19. fejezet

Feltörő érzelmek

Loki, Kathlin ellenkezése ellenére, a mellényéhez nyúlt és olyan gyorsan rántotta le róla, hogy a lánynak még arra sem volt ideje, hogy megragadja a férfi kezét. Dühösen pillantott fel a fekete hajú férfi szemébe. Nem! Ezt már nem! Most már tényleg eleget tűrt! Ha Natasa megmentésének az az ára, hogy Loki megerőszakolja a mező kellős közepén, akkor köszöni szépen, inkább ellátogat egy harmadik Világba a gyógymódért!

Az említett férfi kezei most már idegesen a ruha cipzárja után kutattak. Muszáj volt… Meg kellett bizonyosodnia róla! Tudnia kellett, hogy Kathlin is rendelkezik-e egy Kathleen-éhez hasonló anyajeggyel! ...Ami igazából inkább volt valamiféle varázsjegy. Egy világosbarna, apró, korong alakú szimbólum a lány jobb lapockáján, aminek egyik oldala egy holdsarlót, a másik egy fél napot ábrázol. Tudni akarta, hogy a bordó hajú lány is rendelkezik-e hasonlóval.

A Mágus kezei megtalálták a cipzárt, de tovább nem jutottak. Kathlin lánytól nem várt erősséggel lökte le magáról Loki kezeit. A férfi a Boszorkány vállai után kapott, de ő elhárította az alkarjával a támadást, majd keresztben felemelte maga előtt a jobb lábát és Loki mellkasát megcélozva méterekkel arrébb rúgta a megdöbbent Herceget. Az egész olyan gyorsan történt, hogy Loki csak pislogott egyet, miközben megpróbált megállni a lábán. Dühös volt, amiért annyira elgondolkozott, hogy Kathlin ilyen könnyedén leszerelte.

- Elég! – ordította most a lány, miközben a Mágus újbóli dühös közeledését egy láthatatlan pajzzsal akadályozta meg. – Nem vetkőzöm le neked! Ne is álmodj róla!

- KATHLIN! – üvöltötte Loki, miközben a lány jeges fuvallatot érzett, és azt, ahogy a pajzsa darabokra törik szét. Loki három méteren belülre jutott.

- Még bennem is maradt annyi önbecsülés, hogy ne dobjam magam hanyatt az első félistennek, aki esetleg a hasznomra lehetne! – vetette oda Kathlin válaszul, miközben új pajzsot hozott létre, bár érezte, hogy ez sem fog sokáig tartani. Lehetett bármennyire erős, számíthatott bármennyire különlegesnek a Földön…, egy ezervalahány éves mágus és jégóriás keverékével még ő sem vehette fel a versenyt.

Kathlin ereje immár hírhedtté vált Midgard szerte, viszont Lokié rég ismert volt mind a Kilenc Világban, még mielőtt a lány megszületett volna. Az egyetlen esélye az volt, ha ésszel harcol, bár Loki természetesen ilyen téren is otthonosan mozgott. Mégis, Kathlinnek volt egy előnye a Herceggel szemben: ő maga testesítette meg a legtöbb férfi gyengéjét, a Nőt. A kérdés csak az, hogy Loki meddig menne el, hogy érvényesítse az akaratát?

- Kathlin! – Loki másodszorra is áttörte a pajzsot, és immár annyira közel került, hogy a lánynak nem volt esélye újat létrehozni. – Nem akarlak bántani… - haladt egyre közelebb hozzá.

A Boszorkány válaszul megpördült és lendületből arrébb rúgta Lokit, majd épp egy jobb horoggal készült letörölni azt az idegesítő magabiztosságot az arcáról, amikor a férfi elkapta a kezét.

- Nem úgy tűnik – felelte Kathlin. – Eressz el!

Loki komoly arccal tartotta továbbra is fogva a lányt, aki hiába erőlködött karja kiszabadításával.

- Nem lehet…

- Kérlek! – váltott hangnemet a lány és nagy, ártatlan szemekkel bámult Lokira. Ha mást nem, ezzel legalább azt elérte, hogy a Mágus már nem szorította olyan erősen. Sőt, inkább már csak fogta a karját, mintha féltené elengedni, nehogy baja essen egyedül.

- Nem – válaszolta határozott hangon a Varázsló, ám ebbe már semmi nem maradt az előbbi durvaságból. Úgy látszik, a lány kitörése eszébe juttatta, hogy már megint túl messzire ment. De egyszerűen megőrjítette a kínzó bizonytalanság…

- Ha segítettél, ígérem, hogy megteszem – próbálkozott Kathlin egy kompromisszummal, – de most még nem állok készen. Te sem élveznéd így, higgy nekem!

- Nem – ellenkezett Loki, bár nem úgy, ahogy Kathlin számított. Erőszak helyett némi megértéssel. – Nem akarom AZT tenni veled! ...Te komolyan…?! – hüledezett a Mágus. Kathlin bizonytalanul bólintott. Nem értette a helyzetet. – Jesszus! – kiáltott fel Loki. – Te tényleg azt hitted, hogy képes lennék erőszakot tenni rajtad… itt a mező kellős közepén?!

- Le akartál vetkőztetni! - érvelt a lány jogosan.

- De csak azért, hogy megnézzek valamit…

- Nem úgy tűnt!

Loki levegő után kapkodott.

