7. fejezet

Bye-bye Los Angeles

Barton egy tengerparti motelszobában ébredt. Lustán felemelte a karját, hogy eltakarja arcát az ablakon áthatoló napfénytől. A rádióból halk zene szólt:

„Captain America's been torn apart,
Now he's a court jester with a broken heart.
He said "turn me around and take me back to the start",
I must be losing my mind "are you blind?",
I've seen it all a million times."

Natasha még aludt. Barton feltápászkodott és kinézett az ablakon az óceánra. A parton gyerekek szaladgáltak.

„Take me down to the paradise city,
Where the grass is green and the girls are pretty.
Take me home…"

A férfi boldogan hallgatta kedvese nyugodt szuszogását. A napfény megcsillant a kék vízen. Ó bár örökké tarthatna ez a pillanat – gondolta az elmúlt héten vagy századszorra. Ma volt az utolsó nap. Holnap Natasha örökre elmegy, legalábbis azt tervezte, de Clint még mindig abban reménykedett, hogy utolsó pillanatban majd kitalál valamit, amivel visszatarthatja.

„…Take me down to the paradise city,
Where the grass is green and the girls are pretty,
Take me hoooome…

Csodálatosan szép reggelt kívánok minden kedves hallgatómnak! Guns'N Roses, egy klasszikus, ez itt a Sound of Los Angeles, a mikrofonnál Paul Jersey! Az ég tiszta, a hőmérséklet huszonhat fok és a felhők még hónapokig elkerülik a várost! Fantasztikus nap ez a …"

Barton kikapcsolta a rádiót és nagyot sóhajtott. Életében először nem tudta, mihez kezdjen. Nem tudta, hogyan akadályozhatná meg szerelme halálát, és hogy elmenjen. Natasha ébredezni kezdett. A férfi mellé bújt és megcsókolta.

- Jó reggelt, édesem – suttogta a nő fülébe, aki félálomban elmosolyodott.

- Reggelt, édes! Mit csinálunk ma? – kérdezte Tasha.

- Mi lenne, ha reggeliznénk, majd együtt zuhanyoznánk. Utána lemennénk a partra inni egy koktélt, és azután hancúroznánk a homokban. Majd megnéznénk egy filmet, hancúroznánk a vetítőteremben, aztán elmennénk táncolni…

- Mi lenne, ha inkább reggeli közben hancúroznánk, majd lemennénk a partra és koktéloznánk. Utána a homok helyett a zuhanyzóban hancúroznánk, később sétálnánk a városban. Délután kiülnénk a hegyre piknikezni, este táncolnánk és utána…

- Nem is tudom, a reggel és este között nagy a hancúrhiány…

Natasha oldalba lökte kedvesét.

- Ne légy már ennyire férfi, Clint!

- Csak viccelek! Ahogy szeretnéd, kedvesem – újra megcsókolta a nőt. Ajkaik heves játékba kezdtek és percekig el sem szakadtak egymástól.

...

A nap, mint az egész hét, hamar elröpült. Natasha még tegnap este bekészítette a tejszínes gyümölcsöket reggelire, amiket vidáman adtak egymás szájába. Úsztak a tengerben, kergetőztek a parton, Long Island Ice Tea-t ittak és rengeteget nevettek.

Kitörték a zuhanyzó műanyag falát és az ágy egy deszkáját. Sétáltak a városban kézen fogva. Fél órára még egy filmre is beugrottak, bár magából a filmből nem sokat láttak. Napnyugtakor a Hollywood felirat mellett „piknikeztek" egy üveg bor társaságában, majd este elmentek táncolni.

Később azon kapták magukat, hogy eltelt a hét és ők egymásba gabalyodva nevetnek és hancúroznak a franciaágyon.

- Imádlak, te vadmacska! – vetette rá magát a nőre Barton, de az sem volt rest és abban a pillanatban felülre került.

- Én is imádlak, Clint!

Újból egymásnak estek és így ment ez, amíg a szenvedélyes csókok és ölelések végül lassú, érzéki mozdulatokká váltak, majd éjfél után mindkettejüket elfogta az álom.

- Szeretlek, Clint! – suttogta Natasha félálomban.

- Én is téged – ölelte át Barton és elaludt.

...

Álmában az Íjász már nem volt boldog. Végig azon gondolkozott, hogyan tudná megakadályozni, hogy szerelme elhagyja. Egyáltalán nem vágyott a búcsúra. Tudta, hogy képtelen lesz elengedni a lányt, aki fényt és izgalmat hozott egyhangú életébe.

