17. fejezet
Csak egy reggeli a családdal
Loki hosszú lépcsőzés, folyosók és hatalmas termek átszelése után egy kisebb, mégis tágas és világos szobába vezette a lányt. Útközben egyikük sem szólt egy szót se. A szoba eltörpült az óriási termek és folyosók mellett, de pont ettől volt különleges. Barátságos és családias hangulatot kölcsönzött neki falak világos barack színe, a lágy formára faragott tölgyfabútorok. A díszítést szolgáló cserepes virágok és virágokról készült festmények, továbbá a földig érő ablakok, amelyeken keresztül a reggeli napfény megvilágította az egész helyiséget.
Mintha az ember a királyi palota helyett egy barátságos kis, azaz nagyobbacska családi házban találta volna magát. A nyitott teraszajtón kellemes nyári szellő áramlott be és magával hozta a kívül lévő virágos és gyümölcsös kert kellemesen frissítő illatát. A színes kert szintén hozzájárult a látvány tökéletességéhez.
Az egyetlen hiányosság az volt, hogy rajtuk kívül még senki nem tartózkodott a szobában. Loki végül megszólalt.
- A nyári ebédlő. Anyám ragaszkodik hozzá, hogy ha jó az idő, a nagyterem helyett családias hangulatban töltsük a reggelt - magyarázta. Kathlin érdeklődve hallgatta. - Ha kibámészkodtad magad, akkor akár le is ülhetünk - vezette a lányt a roskadásig megterített nagydarab, ovális asztal felé. - A szüleim nemsokára megérkeznek.
Leültek az asztalhoz, de Kathlin elutasította az ötletet, hogy egymással szemben helyezkedjenek el. Ha már eljátszák, hogy szerelmesek, akkor csinálják rendesen - vélte és a bosszankodó Loki mellett foglalt helyet. Majd nekidőlt a férfinak és megfogta a kezét.
- Loki, csodálatos ez az eldugott kis szobácska a virágoskert mellett... - kezdett bele bosszúhadjáratába.
- Ezt most azonnal hagyd abba! - rántotta ki kezét a lányéból a Mágus.
- Nem azt kérted, hogy játszam el a szeretődet? - értetlenkedett a lány. A madarak vidáman csipogtak odakint.
- A szeretőmet, de nem a... – oktatta ki Loki, de már nem tudta befejezni a mondatot, mert léptek zaja törte meg a kényes pillanatokat és Thor rontott az ebédlőbe.
- Étel! Végre! Már azt hittem, kilyukad a gyomrom! - indult el vidáman az asztal felé és csak akkor vette észre a zavart párt. - Hát ti már itt vagytok? - csodálkozott. - Loki általában minimum tíz percet késik...
- De most ideért - válaszolta helyette a lány és megpaskolta a Herceg vállát. - Jó fiú.
Loki idegesen rázta le a lány kezét magáról. Kathlin erre Thor-hoz fordult.
- Jó reggelt, Thor! Örülök, hogy látlak - mosolygott színészien. Thor felvillanyozva odalépett hozzá és megcsókolta a kézfejét.
- Én is örvendek, kisasszony!
- Igazi úriember! - lelkendezett Kat, jelentőségteljesen Lokira pillantva.
- Ez vagyok én! - jelentette ki Thor. - Üdv a családban! Remélem a reggeli idegesség már a múlté!
- Hát persze - válaszolta Kathlin. - Lokicica mindent elmagyarázott...
Thorból kirobbant a nevetés, amit Kathlin magában örömmel nyugtázott. Loki égett, mint a szárazfa.
- Édesem, ezt a becenév dolgot még át kell beszélnünk - kezdte Loki erőltetett nyugalommal.
- Tényleg, még a nevedet sem tudom... - esett le Thor-nak.
- Kathlin... - kezdte a lány.
- Ismerős név... - jegyezte meg Villámisten, mire Loki sebesen közbeszólt.
- Igen, de neki semmi köze ahhoz a lányhoz! - jelentette ki indulatosan.
