32. fejezet
Végső megoldások
Loki felajánlotta Thor-nak, hogy pihenjen le néhány órára, mert utána szükség lesz az erejére. Thor persze kezdetben ellenkezett, és inkább harcolni akart Loki-val, de ő végül meggyőzte, és most is igaza lett. Alig dőlt bele az ágyába, Thor-t máris elnyomta az álom. Előtte viszont még megígértette Loki-val, hogy nem hagyja magára a harcig.
Így a Mágus csendben osont ki néhány perce Thor hálójából, hogy váltson pár szót Kathlin-nel. Elmesélte, hogy mi mindent tisztáztak Thor-ral, és hogy sikerült visszaadnia a magabiztosságát.
- Szóval nem akarta, hogy magára hagyd? – kérdezte Kathlin elnyomva egy ásítást. Már aludt, mikor Loki beosont hozzá és mellé feküdt az ágyra.
- A stressz, gondolom – felelte a Mágus. Kissé suttogtak, hogy ne zavarják meg a Palotában honoló hajnali csendet.
- Friggának igaza volt – mosolyodott el a lány halványan. – Kisfiú marad mind!
- Hát én nem! – vágta rá Loki.
- Pont emiatt vagy az.
- Inkább nem megyek bele most ebbe – sóhajtotta a Varázsló, és milyen jól tette. – És ami azt illeti, neked is igazad volt. Ha nem erősködsz, sosem beszélek vele, és akkor mindez nem derült volna ki!
- Örülök, hogy segíthettem.
- Nem, én örülök. Most viszont megyek, nehogy még Thor hiányoljon – mosolyogta Loki.
- Nem maradsz velem, amíg újra elalszom? – kérte a lány.
- Jól van, maradok – egyezett bele Loki, és megpuszilta a lány homlokát.
- Csak ennyire futja? – cukkolta a Boszorkány. Loki megcsókolta.
- Ez már elég volt?
- Tökéletes – sóhajtotta Kathlin boldogan, és Loki karjai közé bújva álomba szenderült. A Mágus ekkor feljebb húzta szerelmén a takarót, és visszaosont Thor szobájába. Tisztában volt vele, hogy ő már nem fog aludni az éjszaka, de beletörődött. Majd alszik másnap.
- Loki? Te vagy az? – mormolta Thor álmában. – Mi történt?
- Semmi. Aludj tovább! – mondta Loki nyugodt hangon, és leült a kanapéra.
...
Végül Loki is bealudt egy kis időre, és épp hogy magához tért hat után tíz perccel. Hamar oda is sietett a még mélyen alvó Thor-hoz.
- Bátyám, ébredj! – szólította meg, és megérintve a vállát enyhén megrázta a férfit. – Ébredj! – utasította kissé hangosabban. Ez még mindig nem használt. – THOR! KELJ MÁR FEL! – kiabálta a szőke fülébe. A Villámok Ura ekkor lassan mozgolódni kezdett, majd morgott párat, és kinyitotta a szemét.
- Mi van? – kérdezte rekedt hangon a fölé hajoló Loki-tól.
- Elfelejtetted tán, bátyám? Húsz percünk van! Kelj fel, és készülődj!
- Csak még öt percet! – könyörgött Thor, és a fejére húzta a takarót.
Eddig tartott Loki rövid türelme. Lendületesen lerántotta bátyjáról az egész takarót, és ellentmondást nem tűrve nézett vele farkas szemet.
- Egy perced sincs! Ki az ágyból, fel a páncélt, és indulás! – parancsolta ellentmondást nem tűrő hangon a fekete.
- Olyan könyörtelen vagy – „nyafogta" Thor, aki reggel nagyon nyűgös tudott lenni. Nagy nehezen feltápászkodott. – Alig aludtam három órát...
- Hármat?! – emelte fel Loki a hangját újból. – Ha rajtad múlik, azt is végigharcoltad volna, és most a mező közepén esnél össze!
- Miért van neked mindig igazad?! – háborgott a szőke.
- Csak, mert! Most pedig ne húzd az időt, talpra! Ma még egy démont kell a padlóra küldened!
- Igaz – sóhajtotta Thor, és a fürdőszobai csaphoz sétált. – Kösz, hogy nem hagysz leereszteni.
- Szívesen – vigyorodott el Loki. – Most viszont megyek, átöltözöm én is, és felkeltem Kathlin-t. Ha végigalussza a diadalod, még a végén kiveri a hisztit.
