13. fejezet
Váratlan látogató
Hirtelen halk, siető léptek zaja csapta meg Loki fülét és zökkentette ki gondolataiból. Aztán néhány hangos puffanás, majd egy elfojtott ordítás és további puffanások. Végül a lépcsőn fentről egyre közeledő léptek zaja, utána egy árnyék a falon... Bárki is az, sikeresen kiütötte az őröket és most felé tart - következtette Loki. Hirtelenjében nem tudta féljen-e, vagy örüljön.
De mielőtt eldöntötte volna, az árnyék eljutott a celláig és közel hajolt a rácsokhoz. Loki jobbnak látta egy ideig még az árnyékban rejtőzni. Az idegen testét hosszú, fekete köpeny borította és kapucni, ám így is kivehető volt csinos, nőies alakja.
A lány arcát félig árnyék fedte. Loki azt hitte, egy újabb szánalmas rajongója a szolgálók közül, de nem mozdult.
- Loki? - szólította meg végül bizonytalanul a lány. A hangja mintha ismerős lett volna, de nem tudta honnan. - Loki, odabent vagy?
- Ki kérdezi? - jött a hideg válasz.
- Kathlin vagyok.
Loki azonnal elvetette az ötletet, hogy ez talán ugyanaz a lány, aki valaha szerette őt. Nem, a nevük talán hasonló, de Kathleen már nem él! Hiszen látta Midgardon megöregedni, látta, ahogy családja örök nyugalomra helyezi. Nem térhetett vissza a halálból!
- Nem ismerlek.
- Nálam van a jogarod!
Persze, hogy nem ő…ez csak egy ostoba fruska…! Loki azonnal felpattant és a rácsoknak vetette magát. Kathlinnek éppen csak sikerült elugrania karmai elől.
- HOL VAN? - ordította idegesen. Talán mégis van esély rá, hogy ne egy poros cellában veszítse el minden méltóságát.
- Előbb kérdeznék... - válaszolta idegesítően nyugodtan a lány.
- Előbb megöllek! – feleselt vissza Loki ösztönösen. Bosszantotta viszont, hogy ez a lány mennyire emlékezteti a vörös hajú kislányra. Pedig Kathleen-t nem is látta felnőni, csupán öreg korában látogatta meg újra. …Mégis, ez a lány olyannyira nem fél tőle, mint ahogy annak idején kis tanítványa sem tette.
- Akkor sosem látod viszont! – zsarolta pofátlanul az idegen.
- Te pedig a napvilágot! – sziszegte Loki félelmetesen. – Hozd ide, és akkor talán meghagyom a szánalmas kis életed…! – Ám hirtelen feltűnt előtte Kathleen képe, aki valószínűleg csalódott volna benne kegyetlensége miatt…, de Kathleen már halott. És mikor azt hitte, az egyetlen, aki megértette nincs többé, akkor őbenne is meghalt valami. Valami, aminek a létezését csak akkor fedezte fel, amikor találkozott a lánnyal. De most már nincs, aki meglássa benne jót, tehát már nem is kell azon törni magát, hogy jó legyen.
Az, hogy kiderült, tulajdonképpen nem is Asgardból származik..., hogy Odin nem az igazi apja, csak egy újabb csepp volt a már amúgy is túlcsordult pohárban. A világ úgy is elnéz felette…, akkor ő is tesz a világra – határozta el. Még három hónapja, New York előtt, adott egy utolsó esélyt magának, hogy valami értelmet lásson a megmentésére, de nem találta meg. Kathleen emléke kezdett elhalványulni, ő pedig lassan elhinni, hogy csak álom volt az egész… Mégis ki szeretné őt?!
Elege volt mindenkiből! De azért írt a lányról, hogy legalább az álom ne vesszen el örökre.
- Hidd el, teszek arra, hogy mi lesz azzal a nyamvadt jogarral…! – tudatta vele Kathlin. Lokit meglepte ez az indulat. – Ha válaszolsz a kérdésemre, akkor elhozom neked, és azt teszel, amit akarsz…
- Hmmm, vonzó ajánlat, de... van egy kis gond. ÉN NEM TESZEK SZÍVESSÉGET MÁSOKNAK!
