34. fejezet

Úton a választás felé

Közel egy óra telt el. Már a Föld exoszférájában jártak, és egy műholdat is elhagytak. Kathlin fel nem foghatta, hogy mégis hogyan képes Loki védőpajzsa megvédeni őket egyszerre a hidegtől, forróságtól, veszélyes sugárzástól, amit még nem szűr ki a légkör, és úgy mindentől. Az még elmegy, hogy van oxigén, de hogy csak úgy szállnak az űrben!

Nagyot sóhajtott, és elhatározta, hogy végleg abbahagyja a hitetlenkedést. Az elmúlt két hónapban látott eleget ahhoz, hogy ne vonjon kétségbe minden számára ismeretlen varázslatot. Megbízott Lokiban, tudta, hogy a férfi tudja, mit csinál, és ez most már elég volt neki. Megfogta Loki köré simuló karjait, és hátra fordulva szerelme tengerszín szemeibe nézett.

- Hogy tetszik a panoráma? – vigyorogta Loki az előttük/alattuk ragyogó kékes-zöldes bolygóra célozva. Kathlin már azon sem kapta fel a vizet, hogy még beszélni is tudnak.

- Lenyűgöző – felelte. – De a mágia annál inkább!

- A mágia adja az élet színét. Nélküle számomra minden csupán fekete-fehér lenne. Talán egyszerűen szürke.

- Mondasz valamit. Most, hogy megismertem a te világod, képtelen lennék nélküle élni!

...

Már a második műholdat hagyták el. Kathlin-nek ekkor végre eszébe jutott. A mobil! Itt talán már lehet térerő, hiszen műhold is van a közelben. Előkotorta a táskája oldalából, ami előtte volt a sárkány hátára rögzítve, és bekapcsolta. Nem sok maradt az aksin, de mivel odaát Asgardban nem használta, így még maradt annyi, hogy egy hívásra elég legyen.

Elkezdte kikeresni a számot a telefonkönyvben, ami nem volt könnyű annál a sebességnél, aminél minimum két kézzel kellett volna kapaszkodnia. Még most is száguldhattak vagy hétszázzal, holott a bolygó sűrűbb légköri rétegeihez közeledve lassultak.

- Te meg mit csinálsz?! – szólt rá Loki. – Le akarsz zuhanni?!

- Nem, csak telefonálok!

- Telefonálsz?!

- Mi az a telefon? – kérdezte Mobi.

- Halandó távközlési eszköz – magyarázta Loki. – Műholdak és rádiótornyok hozzák létre közöttük a kapcsolatot. De neked mégis hogy jutott eszedbe most telefonálni?! – nyüstölte megint a lányt.

- Te talán kitalálod kapásból, hogy merre van a Központ?! – kérdezett vissza Kathlin.

- Milyen Központ? – csodálkozott a sárkány.

- Ahol várnak ránk, elvileg – sóhajtotta Loki.

- Nos, annak a helye engem is érdekelne – értett egyet Mobi a lánnyal. - Mert töviről-hegyire végigjárni egy bolygót nincs kedvem!

- Látod? – bizonygatta Kat. Loki megforgatta a szemeit.

- És mégis kit akarsz felhívni? A drágalátos Nick Fury-t?

- Nem! Dehogy! – ingatta a fejét a Boszorkány. – Clint-et!

- Az Íjászt?

- Íjász? – kérdezett bele Mobi újból.

- Igen. A nővérem pasi..., szóval szerelme – helyesbített a lány az Asgardi nyelvjárást figyelembe véve. – A nővéremet megyünk ugyanis megmenteni – magyarázta immár a sárkánynak.

- Valóban, Naomi mondott valami ilyesmit.

- És szerinted mit fog szólni Clint, ha tudomást szerez rólam, és a sárkányról?! – oktatta ki Loki a lányt.

- Hé! - sértődött meg Mobi. – Ez olyan volt, mintha csak egy állat lennék!

A sárkányok nagyon érzékenyek voltak az állat szóra, ugyanis magukat az ázokhoz, elfekhez, démonokhoz és más Világokat uraló népekhez hasonló domináns fajnak tartották.

- Ne haragudj – próbálta Loki helyrehozni a dolgot, - de errefelé nem élnek sárkányok, csak az esti mesékben vagy rémtörténetekben. Ha meglátnak, egy vadállathoz fognak hasonlítani, ezt tudnod kell.

- Nos, kellett nekem vállalnom ezt a küldetést – sóhajtotta Mobi. – De ne aggódjatok, nem fogom hagyni, hogy gyenge kis halandók lenézzenek! Mind meghajolnak majd előttem! – döntötte el.

- Imádom ezt a srácot! – vigyorogta a Mágus, pimaszul kárörvendve.

- Kérlek, azért ne bántsd őket! – könyörgött Kathlin most a fuvarosuknak. – Ne a tudatlanságukért kelljen bűnhődniük!

- Tudatlanság... Ez is tetszik! – lekendezett Loki. – Végül mégiscsak térdelni fognak...

- Meghajolni tiszteletből! – helyesbített a Boszorkány, és sípcsonton rúgta Lokit. – És ha még egyszer gúnyolódni mersz az embereken, akik közé én is tartozom, akkor...!

- Ha jól tudom, te a faj domináns mágiahasználói közé tartozol, vagy tévedek? – szólt közbe Mobi.

- Én is ezt magyarázom neki! – értett egyet Loki bőszen.

- Elég! Ők sem kevesebbek nálatok! – Kathlin megelégelve a vitát felemelte a hangját.

- Jól van, csak vicceltem – nyugtatta a Mágus. – Ha letérdelnek előtted, az egyszer jó móka, de utána már inkább kellemetlen. Meg Atyám sem díjazná, ha megint nagyzolnák!

