26. fejezet
A kiképzés folytatódik
Asgardon szinte repült az idő. Loki elhatározta, hogy nem csak mágiát fog tanítani Kathlin-nek, hanem némi fizikai harcot is. Így a lány számára minden nap egy kiadós futással, erősítéssel, harci gyakorlatokkal, illetve íjászattal, kard- és késvívással kezdődött.
Az első kettővel még nem is volt gond. Kathlin eddig is sokat edzett, és a pusztakezes harcban a karate mozdulatoknak nagy hasznát vette. Loki általában megjegyezte, hogy „Nem is rossz egy Midgarditól". Majd az esetek hetven százalékában végül túljárt a lány eszén. A maradék harmincban viszont Kathlin látta el alaposan a Herceg baját.
A karddal és késsel már volt némi gond, de Loki természetesen a kiképzés terén nem kegyelmezett a Boszorkánynak. Úgy vélte, inkább ő legyen vele kemény, minthogy egyszer majd meglepetés érje. „Jobb három vágás, gyakorlás közben, mint egy élesben" – magyarázta a lánynak. A csaták után természetesen begyógyította Kat sebeit.
Ezután általában megebédeltek, majd jöhettek a varázslatok. Kathlin eddig leginkább erőteljes, harci varázslatokat alkalmazott, ám Loki úgy gondolta, nem ártana néhány apróbb trükköt is megtanulnia. „Néha egy hatalmas tűzoszlop helyett egy kicsiny szikra is eldöntheti a harcot" – oktatta a Mágus.
Loki továbbá azt is megtanította a lánynak, hogy hogyan használja ki a lehető legjobban az ereje adta lehetőségeket. Hogy miként hajtson végre hatalmas varázslatokat és hatásos támadásokat anélkül, hogy már a harc elején elhasználná minden energiáját.
Kathlin, ahogy belerázódott, egész jó tanítványnak bizonyult. Azonnal megjegyezte az új információkat, és szinte függött a Varázsló minden szaván. Bár az elején még kicsit hisztizett és nyafogott, ezt a rossz szokását sikerült elhagynia. Megértette, hogy az edzés lényege az, hogy sokkal keményebb legyen, mint az a valóságban előfordulhat. Mivel így tud csak megfelelően felkészülni az éles helyzetekre!
Loki ezt illetően remek tanárnak bizonyult. Kathlin a kellemetlenségekkel együtt is értékelte, hogy nem bánik vele kesztyűs kézzel. Rájött, hogy a Mágus csak az ő érdekében teszi, amit tesz. Ha mindig, minden sérülése után aggódva odarohant volna hozzá, azzal semmit sem ért volna. Egy igazi harcban az ellenség nem fog leállni vele csevegni. Nem, Loki addig támadta a lányt, amíg az végleg el nem vesztette a harcot, vagy amíg Kathlin-nek sikerült legyőznie őt. Loki kitartásának hála az utóbbi eset egyre gyakoribb lett.
Mindennel küzdöttek – karddal, botokkal, puszta kézzel, varázslatokkal, lóháton, és ló nélkül, amilyen szituáció valaha előfordulhat. Kathlin gyorsan tanult, minden nappal jobb lett, és Loki büszke volt magára, amiért ilyen fejlődést ért el a lánynál. Másrészt örült, hogy valaki olyannak adhatja át a tudását, aki mindennél jobban értékeli azt.
A Boszorkány pedig végtelenül hálás volt Lokinak. Életében először akadt valaki, aki megtanította használni a vele született képességét. Valaki, aki előtt nem kellett titkolóznia, és aki megértette, amikor a mágiáról beszélt.
...
Kathlin már egy hónapja és tizenkét napja tartózkodott az Örök Birodalomban, amikor Loki úgy döntött, itt az ideje egy igazán éles harcnak. Ugyanúgy egyedül állt ki a Boszorkánnyal, de most a szabályok kicsit megváltoztak.
Az szabály az volt, hogy nincsenek szabályok. A harc „vérre ment", legalábbis addig, míg az egyikük annyira kimerül, hogy már megmozdulni is képtelen. Persze a csata kedvező kimenetele kilencven százalékban Loki-nak volt rendeltetve, ám a lényeg nem ez volt, hanem a lány kitartásának tesztelése.
Loki már hajnali négykor, előzetes figyelmeztetés nélkül kiverte Kathlin-t az ágyból és kijelentette, hogy van fél perce elkészülni, azután indulás. A fél percből végül másfél lett, majd a fáradsággal küszködő lány, és a Mágus elvágtattak a mező egy megfelelően távol eső, lakatlan részére. Ott a Herceg kijelentette, hogy nincs reggeli, sem ebéd, se semmi. A lány addig fog harcolni, amíg bírja, és természetesen, hogy meddig bírja, arról is ő fog dönteni.
- Nincsenek szabályok?! – hitetlenkedett Kathlin.
- Csak egy szabály van, de ez sokkal inkább javaslat – eresztett meg Loki egy ördögi vigyort. – Maradj életben!
- Hogyan?! – csodálkozott a lány, de a Varázsló már támadásba is lendült.
- Védd magad! – kiáltotta. Aljasul Kathlin háta mögött termett, és nagyot taszított rajta, minek hatására a lány arccal a földre esett.
Fájdalmasan tápászkodott fel, még mindig félálomban. Úgy érezte, ez csupán egy rémálom. De a hideg irgalmatlanság Loki szemeiben azonnal kiverte az álmot a szemeiből.
- Ez nem volt szép! – szólt rá Kathlin dühösen, sarat köpködve.
- Tényleg nem – értette egyet Loki hűvösen. – Bedőltél egy ilyen öreg trükknek...
- De akkor is...!
- De akkor is, mi?! – kérdezte Loki. Kardot rántott, és lesújtott a lányra, mielőtt az feltápászkodhatott volna. Kathlin fél kézzel védte ki a támadást, de már saját kardjának súlya is megterhelő volt a számára. Kétségbeesetten bámult a férfi szemeibe.
- Mi ez az egész, Loki?! Talán valami rosszat mondtam? Vagy tettem...
Loki még erősebben nyomta a kardot, mire a lány keze engedett, de a penge szerencsére ezúttal csak a földet találta el. Kathlin felpattant, de Loki abban a pillanatban elgáncsolta, és újból lecsapott rá. A Boszorkánynak sikerült arrébb gurulnia, majd újból felpattannia, de eközben a Mágus mély vágást ejtett a karján.
- Loki...! – esett egyre jobban kétségbe a lány.