- Akkor én se neked! – vágta rá a lány és úgy csinált, mint aki távozni készülne – Nem nekem fontos... – füllentette.
Loki dühös volt, amiért a lánynak sikerült megfognia. Ez már régen nem esett meg vele.
- Ne játszadozz velem!
- Viszlát, Loki…
- Várj! – váltott hangnemet a Herceg. – Mi lenne az a kérdés?
Kathlin közelebb ment a rácsokhoz és a férfi tengerszínű szemébe nézett.
- Mi az ellenszer a chituri mérgére, és hol lehet beszerezni?
A lány nem köntörfalazott. Loki ekkor meglátta az arcát. A meglepetéstől egy lépést hátrahőkölt. Ez az a lány, aki kiirtotta a serege egyharmadát Midgardon és akit futni hagyott! Milyen ironikus, hogy most pont ez a lány hozta el a szabadulása kulcsát.
- Nagy utat tettél meg, hogy eljuss ide, midgardi! – felelte gúnyosan. – És mondd csak, megérte? Biztos nem volt könnyű ellopni a jogart a SHIELD-től...
- Könnyebb volt, mint gondolnád…és hogy megérte-e…az majd kiderül. Szóval?
- Kinek kell az ellenszer? – kérdezte megszokott hangnemében a fekete hajú.
- Szóval akkor tényleg létezik! – örvendezett a lány és Loki még idegesebb lett, mert a lánynak megint sikerült csőbe húznia. Ez az ő asztala!
- Nem mondtam, hogy létezik…
- Ne hazudj! Látom a szemedben… - Már megint Kathleen jutott Loki eszébe. Egész élete során ő volt az egyetlen, akinek képtelen volt hazudni. A lány mindig leolvasta az igazságot az arcáról…és még az érzelmeit sem tudta előle elrejteni. – Kérlek, bármit megteszek… - könyörgott Kathlin.
- Nocsak… - mutatott valamivel több érdeklődést a Mágus. - Mégis ki az , aki miatt még ilyen elhamarkodott döntéseket is képes vagy meghozni?
- Az nem a te dolgod! Csak áruld el, hogy menthetek meg valakit, akit megharapott egy chitauri, és ha végeztem, tiéd a jogar. És bármit kérhetsz tőlem, bármikor… - Kathlinnek felfordult a gyomra saját könnyűvérűségétől, de mindent be kellett vetnie. Natasha élete bármit megért.
Loki elvigyorodott.
- Hmmm, ez egyre jobban tetszik…
- Akkor segítesz? – kérdezte Kathlin reménykedve.
- Az már biztos, hogy nem neked kell az ellenszer – jegyezte meg a jégóriás. – Hát halld az ajánlatom, midgardi! – Kathlin kihúzta magát. – Most elhozod nekem ide a jogart, másként nem tehetek semmit a szánalmas kis ügyedben. Aztán elmondom, hogy menekülhet meg az, aki miatt mindent feláldoznál…, és utána megteszel nekem bármit, amit kérek! Megfelel?! – Az utolsó szavak szinte már a lány szemébe köpte. Kathlin legbelül megrendült ennyi kegyetlenség hallatára. De nem gondolkozott.
- Igen.
Loki felvonta a szemöldökét. Ez a bolond még csak végig sem gondolta, hogy egyáltalán mi mindent kérhetne tőle… Idióta emberek. Kész csoda, hogy az őrök még nem fogták el!
- Akkor indíts!
- Várj…! Mi a biztosíték, hogy segítesz nekem?
- Nincs biztosíték! Indulj!
- Na de…
- Ha tovább váratsz, biztos lehetsz benne, hogy a kis barátod meghal! Igyekezz!
Kathlin kedvetlenül elindult felfelé a lépcsőn, de fentről zajokat hallott. Őrök - már megint! Megremegett. Nem lehet, hogy pont most kapják el…
- Mi van, csak nem beijedtél? – gúnyolódott Loki.
- Ha elfognak, sosem lesz tiéd a jogar! – jelentette ki a lány.
- Akkor intézd el őket, mint korábban – vetett oda Loki hűvösen.
- Jobb lenne, ha nem tudnák, hogy itt jártam…
Loki gondolt egyet.