- Bírom a csókát! – jegyezte meg most a sárkány, Lokit illetően. Kathlin nem így vélekedett.

- Loki! – szidta a lány.

- Még mindig viccelek! Nyugi! Nem önszántamból tettem, már te is tudod. És megbántam, elnézést kértem, pont, pont, pont...

- Én meg még azt hittem, szórakozásból rohantad le Midgardot! – mondta Mobi kissé csalódottan. – Tudom, nem szép dolog bántani a gyengébbet. De odahaza, Muspels-ben, jót nevettünk rajta, mikor az a hír járta, hogy Asgard hercege unaloműzésből leigázott párezer halandót, és a királyuk akart lenni.

- Hát, nem így történt! – vágta rá Loki.

- Pedig milyen jót szórakoztunk azon, hogy Atyád helyett végül egy csapat halandóval gyűlt meg a bajod! A nyúl viszi az íjat, mi?! – nevette a szárnyas.

- Ez nem vicces! Azonnal hagyd abba! – csattant fel a Varázsló. – Nem önszántamból tettem! Érted?!

- Ez esetben még égőbb...

- ELÉG! – dühöngött a Mágus. – Akarod, hogy lehűtselek, sárkány?!

- Jaj, most megijedtem, varázsló! – gúnyolódott Mobi. – Vagy inkább jégtörpe?

- Na, ezt még nagyon...!

- Fenyegetőzz csak! De jelenleg tőlem függ az életetek, szóval, ha hozzám érsz, magatokra hozol veszélyt!

- Fiúk, elég! – vágott közbe Kathlin. – Tisztára, mint a kisgyerekek!

- Ugyan, csak szórakozunk – „legyintett" Mobi, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- Ja. Szórakozunk – sziszegte Loki, de a sárkány mintha meg sem hallotta volna.

- Ha odahaza nem kapsz össze legalább három testvéreddel egy nap, akkor azt hiszik, beteg vagy.

- Érdekes családod lehet – jegyezte meg a lány.

- Hát, mit mondjak. Sosem unatkozunk! – felelte a szárnyas. – De valld be, részben azért élvezted a múltkorit? – intézte megint Lokihoz.

- Részben. – A Mágus szája ravasz félmosolyra húzódott. – Azt, hogy félik a hatalmam.

- Felüdítő, igaz? Ezt mi, sárkányok is szeretjük! Ha elismernek.

Kathlin megforgatta a szemeit. Férfiak...

Loki viszont bólintott, majd megkomolyodott.

- De az életek elvétele sosem tett boldoggá. Azt már akkor bántam.

- Hát igen! Az uralkodó esetleg leigázza a népét, de nem irtja ki. Akkor nem lenne kin uralkodnia.

- Na, jó, most már szerintem is elég! – jelentette ki Kat. – Most végre telefonálni fogok, mielőtt lemerülök! Úgyhogy csendet!

- Hogy érti, hogy lemerül? – csodálkozott Mobi.

- Inkább hallgassunk! – törődött bele Loki.

Kathlin benyomta a hívásgombot az időközben megtalált telefonszámra, majd várt. A vonal kicsengett.

- Gyerünk, Clint! Vedd már fel! – sóhajtotta maga elé.

...

Ezalatt a Központban...

Fury fel-alá járkált az irodájában. Magányra volt szüksége. Mindenhol máshol kétségbeesett, parancsra váró emberek vették volna körbe, akik mind tőle várták a megoldást. A megoldást, amiről fogalma sem volt. Hiába a tudomány, hiába a Bosszúállók összegyűlt ereje. Natashát nem tudták meggyógyítani, a jogar nem került elő. Mindennek tetejébe pedig Nick-nek fogalma sem volt róla, mire számítsanak. Hogy adjon ki parancsot mozgósításra, vagy bármilyen előkészületekre, mikor még azt sem tudják, hogy Kathlin Lokival, egy hadsereggel, egy a kockánál is nagyobb erejű fegyverrel tér-e vissza? Ha egyáltalán visszatér...

Fury két tűz között őrlődött, nem tudta, mire is vágyik igazán. Ha nem térne vissza, az lenne a legbiztonságosabb, minden gondjuk megoldódna. ...Egy kivételével. Romanoff ügynök sorsa kimondva-kimondatlanul is az ifjú boszorkány kezében van. Bár Nick kételkedett benne, hogy a lány többre jutna, mint ők, de reménytelen próbálkozásaik után ez volt Natasha utolsó esélye. Ha viszont eljön a lány, ha a gyógymód mellett fenyegetést hoz magával, nem tudta, akkor mi lenne a helyes lépés. Azonnal kivégezni a kíséretét? Vagy elzárni őket? Kivallatni? És mi legyen a lánnyal magával, miután segített az ügynöknőn?

Banner a laborban próbálkozott újra és újra előállítani a chitauri méreg ellenszerét, de eddig csupán egy olyan vegyületet volt képes alkotni, ami lelassítja annak terjedését Natasha szervezetében. A nő már hetek óta a halálán volt, és ha a Doktor nem lép, már akár el is távozhatott volna. Viszont még így, a késleltetett felszívódás mellett is erőtlenül feküdt a Központ egészségügyi különítményében, egy számára fenntartott szobában.

Társai felváltva voltak mellette, de Natasha sokszor már magánál sem volt, vagy ha igen, akkor értelmetlenségeket fecsegett, olyasmit, hogy már inkább meg akarna halni. A dolog odáig fajult, hogy már maga, Banner is kezdte elveszíteni a reményt, belátva, hogy a nőt lassan megölő vegyületnek nem létezik hatásos antiszéruma. Nem, mert nem a Födről származik, de ők ottani anyagokból gazdálkodnak.