- Én Asgard hercege vagyok, emlékszel?! Nem egy híd alatt háló paraszt, aki ráveti magát az első nőre, aki… De minek is magyarázkodom? – vett nagy levegőt. – Már a palotában is a tudtodra adtam, hogy bár megtehetném, de nem fogom…

- Miért higgyek neked? – bizonytalankodott Kathlin.

- Az effajta szabadosság nem méltó hozzám! Bármennyire is egy szörnyetegnek tartotok ti Midgardon, még nekem is vannak erkölcsi normáim! - jelentette ki Loki.

- Például, hogy ne ölj meg száznál több embert egy nap?

- Hogy ne használjak ki ártatlan lányokat. Az a gyáva, gyenge és értelmileg visszamaradott útonállók szokása! Te is láthatod, hogy nekem semmi közöm hozzájuk! – erősködött a férfi.

- Tegyük fel, hogy hiszek neked… - vetette fel a Boszorkány.

- Jól teszed!

- Akkor meg mégis mire volt jó ez az egész?

- Mondtam már! Meg akarok győződni valamiről…

- Miről?! – vágott a szavába a lány gúnyosan. – A melltartóm méretéről?!

Loki akaratlanul is elvörösödött a kijelentésre, és bár minden erejével palástolni próbálta, ez a dolog felkeltette az érdeklődését. De persze most erre nem volt idő.

- Csak tedd, amit kértem… - próbált nyugodt maradni.

- Most hirtelen kérés lett a parancsból?! – húzta Kat tovább.

- Kérlek…

- Mi a fenét akarsz látni?!

Loki azt is megtehette volna, hogy válaszol a kérdésére, de az nem lett volna hű hozzá. Így fogta, és egyszerűen levarázsolta a ruha felsőrészét a lányról. Kathlin kezdetben nem jutott szóhoz, a Herceg pedig kihasználta ez az időt, hogy vessen egy pillantást csinos vállaira és hátára… És nem látott semmit! Semmi olyat, amit keresett.

A lány napbarnított hátán egy árva anyajegy, vagy szimbólum sem volt található. A bőre makulátlan volt és olyan színű, mint a híg tejeskávé, vagy inkább kávés tej. Ám napnak és holdnak semmi nyoma. Loki még kétszer végigmérte a lányt, de semmi. Kathlin vonzó alakjára tekintettel megtette volna harmadszor is, de arra már nem jutott ideje.

- Azonnal varázsold vissza! – követelte a lány izzó tekintettel. Az írisze bordó árnyalatának hatására most tényleg úgy tűnt, mintha lángolnának a szemei.

Loki csalódott volt és semmi kedve nem volt már ellenkezni…. méltóság ide vagy oda.

- Ahogy kívánod – mondta unottan és a bordó ruha újból eltakarta a lány azonos színű melltartóba bújtatott kebleit.

- Köszönöm – válaszolta Kathlin, mintha ez lenne a legkevesebb…és az volt.

A Boszorkány ezután gondolt egyet, és még mielőtt a Herceg mély depresszióba esett volna, amiért Kathleen-be vetett utolsó reménye is szétfoszlani látszott, tett egy lépést előre, majd behúzott egy isteneset a félistennek. Talán a pofon kifejezőbb lett volna, de Kathlin tudta, hogy bár megalázóbb, az fele annyira sem fáj, ha egy lány adja... Szóval maradt a bepótolandó jobb horognál.

Célpontja még csak meg sem próbált kitérni a támadás elől. Nem mozdult, amikor a lány ökle elindult felé, és a becsapódás után is csak állt egy helyben, kedvtelen arccal. Mintha meg se kottyant volna neki a kivételesem erős ütés. Az igazság az, hogy Loki úgy érezte, sokkal nagyobb pofont kapott most a sorstól, mintsem egy ilyen semmiség feltűnne neki.

Bár azért csípett az ütés helye rendesen, így a félisten elgondolkodva vöröslő arcához emelte fehér kezét. Csalódottan, közömbösen és kedvevesztetten bámult maga elé. Talán most jött el az ideje, hogy végleg elengedje Kathleent? Nem, arra képtelen lenne…vagy mégis?

Kathlin úgy döntött kizökkenti a Herceget a nem igazán gazdaságos mélabújából.

- Most meg mi van? Nem találtad meg, amit kerestél?

- Nem – válaszolta Loki, még mindig magába zuhanva.

- Nos, akkor akár indulhatnánk is! – javasolta Kat. - Végül is a jogart még megtalálhatjuk! Eggyel kevesebb keresnivaló…

A Varázsló továbbra is üres tekintettel bámult a semmibe. Kathlin erre fogta magát, és felpattant a lovára. Egészen belejött ebbe a lovaglásba. A szürke hátáról szólt újra a sóbálvánnyá vált Lokinak.

- Loki! Én megyek! Ha még mindig érdekel a Világok feletti uralom, akkor gyere! – Loki mintha felpillantott volna, de aztán semmi. Kathlin megkeményítette a hangját. Úgy tűnt, most szerepet cseréltek. – Szedd már össze magad! Én nőként viselkedtem, te pedig légy férfi!

- Nem a gyenge próbálkozásod, hogy fájdalmat okozz volt az, ami elgondolkodtatott… - mentegetőzött a Herceg.

- Akkor nincs is miért tovább várni! Gyerünk! – határozta el Kathlin és előre vágtatott. Nem tudott rájönni, mire volt a fekete hajú annyira kíváncsi, ami miatt végül csalódott, de úgy vélte, legjobb, ha nem faggatja. Előbb csak mentse meg Natashát… és ne akadjon ki, amikor megtudja, hogy az egyik bosszúálló az, akin segítenie kell!

