22. fejezet

A gyűlés reggelén

- KATHLIN! – dörömbölt Loki szegény lány ajtaján kora reggel! – NEMSOKÁRA REGGELI! IGYEKEZZ, MERT ELKÉSÜNK! – Semmi válasz. Loki idegesen a szemközti falnak vetette a hátát. Néhány perc múlva végre kinyílt az ajtó. A látvány kis időre Loki-ba fojtotta a szót. Ilyen ritkán esett meg vele ...ez idáig.

Kathlin nem a korábbi ruhái egyikét vette fel, hanem egy harmadikat. Egy halványrózsaszín, könnyű selyemruhát viselt, ami rövid ujjú volt, szabadon hagyta a vállait és térd alá ért. Még Frigga küldette neki tegnap este, sok másik kíséretében. A királyné „rossz" szokása, hogy szereti ruhaneműkkel elhalmozni a Palota hölgyvendégeit.

A lány a hajából néhány elülső tincset összekötött, de a többi az arcába hullott és a vállain hullámzott. Még gyönyörűbb volt, mint tegnap reggel. És ez a Hercegnek is feltűnt. Átkozott midgardiak! – bosszankodott magában, amiért egy lány így eltereli a figyelmét.

- Igyekszem, de miért kell neked így verni az ajtót?! Loki? LOKI! Mi van, megnémultál?! – kérdezte Kathlin gúnyosan.

Loki összeszedte magát.

- Csak nyomatékot akartam adni a mondanivalómnak. Induljunk!

Elindultak a nyári ebédlő felé.

- A dübörgéssel, vagy a szótlansággal? – kérdezett rá Kathlin.

- Khm..., mindkettővel! – füllentette Loki.

- Jajj, de elmés! De legközelebb lehetőleg ne légy ennyire nyomatékos! – kérte a Herceget, de persze hiába.

- Legközelebb készülj el időben!

- Nem is említetted, hogy együtt kell mennünk! – jegyezte meg Kathlin.

- Nem, mert nyilvánvaló! – oktatta ki Loki.

- Miért is?

- Egy: Mert eltévednél! Kettő: Mert biztos el is késnél! És három: Mert az én felelősségem vagy!

- Nem kéne ezt azért annyira komolyan venned!

- Szerintem meg igen! – vágta rá Loki, bár csak azt próbálta leplezni, hogy valójában élvezi a lány közelségét, ...és persze azt is élvezi, ha parancsolgathat neki.

...

- Várj! – állította meg Kathlin Lokit az ebédlő előtti kis hallban.

- Mi van már? – kérdezte a Varázsló idegesen. - Ma tényleg nem kéne elkésniük!

- Hogy nézek ki?

Loki ösztönös késztetést érzett, hogy egy Gyönyörű vagy-gyal válaszoljon, és ez felettébb idegesítette. Szeretett volna Kathlin kegyeibe férkőzni, de a bókolás azért még nem az ő asztala. Legalábbis nagyon nem akarta, hogy az legyen. Még a végén elkönyvelik casanovának...

- Mégis mióta érdekel az téged?! – vágta rá ehelyett.

Ez kemény volt. Kathlin természetesen megsértődött.

- Már miért ne érdekelne?! – kérdezett vissza dühösen.

- Én tudjam?!

- Tudod mit, már nem érdekel a véleményed!

- Jó – törődött bele Loki unottan. – Akkor talán menjünk be!

Kathlin sértődötten vágtatott előre és szinte berobbant az ebédlőbe, ahol viszont kicsit már visszafogta magát. Odin, Frigga és Thor már az asztalnál ültek. A lány elhadarva egy jó reggelt leült Thor mellé, és remélte, hogy Loki emiatt majd távolabb helyezkedik el tőle.

Ő csak ki akarta kérni a Herceg véleményét, mert mégis a királyi családdal reggelizik, és nem mindegy, hogy néz ki. De persze Lokinak egyáltalán nem számított, hogy Kathlin ezzel kapcsolatban az Ő véleményére kíváncsi. Hát akkor menjen a fenébe az a bunkó, ő ugyan többet nem kérdezi meg semmiről! – gondolta. Azt nem is sejtette, hogy a Herceg pont azért volt ennyire ellenséges, mert túlságosan is szépnek találta.

- Valami baj van, Kathlin drágám? – kérdezte Frigga aggódva. Ekkor Loki is belépett az ebédlőbe.

- Nem, dehogy – vágta rá a lány határozottan, miközben gyilkos pillantásokat küldött az épp leülni készülő Herceg felé.