A Kapitány és Stark egyre inkább érezték magukat fölöslegesnek. Harcra még nem került sor, máshoz pedig nem igen értettek. Tony egy határon túl már nem nyújthatott több segítséget a Doktornak, Steve pedig kifogyott a lelkesítő, bíztató szavakból. Egyébként sem hitt már senki neki, hogy ez még jobbra fordulhat. Végső tehetetlenségükben Stark és Rogers az edzőteremben találták magukat, azon versenyezve, hogy ki ver előbb rongyosra tíz boxzsákot. Az erőszak viszont mit sem enyhített fájdalmukon. Akár csak az Íjász korábbi kitörése az övén.

Coulson és Barton a hídon kísérték figyelemmel a monitorok kijelzőit, de azok már napok óta nem jeleztek semmi fejleményt. Vártak, reménykedtek, minden követ megmozgattak, de zsákutca. Nem akadtak Kathlin, vagy esetleg Loki nyomára. Nem észleltek a Tesseract-éhoz hasonló sugárzásnyomokat sem a földön, sem a légkörben. Még a bolygó távolabbi környezetében sem.

Az Íjász, hiába beszélt vele Phil két napja, megint az őrület határán volt. Idegesen döntött magába egy pohár vizet, majd dühében összeroppantva a poharat, visszacsörtetett a képernyők közé.

- Találtak már végre valamit?! – dörrent a számítástechnikusokra. – Vagy csak a hátsójukat meresztgetik egész álló nap?!

Valójában hajnali hat körül járt az idő, ám a hídon dolgozók utóbbi időben napi 24 órában dolgoztak, egymást váltva.

- Clint, higgadj le! – lépett mellé Coulson, és határozottan a vállára tette a kezét.

Csak az Ügynök volt az, aki még most, a végső órákban, is próbálta tartani a lelket a körülötte lévőkben. Ugyanis Banner, bár nehezen, de kijelentette, hogy ha ez így megy tovább, Natashának már csupán napjai lehetnek hátra. Az Ügynök viszont még mindig hitt. Nem így Barton.

- Nem! Tasha a halálán van, már hogy higgadnék le?! – támadt rá az Íjász Phil-re, és lesöpörte magáról a kezét.

- A tudósaink megtesznek minden tőlük telhetőt! Csak, kérlek, nyugodj meg! – erősködött Phil aggódó, de egyben ellentmondást nem tűrő tekintettel nézve barátjára. – Ez a dühöngés nem vezet sehova!

- És a nagy tudományotok?! Az talán vezetett?!

- Kérlek! Önmagadnak ártasz!

- Szarom le! – kiáltotta el magát az Íjász, és a lépcső felé iramodott. Az Ügynök ekkor meglátta a pohár szilánkjaitól vérző kezét.

- Várj! Clint! – lendült utána Phil, és még az utolsó pillanatban megragadta a karját.

- Mi van már?! – csattant fel Barton. – Szállj le rólam!

- A kezed...!

- Nem érdekel!

- Menj el az orvosiba! – javasolta Phil.

Barton csak morgott egyet, és tovább indult, de főnöke visszarántotta. Phil Coulson-nal nem lehetett csak úgy játszadozni.

- Phil!

- Ez volt a harmadik pohár! A következőt a fejeddel akarod széttörni?!

- Semmi közöd hozzá! – fordult el Clint idegesen. Főnökének igaza volt. Előző nap már olyan sebesre vágta a bal kezét, hogy most egy szoros fásli tarkította a tenyerét és kézfejét. Most pedig már a jobb is vérzett. Azelőtt pedig a lábát húzta meg odakint, amikor a betont rugdosta.

- Semmi közöm?! – emelte fel a hangját Phil. – Ha így fojtatod, nem marad ép végtagod! – szidta le a férfit.

- Na és?

- Na és?! – hüledezett az Ügynök. – A csapat számít rád, Kathlin bármelyik percben megérkezhet, te pedig direkt összetöröd magad?! Ennél önzőbb, ostobább dolgot elképzelni sem...!

- Kathlin nem jön vissza! – vágott a szavába Barton hidegen, majd folytatta. – Tudom, mit mondtál két napja, de hiába. Nem hiszem el! Ha jönne, már itt lenne!

- Talán már úton van...

- Talán Fury múltkori akciója miatt elment a kedve a további utazgatásoktól – sziszegte az Íjász.

- Clint...! – próbálkozott Phil tovább, de hiába. Barton úgy döntött, hogy visszavonul a szobájába.

- Viszlát! Ja, és még valami! – tette hozzá Clint. Phil újult reménnyel nézett rá, de csalódnia kellett. A férfi nem meggondolta magát, csak előhalászta a telefonját a zsebéből, és átadta Coulson-nak. – Fogd! Elegem van már, hogy mindig mindenki hívogat! Vedd fel, ha akarod! Úgy sem állod meg, hogy mindenbe beleüsd az orrod!

- Ezt meg mégis mire véljem?! – vesztette el a türelmét egy pillanatra Phil. – Clint! Nem bújhatsz ki csak így a kötelességeid alól! Ha az Igazgató keresne...!

- Akkor üzenem, hogy kapja be! Mert az egész az ő hibája...! – a mondat vége elhalkult, ahogy Barton végleg elhagyta a híd környezetét.

Coulson-nak kedve lett volna utána menni, és határozottan felképelni a modoráért, de végül nem tette. Ha ő nem marad a hídon, akkor már senki sincs, aki felügyelje a kutatást. Fury és a többiek jól magára hagyták a munkával! Leült, azaz szinte belerogyott a körasztal egyik székébe, és nagyot sóhajtva végignézett az asztal közepén éktelenkedő véres üvegszilánkokon. Akkor eldöntötte magában, hogy, ha Bartont keresné valaki, a hagyományos kifogást választja, majd, azaz hogy ki kellett rohannia a mosdóba. Még mindig jobb, mint a „kapja be".

