12. fejezet

Asgard: menekülés és egy érdekes történet

Asgard fegyvertárának őrei nehéz léptekkel rohantak végig a folyosón. Heimdall* ugyanis nemrég rontott be trónterembe azzal a hírrel, hogy váratlan vendég érkezett a birodalomba. Persze üzenhetett is volna egy küldönccel, de ez kivételesen komoly helyzet volt. Nem csupán idetévedt valaki egy másik világból… A behatoló szánt szándékkal tört be a Tesseract-ot őrző terembe, ráadásul ehhez a mágikus jogart használta, arról nem is beszélve, hogy egy midgardi! …Azokkal mindig csak a baj van!

Az őrök szinte feltépték az ajtót, de váratlan meglepetést kaptak cserébe. Egy fiatal, talpig fekete köpenybe öltözött lány az ajtó nyílásának pillanatában kirontott a folyosóra. Kathlin nem sokat tétovázott. Fellökte az útjában álló három őrt, akik jó ideig szóhoz sem jutottak a meghökkenéstől. A többi hetet és a parancsnokot a falhoz taszította egy energiamezővel, majd véletlenszerűen elfutott az egyik irányba.

- Idióták! – ordította a parancsnok. – Elmenekül! Utána!

- Főnök, azt hiszem eltört a lábam – panaszkodott az egyik őr.

- Nekem meg vállam – jegyezte meg egy másik.

A főnök már vörös volt az idegességtől.

- Micsoda! Nem mondjátok komolyan, hogy elbánt veletek egy gyenge midgardi** fruska?! – De ő is az oldalát dörzsölgette.

- Nem volt olyan gyenge, mint mondta!

- Elég a szövegből! Keressétek meg! Ha napnyugtáig nem kerül elő, én magam vágom le a lábatokat! – parancsolta a főnök, mire a tíz őr sántítva és botladozva elvonszolta magát.

- Igenis Uram!

- Odin még kivégeztet, ha a tudomására jut, hogy tíz őrömmel sem voltunk képesek megállítani egyetlen lányt – jegyezte meg magának fájdalmasan a parancsnok. – Hol vannak már a régi szép idők, amikor egyenként bántunk el az ellenség százaival? Egész álló nap egy kék kockára kell vigyáznunk, de még ezt sem tudjuk teljesíteni…

...

Kathlin remegő tagokkal rohant végig az egymást követő folyosókon. Nem tudta, hol van, nem tudta, honnan jött és azt sem, merre tart. Csupán azt tudta, hogy minél hamarabb el kell tűnnie innen. Bár sikeresen kijutott a sötét teremből, az őröket csak rövid időre sikerült leráznia. Érezte, hogy a nyomában vannak.

Akkor merre? Annyira magától is rájött, hogy valószínűleg a föld alatt volt, így mindig, amikor lépcsőt látott, felfelé vette az irányt. De nem tudhatta, milyen messze van még a felszín, vagy hogy nincsenek-e a lépcsők is megbűvölve, és tulajdonképpen egész idő alatt körbe-körbe járt-e. Csak egy valamiben volt biztos: Tovább kell mennie, bármi áron! Ha megállna, az egyet jelentene azzal, hogy feladja. Márpedig Natasát sosem fogja feladni!

Örökkévalóságnak tűnő percek múltán, miközben a legkülönfélébb folyosókon és termeken haladt át, végül kellemes szellő csapta meg az arcát. Mikor jobban megfigyelte, langyosnak és sósnak érezte. Talán egy tenger van a közelben? Még néhány méter lépcső és megtudja. Három. Kettő. Egy. Kathlin átlépte az utolsó lépcsőfokokat és egy nehéz fémkeretes tölgyfaajtón kirontott a szabadba.

A látványtól néhány másodpercre sokkot kapott. Egy hatalmas és különös aranyló kastély erkélyén állt, mindenfelé terjedelmes zöld mezők és gyönyörű hegyek. Előtte nem messze sötétkék tenger tajtékzó hullámai nyaldosták a partot. A horizont vonalában pedig mintha az éjjeli égboltot vélte volna felfedezni ezernyi fénylő csillaggal. Ez azért volt különös, mert a nap állása szerint késő délután lehetett. De egyáltalán napnak hívják itt a fényes tűzgömböt az égen, ami kellemes meleget árasztott megdermedt testébe?

