20. fejezet

A kettős fordulat

…Folytatás...

- Véged, Loki! – mosolygott rá Kathlin ördögien. – Ez már túlmegy minden határon!

- Csak nehogy elbízd magad, kicsi lány! – vigyorgott vissza a Mágus. Utóbbi csupán olaj volt a tűzre és Loki ezt tudta jól. Mégsem tudott ellenállni a késztetésnek, hogy megküzdjön a lánnyal.

A Boszorkány ahelyett, hogy odarohant volna hozzá és behúzott volna egyet, egy jól irányzott energialökettel kezdte. Loki majdnem beleütközött az „előadáshoz" kényelmesen elhelyezkedett Thor-ba. Most rajta volt a sor. A Mágus egyszerűen tűzkarikát varázsolt a lány köré. Kathlin motyogott valami „menny te a francba"-t, majd erőt vett magán és kiszaltózott a lángok közül.

- Ez igen! – lelkendezett Thor.

Abban a pillanatban Kathlin felhasználta a tűz energiáját és saját fegyverével fordult Loki ellen. Felgyújtotta a Varázsló ruháját. Loki megrémülve és dühösen ugrálni kezdett, aminek Thor éktelen nevetése és Odin fejcsóválása lett az eredménye. Végül a Herceg is magához tért a megdöbbenésből és azonnal eloltotta a tüzet. Erre nem számított, váratlanul érte. A lánynak van fantáziája...

- Fogd be! – ordította Loki a bátyjának, aki még mindig rajta röhögött. Kathlin ezalatt furfangosan kihasználta, hogy megint másra figyel és fejbe vágta egy lebegtetett díszvázával.

A kemény váza nem tört el, ám Loki úgy dőlt el, mint egy darab fa. Thor ekkor már annyira fulladozott a röhögéstől, hogy Odin attól tartott, szájon át kell majd lélegeztetni. Erre azért nem került sor.

- Hölgyem, minden elismerésem! – hajolt meg a Villámisten színpadiasan.

A Boszorkánynak viszont nem szállt fejébe a dicsőség. Látta, hogy Loki kezd magához térni.

- Még nincs vége! – pattant fel a Herceg a földről olyan hirtelen, hogy Thor hátrahőkölt. – Ezt még visszakapod, midgardi!

- Engem fenyegetsz, fagyjancsi?! – gúnyolódott a lány.

Thor megint megdolgoztatta a rekeszizmait a feltörő nevetés hatására. Ilyen jó komédiát már rég nem látott. Loki kikap egy lánytól, neki meg még a kisujját sem kell mozdítania!

- Elég a szövegből! – kiáltotta Loki. Ez elég groteszkül hatott az ő nagy-dumás szájából.

- Szerintem is! – érett egyet a Boszorkány és elindultak egymás felé.

Mikor kartávolságba értek, Kathlin ösztönösen egy oldalsó fejrúgással próbálkozott, de Loki könnyedén kitért előle, majd hárította lány reflexből rákövetkező bal horgát is. Majd másik kezével megragadta Kathlin támadó kezét. A lány dühösen próbált belekönyökölni Loki gyomrába, de ez még páncél nélkül is nehéz próbálkozás volt a férfi izmos mellkasát tekintve. A Varázsló fölényesen elvigyorodott.

- Fenébe a férfiakkal! – kiáltotta a lány, majd beletérdelt ellenfele ágyékába. Azon a helyen már érzékeny pontra lelt. Loki most igazi férfinak érezhette magát… Eltorzult arccal szorította kezét a nadrágjára, minek eredményeként el kellett engednie a lányt. Kathlin elégedetten hátrált pár lépést. Thor röhögése immár általános háttérzajjá vált.

- Túl messzire mész! – figyelmeztette Loki sziszegve.

- Oh, valóban? – gúnyolódott a Boszorka, majd megint egy lökettel díjazta a Mágust. Ám Loki most a támadás közepébe lépett és meg sem rezdült. Mintha a puszta kezével oszlatta volna szét a közeledő mágikus energiát. Utána Kathlin mellett termett és valahogy mögé került, majd hátulról megfogta a vállait és vészjóslóan a fülébe suttogta:

- Jobban teszed, ha elkezdesz félni!

Ekkor Kathlin egy kicsit megingott, de aztán lerázta magáról a jeges kezeket és egy örvénylő, tűzszerű támadást küldött a másik felé. Loki azonnal semlegesítette, ám Kat ekkor rárúgott egyet, így ő kénytelen volt pár lépést hátrálni. Mostanra megelégelte a lány jogos visszavágóját és nem volt hajlandó tovább elviselni a megaláztatást.

A Mágus bosszút szomjazva, nehéz léptekkel elindult a Boszorkány felé és valami komolynak hangzó varázsigét mormolt, Kat számára idegen nyelven. Hirtelen zöld és fekete villámokból álló erőtér jelent meg körülötte, baljós, mély, csattogó és recsegő hangokat adva. Már épp készült, hogy egy nagy adag zöldes villámot küldjön a titokban alaposan megrémült lány felé, ám akkor Odin hangja megszakította a harcot.

...

- ELÉG! – hasított át a termen a Mindenek Atyjának parancsa.

Loki dühösen hagyta elenyészni a zöld energiát. Még jó, hogy neki már nem jár ki a szórakozásból – törődött bele, magában ironizálva. Valójában nem tervezte komolyan megsérteni a lányt, csak rá akart ijeszteni egy kicsit, meg visszaadni a kölcsönt a megaláztatásért. De már nem tehette... A fenébe az egésszel!

Végül Thor is abbahagyta a nevetést, Kathlin pedig kihúzta magát ott, ahol állt.

– Loki! Az erődet tartogasd hasznosabb dolgokra! – kérte a fiát Odin, de hangjából érződött, hogy ilyen hatalmas erőtérre egyáltalán nem számított Lokitól. Úgy tűnt, alábecsülte a fiát.