- Akkor gyere ide!
- Mi?! Még mit nem! Hogy megölj...
- Ostoba! Tudod, hogy szükségem van rád!
- Hmmm – elmélkedett a lány, ám a Hercegnek sikerült elkapnia a karját és a rácsoknak rántotta.
- Áúú!
- A cellákon varázslat ül – suttogta gyorsan és rejtelmesen a fülébe Loki úgy, hogy a lány hátán végigfutott a hideg. – Én nem tudok kijutni…, de téged át tudlak juttatni a vason.
- Soha! – ellenkezett Kathlin.
- Az árnyékban elrejtőzhetsz. Ezt akartad, nem?!
- De inkább láthatatlanná tehetnél…
- A mágiának is vannak határai, kicsi lány – Lokinak feltűnt, hogy akaratlanul is úgy szólította, mint ahogy régen Kathleen-t, ha kioktatta valamiből. Viszont Kathlinnek is ismerős volt ez a hangnem…és ez a kijelentés is. De miért? – gondolta tanácstalanul. – És most különben sem vagyok erőm teljében.
- Valóban…? - gúnyolódott volna a Boszorkány, de a fémes léptek baljósan közeledtek, így Loki megragadta a vállainál és berántotta magához. Mintha a vasrácsok levegővé váltak volna egy pillanatra.
- Valóban! – lökte a Mágus a lányt nagy hévvel a falnak a cella legsötétebb végében és egyik kezét a szájára tapasztva a hideg kőhöz nyomta.
- Mmmmm – nyögte Kathlin fájdalmasan mocorogva. Most már elkezdett félni. Egy légtérben a harcossal, aki majdnem elpusztította a világát... Hogy lehetett ennyire ostoba?! Már biztos, hogy ezt nem ússza meg szárazon.
- Most pedig csönd legyen, mert mindkettőnket lebuktatsz! – parancsolta Loki suttogva és megszorította a lány vállait. – Levegőt se vegyél!
Kathlin megjegyezte volna, hogy az emberek életéhez szükséges az oxigén, de inkább abba hagyta a vergődést…, bár az enyhe reszketést nem tudta megállni.
Az őrök leértek a lépcsőn és benéztek a herceg cellájába. Loki még erősebben szorította a lányt. Kathlin egyre kellemetlenül érezte magát erős karjai között. Ráadásul Loki legalább egy fejjel magasabb is volt nála, így a kilátást is elállta. Pedig otthon ő is magasnak számított. Már-már érezte a férfi nedves leheletét a bőrén. Rosszul volt és remegni kezdett. Azt kívánta, bár megnyílna alatta a föld, de akkor valami feltűnt neki.
Idő közben enyhült a szorítás és egyre kevésbé érezte kellemetlennek a férfi közelségét. Talán csak meg kellett szoknia. Vagy még azt sem... Fél perc múlva az őrök körülnézve visszafordultak ő pedig akkorra már egész kellemesem érezte magát. Mintha ismerős lenne ez a szorítás, ez az aura…- gondolta a lány - olyan biztonságot ad…de ez hülyeség! Ez a férfi maga a gonoszság! Mégsem tudott tökéletesen megszabadulni az érzéstől, hogy nem ez az első alkalom, amikor Loki megölelte…
Mert a szorítás időközben átment ölelésbe. Lokit ugyanis ugyanaz az ismerős érzés fogta el, ami a lányt. De ő legalább tudta, kire emlékezteti. Kezdetben idegesen fogta be a lány száját, nehogy sikoltson, de mostanra olyan volt, mintha újra Kathleen-t ölelné. Mintha az ő jelenlétét érezni… Az az aura utánozhatatlan…
De az lehetetlen! A Varázsló sebesen ellökte a lányt magától, és mindketten kizökkentek az álmodozásból. Ostoba! – szidta Loki magát. Elgyengültél egy szánalmas emlék hatására egy szánalmas kis midgardi miatt!
Kahtlin ellenben nem volt dühös. Végre meglelte, amit keresett: mert úgy tűnt, Lokiból még sem hiányzik teljesen az emberség. Most, hogy már megmutatta, többet nem rejti el előle! Azt remélte, meggyőzheti, hogy önszántából segítsen neki…, vagy legalább is ne verje át.