A szorgalmas munkának viszont általában megjön a gyümölcse. Az egyik számítógép idegen energiaforrás jelenlétét észlelte a Föld exoszférájában, ami egyre közeledett a bolygó felé. Az energia paraméterei nagyrészt megegyeztek a Stark által Loki sajátenergiájaként meghatározott energia minőségével.

Továbbá volt még valami, ami eloszlatta a kétségeket a felől, hogy micsoda, vagyis sokkal inkább kicsodák közelednek feléjük. Kathlin mobiljának sim-kártyáját érzékelte a SHIELD egyik kémműholdja. Ráadásul, az adatok szerint, a telefon néhány perce száz méteren belül elhaladt az adott műhold mellett.

- Uram! Ezt látnia kell! – kiáltotta Coulson felé a gép előtt helyet foglaló tudós. Az Ügynök érdeklődve kapta fel a fejét, és miközben a tudós átküldte az adatokat a központi rendszerbe, addigra mellé ért.

- Mi történt? – kérdezte.

- Azt hiszem, találtunk valamit...! – A képernyőre mutatva, ami éppen a Föld egy szeletét, és az atmoszféra térképét ábrázolta, elmagyarázta feltételezéseit a főnöknek. A műholdas, világoszöld görbe vonalakból álló térképen a jelzés három pontszerű energiaforrásból állt, amik folyamatosan mozgásban voltak a felszín felé, szorosan egymás közelében.

- Értesítsék Fury igazgatót, és a Bosszúállókat! – jelentette ki Phil, de mielőtt ő maga is elindulhatott volna, megcsörrent Barton telefonja a zsebében. El nem tudta képzelni, mégis ki keresheti pont ilyenkor, a várva várt áttörés határán. Majdnem úgy döntött, hogy ellenőrzés nélkül kinyomja, de akkor még meglepőbb dolog történt.

- Uram! – kiáltotta újból a gép kezelője. – A lány mobiljáról hívást indítottak!

- Hogyan? – döbbent meg Phil, és tovább hagyta csörögni a telefont.

- Nézze! – mutatott az egyik energiaforrásra, amire ráközelítve láthatták, hogy narancssárgával ábrázolt rádióhullámok indulnak ki.

- Le tudja nyomozni, hogy hová irányul a hívás?

- Egy pillanat! – Az ember bepötyögött valamit, mire a képernyőn már az egész Földgolyó látszott, körbeforgott, és végül a Csendes-óceán felőli oldalán állapodott meg. Közelített, közelített, majd végül, sokszoros felbontásban, megjelent egy szögletes sziget képe a tengeren, ahonnan szintén kiindultak a narancssárga körkörös hullámok. – Meg is van!

- Mi ez hely? – kérdezte Phil, majd a felismeréstől elakadt a szava. - ...Csak nem? – A sziget alakja ugyanis kísértetiesen megegyezett a Központ formáival, a hívást fogadó eszköz pedig ott villogott, ahol a hídnak kellett volna lennie.

- Nézze meg a telefont, uram! – javasolta a tudós.

Phil kissé bizonytalanul, de annál nagyobb kíváncsisággal pillantott a mobil kijelzőjére, és... Bár számított erre, másodpercekig kellemetlen gombóc jelent meg a torkában. Szóval ő lenne?! Visszatért volna? De mégis mit keres a felszíntől hatszáz kilométerre?! A jelzett számhoz ugyanis Barton telefonja a „Kathlin!" nevet rendelte.

- Vegye fel uram! Akkor tíz méter pontossággal is bemérhetjük a helyzetüket!

Phil nagy levegőt vett, és benyomta a zöld gombot. A telefonból azonnal egy meglehetősen ideges, és ismerős lány hangja csendült.

- Clint? Mégis mi tartott ennyi ideig?! Clint?! – kiabálta a Boszorkány.

- Kathlin, ha jól gondolom? – válaszolta Coulson meglepően nagy nyugalommal. Talán köszönettel tartozik a csapat a sorsnak, hogy úgy alakult, a jelenleg legösszeszedettebb tagjuk vette fel a telefont, és kapott esélyt arra, hogy megpróbálja másodszor nem elszúrni a lánnyal.

- Mégis kivel beszélek?! – döbbent meg a Kat, válaszra sem méltatva beszélgetőpartnerét.

- Phil Coulson vagyok. – A vonal másik végéről is hallani lehetett a lány ijedt levegővételeit. Nem az Ügynökre számított, bár számíthatott volna. Tudta, hogy a Bosszúállók már várhatnak rá, de ekkor tudatosult csak benne igazán, hogy mire vállalkozott. – Szóval visszatértél – folytatta Phil.

- Adja Cint-et! – követelte Kathlin, erőt véve magán. A SHIELD rendszere közben már kész volt a pontos helymeghatározással, és a lányra irányították a legközelebbi műhold nyomkövetőjét, így többé már nem veszíthetik szem elől.

- A helyzet az, hogy Barton ügynök jelenleg nem elérhető...

- Hogy érti ezt?! Nem szórakozásból hívtam! Beszélnem kell vele! – türelmetlenkedett tovább a lány.

- Attól tartok, ez nem megoldható jelen körülmények... – magyarázta volna Phil, de a lány megint belevágott.

- Akkor is beszélni akarok vele! Miért nem adja már?!

- Kiment a mosdóba... – próbálkozott Coulson a végső kifogással. Kathlin ideges felsóhajtását jól lehetett hallani a telefonon keresztül.

- Jellemző! Mindig a legjobbkor! ...

- Talán megoszthatnád velem, amit vele akartál! – tanácsolta Phil.