Kathlin viszont hálás volt, amiért Odin megmentette a Mágus sötét haragjától… Ami amúgy sem volt jogos, mert Loki megérdemelte, amit kapott!

- Most pedig – folytatta a király, – végre hallgassátok végig, amit mondani szerettem volna!

Hangja nem tűrt több ellentmondást. Mindhárom fiatal letérdelt eredeti helyére. Loki megint magában duzzogva, Thor megint elfojtott röhögési ingerrel küszködve és Kathlin újból kellemetlenül érezve magát.

– Thor! – kezdte idősebbik fiával Odin. – Nem volt helyes, hogy az engedélyem nélkül engedted, hogy Loki idehozza ezt a lányt, és hogy nem szóltál az őrökről!

- Megmagyarázom… - kezdte újra Thor.

- Csak tessék! – lepte meg Odin a válasszal.

- Hát…szóval…a parancsnok azt állította, hogy a lány lezuhant egy erkélyről és meghalt, így nem tartottam fontosnak, hogy ezzel terheljelek, atyám… De azért utánanéztem, hogy tényleg meghalt-e…

- És nyilván él – szögezte le Odin. – Fiam, máskor mindenképp tudósíts a betörésekről, még ha jelentéktelennek, vagy megoldottnak tűnnek is!

- Ígérem, atyám. És sajnálom a másik dolgot is. Csak Lokinak akartam segíteni… - mentegetőzött a Villámisten.

- Tudom – sóhajtotta Odin. – Most elmehetsz!

- Na de, atyám…!

- Megbocsátok, mert tudom, hogy nem akartál semmi rosszat, de a felelőtlenséged egyszer könnyen bajba keverhet! Most pedig indulj! Hagyj magunkra és nyugtasd meg anyádat, hogy mindenki él!

- Ahogy kívánod, atyám! – felelte Thor és bár szívesen maradt volna végignézni öccse leszidását, eleget téve Odin kérésének elhagyta a termet és elindult megnyugtatni Friggát, aki valószínűleg a nyári ebédlő teraszán ülve aggódik értük.

Odin okkal nem szólt neki, amikor megérkeztek. A korábbi jelenetek nem voltak egy szerető anya szemének valóak.

...

- Fiam! – fordult most Lokihoz az öreg, aki meglepődött, hogy a neve helyett fiának szólította. – Amit tettél, az…

- Tudom, csalódtál bennem…újból! De tudod mit? Nem érdekel! – tört ki Loki.

- Hallgass végig! – Loki tüntetően összekulcsolta a karjait maga előtt. - Csak azt akartam mondani, hogy nem volt szép, hogy hazudtál nekünk, ám nem ítéllek el, mert most az egyszer nem magadért tetted.

A Herceg felkapta a fejét. Részben tényleg Kathlinért tette, hogy nem fogják el az őrök. De az is az ő érdekét szolgálta. Csodálta, hogy Odinnak ez nem tűnt fel.

– Tudom, hogy önző célok vezéreltek – folytatta a király, mintha csak leolvasta volna Loki arcáról a gondolatait – de mégis segítettél ennek a lánynak. Téged ismerve nem lett volna rá szükséged, hogy rátalálj a jogarra, ha nagyon akartad volna, de te mégis úgy döntöttél, hogy idehozod és vigyázol rá…

- Én nem… - ellenkezett Loki. Még a végén lovagnak ütik, az pedig elég kellemetlen lenne ugyebár.

- Hallgass! Tudtad, hogy nagy kockázatot vállalsz, ha egy idegent veszel a pártfogásodba, de te nem adtad fel a lányt. Ez ostoba, ám nemes cselekedet volt. Bebizonyítottad, hogy más is érdekel önmagadon kívül. Ezért úgy döntöttem, ha átadod a jogart és elnézést kérsz a bűneidért megbocsátok neked, továbbá újra szabadon mozoghatsz a Birodalom határain belül.

Loki elképedve bámult rá. Ez volt az, amire annyira vágyott: hogy visszanyerje Odin bizalmát, még ha nem is a fiaként, csak egy ismerősként. Ám most, hogy kezdett megvalósulni, egyre nehezebben tudta elhinni.

- Ez most valami tréfa, atyám?! – kérdezte bizonytalanul. Maga sem értette, miért szólította még mindig "atyám"-nak. Biztos csak a megszokás...

Kathlin úgy döntött továbbra is hallgat, nem szól bele az apa-fia dologba.

- Nem – jött a tömör válasz Odintól. – Szükségem van rád és szeretnék végre megbízni benned, fiam.

Loki szemei immár kistányérnagyságúra nyíltak. Biztosan csak álmodik! Nincs rá más magyarázat, hogy az apja hirtelen értékelni kezdi. Ráadásul azok után, amiket elkövetett az elmúlt időkben! Régen egy ártatlan trükkért is hetekig haragudott rá, most meg miután megpróbált két világot is elpusztítani, a segítségét kéri?! Odin gondolkodása még az övénél is rejtélyesebb volt.

- Igazán? – kételkedett tovább a Herceg.

- Fiam! Nem foglak órákig győzködni! De tudnod kell, hogy adok neked még egy utolsó esélyt. Te döntöd el, hogy élsz-e vele, vagy sem. Persze, amit tettél azt nem seperhetjük a szőnyeg alá, viszont tudom, hogy én sem voltam éppen mintaapa. Rájöttem, hogy igazságtalanul bántam veled, nem szabad lett volna mindig Thornak kedveznem, mert te…

- Nem az igazi fiad vagyok! Akkor meg miről beszélünk?!

- De legalább annyira szerettelek, és szeretnélek továbbra is szeretni. Hibáztam, Loki… - valota be töredelmesen az öreg király.

- És erre csak most jössz rá?! – üvöltötte a Herceg minden tiszteletét félredobva.