...

A Kathlin kancája gyors tempót diktált. Lokinak öt percébe is telt, amíg utol érte, miután követve a lány példáját felpattant a lovára és a nyomába eredt.

A midgardi boszorka, Loki nagy meglepetésére, hamar kizökkentette a rá nemigen jellemző rossz hangulatából. Az, hogy a lány ilyen céltudatosan állt a dolgokhoz, őt is erre serkentette. Hogy ne rágódjon tovább a múlton és nézzen a jövőbe. Legalábbis hozza ki a legjobbat a jelenlegi helyzetből. Kathlin végül is érdekes és különleges személyiség, még anélkül is, hogy Kathleen-hez hasonlítaná. És még így is vágyott rá, hogy jobban megismerje:

Milyen érdekes kihívás lesz elnyerni a lány bizalmát, aki képes volt átszökni egy másik Világba, csakhogy mentse valaki életét. És az ereje se elhanyagolható tényező! Végre valaki, aki talán képes lesz megérteni a varázslatait… De ez túl szép is lenne, hogy igaz legyen - gondolta Loki.

Időközben beérte a lányt. Most, hogy végre egy vonalban voltak, fáradtan sóhajtott egyet.

- Mi van, csak nem túl gyors a tempó? – gúnyolódott a lány. Loki titokban hálás volt, amiért úgy tett, mintha nem érdekelné különösebben a korábbi csalódottságának oka. Elvigyorodott a kérdésen.

- Ugyan, csak most kezdek belejönni!

- Meglátjuk!

Még vagy tíz percig galoppoztak a nyílt mezőn, amikor a távolban feltűnt a palota hegyek felé néző szárnya és a királyi istálló, ahol a tejelő teheneket is tartották. Mikor úgy száz méterre lehettek, lelassítottak, húsz méteren belül ügetésre váltottak.

Ám a lány most nem a lépésmódtól fordult le majdnem a szürkéről. Kathlin nem akarta elhinni, hogy ebben az istállóban elférne egy komplett jégpálya is.

...

- Jól van, ha leküzdted az ámulatod, akkor esetleg munkához is láthatnánk! – vetette fel Loki. A Herceg az elmúlt idő alatt egyre inkább hanyagolta a bunkó oldalát, amit a lány nagyra értékelt. Most már csak a mindent átható gúnnyal és lekicsinyléssel kellett megbirkóznia…, bár Loki néha attól is kedvesebb volt.

- Pontosan hogyan?

- Emlékszel a jogar energiájára?

- Igen. – Kathlin maga is meglepődött a válaszon.

- Pontosan idézd fel magadban az erejének mibenlétét. Hogy milyen érés volt a kezedben tartani, mire voltál képes általa, és így tovább. Azután próbálj meg olyan típusú energiát kibocsátani magadból, amire emlékszel, ami a jogaré volt!

- És ez mire jó?

- Ha a két energia paraméterei közel azonosak, akkor a jogar a te energiádból is képes lesz majd működőképessé vállni, és akkor az intenzív kék szín elvezet majd hozzá.

- De ez nem veszélyes? – aggodalmaskodott a Boszorkány.

Loki megrázta a fejét.

- Ahhoz neked nincs elég tartalékod. Meg amúgy is, több órába telne az egész helyet átkutatni.

- És te miért nem próbálod meg?

- Majd később elmagyarázom. Most keresd meg a jogart! – kérte Loki a korábbiakhoz képest kevésbé parancsolgatót és lenéző hangnemben.

- Ahogy óhajtja, uram – gúnyolódott Kathlin. Loki elvigyorodott magában.

- Én a bejáratnál leszek, és távol tartom a nemkívánatos elemeket – jelentette ki, azzal elsétált a hatalmas faajtófélfákig.

- Felőlem – válaszolta a lány és nagyot sóhajtva lehunyta a szemét. Most mégis miért vesztette annyira érdeklődését a varázsbotban, amire tegnap még annyira vágyott? Kathin nem tudhatta, hogy pont miatta…

Miután lehunyta a szemét, koncentrálni kezdett. Nem volt túl sokáig nála a jogar, de azt a tiszta, végtelenül sűrű és jellegzetes kéken izzó energiát, amit kibocsájtott, és amivel rendelkezett, már az első pillanatban megjegyezte. Az Erő magával sodorta. Ha a többi földi energiaforráshoz kellett volna hasonlítania, akkor olyan volt, mint egy szilajul örvénylő folyó a magas légköri levegőhöz képest: az előbbinek lényegesen nagyobb a munkavégző képessége.

Hamar rájött, hogyan idézzen elő efféle energiát, bár az nem volt éppen egy könnyű művelet. Még épphogy csak kezdett visszatérni az ereje Loki meggyógyítása után (aki mellesleg jó kis ordibálással jutalmazta cserébe hajnalban) és máris egy olyan erőteret készült létrehozni, aminek a sűrűsége több nagyságrenddel a környezetben fellelhető energiaforrások felett állt. Ehhez rengeteget kellett a sajátjából felhasználnia, újra.

Loki mintha észrevette volna, hogy nehezen boldogul megfelelő háttérforrás híján, és úgy vélte, talán jobb, ha Kathlin nem készül ki másodjára huszonnégy órán belül.

- Használd ezeket! – vett elő a zsebéből néhány élénkvörös, szabálytalan alakú, szögletes és sima felszínű követ, amik hasonlatosak voltak pár jókora rubinhoz.