Natasha jól ismerte, ezért megkönnyítette a dolgát. Mire reggel Barton felkelt, szerelme már nem volt mellette. Csupán egy üzenetet hagyott a párnáján. Clint remegő kézzel, elszorult torokkal emelte fel a lapot.

"Clint, szerelmem,

Sajnálom, hogy búcsú nélkül kellett távoznom, ám tudom, egyiken sem lettünk volna képesek elengedni a másikat. De el kell engedned, ez az egyetlen módja, hogy boldog légy. Én pedig azt szeretném, hogy mindennél boldogabb legyél!

Most elválnak útjaink, de végtelenül hálás vagyok az együtt töltött évekért. Te visszaadtad nekem a boldogságot, melletted újra, igazából élhettem! Ezt senki más nem adhatta volna meg. Jobban szeretlek, mint bármit, vagy bárkit ezen a világon! Ha te is így szeretsz engem, akkor nem jössz utánam és megpróbálsz elfelejteni. Legalább addig, amíg már nem fáj az emlékem.

Rájöttem, nem kérhetem, hogy menj vissza a Központba, de szeretném, ha megtennéd, hogy elfoglald magad. Emellett Furynak is szüksége van rád ezekben a nehéz időben. Tudom, te csak egy protokollmániás, kontrollőrült, parancsolgató exkémnek tartod, de valójában csodálatos ember. Egész életét a világunk megőrzésének szentelte, folytonos stressznek van kitéve, így érthető, ha néha már-már mindenkit irányítani szeretne. De nagyszerű vezető és alkalomadtán egész kedves is tud lenni. Ha megpróbálsz türelmesebb lenni vele, akkor majd te is megérted.

Még arra is szeretnélek megkérni, hogy add át az asztalon lévő borítékot a húgomnak. Tudom, ez nem helyes, mégis képtelen vagyok szemtől szembe elbúcsúzni tőle, ahogy tőled is. Ti vagytok a családom, a mindenem. Kérlek, segíts neki túllépni a hiányomon, és te is lépj túl minél hamarabb!

És végül szeretném, hogy tudd, ez nem miattad van. Te úgy szerettél, amiről egy lány még álmodni sem mer. Ne hibáztasd magad, én döntöttem így! Vigyázz magadra és Kathlinre!

Szeretlek,

Natasha"

Barton könnyes szemmel gyűrte össze és vágta a falhoz a lapot. Utána viszont újra kisimította és még többször elolvasta. Hogy kérhet ilyet tőle?! Még hogy felejtse el? Nem, erre soha nem lesz képes, még ha a hiánya felemészti is! Beleöklözött a falba.

Menjen vissza, mert Furynak szüksége van rá?! Ki nem szarja le?! Meg mi az, hogy pont ő védi, akit még egykor ki akart végeztetni. Máig nem értette, hogyan alakult ki a nő és az Igazgató között olyan bizalmi kapcsolat, amivel ő hiába is próbálkozott volna. Talán a lány tüze az, ami minden szívet felolvaszt?

Nem, nem akarta tűzhöz hasonlítani. Ha Natasha tűz volna, akkor most kihunyóban lenne. De ő nem hunyhat ki. Inkább lenne főnixmadár, aki bár meghal, mindig újjászületik. A hajszín még stimmelne is – nevetett magában Clint, ma reggel először. Aztán újra erőt vett rajta a csalódottság.

Nem, az nem lehet, hogy soha nem látja újra! Még mindig abban reménykedett, hogy megmentheti valahogy…hiszen eddig mindig megmentette az életét. Persze a lány is sokszor mentette meg az övét, de ez most nem lényeges. Most újra rajta a sor! De mit tehetne?!

Ráadásul még Kathlinnel is tudatni kell a dolgot. Nem titkolhatja el tovább, hogy a nővére élete újra veszélyben forog. Szegény lány össze lesz törve. Egyszer már túl sokáig várt, és majdnem késő le és…

- HÁT PERSZE! – csapott Barton idegesen a homlokára. Hiszen Kathlin egyszer már megmentette mindkettejük életét! Felbukkant, amikor már elvesztettek minden reményt.

Hiába titkolja, az a lány különleges képességekkel bír! És itt többnek kell lennie puszta harctudásnál. Másképp hogy juthatott volna keresztül maffiózók tucatjain, hogy őket kiszabadítsa?! Sehogy. Nyilvánvaló, hogy a lány hazudott. És Natasha is elhallgatta előle húga képességét.