Már épp készült felemelkedni a lépcsőről, mire Odin és Kathin is felállak. Odin, hogy megtartsa tekintélyét, Kathlin pedig, hogy visszafogja az idegtől remegő Herceget. Még a végén olyat tesz, amit megbán - futott át a lány agyán, így belekarolt Loki karjába, - biztos, ami biztos.

- Fiam…

- Nem vagyok a …! – akadékoskodott volna újra Loki, de Kathlin megszorította a karját. Bár a lány nem egészen értette, mi folyik itt, azt érezte, hogy Lokinak végig kéne hallgatni az apját.

- Loki, hallgasd végig! – nézett a szemébe.

- Nem! – ellenkezett a Herceg. Most, amikor már eldöntötte, hogy független lesz, nem adja be a derekát. Kathlin viszont nem hagyta elmenni.

- Kérlek!

Loki hűvösen visszafordult Odin felé, aki így folytatta.

- Loki, fiam, szeretnék bocsánatot kérni tőled… - jelentette a király.

- Mi van?! – hüledezett Loki. – Ki vele, hol van a kamera? – Kezdett az őrület határára sodródni. Ezt Odin nem értette, mivel ő még nem látott olyan k-izét, de ráhagyta.

- Úgy érzem, ha jobban odafigyeltem volna rád, akkor mindez nem történt volna meg. Az én hibám, hogy meggyűlölted Asgardot, hogy csalódnod kellett…hogy úgy érezted, nincs más kiút. Sajnálom, hogy mellőzve érezted magad. Hogy nem töltöttem elég időt veled. – Loki még mindig nem tudta túltenni magát a kezdeti sokkon. Ez most tényleg megtörténik?! Az apja elnézést kér tőle, amiért évszázadokig semmibe vette? – De legjobban azt sajnálom, hogy képtelen voltam észrevenni, mennyire szenvedsz… - mondta Odin őszinte megbánással. Ezt király létére nehezére eshetett kimondania.

- De miért csak most?! - Az egyetlen dolog, ami visszatartotta Lokit az őrülettől, az a különleges lány volt, aki végig mellette állt, és bármennyiszer teret adott volna feltörő érzelmeinek, visszarántotta a földre. Loki legbelül hálás volt ezért Kathlinnek.

- Mert én sem vagyok tökéletes, fiam – Ez volt az a mondat, amit a Mindenek Atyjától senki sem várt volna. – Úgy véltem, már azzal eleget tettem, hogy befogadtalak és fiamként kezeltelek. Ártatlanok pusztulása kellett ahhoz, hogy ráébresszen, ez nem így van. Te is tettél már annyit Asgardért, mint a bátyád, de te sosem dicsekedtél vele, így nem éreztem fontosnak, hogy szóvá tegyem… Ma már tudom, hogy ez hiba volt.

Idősebb fiamként Thor volt a jogos utódom, de ez nem ok arra, hogy elhanyagoljalak. Te midig is hasznos politikai és gazdasági tanácsokat adtál, jobban vágott az eszed, mint az összes tanácsadómnak összevéve, én pedig ezt természetesnek vettem. Nem kellett volna...

- És most mit akarsz tenni? – kérdezte Loki értetlenül. – Visszaforgatni az időt?! Arra még te sem vagy képes!

- Arra tényleg nem. De talán mi ketten újrakezdhetnénk…

- ÚJRA?! – ordította Loki, akiben most mindenféle érzések kavarogtak. Kathlin viszont a lábára taposott. Ám közben jobban átölelve a karját magához húzta, hogy éreztesse, mellette áll.

- Ne légy tiszteletlen – suttogta a Boszorka. Tudta, hogy nagyon nehéz lehet most a Varázslónak, de ezt nem kéne elszúrnia.

Loki a lány törődése eredményeként kicsit megenyhült, de még mindig remegett.

- Fiam! Hibáztam – folytatta Odin, - de szeretném rendbe hozni, és szeretném ha most mellettem állnál. Nem számít, hogy nem az igazi fiam vagy, te épp annyira fontos vagy nekem!

- E-ez most komoly? – Loki hangja most már inkább volt bizonytalan, mint ingerült. Annyi éve várt már erre a mondatra…

- Igen. – Loki azon ritka pillanatai egyikét élte, amikor nem jutott szóhoz. – Szóval mi a válaszod, fiam? Elfogadod az esélyt és megbocsátasz nekem? Vagy inkább elhagysz minket?

- Tessék?!

- Te is tudod, hogy ha el akarnál menni, nem tudnálak megakadályozni benne.

Lokit villámcsapásként érte a kijelentés. Tehát Odin hagyná szabadon távozni, ha úgy szeretné? Ezt jó volt tudni, bár mostanra eléggé csábítónak találta az ajánlatot, hogy maradjon.

- Ez hízelgő… - Kathlin bátorítóan rámosolygott - ...de mégis inkább maradnék – jelentette ki végül Loki. Hiszen mindig is erre vágyott! Hogy valaki maradásra bírja, hogy éreztessék, hogy szükség van rá.

Odin megkönnyebbülten sóhajtott. Nagy kő esett le a szívéről. Már egy ideje készült erre a beszédre, de csak most jött meg a bátorsága hozzá, hogy bevallja, hibázott. A szívét boldogság töltötte el, hogy Loki úgy döntött, marad…és talán egyszer majd megbocsájtja atyai figyelmetlenségét is.

- Örül a szívem, fiam! – mondta Odin meghatottan.

Loki tudta, hogy ezzel még nincs minden elintézve. Meg sem várta, amíg Kathlin szóvá teszi, inkább elébe ment a megaláztatásnak. Olyat tett, amiről sosem hitte volna, hogy egyszer megteszi, ám most érthetetlen vágyat érzett rá.