- Mik ezek? – kérdezte a Boszorkány.

- Gyakran használom őket, ha nagy energiát igénylő varázslatot hajtok végre. Így megkímélem saját magam. Nem tudom, mi a hivatalos nevük… - Ez meglepő volt. – Én csak tűzkőnek hívom. A kristályszerkezetükben hatalmas energia van eltárolva – magyarázta Loki. - Ezért is ilyen intenzív színűek. Ezáltal is próbálják leadni az energiát, de ez persze minimális veszteséget jelent. Évszázadokig elállnak. Talán célszerűbb lenne „varázselemnek" nevezni őket, mégis számomra olyan, mintha örök tűz égne bennük. –

Odadobott három követ a lánynak, aki könnyedén elkapta azokat.

- Igazad van – vizsgálta meg a vörös köveket Kathlin. Biztos volt benne, hogy a szín nem állandó, hanem úgy váltakozik, mint a tűz fénye égés közben. Lenyűgöző volt, mintha izzanának belülről. – De hogyan kell használni?

- Úgy, mint minden más energiaforrást. Csak érezd át az energiáját, és alakítsd át, mint máskor is.

Kathlin bólintott.

- Köszönöm!

Loki szintén bólintott.

- Ha nincs szükséged mindre, akkor tedd el őket! – javasolta. – Máskor még jól jöhet.

- Elteszem.

Kathlinnek végre sikerült megfelelő intenzitású erőteret létrehoznia a kék energiából, és a várt eredmény sem maradt el. Egy húsz méterrel távolabb eső boxban kék fény izzott fel, minek hatására a közeli tehenek fel"ordítottak". A Boszorkányt idegessé tette a hang, mivel így nagyobb volt az esély, hogy valaki észreveszi őket, ám a tehenek múgása hamar abbamaradt.

Kezdetben nem értette, majd Lokira nézve minden világossá vált. A Herceg elégedetten mosolygott magában. Egy újabb jól sikerült trükk.

- Te voltál? – kérdezett rá Kathlin.

- Nem, valaki esti mesét mondott nekik! – jelentette ki Loki tettetett komolysággal.

- Akkor kösz a mesét, nagyanyó! – vágott vissza a lány.

- Szívesen – vette lazára Loki, – de most igyekezz! Hozd ide! – kérte.

- Máris – felelte Kathlin fáradtan és elindult a kék aurába burkolózó boksz felé, bár mire odaért, a szín elmúlt. Csodálkozva nézett a tenyerébe, ahol az egyik tűzkő helyén már csak szürkésbarna port látott. – Mi a …?!

Loki úgy döntött felvilágosítja, hátha megérti.

- Ezt van, ha elhasználódik az energiája. Felbomlik a kristályrács . A por már olyan stabil, hogy semmire sem lehet használni többet… Na, keresd meg a szénában, amiért itt vagyunk! – türelmetlenkedett.

Kathlin nem értékelte, hogy Loki még az ujja hegyét sem mozdítja, de nem csinált ügyet belőle. A félisten már így is kedvesebb volt, mint várta attól, aki leigázta New York-ot. Inkább fogta magát és kotorászni kezdett a tehén alatt a szalmával összekeveredett szénában.

- Megvan! - kiáltotta végül kihúzva a jogart az alom alól. Kész csoda, hogy a munkások nem vették észre! Hihetetlen szerencse!

- Hála az égnek! - sóhajtotta Loki. - Gyere! Tűnjünk el innen! - mondta a lánynak, miközben újból körülnézett odakint. - Amíg tiszta a levegő...

- Mi van, most nem is akarod megfogni?!

- Meggondoltam magam útközben!

Kathlin szemei elkerekedtek a csodálattól. Tényleg azt a Lokit hallja, aki előző este még képes lett volna megölni őt ezért a botért?

- Tessék?! – értetlenkedett a Boszorkány.

- Majd elmagyarázom! – csitította a Varázsló. - Nem lenne szerencsés, ha újra a kezembe venném... Most pedig siessünk!

Kathlin csodálkozva bólintott, majd elindult a kijárat felé, bal kezében cipelve a már csupán halványkéken világító jogart. Loki, amint elég közel ért, megfogta a jobb kezét és maga után húzta. Ezen Kathlin már meg sem lepődött igazán. Rájött, hogy jobb, ha már semmin sem lepődik meg.

...

Kézen fogva léptek ki a szabadba, a Herceg pedig a lovak felé vezette a lányt. Valaki, aki nem ismerte őket, még azt is hihette volna, hogy friss házasok, akik épp szökni készülnek kötelességeik elől. Csak a jogar bezavart kissé a képbe...

Már épp elérték volna a lovakat, Loki épp készült volna megkönnyebbülve kioldani a szürke kötelét, amikor valami a földbe csapódott a hátuk mögött. Kathlin összerezzent, Loki pedig nagyot morgott magában.

- A FRANC! - szitkozódott dühösen.

- Ki az? - kérdezte a lány bizonytalanul.

- Thor - felelte Loki hűvösen, miközben lassan megfordult, hogy a Villámisten szemébe nézzen. Már késő lett volna elrejteni a jogart, így csak ösztönösen megszorította Kathlin kezét. - Mi szél hozott erre, bátyám? - kérdezte ártatlanul.

- Elég a szövegből, öcsém! - emelte fel a hangját Thor.

