében, és Hermione nem volt hajlandó belenyugodni az állandóságba, ami számára együtt járt a szürke hétköznapokkal. Bármi is volt az ára, úgy, érezte jól döntött.
Harry rettentően meglepődött mikor megtudta, hogy két egykori legjobb barátja semmilyen viszonyt nem kíván fenntartani egymással. Gyorsan kellett cselekednie, ha nem akart ő is Weasley sorsára jutni. Hamar rájött, hogy Hermione többet ér annál, mintsem hogy ilyen könnyedén eldobja. Bár Ron nem volt túl boldog attól, hogy a lány megnyerte magának a másik férfit, egy vállvonással letudta a dolgot. Edzőtáborba ment, és maga mögött hagyott mindent, ami kicsit is gondot okozott volna neki.
Ginny rettentő boldog volt, mivel újra sülve-főve együtt voltak. Aztán történt valami...
Harry és ő elég sok időt töltött Hermione üzletében segítettek, amiben tudtak és közben számos téma felvetődött a jövőjüket illetően, amiből aztán időről időre vita kerekedett. Először csak ártatlan dolognak tűnt az egész, aztán a vörös hajú lány híres temperamentumának köszönhetően egyre jobban elharapództak az összeszólalkozások. A véleménykülönbség mély árkot ásott közéjük. Végül Ginny összepakolt és bizonytalan időre a szüleihez költözött magára hagyva Harryt, aki csak egyetlen embert ismert, akihez segítségért tudott fordulni.
Hermione idegi állapotának nem igazán hiányzott egy családi perpatvar, de természetesen mindig szakított rá időt, hogy meghallgassa Pottert. Ám amikor a férfi már minden idejét nála töltötte, ahogy elszabadult a munkahelyéről, az már kezdett túl sok lenni a jóból.
Biztatta, hogy próbáljon beszélni a feleségével, de a lány egy eléggé egyértelmű levélben közölte Harryvel, hogy nem akarja látni egy ideig. Az ajándékok, virágcsokrok mind rendre visszakerültek a feladóhoz, ami mély kétségbeesésbe taszította a férfit.
Ginny ugyanúgy karrierre vágyott akárcsak a férje, nem akart behódolni a régimódi normáknak, miszerint egy nő a férjhez menést követően a családért él csupán. Ezzel nem is volt gond Harry nem kényszerítette semmire, még fiatalnak érezte magát az apasághoz azonban azt elvárta, hogy Ginny mindenben támogassa. Ezért aztán mikor a nő a saját karrierjét előrébb helyezte, mint a férje feljebb jutását elkezdődött a baj.
Az első komolyabb "trauma" akkor érte a kapcsolatukat, mikor a vörös hajú lány Hermione mellé állt Piton ügyében. Harry és a felesége egészen addig mindenben egyetértettek, de akkor minden megváltozott. Mrs Potter nem kívánt többé a mindenre helyeslő feleség szerepében tetszelegni, és azután már nem rejtette többé véka alá a véleményét. Ez a nyílt őszinteség megrémítette a férfit. Tudta, hogy a felesége természete milyen heves volt lány korában, de úgy érezte mára megszelídült. Az elmúlt hetek tanulságai szerint, - mikor a viták sűrűsödni kezdtek - úgy tűnt tévedett.
Így már hetek óta Hermione nyakára járt, aki két nappal az ünnepélyes megnyitó előtt végleg elvesztette a türelmét.
SS/HG
Granger dühösen csapta le a keverőpálcát az üst mellé. Harry az elmúlt hónapban szinte minden nap nála ütötte el az időt, mondván a ház túl nagy Ginny nélkül. A barna hajú boszorkány egy ideig csendesen tűrte a szóáradatot, tisztában volt vele, hogy a férfinak ki kell beszélnie magából a dolgot. Viszont most, hogy nyakán volt a megnyitó, az idegei pattanásig feszültek, és nem hiányzott neki az önsajnálatban úszó Harry.
Szemét pont úgy szűkítette össze, ahogy Piton szokta. Potter éppen arról panaszkodott, hogy meg kellett volna hívnia a főnökét vacsorára, ahogy a többi házaspár is szokta, hogy jobb fényben tüntessék fel magukat. Viszont ő nem invitálhatta át magukhoz, mert bár a főzéssel még nem lett volna gond, azért mégiscsak rosszul vette volna ki magát, hogy a felesége nincs otthon. Hiába, ha még a házasságát sem tudja a kezében tartani, hogyan tenné meg ezt a beosztottjaival, ha kineveznék helyettes al-parancsnoknak a bűnüldözési főosztályon.
- Most képzeld, amint ott ülök a főnökömmel és a nejével egy asztalnál, és arról hazudozom, hogy a feleségem csak látogatja a családját, nem pedig odaköltözött - megtörten sóhajtott egy nagyot. - Egyre nehezebben tudom titokban tartani, hogy elhagyott.
- Ginny nem hagyott el! - közölte nyomatékosan a lány. Időre van szüksége, és...
- Nem akar látni, te is olvastad a levelét, ha ugyan lehet úgy nevezni, azt a papírfecnit, amire rávéste, hogy ne keressem. - Hermione néha még mindig látta a barátjában azt a kisfiút, aki olyan elszántan kereste a szeretetet mindenhol. Ilyenkor, mikor a "veszteségéről" beszélt újra az a reményvesztett fiú volt. - Annyival egyszerűbb volt régen.
- Úgy érted, akkor, amikor Ginny elnyomta magában azt az alapvető vágyat, hogy kinyilvánítsa a saját véleményét? - kérdezte gúnyosan a lány, majd karba fonta a kezét.
- Azért vagyok itt, hogy megvigasztalj, nem pedig azért, hogy rajtam köszörüld a nyelved! - morogta Harry, mire a lány felvonta a szemöldökét. - Muszáj, úgy viselkednek, mint Pitonnak? Teljesen megrémítesz.
Hermione azonnal leengedte a kezeit, és zavartan elnézett a férfi válla fölött. Valóban lemásolta Perselus szokásait, még a bájitalos fioláit is olyan rendszerezési minta szerint csinálta meg, ahogy Piton laborjában látta. Talán tudat alatt vagy éppen nagyon is tudatosan úgy alakítja ki a környezetét, mintha a férfi itt lenne vele, futott át a fején az ijesztő gondolat.
- Vigasztalásra semmi szükséged. Nem kel mást tenned, mint időt adni neki... - Harry közbe akart vágni, de a lány kézmozdulatból értve csendben maradt. - És mikor újra hajlandó beszélni veled higgadt körülmények között elmondjátok egymásnak, amit akartok.
- Tudja, hogy mit szeretnék, ezért akadt ki ennyire. Olyan nagy kérés tőlem, hogy ne vegye fel teljes időben azt az állást, és csak akkor fogjon bele a kutatási projektjébe, ha én már sínen vagyok? Nem vagyok maradi, nem követelem meg tőle, hogy adja fel a karrierjét, és szüljön gyerekeket, csak azt kértem tőle, hogy várjon.
- Ez éppolyan maradi felfogás Harry. Előrébb helyezed a saját munkád, mint az övét. Hiába egy nőket elnyomó társadalomban nőttél fel, de egy igazi feministát vettél feleségül - kuncogott a lány.
- Mintha ebben a laborban is lenne egy feminista - morogta az orra alatt a férfi. - Tudom, hogy Ginny él-hal a pszichológiai elemzésekért, és olyan szakemberré akar válni, aki elősegíti a nyomozást azzal, hogy felállítja az elkövető profilját. De a képzése egybevág az enyémmel, és bár nincs anyagi gondunk, mégsem tartom szerencsésnek, hogy megint mindketten így leterheljük magunkat.
Harry még sorolta és sorolta azokat a dolgokat, amik nyomták a szívét, de a végére megint csak oda lyukadtak ki, hogy Ginny nem fog elállni a terveitől, és ha nem akarja elveszíteni őt, akkor bizony változtatnia kell a nézetein. Ettől függetlenül mindketten egyetértettek benne, hogy a Weasley lány reakció eltúlzott volt egy kissé. Hazaköltözni a szüleinkhez, és elzárkózni a világtól aligha nevezhető felelősségteljes magatartásnak. Ámbár Hermione néha meg tudta érteni. Neki is jól esett a csend, az első időszakban, mikor elhagyta Pitont. Jó volt egyedül lenni, nem gondolkozni, csak eltűnni a világ elől, egy burokba zárkózni, és csak úgy lenni.
De ezt az életformát aligha tudta volna pár hétnél tovább folytatni. Neki tennie kellett valamit, lefoglalnia magát. Ezért is fogott bele ebbe az üzletbe, érezte, hogy ez majd kielégíti annyira, hogy ne akarjon többet az élettől. Végre a maga ura lehetett.