Eltolta magától Kathlint, majd trónszék elé lépett és letérdelt Odin előtt, aki meglepetten figyelte. Nem hitte volna, hogy Loki képes erre. Úgy vélte, a Mágusnak sokkalta fontosabb a büszkesége, minthogy térdre essen valaki előtt. Mégis Loki ott térdelt Odin lábai előtt, és fejét lehajtva megszólalt.

- Elnézésedet kérem, atyám. Amit tettem, nem volt helyes, már én is belátom. Tudom, hogy nem szolgálhatok elfogadható magyarázattal, de remélem, egyszer majd megbocsátasz nekem… - Néma csönd. Loki felkészült a válaszra, bármi is legyen az.

- Megbocsátok, fiam! – Loki felemelte a fejét, hogy a király mélykék szemébe nézhessen. Odin tekintetében nem volt más, csak őszinteség és szeretet. – Már hónapok óta arra várok, hogy végre megtehessem.

Loki nem tudta, mit mondjon erre. Mondhatta volna, hogy „köszönöm, atyám, ez nagyon sokat jelent nekem", de az közel sem fejezte volna ki, amit érzett. Csodálat és hitetlenkedés. Ezek voltak, amik a Herceg fejében leginkább kavarogtak. De emellett ott volt benne is a megkönnyebbülés, megbánás, és a remény az újrakezdésre.

Bizonyítani akart, de most már nem csak másoknak, hanem önmagának. Bebizonyítani, hogy igen is képes rá, hogy egy család tagja legyen. Nem volt más választása. Ha ez nem jön össze, akkor elvonul remetének! Biztos volt benne, hogy bár lesznek nézeteltéréseik továbbra is, sehol nem talál másik helyet, ahol legalább ilyen szinten is, de törődnek vele.

Hiszen Odin tényleg elhanyagolta…de akkor is neki köszönheti az életét! Odin volt az, akinek megesett rajta a szíve, az ellenség gyermekén, amikor mindenki más a sorsára hagyta. Amikor már senkinek, még tulajdon apjának sem kellett, Odin volt, aki befogadta és ráadásul fiaként bánt vele.

Talán csak egy ereklye volt, a béke záloga... De mégsem volt annyira rossz sorsa. És az apja, aki már többször megbocsájtott neki, most újból megtenné, még azok után is, hogy szégyent hozott a nevére, sőt egyenesen elárulta Odint. Ennek tudtában az a legkevesebb, hogy elfogadja azt a „második" esélyt.

- Szóval, a fiad maradok? – kérdezte végül az egyébként nyilvánvalót.

- Mindig is a fiam voltál, és az is maradsz! Állj fel! – kérte Odin.

Loki feltápászkodott a földről. Még mindig nem bírt kinyögi egy köszönetet.

Ami ezután következett, az talán az amúgy is meglepetésekkel teli nap legmegdöbbentőbb jelenete volt. Egyiken sem így tervezték a komoly békülést, csak egyszerűen megtörtént. Odin és Loki egymás karjaiba omlottak. Azaz a fél fejjel alacsonyabb király erőteljesen magához szorította fogadott fiát, Loki pedig nem ellenkezett. Sőt, még mintha vissza is ölelte volna a mindenek atyját...

Kathlin meghatottan nézte apa és fia "nagy" egymásra találását. Csak azt nem értette, neki mi keresnivalója van itt. Sebaj, Loki már úgy is megígérte, hogy segít… Ha tartja a szavát, akkor felőle egy egész északi szappanopera is megelevenedhet a szemei előtt.

- Oh, atyám – mondta halkan Loki, miközben egy könnycsepp gördült le az arcán.

Nem szokott sírni, soha. Az a lányok dolga! Ő már egész kisgyerek kora óta nem tette, még a külső világokban sem, amikor egyedül volt. Mégis most, mikor tudatosult benne, hogy még sincs annyira egyedül, hogy Odin mégis törődik vele, makacsul elhagyta pár könnycsepp a szemét.

Odin sem tett másként. Kék szemében megcsillantak az atyai szeretet könnyei.

Legalább két percig álltak ott, egymást ölelve és a megkönnyebbüléstől sírva, persze ezt az utóbbit mindketten leplezni próbálták.

- Szeretlek, atyám – csúszott ki Loki száján akaratlanul is. Odin meghatódva ölelte szorosabban.

- Én is szeretlek, fiam!

Aztán amikor már megelégelték a csöpögős, színpadra illő jelenetet kissé eltávolodtak egymástól és mindketten kihúzták magukat, megköszörülve a torkukat.

...

- Mikor kezdjük a megbeszélést, atyám? – kérdezte Loki a külügyekre terelve a szót, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- Holnap délelőtt tízkor összehívom a hadvezéreket és tábornokokat. És persze a legnagyobb harcosokat. A konferenciateremben találkozunk. Szeretném, ha te is megjelennél!

- Feltétlenül ott leszek! – jelentette ki Loki. Odin szeme ekkor a magát már-már fölöslegesnek érző lány felé terelődött.

- De még előtte…itt van ez a lány… - kezdte Odin. Loki bólintott, mire Kathlin torkában enyhe gombóc képződött. Vajon mit terveznek vele?

- Kathlin, gyere ide! – szólította fel Loki, ám a határozottság mellett meglepően kedvesség sugárzott a hangjából. A lány bizonytalanul elindult a trónszék felé és megállt Lokitól és atyjától pár méterre. Ekkor Loki mellé lépett, megfogta a kezét és közelebb húzta. Kathlin lesütötte a szemeit.

- Uram… - Ez volt az egyetlen, amit odaillő megszólalásnak ítélt.

- Leányom – szólította meg most a király. – Amit tettél, nem volt helyes! A világok biztonságát sodortad veszélybe azzal, hogy egy ellenőrzés nélküli kaput nyitottál meg két távoli Birodalom között – Kathlin épp magyarázkodni kezdett volna, de Odin közbe vágott. – De Heimdall felvilágosított, hogy kizárólag a nővéred életének megmentéséért tetted… - Loki ezt megjegyezte. Most már tudja, miért olyan fontos ez a lánynak. - …mert úgy vélted, itt megtalálod a megoldást. Az őrséget is csak önvédelemből támadtad meg, ugye? – Jelentőségteljesen a lány szemébe nézett.