- Az biztos – mosolyogta Thor arcmosás közben. – Köszönöm, testvér, hogy mellettem állsz. Ez sokat jelent.
- Tudom. Itt leszek, ha szükséged van rám – ígérte Loki. – Találkozzunk a folyosón, hat perc múlva!
- Akkor még lesz pontosan tizenhárom percünk, hogy odaérjünk – vigyorogta Thor a sprint-re gondolva.
- Tizenkettő – helyesbített Loki, és kilépett a szobából.
A tizenkét percből végül hat perc lett, mert Thor és Kathlin is tovább készülődtek. A lány egy halványlila, alul térd alá, felül könyökig érő, körkivágású nyári ruhát viselt, a haját befonta, Thor pedig legfényesebb, legerősebb páncélját vette magára.
Loki-t tépte az ideg rendesen, de most az immár tökéletesen készen álló Thor vállalta magára a nyugtató beszédet. Felajánlotta, hogy a Mjölnirrel elrepíti őket, és úgy is lett. Hatóra huszonhét perckor Thor, egyik kezével Loki-t tartva, másikkal Kathlin-t átkarolva érkezett meg a mezőre ahonnan már csak Drakon hiányzott.
- Még korán is érkeztünk – jegyezte meg a Villámok Ura Loki-nak.
- Még mindig jobb, mint késni – válaszolta a fekete.
...
A Három Harcos, Odin, Frigga, Kathlin és Sif még egyszer sok sikert kívántak Thor-nak, aki cserébe megígérte, hogy nem hagyja cserben Asgardot. Még Erik és Naomi is megsúgták, hogy az ő oldalán állnak, és nekik hála kiderült, hogy a muspell miniszterek is immár a békére hajlanak. Azaz örülnének, ha elkerülhetnék a háborút így, hogy évezredek óta először összebarátkoztak az ázokkal.
Thor-t melegséggel és erővel töltötte el, hogy ennyien állnak mögötte. Most végre átélhette azt is, hogy milyen, ha teljes mértékben másokért indul harcba, és nem önmagáért. Csodálatos és felemelő érzés volt.
Utoljára Loki lépett oda hozzá, és testvériesen Thor vállára tette a kezét.
- Nem hozok szégyent rád! – ígérte a szőke neki is.
- Biztos vagyok benne – válaszolta Loki. Váltottak egy utolsó meleg pillantást a bátyjával, megveregette Thor vállát, majd Drakon feltűnésére ő is csatlakozott a kellő távolságban összegyűlt szurkolótáborhoz. – Mutasd meg neki, bátyám! – tette még hozzá visszafordulva egy pillanatra.
Odin és Frigga boldogan néztek össze, amint tudomásul vették, hogy fiaik végre olyan közel állnak egymáshoz, mint mindig is szerették volna. Kathlin megszorította Loki kezét és mindannyian izgatottan és reménykedve szentelték figyelmüket a farkasszemet néző két félnek.
Thor és Drakon váltottak pár szót, majd kezdetét vette a küzdelem. Először csak ismerkedtek egymás erejével, majd felpörögtek a dolgok, bedurvultak az események. A két fél véres sérüléseket okozott egymásnak. Thor többször is a földre került, de azért neki is sikerült padlóra küldenie a démonok királyát egy erősebb rúgással, vagy a Mjölnirrel. Villámokat még nem használt, azt a végére tartogatta, csak a kalapács fizikai erejét.
Végül Drakon megunta a játszadozást, és hatalmas tűzörvényt küldött Asgard elsőszülöttje felé. Thor-nak sikerült kikerülnie, de a király utána minden erejét összeszedve három örvényt hozott létre, amik bekerítették a szőkét. Thor végre bevetette a villámokat, de azok csak növelték a tüzet. Utána esővel is próbálkozott, de hiába. A tűz épphogy csak felére csökkent, majd újból fellángolt, immár alig néhány méterre a szőkétől.
Thor kétségbeesetten nézett körbe. A Mjölnir viharkeltő erejét nem használhatta rögtön, de ideje sem lett volna rá. Fáradni kezdett, és a tűz közeledett. Néhány másodperc, és szénné ég... Erősen kutatott valami megoldás után, de még nem akad rá.
- Elveszíti! – aggodalmaskodott Loki. – Elveszíti... – ingatta a fejét.
Kathlin együttérzően megfogta a kezét, de nem tudott semmi oda illőt mondani. Ha segíthetnének neki..., de az szabályellenes lenne, Drakon kiakadna. Ekkor egy Odinnal váltott egyetértő pillantás után Frigga lépett oda hozzájuk, és megérintette Loki vállát. A Herceg meglepetten nézett anyja szerető szemeibe.