Loki vette a célzást, és a lehető legtávolabb foglalt helyet. Ő nem akarta megsérteni! Kathlin félreértette. Hülye midgardiak!

...

A reggeli Kathin és Loki számára elég feszült légkörben telt, majd Kathlin amilyen gyorsan csak lehetett, elsietett a szobája felé. Természetesen hamar eltévedt, és Loki csak tíz perc rohanás után akadt a nyomára.

- Kathlin! Várj! – kiáltott utána. A lány először tovább ment, mintha semmi sem történt volna, de Loki nem adta fel ilyen könyen. – KATHILN!

- Mi van?! – fordult meg morcosan a lány.

Loki ezalatt beérte és megállt tőle úgy három méterre.

- Miért nem vártál meg?!

- Csak!

- Tudod, hogy egyedül még jó ideig el fogsz itt tévedni! – oktatta ki a Herceg.

- Mit érdekel az téged?!

- Csak érdekel...

- Mit akarsz?! – bosszankodott Kathlin, még mindig neheztelve rá.

- Csak bocsánatot kérni... – nyögte ki Loki nagy nehezen. Ez még új volt neki..., de egyszer mindent el kell kezdeni.

Kathlin eléggé meglepődött a kijelentésen.

- Tessék? Te? Ez most egy újabb tréfád? ...Mert arra nem vagyok kíváncsi!

- Nem az.

- És miért bocsátanék meg neked?

Loki majdnem megeresztett egy bunkó visszaszólást, de erőt vett magán. Most, vagy soha!

- Mert tulajdonképpen csak azt akartam mondani...

- Hogy?

- Hogy...csodálatosan nézel ki!

Kathlin legbelül elvigyorodott, de azért még kérette magát.

- Valóban? Nem csak azért mondod, hogy bocsássak meg neked?

- Ma nem vagyok hazudozós kedvemben – jelentett ki Loki széttárva a karjait. - Megesik az ilyen...

- Hát elég szokatlan megfogalmazással rendelkezel a „csodálatos" szóra!

- Akkor megbocsátasz?

- Talán – sóhajtotta Kathlin. – És a tegnap estiért is!

- Azért nem kértem elnézést! – idegeskedett a fekete hajú.

- Nem baj, attól még elnézem neked!

- Te tudod – vont vállat Loki. – Most pedig gyere!

- Hova?

- Elkísérlek anyámhoz. Szerintem jól ellesztek majd...

- Mi van, már nem is vonszolsz magaddal mindenhová? – gúnyolódott Kathlin.

- A gyűlésre nem.

- Oh, talán útban lennék?

- Nem, ...vagyis igen. A helyzet az, hogy Sif-en kívül a hadvezérek nem nagyon tűrnek meg más nőt maguk között. De még neki is évekbe telt, amíg elfogadták...

- Egy midgardi kis fruskának pedig még annyi keresnivalója sincs ott – fejezte be helyette a Boszorkány.

- Te mondtad – jelentett ki Loki.

- De miért nem hagysz csak a szobámban?

- Anyám nagyon szeretne megismerni téged, szóval ő ragaszkodott hozzá...

- Te pedig jó kisfiúként mindig hallgatsz anyucira, ugye? – gúnyolódott Kathlin.

Loki válaszul dühösen megragadta a csuklóját és magával rántva elindult.

- Te csak ne gúnyolódj! – parancsolta idegesen, de azért egy halvány mosolyt is megeresztett a lány felé.

- Én? Soha! – kuncogott Kathlin.

- Na persze!

...

Kathlin bekopogott a királyi lakosztály ajtaján. Most komolyan Asgard királyának feleségével fog kettesben társalogni? Ezt elég nehezen tudta elhinni. Bár Loki izgatott dobolása a közeli falon elég valóságosnak tűnt. Olyan volt, mint egy elfoglalt nagytestvér, akinek minden vágya, hogy megszabaduljon a húgiról egy kis időre.

- Te vagy az, Kathlin? – kérdezte Frigga.

- Igen.

- Gyere be!

Kathlin kitárta az ajtót. Loki megállt a küszöb előtt, a lány pedig belépett.

- Üdvözlöm – hajolt meg a királyné előtt. Még Loki kérte meg erre az udvariasságra.

- Gyere közelebb, leányom – kérte Frigga kedvesen. Egy kényelmes kanapén ült az ablak előtt, és maga mellé mutatott, hogy a lány üljön oda. Kathlin bizonytalanul lépett egyet előre. Emiatt Loki erélyesen lökött rajta egyet hátulról, így megszaporázta a lépteit, majdnem orra is esett.