Barton visszaemlékezett négy évvel korábbra…

(Előzmények IV. végének folytatása. Kathlin visszaemlékezésével kezdődött, de mostantól Clintével folytatódik. Bár lesznek benne részek, amelyek még Kat szemszögéből vannak.)

4 éve...

…Hideg volt, az ablakokon kívül jeges szél süvített át az élettelen sziklák között. Ő, szerelme és még tizenhat társuk egy toronyszobába zsúfoltan ültek, megkötözve. Bár Natasha segített nekik kioldania köteleiket, az ajtó zárva volt, egy baltával sem lehetett volna feltörni. Az ablakok meg a legkeskenyebb sziklaperem nélkül ötszáz méteres mélységbe néztek. Innen nem volt kiút.

Amikor az akciójuk kudarcba fulladt, mert ellenfeleik többen voltak, mint számítottak, nemcsak hogy nem sikerült Natasát kiszabadítania, hanem ő maga is csapdába esett társaival együtt. Ennél rosszabb már nem is lehetett volna. Várni a halált egy kegyetlen sziklatoronyban a világ végén. Rosszkedvűen átölelte Natasát, aki cserébe hozzábújt.

- Sajnálom kedvesem, elcsesztem – mondta kedvetlenül a férfi.

- Nem, az én hibám volt – ellenkezett Natasha.

- Miattam végezzük egy…

- Nem, még nincs vége!

- Ugyan, hogy lehetne esélyünk fegyver és erősítés nélkül? – méltatlankodott Clint.

- Kathlin majd eljön értünk és együtt megoldjuk – bizonygatta a vöröshajú nő. - Ugye hagytál neki üzenetet?

- Igen, de nem írtam, hogy jöjjön ide. Mégis hogyan segíthetne pont ő? Hiszen csak egy 18 éves elsős egyetemista… Oké, pár hónap múlva 19, de akkor is...!

- Kathlin különleges lány, a legkülönlegesebb a világon. Érzem, hogy eljön értünk.

- Ha te mondod – hagyta rá végül szerelmére a férfi, mert a világért sem szerette volna elvenni tőle a reményt.

Ám a napok csak teltek, és nem történt semmi. A csend és unalom már szinte elviselhetetlenné vált. A legtöbben már rég feladták a reményt. Végül mindenki. Csak Natasha tartott ki. Aztán két hét és négy nap múlva valami szokatlanra lettek figyelmesek. Különös zajok szűrődtek fel a lentebbi emeletekből. A fogva tartóik és az itt tanyázó bűnözők eddig sohasem lármáztak ennyire.

Aztán a zaj közeledett és már ki lehetett venni a dulakodás hangjait. Végül egy test a közeli falnak csapódott, majd kettő, három, és utána kivágódott az ajtó. Nem finoman, olyan lendülettel, aminek hatására a zárnak is sikerült eltörnie.

Az ajtóban nem állt más, mint Kathlin, egymagában. Körülötte eszméletlen emberek. A S.H.I.E.L.D. ügynökök meglepődve figyelték fiatal, bordó hajú megmentőjüket. A csinos lány azonnal szeretteihez rohant és átölelte őket.

- Natasha! Clint! Annyira örülök, hogy életben vagytok. Kimondhatatlanul sajnálom, hogy nem jöttem korábban…

- Az a fő, hogy itt vagy – szorította magához Natasha.

- Hihetetlen... – tért magához Clint. – Hogy csináltad?

- Én mindig tudtam, hogy eljössz – jegyezte meg Natasha, elterelve a témát Barton előző kérdéséről. – Ne haragudj, hogy bele kellet kevernünk ebbe…

- Natasha, tudod, hogy a világ végére is elmennék érted!

- Hát ez itt pont az – mosolygott rá fáradtan nővére.

- De mégis hogyan…? – értetlenkedett Barton tovább.

- Most nem érünk erre rá, Clint! Ki kell vinnünk az embereket! – nézett körbe a szobában aggódva Kathlin. – Induljunk, emberek! – kiáltotta az ajtó felé fordulva. – Sietniük kell! Még két percig tiszta a terep. Rohanjanak el a parkolóig, amilyen gyorsan csak tudnak és a hójárókkal eljutnak Barentsburg-ba. Ott várja önöket a S.H.I.E.L.D. néhány vadászgépe. – Nyugodt szívvel jelenthette ezt ki a lány, aki még pont időben említette Furynak, persze névtelenül, hogy ha vissza akarja kapni az embereit, akkor küldjön néhány gépet az északi kisvárosba. - Hagyják el a szigetet, amilyen gyorsan csak tudják!