Az orvosa is megmondta - akihez a szülei halála után járt hogy választ találjon a kérdéseire -, Hermione a vakmerőség határait súrolóan eltökélt. Ez hol előnyére, hol hátrányára vált az élete során. Viszont ez a tulajdonsága mindig minden nehézségen átsegítette.
Most viszonylag elégedett volt, legalábbis próbálta elhitetni magával.
Bár egyes szükségletei üvöltve sóvárogtak egy érintés, egy csók után, továbbra is úgy gondolta jobb neki Piton nélkül. Inkább egyedül, mint egy rossz kapcsoltban, hajtogatta magának, akárhányszor eszébe jutott, hogy elmenjen a férfihoz.
A munka gyógyír, és hamarosan meg lesz a jutalma is, a sok belefektetett idő és energia mind megtérül és elégedettséggel fogja eltölteni. Legalábbis nagyon remélte...
SS/HG
A bolt megnyitójára minden készen állt. Az üzlet makulátlanul tiszta volt a polcokat feltöltötte tucatnyi samponnal, krémmel és megannyi más érdekességgel. Haját laza kontyba fogta ruháján kisimította az apró ráncokat, és egy utolsó mély sóhajt követően megfordított a nyitvatartási táblát. Fél órán belül több ember tolongott az üzletben, mint amennyire számítani mert. Csacsogó diáklányok nézegették a bódító illatot árasztó habfürdőket, kalapot viselő urak vizsgálták a hajhullást megállító készítményeket, és háziasszonyok válogattak a számukra megfelelőnek tartott kézkrémek közül. Még egy újságíró is eljött fotóssal együtt, hogy riportot készítsen az újdonsült üzletasszonnyal. A barátai vigyorogva figyelték a kissé zavarban lévő lányt, ahogy megválaszol minden neki feltett kérdést.
Végül Ginny is megérkezett, hogy egy meleg ölelést követően ő is körbenézzen. Harry feszengve követte tekintetével a feleségét, az alkalmas pillanatot várta, hogy megszólíthassa. Egy óra elteltével eléggé felkészültnek érezte magát ahhoz, hogy félrevonja a meglepett nőt, és elmondja neki, amit érez. Hermione néha rájuk pillantott egy-egy fizető vevőt követően, és úgy látta jól mennek a dolgok. Bár a vörös hajú lány időnként ráncolta a homlokát, de az már jó jel volt, hogy nem hagyta ott Pottert ez első szónál. Ámbár Ginny korántsem adta be a derekát, úgy döntött, haza költözik, és megpróbálja felnőtt módjára megoldani a problémáit a férjével.
- Haza megyek Harryvel - mondta Ginny szinte minden érzelem nélkül. - Sok mindent meg kell beszélnünk, és a szüleimmel nem olyan jó együtt lakni, mint gondoltam. - Hermione észrevette a másik nő szavai mögött rejlő igazságot, hogy leginkább a szülei házában kialakult kellemetlen helyzet miatt hajlandó csak hazaköltözni. Az aggodalma a barátai házassági válságát illetően így korántsem múlt el.
Granger igyekezett pártatlan maradni a barátai dolgában, de megvolt a maga véleménye. Úgy érezte Harry tetteit még mindig erősen befolyásolja mások róla alkotott véleménye. Ő volt a hős az emberek szemében, nem engedhetett meg magának egy válást. Nem mintha olyannyira megromlott volna a házasságuk, hogy ez lett volna a következő lépés. Viszont Hermione teljesen biztos volt benne, hogy a férfi akkor sem szánná rá magát a dologra, ha valóban nem lenne más megoldás.
Ginny ezzel nagyon is tisztában volt, éppen ezért alkalmazta sikerrel az érzelmi zsarolás csöppet sem elegáns módszerét. A vörös démon végül elérte amit akart, és ha ehhez az kellett, hogy a férje pár hétig szenvedjen az önsajnálatban, akkor úgy érezte megérte.
Hermione nem volt kifejezetten nagy híve a szerelmi játszadozásoknak, a hatalmi harcoknak, talán éppen azért, mert Pitonnal szemben mindig alul maradt volna. Együtt érzett Harryvel, hiszen a férfit éppen úgy el tudták nyomni ezen a téren, mint őt amikor még kapcsolatban élt.
SS/HG
Úgy érezte, rekord mennyiségű dolgot adott el aznap és fáradtan, de boldogan zárta be az ajtót az utolsó vevő után. Draco, aki mindezidáig türelmesen figyelte a forgatagot, szintén fáradt volt, de szívesen ott maradt segíteni, hogy feltakarítsanak, mielőtt holnap újra kinyitna a bolt.
Szótlanul tevékenykedtek egymás mellett, majd mikor kész lettek, Hermione poharakat hozott elő a raktárból egy üveg pezsgővel együtt, és a szőke férfi felé nyújtotta.
- Ezt nem velem kéne most meginnod, ugye tudod? - szólalt meg egy ravaszkás mosoly kíséretében, miközben felbontotta a gyöngyöző nedűt rejtő palackot.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz - felelte szórakozottan a lány, ahogy belekortyolt az italába. - Te vagy az egyik legjobb barátom, természetes, hogy meg akarom veled osztani a sikerem.
A tekintete egy másodpercre elhomályosodott. Egész nap leste az ajtót, és a szíve minden alkalommal hatalmasat dobbant, mikor megszólalt a csengő jelezve, új vevő érkezett. Remélte, hogy Piton mindazok ellenére, ami köztük történt, eljön ma. Kis csalódottság járta át a szívét, mikor rájött, hogy másvalaki lépett be az ajtón. Hazudott volna, ha azt állítja, nem hiányzott neki a férfi.
- Nem jött el - mondta ki helyette Draco, amit gondolt. - De mivel ő legalább olyan makacs, mint te, ez várható volt.
SS/HG
Piton a kedvenc foteljében ült a könyvtárszobában, és egy pohár brandyt tartott a jobb kezében. Baljával ütemesen kopogtatott a szék karfáján, ahogy a szemben álló órát leste. A percek csigalassúsággal vándoroltak előre, ő mégis megpróbált nyugodt maradni. Draco néhány napja újra nála járt, és azt tanácsolta neki, keresse fel a lányt a bolt megnyitóján. Piton elzárkózott még a gondolattól is, hogy újra ő fusson Hermione után. Azonban ma mégis úgy ébredt, hogy félre teszi a büszkeségét, és megpróbál beszélni a lánnyal, csak még egyszer, hogy lássa, lehet-e még jövőjük együtt.
Ahogy az óra elütötte a hat órát, magára kanyarította a vékony köpenyét, és elindult a bolt felé. Kezében egy csokor illatozó lila tulipánt tartott, és rettentő hatásos belépőt tervezett. A bolttól nem messze azonban megtorpant. Hermione nem volt egyedül ezt már a távolból is látta azonban a kirakatba elhelyezett bemutató termékek miatt, nem tudta egészen kivenni az illetőt. Álcázó bűbájt szórt magára és egészen a kirakatig sétált, ahol egy nehezen érzékelhető lehallgató bűbájt küldött a szobára a kulcslyukon át.
Száját pengevékonyra préselte mikor a hangok alapján felismerte Hermione kései látogatóját.
SS/HG
- Bármit is tennék, már késő lenne. Úgy érzem már nincs értelme bolygatni ezt a dolgot. - Draco felhorkant erre a szánalmat keltő mondatra. - Ne méltatlankodj! - pirított rá a lány. -Nem jött el, pedig tudta, hogy ma lesz a megnyitó, biztosra veszem, hogy olvasta az újságban, de már annyira sem érdeklem, hogy eljöjjön a boltomba. - A szavai mögött megbújó mélységes csalódottságot még Piton is kiérezte, pedig a lány arcát nem látta, mivel Hermione háttal állt neki.
- Nem, valóban nem jött el, de ismered, rém büszke. - A lány igyekezett legalább halványan elmosolyodni, de nem igazán sikerült neki. - Azt azonban el kell mondanom, hogy te sem állsz a helyzet magaslatán. Jóformán eltemeted magad a munkába, és úgy teszel, mintha ez az egész egy szemernyit sem érdekelne. Szeret téged, ő maga mondta - dobta be az adu ászt.
- Oh, na ne mondd - fintorodott el Hermione. - A bűvös szót használta? Ezek szerint el kéne alélnom és most rögtön a házához rohannom, hogy közöljem, újra akarom kezdeni?
- Valami ilyesmi, csak esetleg mellőzd a szavaidon átsütő szarkazmust - tanácsolta a férfi.
- Ha szeret, akkor miért hagyott elmenni? Miért nem mondta el már az elején, hogy csak a második vagyok, miért hagyta, hogy úgy beleszeressek, hogy aztán... Miért nem jött el ma?
- Ha elmondja Potter anyjával kapcsolatos dolgokat, akkor vele maradsz? Úgy értem, ha nem te deríted ki, hanem őszintén bevall neked mindent? - Hermione kitörölt egy könnycseppet a szeme sarkából, miközben nemet intett a fejével. - Te sem hiszed, hogy úgy élt veled, hogy közben egy másik nőbe volt szerelmes, ugye?