- Na de fiam! – szólt rá az anyja. Loki csak megvonta a vállát, miközben a lány újfent gyilkos pillantásokat küldve felé helyet foglalt a kanapén.

- Anyám – szólalt meg végül a Herceg, amit egyfajta köszönésnek szánt.

- Loki! Köszönöm, hogy elvezetted ide Kahtlin-t. De most indulj, atyád már vár rád! – magyarázta a királyné kedvesen.

- Értem – mondta Loki. – Indulok – köszönt el az anyjától egy biccentéssel, majd a lányra nézve még hozzá tette. – Még látjuk egymást!

Loki bezárta maga mögött az ajtót, majd Frigga és Kathlin még hallották, ahogy a léptei egyre távolodnak, végül elvesznek a folyosón.

- Nos, kettesben maradtunk – jegyezte meg Frigga. Kathlin még kicsit kellemetlenül érezte magát, és idegesen kutatott valami mondanivaló után.

- Szeretném megköszönni a ruhákat, amiket küldetett nekem – monda végül. – Mind csodálatos!

- Örülök, hogy tetszenek, kedvesem. És örömmel látom, hogy a méret is megfelelő – nézett végig a lányon.

- Igen, tökéletes.

Ezután már könnyen jöttek a szavak. Frigga a midgardi nőkről, az öltözködési és egyéb szokásaikról kérdezte a lányt, Kahtlin meg cserébe az asgardi létről. Közben elég jól elcsevegtek minden más női témáról is, megemlítve, hogy talán igazságtalan, amiért a férfiak nem igazán vonják be őket a politikába. Ezután megegyeztek abban, hogy lehet, pont a hadügyek miatt öregednek a férfiak gyorsabban, szóval ez talán nem is olyan nagy gond.

...

Loki kellemetlen érzéssel gyomrában vette a fokokat a konferenciaterem felé. Régen nem érzett semmit, amikor belépett ide. Elmondta a véleményét, a nagytöbbség figyelmen kívül hagyta, utána pedig már távozott is. Senki sem vette túl komolyan..., csak az apja, ahogy kiderült. De ez most más. Ő most komoly bűnözőnek számít Asgardban, és bár Odin megbocsájtott neki, egyáltalán nem biztos, hogy a vezérek is meg fognak. Sőt, az lenne meglepő, ha nem próbálnának meg azonnal tőrt mártani a szívébe.

Azt nem tudta, a kis elhajlása változtat-e majd azon, hogy mostantól komolyabban vegyék őt, de abban biztos volt, hogy nem lesz többé láthatatlan. Ahogy abban is, hogy ebben nem lesz semmi köszönet. Valószínűleg mindenki dühös rá. Nem számít! – határozta el. Eldöntötte, hogy erős lesz, és nem törődik velük. Ha utálják, hát legyen, őt nem érdekli! Azért van ott, mert ott szeretne lenni, és nem miattuk. Bármit is tett, Odin szerint még mindig joga van részt venni Asgard életében, és ezt nekik is el kell fogadniuk!

Loki kitárta a nagyterem ajtaját, ami nagyot nyikordult, és belépett. Nem késett, még csak fél tíz volt, de rajta kívül már mindenki ott volt. És mindenki: a hadvezérek, századosok, kisebb beosztottjaik, Asgard legjobb harcosai síri csendben ültek egy végtelenül hosszú ovális asztal körül, aminek a szemközti végén Odin foglalt helyet. Thor a király balján foglalt helyet, tőle balra pedig Sif ült, majd a Három Harcos. A királytól jobbra néhány hadvezér pöffeszkedett, viszont a közvetlen mellette lévő szék még üres volt.

Ahogy sejtette, minden szem rá szegeződött. Izgatott, és rosszalló moraj futott végig a termen. A legtöbb férfi és Sif nem túl pozitív pillantásokat küldtek felé. Csak Thor volt, aki komoly arccal nézett felé, és az apja. Loki egy időre megállt az ajtóban, és azon gondolkozott, hogy most vajon nem lenne-e szerencsésebb elfutnia. Ezek még a végén nem állnak jót magukért...

Ekkor Odin felállt. Mindenki gyorsan odakapta a fejét.

- Fiam! – szólította meg az ajtóban ácsorgó Loki-t. – Foglalj helyet! – mutatott a jobbján lévő székre.