- Tudod, mit kell tenned – suttogta fia fülébe Frigga, majd visszalépett eredeti helyére. Loki nem hezitált tovább. Létre hozott egy illúziót magáról Kathlin mellett, és Thor mellett termett, még mielőtt az örvények összezárultak volna körülötte. A lányon és a királyi páron kívül senki nem vett észre semmit a történtekből, és Kathlin aggódva nézett Loki után, remélve, hogy meg tudja oldani a helyzetet.
Loki még épp idejében ért oda, és ebből Drakon semmit sem sejtett. A három örvény egyesült, magába zárva a két fivért, de Loki Thor mellé állt, és létrehozott egy pajzsot, ami megvédte őket a forróságtól. Úgy álltak ott, a lángok örvényében, mint a tornádó szemében. Érintetlenül, elrejtve a világ figyelme elől. Thor döbbenten bámult a vele szemben álló fekete hajú mágus szemébe. Döbbenten, némi megkönnyebbüléssel és végtelen hálával.
- Loki? – dadogta a tőle alig harminc centire állónak. – De, hogyan...?!
- Most nincs idő erre! – magyarázta a fekete. – Nemsokára a tűz kialszik, és akkor nekem el kell tűnnöm. Te pedig addig összegyűjtöd az erőd, és...
- És lecsapom az ürgét! – értette meg Thor.
- De most már ne finomkodj! Egyetlen támadással elintézheted, ha nem hibázod el.
- Nem fogok, ígérem! Köszönöm, hogy megmentettél.
- Csak kisegítettelek.
- Egy harcban, amit egyedül kellene megvívnom – sóhajtotta Thor.
- Sosem vagy egyedül – jelentette ki Loki. – Ez már a mi harcunk! Persze, Drakon-nak nem kell tudnia róla, ahogy másnak sem.
- Örökké hálás leszek neked...
- Jó, jó, de most készülj! – kiáltotta a Herceg, amikor a köröttük örvénylő tűz gyengülni kezdett.
- Rajta vagyok! – kiáltotta Thor, és egy pillanatra határozottan lehunyta a szemét, majd megpörgette a Mjölnirt. Loki az utolsó pillanatban tűnt el, és tért vissza a nézőkhöz, átvéve az illúzió helyét.
A közönség aggódva, Drakon kárörvendve várta a látványt, ami akkor fogadja, amikor eloszlik a tűz. Ami viszont akkor történt, az majdnem mindenkit meglepett. A Három Harcos ujjongásban, Drakon pedig szitkozódásban tört ki, amikor az eloszló lángok közül villámok csaptak ki, majd a korábbinál is több felhő gyűlt az égre, és eleredt az eső, mintha dézsából öntenék.
Mindenki pillanatok alatt bőrig ázott a vízesés mértékű csapadéktól, a tűz elaludt, a mező kiégett földjének közepén pedig ott állt Thor. Érintetlenül, felegyenesedve és olyan dicsőségben, mint a legnagyobb hősök.
Még mielőtt a démonok királya feleszmélhetett volna döbbenetéből, Thor felé iramodott, majd három méter távolságból felugrott a levegőbe és addigi élete legtöbb villámját gyűjtötte a pörölybe. Azzal a lendülettel lesújtott Drakon-ra a levegőből, és bár a király kivédte a támadást a kardjával, a Mjölnir villámai úgy sem kímélték a testét. Messzire repítették, ahol a földbe csapódott.
A mennydörgés pedig, ami kísérte a támadást minden addigit felülmúlt. A villámok Drakon tűzálló testét is megperzselték, az eső pedig elvette maradék erejét is. Thor hamar felette termett, és neki szegezte a még mindig szikrázó kalapácsot. Drakon akkor védekezően emelte maga elé sajgó kezeit.
Ezzel eldőlt a harc. Thor fölényes győzelmet aratott a démonok vezetője felett. Az sosem derült ki, hogy ebben viszont Loki keze is benne volt. A Mágus megelégedett azzal, hogy szülei és szerelme sejtik, bátyja pedig örökké hálás lesz neki. Mint szó volt róla, sokkal jobban élvezte a háttérben tevékenykedést.
Drakon ellenben le volt nyűgözve az ifjú trónörökös tehetségétől. A villámok és mennydörgés pusztító erejét most már neki is el kellett ismerni, ahogy vereségét is. Ráeszmélt, hogy ezek után muszáj lesz lemondania a háborúról. Nem a büszkesége vagy becsülete miatt, hanem mert értelmetlen lenne. Ha Odin fia ilyen könnyen elintézte most, akkor később is elintézné.
