2. fejezet

...

Folytatás...

- Jól átgondoltad ezt, szívem? – kérdezte Barton Natasától miközben közös, azaz volt szobájukban pakolták össze a holmijukat.

- Igen! – érkezett a tömör és kissé feszült válasz, de a férfi ezzel nem elégedett meg.

- Úgy tűnt, mintha te nem is terveznél visszajönni…

- Én nem, de neked vissza kell jönnöd, legalább is még pár hónapra…

- Mi?! Nem úgy volt, hogy együtt szökünk meg és élvezzük az életet? – vonta fel a szemöldökét Clint.

- Az én életemben nincs semmi élvezni való – jelentette ki a nő hidegen és faképnél hagyva tanácstalan társát elindult a gépük felé. Barton csak a fedélzeten érte utol.

- Mi ez az egész, szívi?! Hogy érted, hogy nem jössz vissza… csak nem el akarsz hagyni?!

- Cssss – tapasztotta hüvelykujját a fiatal nő Barton meleg ajkaira. – Majd ha leszálltunk, megbeszéljük…, édes – tette hozzá biztatóan, ám legbelül szenvedve a bűntudattól, hogy szerelme képébe hazudik. Pont úgy, ahogy ma mindenki máséba. Már persze nem a Loki-s rész volt hazugság, bár az lett volna az! De valójában az volt az egyetlen igaz mondata az elmúlt órákban. Ugyanakkor, közvetetten Loki volt az oka hazugságainak is.

Egy hónapja már Natashának nem csupán a sorssal, hanem az egyre közelgő halálával is szembe kellett néznie. Mert azon a bizonyos napon (A Loki vezette chitauri sereg támadása New York-ban) sokakkal együtt neki sem kedvezett a szerencse. De amíg a szerencsétlenek nagy részének gyors megváltásban volt részük, addig neki csak a hosszas szenvedés jutott. Néha azt kívánta, bár akkor és ott meghalt volna.

Clintnek szerencsére szerencséje volt, Thor és Tony páncélt viselt, Bruce zöld bőre áthatolhatatlan volt és Steve-et megvédte a szérum (ami szuperkatonává tette anno), de Natasha védtelen volt. Egy rossz mozdulatnál az egyik chitaurinak sikerült megharapnia a vállát. Ám ha ez nem lett volna elég, utána többnek is sikerült a legkülönbözőbb helyeken bele mélyeszteniük a ronda robotfogaikat. A fogakat, amelyekben, mint kiderült, méreg volt. Valószínűleg lassan ölő, halálos méreg. Erre a lány abból következtetett, hogy a sebei nem indultak gyógyulásnak, sokkal inkább kiszélesedtek és egyre nagyobb kékes-zöldes elszíneződés vette körül őket, ráadásul szörnyen fájt, ha hozzájuk ért. S bár ez nem igazán képes megtörni egy kemény, orosz nőt, Natasha úgy érezte, egyre inkább elhagyja az ereje.

Néha nagyon rosszul volt, mintha belülről égett volna. Napról napra gyengébb lett, de kitartott. Szerelme kedvéért semmit sem mutatott a fájdalomból. Egy hete viszont elkezdett szédülni és émelyegni, a rosszullétek pedig egyre gyakrabban fordultak elő, már kétszer, háromszor egy nap. Ha ez így megy tovább, nem húzom sokáig - gondolta és ekkor kezdett komolyabban elgondolkozni lehetőségeiről.

Persze, próbálta megtalálni az ellenszert, de az nem létezett. Legalább is azon orvosok egyike sem tudott segíteni, akiket felkeresett… pedig Fury legjobb emberei is közöttük voltak. A hírekben pedig hallotta, hogy az a néhány ember, akit szintén megharaptak, maradék nélkül belehalt. Akkor vele miért lenne másképp? Végleg letett a reményről. Nem is a saját életét sajnálta már, arról már többször is kész volt lemondani. Bár olyankor valaki mindig bebizonyította, hogy érdemes még élnie. Ez egyszer a húga volt, Kathlin, és többször a szerelme, Clint.