- Igen uram, és sajnálom. Nem akartam kellemetlenséget okozni, …

- Tudom. És mivel még nem történt semmi komoly, most az egyszer megbocsátok! – Kathlin megkönnyebbülten sóhajtott. Hála az égnek! – De ha szabad megtudnom, mégis miért voltál benne biztos, hogy nálunk kell keresned az ellenszert a nővéred problémájára?

- Hát Heimdall erről nem beszélt? – csodálkozott a lány.

- Még a kapuőr hatalma sem korlátlan – tudatta vele a király.

Kathlin ekkor megerősítést várva Lokira pillantott, hiszen a válasszal újra őt tünteti fel rossz fényben, és úgy gondolta, a Herceg nemigen díjazná ezt a „nagy kibékülés" után. Ám a Mágus lassan bólintott, hogy csak nyugodtan.

Loki nem bánta, az apja már megbocsátott neki. Tudnia kellett, hogy ezzel együtt ártatlanok halálát is megbocsátotta neki…

- A nővéremet megtámadta egy chitauri szörny – magyarázta Kat. Direkt nevezte szörnynek őket, utat adva az irántuk érzett gyűlöletének. Azoknak robotoknak nem volt lelkük. – Ezeknek az idegeneknek valami méreg volt a fogaiban… - Odin, bár nem sokat tudott róluk bólintott, hogy folytassa. - …Ebbe a mérgezésbe már számos ember belehalt…, de a nővérem mégis túlélte. Legalábbis próbálja. Már egy egész hónapja küzdött a méreggel, amikor bevallotta nekünk. Nekem és a szerelmének.

Loki és a király is némán hallgatták a lány szomorú történetét.

- Azt hitte – magyarázta Kathin - …azt hitte, nem létezik ellenszer, így nem akart minket terhelni ezzel, majd amikor már sokkal rosszabbul volt, úgy döntött, elhagy minket. Nem akarta, hogy lássuk meghalni. Ez volt az a pillanat, amikor a nővérem barátja megkeresett, hogy segítsek neki…

- Miért hitte, hogy te segíthetnél? – tette fel Loki a jogos kérdést.

- Fiam! – Odin kifogásolta az udvariatlan beszólást.

- Mint már meggyőződhettél róla – nézett a lány Lokira – nem vagyok átlagos ember.

- Ez tényleg figyelemre méltó – jegyezte meg Odin. – Szóval mi tesz téged különlegessé, kedvesem?

A lánynak feltűnt, hogy máris a bizalmába fogadta. Nem is rossz!

- Midgardi létére ért valamit a varázsláshoz – válaszolt helyette Loki.

- Loki, te is tudod, hogy a mágia Midgardon sem volt ritka…

- Évszázadokkal ezelőtt – ellenkezett Loki, de Kathlin nem vette magára. Inkább folytatta.

- Igen, tudok varázsolni, ha az effajta képességet errefelé így nevezik. Én sosem akartam feltűnést kelteni, vagy elárulni magam…, mégis, néha muszáj volt. A lényeg, hogy ezt a nővérem barátja észrevette és úgy gondolta, ha már képes vagyok rá, akkor biztos segíthetek neki is. Sajnos a földönkívüli mérgezésekhez semmit nem értettem…viszont… - Loki megszorította kezét, hogy nyögje már ki végre. Most a Hercegen volt a sor, hogy támogassa a lányt.

- Igen? – türelmetlenkedett Odin is.

- Szóval úgy gondoltam, ha valaki tudna segíteni…ha valaki ismerheti az ellenszert…az a maga fia! – Odin felkapta a fejét, de tekintetében látszott, hogy számított erre. – Loki vezette a chitauri seregét a világunk ellen, nála többet senki sem tudhat róluk…

- Ezért úgy döntöttél, felkeresed őt – szűrt le a lényeget Odin.

- Nem hagyhattam meghalni a nővéremet!

- Megértem – felelte Odin. - És ezért, mint már említettem, a tetted nem jár komolyabb következményekkel…amennyiben ezentúl nem szegsz több szabályt! – Kathlin bólintott, bár fogalma sem volt a szabályokról. - Loki – fordult most a fiához. – Te ugye tudod ennek a méregnek az ellenszerét? Tudsz segíteni ennek a lánynak?

- Megígértem, hogy segítek neki! – jelentette ki Loki tárgyilagosan.

- Ez szép tőled, fiam!

- Akkor indulhatunk? – kérdezte a lány lelkesen, mire mindkét férfi értetlenül bámult rá. – A nővéremhez! – magyarázta.

- Kathlin, beletelik egy kis időbe, amíg megszerzem a...– állította le Loki, de Odin az ő szavába is belevágott.

- Két hónapba!

- Micsoda?! Miért? – értetlenkedett a lány és Loki is osztotta a véleményét.

- Még legalább ennyi idő szükséges a Bifröst újjáépítéséhez! A Tesserct-ot pedig biztonsági okokból nem használhatjuk többé átjáró megnyitására!

- De a nővéremnek már nem biztos, hogy van annyi ideje! – ellenkezett a lány.

- Mennyi ideje van? – kérdezte Loki halvány együttérzéssel.

- Két és fél hónap maximum…de lehet, hogy már csak két hét. Nem tudom…

Loki elgondolkodva válaszolt.

- Ha eddig kibírta, akkor még tovább is fogja. Akivel nem végez a méreg huszonnégy órán, vagy két héten belül, az akár fél évig is képes túlélni.

- Biztos vagy ebben, fiam? – kérdezte az apja.