Ilyen értelemben az sem számított, hogy Loki besegített, mert a háborúban ugyanúgy ketten néznének szembe a démonok vezetőjével. Egységben az erő, és ezt Drakon is tudta jól. Miniszterei előző nap este bevallották neki, hogy egyre inkább szimpatizálnak az ázokkal. Ha a király ragaszkodik a háborúhoz, nem szívesen, de kötelességből követik majd, ám ha elesik, visszavonulót fújnak, nem veszik be Asgard pusztáit.
Drakon kénytelen volt elfogadni, hogy ezt a háborút elvesztette, mielőtt elkezdte volna, és meg kell elégednie az ázok felajánlásával. Hiába a népsűrűség, hatalmi törekvéseit nem foghatja többé erre. Talán ideje lenne átadnia a stafétát a következő nemzedéknek, mivel nyilvánvaló, hogy amit ő szeretne, az immár nem egyezik meg népe érdekeivel, és sokkal inkább akaratával.
Miután Drakon megadta magát, Thor kezet nyújtott neki, és méltóságához híven felsegítette a földről. Elállt az eső, és mindenki éljenzésben tört ki, ünnepelve a béke megmentőjét. Thor és Drakon kezet ráztak, majd a Három Harcos „elrabolta" Thor-t, és a levegőbe emelve hordozták körbe. Végül lerakták, és akkor Sif ment oda gratulálni és megcsókolta.
Mindenki az elsőszülöttet ünnepelte, még a jelen lévő néhány démon is, és Drakon kissé zavarba jőve lépett oda feléjük. Kijelentette, hogy a tűzdémonok elfogadják az ajánlatot, de tízezer tűzkőnél nem adják alább. Kezet fogtak Odinnal megegyezésük gyanánt, és a muspell miniszterek akkor őt is ünnepelni kezdték. A királlyal karöltve, nevetve és csevegve indultak a nagyterem felé, ahova Odin egy utolsó, közös reggelire invitálta őket. A démonok még a jelen lévők elázott ruháját is megszárították.
- Fiam. Büszke vagyok rád! – mondta még Odin Thor-nak, majd Friggával csatlakozott a társaságukat kívánó új muspell ismerőseikhez a visszaúton. Thor után viszont még Loki felé is meleg, cinkos pillantásokat küldött, jelezve, hogy tudja ám, mi történt.
Loki elégedetten nyugtázta, hogy immár hivatalosan is egyenlő testvérével.
...
A reggelizni tartókhoz csatlakozott Erik, Naomi és a Három Harcos is, majd vidáman csevegve szóltak hátra a még mindig egy helyben álldogáló Thor, Sif, Kathlin és Loki felé, hogy menjenek már ők is. Thor viszont még váltott Loki-val pár szót előtte.
- Had gratuláljak én is, bátyám! – mondta Loki, és már indult is volna, ha Thor nem fogja meg a karját.
- Nélküled nem sikerült volna! – jelentette ki Thor meleg, hálás hangon.
- Ne beszélj ostobaságokat! – vigyorgott a fekete ravaszul, holott tisztában volt vele, hogy támogatása sokat jelentett testvérének.
- Ha te nem beszélsz a fejemmel az éjjel, vagy ha most...
- Ugyan, miről beszélsz?! – adta az értetlent Loki. Az a balga még lebuktatja őket, de nem tudott igazán haragudni rá. Jelentőségteljes pillantásokat küldött Thor felé.
- Sokat jelentett, hogy...szurkoltál – helyesbített Thor, ahogy vette az adást.
- Hogy szurkolt? Hmm... – jegyezte meg Sif, aki sejtette, hogy ennél többről volt szó. – Mindenesetre, ha ez igaz, és te beszéltél vele, Trükkös, akkor rendes volt tőled.
- Most már örökre rajtam ragad ez a név? – sóhajtotta Loki színpadiasan.
- Szokj hozzá! – javasolta Sif, és Thor-ral elnevették magukat.
- Szerintem nem is annyira rossz – mondta Kathlin.
- Na, mi lesz?! Jöttök, vagy gyökeret eresztetek? – kiabálta immár harminc méter távolságból Fandral.
- Kihűl a szalonna! – tette hozzá Volkstagg.
- Nos, azt mégsem hagyhatjuk! – döntötte el Thor, és kézen ragadva Sif-et már rohant is barátai után. – Gyerünk, öcsém! – szólt oda Loki-nak is.