Az idilli állapotot viszont az őrök zaja törte meg. Kathlinnek hirtelen őrült ötlete támadt. Egyszerűen felpattant a korlátra és kiugrott az erkélyről. Tehetetlenül zuhant a föld felé, hetven méter magasságból… Mit is gondolt?! Hogy itt majd megtanul repülni? Aztán hirtelen észrevett egy épületet maga alatt, körülötte sürgő-forgó embereket. Az erkély a városra nézett ő pedig baljósan közeledett a föld fölé.

Még harminc méter, húsz…tíz…Kathlin megpróbált elkapni egy kiálló párkányt, ám a sebesség miatt lecsúszott a keze, végigcsúszott a házfal mentén és a földbe csapódott. Azt hitte, most minimum a gerincét törte…de nem. Egy szénaboglyára esett, amit a fal mellé hordtak. Ekkora mákot! Ráadásul senki sincs a közelben.

Újra gondolt egyet. Feltápászkodott, megigazgatta az öltözékét és haját, végül a külváros felé vette az irányt. Mindenképpen meg kell várni, hogy besötétedjen, másképp nincs esélye. Az itteni öltözködési szokásokhoz viszonyítva a kinézete nagyon feltűnő.

...

Az őrök lenéztek a midgardi mérték szerint több mint húsz emelet mélységbe.

- Kizárt, hogy ez túlélte!

- Mit tegyünk?

- Szólnunk kell a parancsnoknak.

- De levágja a lábunk…

- Nem, hiszen a lány már nem él.

- De el kellett volna fognunk!

- A lényeg, hogy már nem csinál több bajt – zárta le a vitát az egyikük és visszavonultak a palotába.

...

Kathlin megpróbált a lehető legtermészetesebben viselkedni, és beleolvadni az asgardi nép kavargó tömegébe. Nagy volt ilyentájt a tumultus és szerencsére az asgardi emberek külsőleg nem különböztek az emberekből, talán csak a férfiak magasabbak voltak. A tömött utcákon még a fekete sem volt annyira feltűnő.

De amikor kijutott a belvárosból egyre jobban elhalkult a zsivaj és elfogytak az emberek. Kathlin a fák alatt haladt az út mellett, és bármikor csak zajt hallott, beugrott a bozótba. Végül jobbnak látta állandó búvóhelyet keresni. Kinézett magának egy szimpatikus kis kertes házat, nem messze a földúttól.

Átsietett a gyümölcsösön és alig állta meg, hogy le ne szakítson egy érett körtét. De zajt hallott bentről, így a kert felé néző ablak alatti nagy, ismeretlen fajtájú bokor alá húzódott. A piros bogyókkal tarkított, sűrű zöld ágak biztonságosan elrejtették a járókelők elől. Mikor megnyugodott, akaratlanul hallgatózni kezdett.

A házból a nyitott ablakon keresztül gyerekkacaj szűrődött ki. Kathlin a hangok alapján úgy tippelte, hogy egy ötéves forma fiúcska szaladgálhat körbe-körbe a nappaliban.

- Erik! Erik, hagyd abba a bolondozást! – hallott meg Kathlin egy szigorú, de nagyon kedves női hangot bentről. Talán a kisfiú anyukája.

- De mamiiii! Csak még hagy játszak egy kicsit… Még a nap sem ment le…!

- Semmi de, kincsem! Itt az ideje lefeküdni!

- De Folke szülei is megengedik, hogy fent legyen, amíg le nem megy a Nap. Sőt néha még azt is megvárja, amíg feljön az Éjjeli Hold***…

- De ma újhold van, kisfiam. Nem jön fel az Éjjeli Hold…

Tehát itt is van hold, ami éjjel látszik fényesnek, és ugyanúgy egy, mint a Földön – következtetett Kathlin. Érdekes analógia a két bolygó között. Bár ráadásnak észrevett még három közeli bolygót, amelyek körvonala napközben halványan tündökölt az égen. Még három hold? Nappal látszó holdak?

- Akkor egész éjjel fenn leszek! – lelkendezett a kisfiú.

Kathlin nem látta, de biztos volt benne, hogy az anyuka most a fejét csóválja.

- Erik! Egy óra és lemegy a nap. Szeretném, ha addig elaludnál, mert nyár elején rövidek az éjszakák – Kat most már azt is tudta, hogy milyen évszak van. De vajon itt is ugyanaddig tart egy évszak, mint a Földön, vagy sokkal tovább? – Hajnalban pedig mennünk kell a földre dolgozni. Apa mérges lesz, ha nem leszel ágyban, mire hazaér.