- Pedig a szeme is pont olyan...
- Thor, elég! Ő nem Ő! - igyekezett Loki leállítani a bátyját, mielőtt ő is értelmetlenül reménykedni kezd.
- Kicsoda?! - vágott közbe Kathlin hitetlenkedve. - Ti meg kiről beszéltek?!
- Senkiről! - zárta volna le a vitát Loki, ám most a bátyján volt a sor, hogy a szavába vágjon.
- Hosszú ideig velünk élt egy lány, aki...
Ekkor újabb léptek zaját hallották meg. Loki most titokban hálás volt a szüleinek, amiért megzavarják a párbeszédet.
...
Odin és Frigga beléptek az ebédlőbe, mire Loki és Kathlin is reflexből felpattantak az asztaltól. Kathlin ösztönösen kapaszkodott volna valamibe, és mivel a legközelebbi dolog Loki keze volt, így azt választotta, a Herceg "nagy örömére". Mikor a király és felesége átlépte a küszöböt, az első dolog amit észrevettek, az a Loki jobb karján függő idegen lány volt.
- Atyám! Anyám... - köszöntötte őket Loki. Thor biccentett egyet szülei felé és várta, mi lesz ebből.
- Fiam! - rohant oda Lokihoz az anyja és átölelte. - Annyira örülök, hogy látlak! De ki ez a lány? - nézett a fiába kapaszkodó Kathlinre. Loki viszont már nem tudott válaszolni, mert Odin megelégelte a családi "nagy találkozást" és közbeszólt.
- Frigga, kérlek! Hagy beszéljek a fiammal!
- Gyere, anyám! - fogta kézen Thor a Lokit bámuló Friggát és az asztalhoz vezette. - Üljünk le!
- Atyám... - kezdte Loki nagyot nyelve.
- Loki! – dörrent Odin komoly hangja. - Thor elmagyarázta, mik a feltételei a büntetésed felfüggesztésének?
- Igen, atyám - válaszolta a Varázsló enyhe közömbösséggel a hangjában.
- És mi a válaszod? Megbántad, amit tettél és hajlandó vagy a segítségedet felajánlani a közelgő háborúban?
- Szóval már biztos az összecsapás? - tért ki Loki a kérdés elől, de Odint nem lehetett ilyen könnyen rászedni.
- Loki! Felelj!
- Igem, atyám, segítek - hazudta mesterien a fekete hajú.
- Ezt örömmel veszem! Akkor üdv újra itthon! - Loki erre már ült is volna vissza az asztalhoz, de Odin megállította. - Várj még! Ki ez a lány? - nézett Kathlinre , aki egyre kellemetlenebbül érezte magát. Nem hitte el, hogy Asgard legendás uralkodója áll vele szemben, életnagyságban..., ráadásul épp most készül átverni őt.
- Hát...ööö... - Lokinak hirtelen torkán akadtak a szavak, ami őt is meglepte. Kathlin úgy döntött, megtöri a csendet.
- Kathlin vagyok, uram. Loki nem beszélt még rólam? Már évek óta ismerjük egymást...
Odin csodálkozva nézett a fiára.
- Nem, még nem említett - jelentette ki a király. - Loki?
- A helyzet az apám..., hogy azért nem beszéltem róla, mert nem hittem volna hogy...
- Micsodát, Loki?
- ...hogy komolyra fordulnak a dolgok - mondta ki nagy nehezen. Frigga felsóhajtott.
- Vagyis? - kérdezett rá Odin. Loki nagy levegőt vett.
- Szeretem őt, apám.
Most Odin-on volt a sor, hogy ne jusson szóhoz. Még hogy a fia szerelmes?! Ezt nehezére esett elhinni.
- De hiszen ez csodálatos, Loki! - lelkendezett Frigga és felpattanva az asztaltól odarohant a lányhoz. - Üvd a családban, kedvesem - ölelte át a Boszorkányt mindenki meglepetésére. Egyedül Thort nem lepte meg. Ő számított erre.