Valójában azért jött, hogy ellenőrizze, ezek ketten nem ölték-e még meg egymást..., de meg kellett döbbennie. Sokkal inkább úgy néztek ki, mint ősrégi bűntársak. A jogar pedig felettébb gyanús volt! Úgy nézett ki, mint az, amelyikkel Loki Midgardra támadt, de az tudtával Midgardon is maradt...

Thor elhatározta, hogy mindennek utána jár.

- Mit műveltek itt?!

- Oh, mi csak kilovagoltunk egy kicsit... - hazudta Loki szemrebbenés nélkül.

- Na és a jogar? Nagyon ismerős nekem...

- Áh, biztosan tévedsz... - vetette fel Loki. - Ez csak egy... egy gyakorló fegyver. - Thor felvonta a szemöldökét. - Harcolni tanítom Kathlint. - Most a Boszorkány vonta fel a szemöldökét, de Loki még jobban rászorított a kezére. - És, ha nem bánnád, mi indulnánk is...

- ÁLLJ! - kiáltotta Thor, aki most ismerte fel a kékes fényt.

- Mi van?! – kérdezte a Varázsló idegesen.

- Hogy kerül ide ez a jogar?! – vonta kérdőre a szőke. - Emlékszem, hogy Midgardon maradt!

- Miről beszélsz, bátyám?! - adta Loki az ártatlant.

Nemsokára ló paták dübögése törte meg a vidék csendjét és megjelent Odin, tízlábú csődörén, teljes pompájában. Loki idegességében nyelt egyet.

- Atyám...? - lepődött meg Thor.

- Ezt megszívtuk... - suttogta Kathlin Loki fülébe.

- Nekem beszélsz! - jegyezte meg a Herceg.

- LOKI! Mégis mire véljem ezt?! - dörrent Odin szigorú hangja.

- Tudod, atyám, ez nem az, aminek látszik...

- Nincs szükség magyarázkodásra, fiam! – vágott szavába a király. – Heimdall mindent elmondott!

Loki dühösen lesütötte a szemét, de leginkább magára volt dühös. Miért is feledkezett meg a kapuőrről?! Nem telt volna túl sok energiába elrejtenie magát előle. Csakhogy már annyira elszokott régi életétől, hogy teljesen figyelmen kívül hagyta Heimdall képességét.

- És rólad is, ifjú hölgy! – nézett most Odin szigorúan a Loki mellett álldogáló Kathlinre, aki kezdte egyre kényelmetlenebbül érezni magát. Olvasott már történeteket a szivárványhíd őréről, aki állítólag „mindent hall és mindent lát"…de ez csak legenda! Annak kéne lennie! És úgy tűnik mégsem az. Ahogy Asgard, Loki és Thor sem. Kész őrület! Ő is követte Loki példáját és lenézett, hogy egész közelről tanulmányozhassa a fű növését.

- Nincs semmi hozzáfűznivalód, fiam? – Odin olyan hangnemmel kérdezte ezt, ami nem tűr nemleges választ. Loki lassan felemelte a fejét.

- Hiszen már tudsz úgy is mindent, atyám! – jelentette ki közömbösen.

- De hallani szeretném a te szemszögedből is! Heimdall csak a tényeket közölte, azt nem, hogy mi vezérelt.

- Nem tettem semmi rosszat! – felelte Loki.

- Még nem… - ingatta a fejét Odin. – De tervezted, nem igaz?

A fekete ezúttal nem válaszolt. Helyette Kathlin szólalt meg.

- Én kértem meg, hogy segítsen nekem. És én hoztam ide a jogart, és törtem be a fegyvertárba, bár véletlenül – Loki oldalba lökte, hogy hallgasson már, mert csak ront a helyzeten, de a lány visszasuttogta, hogy néha a legjobb egyszerűen elmondani az igazat. Loki ezzel ellenkezett volna, de végül is őt védte… - Elmentem Lokihoz, és ő úgy döntött segít nekem. – Azt azért Kat kihagyta, hogy a jogarért cserébe. – Sajnálom, ha kellemetlenséget okoztam!

- Nos, ifjú midgardi – szólította meg Odin, – te legalább elnézést kértél. Gyertek, megbeszéljük a palotában! – Hangja már sokkal kevésbé volt szigorú. Megkönnyebbült, hogy megbizonyosodhatott róla, Loki most az egyszer, nagy valószínűséggel, nem rosszban sántikált. – Te is, Thor! – nézett rosszallóan nagyobbik fiára.

- Na de, atyám, én mit tettem?! – értetlenkedett a Villámisten.

- Tudod te jól, nőcsábász!

Loki halkan kuncogni kezdett, de csak épp annyira, hogy az apja ne hallja meg.

- Ajjaj, ez nem lesz így jó – csóválta a fejét Thor elgondolkodva. Már én is tékozló fiú lettem… - Elnézést, atyám! – hajtotta le a fejét. De azért nem bánta meg a reggeli kalandot…

...

Valójában még Loki maga sem tudta, hogy mit is kezdett volna a jogarral, ha végre újra az övé. Főleg úgy, hogy a börtönben rájött, az a kék bot nem csak adni tudja az energiát, hanem el is veszi azt, méghozzá a használójától. És amit adott, az még veszteséges is volt ahhoz képest, amit az ő varázserejéből elvett cserébe.