- Kérlek, mamiii! – könyörgött vékonyka hangján. – Még nem vagyok álmos! Ugrándozni akarok…!

- Majd a vetemény között ugrándozol a gyomokat húzogatva.

- De…

- Ha most ágyba bújsz, akkor elmesélek neked egy történetet – ajánlotta fel az anyukája. Úgy tűnt, ez bejött.

- De ugye lesz benne sárkány, meg gonosz szörnyek, meg bátor asgardi harcosok, akik legyőzik őket? Ugye hősökről fog szólni, mint Thor és Fandral és Sif kisasszony és…

- Csss, kincsem. Már ismered az összes ilyet. Most valami másra gondoltam.

- Mire, mami? Ugye akkor lesz benne varázslat is?

- Persze, hogy lesz. De azt tudnod kell Erik, hogy amit most elmondok, az nem mese. Egy nem is olyan régi történet, amit sokkal többen tartanak igaznak, mint kitalációnak.

- És azért izgalmas?

- Majd meglátod – nevetett az anyuka. – Egyszer volt, hol nem volt…

Ez érdekesnek ígérkezik - gondolta Kathlin és úgy döntött, ha már úgy sincs jobb dolga, végighallgatja a történetet.

- …volt egyszer egy dicső birodalom a kilenc világban, az ezer hős hazája…

- Asgard! – találgatott Erik.

- Igen. És a birodalomban örök fény honolt, a király pedig nem volt más, mint minden királyok legbölcsebbike…

- Odin! Ugye mami?

-Igen. Odin bölcs és igazságos király és mindig is az volt. Odafigyelt a másik birodalmakra is. Így történt ez, amikor seregével megmentette Midgardot a jötunöktől, azaz a jégóriásoktól. Viszont Midgard nyughatatlan egy birodalom, szóval Odinnak néhány évszázaddal később újra bele kellett avatkoznia az emberek dolgába.

- Mit csináltak az emberek, mami?

- Tudod kincsem, nem mi vagyunk az egyetlen birodalom, ahol a mágia megvetette a lábát. Varázslók és mágiahasználók minden világban vannak.

- Tényleg?

- Igen, kisszívem. Csak van ahol, megbecsülik őket, mint Vanaheim. Van, ahol nem tulajdonítanak nekik sok jelentőséget, mint Asgard, ahol a fizikai erő többet ér. Van, ahol a mágia már a hétköznapok részévé vált, mint Alfheim, és van olyan világ is, ahol üldözték a mágiát. Midgardon a varázslatot abban az időben nem tűrték meg csak mesékben és legendákban.

...Pedig a midgardi középkorban virágzott a mágia. Leginkább a bolygó északi felén éltek a mágiahasználók, akiket az emberek boszorkányoknak neveztek. A legtöbbjük nő volt. Szokatlanul hangozhat ez, hiszen nálunk a mágia szinte a férfiaké, és nőknek hivatalosan még használni is tilos. Ám úgy tűnik, Midgardon a nőknek adatott meg ez a tehetség. Az északi féltekén pedig még több energiát meríthettek az északi vég aurájából és az ottani Hold energiájából.

- Aura?

- Azt beszélik, Midgard más, mint a mi bolygónk. Nálunk máshogy oszlik el a bolygó kisugárzása. Egyenletesen. Náluk két pólus körül különféle áramlatokat hoz létre és mindig változik. Északon a legerősebb, egy Európa nevű térségben. A mi történetünk pedig annak is egy kis részén, a térség közepén , hegyek között fekvő kis országban, Erdélyben kezdődik.

Abban az időben az úgynevezett inkvizíció üldözte a boszorkányokat, mert úgy tartották, a gonosz szolgái, akik csak pusztulást és rontást hoznak rájuk…

- De ez nem volt igaz, ugye mami?

- Csak részben. Midgardon kétféle mágiahasználó volt: fehér és fekete boszorkányok. Az utóbbiak tényleg gonoszok voltak. Sötét varázslatokat használtak: szenvedést okoztak az embereknek és rosszra használták az erejüket. Viszont az ártatlan fehér mágiát használó boszorkányok kezdetben többen voltak.

Ők segítettek az embereken: meggyógyították a betegeket és megvédték az ártatlanokat a fekete mágiától. A fehérboszorkányok ugyanis minden monda ellenére sokkal erősebbek volta a sötéteknél. Ők úgy hívták ezt: a fény ereje. Úgy tartották, hogy minden fehérboszorkány egy fényes Napot zárt a lelkébe, a feketeboszorkányok pedig sötét árnyakat. Egy Nap pedig árnyak ezreit képes eloszlatni.