Loki meglepődött. Most komolyan? Azt szeretné, ha a legnagyobb bizalmasának fenntartott helyre ülne? De nem ellenkezett a király akaratával. Bezárta az ajtót és elindult az asztal vége felé, sok rosszalló és csodálkozó pillantás kíséretében.

- Most, hogy mindenki megérkezett – kezdte a király Lokira pillantva – akár el is kezdhetnénk! Heimdall – szólította meg a terem egyik hatalmas ablaka előtt álló kapuőrt.

Heimdall még most is a Másik Világokat figyelte, de Odin hangjának hallatára királyához fordult.

- Parancsoljon velem, királyom!

- Megosztanád az itt jelenlévőkkel, hogy mi történt a muspell hadügyi konferencián?

- Természetesen, felség.

...

Egyszer, mikor a vezérek Lokival kapcsolatos sugdolózása már-már zavaró lett, Odin újból felállt és megköszörülte a torkát.

- Nem hagynátok már végre abba?! – Meglepetten néztek rá. – Igen, a fiam vétkezett, de melykőtök nem tette még?! Megmutatta az utat három jötun-nek a világunkba, de már leülte e büntetésért érte. És a helyzet az, hogy szükségünk van rá...

Loki elképedve bámult az apjára. Erre azért nem számított, hogy Odin mindenki előtt kiáll érte.

- Na és a Tesseract elrablásáért?

- És Midgard veszélyeztetéséért? – szóltak közbe a vezérek.

- Amit azután tett, annak nem volt tudatában – jelentette ki Odin. - Hiszen ti is ismeritek a Tesseract erejét, tudjátok, hogy miért hagytam egykor Midgardon! Az ereje még a legerősebb harcosok elméét is képes befolyásolni! – Loki nem jutott szóhoz. Tehát tényleg nem csak az ő hibája volt. – Azt hittem, Midgardon majd biztonságban lesz, az emberek elrejtik, de tévedtem. Most pedig – nézett körbe a termen – vissza a témához!

...

A gyűlés után az ázok elszállingóztak a teremből, de Loki maradt. Megvárta még kettesben maradnak az apjával. Odin kérdőn nézett rá.

- Neked nincs jobb dolgod, mint rám várni, fiam?

- Kiálltál értem, atyám, pedig nem vagyok benne biztos, hogy megérdemeltem...

- Már korábban meg kellett volna tennem.

- De miért? Hiszen nem tudhattad, hogy a Tesserect engem is képes befolyásolni!

- Ha nem lenne, akkor most te sem lennél itt – jelentette ki a király határozottan.

- Hogyan? – kérdezett rá Loki meglepetten.

- Loki, a fiam vagy, de ha amit Midgardon tettél, teljes öntudatodban teszed, azt még neked sem lennék képes megbocsátani – Loki megrökönyödve hallgatta, bár tudta, hogy ez így lenne igazságos. Szörnyű dolgokat művelt ott. – Az apádként nem lennék képes halálos ítéletet mondani feletted, de abban biztos lehetsz, hogy ha saját akaratodból cselekedtél volna, akkor nem úsztad volna meg alig egy hónapnyi börtönnel. Talán többel sem...

Vagyis örök fogságra ítélte volna, gondolta Loki. De ő akkor számított is erre.

- De honnan tudtad, apám? Még én sem voltam biztos benne...

- Ez a Tesseract aljas képessége. Úgy befolyásolja az elmét, hogy elhiszed, te irányítasz. Nagyon ravasz kis szerkezet – mondta Odin fáradt sóhaj kíséretében. – Eléri, hogy a céljaid az őt irányítóval azonosuljanak, így sajátjaidnak érzed azokat. Azt hiszed, azt kell tenned, amit ők akarnak tőled, hogy te magad vágysz rá...

- De én tényleg vágytam rá atyám..., vágytam hasonlókra már korábban is! Miért vagy benne olyan biztos, hogy nem csak a sötét oldalam erősödött fel?

- Sötét oldal, mekkora baromság! Senkinek nincs több oldala, fiam! Csak egy van, azt pedig az határozza meg, hogy mi lakozik a lelkedben. Te sok mindenen mentél keresztül, de bármi sötétség, amit valaha éreztél, csak felszínes, csalfa érzelem volt. A te lelked más, tisztább, mint gondolod...

- De akkor miért éreztem úgy...? – csodálkozott a Varázsló.