- Nem! Adja Clint-et! Most!

- Félek, az percekbe fog telni...

- Nem! Nekem nincs annyi időm! Lemerül az aksi...! – esett kétségbe a lány.

- Akkor muszáj lesz velem beérned – jelentette ki az Ügynök. A meggyőzésben, és a helyzet kedvezővé alakításában ő volt az ász. Persze, most az is hozzájárult, hogy a lánynak nem igen volt más lehetősége.

- Nem bízok magában!

- Az érzés kölcsönös. De nincs más választásod. Vagy akár abba is hagyhatjuk ez az értelmetlen...

- Jól van – törődött bele Kathlin.

Coulson elmosolyodott. A tudósok a környezetében mind felmutatták a hüvelykujjukat, mivel a vonal immár ki volt hangosítva, mindenhol hallani lehetett. Fury és a Bosszúállók is hallották, és lélegzet visszafojtva figyelték, hogy Coulson mit hoz ki belőle. Clint persze azonnal rohant volna a hídra, de Fury emberei megállították. Az Igazgató nem szerette volna, ha az Íjász véletlenül is a szövetkezés csábításába esik.

- Szóval...

- Hol van a nővérem?

- A Központban. Biztonságban.

- És hol van a Központ jelenleg? – kérdezett tovább a lány.

- Miért árulnám el? – játszadozott Phil, hátha így megtöri Kathlin-t, hogy többet eláruljon magáról.

- Megtalálták már az ellenszert? - Ez betalált. A Boszorkány ügyesen visszavágott.

- ...Még nem.

- Akkor én vagyok az utolsó esélye!

- Nálad van a...?

- Fogalmazzunk úgy, hogy lehetőségemben áll megmenteni! De persze ahhoz előbb el kellene jutnom hozzá!

- Ezt még meg kell beszélnem...! – ellenkezett Phil.

- Merre van?! – kiabálta a lány.

- Jól van, nyugalom! – intette le az Ügynök. – Meghatározzuk a legrövidebb útvonalat...

- Hogyan?

- Egy kémműholdunknak hála immár tíz méter pontossággal tudjuk, hogy merre tartózkodtok a Föld légkörében. Csak két kérdésem lenne, mielőtt...

- Tudják?! – rémült meg Kathlin, és Phil meg mert volna esküdni rá, hogy egy ideges férfi veszekedését hallja a vonal másik végéből.

- Ez tényleg "jó" ötlet volt, "gratulálok", édes! – sziszegte a hang dühösen.

Phil nem hagyta magát eltéríteni.

- Ki van még veled? Miféle járművel közlekedtek?

- Honnan veszi, hogy nem vagyok egyedül...?

- Tudjuk! Most pedig a válaszokat, vagy nincsenek koordináták!

- Úgy sem fogja elhinni..!

- Tégy próbára! – felelte Phil kihívóan.

Kathlin nagyot sóhajtott.

- Mond el! Úgyis megtudnák! – hallatszott most a korábbi férfihang sürgetése a vonalból. Coulson ekkor felismerte a hangot, és már biztos volt benne, hogy Loki-é a második energiaforrás. De kié a harmadik, és miért nem érzékelik még mindig a feltételezett űrhajó energiarendszerét?

A lány nagyot sóhajtott.

- Loki-val utazunk egy sárkány hátán, és egyre rázósabb idekint, szóval igyekezzen azzal az útbaigazítással, ha lehet! – hadarta.

- Hogy... sárkány? – Phil most őszintén meglepődött. Lokira számított, az csak felidegesítette, de hogy egy repülő gyík?! Ez már mégis csak sok, még hazugságnak is! - Kisasszony! A műszereink három energiaforrást érzékelnek a környezetében, szóval a hazugság nem vezet semmire! Ki a harmadik személy, feltételezem mágus, és miféle hajón utaznak?

- Nem hazudtam! Egy sárkányon utazunk, és neki vannak mágikus képességei...

- Ezt aligha hiszem...

Loki akkor odaát megelégelte az időpazarlást, és dühösen kikapta a telefont a lány kezéből.

- Na, ide figyeljen! – hallották a Központban minden felől a régi ismerős baljós hangját. Stark, aki épp beért a laborba, megcsikorgatta a fogait. – Nem érünk rá csevegni! Vagy elvezet a Központba, vagy nem, de utóbbi esetben magára vessen, ha a Nő esetleg nem éli túl!

A Bosszúállók döbbenten hallgatták, és nem bírták kitalálni, hogy vajon miért érdekli Loki-t Natasha sorsa. Ez Phil-t is felettébb foglalkoztatta.

- Loki? – kérdezett rá az Ügynök, mert hirtelen nem jött ki más a torkán. Mégis csak azzal az elvetemült mágussal beszél, akinek a lelkén annyi bűncselekmény szárad...

- Na vajon? – hallatszott a Herceg gúnyos hangja. – Igen, én vagyok! És bár megkértek, hogy ne fenyegetőzzek, ha nem nyögi ki azonnal a helyszínt, esküszöm, hogy mire magunktól odatalálunk, nem marad belőle semmi!

- Na de Loki! Kérlek! Megígérted, hogy...! – hallatszódott most Kathlin megrovó hangja. A Bosszúállók el is csodálkoztak, hogy milyen közvetlen viszonyban van ez a kettő. A legnagyobb ellenség, és a potenciális, aki Tasha húga is egyben. Csak nem jöttek össze ezek ketten? Mert az duplán is katasztrofális lenne!

- Csönd, Kathlin! – parancsolta a Mágus, és bár elfordult a telefontól, a hangja így is kivehető volt. – Te nem jutottál semmire, most én beszélek!

- Akkor beszélj! – hagyta rá a lány kissé megsértődve.