- De mi lesz a maffiákkal? – kérdezte Barton. – Natasha szerint veled sikerülhet elbánnunk velük, bár nem értek teljesen egyet vele…

- Jól teszed! – felelte a lány. - Ti menjetek az embereitekkel és tűnjetek el! Az itteniekkel majd én foglalkozom.

- Lin, csak nem akarsz egyedül elbánni…?! – hüledezett Natasha.

- Sose vagyok egyedül, Nati.

- De fizikailag igen!

- Kérlek, most meg kell bíznotok bennem! Majdnem három hete fogságban voltatok, a többiek tovább… Kimerültetek, nem lenne okos dolog most hősködni!

- Tudod, neked sem! – jelentette ki Barton.

- Talán, de a helyzet az, hogy van pár dolog, amit még nem tudsz rólam. Nem vagyok teljesen védtelen…

- Hogy érted ezt?

- Én b… - a lány kész volt elárulni titkát, de Natasha erőteljesen ránézett és ingatta a fejét, hogy ne tegye. Első kézből tapasztalta, hogy a S.H.I.E.L.D. nem hagy nyugtot az embereknek, akik többre képesek az átlagnál, még a jófiúknak sem. Nem szerette volna, ha húga egy laborban végzi, vagy magánzárkában, vagy csupán őt is irányítani szeretnék majd, mert tudta, hogy Kathlinből ez az utóbbi hozná ki a legrosszabbat.

Nem volt áruló, de akkor jobbnak látta, ha a szürke farkasból nem csinálnak házőrző kutyulit és hagyják, hogy a vadonból segítse őket, szabad belátása szerint. Mert Natasha tudta, hogy húga mindig segíteni fog a reménytelen helyzetekben. De most még túl fiatal ehhez az egész bűnüldözéshez vagy S.H.I.E.L.D. elől meneküléshez, és ha ennek itt vége, ráveszi, hogy folytassa a tanulást.

- Nekem fekete övem van karatéból – keresett más magyarázatot Kathlin.

- Nekem meg három, de mit értem vele? – akadékoskodott Barton, ám a lány nem engedett.

...

A fiatal boszorkány ellentmondást nem tűrve kitessékelte az embereket a járművekhez. Hagyta ugyan, hogy Clint és nővére még elintézzen néhány őket felfedező maffiát, de azután Natasha elvonszolta szerelmét a hójárműhöz. Kathlin egyedül maradt. Barton nem értette, hogy hagyhatta szerelme egyedül a húgát azokkal.

- Én inkább a gazfickók miatt aggódom – jegyezte meg a vörös ügynöknő.

...

Legalább száz fegyveres, könyörtelen férfival nézett szembe a hallban. Kathlin már négy napja eldöntötte, mit fog tenni, de mégis meggyengült, amikor végre eljutott célja végrehajtásáig. Mégsem ölhet meg száz embert… De ezek mind rossz emberek, a maffia veleje, sosem fognak megváltozni! Nincs mit tenni. Már így is túl kegyes volt.

Az előbb feltette a kérdést, hogy megadják-e magukat, de egyikük sem volt hajlandó. Közeledtek felé. Lehunyta a szemét, hogy jobban átérezhesse a környezetében áramló energiát: a vad, északi szelet, a szilárd sziklákat, a megfagyott földet, azt a kevés élőlényt, ami megélt a talaj közelében…, az épület falait, az elektromos áramot a vezetékekben…, az embereket. Nem, az emberekét nem használja, nem lenne fair!

Kinyitotta a szemét és magába irányította az energiát. Kialudtak a fények, elment az áram. Egy pillanatra minden elsötétült, ám hamarosan a lány elkezdett világítani. Kezdetben csak halványan, mint a kihunyó gyertya, majd egyre erősebben és erősebben. A kívül sárgás, belül hófehér fény végül mindent és mindenkit körbevett. Kivilágított az épület ablakain.

...

Erre Natasha és Barton, akik már pár száz méterre lehettek, felkapták a fejüket, de mire megfordultak, a fényt hatalmas hangzavar követte, majd az egész épület a levegőbe repült. Barton megrémült.

- Mi?! Hogyan?! Natasha, a húgod…!

- Jól van, már biztosan úton van felénk… - válaszolta a nő érthetetlen hidegvérrel.

- Hogy lehetsz ennyire nyugodt?

- Csak várd ki a végét.

...