- Nem tettél semmi rosszat –biztosította Loki. – Sőt, eddig mindent jól csináltál.
- De akkor...
- Eljött az idő, hogy végre megmutasd, mit tanultál – jelentette ki határozottan a Herceg.
- De miért nem tudtál előtte figyelmeztetni?! – kiabálta a Boszorkány, bal kezét vérző vállára szorítva.
- Egy harcosnak talán szokás figyelmeztetnie az ellenfelét? – Kathlin nem válaszolt. – Na, ugye!
- De meg akarsz ölni...?! – tört ki a lányból. Bordó szemei remegtek a félelemtől.
Loki ekkor újra támadásba lendült, és lecsapott a karddal. Kathlin kivédte, de Loki erősen nyomta, így a penge vészesen közeledett a lány nyakához.
- Talán igen, ...talán nem – vigyorodott el Loki. – De a te érdekedben legjobb lesz, ha felkészülsz az előbbire.
- Miért csinálod ezt?
Kathlin azt várta, hogy Loki majd újból megnyugtatja azzal, hogy csak az ő érdekében, de a Herceg most nem adta meg neki ezt a reményt. Azt akarta, hogy a lány úgy érezze, az élete valóban veszélyben van. Azt akarta, hogy féljen, hogy megtanulja félteni az életét, és megtanulja legyőzni ezt a félelmet.
- Eljött az idő – kezdte Loki. Egy utolsót lökött a lányon, aki hátra esett. Ezalatt ő néhány méterrel távolabb varázsolta magát, a lánnyal szembe, majd folytatta, miközben tanítványa nehézkesen feltápászkodott.
- Mihez? – kérdezte Kathlin bizonytalan hangon. Nem értette, hogy a Herceg miért olyan hideg és kegyetlen vele. Máskor is kemény volt, de akkor legalább melegebb. Általában a harc után szenvedélyesen omlottak egymás karjaiba, és néha még egy testközeli mozdulat hatására is elkapták egymás pillantását, majd megragadva a másikat heves csókba kezdtek.
Az eddigi edzések tele voltak szenvedéllyel és izgalommal, de a mostani más volt. Hideg volt, durva, kegyetlen és könyörtelen. Loki szemében most a szeretet és törődés legkisebb szikrája sem látszott. Most úgy tűnt, valóban képes lenne végezni vele.
- Egy ősi Asgardi szokás – kezdte Loki egy hazugsággal. – A kiképzésed fordulóponthoz ért, most pedig megmérettetsz – jelentette ki fagyos, kegyetlen hangon. – Ha túléled, átmentél, ha nem, akkor nincs helyed a köreinkben! És, mint már mondtam, nincsenek szabályok. Annyi aljas trükköt vetsz be, amennyit nem szégyellsz, de az erkölcseid ellen szóljon, hogy én nem fogom visszafogni magam.
- De Loki, komolyan képes lennél megölni, ha... – rettent meg a lány.
- Mint már mondtam, ha nem vagy alkalmas, akkor nincs helyed többé közöttünk...
- De én nem is innen származom...
- Most már késő! – jelentette ki Loki kegyetlenül, és újra támadásba lendült. Előtte még kijelentette: - Remélem elég volt a bemelegítés, mert ezután nincs megállás!
- Bemelegítés... – csodálkozott Kathlin, mert olyan szerinte nem volt, de már nem tudta befejezni. Loki most egy tőrrel akarta hasba szúrni. Kathlin még épp idejében markolta meg a kést, de az így természetesen a tenyerét sértette fel. Nagyot nyögött.
...
Még órákig harcoltak, Kathlin étlen-szomjan, és egyre kimerültebben. Egyszer a lány kerekedett felül, háromszor Loki. Mikor a Herceg megunta a fegyvereket, mágiát kezdett alkalmazni – természetesen a legaljasabb, legkegyetlenebb fajtát. Egyáltalán nem érdekelte, ha a Boszorkány még az előző támadásától szenvedett, küldte rá a következőt.
Nem sok szót váltottak egymással. Általában Loki sértegette a lányt, mire Kathlin visszaszólt valami csípőset, amin viszont Loki nagyképűen elnevette magát. Legbelül azonban nagyon remélte, hogy a lány nem adja fel idő előtt. Remélte, hogy Kathlin elég kemény ahhoz, hogy túléljen egy ilyen csatát – és, hogy elég ravasz.
Mert a mostani harc lényege az volt, hogy elérje, Kathlin a kitartása mellett az eszét is használja. Hogy olyan helyzetben is boldoguljon, ahol nem elég az erő és a mozgás, hanem ahol csak a legaljasabb, legsportszerűtlenebb dolgokkal tud felülkerekedni az ellenfélen. Erre azért volt szükség, mert Loki tudta, hogy fair küzdelem a valóságban nem létezik. Csak az maradhat életben, aki bármit megtesz az életben maradásáért – még akár a saját elveit is levetkőzi.
Kathlin egyre nehezebben tűrte Loki támadásait, és Varázsló minden percben hálát adott az égnek, amikor a lány képes volt újból talpra állni. Kat kezdetben félt és kétségbeesett, de végül a Herceg elérte célját. Kathlin erőt vett magán, és legyőzte a félelmet – magáért, és persze Natasháért.
A sebei már szinte égtek, a helyük sajgott, a végtagja elzsibbadtak, őt magát pedig a hányinger kerülgette, de nem adta fel. Ha ez egy próba, akkor ő bizony nem bukik el! Nem teheti. Loki persze számtalanszor felajánlotta neki, hogy akár egy vágással véget vethet a szenvedéseinek, de lány természetesen nem dőlt be neki. Nem adta fel, Loki megkönnyebbülésére. Tovább küzdött, amíg...
...
A Nap már lemenőben volt. A lányon erőt vett a szomjúság és kimerültség. Loki harmadjára küldött rá zöldes villámokat, de a Boszorkány ezt a támadást már nem tudta kivédeni. Túl gyenge volt hozzá, hogy újabb pajzsot húzzon fel, így a villámok eltalálták.
Rosszabb volt, mint számított. Loki támadása nem csupán egy elektromos sokkból állt. Kathlin a másodperc tört része alatt görcsbe rándult a fájdalomtól. A csapás fájt, égetett, csípett, szúrt és döfött a teste minden felületén, de nemsokára olyan lett, mintha belülről akarná szétszakítani a testét.
Kathlin kínlódva rogyott össze, és még másodpercekig forgolódott a földön, de a fájdalom csak nem akart alábbhagyni. És amikor alig fél perc után már úgy érezte, egy örökkévalóságot töltött a pokolban, akkor meghallotta Loki fagyos hangját.