- Ó, kíméljetek meg a drámától! – sóhajtotta maga elé Tony a laborban, Bruce pedig a fejét fogta. Mi ez itt, őrült idegenek háza?

- Ha szabad közbeszólnom...! – szólt bele Coulson újból a készülékbe.

- Erre várunk már jó ideje, halandó! – torkollta le Loki rögtön. – Az irány?!

- Előbb még ígérd meg, hogy senkinek sem esik bántódása! – követelte az Ügynök. Nem adta ám olcsón, amiért társai hálásak is voltak neki. Közben pedig felkészültek a vendégeik „fogadására".

- Nem ígérek semmit, kivéve, hogy megbánjátok, ha tovább szórakoztok...!

- Nem árulhatom el a koordinátákat, amíg fenyegetést jelentesz az emberekre nézve! – erősködött Coulson.

- Ugyan már, önmagadat áltatnád? – kérdezte Loki mézesmázos hangján. A vonal másik végén is érezni lehetett a fülig érő vigyorát. – Hisz mindenképpen fenyegetést láttok bennem, ahogy Kathlin-ben is!

- Nem, ha megesküszöl!

- Halandóknak? Soha! – játszotta tovább az agyát Loki. Ezt már Kathlin is megelégelte.

- Elég Loki! Te is csak szórakozol! Ígérd meg, és kész!

- Kathlin... – sóhajtotta a Herceg kedvetlenül. – Csak nem várod el, hogy...!

- Megígérted, hogy bármit megteszel, hogy megmentsd őt! – emlékeztette a Boszorkány.

- Ezt ne most beszéljük meg! – suttogta Loki idegesen, de hiába. A Központban így is mindenki fültanúja lett az igencsak bizarr drámának a két célszemély között. Kathlin pedig nem fogta vissza magát.

- Miért, mikor?! Vagy mégis csak becsaptál engem...?!

- Nem. Kathl...!

- Ígérd már meg nekik! Most mi van abban? Megmented, és kész! Az alatt úgy sem támadnak neked!

- Honnan veszed?

- Khm! – hallották Phil hangját a telefonból. – Mintha lemerülésről lett volna szó!

- Hallgass, halandó! – sziszegte Loki. – Éppen egy vita... - Ekkor egy csattanás hallatszódott a vonal túl végéről, és Loki dühös szisszenése követte. – Kathlin, ne ütögess!

A Bosszúállók kénytelenek voltak elvigyorodni. Vajon Natasha hugocskája tényleg megzabolázta a gonosz varázslót?

- Ne nevezd így őket! Hányszor mondjam! – dühöngött a lány. - Fene abba az átkozott Asgardi büszkeségedbe...!

- Mégis hogy képzeled, hogy...! – csattant fel a Varázsló.

- Jó, akkor talán mégis átgondolom, hogy visszamegyek-e egy ilyen bunkóval Asg...!

Loki ekkor kénytelen volt elvesztenie a csatát, és büszkeségét. Az pedig nem is sejtette, hogy nem csak Phil Coulson, hanem az összes Bosszúálló előtt égett be.

- Rendben – sziszegte a telefonba. - A szavamat adom hal... emberek, hogy nem ártok senkinek. Amennyiben persze nem ér minket fegyveres fogadtatás!

- Ez nem ilyen egyszerű – felelte Coulson. – A te szavad itt már nem sokat ér!

- Akkor mégis mi a fenét akarsz?!

- Esküdj meg!

- Miért hinnétek az eskümnek jobban?

- Csak mond ki!

- Ostoba, féleszű haland... – Kathlin megint gyomron vágta a Mágust. – Au...

- Csináld! – sziszegte a lány.

- Jó, jó, esküszöm – nyögte ki a Herceg nagy nehezen. – Most örülsz, hal...?! – Megint nyögés. – Elég, Kathlin. Nem olyan könnyű leszokni, mint mondják!

- A barátnőd rövid pórázon tart – jegyezte meg Phil. Mostanra már nem bírta ki, hogy bele ne szóljon annak a kettőnek a vitájába. Azt, hogy hogyan jöttek össze, már meg sem kérdezte. A többiek pedig nem győztek értetlenkedni, és eldönteni, hogy kínjukban nevessenek, vagy az abszurd szituáción.

- Hogy mondod?! – förmedt rá Loki.

- Nem érdekes. Ahogy a szóhasználatod sem érdekel, amíg nem ártasz az embereimnek!

- A hely?! – türelmetlenkedett Loki.

- Csendes-óceán, Hawaii-tól két kilométerre délre. Véletlenül közel felettünk vagytok, csak tegyetek ezerháromszáz kilométert északkeletre. A pontos koordináták...

- Ne fáradj, Mobi-nak ennyi is elég lesz! Megtaláljuk. Hawaii eléggé nagy sziget...

- Mobi?! Ő a harmadik személy? A pilóta? – Phil már azon nem is filózott, hogy mikor vált az ármányosság istene a földrajz ekkora szakértőjévé.

- Végül is személy. De nem pilóta, nem olyan értelemben. A sárkány, aki ide hozott – magyarázta Loki, de hallhatóan beleunva a fecsegésbe.

- Mond, mi olyan jó ebben az ostoba hazugságban? – ingatta a fejét az Ügynök.

- Ha nem hiszel, nem számít! Majd fogsz! De ne mond, hogy nem figyelmeztettelek!

- Figyelmeztetni, mire? Az olcsó szavadra?!

- Elég halandó! Ha pedig ér valamennyit a szánalmas életetek, akkor meghajoltok, amikor...!

De Loki már nem tudta befejezni, mert megszakadt a vonal. Lemerült a telefon.

...

- Uram. Lemerült a készülék, de immár nyomon követjük a sim-kártyát! – jelentette ki egy tudós Coulson-nak.