Ám az emberek mindenkit, aki többre volt képes az átlagnál elítéltek és a sátán szolgájának kiáltva kivégeztek. És mivel a feketeboszorkányok mindent bevetettek a védekezésben, a fehérek pedig elvből nem támadtak emberekre, az inkvizíciónak csupán azt sikerült elérnie, hogy a fehérboszorkányok száma megtizedelődött, és sokkal több fekete maradt.

Így a megmenekült fehérboszorkányok még nehezebben tudtak szembeszállni a gonosszal. A világ a sötétség felé sodródott, a boszorkányperek pedig folytatódtak. Mondhatni, az emberiség saját sírját ásta. A feketeboszorkányok hatalomra törtek, állandó szenvedésbe taszítva a földet.

- De a fehérek nem tudták volna még megmenteni a világukat? – kérdezte Erik ártatlan gyermeki hangján. – Hiszen sokkal erősebbek voltak.

- Sajnos már túl kevesen voltak, hatalmas túlerővel szemben. És egyre gyengültek. Az ő erejük a fényben és reményben rejlett, de a sok szenvedés és az inkvizíció igazságtalanságai hatására ez a fény kezdett elhalványulni. Sokan át is álltak a sötét oldalra. Midgard történelme legsötétebb korszakát élte…de akkor Odin szíve megesett az embereken.

Bár maguknak köszönhették a bajt, mégis királyunk hatalmas sereggel vonult a feketeboszorkányok ellen. Asgard legjobb harcosai három nap alatt megtisztították az emberek világát. Viszont Odinnak már nem sikerült megmentenie a fehérboszorkányokat. Aki nem a feketék elleni harcba halt bele, azt az emberek a három nap végére elégették.

- Akkor már többé nincs varázslat Midgardon, mami?

- Azért még sem veszett el minden remény. Odin rátalált egy Amanda nevű fehérboszorkányra, aki családjával Erdély hegyei között bújt el. Nem másért, minthogy kislányát védje, aki maga is boszorkány volt, de alig töltötte be a hatot.

Királyunk felajánlotta nekik, hogy Asgardban biztonságba helyezi őket, amíg a világuk megérik arra, hogy elfogadja őket, de Amanda visszautasította. Úgy vélte, jobb lesz a világnak, ha egy időre megszabadul minden mágiától. A feketeboszorkányok ugyanis fehérektől is származhatnak. Most, hogy már ő volt az utolsó boszorkány a földön, vele véget érhetett minden szenvedés.

Már rég elhatározta, hogy véget vet vérvonalának, de a lányát biztonságba akarta helyezni. Hisz őt még nem fertőzte meg a világ szennye. Így Odin magával vitte az utolsó boszorkány lányát azzal az ígérettel, hogy ha Midgard majd készen áll, a lány visszatér és megmenti a világot jövőbeli ellenségeitől. Mert ellenség mindig lesz, Midgard pedig mágia nélkül nem sokra megy az idegenekkel szemben.

- És mi történt Amandával?

- Még aznap életét vesztette, de vele együtt a fekete mágia lehetősége is örökre eltűnt a birodalmából. Midgard kezdett talpra állni, és mára a mágiára már csupán meseként, legendaként gondolnak.

- De valójában nem mese, igaz? – reménykedett Erik.

- Nem az, kincsem – mosolygott rá az anyukája.

- És Amanda lánya mikor fog vissza térni, megmenteni Midgardot? És itt van a palotában?

- Ez az a rész, ami már homályba vész. Ötszáz éve az a szóbeszéd járta, hogy Odin egy midgarit fogadott be a családjába, de senki sem látta ezt a személyt. Voltak pletykák, miszerint például a király kisebbik fiát, Loki herceget, minden nap egy idegennek tűnő, vörös hajú lánnyal látták kilovagolni, de ezt nem tudták bizonyítani. Alig egy évszázad után pedig senki sem hallott róla többet. Azt beszélik, talán meghalt, vagy elveszett…

- Nem értem…

- Nem is kell, kincsem. Amiért elmondtam a történetet, az a következő: Odin szavát adta az embereknek, hogyha eljön az idő, a lány visszatér a védelmezésükre, és Odin sosem szegi meg a szavát. Egyszer eljön Midgard ideje is, és akkor az embereknek nem kell többet félniük, mert visszatér a fény a világukba. Viszont sosem térhetne vissza, ha Odin nem veszi el tőlük azt, amire még akkor nem voltak felkészülve.