- Mindig csak a kaja – jegyezte meg Loki, majd Kathlin-nel a nagydarab szőke, és a mellette tempót tartani próbáló Sif után eredtek.
Az óra pont nyolcat ütött, amikor a népes társaság a nagyterembe ért, ahol már terített asztalok és friss, telt illatok fogadták őket. A személyzet már alapból a harc pozitív kimenetére számított, így előre megterítettek a villásreggelihez. Az érkezőkhöz útközben további démonok és ázok is csatlakoztak, akik felébredtek a zajra, és még többen érkeztek kilencig a három nap alatt étkezőhelyiséggé kinevezett óriási aulába.
...
Tíz óra előtt valamennyivel.
- Hé, Kathlin! Akkor jössz egy körre, mielőtt indulnánk? – szólt oda Naomi a lánynak, amikor mindketten befejezték a reggelijüket.
A fiúk még nagyban ettek. A démonok viszont késő délutánra tervezték a távozást, és a démonlány még dél előtt szerette volna megmutatni új barátnőjének a repülés örömét.
- Rendben! Miért ne? – mosolygott rá Kathlin.
- Mégis miféle körre? – kérdezte Loki rosszat sejtve. – A békét délben szentesítik. Biztosak vagytok benne, hogy előtte akartok egymásnak esni?
- Szó sincs ilyesmiről! – ingatta Kathlin a fejét, és nyugtatás képen végig simított szerelme karján.
- Elviszem Kathlin-t egy körre Mobin – magyarázta Naomi. – A sárkányon, amivel én és Erik jöttünk – tette hozzá Loki gyanúsan felvont szemöldökét látván.
- És a nagybátyád mit szól ehhez? – kérdezte a fekete. – Ez egyébkén is veszélyes!
- Jaj, ne légy már ilyen! – kérte Kathlin.
- Milyen? – kérdezett rá Loki, bár sejtette jól.
- Mit az apám, ha élne! – vágta rá Naomi. – Nem lesz gáz, Mobi nem harap. Drakont meg nem érdekli, mit csinálunk.
- És mi van a tűzzel? – erősködött a Mágus.
Naomi nagyot sóhajtott.
- Mitől lettél most ennyire földhöz ragadt?
- A tüzet meg ki lehet védeni. Te tanítottad! – erősködött Kathlin.
- Akkor sem szeretném, ha mennél! – jelentette ki Loki.
- Miért? – kérdezték a lányok egyszerre.
- Mert féltelek – vallotta be a fekete. Kathlin elérzékenyülten sóhajtott.
- Oh, milyen édes! – jegyezte meg Naomi enyhe gúnnyal.
- Akkor miért nem tartasz velünk, hogy vigyázz rám? – vetette fel Kathlin. – Persze, ha nem bánod? – nézett a Hercegnőre.
- Nos, lányos bulit akartam..., de persze. Jöhetsz, te is, ha szeretnél – mondta Lokinak.
- Nem lehet – válaszolta a fekete. – Gyerekkorom óta szeretnék közelebb kerülni egy sárkányhoz, viszont atyám szeretné, ha ott lennék a béke megkötésekor. Arra az esetre, ha Drakon trükközni próbálna, vagy ilyesmi – magyarázta lemondóan.
- Szívás – vont vállat Naomi. – Nekem nem kell ott lennem. A nagybátyám megelégszik Erik-kel, végül is ő a trónörökös. De tudod mit? Ha nem fognak be a tűzkőpakolásba is, akkor délután veled is elmegyek egy körre! – ajánlotta fel.
- Ez rendes tőled – jegyezte meg Kathlin.
- Akkor miért nem vártok ti is délutánig? – kérdezte a Varázsló.
- Minek? – vont vállat Naomi. – Kathlin, induljunk! – pattant fel az asztaltól.
- Viszlát, Loki – vigyorogta a midgardi lány, és követte a Hercegnő példáját.
- Kathlin! Ne merészelj...! – figyelmeztette Loki, ám Kat gyorsabb volt, és nem engedte, hogy a férfi elkapja a kezét.
- Találkozunk délután!
- Jól van, menj csak, ha akarsz! De ha leég a fejed, vagy kitöröd a nyakad, ne gyere hozzám sírni! – dühöngött a Mágus.
- Az nem fog megtörténni! – bizonygatta Naomi, és végleg kirángatta Kathlint a nagyteremből.
...
- Kicsit szigorú voltál vele, nem gondolod? – jegyezte meg Sif Loki-nak, mikor a lányok távoztak.