- Köszönöm, asszonyom - mondta zavartan Kathlin.
- Ugyan, szólíts Friggának! Annyira boldog vagyok, hogy Loki végre talált magának egy rendes lányt... - Ám Odin kézen fogta és az asztalhoz vezette.
- Ülj le drágám! – kérte a kirány, és ő is helyet foglalt. - Loki, mond, komolyan gondolod ezt?
- Igen, atyám! - válaszolta a Herceg meglepő magabiztossággal.
Odin mintha elgondolkozott volna.
- Akkor foglaljatok helyet! - mondta végül. - Örülök, hogy megismerhettelek, Kathlin.
Elkezdődött a lakoma.
- Tulajdonképpen honnan származol, Kathlin? - kérdezte Odin egy kenyeret vajazva. - Nagyon ismerős nekem ez a név. Tudod, volt itt egy lány...
- Atyám! - állította meg Loki hamar. - Nem hagyhatnánk a kérdéseket későbbre?! - idegeskedett. Semmi kedve nem volt Kathleenről beszélnie a lánynak. - ...Kérlek! - tette még hozzá.
- Jól van fiam, akkor beszéljünk Muspelssheim-ról – egyezett bele az öreg.
- Mióta tartanak a zavargások? - kapott az ötleten Loki, sikeresen elterelve a szót a nem kívánt témáról.
...
A reggeli nyugodt, politikával telített légkörben folytatódott. Kathlin viszont néha túl közel hajolt Lokihoz, amit a férfi már kellemetlennek érzett a szülei előtt... És amikor a lány az asztalon lévő kezére helyezte az övét...
- Loki, kedvesem, ideadnád a sót? - kérdezte Kathlin mézesmázos hangon. A kellő hatás elérése érdekében még a pilláit is megrebegtette.
Loki dühösen csattant fel.
- Ott van előtted! Talán levágták a kezed, vagy mi?!
- Fiam! - szidta le Frigga. - Hát így kell viselkedni egy lánnyal?
Thor magában jót kuncogott, Odin pedig a fejét csóválta. Nem értette mit eszik ez a különös lány a morcos fián.
- Tessék - dobta elé a sótartót a Varázsló olyan indulattal, hogy az majdnem kettétört.
- Loki! - ijedezett Frigga, de Kathlin sajátosan kezelte a szituációt.
- Köszönöm, édes! - mosolygott és hirtelen gyors csókot nyomott a Herceg arcára. Loki túl későn vette észre, így nem tudott védekezni. Vöröslő arccal kapta fejét a másik irányba.
- Te meg mit művelsz?! - ordította. Thor hangos nevetéssel díjazta a helyzetet. - Fogd be! - ordította most a bátyjának, de az tovább röhögött.
- Fiúk, csendesebben! - elégelte meg a hangzavart Odin. - Az egész palota zeng tőletek.
Thor erőt vett magán, majd elhallgatott. Loki durcásan összefonta a karjait és elfordult a lánytól. Kathlin most nagyon kellemetlen helyzetbe hozta a szülei előtt... és még csak nem is zavartatta magát. Lokihoz bújt és a férfi karját kezdte simogatni.
- Most meg mi a baj, édes? Valami rosszat tettem?
Loki azt hitte, ez csak egy rossz álom. Az, hogy immár minden méltósága odavan...
- Viselkedjél már! - ordította le újfent a lány fejét, mire ő rájátszott sértődöttséggel elhúzódott tőle és szomorúan folytatta az evést. A Villámisten nem bírta tovább és újabb nevetőroham jött rá.
- Boh-boho-csáhá-nahat - nevette Thor.
- Miért vagy ilyen undok velem? - szipogta Kathlin kicsivel később, nedves szemekkel nézve a mellette ülő, jéghideg tekintetű, fekete hajú férfira. Frigga innentől már nem bírta tovább.
- Loki! Mégis hogy van szíved így bánni ezzel a szegény lánnyal?
- De anyám...! - ellenkezett a Herceg, olyan hangszínen, mint a kisfiú, amikor jogtalanul vádolják meg a sütemény eltulajdonításával.
