3. fejezet
Előzmények I. - Kathlin története
Eközben Bécsben...
Május volt, országos vizsgaidőszak az egyetemeken és a tavasz legszebb hónapja egyben. Nagyobb ellentmondás, mit áprilisban, ám ha valaki többet tanult a vizsgákra, mint három nap, akkor még egész kellemes is lehetett. Kathlin Romanoff számára viszont a kéthetes tanulás után sem volt az.
Persze nem a vizsgái miatt, amiken szerencsésen átment, hanem az aggodalom miatt. Aggódott a nővéréért, Natasháért, aki két hete meglátogatta. Bár tudta, hogy ez hülyeség, úgy érezte, mintha végső búcsút mondtak volna egymásnak. Azóta folyton ezen járt az esze. Mondjuk, eddig valamennyire sikerült lekötnie a figyelmét a tanulással. Most viszont, hogy az utolsó vizsgáját is letudta, muszáj volt szembenéznie a ténnyel, hogy Nati talán nagy bajban van.
Kathlin ismerte jól. Vidám, sugárzó és gondtalan a magánéletben, most mégis annyira nyomott és rosszkedvű volt. Hiába próbálta leplezni, ő észrevette a fájdalmat a szemeiben, de akárhogy is kérdezte, Natasha semmit sem mondott. Mármint semmi értelmeset, csak terelte a szót.
A lány felállt és elsétált a tükörig.
Az is fura volt számára, hogy Nati egy teljes hétre jött és minden egyes percét vele töltötte, még el is kísérte a létfontosságú vizsga előtti konzultációkra. Eddig a munkája miatt alig látta ötször-hatszor egy évben, és akkor is csak pár napra, miközben mindig dolga volt. Most meg mintha ez lett volna az utolsó alkalom, hogy együtt legyenek. Vagy csak szimplán kirúgták?
Végignézett 171 centis, formás alakján és hosszú, hullámos, bordóba forduló barna haján.
Nem, az nem lehet, ő túl jó volt ahhoz! A lány egyre jobban aggódott. Nem tudta, mit tegyen. Nem akarta elveszíteni Nati-t. Nem akarta újból elveszíteni azt, aki fontos volt számára. Aki mindenki előtt a legközelebb állt a szívéhez, minden vérkötelék ellenére.
Kathlin és Natasha ugyanis nem voltak édestestvérek. Még féltestvérek sem. Natasha családja még kiskorában fogadta örökbe.
*Kathlin a történet jelenében 23, nemsokára 24 éves.
(Kathlin visszaemlékezése)
14 éve...
Kathlin még csak 9 éves volt. A szüleivel és négy éves húgával nyaraltak Törökországban. Azaz nyaralni indultak, de útközben változott a terv. A körülmények szerencsétlen összejátszásának eredményeként úgy alakult, hogy a család egy terrortámadás kellős közepén találta magát. Még mielőtt felfoghatták volna, hogy mi történt, egy bomba véget vetett mindennek. Csak Kathlin élte túl, a csodával határos módon.
Együtt voltak, de míg a szülei és testvére holttesteit a házak között találták meg, a lány egy közeli parkban találta magát. Bár sajgott mindene, az akkor sem lehetett, hogy túlélte! Meg egyébként is, a robbanás hatótávolságán kívül esett, idáig nem repülhetett! Az utolsó emléke arról a szörnyű napról egy árnyék, egy magas, sötét köpenybe burkolódzott, szikár férfi árnyéka, aki miután a lány magához tért, eltűnt a fák között. Kathlin nem tudta, hogy az az ember mentette-e meg az életét, és ha igen, akkor hogyan és miért, de nem eredt utána, miután erőt vett rajta a kínzó felismerés: Hiába élte túl, egyedül maradt.
Szegény kislánynak még ideje sem maradt a gyászra, mert mikor elérte volna a robbanás nyomainak központját, szüleit keresve, két erős kéz ragadta meg és tuszkolta egy kocsiba. Két napon át autóztak, és végül Krím félszigetén kötöttek ki. A hely ismeretlen volt a lánynak, de arra rögtön rájött, hogy el akarják adni. Emberkereskedők markába került.