- Bár érthető, hogy aggódik. Kathlin mégis csak fiatal, és tapasztalatlan – tette hozzá Thor.
- Kösz, Thor – sóhajtotta Loki fájdalmasan. – Most utána menjek? – kérdezte tanácstalanul.
- Semmi esetre sem! – válaszolta helyette Sif, és Thor is megrázta a fejét. – Ha az apjaként kezdesz viselkedni, előbb-utóbb kiszeret belőled.
- De az a sárkány meglehetősen vadnak tűnt! – makacskodott Loki. – Egy sárkány ellen nincs esélye...
- De elfelejted, hogy egy démon a testőre – nyugtatta Sif. – Ők értenek a sárkányokhoz.
- Hagyj neki egy kis szabadságot! – javasolta Thor az öccsének. – Szerintem tud vigyázni magára.
- Hát legyen! – törődött bele Loki. – De ha valami baja lesz, én magam töröm ki a nyakát! És Naominak is!
- Nem lenne szerencsés a békére tekintve – jegyezte meg Sif, halványan elmosolyodva. Hogy mennyire becsavarodnak a férfiak, ha szerelmesek...
- És ha már itt tartunk – mondta Thor, - ideje lenne indulnunk! Az előkészületekben atyánknak még szüksége van ránk!
- Menjünk – felelte Loki, és Sif is egyetértően bólintott. Ők mind hivatalosak voltak a békekötésre, a Három Harcossal együtt, akiket a desszertes pultnál szedtek össze. Elindultak a konferenciaterem felé, és nekiláttak ellenőrizni, hogy a szerződés, tinta, tűzkövek..., azaz minden a helyén van-e.
Pár perccel dél előtt megjelent Drakon Erik, a miniszterei és néhány nemes kíséretében. Szerencsére minden simán ment. A Muspell király aláírta a békeszerződést, miután az Asgardiak kihordták a démonok segítségével a tűzköveket nagy zsákokban a sárkányokhoz. Majd visszatérve a Palotába mind koccintottak az új barátságukra.
...
Kathlin és Naomi ezalatt a levegőből, kétezer méter magasan fedezték fel Asgard szépségét. A magasztos, zöld hegyek, havas csúcsokkal és szürke, szilaj sziklákkal szegélyezve. Virágos rétek és zöld legelők. Sötétkék tenger és hangulatos öblök... A hűvös szellő, vakítóan kék ég, ritka felhők és szikrázó napsütés mindkettejük számára egyedi élmény volt.
Kathlin kezdetben félt egy kicsit, de miután Mobi összebarátkozott vele, és Naomi segítségével felmászott a hátára, már nem maradt más a lelkében, csak színtiszta izgalom. Több mint egy óráig keringtek odafent, néha játékból zuhanórepülésben megközelítve a földet, vagy csíkot húzva a tengerben, esetleg egy tóban. Remekül szórakoztak.
Egy sárkány hátán repülni, mint kiderült, nem volt nehezebb, mint megtartani magát egy ló hátán - jött rá Kathlin. Csak hozzá kellett szoknia a hatalmas méretekhez, sajátos mozgáshoz és néhai súlytalansághoz, illetve a nagymértékű gyorsuláshoz. Valójában olyan volt az egész, mint egy varázslatos világban épült hullámvasúton ülni.
Naomi pedig élvezte a lány örömét, felszabadult nevetését. Sokat beszélgettek és nevetgéltek, de egyszer meglátták a Palotát is a magasból. Persze, azt már sokszor látták, de most valami máson is megakadt a szemük. Az épülő hídon és Bifröstön.
- Milyen izgalmas! – jegyezte meg Naomi, ám akkor Kathlin-en kellemetlen érzés lett úrrá. Megint eszébe jutott a nővére, és hogy talán nem fog idejében hazaérni.
- Szálljunk le! – kérte a Hercegnőt azonnal. Úgy érezte, mindjárt kidobja a taccsot. Hogyan is szórakozhat önfeledten, amikor Natasha a halálán van?!
- Valami baj van? – kérdezett rá Naomi azonnal.
- Csak szálljunk le! – ismételte Kathlin, most Mobi-hoz intézve.
Naomi még tovább faggatta, de a lány nem volt hajlandó többet elárulni, amíg újra biztos talajt nem érzett a lába alatt. Mikor Mobi enyhe robajjal landolt, Kathlin sebtében megköszönte nekik a kirándulást, majd leugrott a földre és visszaindult a Palotához. A többi sárkány ekkora már tűzkövekkel volt megpakolva, de a démonok és ázok már visszamentek. Elkerülték egymást.