- Kelj fel! – parancsolta szárazan. Kathlin képtelen volt megmozdulni, nyögdécselve fetrengett tovább. – Azt mondtam, kelj fel! – ordította Loki félelmet keltő hangon. – TALPRA!
Kathlin nem tudott. Fájdalmasan könyörögni kezdett a Hercegnek, aki csak nem könyörült rajta.
- Ha nem tudod magadtól leküzdeni, én sem segíthetek – jelentette ki Loki hidegen, majd újabb villámokat küldött a lányra.
Itt a vég – gondolta Kathlin. A halál ezúttal olyan vonzónk és csalogatónak tűnt. Már éppen azon volt, hogy enged a fájdalomnak, hogy feladja a küzdelmet, hogy egyszer s mindenkorra véget vet ennek az elviselhetetlen szenvedésnek... de akkor eszébe jutott valami. És ez a valami kivételesen nem a nővére volt. Csupán egy logikai kérdés.
Ha feladja, akkor vége, meghal – ezzel tisztában volt. De akkor ebből kifolyólag, ha nem adja fel, akkor nincs vége! És tényleg! Eddig nem adta fel, és még nem halt meg. Ezek szerint mindaddig élni fog, amíg folytatja a küzdelmet? Tehát ez lenne a lényeg? Hogy az élet célja a küzdelem, és amíg küzd, addig életben marad, és életben tarthatja azokat, akik fontosak neki?
Nem lehet vége, amíg ő nem akarja úgy, mert ő bizony nem fog beletörődni! Hiszen a hálál is valamilyen megbékélés, vagy mi... A fájdalom pedig nem más, mint valami, ami át akarja verni, elhitetni vele, hogy nem tőle függ. De az igazság az, hogy most csakis tőle függött. És ha legyőzi a fájdalmat, ahogy az már Midgardon is tette, akkor semmi nem állhat az útjába többé. Igen, ezt fogja tenni!
Kathlin elhatározta magát. Nem próbálta meg figyelmen kívül hagyni a fájdalmat, mert az lehetetlen volt, viszont megpróbált beletörődni. Erőt vett magán, felállt, és keményen Loki szemébe nézett.
- Mi van, csak nem adod fel végre? – cukkolta a Mágus.
- Még nincs vége! – jelentette ki a Boszorkány. Mikor ezt kimondta a fájdalom is megszűnt. Loki varázslata biztosan csak addig volt érvényes, míg engedett neki.
- Azt még meglátjuk! – felelte Loki, és folytatta a lány ostromlását. Ám most Kathlin sem volt rest. Kétszer olyan erős falat húzott fel, és ő sem kímélte Loki-t. Amint legyőzte a fájdalmat, már saját sérülései sem hátráltatták többé, nem törődött velük.
Loki elismerően mosolygott magában. Talán tényleg van még remény a lány számára. Remény, hogy Midgardon is helytáll majd, és nem jut a régi boszorkányok sorsára. Nem tudta, Fury újból megpróbálkozik-e a lány megtörésével, de ha igen, már az sem számítana. Ha ő nem tudta megtörni, akkor senki. Így már nem fél annyira attól, hogy szükség esetén egy időre magára hagyja a lányt Midgardon.
...
Kathlin újult erővel támadta a Varázslót, akin nemigen látszott, hogy kifáradt volna. De ez természetes volt a több évszázados gyakorlat és tapasztalat után. Viszont Kathlin méltó ellenfélnek bizonyult.
A vörösen izzó napkorong már majdnem elérte a horizontot, amikor mindketten úgy döntöttek, ideje véget vetni ennek. Loki végső és elsöprő támadásra készült, de egyvalamit nem vett számításba. Kathlin nem csak egyszerűen jó tanítvány volt, hanem a legjobb – olyan, aki képes saját mesterén is felülemelkedni. Mindent megfogadott, amit a Herceg tanított neki.
A legfontosabb pedig így hangzott: „Hosszú és fáradalmas küzdelem helyett a legcélszerűbb minél előbb véget vetni a harcnak. Ha a legkisebb, de biztos esélyed van rá, hogy egy támadással megnyered a csatát, akkor ne hezitálj. Hasznosak a trükkök, de egy mindent elsöprő támadás, ha az tényleg mindent elsöpör, a leghasznosabb! És ha a megoldás a csalásban rejlik is, ne félj bevetni bármit, ami csak eszedbe jut!"
És akkor eszébe jutott: A tűzkövek! Lehet, hogy Lokinál is vannak még, lehet, hogy nála sokkal több, de ezt a kockázatot vállalnia kell! Ha nem sikerül, más esélye úgy sem lenne volna. Most vagy soha! Ráadásul nála a meglepetés ereje. Ha elég gyors lesz, akkor Lokinak esélye sem lesz bevetni saját tűzköveit.
Loki a végső varázslat tervezése mellett igyekezett feltartani a lányt. Kathlin kivédte még néhány támadását, majd, mielőtt a Mágus bármit is megsejthetett volna, elmondta magában a legegyszerűbb, és szerinte legerőteljesebb, leghatásosabb varázsigét: – Inferno! – Majd az utolsó pillanatban előkapta mind a három tűzkövet, és végső támadást küldött ellenfelére. Loki épphogy csak magához tért gondolataiból, de még arra sem volt ideje, hogy Kathlin arcára vessen egy pillantást.
Egy több ezer fokos, sebesen forgó, hatalmas tűzörvény vette körül a Herceget, ami egyre közeledett felé minden irányból. Pillanatokkal később a lángok hullámként csaptak össze a feje felett, és Loki-t elnyelte a tűztenger. Még épp időben hadart el egy védővarázslatot, hogy életben maradjon, de másra nem volt lehetősége. Kathlin varázserejű tüze felemésztette minden erejét, megperzselte a bőrét, és ruháit. Mire sikerült végre eloszlatnia, addigra annyira kimerült, hogy félájultan, sajgó tagokkal esett a földre.
Nem értette, a lánynak hogyan sikerült ilyen erejű támadást létrehoznia, de azonnal megvilágosult számára, amikor fél szemmel még sikerült egy pillantást vetnie Kathlin öklére. A lány három tűzkőnyi hamut szorongatott. Ekkor nézett csak körül – egy óriási kráter közepén térdelt, ami körül még a mező ötven méteres körzete is porig égett.