Intenzív hanghullámok jöttek létre a robbanás eredményeként, amik először kitörték az ablakokat, majd mindent felemésztettek Kathlin körül. Mégis a centrumában néma pusztításnak tűnt az egész, semmit sem lehetett hallani.

A boszorkány mozdulatlanul állt a romok közepén, a jeges szél a csontjáig hatolt. A törmelék őt elkerülte. Nem úgy a rengeteg embert, kiknek tetemei, ha egyáltalán maradt belőlük valami, szanaszét hevertek körülötte, vörösre színezve a hófehér tengert és az épület romjait. Lelke akaratlanul is elszorult a látványra. Ilyesmit nem lehet azonnal feldolgozni, talán soha sem lesz rá képes.

Nemsokára nagyobb mennyiségű havat omlasztott le egy közeli hegyről, hogy eltemesse tette áldozatait, majd fájó szívvel Clinték után indult. Lova egy barlangban várta.

- Még téged is vissza kell vinnem, szépségem – simogatta meg szomorúan, bűntudattól gyötrődve a bájos, krémszínű fjord pónit. – Mit szólsz? Milyen egy gyilkos a hátasod?

Felmászott a póni hátára, és lassú ügetésben, majd középgyors vágtában elindultak a város felé. Még szerencse, hogy csak egy póni volt, mert egy magas lóra a lány képtelen lett volna felülni. Mindig is félt a nagydarab lovaktól, ezt a száznegyven centis lovacskát is csak a helyzet komolysága miatt tűrte meg a lábai között. És mellette szóljon, hogy ló léte ellenére különösképpen aranyos volt.

Jelenleg pedig a bűntudat olyannyira elfoglalta elméjét, hogy ideje sem maradt a félelemre. Gyilkolt. Aznap bűnös emberek, de emberek százaitól vette el az életét. Ehhez nem volt joga, és tudta, ő is bűnössé vált. Mégsem ismerhette be teljesen bűnét, mert azt megbánni képtelen volt. A gyilkolást bánta, de nem azt, hogy segített nővérén és a többieken.

Tudta jól, hogy bármikor újra megtenné, ez okozta a legnagyobb bűntudatot. És bár ezzel még többeket is megmenthetett, mint az ügynökök, mindenkit, akik áldozatainak áldozataivá válhattak volna a jövőben, ez nem enyhített jelentősebb mértékben lelke kínlódásán. Egy perc alatt végzett több száz maffiózóval. Ezzel ő vált a legnagyobb bűnössé.

Csupán egy gondolat tartotta még benne az erőt, és a reményt, hogy talán még nincs örökre kárhozatra ítélve lelke: a nővére és Clint életben maradása, s a lehetőség, hogy a cél és paradoxul hangzó jó szándék esetleg mégis szentesíti az eszközt, amit most használnia kellett. Alapjában kellett elfojtania a problémát.

...

- Kathlin! – rohant felé Clint a jellegzetesen skandináv kisvárosszerű Barentsburgban. – Jól vagy?!

- Hiszen látod, kedvesem – nézett rá Natasha.

- Lin, hogyan tudtad…?!

- Bombával – hazudta tömören a lány, majd kedvetlenül a magángépe felé vette az irányt.

- Várj, nem jössz velünk? – kérdezte Barton. – A főnök biztos megköszönné, hogy megmentettél minket…

- Nem hiszem. Tizennyolc élet megmenekült, de több mint száz elveszett. Ezen nincs mit hálálkodni. Újra megtenném, ha újra meg kéne mentenem az életeteket, de ne várd, hogy önszántamból bérgyilkosnak jelentkezzek a S.H.I.E.L.D.-hez. Pont eleget láthatott már a világ belőlem…

- Ezt hogy érted? Talán van valami, amit eltitkolsz?

- Szívem, hova gondolsz?! – vágott közbe Natasha.

- Helyesbítek: titkoltok! – erősködött az Íjász.

- Viszlát, barátaim – indult volna Kat, de nővére megragadta és átölelte.

- Tudom, hogy mennyire nehéz lehetett megtenni, Lin. És annyira sajnálom, hogy neked kellett, de örökké hálás leszek neked. Soha nem leszek képes rendesen meghálálni.

- Csak maradj életben!

- Igyekezni fogok.

Ezután, bár maga is meglepődött rajta, Clint is átölelte a lányt.

- Ááú, Clint, nem kapok levegőt…

- Elmondhatatlanul hálás vagyok, Lin! Megmentettél minket, ez nem semmi.