Naomi értetlenkedve, és kissé aggódva sietett a Boszorkány után.
- Kathlin, várj!
- Nem. Nem lehet! – kiabálta Kat vissza, de Naomi hamar beérte.
- Mi történt? – ragadta meg óvatosan a bordósbarna hajú lány kezét. – Rosszul lettél? Megesik, ha sokat eszel előtte...
- Igen, kicsit rosszul lettem, de nem csak emiatt...
- Akkor? Tíz perce még olyan jól szórakoztunk!
- Hát pont ez! – vágta rá Kathlin. – Nekem nem kéne most szórakoznom!
- Ugyan miért? – értetlenkedett Naomi. – Mert Loki nem akarta, hogy eljöjj? De nem történt semmi baj, láthatod!
- Ennek semmi köze Loki-hoz! – rázta a fejét Kathlin, és tovább indult a Palota felé, eleresztve Naomi kezét. A Hercegnő viszont érezte, hogy valami nagyon nincs rendben, így mellette szaporázva lépteit a szemébe nézett.
- Akkor mi a gond? – kérdezte aggódva. – Nekem elmondhatod!
- Semmi. Úgy sem értenéd!
- Azért tégy csak próbára! – javasolta a démonlány kissé sértődötten. – Nem vagyok azért annyira hülye liba...
- Ne haragudj, nem úgy értettem – sóhajtotta Kathlin. – Csak ez az egész a Földön, azaz Midgardon kezdődött és...
- Szerintem megértem.
- Hát jó.
Kathlin a visszaúton elmesélte a történetét a hercegnőnek, persze valamennyire lerövidítve. Ejtett pár szót a boszorkányokról Erdélyben, majd az üldözésükről, Odin mentőakciójáról, és tizenhárom generációval ezelőtti őse életéről Asgardban. Majd elmondta, hogy miért kellett Lokinak visszavinnie a Földre, és elfeledtetnie vele a mágiát.
Naomi döbbenten és lélegzetvisszafojtva figyelt. Kathlin akkor elmondta saját történetét, a családja tragikus elvesztését, Natashát, aki megmentette, és az ő szüleinek elvesztését. A nővére kalandjairól csupán annyit mondott, hogy rossz társaságba került, majd csatlakozott egy nemzetbiztonsági szervezethez, aminek kötelékében harcolt a New York-i csatában.
A Chitauri-ról és Tesseract-ról már Naomi is tudott valamit, ugyanis a Kilenc Birodalomban gyorsan terjedtek a hírek. Kathlin akkor elmondta, hogy Loki nem önszántából igázta volna le a Földet, és ezért is bocsátott meg neki.
Végül elmesélte, hogy a nővére egy chitauri támadás áldozata lett, és most valószínűleg haldokolva fekszik otthon, ő pedig megígérte, hogy segít rajta. Fury-ról nem beszélt, nem tartotta fontosnak. Viszont megemlítette, hogy az ellenszert Loki nélkül nem találná meg, ezért jött ide, és a Mágus megígérte, hogy segít neki. Elmondta, hogy úgy egyeztek meg, hogy akkor indulnak, amikor újra beüzemelik a Bifröst-öt, de az építkezés elcsúszott, és attól tart, mire hazaér, már túl késő lesz.
Naomi nagyon megsajnálta a lányt. Ő is elvesztette a szüleit, és tudta, milyen az, amikor már alig marad valaki a számára, akit családtagnak nevezhet. Rettenetes lenne, ha Kathlin nem tudná megmenteni a fogadott nővérét. Ha valahogy segíthetne neki... De várjunk, segíthet is! Amikor a Palota kertjébe értek Naomi szemében lelkes fény csillant.
- Van egy ötletem! – jelentette ki a Hercegnő.
- Egy ötleted? – csodálkozott Kathlin.
- Meg van már az ellenszer?
- Loki korábban azt mondta, hogy folyamatosan dolgozik rajta. De mit számít ez, ha a Szivárványhíd nem készül el időben...?
- Kinek kell híd, ha vannak sárkányok? – vigyorogta Naomi.
- Hogyan? – lepődött meg Kathlin, de lelke mélyén újra reménykedni kezdett.
- A sárkányok nem csak Asgard és Muspellsheim között tudnak átjárót nyitni. Könnyedén elrepítenek a te otthonodba is!
- Ez biztos?