- Semmi de, fiam! - szólt közbe határozottan Odin. - Talán a te viselkedéseddel van a gond! - jelentette ki komoly, apai hangon.
- Na de atyám..., látod, mit művel az asztalnál...! – nyafogott most Loki az öregének.
- Az már nem az én gondom, fiam - szögezte le Odin. - Miért nem említetted neki a szokásainkat? Nem tehet róla, ha nem magyaráztad el neki, hogyan kell nálunk viselkednie...
- Legközelebb alaposan elmagyarázom! - nézett Loki hangnemet váltva, jelentőségteljesen a lányra, aki megrettenve a kemény hangtól nyelt egyet.
- De csak kedvesen - figyelmeztette a fiát Frigga. - Olyan édes ez a lány..., nem kéne megbántanod.
Loki felháborodva, hogy mindenki Kathlint védi, felállt az asztaltól.
- Hová mész?! - kérdezte Thor.
- El!
- De Loki! - értetlenkedett a Villámisten. - Még be sem fejezted a reggelit...
- Nem izgat! – fújtatta a Mágus. - Csak minél messzebb legyek ettől a kis...! - nézett villámló szemekkel Kathlinre.
- Nem mész te sehova! Ülj vissza és viselkedj férfiként! - parancsolta Odin ellentmondást nem tűrő hangon.
Loki megsemmisülve rogyott vissza a székbe. Kathlin ezt nem ússza meg szárazon, arról kezeskedik! Ám a lány épp ekkor döntött úgy, hogy primadonnát játszik. Sértődötten pattant fel az asztaltól és sírással küszködve rohant el. Még mielőtt bárki bármit mondhatott volna, eltűnt a nyitott kertajtón keresztül.
- Loki! Azonnal menj utána! - parancsolta Frigga.
Thor ismét magába fojtott egy kuncogást. Egyre jobban kedvelte a lányt, aki láthatóan jó tréfát űz az öccséből. Épp itt az ideje, hogy Lokit valaki észhez térítse!
- Na de, anyám... – ellenkezett a delikvens.
- Loki, hallottad édesanyádat! - erősítette meg Odin. - Hozd vissza lányt! A végén még eltéved.
- Az előbb még maradjak itt, most meg menjek el?! - színpadiaskodott Loki.
- Fiam! - szólt rá az apja ellentmondást nem tűrő hangon. - Menj, és ne hozz szégyent a családra! Engeszteld ki azt a szegény lányt!
Loki sértődötten állt fel az asztaltól és duzzogva viharzott ki a kertbe, hevességével enyhe szellőt kavarva az ebédlőben.
- Loki, ha nem kell a lány, add nekem! - kiáltott utána Thor vigyorogva. Fivére erre még dühösebb lett.
- Azt várhatod! - szögezte le a Herceg, majd becsapta a teraszajtót, de olyan erővel, hogy belerengett a szoba.
- Csak finoman! - kiáltott utána Frigga az üvegen keresztül. - Thor! - szidta utána nagyobbik fia felé fordulva. - Ez nem volt szép!
A Villámisten tovább vigyorgott magában. Nagyon szívesen végignézte volna a bekövetkező jelenetet. Amit azok ketten levágnak majd a kertben..! Frigga szúrós tekintete azonban megakadályozta abban, hogy kiosonjon utánuk, így folytatta a sonkával és tojásokkal vívott küzdelmét.
Odin csak a fejét csóválta. Fiam, sokat kell még tanulnod a nőkről... - gondolta magában.
...
Kathlin lihegve fékezett le egy cseresznyefa mellett, ami már elég messze volt, hogy ne látszódjon az ebédlő ablakából. Nagyon remélte, hogy bejön a terve. Úgy gondolta, eltart majd egy ideig, míg Loki utána jön, így leült a fűbe és lehiggadva szívta magába a friss, nyári virágok illatát.