És amikor azt hitte, ennél már rosszabb nem is lehetne, az egyik fickó elkezdte molesztálni. Először a cipőjétől szabadította meg a rettegő, árván maradt kislányt, aki reménytelenül próbált segítséget kérni bekötözött száján keresztül. Néhány percig úgy tűnt, nem jön senki. Már épp beletörődött volna kegyetlen sorsába, amikor hirtelen egy 15 év körüli, hosszú, meggyvörös hajú és égkék szemű angyal bukkant fel a zsákutca végén.
Az az angyal Natasha volt, de ezt Kathlin még nem tudta. Ahogy azt sem, hogy mire képes az előbb említett lány, kinek arcára gyűlölet kúszott ki a kegyetlenség láttára. Natasha dühbe jőve könnyűszerrel elbánt a három támadójával, olyan mozdulatokat használva, amelyekről Lin még csak álmodni sem mert, majd kézen ragadta és egy nyíltabb utcára vonszolta a megrettent kislányt.
- Jól vagy? – kérdezte oroszul, nem várt törődéssel, de Kathlin nem értette mit mond, csak rázta a fejét. Viszont sikerült megbíznia a kedves, idegen lányban, aki megmentette. Végül pár óra alatt lerajzolta, hogy mi történt vele az elmúlt napokban, hogy árva lett, és hogy elrabolták. Azt is elmondta volna, hogy nincs hova mennie, de ezt Natasha magától is megértette. Nem tervezett aznapra semmi különöset, csak egy kis sétát a városban, de mikor arra tévedt, megesett a szíve a meggyötört lányon.
Felajánlotta, hogy hazaviszi és még aznap rávette a szüleit, hogy fogadják örökbe. Romanoff-éknak úgy sem születhetett volna több gyerekük, és Natasha egyedül volt, így hát beleegyeztek. Úgy szerették Kathlint, mintha saját lányuk lett volna, a lány pedig cserébe keveset mutatott a gyászából és mindenben munkában segített. Natival nagyon közel kerültek egymáshoz. Az összes titkukat megosztották és mindenben támogatták egymást. Mintha valódi, vér szerinti testvérek lettek volna.
Natasha harcolni tanította Kathlint, elboldogulni a kemény, orosz világban. Nővéreként vigyázott rá és támogatta. Kathlin cserébe mindig mindenben mellette állt, leginkább az akkoriban gyakori érzelemingadozásaiban. Átsegítette Natasát a hullámvölgyeken és vele örült a hegy tetején.
8 éve...
Sajnos mire Kathlin végre újra elkezdte volna élvezni az életet, amit Natasha adott neki, a sors megint közbeszólt. A nevelőszülei meghaltak, vagyis meggyilkolták őket. Ő ekkor már tizenöt és fél éves volt, Natasha pedig huszonkettő. A nővére borzasztóan kiborult és bosszút esküdött. Bármennyire is fontos volt neki Kathlin, a gyilkosok nyomába eredt.
Húgának viszont nem hagyta, hogy kövesse. Azt mondta, fejezze be a gimit. És Kathlin úgy tett. Bécsbe költözött, és egy osztrák középiskola reál-tagozatán folytatta tanulmányait. Mindig mindent megtett Nati-nak, mert nem tudta eléggé meghálálni neki azt, amit érte tett, hiába magyarázta nővére, hogy neki az is elég, hogy van kit szeretnie.
Natasha sosem élt vissza Kathlin kedvességével, de abban az évben elszaladt vele a ló. Megkereste és megölte szüleik gyilkosait, de akkor benne is meghalt valami. Rossz társaságba keveredett, önző és törvényellenes célokra használta harci képességét, amit húga mindig is csodált, de sosem tudott a nyomába érni.
...