- Mit szólnál, ha kölcsön adnám nektek Mobit? Persze neki is bele kell egyeznie, de szerintem megkedvelt téged az elmúlt időben. Szóval benne vagy?
- Naomi, én... Nem jutok szóhoz! – sóhajtotta Kathlin. Szóval mégis van esély, hogy időben hazaér az ellenszerrel?
- Ezt úgy veszem, hogy elfogadod az ajánlatot!
- Igen, elfogadom! Örökké hálás leszek neked.! Ha tudnám, mivel köszönhetném meg...!
- Már megtetted – jelentette ki Naomi melegen. – Azzal, hogy a barátom lettél. És persze majd találkozhatnánk még párszor.
- Feltétlenül.
- De Midgardra nem szívesen mennék. Ott elvileg még nem igazán vannak tisztában a létezésünkkel, és még a végén kiverném belőlük a frászt... – Kathlin egyetértően bólintott. - Muspellsheim-ot pedig a démonokon kívül nehezen bírják más népek, de...
- Visszatérek Asgardba. Egyszer biztosan. Itt találkozhatunk!
- Akár a következő Viadalon. Én is úgy gondoltam.
- Most megyek! Megosztom Loki-val a jó hírt! – határozta el Kathlin. – Remélem nem haragszik rám nagyon.
- Ha igen, csókold meg. Az mindig bejön – javasolta Naomi. – Én pedig megyek, és megbeszélem Erikkel és a többiekkel. Ha készen álltok, keresetek meg, és megbeszéljük Mobival is. De ne várjatok túl sokat, mert hatkor mi is indulunk!
- Akkor találkozzunk hat előtt néhány perccel a mezőn a sárkányoknál! – döntötte le Kathlin.
- Úgy is jó. Sok sikert!
- Köszönöm, Naomi!
Azzal Kathlin elrohant Loki szobájának irányába, remélve hogy a Mágus ott lesz. Fél kettőt ütött az óra. Alig van több mint négy órája, hogy elbúcsúzzon Asgardtól, és új barátaitól, ismerőseitől. Egyszóval új életétől és az elmúlt két hónaptól!
Idő közben nagyon megszerette és megszokta itt az életet, így tudta, hogy nehéz dolga lesz. A csodás táj és éghajlat, de sokkal inkább a melegszívű ázok, az önkifejezés szabadsága és a harc hétköznapisága, hobbiként űzése, a középkorira emlékeztető, elmaradottnak mégsem mondható életstílus volt az, amit immár magáénak érzett, és tudta, hogy hiányolni fog. Asgardban a komoly politika ellenére is nagyobb volt a harmónia és létbiztonság.
A helyiek ritkán ártottak egymásnak, és az élet nem volt olyan stresszesen gyors és kegyetlen, mint a Földön. Itt elfogadták, nem kellett titkolnia az erejét, sőt fejleszthette is azt. Tökéletesen önmaga lehetett, nem kellett visszafognia magát, mivel Loki után az ázok megtanulták elfogadni és értékelni a mágiát is. Itt valamiért könnyebben ment a népnek, mint odahaza. Ráadásul a lánynak tetszett az egység, és hogy az emberek őszintén szeretik királyukat, aki legkevésbé sem használja ki őket, és az országának áldozta életét.
Mindemellett pedig ott volt neki Loki, újból élete egyik legfontosabb része. Megérezte az igaz szerelmet, szerette Lokit, és mindent feladott volna érte, hogy boldoggá tegye. Kötelességének érezte, hogy segítsen Natashának, de utána örökre otthagyta volna a Földet a férfiért. Tudta ugyanis, hogy Loki is ugyanúgy elhagyná Asgardot érte, de nem akarta ilyen döntésre kényszeríteni. Nem akarta, hogy szerelmének választania kelljen családja és ő közötte. Ő már úgy is döntött, jóval ezelőtt. Lokit választaná, mindenekelőtt!
Bár talán kötelessége lenne a Föld védelmezőjévé válnia, nem érezte annak. Nem akart egy olyan világban élni, ahol még mindig fenyegetésnek és nem a világ legcsodálatosabb dolgának tekintik a mágiát. Magában elhatározta, hogy ősei tiszteletére a Föld segítségére siet majd minden alkalommal, ha szükséges. Heimdall majd értesíti. De hogy egy olyan helyen éljen, ahol a SHIELD és Fury mindent és mindenkit irányítani akar, ahol a nép szörnyetegnek tartaná... Azt még jól átgondolja. Tasha is meg fogja érteni, ha a búcsú mellett dönt.
...