Hermione nem tudta, mit gondoljon. Egy része hinni akart abban, hogy Piton szereti, de a másik fele arra biztatta, hogy lépjen tovább, és felejtse el, ami köztük történt. Fogalma sem volt róla, hogy Piton Lilyre gondolt-e, mikor szerelmeskedtek, nem volt benne biztos, hogy soha nem hasonlította össze őket, de ha őszinte akart lenni, még a gondolat is borzasztotta, hogy esetleg más valakivel helyesesítették. Bár erre nem volt konkrét bizonyítéka, gyakran felmerült benne, hogy talán így volt.
- Draco, nem akarok róla beszélni, úgy érzem jobb elfelejteni, ami történt. Túl fogok lépni rajta, képes vagyok rá! Hiszen nem volt olyan nagy ügy, nem igaz? - A kérdés feltevésekor bizonytalanná vált a hangja, mintha magát is igyekezne meggyőzni róla, hogy tényleg így van.
A szőke férfi összeráncolta a homlokát. Fel nem tudta fogni, miért jobb homokba dugnia a fejünket ahelyett, hogy bevallanánk magunknak az igazat. Letette a poharát a pultra, és pár lépéssel közelebb ment a lányhoz. Hermione érdeklődve figyelte a férfit, érezte, hogy készül valamire, de amikor Draco hirtelen elkapta a derekát, ijedtében halkan felsikoltott . A férfi a mögöttük lévő polcnak döntötte egyik kezét lágyan végigfuttatta a lány hátán, míg a másikkal beletúrt a hajába, és ajkait Hermione szájára tapasztotta. Szenvedélyesen csókolta, olyannyira, hogy a lány térdei beleremegtek. Görcsösen kapaszkodott Malfoy vállaiba és szinte még levegőt is elfejtett venni. Pár perc múlva Draco hátrált egy lépést, és figyelmesen tanulmányozta a pihegő lányt.
- Most ugyanazt érezted, mint mikor ő csókolt? - kérdezte minden gúny nélkül.
- Én... félre ne értsd, remekül csókolsz, de még mennyire, csak... - A kimondatlan szavak többet mondtak minden másnál. - Édes Merlin, de még milyen jól csókolsz, el is felejtettem mennyire. - Draco hangosan felnevetett a lány szavain. Pontosan tisztában volt a képességeivel, de azért jól esett neki a dicséret. - De Perselusszal mégis más volt. Szinte el sem tudtam képzelni korábban, hogy valaha ilyen érzéseim lesznek egy férfival kapcsolatban, de minden csókja után annyira kívántam, hogy legszívesebben letéptem volna róla a ruhát. Ostobaság lenne azt hazudnom, hogy nem szeretem, mert még mindig bármit odaadnék egyetlen érintéséért, de nem állok készen arra, hogy szemtől szembe találkozzam vele.
- Drágám, azt hiszem a célomat már elértem, hiszen pont most mondtad ki, amire kíváncsi voltam - kacsintott rá pajkosan. - Biztosra veszem, hogy pár hét múlva már a falat fogod kaparni Perselus után, és mindketten elfelejtitek végre ezt a hülye szakítósdit.
- Remélem így lesz, mert most még nem tudnék elé állni, úgy értem, a hideg futkosna a hátamon a pillantásától, és ez nem az a fajta jóleső borzongás... Én csak úgy érzem, hamarosan megbolondulok.
Mindeközben Perselus már a válogatott kínzásokat sorolta magában, amit majd a szőke férfin fog kipróbálni, amiért meg merte csókolni a lányt. Viaskodott az érzéseivel és a büszkeségével, mert szíve szerint azonnal berontott volna az üzletbe, hogy lehordja Malfoyt az arcátlan csábítási kísérlet miatt. Bele sem akart gondolni mi történhetett volna, ha Hermione nem mond neki nemet. Azonban egy kis hang a fejében nyugalomra intette, hiszen Draco elérte, hogy a lány beismerje, még mindig szereti. Most már csak időt kell adnia a lánynak, hogy újra viszolygás nélkül találkozni tudjon vele. Csak sajnos a türelem soha nem volt Perselus erőssége. Nem akart több időt adni Grangernek, eleget várt, kezdte feladni a dolgot, bármennyire is fájt neki. Képtelen volt kivárni a napot, mikor Hermione végre úgy dönt, újra találkozni akar vele, túl messzinek tűnt az a perc, és ő kezdte elveszíteni a reményét.
SS/HG
Hónapokkal később
Hermione forgalma minden várakozását felülmúlta, az emberek egymás kezébe adták a kilincset, így szinte minden szabad percét azzal töltötte, hogy pótolta a készletét, hogy semmiből se legyen hiány. Felvett maga mellé egy boszorkányt Rose-t, aki segített neki a boltban, hogy legalább egy héten egyszer kivehessen egy szabad délutánt. Ilyenkor mindig elment a kedvenc kávézójába, ahol egy könyvbe merülve élvezhette a napsütést egy finom kávé mellett. Néha Draco is csatlakozott hozzá, ha az órái éppen engedtek neki egy kis pihenőt. Nagyon népszerű tanárrá nőtte ki magát az elmúlt év során, és McGalagony rendkívül meg volt elégedve a munkájával.
Ma egyedül ült a szokott helyén, de hiába próbált a könyvére koncentrálni figyelme folyamatosan elkalandozott. Jó pár hónap eltelt, mióta utoljára látta Perselust, majdnem fél év, és még egyszer sem futott vele össze. Bár ideje java részt a boltban töltötte, azért időnként csak kimozdult, de soha egyetlen egyszer nem látta a férfit az utcán vagy bárhol máshol. Ez elgondolkoztatta, végül levonta a következtetést, hogy nem csak ő nem kívánja a férfi társaságát, valószínűleg Piton is kerülni igyekszik őt. Ez néha megnyugtatta, hiszen nem állt készen a találkozásra, de néha felzaklatta a tudat, hogy Piton talán végleg feladta, és elvesztette minden érdeklődését iránta.
Draco viszonylag sűrűn találkozott Pitonnal, de az utolsó eset óta - mikor megpróbálta rávenni, hogy menjen el Hermione boltjának megnyitójára - nem hozták többet szóba a lányt. Sőt mindketten gondosan kerülték a témát, így a fiatal férfi egyre inkább úgy érezte, hogy Piton Hermione iránt érzései elszunnyadtak. Éppen ezért száradt ki a torka minden alkalommal, ha a lány a férfi után érdeklődött.
Az egyik napsütéses délutánon, mikor a parkban sétáltak Hermione furcsa kérdést tett fel neki.
- Voltál már szerelmes, Draco? - kérdezte a lány kezét a homloka fölé emelve, hogy az erős napfény ellenére lássa a másik arcát.
- Igen voltam - vágta rá gondolkozás nélkül a másik. - Szeretek szerelmes lenni - mosolygott a lányra.
- Igen... de mit gondolsz, létezik az az egyetlen ember, akivel egy életen át összetartoztok? Aki a másik feled, és egyszer majd rátalálsz, mert a sorsotok előre meg van írva?
Malfoy lágyan megfogta a lány vállát, és gyengéd hangon szólalt meg. - Nem, nem hiszem, hogy ilyen létezne. Azt hiszem sok szerelem van egy ember életében, és mindegyik mást ad. - Hermione elfordította az arcát. - Tudom, hogy nem ezt akartad hallani.
- Semmi baj, nem kérem, hogy hazudj nekem, ha másként látod – füllentette. Nagyon szerette volna azt hallani, hogy számára Piton az igazi, és minden rendbe fog jönni.
Egy ideig szótlanul sétáltak tovább. Majd Hermione újra megtorpant, és szembefordult a férfival.
- Miért nem kérdez már felőlem semmit? Lehet, hogy túl sokáig várattam. Néha úgy érezem, gyerekesen ragaszkodom ehhez a buta távolságtartáshoz. Egyáltalán honnan tudjam, hogy készen állok? Egy nap úgy fogok felkelni, hogy ma már beszélni akarok vele? Mi van, ha soha nem fogom ezt érezni, vagy... - Draco nevetve fojtotta belé a szót.
- Én azt hiszem, már készen állsz! - Hermione keserű mosolyra húzta a száját.
A szőke férfi a veséjébe látott. Hetek óta az alkalmat kereste, hogy beszélhessen a férfival, annyira szerette volna, ha összefutnak valahol, de semmi ilyesmi nem történt. Kezdett kétségbe esni, főleg miután Piton teljesen érdektelennek látszott irányában. Már jó előre eltervezte, mit fog neki mondani.
- Tudod aznap este, mikor összevesztünk, rájöttem, hogy mennyire szeretem, és úgy éreztem, megbosszulta magát, hogy egy ideig boldog voltam vele - mondta szomorúan.