- Ravasz... és merész... – nyögte Loki elfúló hangon. – Ezzel biztosra mentél – suttogta a Boszorkány irányába, majd elvesztve eszméletét, bábuként hanyatlott hátra a kráter földjén.
...
Kathlin megrökönyödve állt a kráter szélén. Győzött? Most komolyan, sikerült felülkerekednie Asgard legendás hercegén? De a győzelemmel járó megkönnyebbülés helyét hamar átvette a döbbenet, és kellemetlen szorongás, amikor körülnézett. Nem lehet...? Ekkora pusztítást végzett volna? De hiszen ez már-már ijesztő!
És akkor meglátta Loki-t. A Herceg a kráter alján feküdt, eszméletlenül. Jaj, ne! Csak nem ölte meg?! Az nem lehet! Miért is volt ilyen felelőtlen?! A lány azonnal az eszméletlen, néhol égési sérülésekkel tarkított férfihez rohant. Bár neki is volt pár kellemetlen sérülése, az most a legkevésbé sem érdekelte.
- Loki? – emelte fel óvatosan a mágus fejét. - Loki! LOKI! – kiabálta a lány kétségbeesetten, miközben megrázta a férfi öntudatlan testét. De a Herceg csak nem volt hajlandó magához térni. – Loki, kérlek! – könyörgött a lány. – Loki! Hallod, amit mondok?! Térj magadhoz! LOKI! Kérlek! – A végére már szinte sírva könyörgött szerelmének. – Loki, kérlek! Ne halj meg! Kérlek... Nem teheted ezt velem... – csuklott el Kathlin hangja.
A lány már az őrület küszöbén volt, mikor eszébe jutott még valami. Nem sok ereje maradt már, de erre még elég volt. Aquamenti – suttogta, minek hatására a földből kis forrásban víz tört elő. Kathlin a tenyerével többször is mert belőle, majd Loki arcára öntözte – de semmi. Kinyitotta Loki száját, és most oda öntötte a vizet, de nem tűnt úgy, mintha lenyelné.
Öt perc után feladta a locsolást, és miután ő is ivott a vízből, más megoldás után kutatott. De nem volt más. Megpróbálta kitapintani Loki pulzusát a csuklóján, de nem érzett semmit, és a mellkasára hajolva sem. Nagyon remélte, hogy csak az érzékei gyengültek meg a harc során, és nem Loki szíve állt le.
Végül tanácstalanságában Kathlin dühösen verni kezdte a Herceget. Először megpofozta az eszméletlen Loki-t, majd még egyszer, majd mindkét oldalról még kétszer. Semmi. Kathlin még dühösebben ütni kezdte az eszméletlen férfi mellkasát. Nem érdekelte, hogy a páncél az ő kezét is felsérti, minden maradék erejével ütötte-vágta Loki-t, és közben folytatta az ordibálást.
- Loki! Kelj fel, hallod?! Nem érdekel, ha nincs kedved, nem érdekel, ha nem akarsz! Akkor is kelj fel! – Loki nem mozdult. – Tudod mit?! Nem érdekel! – verte tovább a lány. – Maradj csak így, teszek rád! Nem fogok itt sírni miattad! Tudod miért?! Mert ez az egész a te hibád! Te akartad ezt a harcot, hát tessék! – Kathlin egyáltalán nem kímélte az eszméletlen testet. – Azt akartad, hogy legyek szabálytalan, hát az voltam! A te hibád, ha meghalsz, nem az enyém! Igen, a tiéd, és örülnék is, ha nem látnám többé azt a vigyori képed...!
A Boszorkány jó úton haladt az őrült felé. Felállt, és köveket kezdett dobálni Lokira.
- Nesze neked! Tessék! Harcot akartál, hát itt van! És ne hidd, hogy hiányozni fogsz! – bőgte Kathlin hisztérikusan. - Mert nem fogsz! Felőlem akár itt is maradhatsz örökre! Te szemét... – Kathlin hangja újból elcsuklott. – Biztosan direkt csinálod! – vádolta az ájult Loki-t. - Engem akarsz bosszantani, ugye?! Mindig ezt csinálod! De most nem jött be! – Letérdelt és újból felképelte a Herceget. – Ébren vagy, nem igaz?! Biztosan jól szórakozol rajtam...! Kelj fel, hallod! Kelj fel, vagy ... – Egy pofon jobbról. – ÉN – Egy pofon balról. – KELTELEK – Jobbról. – FEL! – Balról. – Hallod?! LOKI! Azonnal...!
- Elég... ez fáj! – nyögte Loki szenvedő hangon. Kicsit mocorogni kezdett, de a szemét még nem nyitotta ki. Kathlin reflexből lekevert neki még egy embereset. – Azt mondtam, FÁJ! – morogta Loki jelentősen erőteljesebb hangon. – Hagyd már abba! – kiáltotta erőt véve magán. Ez már a könyörgés és a parancs közötti átmenet volt.
- Loki, hát ébren vagy? – csodálkozott Kathlin. Boldogságtól és megkönnyebbüléstől könnyes szemekkel bámult a Hercegre.
- Nem nyilvánvaló? – gúnyolódott Loki fájdalmasan. – És ha még egyszer meg merészelsz ütni azzal a béna lányos öklöddel...! – fenyegette meg a lányt, de a mondatot már nem tudta befejezni, mert Kathlin hirtelen rávetette magát, átölelte és megcsókolta.
A Varázsló még talán élvezte is volna a dolgot, ha nem nehezedik az amúgy is megviselt testére még Kathlin súlya is. Fájdalmasan viszonozta a csókot, miközben megpróbálta oldalra lökni a lányt.
- Kathlin, összenyomsz! – kapkodott levegő után a Herceg.
- Élsz! Életben vagy! – kiabálta a lány, és újból megcsókolta Loki-t, de most már nem nehézkedett rá, hanem fölé térdelt.
- Igen élek – mosolyogta Loki, némi fájdalommal hintve a mesés csók után. – Aggódtál értem? – vigyorgott Kathlinre.
- Hogy aggódtam-e?! – tört ki a lányból. – Meg is ölhettelek volna...!
- Nyugi, kislány – vigyorgott tovább Loki, miközben halkan nyögött párat. – Három tűzkőnél azért valamivel többre van szükség ahhoz, hogy engem megöljenek.
- De akkor is?! Mire volt jó ez az egész?!
- Hát még nem jöttél rá? – nézett Loki a lány szemeibe. Kathlin most is elmerült a férfi tengerkék tekintetében.
- De, talán... de akkor is! Miféle kiképzés volt ez?!
- Nem kiképzés – magyarázta a Mágus. – Inkább egy kis segítség, hogy megtanulj valamit.