A Mágus amiatt jutott erre a következtetésre, hogy biztos volt benne, alapesetben egy Hulk szerű zöld fenevad meg sem kottyant volna neki. Hiszen régebben puszta kézzel bánt el kétszer, sőt háromszor erősebb hegyi trollokkal, és a drágalátos Thornak hála, jégóriásokkal. Nem lehet, hogy Banner minden csalás nélkül győzte le! És persze Stark szánalmas fegyvereit is simán ki kellett volna védenie! Nem, akkor már rég nem volt ereje teljében.

Először azt hitte, a Külső Világokban töltött kínzó idő miatt gyengült le, és még hálás is volt a Tesseractól a jogar által kölcsönzött energiának addig, amíg rájött, hogy átverték. Az egész egy aljas átverés volt! A sötét hadvezér nem akarta őt Midgard helytartójának. Miért is akarta volna?! Hiszen ő maradék nélkül akarta leigázni a világaikat, nem volt szüksége kompromisszumokra.

Loki meg volt olyan naiv, hogy azt hitte, ő az, aki félrevezette a vezért. Francokat! A vezér megölte volna, amint megszerzi a Midgard feletti uralmat és átadja a Tesseractot. Persze, Loki alapból nem tervezte átadni a kockát… de a hadvezér könnyű szerrel elvette volna tőle, miután a kék doboz a kezében tartott összeköttetés által kiszívta volna minden erejét. Ó, a rohadék! Mégis hogy lehet, hogy valaki hazudott a hazugságok istenének?! Nagyon össze kéne már szednie magát!

És a másik kérdés, ami már egy ideje nem hagyta nyugodni: ha ez igaz, ha a jogar az ő és minden Világ biztonságát is veszélyeztette, akkor tulajdonképpen a Bosszúállók azok, akik megmentettek mindenkit, beleértve az ő életét?! Erre még gondolni is rossz volt, de nem lehetett kizárni a lehetőséget.

Az átkozott fegyvert is csak azért akarta, hogy elpusztítsa, nehogy még több bajt okozzon. Az nem igazán zavarta volna, ha ez a baj Midgard és az őt megszégyenítők vesztét okozza, de a bolygó mindenképpen a Kilenc Birodalom egységéhez tartozik, és Loki nem kívánt a hadvezér „oszd meg és uralkodj" játékának áldozata lenni. Ha a leggyengébb láncszem elesik, akkor a Kilenc Világ sorsa megpecsételődött: ha sikerül csak egy világba is megvetni a lábukat az idegeneknek, akkor már nincs visszaút! És az igazság az, hogy bár sehol sem érzi igazán otthon magát, nincs hová mennie.

Holott, egy pillanatra arra gondolt, hogy a jogarral talán elmenekülhet a nehézségek elől, akár önmaga elől is. Ugyanezt érezte anno New York-ban, amikor úgy döntött, mégis kell neki Midgard. Persze, ő mindig is kerülte a konfliktusokat, és ha tehette mindent verbálisan, esetleg pár elmés varázslattal oldott meg, de nem volt gyáva. Nem volt oda a fizikai harcért, mint a bátyja, de sohasem futamodott meg. Az nem méltó hozzá! Ráadásul egy bolygó birtoklásának vágya sem volt jellemző rá. Asgardot is csak irányítani akarta korábban.

Akkor mégis miért érezte akkor úgy, hogy minden vágya Midgard leigázása és az emberek kínzása mindaddig, amíg le nem térdelnek kegyelemért könyörögve a lábai előtt?! Miért vágyott annyira arra, hogy azok a szánalmas halandók féljék és szolgálják őt?! Ez a gyengeségre utaló vágy őt magát állította be szánalmasnak. Egy erős mágusnak nincs szüksége talpnyalókra és szolgákra!

Loki mindig is megállt a saját lábán. Még ha Odinnak is akart megfelelni minden áron, akkor sem esett kétségbe, ha éppen egy csatát egyedül kellett megvívnia. Egy herceg pedig nem arról híres, hogy trónra jutása előtt megtizedeli birodalma lakosságát. Nem, ez egész biztosan nem ő volt! A büntetése első hónapjait csak makacs önsajnálattal és gyengeségének szidalmazásával töltötte, de aztán rájött, hogy talán valami rásegített arra a gyengeségre. És ezt Kathlin juttatta az eszébe.

Nem volt elég erős, hogy ellent mondjon a hatalom és dicsőség földi csábításának, és ezért nem is vette észre, hogy az alapvető vágyat tulajdonképpen a Tesseract keltette benne. Nem, ez hazugság! Nem vágyott volna a hatalomra, ha nem bujkált volna végig a lelke mélyén a sötétség egy darabkája. Bár az mindenkiben ott van!

Loki eddig kisebb-nagyobb sikerrel ellenállt neki, de a kocka megnehezítette ezt. Előhozta legmélyebb, legönzőbb, legrondább, legkegyetlenebb, szóval legsötétebb vágyait, és úgy állította be azokat, mint a túlélés egyedüli módját. És mondják ugye, hogy az élet nagy úr. Lokiban ekkor tényleg megváltozott valami. Felszínre tört a sötét oldala.

Ám bár gyűlölte a túl jó lelkét érte, a bűntudatot sosem tudta teljesen elnyomni magában. Megingott a hegyen, amikor Thor felajánlotta, hogy hazaviszi, megingott Stark tornyánál nézve, ahogy életek hullnak a porba neki hála és persze a börtönben az egész kegyetlenség súlya a nyakába szakadt. Még a Jötunheim elpusztításának célja is, pedig azt tényleg Asgardért, de valamilyen szinten személyes bosszú céljából és rögeszmésen tette volna.