De most más a helyzet, most nem hagyhatja, hogy megpróbálják megmenteni, mert az úgyse menne. Csak fájdalmat okozna a szeretteinek, pedig éppen elég, ha neki fáj. Féltette őket, így inkább hazudott. Hazudott, de egyszer el kell mondania nekik, még mielőtt elmegy, hogy ne vigyen hazugságokat a sírba. És talán pont most jött el az idő.

...

A gép leszállt Los Angeles külvárosában. Az óceán mellett landolt a lágy homokban. Magasan járt a Nap, itt még csak reggel 11 óra volt.

- Clint…? - kezdte bizonytalanul.

- Igen? – válaszolta a férfi gombóccal a torkában, mert már a gépen érezte, hogy valami nincs rendben.

- El kell mondanom valamit…

- Mégpedig?

- Hazudtam az előbb…neked,…mindenkinek.

- Valahogy éreztem – sóhajtotta Barton csalódottan.

- Nem szeretnék csa…vagyis nem alapíthatok most családot…veled.

- Figyelj, drágám, ha bizonytalan vagy én szívesen várok… Csak élvezzük az életet és lazítsunk egy kicsit. – Clint még mindig abban reménykedett, hogy volt valami őszinteség, legalább abban, hogy a nő vele szeretne lenni.

- Nem erről van szó… nekem nincs időm élvezni…és nincs időm gyerekre sem… - Tasha hangja elcsuklott beszéd közben.

- Jajj, ne már… Mi van veled, Nati? Egész idő alatt olyan letargikus vagy…

A nő ekkor nagy levegőt vett, és határozottabb hangon folytatta:

- Nem szülhetek gyereket, bármennyire is szeretnék, mert már nincs kilenc hónapom…maximum három… a gyerek is velem halna. Nem sodorhatok veszélybe még egy ártatlan életet, túl sok van már a rovásomon…!

Barton hirtelen nem jutott szóhoz.

- …Mi…MICSODA?! Hogy érted, hogy maximum három hónap?!

- Clint, kérlek…

- Beteg vagy? Mi történt?! – rázta meg a nőt idegességében. Persze merő aggodalomból, de az így is térdre esett a fájdalomtól. – Ne már, ennyire rossz? Nati…? – segítette fel kétségbeesetten bosszankodó kedvesét.

- Hagyj békén! Hát nem érted?! – kiabálta kiakadva a vörös. - Ezen már nincs mit változtatni, el kell fogadnod!

- De mégis micsodát? Rákos vagy? – találgatott Barton. A másik megrázta a fejét. – Nekem elmondhatod. Keresünk gyógymódot…

- Nem lehet…

- De igen. Bár nem nagyon rajongok azért a bájgúnárért, de Stark biztos kitalál valamit.

- Pont ő?! Ja, majd rám szerel egy bombát, amit meg is értenék… (*A Vasember 2 film idején Natasha Fury kérésére titkárnőnek adta ki magát, hogy így jusson Stark közelébe, ami a végén ki is derült, és Tony azóta sem csipázza a nőt. Bár részben törődik vele, mint bosszúálló társával.)

- Dehogy. Hidd el nekem, ha már én is azt állítom, hogy ő tényleg egy zseni! Egy bunkó, de zseni. Nemrég néhány gyógyíthatatlan betegség és halálos méreg ellenszerét fedezte fel. Úgy tűnik a kémia és kvantumfizika mindenhol bejön…

- Én is olvastam a cikket, de én nem úgy vagyok beteg… - ellenkezett Natasha.

- Hanem? – Clintnek most már a torkában dobogott a szíve.

- Egy chitauri megharapott…

Még be sem fejezte, Barton máris közbevágott.

- Ne! Most csak szórakozol velem! – csuklott el a hangja a rémülettől, mialatt a vér is kifutott az arcából. – Hagy nézzem!