- Ugyan mit?! – adta a hülyét a Boszorkány, aki még mindig dühös volt a Hercegre, amiért kitette mindennek. - Hogy ne adjam fel?
Loki bólintott.
- Bár a győzelem sosem biztos, még akkor sem, ha a végsőkig kitartasz, ha feladod, akkor mindent elvesztettél! – jelentette ki. Kathlinnek egyet kellett értenie vele.
...
- Legyőzted a fájdalmat és a félelmet, nem igaz? – kérdezte Loki kis szünet múlva, sejtelmesen.
- Igen.
- És, hogy le kell győznöd ahhoz, hogy életben maradj, magadtól jöttél rá, nem igaz?
- Igen... – felelte elgondolkozva a lány.
- Ez volt a cél – mosolygott Loki. – Van néhány dolog, amit nem lehet szavakkal megtanítani. Amire magadtól kell rájönnöd. És csak segítettem ebben...
- Szóval nem is öltél volna meg, ha nem győzök...?! – találgatott Kathlin. – Ez az egész „nincs helyed köztünk, ha nem vagy elég jó" duma is csak egy újabb hazugság volt, ugye?!
Loki nem válaszolt, csak elvigyorodott. Már mi más lett volna? Sosem bántaná igazán a lányt.
- Még sértésnek is vehetném, hogy elhitted – incselkedett Kathlin-nel.
- LOKI! – kiáltotta dühösen a lány, és bele boxolt a Herceg vállába.
- Auu! – nyafogott Loki színpadiasan. Kathlin ekkor behúzott egy másodikat is.
- Ne gúnyolódj velem!
- De most tényleg – folytatta Loki. – Elképesztő voltál! Három tűzkövet elpazarolni, csak hogy végezz velem...? Ez talán még nekem sem jutott volna eszembe! Szép munka – dicsérte a lányt elismerően. Kathlin elmosolyodott. – De arra számítottam, hogy valami tüzeset tervezel...
- Loki! – szidta a lány viccelődve.
- Büszke vagyok rád – jelentette ki a Varázsló, és ez most tökéletesen őszinte volt.
- Bizonyítsd be! – követelte Kathlin.
- Hát, ha ezt akarod? – vonta meg a vállait Loki nagyvonalúan, némi sejtelmességgel.
- Ezt akarom!
Lokinak több se kellett. Minden erejét összeszedve felült, megragadta a lány vállait, és félig finoman, félig hevesen hátradöntötte a földön. Szaporán fölé mászott és szenvedélyesen megcsókolta. Kathlin elmosolyodott. Ajkaik heves játékba kezdtek, miközben a lány átölelte a férfi hátát és közelebb húzta magához. Loki végül kifáradva dőlt el mellette a földön.
- Na, mi lesz azzal a bizonyítással? – vonta kérdőre Kathlin.
- Nem bírtam tovább tartani magam... – felelte Loki lihegve. A karjai már egész elzsibbadtak.
- Na és?! Gyerünk, folytatni! – húzta tovább Kat.
- Csak pihenjünk egy kicsit! – kérte Loki.
- Nincs pihenés! Munkára! – parancsolta a lány. – Addig fogsz csókolni, amíg már levegőt sem kapsz!
- Most bosszút állsz a többhetes szenvedésért? – kérdezte vigyorogva a Herceg.
- Szerinted? – vigyorgott vissza a Boszorkány.
- Akkor lássuk, ki bírja tovább levegő nélkül! – kiáltotta Loki, és újult erővel vetette magát a lányra.
Hosszú percekig csókolóztak és forgolódtak egymáson a Kathlin támadása okozta kráterben, míg már annyira kimerültek, hogy megmoccanni is alig tudtak. Sajgó tagokkal terültek el a földön.
- Nem gondolod, hogy a maradék energiánkat a hazaútra kellett volna fordítanunk? – vetette fel Loki.
- Talán... – merengett el a lány, majd gonosz mosoly jelent meg az arcán. Loki rosszat sejtve nézett rá. – De te majd összeszeded a maradék energiád, és hazaviszel engem!
- Nem kínoztál már meg eléggé? – forgatta szemeit a Herceg.
- Hmm. Két perce még nem úgy tűnt, minta nagyon kínlódnál... – vigyorgott a társára Kathlin.
- Nem hallottál még az édes szenvedés kifejezéséről? – kérdezte Loki.
- Édes? Hazaszenvednél velem? – kérdezte Kathlin ártatlanul.
- Elég volt az édességekből mára – sóhajtotta a férfi.
- Akkor mit javasolsz?
- Előtte még lenne egy kérdésem!
- És mi lenne az?
- Miért folyik rólam a víz, mikor megégtem?!
- Hát az úgy volt, hogy... – kezdte a magyarázkodást a lány.
- Gondoltam – sóhajtotta Loki. – Ha már lehetőséged volt, a vízbefojtást is meg akartad bosszulni rajtam...
- Nem igaz – ellenkezett Kat hevesen. – Ugye nem hiszed, hogy...?!
Loki elnevette magát Kathlin zavarán.
- Csak tréfálok. Jól esett az a kis víz. - Kathlin megint Loki vállába öklözött. – Egyszer tényleg meg kéne tanítanom téged rendesen ütni – jegyezte meg Loki gúnyosan. A válasz újabb ököl lett. – Határozottan meg kéne tanítanom...
Elfeküdtek még egy kis ideig, mialatt lement a Nap és közeledett a szürkület.
...
- De most komolyan? Ennyire aggódtál értem? – nézett Loki a behorpadt páncéljára.
- Elmondhatatlanul – válaszolta Kathlin, majd átkarolta a fekete hajú férfi mellkasát, és kékeszöld szemeibe nézett. – És még annál is jobban.
Loki megsimogatta a lány kipirult arcát.
- Hát tényleg ennyire szeretsz engem? – kérdezte.
- Hiszen tudod...
- Most már igen – mosolyodott el a Herceg, és magához húzta a lányt, hogy gyors csókot nyomhasson az ajkaira. – Ugye tudod, hogy sosem ártanék neked?
- Most már igen – ismételte meg a lány a Mágus szavait, elmosolyodva.
- Jobban szeretlek, mint valaha bárkit – mondta Loki halkan, mire Kathlin a mellkasára hajtotta a fejét, és megölelte.
- Akár csak én – suttogta vissza mosolyogva.
- Azt hiszem, az éjszakát már itt töltjük – jelentette ki Loki néhány perc múlva. Kathlin legördült róla és mellé feküdt, de a Herceg kezét nem eresztette el.