Úgy érezte, arra már nincs remény, hogy minden jóra forduljon. Már Kathleen halála óta rosszabbodni kezdett a helyzet, és azt hitte, most már túl késő, többé már nem lehet az, aki egykoron volt. Aki ösztönösen védte az ártatlan életeket és segített annak ellenére, hogy senki nem vette ezt észre. Kathlin érkezéséig mindig csalódnia kellett az igazságosságban, mégis tovább küzdött, és nem adta fel. Amikor már nem bírta, bevetett egy-két trükköt, de családját sosem hagyta cserben. ...Amíg ki nem derült, hogy nem is az igazi családja.

De mikor Kathlin olyan önzetlenül viselkedett vele, minden bűne ellenére, akkor valami megmoccant Lokiban legbelül. A lány a régi önmagára emlékeztette, arra a fiúra, aki nem bírta megállni, hogy ne segítsen, hogy ne tegyen meg mindent, még annak ellenére is, hogy tudta, a jó tettekért ő általában csak rosszat kap cserébe. Egyszer régen jött valaki, aki meglátta benne az értéket, és most kezdte úgy érezni, talán ez újra lehetséges. Talán vagy még remény… Talán még mindig van értelme, hogy elűzze a lelkét beszövő sötétséget.

Nehéz volt újra megbízni a valakiben, aki ráadásul annyira határozottan száll szembe vele, de Kathlin legalább őszinte volt, és az, hogy az imént minden korábbi bunkósága (lokisága) ellenére ki állt érte, megtörte a jeget. Loki elhatározta, mindent megtesz, hogy megszabaduljon azoktól a tulajdonságoktól, amiket a Boszorkány ma délelőtt a szemébe ordított, amelyeket régen gyűlölt és megvetett. Nem hagyhatja, hogy végleg olyasvalakivé váljon, akit gyűlöl! Meg kell állapodnia önmagával!

Persze ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezentúl egy anyui kedvence jókisfiú lesz… A szarkazmusát, gúnyos megjegyzéseit, hatásos trükkjeit és lekicsinylő stílusát senki kedvéért sem adta volna fel, neki is kell egy kis szórakozás! De a lényeges dolgokban nem akart többé hibázni.

Régen a hozzá közel állók számíthattak rá. Szerette volna elérni, hogy ez végre tudatosuljon is bennük. De ha nem is veszik észre, akkor legalább a makacs kis hangot elhallgattatja a fejében, aki megállás nélkül hajtogatja, hogy „Ez nem te vagy", vagy, hogy „Te sokkal jobb vagy ennél. Felettük állsz", esetleg „Ha csak a saját érdekedet nézed, sosem leszel boldog".

Loki elhatározta, hogy többé nem fordít hátat senkinek és semminek. Sem a nehézségeknek, sem a kellemetlenségeknek, de még az őt gyűlölőknek sem. Ha szembe kell néznie a sorsával, hát legyen, még ha a sorsa az is, hogy hálátlanok életét mentse! Megteszi, amit kell, de már nem is vár semmit cserébe, nincs értelme. Majd jön az, ha végre a többiek is eljutnak addig, hogy felérjenek hozzá! Ő nem fog lealacsonyodni a szintjükre és könyörögni a hálájukért és elfogadásukért!

Önmagát kell elfogadnia! Végre rájött, mit szeretne az élettől. Szabadon élni, függetlenül mindentől. Nem akarta többé, hogy a döntéseit a származása, a bizonyítási vágy, a gyűlölet, düh, bosszú, a másokban való csalódottság, vagy éppen a kísértés befolyásolják – ezeket eddig mindig megbánta. Eddig az eszét használta, hogy eleget tegyen a pillanatnyi érzelmeinek és ez nem vall éppen erős jellemre.

Mostantól arra használja majd az eszét, hogy az érzelmeit befolyásolja, legalábbis ésszel hallgasson azokra. Hogy ne engedjen utat az olyan hasztalan, hálátlan típusoknak, mint a hatalomvágy és a véres bosszú, de ne álljon útjában azoknak, amik végre boldoggá tehetnék. Mert Kathlin megmutatta neki, hogy boldog csak akkor lehet, ha nem önmagát helyezi előtérbe. Ha végre hagyja magát megkedvelni.

Mert tulajdonképpen eddig nem igazán törekedett arra, hogy mások szívébe lopja magát. Egy kis csalódás, és máris méteres falakat húzott. De a falakat Kathleen már egyszer elkezdte lerombolni, és most ez az új lány is jó helyen üti a vasat.

Kathlin határozottsága arra késztette Loki-t, hogy végre ő is a sarkára álljon…érzelmileg. Ha nem kedvelik, hát úgy jártak! Az ő bajuk, de Loki nem hagyja elrontani a kedvét. Ha a midgardi boszorkány elviselte, hogy eddig szinte ágyashoz méltóan bánt vele, akkor neki egy kis lenézés már semmit sem jelent! Elég, ha ő maga értékeli saját tetteit.

Megérkeztek a trónterembe. Odin nem hiába választotta ezt a helyet. Tekintélyt akart sugározni a fiai felé. Leült a trónszékbe és intette a fivéreket, hogy térdeljenek le elé a lépcsőre. Ez most még Thornak sem volt ínyére, de egyiken se akartak újból összetűzésbe kerülni a Mindenek Atyjával, így nagy nehezen megtették. Kathlin, nem tudván mit kezdeni magával, melléjük térdelt.