- Azt hiszem, értem…

- Erik, te még túl fiatal vagy, hogy fennmaradj a sötétben. Látod, mi a következménye annak, ha valamire még nem vagy felkészülve? Most aludnod kell, de eljön még a te időd is. Megígérem.

- Tényleg?

- Hát persze kincsem! De most aludj! Jó éjszakát!

- Jó éjt, mami!

Kathlin hallotta, ahogy a fiú lehajtja a fejét a párnára és szuszogni kezd. A történet alatt besötétedett kint és úgy döntött, ideje indulnia. De ez a mese elgondolkoztatta. Talán igaz lehet? Talán a lány már vissza is tért titokban a Földre és ő neki a leszármazottja? Más magyarázatot eddig nem nagyon talált ereje eredetére.

Fel akart állni, de beverte a fejét az ablakpárkányba, amit az anyuka persze meghallott.

- Ki van ott?

Kathlin megijedt, de úgy döntött, legjobb az őszinteség. Felegyenesedett és benézett az ablakon.

- Elnézést! Nem akartam megijeszteni!

- Mégis mit kerestél te az ablak alatt? Talán hallgatóztál?

- Ami azt illeti, meghallottam a történetet, és nagyon izgatottá tett.

A nő elmosolyodott.

- Hát akkor semmi gond. Egyébként Brenda vagyok – nyújtott kezet a háziasszony.

- Kathlin – fogott vele kezet a boszorkány.

- Örülök, hogy megismertelek, Kathlin. Mi szél hozott erre? Láthatóan messziről jöttél…

- Ha még azt is tudnád, milyen messziről... – gondolta a lány. – Szintúgy – felelte végül. - De mondja, ez a történet tényleg igaz? Mármint biztos, hogy éltek boszorkányok a Fö…Midgardon?

- Hát persze, minden Világban jelen van a mágia! – mosolyogta Brenda.

- És mit gondol, mi lett a lánnyal?

- Nem tudni. De hinnünk kell benne, hogy egyszer elhozza majd Midgard felemelkedésért!

Kathlint meglepte, hogy itt Asgardban valakit mennyire érdekel a Föld sorsa.

- Értem. Ez rendes magától...

- A Kilenc Világ mindegyike hozzá tartozok az Univerzum harmóniájához – magyrázta Erik anyukája. - Hinnünk kell tehát benne, hogy egyszer mindben béke lesz...

- Nem tudja véletlenül, hogy merre találom Lokit? - váltott témát Kathlin. – Tudja, küldönc vagyok és üzenetet hoztam neki – hazudta. A teljes igazságot mégsem mondhatta el. A nő elmosolyodott.

- A király kisebbik fia. Az a Loki megint valami rossz tréfát űzött – mesélte Brenda. - Úgy hallottam, Odin a legjobban őrzött földalatti börtönébe záratta, hogy megtanulja a leckét.

- Még ha tudná, hogy milyen tréfát… – gondolta magában Kathlin. - És azt merre találom?

- Te tényleg messziről jöhettél… - jegyezte meg Brenda. - A főtér után, ha háttal állsz a palotának, akkor jobbra látsz egy keskenyebb utcát, arra menj! Két sarok után ismét jobbra, majd egyenesen és balra! Kijutsz a város északi végéhez, ahol el kell fordulnod a kapu előtt balra és meglátsz egy keskeny lépcsőt ami levisz a föld alá. Az a börtön bejárata. De az őrök csak délután engednek be látogatókat, szóval lehet, hogy várnod kellene holnapig…

- Nem, köszönöm. Megoldom. Köszönök mindent! – rohant el a lány izgatottan. A nő meglepettem nézett utána.

Kathlin, követve az utasításokat, sikeresen eljutott a börtön lépcsőjéig. De most mi legyen? Úgy döntött, a legegyszerűbb megoldást választja. Kiüt mindenkit, aki az útjába kerül és megkeresi Lokit. Bár szinte biztos benne, hogy a herceg nem fog puszta jóindulatból segíteni neki, nem hátrált meg. És volt egy terve is: még abba a szénaboglyába rejtette a jogart, ahova esett. Ezzel nagy valószínűséggel sikerül majd megvesztegetnie Lokit, hogy árulja el neki a gyógyírt. Nagy levegőt vett és elindult lefelé, ökölbe szorított kézzel.