- Biztos forrásból tudom! – válaszolta Loki, ám az nem említette, hogy azért, mert ő maga is túlesett már a chitauri méreg kínjain. Akkor támadták meg a szörnyetegek, mikor a sötét város utcáin sétált és legalább két hétbe telt, míg sikerült teljesen kiürítenie a szervezetéből. Nem volt éppen kellemes folyamat. – Ne aggódj, a nővéred úgy tűnik, az a szívós fajta – nézett a legkevésbé sem meggyőzött lányra.

Nem is tudta, miért akar ennyire segíteni neki. Talán mert nem bírná elviselni, ha Kathlin szíve összetörne…miatta? Az elmúlt percekben majdnem olyan közel került a lányhoz, mint korábban Kathleen-hez. Kezdték megérteni egymást.

Már Kathlin is kezdte megkedvelni a Herceget, megismerve kissé a családi hátterét, de még nem bízott meg benne eléggé. Könyörögve nézett a királyra.

- Sajnálom, de ennél többet nem tehetek – kért elnézést Odin. – Itt maradhatsz a palotában, teljes ellátást kapsz, amíg a híd újra használatba vehető…de mással nem segíthetek. – Kathlin csalódottan temette arcát a kezeibe. Mégsem sikerül megmentenie Natasha életét? Odin ekkor Lokihoz fordult. – Fiam! Rád bízom a lányt!

- Úgy érted, hogy… - adta a hülyét Loki. Szerette volna jobban megismerni a lányt, eltölteni vele egy kis időt..., de nem hiányzott neki most még valami pesztrálni való!

- Mivel valójában miattad van itt – Loki ezzel nem szállhatott szembe, - így ezentúl a te felelősséged vigyázni rá.

Loki tüntetően égne emelte a tekintetét, de azért nem próbálkozott újabb udvariatlansággal. Mind Odinnak, mind a lánynak tartozott ezzel.

- Természetesen, atyám – válaszolta, de azért érződött a hangján, hogy a papás-mamás Kathlinnel nagyon nincs ínyére. – Majd én gondoskodom róla.

- Helyes! – lelkendezett Odin. – Kathlin! – szólította meg a magába zuhant lányt. – Loki majd körbevezet és elmagyarázza a szabályainkat. Ha megpróbálsz alkalmazkodni, nem lesz semmi gond! Igazam van, Loki?

- Hát persze, atyám – vigyorgott sejtelmesen a lányra. – Majd én rendesen kinevelem!

- Talán túl rendesen is – jegyezte meg Kathlin gúnyosan.

- Na gyere! – vonszolta volna kifelé a lányt Loki.

- Fiam! – állította meg Odin.

- Igen?

- Csak finoman! Emlékezz, hogy egy hölgyről van szó!

- Emlékeztetni fogom magam – felelte ironikusan a Varázsló. Egyre inkább kezdett visszatérni lokis stílusa. Elég volt a lelkizésből, szórakozásra vágyott! Ha már ő neki kell pesztrálnia a lányt, akkor legalább évezze is! A végén úgy is segít majd neki, akkor ez a legkevesebb!

- És még valami… - folytatta Odin. Ekkor Loki abbahagyta Kathlin vonszolását, és mindketten visszafordultak a trónszéken ülő király felé.

- Igen?

- Már nem kell eljátszanotok, hogy szerelmesek vagytok. A lány anélkül is itt maradhat. – Loki bólintott. Hálás volt, amiért az apja ezért a hazugságért már nem szidta le. Minek kísértsék a sorsot most még a rájátszással is? - …Bár meg kell jegyeznem, elmés ki hazugság volt… Igazán megleptél vele, fiam – jegyezte meg Odin. Kathlin elpirult, Loki pedig úgy döntött, nem veszi magára az utalást.

- Viszlát a vacsoránál, atyám – mondta végül, majd újra elindult a trónterem hálók irányába eső kijáratát jelentő oldalsó, aranyozott tölgyfaajtó felé. Kathlint természetesen most is maga után húzta.

- Viszlát, fiam! – Odin fejét csóválva nézte, ahogy Loki nem éppen úri hölgyhöz méltóan vezeti kifelé a vendégüket. Mert a lány immár a vendégükké vált.

Kathlin még az ajtó előtt hátrafordult.

- Nagyon köszönöm, uram…a nagylelkűségét! – hálálkodott.

- Nagyon szívesen, kedvesem. Mostantól a vendégünk vagy…

- De ne élj vissza a vendégszeretetünkkel! – jegyezte meg Loki epésen. Nem mintha Kathlin ilyenre készült volna. Minden gondolatát lefoglalta a Natasha iránti aggodalom.

- Köszönöm… - kiáltotta még vissza a lány az ajtóból, majd a tölgyfaajtó két szárnya becsapódott mögöttük.

Odin elgondolkodva nézett utánuk. A fiának még mindig van mit tanulnia a nők terén… Lehet, hogy egyszer majd el kéne beszélgetnie vele e célból? És ki az a lány? Persze, tudja a nevét, de olyan ismerős számára. Talán ez a lány annak a lánynak a leszármazottja? Akit fél évezrede megmentett az igazságtalanságoktól? Nem, akkor Loki biztos nem bánna vele ilyen közönségesen. Bár lehet, hogy még ő sem tudja… Hiszen nem lehetnek biztosak benne, hogy Kathleen vérvonala kihalt. Legalábbis Frigga még mindig reménykedett…

...

- Első szabály: - kezdett bele Loki a folyosón a lány kioktatásába. – Nem ordibálunk a trónteremben!

- És te mit csináltál, akkor?! – vágott vissza a Boszorkány.

- Én nem vendég vagyok – magyarázta a Herceg.

- Ő szóval neked mindent lehet, nekem meg semmit?!

- Úgy valahogy – mosolygott Loki kárörvendve, aztán kedvességet tettetve folytatta. – De én majd elmagyarázom neked, hogy mi az, amit még te is megtehetsz!