Draco nem tudott rajta segíteni, pedig szeretett volna, de nem volt semmi ötlete. Nem játszhatta az összekötőt két ember között egy életen át. Ha jobban belegondolt kezdett banálisan nevetségessé válni a helyzet. Amikor Piton még majd meghalt azért, hogy tudjon valamit a lányról, Hermione tudni sem akart a férfiról. Most, hogy Granger készen áll egy beszélgetésre Perselus látszólag már túl van az őt ért csalódáson, és elfejtette a lányt.
SS/HG
Hermione újabb szabad délutánját töltötte a kávézóban. Csinos volt, enyhe sminket viselt. Miközben olvasott több férfi is megnézte magának, de szinte egész lénye azt sugározta, hogy senki nem merje zavarni, így a kéretlen udvarlók tisztes távolból figyelték. Egy óra elteltével megunta az olvasást, kifizette a számlát és továbbállt.
Piton a lekicsinyítette a bájitalboltban vásárolt hozzávalókat majd a zsebébe süllyesztette őket. A üzletből kilépve körbenézett a forgalmas utcán, ahol mindenki boldognak tűnt, csak ő volt levert már hónapok óta. Úgy érezte ráfér egy jó csésze kávé, így betért az első útjába kerülő kávézóba és elfoglalt egy széket, ami az egyik teraszon lévő asztalhoz tartozott. Ujjával az asztallapon dobolt, magában azon dohogott, hogy a kiszolgálás nem a leggyorsabb. Már öt perce itt üldögélt mire végre észrevette a pincérnő. Szabadkozva elnézését kérte, és felvette a rendelést, miközben gyorsan felkapta az előző vendég után ottmaradt csészét.
- Várjon! - kapta el a nő kezét, aki ijedten pislogott rá.
- Valami gond van, uram? - hangja kissé megremegett.
Piton nem szólt egy szót sem, csak leemelte a csészealjról a csészét és maga felé fordította. Tekintetét végigfuttatta a peremén ott, ahol egy elmaszatolt rúzsfolt volt látható. Hermione nem sűrűn festette magát, de Piton ezer közül is felismerte volna a színt, amit használt. Persze ez nem jelentette azt, hogy ő ült itt, hiszen ez egy tucattermék volt, amit bárki megvásárolhatott magának, de mégis furcsa érzése támadt, ahogy a csészét nézte.
- Uram, elvihetem? - kérdezte a nő.
- Természetesen - adta vissza a csészét, majd testtartásával jelezte, hogy nem kíván semmit hozzáfűzni az esethez.
Az utóbbi időben nagyon vegyesek voltak érzései a lánnyal kapcsolatban. Voltak napok, mikor szerette, néha viszont bele tudta volna fojtani egy üstbe, amiért kizárta az életéből és bizonytalanságban hagyta hónapokon át. Nem bírta kontrollálni az eseményeket, csak szemlélője volt mindannak, ami az utóbbi időben történt vele. Zavarta, hogy nincs szilárd talaj a lába alatt, mindig szerette előre tudni, mi fog következni, de Hermione esetében csak találgathatott.
Elpocsékolt időnek érezte az elmúlt fél évet, hiszen arra várt, hogy a lány keresse, de ez még mindig nem történt meg.
SS/HG
McGalagony professzor vékony vonallá préselte az ajkát, ahogy a vele szemben ülő fekete hajú férfit hallgatta. Jóllehet, csak magát okolhatta a kellemetlen percekért, hiszen ő hívta el a Roxfortba Pitont, és sejthette volna, hogy a férfi szkeptikusan áll az ajánlatához.
Minerva homloka ezernyi ráncba szaladt, ahogy Piton mindegy egyes mondatába belekötött. Bár azt nem várta volna, hogy Perselus a fizetés megemlítésekor egyenesen kineveti.
- Ez csak egy ajánlat volt részemről nem kell elfogadnod, ha nem akarod - szólalt meg sértődötten Minerva, hogy elejét vegye a további goromba megjegyzéseknek. - Ha nem akarsz visszajönni a Roxfortba, mint bájital professzor és egyben igazgatóhelyettes nem erőltetem a dolgot. Bár Horacius jövőre nyugdíjba vonul, csak találok valakit a helyére.
- Merlinre, Minerva, csak nem sértődöttséget vélek felfedezni a szavaid mögött? - élcelődött a férfi nem titkolt kárörömmel, miközben színpadiasan úgy tett, mint akit valóban meglepett a másik viselkedése. - Pedig igyekszem ám, hogy ne bántsam meg azt az érzékeny lelkedet.
- Örülök, hogy ilyen jól szórakozol - morogta az idős boszorkány. - Megértem, hogy nem tudok minden igényt kielégítően megfelelni az anyagi követelésednek, de azért egy próbát megért.
- Ne legyél nevetséges, ezt az ajánlatot te sem gondolhattad komolyan, vagy ha igen akkor lehet, hogy már te sem vagy alkalmas a posztod betöltésére! - A kritika roppant mód sértette Minervát, de minden nyugalmát összegyűjtve csak egy hümmögéssel válaszolt.
Piton felvonta a szemöldökét, Minerva túl könnyen meghátrált ez merőben szokatlan volt tőle. Egy ilyen nyílt sértés után minimum nekiugrott volna, hogy hasonló stílusban móresre tanítsa. Minél tovább törte a fejét a másik viselkedésével kapcsolatban annál biztosabb volt benne, hogy valami nincs rendjén.
- Hiányolom Hermionét mellőled, te nem így vagy vele? - úgy mondta, mintha csak az időjárásról fecsegne. – Valamennyivell simább volt a modorod, míg együtt voltatok.
Az ingerültség szinte bombaként robbant Pitonban, ahogy rájött, hogy megint a véget nem érő faggatózás következik. Sejthette volna, hogy az előbbi beszélgetés csak álca volt és ittlétének igazi oka még csak most jön. Volt idő mikor szívesen elbeszélgetett az igazgatónővel, de az elmúlt évben ez már aligha volt elmondható, miután a magánszféráját nemhogy megosztani nem akarta a nővel, de még csak az erre irányuló kérdéseire sem volt kíváncsi.
- Hermione egészen szép sikereket ért el az üzletével, mostanában sokat cikkezik róla a Próféta. - Piton rezzenéstelen arccal bólintott. - Gondolom nem sokat beszéltetek az elmúlt időszakban.
- Valóban - szűrte a fogai között a férfi.
- Jaj, Perselus, meg kéne értened azzal a makacs fejeddel, hogy Hermione volt a legjobb dolog, ami veled történhetett. Ha helyedben lennék, akkor megpróbálnám helyre hozni a dolgot...
- De nem vagy! - vágott bele a szavába a férfi. - Nem kértem a tanácsod, és a meglátásaidra sincs szükségem.
- Valahogy értem Miss Granger miért pártolhatott el mellőled - Minerva gonoszan a férfi már-már elviselhetetlen hangulatingadozására célzott, de Piton nem találta szórakoztatónak a dolgot.
- Ha más mondanivalód nincs, akkor én megyek, rengeteg dolgom van! - Miközben felállt a székből pillantása az igazgatói asztal mögött lévő falra esett. Dumbledore portréja üres volt úgy tűnt az igazgató tanult a múltkori esetből, és inkább elkerülte a találkozást.
Minerva egy beletörődő sóhajt hallatott, mikor Piton megindult az ajtó irányába.
- Nem csak Albusnak voltál fontos, hanem nekem is. Tudom, hogy nem mutatom ki jól az érzéseim, de azóta a szívemen viseltem a sorsod, hogy tanítani kezdtél az iskolában. - Piton arcára kiült a meglepődés, miközben visszafordult. - Érzelgős vén boszorkány lettem az utóbbi időben, főleg miután mindenki szépen lassan elfelejt engem. A régi diákjaim csak néhanapján járnak vissza, és ha én nem írok nekik, akkor maguktól el sem mondják hogy alakul az életük. Még Harry Potter is csak immelámmal hajlandó megjelenni egy-egy iskolai rendezvényen, pedig...
- Lehetne hálásabb is azok után, amiket elnéztél neki diákkorában - fejezte be helyette a mondatot. Minerva bólintott és egy eddig Perselus számára még sosem látott érzés ült ki a nő arcára: magány.
A férfi alig tudta palástolni döbbenetét. Minerva McGalagony mindig az a fajta boszorkány volt, aki képes volt elhitetni a körülötte élőkkel, hogy az életével úgy elégedett, ahogy van. Márpedig ez az elmélet megdőlt abban a pillanatban, ahogy az idős boszorkány szemébe nézett és ott mély szomorúságot látott. Albus halálakor elvesztette a "társát", a diákjai mind kiröppennek a szárnya alól, és a családját egyetlen unokaöccse jelenti, aki az utazás megszállottja. Bár rengeteg gyerek vette körül az iskolában, mióta kizárólag az igazgatónői posztot töltötte be, már nem volt rálátása a diákjai életére. Korábban mikor a griffendél ház feje volt mindent tudott a saját diákjairól. Most jóformán csak a különleges engedélyek, kirándulások miatt találkozott a tanulókkal.