- Semmi értelme – ahogy annak se, hogy elmondjam, több is volt. Minek szomorítsam? – gondolta Natasha.

- Kérlek…

- Clint. Nézz a szemembe! - A férfi nagy nehezen eleget tett a kérésének és fájdalmasan lenézett a vöröshajú ügynöknőre. - Ne nézz így, ez nekem is fáj…!

- Már fájnod sem szabad?

- Clint, édesem, megteszel nekem egy szívességet?

Barton nyelt egyet.

- Micsodát?

- Megteszed? – erősködött Natasha.

- Igen, hát persze, csak mondd már!

- Egy hét múlva menj vissza a Központba, és mond azt, hogy elhagytalak, hogy szeretőm van és megcsaltalak, ha úgy könnyebb. Nem érdekel, mit mondasz, mondhatod azt is, hogy te dobtál, a lényeg, hogy elváltunk, te pedig vissza akarsz menni dolgozni. Maradj legalább négy hónapot a S.H.I.E.L.D.-nél, aztán ha akarsz, újra kiléphetsz. Csak arra vigyázz, hogy ne fogjanak gyanút. Nem szeretném, ha Coulson, Fury, vagy bárki megtudná…

- Lehetetlent kérsz.

- De te megteszed értem.

- Miért nem kérsz segítséget? Együtt megtalálnánk az ellenszert…

- Nem lehet, már próbáltam.

- Oh, Nati…

- Megteszed?

- És mi lesz Kathlin-nel? – kérdezett rá a férfi a lány húgára, utolsó dobásként. Jól ismerte Kathlint, és azt is tudta, hogy mennyire fontosak egymásnak.

- Tőle már elköszöntem…két hete, amikor Bécsben találkoztunk – vallotta be Tasha.

- És ő csak így elengedett?! – csodálkozott Clint.

- Ő még nem tudta, hogy végleg köszöntem el… - hajtotta le a fejét a nő, kék szemeibe könnyek gyűltek.

- De mégis mit akarsz csinálni egyedül? Együtt kéne maradnunk, velem és a húgoddal és a többiekkel…!

- Nem, édesem, azzal csak még több szenvedést okoznék nektek. Várjuk együtt a napot, amin eltávozok?! Nem, nem akarom, hogy sajnáljatok!

- Nati… - könyörgött az Íjász. Tasha erőt vett magán.

- Egyre rosszabb…de most még bírom. Egy hétig még biztosan. Ezt a hetet csak veled szeretném eltölteni, ahogy nemrég a húgommal is egyet. Ti vagytok számomra a legfontosabbak, de azt szeretném, ha az utolsó napjaink boldogságban, nem pedig fájdalomban és szomorúságban telnének. Megértesz?

- Persze, hogy meg, de…

- Ne gondolj most arra! Van egy hetünk, ami csak a miénk. Jól fogjuk érezni magunkat az angyalok városában*, utána pedig visszamész a központba és minden a régi lesz! – Próbálta meggyőzni szerelmét a lehetetlenről.

- Nélküled semmi sem lesz a régi… És egyáltalán, hova mész utána? – faggatta Barton.

- Ezen most ne gondolkozz! – Natasha gyengéden megérintette az Íjász arcát, majd közelebb húzta, s mikor már majdnem összeért az ajkuk, még hozzátette: - Most csak te vagy és én – és finoman, mégis szenvedélyesen megcsókolta a férfit, aki többet jelentett neki mindennél. Barton persze azonnal visszacsókolt, majd még három percig felváltva támadták egymás ajkait. – És nagyon jól fogjuk érezni magunkat – tolta el finoman most a férfit, hogy belenézhessen hatalmas, világoskék tekintetébe. – Szeretlek.

- Én is szeretlek, Natasha.

...

*Los Angelest hívják így, mert a 'los ángeles' spanyos kifejezás angyalokat jelent. A los névelő