Persze Kathlin sem volt éppen átlagos lány. Bár a bordó haj és bordós-barna szem sehol nem számít igazán egzotikumnak, ez Kathlint mégis különlegessé tette. Árnyékban nem látszott semmi, de világosban észre lehetett venni a hajával játszadozó, a fényerősséggel egyre intenzívebbé váló bordós-pirosas árnyaltot, és nagyon erős fényben már a szemei is inkább meggyszínűnek hatottak.
Alakja pedig Natasáéhoz hasonlóan formás és izmos volt, bár kicsit magasabb volt és vékonyabb. Aki nem ismerte történetüket, az akár el is hihette, hogy legalább egy közös szülőtől származnak: bájos arc, határozott tekintet és magával ragadó kisugárzás. Ez maradt meg legjobban azokban, akik látták őket.
De a bizonytalan szépség mögött valami más is megbújt. Valami, ami „igazán különlegessé tette" őt – fogalmazta meg Natasha. Míg az előbbi orosz amazon hajlékonyságát és harci tehetségét felhasználva szinte minden nehéz helyzetből győztesen került ki, addig húga sem volt teljesen tehetetlen. Ő is megtanulta a keleti küzdősportok és a rögtönzés alapjait, de képessége nem ebben nyilvánult meg.
Kiderült ugyanis Kathlin tizennegyedik születésnapja után pár nappal, hogy a lány valamely rejtélyes módon irányítani tudja az energiát. Pontosabban minden, a környezetében lévő energiát a sajátját beleértve. Áttranszformálhatja a különféle energiatípusokat egymásba, vagy átalakíthatja segítségükkel az anyagokat különféle fázisokba, akár egymásba is. Persze ezt az egészet csak meghatározott, legalábbis valahol véges mértékben, mivel az ilyen műveletek nagyságrendekkel több energiát igényeltek, mint amit ténylegesen visszakapunk a végén.
A legtöbb a folyamat elindításánál nyelődik el, de sok fogy a fenntartás és irányítás során is. A maradékból még távozhat is vissza a környezetbe, így a kapott energia lényegesen kevesebb a befektetettnél. Ráadásul az energiasűrűség is számít. A mozdulatlan tárgyak energiája nagyon kicsi és ritka, a mozgó rendszereké nagyobb, de a legsűrűbb és legnagyobb energiája az élő szervezeteknek van. Ezt lehet a legjobban kihasználni. Vigyázni kell viszont, mert minél bonyolultabb egy élőlény, annál erősebben borítja fel belső egyensúlyát az, ha kívülről belepiszkálnak az energiarendszerébe. Így a fák energiáját nyugodtan lehet használni, de ez amúgy is a legkevésbé etikátlan, viszont egy emberrel már az is végezhet, ha csak éppen megérintik az aurája belsejét, ahol az áramló energia található.
Erre úgy derült fény, hogy Kathlin egyszer dühében kiöntött egy pohár kávét, anélkül, hogy hozzáért volna, ráadásul a lehűlt ital tűzforróvá vált. Szerencsére ekkor csak ő és Natasha tartózkodtak a házban, így ez titok maradhatott. Nővére szerint ugyanis az emberek sosem nézték jó szemmel azt, ha valaki más, …ha különleges. Meg több okból is biztonságosabbnak látta ezt a megoldást és húga egyetértett vele. Persze, nem értettek mindenben egyet, de ebben igen.
Kathlin elkezdte próbálgatni képességét: egy hét múlva már kisebb tárgyakat tudott az erejével felemelni és mozgatni (legtöbbször a kezét is kellett hozzá mozgatnia, ami átvezette az energiát a tárgyba), vizet forralni vagy lehűteni, egyes amorf anyagokat megfagyasztani, vagy megolvasztani és elpárologtatni. Három hét múlva már szekrényeket emelt, és gyertyákat gyújtott meg, valamint üveget tört ki puszta gondolattal – meg egy kis erőlködéssel.