Loki dühösen vágott át a gyümölcsösön. Kinek képzeli magát ez a lány, hogy csak így szórakozik vele?! Majd megtanítja ő neki, hogy ki a főnök! Már épp elképzelte, ahogy a lány nyakára csúsztatja az ujjait, egy fának löki és nagyon keményen megfenyegeti, amikor... meglátta Kathleen-t.
A lány egy cseresznyefa alatt ült a fűben. Az ő fájuk alatt. Bordó ruhája kellemesen harmonizált napbarnított bőrével. Meggyszínű hajával vidáman játszadozott a délelőtti szellő és a gallyak között áttörő napfény. A lány pedig vágyakozva bámult a végtelenbe, mintha várna valakit.
Mikor meghallotta a férfi közeledő lépteit lassan megfordult és a szemébe nézett. Kathleen volt, Loki most biztos volt benne.
- Loki! - szólította meg a lány. - Már azt hittem, sosem jössz!
Loki egy pillanatra még el is hitte, hogy tényleg Kathleen szólt hozzá, de aztán a lány kegyetlenül kizökkentette az idilli állapotból.
- Induljunk! - állt fel a fűből. Határozott hangjával és nőies vonalaival máris eloszlatta az ártatlan kislány képét a Varázsló elméjéből.
Visszatérve a valóságba Loki ott fojtatta, ahol korábban abbahagyta. Sebesen a lány mellett termett és nyakon ragadva a fa törzsének lökte. Kathlin még épp hogy csak fel tudott állni, mielőtt a támadás érte.
- Mi volt ez az egész, hah?! - ordította Loki a képébe. - Egy szeretőt kértem, nem egy őrült szerelmes hisztigépet!
Kathlin viszont most nem hagyta magát. A kezébe összpontosította az erejét és Loki nagy meglepetésére ellökte magától. A férfi dühösen közeledett újra felé, de a lány most már érintés nélkül lökte távolabb magától varázserejével. Loki meghátrált.
- Nem is rossz, kislány! - jelentette ki elismerően, majd hirtelen Kathlin előtt termett és újra a fához nyomta. - Csak elfelejted, hogy ki vagyok én!
- De te is! - válaszolta a Boszorkány és felforrósította a levegőt a férfi kezei körül. A meleg az ő bőrét is sértette, de nem érdekelte, amíg eljött a várt hatás.
Loki dühösen ugrott hátrébb.
- Ezt meg ne próbáld még egyszer! - ordította. - Nem vagy olyan helyzetben, hogy...!
- Oh, valóban? - gúnyolódott a lány elképesztő magabiztossággal, mialatt félelmetes sebességgel néhány jókora követ repített a Herceg felé. Ám a kövek még a levegőben felrobbantak, mielőtt elérték volna Loki testét. A Varázsló elvigyorodott. Nem semmi a lány, de neki attól még nem ellenfél.
- Megint kezdjük? - kérdezte Loki, aki most újból a lány felé vette az irányt, s szintén varázshatalmát használva éles gallyakat repítve az irányába. Azt remélte, azok majd földhöz szögezik helyette, de nem így történt. A Boszorkány elégette őket az utolsó pillanatban.
- Az csak tőled függ! - jelentette ki Kathlin egyszerűen, és büszkén magára, amiért most ellenállt. Lokinak úgy látszott, bejött ez a "tőle függ" dolog így letett arról, hogy jelenleg büntesse meg a kellemetlen viselkedéséért. Helyette hangnemet váltott.
- Mond csak, miért olyan nehéz eljátszani, hogy egyszerre vagyunk szerelmesek és normálisak? - vonta kérdőre.
- De hiszen én azt játszottam... - felelte ártatlanul a lány.
- Hát eléggé szokatlan elképzelésed van a normális szerelemről - szólt be Loki, de Kathlin már túl volt azon, hogy felhúzza magát bármelyik kijelentésén.
- Mondja ezt az, akinek a szerelmi élete hazugságokra épül...
Az igazság sziklaként hatolt Loki szívébe, de persze ő mindig is titkolta, hogy rendelkezik olyannal, így nem engedett.