Ám ekkor váratlan dolog történt. Kathlin azt hitte, csak képzelődik. Lokinak, mintha fájdalmai lettek volna, aztán görcsbe rándult a teste és lerogyott a földre. Néhány másodpercenként rázta meg a fájdalom és közben mindvégig a vállát szorította. Kathlin ijedten figyelte.
- Most meg mit bámulsz?! – morogta a Herceg. - Indíts a jogarért!
- De mi…mi történt veled? – kérdezte Kat bizonytalanul.
- Mondtam már, hogy nem vagyok a legjobb formámban – nyögte dühösen Loki. – Most pedig tűnés és a jogar nélkül vissza se gyere! – Más sem hiányzott, hogy pont egy ilyen csitri előtt gyengüljön el - bosszankodott magában. Az a varázslat az előbb a maradék erejét is kivette belőle. – Ha nem sietsz, már az se biztos, hogy ki tudlak juttatni.
De a lány nem rémült meg, amit válaszreakcióként a herceg várt volna. Épp ellenkezőleg. Most Lokin volt a sor, hogy ne jusson levegőhöz. Kathlin ugyanis aggódva odasétált hozzá és letérdelt mellé. Majd megpróbálta elvenni a Herceg kezét a válláról.
- Mutasd! – mondta. Loki nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Előbb még kijelenti, hogy legszívesebben megölné, és a lány fél is rendesen, amikor berántja magához…, most meg aggódik érte? Hülye midgardiak! – Had nézzem!
- Hagyj békén! Inkább húzz már el azért az átkozott jogarért! – ordította Loki
Látva arcán a kínt, Kathlin egyre jobban megsajnálta. Nem értette miért, de nem tudta csak úgy fájdalmak közt hagyni. Mindig is azt vallotta, gonoszság nem segíteni, ha lehetőséged van rá…, még ha a segítségedre egy hatalommániás asgardinak is van szükségre. Kathlin egyszerűen nem tudott szemet hunyni a szenvedés előtt. És nemrég új képességét fedezte fel…
- Elhozom. De előbb, hagy segítsek!
Loki meglepetten pillantott fel rá.
- Ugyan mit tudna nekem segíteni egy gyenge kis midgardi…?!
- Láthattad, hogy nem vagyok olyan gyenge.
- Hozzám képest aligha…
- De nem most! – zárta le a vitát a lány és elkezdte levetkőztetni Lokit. A Herceg pedig bár saját magát sem értette, szó nélkül tűrte, hogy az idegen lány megszabadítsa ruháitól.
Először a nehéz páncél került le róla, mire Loki felszisszent. A lány óvatosan fojtatta tovább a műveletet: Levette Loki bőrkabátját és az alatta lévő szintén bőr felsőrészt. A herceg már csupán egy szál pamutingben ült a földön. Kathlin alá terítette a kabátot, hogy üljön arra, majd az inghez nyúlt.
- Meddig vetkőztetsz még?! – idegeskedett Loki. – Tudod egyáltalán, hogy Asgard hercegével van dolgod?!
- Teszek rá! – jelentette ki a Boszorkány, mire Loki úgy döntött, nem firtatja tovább. Végül is épp most szabadítja meg a ruháitól egy csinos, fiatal lány, ami nem gyakran fordul elő vele. Inkább élveznie kéne… Kathlin levette az inget is. Bár sosem vallotta volna be, valamennyire ő is élvezte a vetkőztetést… de a kedve hamar megváltozott, amikor Loki meztelen felsőtestére vetett egy pillantást.
A férfi hamvas bőrét sérülések tarkították és vörösre színezte a még csordogáló vér. Hogy tudta Loki mindezt elrejteni előle annyi ideig?! Hiszen hatalmas fájdalmai lehettek. Kathlin nagyot sóhajtott, amit Loki fájdalmas sóhaja követett, majd aggódva a férfi mellkasára helyezte a kezeit. Loki újból felszisszent.
- Sajnálom! – suttogta Kathlin és elkezdte végigtapogatni a Loki testét zúzódásokat keresve. Utána erősebben nyomta a bőrét, hogy a töréseket is megérezze. A férfi először szó nélkül tűrte a fájdalmat, de amikor a lány a vállához ért már nem bírta.