- Helyes! Készüljenek fel a vendégeink fogadására... – kezdte volna Phil, de akkor nehéz léptek zaja ütötte meg a fülét. Egy magas, sötét bőrű férfi lépett a hídra, meglehetően ideges arckifejezéssel. – Igazgató úr?

- Készüljenek fel a fogadásukra! – ismételte Fury, és az ő szavára kétszeres sebességgel ugrottak a hídon dolgozó ügynökök. A félszemű férfi ekkor Phil elé lépett. – Szép beszéd volt, Coulson ügynök! Innentől átveszem! Maga meg keresse meg Barton ügynököt, és figyelmeztesse, hogy ha a jövőben egy parancsnak is ellenszegül, mehet vissza a korábbi cellájába!

- Na de, uram?! Mégis mik a tervei?

- Mindent a maga idejében, Coulson! Ön megtette a részét, most menjen!

- Igenis, uram – törődött bele Phil a parancsba, és már indult is megkeresni az Íjászt.

Csak remélni tudta, hogy főnöke nem tervez semmi ostobaságot. Azaz, hogy nem támad rögtön az érkezőkre, mielőtt azok megmentenék Natashát. Loki utolsó beszólása után viszont félő volt, hogy a Mágus végleg kihúzta a gyufát az Igazgatónál. Az Ügynök attól tartott, hogy Fury megint ugyanabba a hibába lép, és elijeszti Kathlin-t.

Ha el is fognák őt is és Lokit is, mit érnének vele? A lánynak élve, a saját oldalukon több hasznát vennék. És ott van a tény, hogy Thor nincs velük, tehát fenn áll a lehetőség, hogy megbízik Lokiban, ergo talán kibékültek. Ez esetben pedig ha Loki-ra támadnak, kivívhatják a Villámok bosszúját, ami nem is olyan meglepő annak tudatában, hogy Thor mindig is reménykedett öccse visszakapásában.

- Mik a további utasításai, uram? – kérdezte Fury egy embere.

- Küldjék a Bosszúállókat, és három fegyveres védelmi egységet a fedélzetre, továbbá a lézerágyút!

- Igenis uram! Még valami?

- Álljanak készen további fegyveres erők mozgósítására! – jelentette ki az Igazgató. - Én és Coulson ügynök is csatlakozunk az odafent várakozókhoz. További utasításokat Hill ügynök közreműködésével kapnak! Hill ügynök? – kiáltotta. – HILL...!

- Itt vagyok, uram! – szólalt meg egy női hang a háta mögött, belefojtva az ordítást.

- Maga mégis hol tartózkodott?! A hídon a helye!

- Elnézést uram! Ki kellett mennem... – védekezett az ügynöknő.

- "Elnézést, uram!" – ismételte Fury gúnyosan, és kissé idegesen. - Mindig csak a szükségletek! Ez a Központ kész őrültekháza!

- Uram?

- És az a beképzelt bűnöző pedig...! Még hogy hajoljunk meg?! Először térdeljünk, azután hajlongjunk...! Mi jön ezután, csókoljuk meg a cipője orrát?!

- Nem vegye komolyan, uram – próbálkozott Maria. – Másodszor nem ver át minket!

- Még szép, hogy nem! Mert ezúttal várni fogjuk! Maga pedig felügyelje az itteni munkát! – Fury átnyújtott egy adóevőt a nőnek. – Várjon az utasításaimra! – Azzal ő is elindult a hídról kivezető folyosó felé.

- Igenis, uram! – szalutált Hill. – De ha szabad megkérdeznem, mégis mire készül?!

- Levadászunk egy sárkányt – felelte Fury a legnagyobb természetességgel. – Vajon tüzet is okád...?! Bevethetnék az új fagyasztó berendezést, amit az Akadémián fejlesztettek ki – gondolkozott el. – Ez az! Hill!

- Igen, uram?

- Helyezzék készenlétbe a fagyasztót is!

- De uram, biztos benne, hogy egy ...sárkányról van szó? Olyan lovagregényes, hétfejűs stílusban? – Maria nem igazán hitt ebben.

- Nem, de megvan rá az esély. Istenek, idegen robotok és boszorkányok után én már kevés dolgon lepődnék meg. És akár hétfejű, akár zöld, vagy piros, vagy tüzet okád, a SHIELD másodszor kiáll magáért!

- Korábban sem buktunk el! – emlékeztette Hill.

- De nem sokon múlt. Most pedig munkára!

- Vigyázzon magára, uram!

- Nem én leszek az, akinek vigyáznivalója lesz, hanem ők! – határozta el Fury, és ugyanolyan nehéz, feldúlt léptekkel, mint jött, távozott a hídról végleg. Elindult felkutatni Coulson ügynököt, hogy azután mindketten csatlakozhassanak a Bosszúállók jelen lévő tagjaihoz a fedélzeten.

A csapat immár csak három tagot számlált. Négyet, ha Barton ügynök is összeszedte magát végre. Stark, Rogers és Banner már valószínűleg odafent vannak, első kettő teljes öltözékben várva az érkezőket – vélekedett Fury. És a katonái is ott lesznek már az ágyúval együtt. Csak azt nem döntötte el, hogy pontosan mit is kezdjen Lokival és a lánnyal, akiket így magukhoz csaltak. Először tegye őket harcképtelenné, és utána vegye el az ellenszert, vagy először várja meg, míg átadják, és utána adja ki a parancsot a támadásra? Azt, hogy utána melyikkel kezdi a kihallgatást, még meggondolja.