- Ó, hogy mennyire önzetlenül segítőkész vagy te! – jegyezte meg gúnyosan Kathlin.

- Ó, tudom! – felelte a fekete hajú hasonló hangvétellel, és a szobájáig meg sem állt.

- Tulajdonképpen miért mondta azt apukád, hogy vacsoránál találkozunk? Nem fogunk ebédelni? – kérdezte a lány lehuppanva Loki ágyára. Már nagyon elfáradt, így engedélyt sem kért rá…, már úgyis itt aludt hajnalban és Lokit láthatóan nem is zavarta. Viszont az ostoba kérdés annál inkább.

- Először is – emelte fel a hangját a férfi – neked csak Odin, vagy legfeljebb a királyod, de ne szólítsd az apámnak!

- De most mégsem tartod annak…

- Ez nem a te dolgod! Elég, ha én nevezem úgy!

Kathlin ráhagyta.

- Jól van, na, nem kell azért leharapni a fejem!

- Másodszor pedig – lépett Loki az ablakhoz, hogy kinézzen a délutáni napfénnyel hintett gyönyörű zöld tájra és bárányfelhős kék égre, – nem töltünk minden étkezést együtt. Egyrészt, mert nem mindig érünk rá, másrészt pedig nekem és a bátyámnak is szükségünk van egy kis szabadidőre! – Kat-nek azonnal feltűnt, hogy most gondolkodás nélkül a bátyjának szólította Thort. Ez a mondat utána bosszantotta is a Herceget. Még mindig haragudott a Villámistenre. – Legalábbis régen így volt – tette hozzá, - és valószínűleg ezentúl is így marad. Ha túl sok időt töltenénk összezárva, még a végén megelégelnénk egymás jelenlétét.

- Mondasz valamit – értett egyet Kathlin. – Ti férfiak olyan nehéz személyiségek vagytok – Loki elvigyorodott. - Vajon Frigga hogyan képes kibírni veletek? – érdeklődött a lány ártatlanul.

- Ó, fogd be! – kiáltotta Loki, de hangjából inkább érződött elfojtott nevetés, mint düh.

- Miért is? – kísértette a sorsot Kathlin.

- Majd meglátod! – jelentette ki A Varázsló sejtelmesen elmosolyodva, miután elindult felé. A Boszorkány arrébb mászott az ágy közepe felé, de Loki elkapta a bokáját. – Most véged, kislány!

- Ne…nhe! - tört ki Kathlinből egy sikoltás és nevetés közötti hang, mikor Loki felmászott az ágyra, magához rántotta, és a bokája helyett a derekát fogta meg. De azt olyan finoman, hogy a lányt már-már csiklandozta az érintése. Loki még jobban elvigyorodott. – Jaj, ne – nyögte Kathlin.

- Csak nem csikis vagy, kicsi lány? – kérdezte a Mágus, miközben jobb kezét könnyedén végighúzta a lány oldalán, egészen a combja közepéig. Kathin hatalmas sóhajtást hallatott, ami az akaratlan nevetőrohamát volt hivatott leplezni. – Szóval igen! – mosolygott rá Loki.

A Boszorkányt teljesen megbabonázták a vágytól csillogó, tengerkék szemek a világos arcon. Eszébe juttatták a napsütötte Maldív-szigetek fehér homokos strandjait és zöldes vizét, ahova egyszer volt szerencséje eljutni. Ráadásul Loki annyira aranyosan festett így, vidáman és gondtalanul. Most vonzónak találta még az éjsötét, vállig érő haját is, noha az eddig mindig veszélyérzetet keltett benne. És a mosolya… végre őszinte volt, még ha ott bujkált benne az a kis ravaszság is.

Ám Kathlint hamar kizökkentették az álmodozásból Loki hideg ujjai, amint a hasát és oldalát fogdossák. Akaratlanul is kitört belőle az a makacs nevetés.

- Nhe…nhem vagyok! Hagyjál! – próbálkozott, de Loki nem ismert kegyelmet. Mikor a lány összekulcsolta kezeit a hasa előtt, akkor a combját kezdte csiklandozni. Kathlin jól láthatóan kínlódott a nevetéstől. És olyan édes, amikor nevet… - gondolta Loki.

Újra erőt vett rajta az érzés, ami reggeli előtt. Hogy akarja a lányt! Hogy meg akarja kapni, a sajátjává tenni! Talán nem is volt olyan jó ötlet ilyen módon visszaadni a lánynak a kölcsönt, amiért úgy fejbe kólintotta azzal a vázával – így még inkább hatalmába kerítette a vágy.

De nem engedhetett neki…még nem. Kathlin még nem bízik benne, és ő nem akarta örökre elveszíteni. Ahhoz túl különleges volt. Mégis tovább szította a kísértést, ahogy kezei a lány nyakára és hátára vándoroltak. A bőrét érinteni olyan volt, mint egy zamatos gyümölcsöt, ami csak arra vár, hogy az övé legyen.

A Herceg ugyanakkor eldöntötte, hogy erős lesz.

- Na, megbántad már? – kérdezte kérlelhetetlenül.

- Mhi…csodh...át? – nyögte a lány.

- Hogy a fejemhez vágtad azt a köcsögöt!

- Soha! – makacskodott a Boszorka.

Loki ezután tovább sodorta a lányt az őrület határa felé. Kathlin már úgy érezte, megfullad, ha a Herceg nem hagyja abba, hogy végre levegőhöz jusson. Loki megérezte ezt és kis időre abbahagyta a csiklandozást. Kat viszont kihasználva ezt hanyatt döntötte a férfit és megpróbált ugyanolyan kínokat okozni neki. Megfogta a Herceg hűvös nyakát, de ő vele ellenben nem volt csiklandós.

- Rossz próbálkozás – tudatta vele a Mágus, és megfogva vállait elérte, hogy megint ő kerüljön felülre. Szálkásan izmos karjaival támasztotta meg magát a lány felett térdelve. Kathlin a hirtelenségtől meghökkenve és némám bámult a másikra.