- Szerelmi élet, mi? Egy napja sem ismerlek!
- És a legjobb lenne, ha ez így is maradna! - jelentette ki a lány hidegen.
- Hogy érted ezt? - kíváncsiskodott Loki. - Csak nem arra készülsz, hogy elmenekülsz - emelte fel a hangját, - mert az nem fog menni!
- Akkor miért vártalak volna meg, feladva az előnyömet? - kérdezett vissza logikusan Kat.
- Talán azért, hogy a szemembe mond, hogy mennyire utálsz? Vagy hogy mész és beárulsz a szüleimnek? Nem lepne meg... - jelentette ki a fekete hidegen.
Kathlin elgondolkodott.
- Te tényleg ezt gondolod rólam? Hogy ilyen aljas szemét vagyok? – A Mágus ezt nem tudta mire vélni. Miért érdekli a lányt, mit gondol róla? - Vagy csak ennyire kevés az önbecsülésed...? – érdeklődött a Boszorkány.
- Fogd be! - üvöltötte Loki egyre idegesebben.
- ...mert tudod, nem mindenki olyan mint te! - fejezte be Kathlin, cseppet sem tartva a következményektől. Bár lehet, hogy tartania kellett volna...
Loki mérgesen feltűnt mellette, majd erőszakosan lerántotta a fűbe. Újra fölötte térdelt, a lány kezeit durván leszorítva a kemény földre. Kathlin nagyot esett, de most nem adta meg Lokinak az örömöt, hogy bármilyen fájdalmat is mutasson. Megpróbált kiszabadulni a Varázsló karmaiból, de még mozdulni sem tudott, így inkább nyugton maradt.
- Miért, milyen vagyok én?! - hajolt bele Loki az arcába. Fekete tincse kellemetlenül hulltak a lány nyakába.
- Faragatlan, önző, bunkó, aljas, szemét, erőszakos, zsarnokoskodó... folytassam? - kérdezte Kathlin lazán. Legbelül viszont rettenetesen tartott attól, amit ezért Lokitól kapni fog. És nem ok nélkül. A Herceg fakó kezei mind erősebben szorították a lányt és Kathlin úgy érezte, bármelyik percben megölheti..., de nem ez történt.
Loki elgondolkozott, majd a szorítása enyhülni kezdett. Végül elengedte a lányt és komoly arccal felült a fűben.
- Talán nem én vagyok az egyetlen, aki félreismerte a másikat... - vetette oda elfordulva a lánytól. Kathlint meglepte ez a válasz, de az még jobban, ahogy Loki ránézett az előbb. Komolynak akart ugyan látszani, de a lány észrevette a szemében a fájdalmat és csalódottságot.
Talán tényleg félreismerte, és ez az egész csak egy álca, hogy elrejtse az igazi énjét? De akkor meg miért várja el, hogy ő mögé lásson?! Lehet, hogy csak fél... a csalódástól? Hiszen reggel is segített neki, törődik vele. Talán adnia kéne neki még egy esélyt? Kathlin eldöntötte, hogy kideríti Loki titkát. Eléri, hogy a férfi megkedvelje. Így talán még a nővérén is szívesebben segít majd...
...
Loki rosszkedvűen ült a fűben, a távoli hegycsúcsokat bámulva. Tényleg többet várt ettől a lánytól, mint felszínes jelzőket. Persze, ő nem Kathleen...de akkor is! Amikor tegnap este kérés nélkül segített neki, akkor úgy gondolta, talán ő más, mint a többi. Hogy a felszín alá néz és meglátja az igazi valóját. Bunkó volt, ez igaz...de ez Kathleen számára sem volt akadály!
A Varázsló mindig is csak olyasvalakit akart közelebb engedni magához, aki az igazi énjét látja. De ez eddig csak egyszer történt meg, és akkor a kislánnyal elváltak útjaik. Ő ekkor még egy falat emelt a szíve köré, jogosan, hogy megvédje magát a csalódásoktól. De most az sem segített.