Loki unottan ült sötét és hideg cellájában. Bár a hideg nem zavarta (mivel félig jégóriás volt, félig nagyerejű mágus) és a sötétet is meg szokta már, ez mégsem méltó egy herceghez. A király fiához, még ha csak egy önző, önfejű király fogadott fia is az illető. Rosszkedvűen firkált pár sort naplójába, bár még azt sem látta, egymás alá kerülnek-e a sorok. Mégis ez volt az egyetlen értelmes elfoglaltsága már hónapok óta.

Miután Odin elvette erejét, már trükközni sem tudott, még a Midgardon szerzett sérüléseit sem tudta begyógyítani. Sajgó tagokkal ült a sarokban, amióta visszatértek. A fájdalom pedig fájdalmas emlékeket ébresztett benne. Valakiről, akinek mindig sikerült felvidítania, ha rossz kedve volt. Ha magányosnak és kitaszítottnak érezte magát. Az a valaki, ha valami csoda folytán itt lehetne, most is elmulasztaná a fájdalmát.

A lányt Kathleen-nek hívták...

(Flashback, Loki szemszöge)

Odin egyszer egy sötétvörös hajú, hatéves forma midgardi kislánnyal állított haza. Loki és Thor akkor még suhancnak számítottak. Volt annak már vagy ötszáz éve. Apja kijelentette, hogy a lány mostantól a testvérük lesz és velük fog élni, amíg Midgard készen nem áll, hogy elfogadja őt.

Loki kezdetben utálta a lányt. Csak eggyel több testvér, akivel versenyeznie kell az apja figyelméért. Nem elég, hogy Thor mindig elviszi a dicsőséget, most még ez a Kathleen is… Milyen idióták ezek az emberek, hogy elüldözik saját reményüket! Ám hamar rá kellett jönnie, hogy Midgard ostobasága a legjobb, ami történhetett vele.

Kathleen ugyanis nem volt átlagos lány… Sőt, minden másiktól különbözött, akit Asgardban megismert. De nem a képességét illetően, az akkor még nem mutatkozott meg… Hanem azért, mert Kathleen törődött vele. Vele, Lokival, aki ezidáig senkit sem érdekelt, kivéve amikor valakinek el kellett vinnie a balhét.

Odin még aznap megkérte fiait, hogy nyugtassák meg a szipogó kislányt és bátyja persze Lokira hagyta a bébiszitterkedést. Loki legszívesebben otthagyta volna egyedül a lánykát, de akkor Odin megbüntette volna, szóval elvitte körülnézni a vidéken. Ám az csak nem akarta abbahagyni a sírást.

- Mi a FENE bajod van még?! – ordított a kislányra három óra elteltével. – Már ettél, ittál, átöltöztél a legszebb hercegnői ruhába…! Megmutattam neked a várost is, és még lovagoltál is! Nem lehetsz ennyire telhetetlen! – korholta. A kislány megszeppenve tartotta vissza a levegőt, aztán bőgni kezdett. Loki dühösen egy fába öklözött, mivel épp a gyümölcsöskertben ültek. – MI VAN MÁR?!

- Csak…csak az hogy már nem látom többé a szüleimet… - panaszolta Kathleen. Loki inkább nem szólt semmit. – Én…olyan magányos vagyok – szipogta.

- Tudom, mit érzel – felelte hirtelen Loki, némivel nyugodtabb hangon, amin ő is meglepődött.

- De neked itt... vannak... a szüleid.

- Lehet, de anyám elfoglalt, apám meg… Néha úgy érzem, olyan, mintha nekem sem lennének szüleim... – jelentette ki a Herceg.

- És apukád..., mi van vele? – törölgette a szemeit a kis vörös.

- …Őt én nem érdeklem. - Loki fújt egyet. - Bármit teszek, csak Thorral törődik… Én meg nem vagyok más, csak egy semmirekellő…

- Ez nem igaz! – ellenkezett Kathleen. Loki észrevette, hogy a lány hirtelen abbahagyta a sírást, és már szomorú sem volt annyira. Talán csak annyi kellett, hogy végre törődhessen valaki mással? Ezek a midgardiak... – Láttam, ahogy rád néztek: a szüleid szeretnek téged! Még ha nem is látják, amit én…

- Miért, mit látsz te?! – háborodott fel a Herceg, ám a kislány ezúttal nem ijedt meg tőle. Nagy, bordó szemeivel az övébe nézett, hangja még angyalibb volt, mint korábban.

- Azt, hogy nem vagy semmirekellő. Sőt, kedves vagy.