A férfi egyre közelebb hajolt hozzá. Kathlin örült, hogy Loki nem szándékozik továbbra is nevetéssel kínozni őt…de lehet, hogy az mégis jobb lenne? Mert a Herceg vékony ajkai vészesen közeledtek az ő meggyszínű ajkai felé, miközben mélyen a szemébe nézett.

Mire készül?! – hüledezett Kathlin, Loki pedig észrevéve a kétségbeesést a lány tekintetében még tovább ment. Egyik kezével a háta alá nyúlt ás átkarolta a derekát, viszont az arcáról most már nem volt leolvasható semmi érzelem. Kathlin meglehetősen zavarba jőve, tanácstalanul kutatott valami megoldás után.

- Éhes vagyok! – törte meg végül a meghitt csendet.

Loki elégdetten elmosolyodott. Pontosan ezt várta, hogy a lány az utolsó pillanatban elveszti a bátorságát. Büszke volt magára, hogy immár erőszak nélkül sikerült megtörnie.

- Rossz kifogás! – jelentette ki kegyetlenül és újra a lány fölé hajolt.

- De én…éhezem! Ha nem eszem, meghalok! – mentegetőzött Kat. Még ha valamennyire eljátszadozott is az ötlettel, hogy vajon milyen lehet Lokival csókolózni, akkor sem akarta, hogy az most megtörténjen. Nem lett volna helyes azok után, amit az emberekkel és New York-kal tett.

- Valóban? – vigyorgott Loki. – Mert szerintem csak beijedtél!

- Én, soha! – hazudta Kat azonnal.

- Bizonyítsd be!

- Nem… - Loki gúnyosan nézett. – Jól van, elnézést, amiért fejbe vágtalak! – nyögte ki nagy nehezen a Boszorkány. - Most már békén hagysz végre?!

- Lehetne valamivel több beleérzéssel? – követelte a Herceg.

Kathlin nagy levegőt vett:

- Bocs! – vetette oda flegmán.

Loki elnevette magát.

- Ez aztán a beleérzés! – ironizált. - El kéne menned egy színészválogatásra!

- Miért voltál velem olyan visszafogott a trónteremben? – váltott témát a Boszorkány. – Simán kiüthettél volna az elején, ...de mégis hagytad, hogy én üsselek ki!

Loki arca megkomolyodott. Valóban visszafogta magát egy ideig, mert esze ágában sem volt komolyabb sérülés okozni a lánynak, de ezt persze nem szívesen vallotta volna be. Jobb, ha nem érezteti, hogy törődik vele. ...Talán csak egy kicsit.

- Ha már akkor kiütöttelek volna, akkor nem kértél volna elnézést! – Ezt Loki olyan természetességgel mondta, hogy a lány nem jutott szóhoz, hanem némán tátogott valami „Ezt nem hiszem el"-t. – Na, gyere! – állította lábra Kathlint a Varázsló. – Keresünk neked valami ennivalót!

- Ez most megint miféle tréfa?! Mert nem fogok pókokat meg kígyókat enni!

Loki elgondolkozott, majd a lányra pillantott.

- Most jó ötletet adtál! – vigyorodott el újból.

Kathlin a szemeit forgatta. Ha kibírja épp ésszel ezt a két hónapot, akkor megeszi a nem létező kalapját… Sőt, be is szerez addigra egyet!

- Te ugye nagyon élvezed, hogy szórakozol velem? Valld be! – parancsolta a Boszorkány.

- Még annál is jobban! – nevette a Mágus.

- Gondoltam – felelte a lány, majd sértődötten összefonta maga előtt a karjait. – Akkor keress magadnak valami más szórakozni valót!

- Minek, ha úgyis rád kell vigyáznom?

- Nem kell!

- Akkor mégsem akarod, hogy ebédeljünk, aztán meg körbevezesselek? – váltott témát Loki. – Hosszú még a délután és unalmas, ha csak a szobában duzzogsz végig.

- Nem duzzogok…

- Akkor semmi akadálya, hogy velem tarts, ugye?

Kathlin fáradtan sóhajtott.

- Tényleg semmi! - Azzal előre ment és kilépett az ajtón.

...

- Megmutatod majd a szobám is? – kérdezte a lány, mikor már a konyha felé tartottak egy tágas folyosón. A kézfogást most inkább mellőzték. Kathlinnek már nem kellett eljátszania Loki szeretőjét, az utóbbi pedig már megunta a ráncigálás örömét. Ráadásul mindenki sugdolózna a hátuk mögött! Ehhez nem volt kedve!

- Már láttad – jött a tömör válasz.

- Nem emlékszem…

- Hogy ez miért is nem lep meg…?

- LOKI!

- Velem fogsz együtt lakni!

- SOHA! – ellenkezett Kathlin. Erre még gondolni is rossz volt.

- Nincs más választásod! – fölényeskedett a Herceg. – Szabad szoba már csak a szolgálók szintjén van, ott pedig nem tudom rajtad tartani a szemem! És ami azt illeti, nekem sincs választásom! Apám kinyír, ha megtudja, hogy egy kilenc négyzetméteres egérlyukban szállásoltalak el.

- És mi van a vendégszobákkal?

- Azok is messze vannak a királyi hálóktól! – szögezte le a Mágus. – Hidd el, én se rajongok az ötletért…

- Na persze! – ironizált Kathlin. Összezárva Lokival két hónapig… Túlélőtábor!

- Két hónap nem a világ vége!

- Gondolod te!

A helyzet az, hogy Loki sem gondolta úgy, de tényleg nem tehetett mást. Még ő se bízott teljesen a lányban, akinek a nővére láthatóan mindennél fontosabb volt. Még a végén megszökik itt neki!

Ám Kathlin most nem akart mást, csak "túlélni" az elkövetkezendő két hónapot!

...