- Nem veszélyes ez? – kérdezte a lány.
- Te fel tudsz állni? – kérdezte a férfi.
- Nem.
- Én sem. Nincs más választásunk. ...Ha csak... – szólalt meg Loki kis idő múlva.
- Ha csak...? – csillant meg a remény Kathlin szemében.
- Ha csak valaki nem jön értünk – jelentette ki Loki, aki paták dobogását hallotta meg. – Csodálkoztam is, hogy a támadásod után senki sem kíváncsiskodott errefelé...
- Ilyen gyakoriak errefelé az efféle tűzörvények? – kérdezte Kathlin.
- Egyáltalán nem. Éppen ezért nem értem, atyám miért nem küldött valakit.
- Talán úgy véli, megint csak a te kezed van a dologban – jelentette ki a lány.
- És tulajdonképpen nem is téved nagyot – értette egyet Loki, fájdalmasan vigyorogva. – A kezem, a lábam, mindenem benne volt...
Most Kathlin-en volt a sor, hogy elnevesse magát, de Loki is nevetett vele együtt. Valahogy annyira rájuk jött a nevetőgörcs – talán a sok feszültség levezetésének céljából – hogy már-már kínlódva fetrengtek a kráter alján. Kathlin a hasát fogta, Loki pedig a földet verte.
- Ez...annyira...kínos – nyögte Loki, de nem tudott leállni.
- Még...te...beszélsz? – kérdezett vissza Kathlin. – Még csak...nem is...te...
Észre sem vették, hogy időközben két ló fékez le a kráter szélén.
...
- Ez meg...? – kérdezte Thor felvont szemöldökkel az odalent forgolódókat bámulva.
- Az ott az öcséd és a csaja?! – kérdezte Volkstagg hasonló megdöbbenéssel.
Még Odin küldte Thort fogadott fia és Kathlin keresésére, mivel már reggel óta nem látta őket, és kezdett aggódni. Loki ugyanis nem említette neki, hogy táborozni mennének. Persze Odin nem akart rögtön utánuk küldetni, de Frigga aggódását nem bírta tovább elviselni.
Thor természetesen nem akart egyedül menni, ám társai közül csak nagyétkű barátját tudta rávenni a nem éppen rövidnek ígérkező műveletre. Már vagy egy órája látták a tüzet, de csak most jutott eszükbe, hogy talán nem bozóttűzről volt szó...
- Mit történt itt?! – vakarta meg az állát a Villámisten.
- Szerintem ezek ketten nagyon jól szórakoztak – jegyezte meg Volkstagg.
- Szórakoztak?! – kiáltotta Thor. – Én felkutatom értük az egész Birodalmat, ők meg csak szórakoznak?! – dühöngött.
- Azért ne ess túlzásokba! – csitította vörös szakállú barátja. – Még csak a mezőt és a várost jártuk körbe...
- De felkutattam volna! – ellenkezett Thor.
- És most? – nézett barátja a még mindig röhögő párra.
- Mindjárt a körmükre nézek! – jelentette ki Thor, és elindult feléjük. A biztonság kedvéért, Kathlin-ék biztonsága miatt, Volkstagg is követte.
...
- Thor... te vagy az? – kérdezte Loki. Kezdetben csak homályosan vette ki bátyja alakját a szürkületben. Végre sikerült abbahagyniuk a nevetést, de a szemük még mindig könnyes volt.
- Én vagyok, öcsém! – hangzott fel Thor öblös hangja.
- És én is! – csatlakozott Volkstagg lelkesen.
- Mi tartott eddig? – vonta kérdőre Loki a bátyját.
- Mi tartott eddig?! – dühöngött Thor. – Mi a fenét műveltek itt?!
- Mit számít az?! – terelte a szót Loki. – Segítesz hazamenni, vagy nem?
- Hazamenni? – csodálkozott Thor. – Hogyan?
- Szerinted, ha tudnánk járni, akkor miért lennénk még midig itt? – kérdezte Loki a nyilvánvalót.
- Mert elkapott a röhögő görcs? – tette fel Volkstagg.
- Nem egészen – szólt közbe Kathlin. – Sokat küzdöttünk, aztán kiütöttem Loki-t, azt hittem meghalt, de nem, szóval bosszút álltam rajta, amiért megijesztett, meg az egész miatt, de a végére már egyiken sem tudtunk felállni – hadarta a lány.
- Kiütötted Lokit? – vigyorgott Volkstagg a bajsza alatt.
- Azt hitted, meghalt? – döbbent meg Thor.
- De élek, szóval hajlandó lennél végre segíteni! – követelte Loki.
- De mégis mi történt?! – akadékoskodott a Villámok ura. Loki már válaszra nyitotta volna a száját, de Kathlin közbeszólt.
- Ráküldtem egy tűzörvényt – jelentette ki kurtán.
- Akkor ez itt a te műved? – döbbent meg Volkstagg.
- Bocsika! – mondta a lány, kicsit összehúzva magát.
- Szerintem ez ...király! – lelkesedett Volkstagg.
- Szerintem meg veszélyes! – szögezte le Thor. – Loki, mégis hogy taníthattál ilyesmit neki?! – vonta kérdőre az öccsét.
- Azt számításba sem veszed, hogy egyedül találta ki? – kérdezett vissza Loki.
- Rólad van szó, úgyhogy nem – jelentette ki Thor.
- Kathlin, mond meg neki! – fordult a Herceg a lányhoz, de segítséget, azt nem kapott.
- Nos... – kezdte Kathlin sejtelmesen, – Loki mutatta meg, hogyan kell hatásosabbá tenni a varázslatokat, ő tanította a varázsigét, ő adta a tűzköveket, és bár a tűzre magamtól gondoltam, ő kényszerített rá, hogy használjam.
- Ez nem fair! – küldött Loki egy gyilkos pillantást a lány felé.
- Nem kéne ilyen hatalmas varázslatokra tanítanod egy fiatal lányt! – oktatta ki Thor az öccsét, majd elgondolkodott. – De legalább most te láttad kárát, és nem más.
- Nem ártanék senkinek! – szólt közbe Kathlin.
- Nem kell védened! – ellenkezett Thor. Ám Kathlin úgy döntött, most mégis ideje lenne megvédenie mesterét.
- De nem csak az ő hibája...
- Felőlem lehettek mindketten hibásak! – jelentette ki Thor nagyvonalúan.
- Indulnunk kéne – emlékeztette őket Volkstagg.