- Meddig kínzol még?! – háborgott.
- Meg kell vizsgálnom a sérüléseidet…
- Mi vagy te, orvos?! Biztos nem, mert ez semmit nem használ! – dühöngött Loki.
- Nem, de sokkal hatásosabban segíthetek, ha tudom, mire koncentráljak! – válaszolta Kathlin magabiztosan.
Ennek sikerült kicsit megnyugtatnia Lokit, aki még mindig nem hitte el, ami vele történik. Ha ez a lány meggyógyítja, akkor megeszi a kalapját! Most már izgatottan várta a folytatást.
- Sajnálom, hogy fájdalmat okozok…mindjárt vége – mondta Kathlin és megszorította Loki vállát. A Herceg válaszul a szemébe nézett…, de bár ne tette volna. Azok a szemek…letagadhatatlanul Kathleen szemei. Nem lehet!
Kathlin ekkor hirtelen megrántotta a Herceg vállát, hogy helyretegye a ficamot, mire Loki fájdalmasan felordított, de mikor leesett neki, hogy mit csinál, befogta a száját. Nem gyerek már ő, hogy így nyafogjon!
- Sajnálom, de vissza kellett tennem a helyére…
- Csak folytasd! – parancsolta Loki. Kathlin bólintott.
- Most már jobb lesz – nyugtatta és a vállára helyezve a kezét erősen koncentrálni kezdett. Abban a pillanatban Loki úgy érezte, felforrósodik a bőre a lány kezei alatt. Először még csak a vállát, majd az egész testét elöntötte a forróság, ami a végére már-már elviselhetetlen volt.
Aztán a lány tovább haladt lefelé, minden (leginkább Hulktól származó) zúzódást érintve, amíg Loki csontjai be nem forrtak és a kékfoltok is eltűntek. Az előző még további fájdalommal is járt, de a Herceg már nem nyafogott. Ismerte a technikát.
Hiszen ő is hasonlóképpen jár el, ha nagy ritkán meg akar gyógyítani valakit…és Asgardban még mások is, akik értenek a gyógyításhoz. De hogyan képes erre ez a midgardi? Ezt még Kathleen-nek sem tanította meg… A lány eközben végzett a sérülésekkel és már csak a sebek maradtak. A sebek, amik hónapok óta csípték Loki bőrét hirtelen gyógyulásnak indultak.
Még egy utolsó égető érzés, ahogy Kathlin végigsimít a bőrén…és semmi. Loki már nem érzett semmit. Talán álmodik? Elmúlt végre a szenvedés? Már olyan régen kínozták a sérülései, hogy nem volt benne biztos, tud-e egyáltalán élni nélkülük. Miért épp most jön el a megváltás?
Kathlin megkönnyebbülten sóhajtott, Loki fájdalommentes arckifejezése láttán. Alig két hónapja jött rá, hogy képes meggyógyítani az embereket, persze csak bizonyos határokon belül. Boldog volt, amiért oly kevés gyakorlás ellenére, most mégis sikerült segítenie a férfin.
- Hogy érzed magad? – kérdezte Lokit érdeklődve.
- Megvagyok – jelentette ki hűvösen Loki, de valójában nagyon hálás volt és bizonytalan. – Miért tetted? Nem voltam valami kedves veled. Talán azt várod, hogy most majd önszántamból segítek neked?!
- Nem. Csupán nem tudok elnézni mások szenvedése felett, de nem is várom, hogy ezt megértsd! – puffogott a Boszorkány. - Megyek a nyamvadt botodért…
- Jogar! – javította ki Loki, de Kathlin abban a pillanatban eszméletlenül esett össze.
A varázslatoknak ugyanis Kathlinnél is megvolt az ára. Ha túl sok energiát használt fel, utána napokig kimerült volt és akár el is ájulhatott.A gyógyítást pedig még nem gyakorolta energiatakarékosra, és itt a föld alatt nem is nagyon talált külső energiaforrást. Tehetetlenül zuhant a padló felé és ha Loki nem kapja el, biztos betöri a fejét a kemény kövön.