- Néha még önmagunkról is nehéz eldöntenünk, hogy kik vagyunk. Hogy mi lakozik a lelkünk mélyében, azt sokszor elfedhetik a külső hatások eredményeként kialakuló hamis érzelmek. De hidd el fiam, hogy ha a Tesseract az igazi valódat erősítette volna fel, akkor biztosan nem támadtál volna Midgardra...

- De miért vagy ebben ennyire biztos, atyám?

- Mert már kis korod óta melletted vagyok. Bár úgy érezted, nem foglalkoztam veled eleget, annyi időt azért veled töltöttem, hogy megismerjelek. Megismerjelek annyira, hogy a legfontosabbat tudjam rólad...

- És mi lenne az?

- Bár a jötun-öktől származol, az élet és az ártatlanok védelme mindennél fontosabb számodra. – Loki csodálkozva meredt rá. Honnan tudja, hiszen néha még ő is elbizonytalanodott e téren? – Azt hiszed, nem vettem észre, mennyire rossz érzéssel indultál mindig a csatákba, és hogy a mészárlások után neked sosem volt kedved ünnepelni? Fiam, az apád vagyok, jobban ismerlek, mint önmagad. Kár, hogy az utóbbi időben túlságosan is hanyagoltalak...

- Én sosem voltam biztos benne, hogy akarom-e a fényt! Hogy akarok-e jó lenni! Mindig úgy éreztem, nem éri meg...

- De ösztönösen nem álltál le vele!

- De akartam...!

- Mindenki kísértésbe esik néha. A kérdés az, hogy ellen tudsz-e állni?

- ...És nem rég meg is tettem.

- Én pedig láttam a szemedben, hogy azonnal megbántad. Mi másért eresztetted volna el azt a „botot", fiam?*

Loki nem tudott mit mondani erre. Nem hitte volna, hogy az apja így a lelkébe lát. De még mindig nem volt meggyőzve arról, hogy ő olyan tisztalelkű lenne. Ez Odinnak is feltűnt.

- Hallgass ide, fiam! – Loki felkapta a fejét. – És válaszolj őszintén!

- Mire?

- A legkevésbé is, de éreztél sajnálatot a jötun-ök irányt, amikor megpróbáltad elpusztítani a világukat? *

- Igen – felelte nehezen a Herceg.

- Tehát mégsem vagy annyira kegyetlen...

- De megtettem volna...

- Tudom, és azt örökké bánnád! ... Az emberek iránt éreztél sajnálatot? – folytatta Odin.

- Szánalmas kis teremtmények csupán...

- Loki!

- De ettől függetlenül éreztem, atyám.

- Volt egy pillanat is, amikor azt kívántad, bár véget vethetnél ennek?

- Több is volt...

- És úgy érezted, hogy meg is tehetnéd? Hogy képes lennél leállni?

Loki elgondolkozott és meglepetten felelte:

- Nem. Nem, atyám. Nem tudtam volna... De ez még nem elég bizonyíték!

- Elég, fiam. Elég, hogy tudjam, önszántadból nem ártottál volna azoknak az embereknek. Mert ha igen, és közben megbánod, akkor képtelen lettél volna folytatni!

Odin ezzel távozott, de a Herceg egy ideig még a teremben maradt, a gondolataiba mélyedve. Majd végre sikerült lezárnia magában a dolgot és elindult Kathlin-ért.

...

* Utalások a Thor 1 filmből. Loki, miután rövid időre király let, megpróbálta elpusztítani Jötunheim-ot a Bifröst (Szivárványhíd, amivel térutazni lehet a Világok között) energiájával, hogy bizonyítson és mert gyűlölte származását. De ez rossz ötlet volt, egy egész Világot elpusztítani nem szép, és végül Thor megakadályozta. Miközben a Szivárványhídon küzdöttek, leszakadt a Híd – ezért is kell még Kathlinnek várnia, mert most építik újjá. Azaz Thor tette tönkre a Mjölnirrel a Hidat, hogy mentse a jötunöket. A nagy robbanás következtében mindketten a híd távolabbi vége alatt lévő végtelen mélység felett kavargó űrörvénybe estek, ám Odin még idejében ébredt fel, és kapta el őket. Azaz Odin megragadta Thor kezét, aki pedig a korábban Lokinál lévő asgardi királyi jogart tartotta és Loki ebbe a jogarba kapaszkodott. De miután Odin csalódott tekintetébe nézett, lemondott mindenről és elengedve a jogart (botot) a mélybe zuhant. ...Csak hát ugye mégsem halt meg, hanem találkozott a gonosz vezérrel. ... Jött a Bosszúállók film egy gonosz Lokival. Aztán ez a történet.