Piton visszament a székéhez, és újra leült. Kezeit összefonta a mellkasa előtt, és várta, hogy a nő mondjon valamit. Soha nem vigasztalt meg senkit, nem is nagyon értett a kedves szavakhoz, de valahogy úgy érezte Minerva megérdemli tőle, hogy meghallgassa. Bár a viselkedését egyfajta közönynek álcázta, az idős boszorkány rendkívül hálás volt amiért ottmaradt.
- Ne nézz ilyen szánakozóan rám, kérlek! - szólt Minerva, miközben igyekezett elrejteni afelett érzett kimondhatatlan örömét, hogy a másik ott maradt.
- Hah, bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű! - vágott vissza a férfi. - Az elején pontosan ugyan ilyen pillantással néztél vissza rám, csak mert Hermione és én átmenetileg nem vagyunk egy pár. - Az átmenetileg szó felkeltette a nő érdeklődését, de Piton arcrándulása éreztette vele, hogy talán nem kéne rákérdeznie, ha tényleg marasztalni szeretné régi kollégáját.
- Bármilyen hihetetlenül is hangzik, a magam módján mindig is azt kívántam neked, hogy boldog légy. Meggyőződésem, hogy ezt mellette el is érheted - Piton hitetlenkedő sóhajt hallatott. - Figyelj ide, Perselus, nem kell bemutatnom neked, milyen egy magányos ember, nézz csak rám, vénségemre egyedül maradtam és ez senkit nem érdekel.
- Túldramatizálod a helyzetet - felelte Piton. - Viszont, ha most el kell játszanom a lelkiismeretes hallgatóságod, akkor a teánál jobban esne egy kis whisky. - Minerva az utolsó mondatot jótékonyan elengedte a füle mellett, már ami az elejét illette, és pálcájával suhintva két poharat és egy jóféle skót whiskyt varázsolt az asztalra.
- Nem dramatizálom túl! - morogta miközben kitöltötte az italokat.
- De igen, Minerva, nem várhatod el, a régi diákjaidtól, hogy megosszák veled az életüket. Amondó vagyok, hogy szerencsésebb is vagy, hogy egynémelyeik nem is akarja. Az iskola egy állomás volt számukra, de még sok dolog áll előttük, már csak emlék vagy, törődj bele! Különben is a legtöbb diák idióta volt el sem tudom képzelni, miért hiányoznak. - Bár szavai kemények voltak, volt bennük igazság.
- És én még téged akartalak visszahívni tanítani - sopánkodott a nő. - Egyébként, hogy törődjek bele, meg tudnád mondani? Te bele tudnál törődni a magányba? Néha azon kapom magam, hogy magamban beszélek, és ami a legrosszabb még válaszolok is magamnak! Soha nem voltam egy tolakodó ember, de manapság csak úgy tudom kiharcolni a látogatásokat, ha erőszakosabban lépek fel, vagy teszem azt, megzsarolom az illetőt. - Piton szája széle kicsit felfelé emelkedett a mondat végén. Ő mindig kissé indiszkrétnek tartotta McGalagony viselkedését így érdekes volt hallania, hogy ő saját magát nem tartja annak. - Mindennek a tetejébe még az unokaöcsém is folyton utazgat valamerre, és legutóbbi értesüléseim szerint se megnősülni, se gyereket nemzeni nem fog soha.
Piton kérdőn felvonta a szemöldökét, nem mintha Minerva unokaöccse olyan lehengerlően hatott volna rá kétszeri találkozásuk alkalmával, de határozottan olyan férfi benyomását keltette, aki családalapításra törekszik. Éppen a zamatos aranyló folyadékot ízlelgette, mikor Minerva kifejtette az okokat, aminek következtében alaposan félrenyelt meglepetésében.
- David roppant kedves férfi jóképű és nagyon okos, nemrég azonban kiderül róla, hogy ő a hasonlóan nagyon kedves, okos és jóvágású férfiakat szereti. - Minerva már nevetett a végén, mást amúgy sem nagyon tehetett. - Nem merte nekem bevallani évekig, mert tartott tőle, hogy elítélném. Erről persze szó sincs, megértem a másságot, csak reméltem, hogy a vérvonalunk nem szűnik meg, hanem folytatódik.
- Ha jól sejtem ez egy nem várt fordulat volt - jegyezte meg Piton minden gúny nélkül.
- Valóban, mint utóbb bevallotta nagyon megkedvelte Hermionét, de már akkor is sokkal inkább Draco Malfoy érdekelte. Furcsa is volt nekem, hogy olyan könnyedén rávettem a találkozóra, mert előtte addig kellett nyüstölnöm, de mindig elutasított. Viszont ahogy megemlítettem a neved, már szinte rohant is hozzátok. Mint utóbb kiderült, azt gondolta, te mint az ifjú Malfoy keresztapja, talán szólsz majd pár jó szót az érdekében. - Piton szeme kissé kitágult, nem mintha homofóbiás lett volna, de álmában sem gondolta volna, hogy egyszer egy férfi ilyen nyakatekert módon próbálja meg kiérdemelni a jóindulatát
- Remélem, elnézed nekem, hogy nem fogom megkérni Dracót, hogy randevúra hívja a petit cousin-t. - Ezúttal bőven kijutott a gúnyból a nőnek. - Valahogy nem hiszem, hogy az esete.
- Roppant vicces! - zsörtölődött, de azért belemosolygott a poharába. - Fogalmam sincs honnan jött neki ez a mardekáros megközelítés, de mindenesetre tudomására hoztam, hogy Mr Malfoy a gyengébbik nem kedvelője.
- Tényleg vicces, Minerva, már csak azért is, mert annak idején Hermione leginkább dacból ment vele a bálba, ha tudná, hogy igazából Draco volt az igazi célpont és nem ő... - Minerva nem bírta tovább, rekedtesen felnevetett, olyan jókedvűen, ahogy már régen nem tette.
SS/HG
Hermione holt fáradtan baktatott haza az esti fénybe öltözött Londonban. Semmi másra nem vágyott csak, hogy egy gyors zuhanyt követően bekerüljön végre az ágyába. Már csak pár sarokra volt a lakásától, szinte már érezte a bőrén a finom meleg zuhanyt. Menet közben oldalra nézett, egy pár percre még meg is állt. A közeli olasz étteremből jókedvű beszélgetés, nevetés zaja hallatszott ki, ahogy az ajtó kinyílt miközben pár vendég távozott. Apró mosolyra húzta a száját, ahogy hagyta, hogy egy egészen kicsit magával ragadja az emberek hangulata.
Az üvegen keresztül egy magas, sötét hajú férfi sziluettje rajzolódott ki, amint éppen távozni készül. Hermione is újra megindult volna, de a felismerés szinte oda szegezte a földhöz.
Perselus Piton a maga összetéveszthetetlen mozdulataival vetette át vállain vékony felöltőjét, majd pár lépést haladva szinte egyenesen a lány elé került, aki mindaddig a gyéren világító utcai lámpa mellett állt. A férfit is meglepte a véletlen találkozás, ám döbbenete csak egy percig tartott, nem úgy Grangeré aki azt kívánta, bárcsak birtokában lenne az a képesség, amivel el tud tűnni, mint a kámfor. Piton érdeklődve figyelte, ahogy a lány az egyik lábáról a másikra áll, miközben minden valószínűség szerint az fontolgatja, hogy szó nélkül távozik.
- Jó estét! - szólalt meg elsőként Piton.
- Jó estét! - válaszolta gépesen a lány.
Hát ezzel megvoltak, az első találkozás, az első banális köszönések és a továbbiakat Hermione képtelen volt végiggondolni. Vágyott már erre a percre, mikor újra látja a férfit, de mindig titkon remélte, hogy mégis egy előre megbeszélt esemény lesz, ahova megfelelően felkészülve érkezik majd. Sajnos a spontaneitás minden szikrája hiányzott a tárházából, éppen ezért úgy érezte, hogy valaki zsibbasztó átkot szórt a nyelvére.
- Elvitte a kneazle* a nyelved? - kérdezte tőle jól szórakozva azon, hogy Hermione egyre jobban elsápadt. - Merőben szokatlan téged csöndesnek látni.
Hermione egyre kisebbnek érezte magát, mint egy olyan diák, akit feleltetnek, de nem készül órára. Piton megjegyzése nem hogy megoldotta a nyelvét, csak még inkább letaglózta.