Két hónap alatt megtanulta az energiát (legnagyobbrészt a sajátját, amiből képessége miatt sokkal több volt, mint a hétköznapi embereknek) átvinni mozdulataiba, így egyszerűbb volt szétrúgni például egy falat, mint koncentrációval lerombolni. Ezen kívül már bárhol és bármin képes volt tüzet gyújtani, eltéríteni a vízsugarat és törött anyagot újra összerakni. Bármit jéggé fagyaszthatott, hogy könnyebben széttörjön.
Még pár hónap és rájött, hogyan hozzon létre olyan erőteret, ami egyszerre viselkedhet elektromágneses és fizikai pajzsként, valamint fegyverként, amivel messziről is harcképtelenné teheti ellenfeleit. Elég volt tíz méterről meglendítenie a kezét, és a másik már repült is. Emellett az elektromossággal és elektronikai eszközök energetikájával játszadozni már sima ügy volt.
Így ment ez egy évig, amely során Kathlin újabb és újabb képességeit fedezte fel, Natasha pedig segített a gyakorlásban. Végül arra jutottak, hogy az ilyen képességet nevezhették egykoron mágiának, csak akkor még nem értették. …de igazán még most sem.
Natasha kezdettől fogva megértette és támogatta a mágia gyakorlásában Kathlint, de egy év után még nem tartotta elég erősnek, hogy vele tartson. Meg amúgy is túl fiatal volt még… így egyedül vágott neki a világnak, mialatt húga egyre jobb és jobb lett, míg már százakkal is elbánhatott volna, bár ezt nem igen tervezte. Inkább fizikát és más természettudományokat tanult Bécsben, hogy még inkább megértse ereje lényegét. Nővéréről eközben nem sokat hallott.
Hét éve...
Natasha szülei megbosszulása után kínzó ürességet érzett, amin még húga sem segíthetett volna. Ezt az űrt kezdetben további meggondolatlan, önző cselekedetekkel próbálta kitölteni, mint bankrablás és ékszerlopás, tiltott áruk csempészete… De az űr nem telt be, egyre tágult, Natasha pedig egyre mélyebbre süllyedt a szakadékban.
Már nem volt a maga ura többé. Rossz társaságba keveredett, és először pénzért, de később kényszer hatására követett el szörnyűbbnél szörnyűbb bűntetteket, mint fegyvercsempészet, bérgyilkosság, terror-akció, és ott volt az a bizonyos kórháztűz is… Ártatlanok vesztették életüket Natasha ámokfutása nyomán, és a legrosszabb szerinte az volt, hogy néha még élvezte is és nem akart leállni.
Kathlin persze két és fél évig minderről fogalma sem volt. Pedig megszakadt volna a szíve, ha ilyennek látja szeretett Natasáját. Számtalan hónap telt el így, míg egy nap…
...
Öt éve történt, áprilisban. Kathlin végzős volt a gimnáziumban, két hónap híján 18. Éppen ballagásukat ünnepelték néhány ismerősével Bécsi belvárosi albérletében, egy kis iszogatással, mikor kopogtattak. Helyesbítve, valaki majd betörte az ajtót a dörömböléssel.
- KATHLIN, nyisd ki az ajtót! – hallotta meg egy ismeretlen férfi türelmetlen és erőteljes ordítását. Kezdetben kissé meg is rettent, de a határozott hang valahogy még is megbízhatóságot árasztott, így hát elindult a bejárat felé. Barátai meglepetten nézték.
- Várunk még valakit? – értetlenkedtek.
- Én is ezt szeretném kideríteni – jelentette ki Kathlin. – Ki van ott?! – ordított át az ajtó túloldalára.
- Te vagy az, Kathlin? – kérdezett vissza a hang.
- Igen, én, de…
- Nyisd ki az ajtót! – követelte a hang.
- Majd ha elárulja végre, hogy ki maga és miért…!
- Az nem érdekes – jött a tömör válasz, majd a megdöbbenés. - Nálam van a nővéred.
...