Loki nagy szemeket meresztett.

- Mi van?!

- Az egész délutánodat egy nyafogó kislányra pazaroltad. Ezt nem tenné meg mindenki… - Kathleen most legbelül évekkel érettebbnek tűnt.

- Nem volt más választásom – jelentette ki a Herceg hidegen. Mert esze ágában sem volt beismernie, hogy talán legbelül egy kicsit megsajnálta a lányt, mikor az ellenségekénk kellett volna bánnia vele.

- Mindig van más választásunk – jelentette ki a lány és újra Loki szemébe nézett.

A Varázsló kellemetlenül érezve magát elfordította a fejét.

- Nem kérsz egy almát? – váltott gyorsan témát.

- De igen! – kiáltotta immár vidáman a kislány.

Loki leszakított neki egy érett pirosat a fejük fölül.

- Tessék, midgardi…

- Tudod, otthon Kathleen-nek szólítanak – jegyezte meg a kislány, megörülve az almának.

- De most már ez az otthonod – oktatta ki Loki.

- Akkor, te is szólíthatsz úgy!

Kathleen volt az első, akinek sikerült szavakkal megfognia a herceget. Loki soha többé nem szólította "midgardinak". A fordulópont mégis két hónap múlva jött el.

Asgard hadserege Thor vezetésével Nornheim (Asgard egy éjszaki területe, amit éjelfek foglaltak el) ellen vonult és három nap múlva tértek csak vissza. Thor és a harcosok nagy robajjal törték be a palota ajtaját, mire Frigga felugrott Odin mellől.

- Győztünk, atyám! – jelentette ki Thor.

Erre a személyzet hangos éljenzésbe tört ki, lakomát szerveztek és egész álló nap a villámistent és csapatát istenítették. Lokival senki sem foglalkozott. Frigga ugyan a nyakába ugrott, de aztán ő is Thort kezdte el faggatni a részletekről. Odin pedig szokása szerint csak bólintott egyet felé, nyugtázva, hogy még él.

Loki csalódottan sétált ki a gyümölcsöskertbe, ami nemrég a kedvenc helyévé vált. Itt tanította ugyanis Kathleen-t mágiára, az egyetlent, aki megbecsülte tehetségét. A vöröske természetesen egy almafa alatt ült és egy érett gyümölcsöt próbált a levegőben tartani.

- Loki! Loki! – kiabálta, amikor észrevette a harc viselt herceget és odarohant hozzá. A lebegő gyümölcs ekkor a földre pottyant. Loki ösztönösen a karjába kapta a gyereket. – Hát visszatértél!

- Még jó, hogy visszatértem! – nevette a Herceg.

- És mond csak, most hogyan mentetted meg a többieket? – kérdezte a lány, mire Loki majdnem leejtette megdöbbenésében.

- Mi?! Hogy én?

- Hiszen mindig te mented meg őket a varázserőddel, nem igaz?

- Ezt meg honnan veszed? – vonta fel a szemöldökét a Mágus.

- Thor nemrég mesélt nekem a harcaitokról. Tudod, a bátyád elég nehéz felfogású lehet, ha sosem tűnt fel neki, hogy a csatát mindig a te „ostoba" trükkjeid fordították ti oldalatokra – magyarázta Kathleen.

- Így gondolod talán, kicsi lány? – ült le vele az almafa alá Loki, csodálkozva, hogy valaki végre látja az igazságot.

- Igen!

- És most ki mondta, hogy nekem köszönhető a győzelem?

- Heimdall mondta.

- Elhagytad a palota területét?! – szidta le a Herceg azonnal.

- Na, nem volt az olyan nagy dolog – győzködte a kicsi. - Csak kíváncsi voltam, mikor jöttök vissza…és Heimdall mondta, hogy a te trükköd megzavarta az ellenséget…

- És azt nem mondta, hogy miféle trükk volt?

- Nem, mert Frigga megtalált és visszahozott…

- Még szerencse! – kócolta össze a kislány haját a Herceg játékosan. – Kifüstöltem őket – tette még hozzá.

- Nekem is megtanítod? – lelkesedett a kislány.

- Csak ha legközelebb nem szöksz el! – határozta el Loki.

- Nem szököm – nevette Kathleen és gondolt egyet, majd megölelte a Herceget. Ezt eddig nem merte megtenni, de Loki most annyira magányosnak tűnt, hogy a kislány megsajnálta.

A tengerzöld szemű Varázsló meglepetten bámult előre.