- Mi lenne, ha velünk jönnél, csak nem a központba? Menjünk haza – ajánlotta Natasha.

- Nem, nektek tisztáznotok kell a történteket! Bármit találtok is ki, én nem szerepelhetek benne! – kötötte ki aggodalmasan a fiatal, bordó hajú lány.

- Megoldjuk – nyugtatta meg nővére.

Ő és Barton felszálltak egy szervezeti gépre, Kat pedig másképp oldotta meg a haza utat. Saját magáról gondoskodott, mint általában.

A boszorkányt még hónapokig emésztette a bűntudat, de mikor végre Natasáék újra meglátogatták, majd utána már háromhavonta látta őket, kezdett túllépni a dolgon. Minden együtt töltött nap jól szórakoztak hármasban, vagy még néhány barátjával. A Svalbard-ban szerzett seb sosem gyógyulhatott be teljesen lelkén, de már nem vérzett. A testvéri szeretet meggátolta ebben.

...

Kathlin folytatta az egyetemet, és nővére tanácsára a katasztrófa elhárítás helyett fizikaszakra ment. A tudományban kereste tovább a választ erejére, de eddig nem sokra jutott.

Barton az évek során egész megkedvelte a lányt, már-már húgaként tekintett rá. A lány is szerette őt. De mégsem bízott meg annyira a férfiban, hogy elárulja titkát. Vagy megbízott, de nem szerette volna ezzel terhelni? Jobb volt így, mindenesetre.

(Előzmények vége)

Bartonnak mindmáig nem sikerült megtudnia semmit Natasha kicsi húgának sötét titkáról. Mindkét lány hazudott neki erről a jelentős dologról. Ha nem is értette ugyan, miért, most már nem számít. Kathlin talán segíthet neki! Talán segíthet megtalálnia és megmentenie Natasát. Noha nem tudta, pontosan miben nyilvánul meg Kathlin ereje, abban biztos volt, hogy többre képes, mint gondolná.

Mindenesetre sikerült enyhítenie a Natasha iránti fájdalmon. Bár nem azért, amiért a nő szerette volna. Esze ágában sem volt lemondania a róla, most már végképp nem. Szerelme akaratlanul is segített neki abban, hogy ne legyen ideje szomorkodni azzal, hogy eszébe juttatta Kathlint.

Kathlin volt az egyetlen esélye. Éppen úgy, ahogy legelőször Kathlinnek ő, mikor megmentette nővére életét, amikor húga még csak nem is sejtette, hogy veszélyben van. De most időben megtudja majd.

Még aznap felszállt az első Washingtoni gépre, hogy aztán a S.H.I.E.L.D. fővárosi bázisáról (Washington, Triskelion) a Központba (Helicarrier) juthasson. A lány e-mail címe ugyanis a számítógépében volt, és ő hülye persze a nagy rohanásban elfelejtette lementeni a mobiljára. A mobilja meg amúgy is tönkrement, mikor az elő nap Natashával ruhástól ugrottak a vízbe, és a telefont törvényszerűen a zsebében hagyta.

Meg amúgy is vissza kellett mennie a felszereléséért. Ki tudja, milyen őrültséget tervez szerelme végkétségbeesésében…

...

Natasha fájó szívvel nézett körül Tibet kies fennsíkjain és kopás hegycsúcsain. Mindig is szeretett volna eljutni ide, de egyszerűen nem volt rá ideje. Meg ez az egyetlen hely, ahol talán nem működik a műholdas nyomkövető, mert a hegyek és sziklák leárnyékolják a jelet. Az lesz a legjobb, ha nem találják meg.

Döntött. Halála előtt valami hasznosat szeretett volna tenni. Még sötét korszakában lezuhant itt egy robbanótöltet, ami célt tévesztett és elpusztított több sziklatemplomot is. Natasha úgy döntött, utolsó napjaiban segít újjáépíteni. Két napjába telt, még meggyőzte a szerzeteseket, de utána örömmel fogadták a segítségét.

Most éppen pihenőt tartottak, ezért a lány úgy döntött, hegyet mászik, hogy elfoglalja magát. De még a hideg, ritkás levegő és egyre erősödő rosszulléte sem tudta feledtetni vele szeretteit, akiket otthagyott. Hagyta hát, hogy gondolatai szabadon távozzanak a hűvös széllel:

Kathlin, szeretném, ha tudnád, hogy te voltál a lehető legjobb testvér, akit bárki kívánhat! És Clint, édesem! Remélem, megbocsájtasz, és nem készülsz semmi ostobaságra...!

...