- Igazad van – értette egyet Thor. – Megsérültél? – intézte a kérdést nem meglepően Loki helyett Kathlin-hez.
- Kicsit... – nézett végig Kat a testén elhelyezkedő számos vágáson, amikbe most kezdett el visszatérni a fájdalom.
- Gyere, segítek! – ajánlotta fel Thor, és lehajolt hozzá, majd ölbe kapta Loki szerelmét. Kathlin átkarolta a nyakát. Egész kellemes volt a Villámisten izmos karjai között. Thor elindult vele felfelé, a lovak irányába.
- Viszlát, Loki – cukkolta Kathlin a Herceget, visszapillantva Thor háta felett. A trónörökös erre csak eleresztett egy kuncogást, majd megkönyörült a szitkozódó öccsén.
- Barátom! – fordult Volkstagg-hoz. – Segítenél az öcsémnek?
- Persze – felelte a szakállas, és Lokihoz sétált. – Na, gyere, te égett fa! – viccelődött kedvesen, és kezet nyújtott Loki felé. A Herceg nagy nehezen felemelte a sajátját, és hagyta, hogy a harcos felrántsa a földről. Volkstagg ezután átvetette Loki karját a vállán, és segített neki feljutni a kráter lejtőjén.
Mikor a lovakhoz értek, a vörös harcos felpattant, majd valahogy felügyeskedte maga mögé a nyúzott Herceget is. Thor és Kathlin már rég a nyeregben voltak. A szőke férfi maga elé ültette a lányt, és egyik karjával átkarolta, másikkal lova kantárját fogta.
- Indulhatunk? – kérdezte Thor, némi lelkesedéssel. Régen volt már, hogy egy hölgyet tudhatott maga mellett a nyeregben.
- Felőlem? – vont vállat Volkstagg. – Csak vacsorára hazaérjünk!
- Hát persze – jegyezte meg Loki gúnyosan.
Kathlin kuncogni kezdett, majd Thor elindította a lovát és gyors vágtába kezdtek a Palota irányába.
- Jól kapaszkodj! – vetette hátra a vörös harcos Loki-nak, majd mikor az kényszeredettem átkulcsolta a nagydarab férfi derekát, Volkstagg is elindította a lovát, és Thor-ék nyomába eredtek.
Kathlin élvezte a vágtát Asgard jóképű trónörökösének ölében, Loki viszont egész úton azon törte a fejét, hogy vajon hogyan bírja el ez a két szegény ló két ilyen hústorony, mint Thor és Volkstagg súlyát. Végül arra jutott, hogy bármelyik pillanatban összeeshetnek alattuk, így már előre felkészült a fájdalmakra. A lovak összerogyása végül nem következett be.
...
- Hívok egy gyógyítót – ajánlotta fel Thor, miután ő és Volkstagg Loki szobájáig kísérték a Herceget és Kathlint.
- Nem szükséges – jelentette ki Loki, nagy meglepetést okozva.
- Nem? – döbbent meg a lány.
- Alig állsz a lábadon... – csodálkozott Volkstagg.
- Nem, mert tudok egy jobb megoldást – jelentette ki a Herceg.
- Hát, ha ezt akarod... – fontolta meg Thor.
- Ezt – felelte Loki. – Köszönjük a segítséget – mondta, és miután biccentett egyet Thor és Volkstagg felé, kinyitotta a szobája ajtaját, jelezve, hogy most már távozhatnak.
- Hát akkor viszlát a vacsoránál, öcsém! – mondta Thor, és barátjával elindultak a folyosón.
- Én is köszönöm – szólt még utánuk Kathlin.
- Nagyon szívesen – mosolygott vissza rá Thor.
- Ha az öcséd köszönetet mond, akkor ott már tényleg valami baj lehet... – jegyezte meg Volkstagg, amikor hallótávolságon kívülre értek.
- Talán később felajánlom még azt a gyógyítót – válaszolta Thor.
Tovább csevegtek valami harccal kapcsolatos témáról, majd nemsokára eltűntek a krémszínű oszlopok között.
...
- Gyere! – szólt Loki a lánynak, és kitárta neki a szobaajtót.
- Lehet, hogy előbb le kéne zuhanyoznom – jegyezte meg a lány.
- Éppen azért – erősködött Loki. – Fürödni fogunk!
Kathlin furán nézett rá, eddig még nem fürödtek együtt. De hát miért is ne? Kicsit azért bizalmatlanul foglalt helyet Loki ágyán, amíg a Herceg nagyban keresett valamit.
- Loki – szólította meg a Boszorkány.
- Igen?
- Miért nem kérted a gyógyítót? Talán már visszatért az erőd...
- Nem eléggé.
- Akkor?
Loki odasétált a lányhoz, leült mellé, és kezébe vette az övét.
- Kathlin. Hidd el, meggyógyítanálak, de most egyszerűen képtelen vagyok rá...
- Tudom – sóhajtotta a lány. – És is megtenném neked. De akkor...?
- Viszont, ha elfogy a varázserő, akkor jöhetnek a régi jól bevált módszerek... – jelentette ki sejtelmesen Loki.
- Miféle módszerek?
- Gyorsabbak, mint a gyógyító. – Kedvesen Kathlin szemébe nézett. – A varázserő nem csak személyekben fordulhat elő. Számos tárgy és dolog képes megkötni, amit aztán később fel lehet használni – magyarázta a Herceg.
- Igen, említetted már – bólogatott a lány.
- Egy ilyen dolgot kerestem most is.
- Tehát már meg is van? – kérdezte Kathlin meglepetten.
Loki elmosolyodott, majd hirtelen a tenyerében termett egy fehéren opálos, csiszolatlan, narancs nagyságú, hosszúkás, szögletes kristály.
- Meg – felelte.
- És mi ez? – faggatta Kathlin.
- Vízben feloldódik...
- És meg kell inni?
- Nem.
- Akkor?
- Hagynád végigmondani? – kérdezte Loki kissé idegesen.
- Igen!
- Úgy fejti ki a hatását, ha érintkezik a testfelülettel...
- Tehát akkor a fürdővízbe tesszük? – vonta le a következtetést a lány.
- Eltaláltad!
- Jól van. Akkor ki megy először? – próbálkozott Kathlin. Valahogy nem érezte magát még készen erre az együtt fürdésre, még ha igen jól hangzott is.
- Van egy kis gond... – kezdte Loki.
- Micsoda?
- Csak egy van belőle.
- Törjük ketté! – javasolta Kat.
- Nem lehet. Úgy elveszti a hatását – ellenkezett a Varázsló.