- …Kathleen…mit csinálsz?

- Tudod, most már sosem leszel magányos… Én itt leszek neked! – ígérte Kathleen.

Loki megenyhülve ölelte vissza a lányt.

- Tudom.

...

* Heimdall: a skandináv mitológia szerint különleges képességű harcos, aki nagyon messzire ellát és mindent meghall. Még távoli világok történéseit is megfigyelheti. Odinnak hűséget esküdött, így most a Bifröst, azaz az ázok szivárványhídjának kapuőre.

** Midgard = Föld, az ázok és a Kilenc Világ lakói számára. Midgardiak = földlakók, emberek, halandók.

A Kilenc Világ/Birodalom: (~ átlagéletkor, az én sztorim szerint)

Midgard, a Föld, az emberek hazája. Övenként változik, hogy 1(örök tél, vagy nyár), 2(nedves-száraz) vagy 4 évszak van. (~100 év)

Asgard, az Örök Birodalom, az ázok(istenek pl Thor, Odin, Heimdall) hazája, 4 évszak. Miután Odin került a trónra(kb 4000 éve; az ázok és legtöbb szomszédjuk kb ~5000 évig élnek), úgy döntött, Asgardot a Kilenc Világ élére állítja, s ő lesz a Kilenc Birodalom védelmezője. Ez persze egyet jelentett azzal, hogy akár segített vele, akár nem, mindig beleszólt a másik Birodalmak ügyeibe. A Jötunök ezt nem szerették, mert így nehezebb volt másik világokat kihasználniuk, de pl az embereknek nagy segítséget jelentett (bár ők már egy ideje nem is hittek/tudtak a másik nyolc világ létezéséről). A többi Birodalom egyszer jóban van Asgarddal, egyszer épp hadban áll, de a vánok általában szövetségesek.

Vanaheim, a vánok(istenek) hazája, Asgard szövetségese, 4 évszak, de leginkább tél és nyár. Hogun is innen származik. (~5000 év)

Nielfheim/Niflheim, a köddémonok, nielf nép hazája. Általában szeles, ködös időjárás, nedves és szárazabb évszak. (~1000 év)

Jötunheim, a jégóriások és örök tél hazája. Loki biólógiai apja, Laufey volt a királya, míg Loki meg nem ölte (bosszúból, mert Laufey annak idején csecsemő korában magára hagyta, és ha Odin nem menti meg, Loki meghalt volna egyedül). (~2000 év, de Loki félig ván vagy áz, ezért ő rájuk hasonlít inkább életkorban)

Muspellheim, a tűzdémonok, főnixek, vörös sárkányok, sivatagok, vulkánok és örök nyár hazája. (~2000 év)

Alfheim, az elfek hazáza, 4 évszak, de főleg tavasz és virágzó nyár, mesebeli táj és teremtmények. (~1500 év)

Svartalfheim, az éjelfek és éjszaka hazája. Az évszakok Alfheim-éhoz hasonlóak, de relatívan sokkal hosszabbak az éjszakák, sokat van sötét, ezért az éjelfek, egyéb élőlények itt leginkább éjszaka élnek. Nappal félhomály van, minden lakatlannak tűnik. Különleges éjszaka aktív növények, állatok jellemzőek. (~1700 év)

Hellheim, szó szerint poklot jelent. De itt ez is csak egy a Kilenc Birodalom közül, bár eléggé kopár, kősivatagos, lidércek és árnylények lakta hely. Mindig félhomály van, és alig él meg valami.

*** Asgardban több hold is van. Az én törimben egy van csak, amelyik éjjel látszik. A másik három halványan, de napközben, főként hajnalban és alkonyatkor látható az égbolt 3 különböző pontján – halványan rózsaszín, homoksárga és zöldeskék színűek. Ezek nem világítanak, csak az éjjeli hold szokott , ami fehér-halványibolya színnel ragyog, miután feljött.

Ahogy a csillagok sem tűnnek el teljesen és nappal is láthatóak egy vastag csíkban a horizont vonalában, úgy a három nappali holddal Asgardban napközben is jól látszik a világűr. Éjjel pedig szuperintenzívvé válik a birodalmat körbeölelő kozmosz, ahogy a milliónyi csillag ezerrel ragyog (több látszik innen, mint a Földről), jobban láthatóvá válnak a lila, zöld, kék, bordó és vörös csillagködök a háttérben, amik a szomszédos világokat jelzik, és persze sokszor jelenik meg hullócsillag, üstökös a közelben.