- Én most nem... mert... most mennem kell - hebegett Hermione, ami már kezdett kínossá válni, de Piton továbbra is jól szórakozott fölényes helyzetén. Természetesen nem állt szándékában elszalasztani a lehetőséget, hogy végre beszélhet a lánnyal, holmi gúnyolódás miatt, de nem bírta megállni, hogy meg említse a lány furcsa viselkedését.
- Ha jól sejtem, arra próbálsz célozni, hogy most nem alkalmas az időpont a beszélgetésre, de máskor szívesen találkoznál velem; ámbár ezt a roppant összeszedett mondatodból nem tudom száz százalékos pontossággal megállapítani. - A már jól ismert szarkazmus egyszerre keltett jó és rossz érzést a lány szívében.
- Igen, valahogy így! - vágta rá a lány olyan gyorsan, hogy szinte nem is lehetett érteni.
Hermione aprót bólintott, majd hátat fordított a férfinak, és elindult az utca vége felé. Szíve szerint futott volna, de érezte, hogy azzal végképp nevetségessé tenné magát, míg látómezőn belül van. A sarkon befordulva némileg megnyugodott vadul zakatoló szíve, egészen addig, míg meg nem hallotta Piton cipőjének ütemes kopogását, ami azt jelezte, hogy a férfi is pontosan erre tart. Perselus meghagyta a pár lépés távolságot, de a lány szinte riadt menekülési kísérletével mit sem törődve egészen hazáig követte Grangert. Hermione kapkodva kutatta a pálcáját táskája rejtett zsebében és fojtott hangon káromkodott, mikor minden olyan dolog a markába szaladt, amit jelenleg nem keresett. Piton egyik lábát a lakás bejárati lépcsőjén nyugtatta, miközben karba font kézzel már-már hangosan nevetve figyelte az ideges lányt, aki próbált úgy tenni, mintha nem tudná, hogy a férfi ott van mögötte.
- Némileg udvariatlan a viselkedésed nem gondolod? - kérdezte csevegő hangnemben a férfi.
Hermione ingerülten fordult felé, hogy közölje a férfival, szerinte inkább az volt kimondottan udvariatlan, hogy hazáig követte annak ellenére, hogy tudtára adta, számára jelenleg nem alkalmas az idő egy beszélgetésre.
Nem mintha olyan roppant nagy nehézséget okozott volna a férfinak, hogy kiderítse a címét, sőt biztos volt benne, hogy már egy ideje tudja, hol lakik.
Viszont minden szó a torkára forrt, ahogy Piton megindult felfelé a lépcsőn, majd mikor elé ért, és ő beszippantatta az oly sok emléket idéző arcszeszének illatát. A férfi megkerülte Hermionét, és vállát lazán az ajtókeretnek vetve nekidőlt a bejárati ajtónak.
- Beszélni szeretnék veled, és roppant mód értékelném, ha lehetőséget adnál rá... most! - A hangsúly ugyan nyájas volt, de az utolsó szót keményen megnyomta.
- Az ajtó és köztem állsz, tehát ennyit már igazán megtehetek érted! - vágott vissza a lány csípőből saját magát is meglepve, hiszen az előbb még megszólalni is alig bírt.
Piton legtöbbször ezt hozta ki belőle, olyan fajta viselkedést, amiről azt hitte, nincs birtokában, pedig nagyon is ott szunnyadt benne a harcos énje.
Hermione tüntetőleg az órájára pillantott ezzel jelezve, hogy a késő órára való tekintettel el kéne napolni a dolgot, de egy csalódott fintort követően leengedte maga mellé a kezét. Még csak tíz óra volt, ez pedig nem egy olyan eget rengetően késő időpont, mikor az ember elhajt minden látogatót, aki csak felbukkan.
Egy ideig farkasszemet néztek, majd Piton megtörte a csöndet.
- Az elmúlt fél év eseményei szerintem rászolgáltak egy beszélgetésre - mondta Piton mélyen a lány szemébe nézve. - Hálás lennék érte, ha beinvitálnál a lakásodba, hogy kellemesebb körülmények között tudjunk társalogni.
Szavainak nyomatékot adva félreállt az útból, de csak annyira, hogy Hermione oda férjen a zárhoz, viszont nem ment olyan távol, hogy a lány gond nélkül besurranjon, és rácsapja az ajtót. A boszorkány feszülten oldotta fel a boltját védő varázslatot és hagyta, hogy Piton kövesse befelé.
A férfi pálcáját elővéve elsuttogott egy Lumust, és kicsit körbenézett az üzletben. Hermione a raktár felé indult, ahonnan lépcső vezetett felfelé a lakrészébe, Piton szó nélkül követte.
A lakás tükrözte a lány ízlését, otthonos volt és rendezett. A falakon körben könyvespolcok futottak, a szoba közepén egy sötétbarna dohányzóasztal állt a közepén egy cserepes virággal. A kanapé és a hozzá tartozó fotelek világos krémszínben pompáztak, a sarokban egy régi üveges vitrin állt. Piton kicsit közelebb ment, hogy megszemlélhesse a könyveket, szinte biztos volt benne, hogy a lány minden számára érdekesnek tartott varázsló, és muglirodalmat összevásárolt az elmúlt hónapok alatt. A kandallóban most nem égett a tűz, bár a kellemes nyári estén nem is volt rá szükség. A párkányon álló tömérdek fényképről megannyi mosolygó kamasz integetett vissza. Ahogy jobban szemügyre vette őket, megállapította, hogy mindegyikük Hermione évfolyamtársa volt. Sosem szívlelhette a diáktársait, semmirekellőnek tartotta az összeset. Egyedül Granger képességeit volt hajlandó elismerni, mindig is tudta, hogy okos boszorkány. Ezt sosem mondta ki hangosan pláne nem a mardekáros diákjai füle hallatára. Viszont a véleménye örök érvényű maradt a lányról.
Granger hellyel kínálta a férfit, majd elvonult a konyhába, hogy feltegyen egy kis vizet a teának, ami remek pótcselekvésnek bizonyult, amíg megpróbálta összeszedni magát. Kissé remegő kézzel nyitotta ki a bal felső szekrényt, hogy csészéket vegyen elő, de mikor visszatért a nappaliba már némileg uralni tudta idegességét.
Mindkettőjüknek töltött a gőzölgő teából, és leült a férfival szemközti fotelba. Kínos csönd telepedett rájuk, bár úgy tűnt, ez Pitont nem zavarja. Igazából a férfi is azon morfondírozott, hogy mivel kezdje a beszélgetést, mert számára világos volt, hogy neki kell a kezdeményező félnek lennie, mivel a lány nem igen volt közlékeny az elmúlt negyed órában.
Hermione elmélyülten játszadozott a sötétbordó díszpárna rojtjaival, miközben pillantásával már vagy huszadszorra rajzolta végig a szőnyege mintáit. Piton visszatette az asztalra a virágmintás csészét, és halkan megköszörülte a torkát, hogy felhívja magára a lány figyelmét.
- Olvastam a Prófétában, hogy jól megy az üzlet - kezdett bele a biztonságosnak ígérkező témába.
- Igen, hamarosan vissza is tudom fizetni George-nak a kölcsönt. - Úgy harapta meg saját nyelvét, mintha ezzel vissza tudta volna vonni az előbbi mondatát. Esze ágában sem volt a férfi orrá kötni, hogy jutott hozzá az indulási tőkéhez.
- Jó tudni, hogy számíthatsz a barátaidra - felelte őszintén a férfi. - Ha jól sejtem az utóbbi fél évben leginkább rájuk támaszkodhattál. - Némi keserűség volt érezhető a hangjában.
- Egyebem sincs, csak a barátaim, Perselus! - Hermione zavartan nézett oldalra, furcsa volt kimondani a férfi nevét ennyi idő után, mikor ő is a közelben van.
- Nem én akartam, hogy ez így legyen. - Igyekezett indulat nélkül beszélni, de nem esett neki jól a burkolt szemrehányás. Aznap mikor a lány kisétált a házából nem akarta elengedni, de senkinek nem könyörgött még életében, Hermionéval sem akart kivételt tenni.
- Én sem így terveztem annak idején, de az idő szinte észrevétlenül elröppent közben, nem igaz? - Ez hatalmas hazugság volt. Az elmúlt hat hónap minden egyes percét keservesen megszenvedte és egyáltalán nem érezte úgy, hogy az idő rohant volna. Inkább az volt a benyomása, hogy minden egyes perc kínzó lassúsággal telt.
Ez a kényszeres udvariasság nagyon idegen volt mindkettőjüknek, hiszen számtalan miért lógott ott a levegőben, de egyikük sem mondta ki őket. Piton újra az ajkaihoz emelte a csészét, és mikor végül Hermione mégis feltette a kérdést, egy pillanatra lehunyta a szemét.
- Miért nem kerestél engem egyszer sem azóta? - kérdezte a lány.