A Mágus nem tudta mit kezdjen félmeztelenül, karjaiban a magatehetetlen lánnyal. Rég nem került már ilyen kellemetlen helyzetbe. Úgy döntött, először is felöltözik valamennyire, aztán meg megvárja, amíg a lány felébred magától. Gyengéden bőrkabátjára fektette Kathlint és felvette a felsőjét. Vérrel áztatott ingét inkább elhajított messzire.
Hamarosan leült az alvó lány mellé és csinos arcát bámulva kisimított egy sötétvörös tincset a szeméből. Ezek az emberek… Harciasak, amikor ébren vannak, de olyan ártatlannak és gyengének tűnnek, amikor alszanak… Kathleen régen sokszor elaludt az ölemben… - jutott eszébe.
S.H.I.E.L.D., Központ.
Nick Fury idegesen járta körbe a hidat (a helibázis központi termének egy részét) újra és újra. Nemrég kapta a hírt, hogy Coulson és az emberei csúfosan elbuktak. Nem csak hogy a lányt nem sikerült elfogniuk, hanem annak a fruskának még a jogart is sikerült ellopnia! Ez nem történhet meg! Vagy a történelem tényleg megismétli önmagát?
Előbb a Tesseract-ra teszi rá a kezét egy idegen félisten… Most meg a jogart viszi el egy mindezidáig ismeretlen képességű lány! Mit csinálunk rosszul?!
Ekkor Coulson és Barton rontott be a hídra, remegő gyomorral. Fury dühös pillantást küldött feléjük.
- Igazgató úr…? - lihegte Coulson bátortalanul.
- Főnök – szólította meg az Íjász is.
- MAGUK…! – dühöngött Fury. – Hogy mernek ezek után a szemem elé kerülni?!
- Mélységesen sajnálom uram – kezdte a magyarázkodást Coulson, – de erre nem voltunk felkészülve! Az a lány… Minden egységet mozgósítottam, de az összessel elbánt!
- És a fegyverek?! Azt hiszem, egyértelműen kijelentettem, hogy ha szükséges, használják! Még egy félistennel is elbántak volna…
- Igen uram…, csakhogy nem tudtuk használni őket… - jegyezte meg az Ügynök megszeppenve.
- Mi az, hogy nem tudták?! – hüledezett az Igazgató. - Talán nem kaptak elég kiképzést?!
- Nem, uram. A lány egy mozdulattal hatástalanította őket.
Fury feje rákvörös lett, amit arca elé helyezett kezével próbált leplezni, Clint pedig csak mosolygott magában a helyzeten.
- Barton! Maga meg min mulat olyan jól? Nem fogja fel a helyzet komolyságát?!
- Dehogynem – nevetett pofátlanul az Íjász. – Egy fiatal lány elbánt a SHIELD legjobban képzett katonáival és még a fegyvereik is hatástalanok voltak ellene. Hmmm…, ez tényleg nagy szégyen!
- Idióta! – ordította le az Igazgató. – Hát nem érti?! A Föld újra veszélyben van…!
- Dehogy van! – jelentette ki lazán Barton.
- Tessék?! – hitetlenkedett Fury.
- Nincs? – kérdezett rá Coulson is.
- Ha a lányon múlik, biztosan nincs! Kathlintől ugyan nem kell félteni a Földet! Jobban szereti az otthonát, mint bármelyikünk – bizonygatta Clint.
- Majd elhiszem, ha bebizonyítja! – jelentette ki Fury. – Addig is vészhelyzetet kell elrendelnünk…
- Uram, őszintén sajnálom – mondta Coulson.
- SAJNÁLJA?! – üvöltötte Fury. - Hagyták lelépni a lányt, ráadásul a jogarral a kezében, ami nemrég majdnem a pusztulásunkat okozta! Erre nincs bocsánat!
Barton megvonta a vállát.
- Barton! Magának amúgy is börtönben lenne a helye! Tűnjön a szemem elől! Mindketten!
- Uram… - szólt volna Coulson.
- Tűnés! – ordította az Igazgató újra, mire a két férfi fülét-farkát behúzva elsompolygott. Örültek, hogy legalább a fejük még a helyén van. …De meddig marad ez még így?
...