Tegnap elkezdett abban reménykedni, hogy Kathlin talán nem úgy látja őt, ahogy mindenki más egész életében..., még a szülei is... Ám a remény ismét hiú ábrándnak bizonyult, és Loki a fal ledöntése nélkül is csalódott. Ez az, ami legjobban megviselte. Mióta reménykedik ő? Hiszen csak egy halandó fruska! Kit érdekel, mit gondol róla!
Eldöntötte: fájó és feltörő emlékek ide vagy oda, részéről ennyi! Végzett a lánnyal! Találja meg a gyógymódot, ahogy akarja! A jogarról már egyszer úgy is lemondott...
Ám Kathlin ekkor felült mellé és hangnemet váltva, meglepő kedvességgel fordult hozzá.
- Akarod tudni, hogy miért vártalak meg?
- Nem - jött a fagyos válasz, ám a lány nem adta fel ilyen könnyen.
- Először csak jó mókának tartottam, hogy faképnél hagyjalak a reggelinél, cserébe a kifogásolható viselkedésedért...
- Nem érdekel!
- ...de utána, mikor ide értem, támadt egy ötletem.
- Miféle ötlet? - tért vissza Loki gúnyos, lekicsinylő hangja. - Hogy akár fogócskázhatnánk is a kertben?
- Nem – rázata meg a fejét kedvesen a Boszorkány.
- Akkor?
- A terved elérte a célját. A szüleid már nem gyanakszanak, azt hiszik, megjegyzem talán igazuk is van, hogy mi kint veszekszünk a kertben... - Kathlin sejtelmesen félbehagyta a mondatot Loki reakcióját várva.
- Folytasd! - parancsolta izgatottan a félisten.
- És mivel nevetséges kis színjátékod...
- A kicsinyes bosszúd! - javította ki Loki.
- Mivel a kicsinyes bosszúm nevetséges színjátéka, ami mellesleg neked köszönhető, elterelte a figyelmüket...
- Nyögd már ki! - ragadta meg a lány vállát, de most lényegesen kevesebb durvasággal.
- ...akár el is mehetnénk a jogarért.
Loki felkapta a fejét.
- Talán nem is vagy olyan ostoba, mint hittem! - jegyezte meg elismerően.
- Akkor lehet, hogy mindkettőnknek át kéne gondolnunk ez a "félreismertelek" dolgot... - ajánlotta fel a lány.
- Később! Most sietnünk kell! - adta ki Loki a napirendet és sebesen felpattant a földről, majd tőle nem várt gesztusként a lány felé nyújtotta az egyik kezét. - Gyere!
Kathlin csodálkozva bár, de elfogadta a felkínált kezet és hagyta, hogy Loki felsegítse a földről. A szemébe nézett. Azok a tengerkék szemek... és a váll alá érő éjfekete haja... Na meg a szálkás test, amit már két alkalommal is volt lehetősége meztelenül látni... Loki tulajdonképpen elég vonzó is tud lenni, ha éppen nem egy "bunkó állat".
Elég! - parancsolta magának. Pont most készülsz belezúgni a világ legnagyobb szemétládájába! ...De lehet, hogy mégsem annyira szemét...
- Induljunk! - szólt Loki.
- Akkor tényleg benne vagy? - kérdezte a Boszorkány a biztonság kedvéért.
- Hogy megszerezzük azt, ami engem illet? Természetesen.
- Nem. Abban, hogy segítesz megmenteni azt, akiről beszéltem?
Loki már agyilag túl fáradt volt ahhoz, hogy elölről kezdje a "majd ha nálam a jogar, akkor talán"-t, így egyszerűen beleegyezett. Amúgy sem szokása betartani az ígéreteit... Vagy most lehet, hogy másképp lesz?
- Igen, segítek - sóhajtotta közömbösen. Kathlint meglepte, hogy még kérlelnie sem kellett. - És most igyekezzünk! Mutasd az utat!
- Máris! Erre gyere! - kiáltotta Kat vidáman és legbelül kitörő boldogsággal. Natasha élete immár biztonságban van!
...