- Akkor majd felváltva fürdünk. Mehetsz először te, aztán...
- Hm. – mondta Loki. – Csak nem félsz?
- Én ugyan nem! – vágta rá a lány.
- Mindenesetre célszerű lenne egyszerre bemennünk a vízbe, hogy a hatás egyaránt érjen minket...
- Egyáltalán mi ez a hatás? – kérdezte Kathlin. – Varázserőt ad?
- Nem – rázta a fejét Loki. – Egyfajta gyógyvizet hoz létre.
- Oh.
- Szóval, mi legyen? – kérdezte vigyorogva a lányt.
- Átmegyek a bikinimért... – kezdte Kathlin, mire Loki vigyora még szélesebb lett. Számított rá, hogy a lány beijed majd. De Kathlin most olvasott az arcáról, és új elhatározásra jutott. Nem hagyja, hogy megint Loki győzzön! – De tudod mit? Inkább nyisd meg a vizet!
- Már kész van! – jelentette ki Loki. – Megnyitottam, amikor megérkeztünk.
- Hát akkor... – felelte Kathlin sejtelmesen. Könnyedén levette a csizmáját, és a zokniját, majd Loki őszinte meghökkenésére a farmerját és a pólóját is.
Ma sportosan öltözött a harchoz. Loki nem értette, hova tűnt hirtelen a lány szégyenlőssége, így mereven bámult rá. Kathlin ott állt előtte egyszál fehérneműben és elmosolyodott Loki zavartsága láttán.
- Most meg mi van? – kérdezte a Boszorkány. – Nem mintha nem láttál volna még így a strandon!
Loki nem tudott megszólalni, csak tovább méregette a lányt. Eddig is úgy vélte, hogy a teste tökéletes, de most... Egyszerűen lenyűgöző. Ha csak megérinthetné...
- Segítenél kikapcsolni? – fordított neki hátat a lány, a melltartójára mutatva.
Loki levegő után kapkodott. Ez most tényleg megtörténik?! Óvatosan megérintette a lány bársonyos bőrét, majd szó nélkül kikapcsolta a pántot. Kathlin beleremegett hideg érintésébe.
- Köszönöm – mosolygott Kathlin, majd még mindig háttal állva Lokinak kivette a kristályt a kezéből, és elindult a fürdő felé. – Hoznád a törülközőket? – hajolt hátra a válla felett. Loki akkor ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy azonnal rá vesse magát, de uralkodott az érzelmein. Megszólalni viszont még mindig képtelen volt. – Igyekezz! – tette még hozzá Kathlin, és eltűnt a fürdőben.
Loki amilyen gyorsan csak tehette, ledobálta a ruháit – az alsóját, biztos, ami biztos, magán hagyta - majd felkapott két törülközőt és követte Kathlin példáját. A lány a körülbelül kétszer kétméteres fürdőmedencébe vezető lépcső előtt állt, egy szál rózsaszín bugyiban, most is háttal a Hercegnek. A körülbelül derékig érő vizet szemlélte, a kristály még mindig a kezében volt.
Mikor meghallotta, hogy Loki közeledik, lassan megfordult. Loki, bár már elmondhatatlanul kíváncsi volt a lány melleire, szinte hátraesett a látványtól. A látványtól, ami több mint mesébe illő volt. Azt hitte, csak álmodik. Aztán a lány is végigmérte a szemével, és megadta a kegyelemdöfést.
- Ruhában fogsz fürdeni? – kérdezte a Herceget.
- Te igen? – kérdezett vissza Loki.
- Nem – felelte Kat, majd beledobta a kristályt a vízbe. Mialatt a kristály némi habzást követően feloldódott, a rajta lévő utolsó rózsaszín ruhadarabhoz nyúlt.
- Mire vársz? – kérdezte Loki.
- Csak utánad! – jelentette ki a lány. Loki még váratta, majd megszólalt.
- Hölgyeké az elsőbbség – vigyorogta.
Kathlin erre csak lazán megvonta a vállát. Most, vagy soha! – döntötte el magában.
- És az uraké a gyávaság – jelentette ki.
Hagyta, hogy a rózsaszín bugyi lecsússzon a lábain majd, amikor a földre ért, kilépett belőle és kecsesen besétált a vízbe. Közben egyszer sem fordult meg, így a Hercegnek csak hátulról sikerült megcsodálnia a testét. - Na, mi lesz? Csatlakozol? – kérdezte Lokit, immár elmerülve a habos vízben annyira, hogy lebarnult keblei alig látszottak ki.
Loki újból megdöbbenve kapkodott levegő után. Mi van ezzel a lánnyal? – csodálkozott. Holott legbelül bejött neki ez a nagy lazaság és merészség a részéről. Lehet, hogy ő jobban fél ettől a dologtól, mint a lány? De nem számít, nem fog meghátrálni! Másra sem vágyott, mint hogy magához ölelje Kathlin meztelen testét a vízben.
Ledobta az utolsó ruhadarabját is, majd Kathlin nagy „ohó"-zásának közepette besétált ő is a medencébe. Máris érezte a kristály gyógyhatását, ahogy a lábaiba és törzsébe visszatért az Erő. Ő is elmerült a vízben.
- Ezt tényleg használ! – jegyezte meg a lány. Az ő sérülései is begyógyultak már.
- Én megmondtam – jelentette ki Loki. Eddigre ő is majdnem tökéletesen rendbe jött. Csak a fején volt még néhány sérülés. Le akarta öblíteni a vízzel, de Kathlin kielőzte.
A lány Loki mellé lépett, és egyik kezét vonzó arcára tette, a másikkal pedig lemosta a sérüléseit. Loki nem bírta tovább. Mikor társa befejezte, ő is megérintette Kathlin gyönyörű arcát. Szinte egyszerre fogták meg a másik kezét, majd ösztönösen közelebb húzódtak, és megcsókolták egymást.
Loki átkarolta a lány derekát, Kathlin pedig Loki nyakát. Végül Loki leült a medence szélén kialakított, a vízszint közepénél elhelyezkedő párkányra, Kathlin pedig szorosan mellé, lábait a férfi ölébe rakva. Loki vágytól fűtve simogatta a meztelen lábakat, Kat pedig szinte elolvadt a lágy érintésektől. Mindketten élvezték a másik testének közelségét, olyannyira, amire nem is számítottak volna.
- Szeretlek – mondta most Kathlin először, megszorítva a Mágus kezét.
- Én is szeretlek – válaszolta Loki, és újból megcsókolta a lányt.
...