- Thor, Loki, csalódtam bennetek! – kezte Asgard királya.

- De atyám! – ellenkezett volna Thor, ám Odin leintette.

- Csönd legyen! – Hangja dörrenésére még Loki is megrázkódott, bár ő nem félt atyjától. Csupán jobbnak látta nem szembeszállni Asgard legbefolyásosabb személyével.

- Igenis! – húzta ki magát Thor.

- Mint Thornak már említettem, és talán te is sejted, Loki, újból nehéz időket élünk. A tűzdémonok zúgolódnak, revansot akarnak a múltkori sikertelen küldetésükért, hogy megszerezzék az Örök Birodalom, a hazánk – a „haza" szót Odin kihangsúlyozta, - Asgard trónját. Megértem, hogy a világuk egyre szűkösebb számukra, korábban fel is ajánlottuk Asgard pár lakatlan fennsíkját Muspellheim-nak, de ezzel nem érték be. Ők az egész Birodalmat akarják, és ezt nem hagyhatjuk! Fel kell készülnünk, hogy megvédjük magunkat.

Két napja a démonok vezetői hadügyi konferenciát tartottak, én pedig megbíztam Heimdallt, hogy ne vegye le a szemét Muspellheim-ról, ameddig a gyűlés véget nem ér. Ma délelőtt tájékoztatott a dolgok nem túl szerencsés alakulásáról. Erre azt kell megtudnom – felemelte a hangját – hogy még ilyen kemény időkben is a fiaimnak nincs jobb dolga, mint egy idegen lányt becsempészni a Palotába!

- Atyám, hadd magyarázzam meg! – kérte Loki, de Odin csendre intette.

- Akkor beszélsz, ha én kérdezlek! – Loki magában duzzogott a válaszon, de nem mutatta. – Ráadásul nem is akárkiről van szó. Ez a lány... – Az öreg Kathlinre nézett. – Megnyitott egy átjárót Midgardról a mi Világunkba, veszélybe sodorva ezzel a biztonságunkat…

- Én nem akartam semmi rosszat… - kezdett bele Kathlin is, de Odin feltartott kezével őt sem engedte szóhoz jutni. Ekkor Thor szólalt meg hitetlenkedve.

- Mi?! Kathlin volt az, aki kiütötte az őröket?! Hiszen akkor ő az, aki ellopta a jogart és mostanáig nem akadtak a nyomára…

- Kiütötte az őrséget?! – döbbent meg Odin. – Én erről miért nem tudok?!

- A főnök megkért, hogy ne szóljak neked, mert megalázó lenne, hogy egy lány elbánt velük… - Ám Thor rájött, hogy már így is túl sokat mondott.

- Vezessétek elém a parancsnokot! – üvöltötte Odin a terem szélén álló testőröknek.

Thor ekkor dühösen Lokira nézett. A Herceg láthatóan jót szórakozott a kialakult helyzeten.

- LOKI! – kiabálta Thor ingerülten. – Te hazudtál nekem!

- És erre csak most jöttél rá? – gúnyolódott Loki.

- Azt mondtad…sőt váltig állítottad, hogy ez a lány – Kathlinből most hirtelen „ez a lány" lett, aminek nem örült kifejezetten – a szeretőd! Azt mondtad, lefeküdtél vele!

A Boszorkány egy leírhatatlan arckifejezést mutatott, Odin pedig a kínos felszólalás hatására megköszörülte a torkát. Thor viszont úgy döntött, most van itt az idő, hogy „ami a szívén, a száján"-t játszon. Még jó, hogy Frigga nem volt a közelben, mert menten elájult volna.

Azt mondtad – folytatta a szőke harcos, - olyan szinten kielégítetted, hogy beleájult az élvezetbe…!

Kathlin levegő után kapkodott a felháborodástól, hogy Loki ilyeneket terjeszt róla, Odin pedig király létére nem tudott mit kezdeni a szituációval. A dolgok kezdtek kicsúszni az irányítása alól. Nem egészen így tervezte a családi "nagybeszélgetést".

- Te pedig már megint bedőltél nekem – felelte ártatlanul és keskeny száját félmosolyra húzva a Varázsló.

Ám Thor már nem találta ilyen viccesnek a helyzetet.

- Eddig türelmes voltam veled, öcsém, de most VÉGED! – emelte fel a pörölyét, baljós villámokat teremtve maga körül.

- Thor! Hagyd! – parancsolta Odin attól tartva, hogy a két fiú még megöli egymást, mielőtt ő leszidhatná őket. Ám a Villámisten rendíthetetlenül Loki irányába lendült.

Fivére viszont a félelem legkisebb jelét sem mutatta.

- Gyere csak! – fogadta el a kihívást Loki.

- VÁRJ! – kiáltott közbe Kathlin, amin mindenki meglepődött.

- Miért? – kérdezte Thor és Loki egyszerre. Nem értették, mi akadálya a férfias erőpróbájuknak. Kathlin gonoszul elvigyorodott.

- Mert először én végzek vele! Végül is az én ártatlanságomat sértegette az előbb…

Thor erre gondolt egyet, megrántotta a vállát és lehuppant a lépcsőre.

- Csak tessék! De azért nekem is hagyj valamit! – vigyorgott. Végre egy kis lánybunyó. Ez volt a gyengéje.

Ám Odinnak nem. Mégis inkább hagyta, hogy megoldják maguk között. Majd a végén elbeszélget velük...

…