- Mert nem akartad, hogy keresselek! - morogta vissza a férfi. - Talán elfelejtetted, az a briliáns manővert, amivel kicselezted a vizsgád időpontját, hogy még véletlenül se fussunk össze az egyetemen? Meg kell mondanom merőben mardekáros húzás volt tőled.
Hermione szíve nagyot dobbant a felismerésre, hogy Piton igenis lehetőséget keresett rá, hogy beszélhessenek, de ő ostoba módon meggátolta benne, mert túlságosan sebzettnek érezte magát akkoriban. Bocsánatkérés helyett inkább visszaszúrt, nem tudta, hogyan kérjen ezért elnézést. Sőt igazából abban sem volt biztos, hogy ezt kéne tennie, hiszen azon az egy alkalmon kívül még számtalan lehetősége nyílt volna arra, hogy találkozást kezdeményezzen, mégsem tette.
- Most erre mit mondjak? Jó tanárom volt - húzta el a száját egy kissé.
- Ennyi dolog közül pont ezt kellett eltanulnod tőlem, te szemtelen kis fruska? - kérdezett vissza Piton csak félig komolyan, amivel egy apró mosolyt csalt a lány ajkára.
- Azt hiszem, kicsit már idősebb vagyok, mintsem hogy fruska lehessek - replikázott a lány.
- Oh, bocsánatáért esedezem, hölgyem - kapott a szívéhez Piton.
Az a kis csipkelődés ezernyi emlékkel árasztotta el a lány elméjét. Maga előtt látta, hogyan vitatkoztak játékos olykor pedig indulatból, de a végére mindig sikerült kibékülniük, kivéve az utolsó alkalmat. A csalódottság kiülhetett az arcára, mert Piton rákérdezett.
- Mire gondolsz?
Hermione gondolkozás nélkül válaszolt, pedig nem akarta olyan könnyen kiadni magát.
- Csak eszembe jutott, hogy milyen jó volt régen, mikor néha így ugrattuk egymást. Persze voltak komoly vitáink, de soha nem tudtunk sokáig haragudni egymásra, egészen az utolsó alkalomig. - Piton fürkésző pillantással pásztázta Granger vonásait.
- Belátom az utolsó alkalommal mindketten elragadtattuk magunkat - mondta Piton, kezeit az ölébe pihentetve.
- Hazugság lenne azt állítanom, hogy megbántam a kutakodást, persze megelőzhetted volna, ha szépen elmondasz mindent - kezdett bele a kötekedésbe a lány. - Legalább ezer alkalmad lett volna rá, hogy elmond a dolgot, de te csak halogattad, és titkolóztál! Nem lett volna egyszerűbb elmondani inkább? - Meglepődött a saját viselkedésén. Nem értette miért ilyen ellenséges, ahelyett, hogy inkább békülékeny lenne. Egy távolínak tűnő kis hang ott zakatolt a tudata mélyén, ami folyamatosan azt kántálta neki, hogy nyugodjon meg, de nem törődött vele.
Piton nem szólt közbe, próbálta higgadtan hallgatni Hermionét. Sejtette, hogy az elmúlt hónapok után talán szüksége van arra, hogy kiadja magából a dolgokat, bár az a forma, ahogy mindezt a tudtára hozta, mélységesen sértette az önérzetét. Nagyon vissza kellett fognia magát, hogy ne kezdjen el kiabálni a lánnyal, mert senkitől nem tűrte az efféle kritikát. Hermionénak szerencséje volt, mert bárki mást már megátkozott volna az első keresetlen szónál.
- El sem tudod mondani, milyen piszok rossz érzés volt rájönni mit titkolsz előlem. Szörnyen becsapottnak éreztem magam! - Az emlékek felidézése közben egyszerre csengett ki a szavaiból a düh és az elkeseredettség.
- Ne fojts vissza semmit, ad csak ki magadból! - szólt vontatottan Piton jól érezhető szarkazmussal a hangjában, de Hermione mintha meg sem hallotta volna.
- Nem bíztál bennem eléggé, ahhoz, hogy elmond?! - Majd végiggondolva a dolgot pontosított. - Illetve ez nem bizalom kérdése volt, egyszerűen úgy ítélted meg, hogy nem vagyok elég felnőtt ahhoz, hogy megértsem az érzéseid. Te tetted tönkre az egészet, nem pedig én a kutatással. Elzárkóztál pedig megnyílnod kellett volna! Falat vontál magad köré, hogy nyalogathasd a sebeid, és az emlékeidnek élhess! - Piton szeme élesen villant a vádakra, figyelmeztetve a lányt, hogy fogja vissza magát, de Granger túlságosan belelendült. - Egyáltalán minek voltunk mi együtt? Miért hagytad, hogy így alakuljon, ha semmi mást nem akartál velem megosztani csak az ágyad? Micsoda olcsó szajhának gondoltál engem? - kérdezte talpra szökkenve. - A legokosabb boszorkány, hah inkább a legostobább - gúnyolta saját magát. - Én bolond azt hittem ismerlek, hogy a magamnak tudhatom a szíved, de még csak a közelébe se jártam az érzéseidnek.
- Befejezted? - sziszegte Piton. - Vagy esetleg marat még valami arcátlan megnyilvánulás a tarsolyodban? - Elérte a tűréshatára legvégső pontját.
- Nem, nem fejeztem be! Te akartál ide jönni, hát akkor hallgass végig! - Minden porcikáját átjárta a méreg. - Én szerettelek, jobban, mint azt megérdemelted volna, jobban, mint az kellett volna, és mit kaptam cserébe? Hazugságokat fél igazságokat, és néhány kellemes szeretkezést! - Fáradtan roskadt vissza a fotelba. - Kihasználtnak és ócskának érzem magam, és erről csakis te tehetsz!
Piton felvonta a szemöldökét az utolsó mondatra, úgy vélte, Hermione túl nagy melodrámát csapott, bár nem tudhatta, hogy a múltnak azon részét ő már lezárta.
- Sosem fogok felérni Lily Potterrel - köpte a szavakat. - Egy igazi tuskó vagy, ha engem kérdezel!
- Vétek volt téged beszédre biztatni a szüleidnek - vakarta meg az állát Piton. Hermione idegesen elnevette magát.
Hermione kicsit megkönnyebbült, hogy végre kimondhat azokat a dolgokat, amik eddig súlyként nehezedtek szívére, de ez az érzés hamar tovaszállt és nem maradt más csak a düh.
- Soha nem hasonlítottalak össze Lilyvel! - Remélte, hogy ez az érv előre viszi abba az irányba, amiről még beszélni szeretne, de tévedett. Hermione arca fintorba torzult, ahogy a férfi száját elhagyta Harry anyjának neve.
- És még elvárod tőlem, hogy ezt el is higgyem neked? - ripakodott rá a férfira, aki egy egészen rövid pillanatra eltátotta a száját. – Gondolom, most mindjárt azzal állsz elő, hogy nem is volt fontos számodra!
- Hermione! - próbálkozott a férfi is szóhoz jutni, de a lány nem hagyta, csak úgy dőltek belőle a sérelmek.
- Ostobának nézel engem? A házadban őrizgetted a holmiját, méghozzá egy nagyon is eldugott helyen. - Piton kérdőn felvonta a szemöldökét, és Hermione úgy érezte megadhatja a választ a ki nem mondott kérdésre, hiszen már nem számított, ennél rosszabb aligha lehet a helyzet. - Végigkutattam a házat centiméterről centiméterre, mikor nem voltál hajlandó magadtól elmondani nekem dolgokat. De egyetlen egy fiókban sem akadtam rá Evans leveleire vagy képeire.
- Milyen kedves, hogy ilyen aprólékos gonddal nyomoztál utánam, azért remélem a port is letörölgetted a szekrények tetejéről, ha már ennyire belelendültél! - szúrt vissza Piton fájóan emlékeztetve a lányt, hogy eredetileg hogy és miként került a férfi házába.
- Aljas vagy! - fakadt ki Hermione.
- Te meg egy tudálékos kis liba! - kiabálta vissza Piton, majd rögtön ezután meg is bánta, mert Hermione ijedten ugrott egyet hátra ültében. - Jobb, lenne, ha mindketten megnyugodnánk, és... - Granger az előbbi sértés miatt, kétszer olyan hangosan kezedet elbeszélni, mint korábban. Piton dühösen fújtatott egyet, és próbálta valahogy rendezni feszült arcvonásait.
- Azt akartad, hogy költözzem be a szobádba, de semmit nem voltál hajlandó megosztani velem! Sokszor idegennek éreztem magam a házadban, és már tudom miért. Az a ház nem az én otthonom volt, hanem a tiéd és a francos emlékeidé. Én csak az ágyasod lehettem, te utolsó... már szavakat sem találok rád te... - Hermione szeme óriásira kerekedett, ahogy száját összezárta a professzor pálcájából kiröppenő némító bűbáj.
Elég! - ordított rá a férfi indulatosan.
Azonnal talpra ugrott, hogy nekiessen Piton mellkasának, amit addig tervezett az öklével püfölni, míg van benne szufla. Perselus haragos tekintet kíséretében szintén felállt, és a bársonyos hangjától szinte zengett a szoba. Hermione kivonta a pálcáját és egy néma gáncsoló átkot küldött a férfi felé, amit Piton egy elegáns pálcamozdulattal hárított, majd rögtön ezután kicsavarta a lány kezéből a varázspálcáját.
- Ülj le, Hermione, vagy nem csak némító bűbájt fogok használni, hanem a székhez is kötözlek! - Hermione némi ijedséggel vegyes daccal visszaült a helyére. Kezeit keresztbe fonta a mellkasa előtt, és tüntetőleg elfordította az arcát, a kandalló irányába. - Nézz rám kérlek, utálom, ha a sértődött kislányt játszod! - Hermione továbbra sem nézett a férfira, és ha lehet testtartása még tartózkodóbbá vált. - Jól tudod, hogy hisztivel semmit nem érsz el nálam – szólt sztoikus nyugalommal Piton.
Néma percek teltek el, míg végre a lány visszafordult a férfi felé, de arcáról lerítt, hogy a legkevésbé sem érdekli, ami ezután következik. Agyában egymást kergették a gondolatok, hogy miket fog megtenni a férfival, miután visszakapta a pálcáját. Egyszerűen elfogadhatatlannak találta, hogy valaki így viselkedjen vele a saját házában.
- Egyáltalán nem örülök, hogy ilyen eszközhöz kellett folyamodnom, de nem hagyod szóhoz jutni a másikat! - Bizonytalanul a lányra mosolygott, aki ezt a legkevésbé sem viszonozta. - Valóban megőriztem Lily emlékeit, és talán jobb lett volna beavatnom téged bizonyos részletekbe, de el kell nekem nézned, hogy nem tettem. - Hermione értetlenül pislogott rá. - Bár ezt a mentséget már sokszor kihasználtam, attól még igaz: nagyon sokáig éltem egyedül megőrizve a titkaimat, mert az életem múlhatott rajtuk, és nem könnyű egyik pillanatról a másikra kiadni magad valakinek, még ha akarod, akkor sem. Másrészről egészen sokáig nem tudtam eldönteni hányadán állok veled, és mint ahogy te sem, úgy én sem fogok semmilyen információt megosztani valakivel, aki nem biztos, hogy érdemes rá.
Hermione fészkelődni kezdett, nem tetszett neki, hogy érdemtelennek titulálták. Úgy érezte nagyon is rászolgált a férfi bizalmára azok után, amit elszenvedett tőle.
- Nem vagy érdemtelen – mondta Piton. Hermione érezte, hogy a férfi éppen akkor szakítja meg az elméjük között kapcsolatot. – Az okklumenciát még mindig nem csinálod valami jól – jegyezte meg mellékesen. – Az ok, amiért nem osztottam ezt meg veled, nagyon egyszerű. Senkivel sem osztottam meg , mert rendkívül személyes jellegű volt. – A boszorkány haragosan nézett vissza rá. – Rosszul magyarázom, azt hiszem. Volt bennem nem kevés szégyenérzet miatta, hiszen Lily elutasított engem, nem is akárhogyan, ezt nem akartam az orrodra kötni, hátha te is követed a példáját.
Hermione vonásai egy halvány árnyalattal finomabbak lettek, ahogy a férfi kellemes bariton hangját hallgatva kezdett kikristályosodni benne, hogy Piton talán tényleg tartott tőle, hogy elveszíti őt. Bár rendkívül sértette, hogy a férfi elnémította, azért mélyen legbelül belátta, hogy tényleg jobb, ha most nem beszél. Ha bármit meg akar tudni, amit eddig nem mondott el neki a férfi, itt az alaklom, lehet, hogy többé nem nyílik meg neki ennyire.
Kelletlenül belátta, hogy a viselkedésével csak még jobban elmérgesítette volna a helyzetet, pedig ez elvileg egy békítő beszélgetés kettőjük között.
- Lily sokat jelentett nekem ezt nem kívánom többé tagadni - fürkészte a lány pillantását, de Hermione lesütötte a szemét. - Megszámolni se tudom hány órát töltöttem el azzal, hogy a fényképét nézegettem, a leveleit olvasgattam, de mindez már nagyon régen történt. Hosszú ideje egyáltalán nem gondoltam már rá, és miután romantikus értelemben is elkezdtem utánad érdeklődni - a testi vonzalom nyilván előbb alakult ki, de úgy ítélte meg ezt jobb, ha most nem említi -, már nem is volt rá szükség, hogy az emlékeinek éljek.
Hermione jobb híján csak hümmögött. Kevés vigasz volt számára, hogy a férfi nem gondolt a nőre, mert a holmija akkor is ott volt velük, és igazából nem is hitte, hogy soha nem jutott eszébe.
- Nemrég voltam a sírjánál - folytatta nagyon halkan a férfi. Hermione hirtelen mozdult meg ültében. - Csak még egyszer el akartam menni oda, hogy lezárjam, amit kell. Nem voltam egyedül, Potter is ott volt, de nem látott meg. - Hermione próbálta elképzelni a jelenetet, ahogy Harry a síroknál áll, miközben Piton valami biztos helyről figyeli őt. Rémisztő emlékkép ötlött fel benne Godric's Hollow-ról. - Lezártam a dolgot, vége van. Ha úgy tetszik másodszorra is "eltemettem" Lilyt. - Sok múlott most azon, hogy a lány hisz-e neki vagy sem.
Piton megunta az egyszemélyes párbeszédet, így óvatosan levette a lányról a bűbájt. Hermione úgy érintette meg ajkát, mintha most tapintaná először. Perselus kiabálásra számított, de a lány csendben maradt, olyan csendes volt, mint mikor még nem volt lehetősége beszélni. Próbálta megemészteni az előbb elhangzottakat.
- Soha többé ne merészelj elnémítani a saját lakásomban - szólalt meg rekedten Hermione, és olyan sötét pillantást küldött fel, hogy sok halálfaló megirigyelhette volna.
- Nem fog többé előfordulni, ha te is moderálod magad annyira, hogy nem üvöltesz velem teli torokból! - sziszegte vissza Piton a legszigorúbb hangján. - Egy dolog a vélemény kinyilvánítás, és megint más az, amikor az embert lehordják a sárga földig!
Hermione bólintott annak jeléül, hogy tudomásul vette a férfi feltételeit, ha újabb beszélgetésre kerülne sor. Piton azt hitte ezek után már nyugodtabban tudnak társalogni, de Hermione elfordította az arcát, és újra tartózkodóvá vált a magatartása.
- Menj el, Perselus, kérlek, menj most el! - szólította fel halkan a férfit a távozásra.
Piton meg sem próbálta elrejteni az arcára kiülő csalódottságot. Valahol számított rá, hogy el fogják küldeni, de egy kis reménysugár élt benne, hogy talán meg tudják beszélni a dolgot.
- Kénytelen vagyok eleget tenni a kívánságodnak, ámbár meg kell mondanom részemről koránt-sincs még vége ennek a beszélgetésnek. - Hermione egy bólintással jelezte, hogy megértette.
- Ha fél évet kibírtál nélkülem, akkor pár napba már nem fogsz belehalni, míg újra láthatsz - közölte a lány miközben lefelé haladtak a lépcsőn.
- Tehát, az elbocsátásom nem végleges? - kérdezte a férfi fél mosollyal a szája szélén.
- Nem, illetve de, nem kéne... nem tudom. - Hermione vett egy nagy levegőt és megpróbálta összeszedni magát. - Idő kell ahhoz, hogy átgondoljam, amiket az előbb mondtál. Jelentkezni fogok, ígérem!
Piton keze felé nyúlt, megfogta a lány karját, és kicsit megszorította. A kis tenyér ugyanolyan könnyedén veszett el az ő hatalmas kezében, mint régen. Belecsúsztatta a lány kezébe a varázspálcáját, és összezárta Hermione markát.
- Aludj jól Hermione... majd látjuk egymást. - Egészen máshogy szerette volna befejezni a mondatot, de jobbnak látta, ha most nem erőlteti rá a további jelenlétét a lányra. Láthatóan felkavaró volt a találkozásuk a lány számára, hiszen Hermione szeme sarkában már gyülekeztek a könnyek, nem akarta sokáig halogatni a búcsúzkodást.
- Jó utat hazafelé! - bocsátotta útjára a férfit.
- Csak emlékeztetlek, ha netalántán elfelejtetted volna, hogy a makacsságom jócskán felér a tiéddel. - Hermione zavartan pillantott rá. - Nem mondok le rólad, hiába is szeretnéd! - Azzal elfordult, és ruganyos léptekkel elhagyta a lakás alatt található boltot.
* Hermione macskája ebbe a fajba tartozik.