Nick Fury csak egyvalamit nem vett számításba. Talán létszámfölényben ideiglenesen hatástalanítani tudná a két mágust, de ezzel még nem szerzi meg a hatalmi fölényt. Ugyanis a sárkány, amit ki akar lőni, mint holmi díszmadarat, közel sem olyan védtelen, mint arra számít. Erős pikkelyei és még annál is erősebb varázshatalmával ugyanis a SHILED fegyverei semmit sem érnek. Még annyit sem, mint Loki-val szemben. Ez a sárkány ráadásul rühelli, ha nem kapja meg a méltó tiszteletet, és ha haladók támadnak rá, azt még annál is jobban!

...

...

- Mi van ezzel a szeméttel?! – támadt Loki Kathlin-re a telefonvonal megszakadása után. Mobi eközben módosított a pályáján, hogy immár északkelet felé görbüljön. – Elromlott?

- Lemerült az aksi, ahogy számítottam! Talán ha nem pazaroltál volna annyi időt "isteni" fölényed demonstrálására...! – oktatta ki a Boszorkány cserébe.

- Talán, ha nem kényszerítettél volna, hogy alázkodjak meg ezeknek a...!

- Ki ne mond még egyszer, mert én...! Hallod?!

- Halandók?! Erre céloztál?! Halandók. Halandók. Halandók... – ízlelgette Loki a szót a legszélsőségesebb hangsúlyokkal, Kathlin-ben pedig csak ment fel a pumpa.

- Hagyd abba!

- Mert? Mit teszel?

- Elhagylak!

- Ugyan már! – nevette Loki. – Csak mert nyíltan kimondom az igazságot?

- Azért, mert gúnyt űzöl az igazságból! Azért, mert föléjük helyezed magad, még mindig! Talán nem akarod megölni őket, de ez sem jobb annál! Talán gyengébbek nálad...!

- Biztosan!

- ...De attól még nem vagy jobb náluk! És amit művelsz, az gyerekes!

- Jaj, kislány, ne légy már ilyen karót nyelt – szólt közbe Mobi. – Ha halandók, hát azok. Ők is tudják!

- De ti lenézitek őket!

- Csak éreztetjük, hol a helyük. Végül is a sárkányok állnak a ranglétra tetején...

- Álmodozz csak – gúnyolódott Loki.

- Csigavér, fagyos! A mágusok lehetnek a másodikak. Aztán a varázstalan démonok, Asgardiak, vánok, éjelfek, elfek, jégóriások, törpék, trollok, manók, pont, pont, pont, halandók...

- Én is halandó vagyok! – kiáltotta a lány. – Szóval, ha nem bírjátok ki, hogy ki a menőbbet játszatok, akkor legalább ne akkor, amikor itt vagyok!

- Ennek nem kell így lennie – jelentette ki Loki, és érzékien megérintette a lány vállait, majd lejjebb csúsztatva a kezét a karjain a nyakára hajolt, és a fülébe suttogta. – Csak kérned kell, és elintézem, hogy...!

- Kérlek, hagyjátok abba az erőfitogtatást! – sóhajtotta Kathlin.

- Szerintem a herceged nem erre gondolt! – kuncogta el magát Mobi.

- Hanem? – csodálkozott a lány.

- Tudod – folytatta a Varázsló, továbbra is selymes hangon a lány fülébe suttogva, - mikor Kathleen Asgardban volt, akkor épp csak olyan mértében öregedett, mint mi. Ha szeretnéd, neked is el tudom intézni, hogy ne légy tovább az időnek alárendelve...

- Hogyan? – döbbent meg a Boszorkány, szinte megrémült. Ilyenbe még csak bele sem gondolt, bár valahol belül sejtette, hogy ha Loki-val akar lenni, akkor annak lesznek következményei.

- Halhatatlanná akar tenni, hát nem fogod? – vigyorogta Mobi. – Én a helyedben élnék az ajánlattal!

- Ti sem vagytok halhatatlanok! Sőt megölhetetlenek pedig végképp nem! – tört ki a lányból. Hirtelen félni kezdett a döntése súlyától, és nem alaptalanul.

- Ötezer év nem vonzóbb talán, mint száz? – kérdezte Loki fülbemászóan.

- Ezt ne most beszéljük meg! – vágta rá Kathlin.

- Vagyis nem? Csak így, simán eldobnád ezt a lehetőséget? – A Herceg kissé zabos lett.

- Nem tudom, Loki. Gondolkodnom kell. De ha a halhatatlanság azt jelenti, hogy ezután nekem is gúnyolódnom kell az embereken...

- Az nem kötelező! – vágta rá a fekete rögtön.

- Csak egy kiváltság – tette hozzá Mobi. – Semmi bajunk az emberekkel, ...amíg megfelelően tisztelnek minket!

- De én... Ha úgy döntök, hogy... Akkor az azt jelenti, hogy... Visszavonhatatlan..., vagy nem...? – Kathlin elbizonytalanodott. Támogatást várva nézett hátra Loki magabiztos szemeibe, aki végül megenyhült.

- Nem kell most döntened – válaszolta a férfi immár sokkal megértőbben, és kedvesen magához ölelte a lányt. – És mivel te már nagykorú vagy igen, örökre szól. Viszont egy valamit még tudnod kell, mielőtt döntenél!

- És mi lenne az?

- Egyszer már elvesztettem a lányt, akit szerettem, még egyszer nem kockáztatom meg! Mint már mondtam, a te döntésed, hogy a Földön maradsz-e, vagy velem jössz Asgardba. Ám ha még mindig, ha három nap után is engem választasz, akkor tudnod kell, hogy annak lesznek következményei. Ugyanis nem engedlek el többé! - Loki közelebb húzta magához a lányt, és immár szorosan tartotta. Kathlin megrázkódott, de nem engedett utat a feltörő kétségnek és enyhe félelemnek. - Ha úgy döntesz, az enyém leszel... – suttogta legnyájasabb, ellentmondást nem tűrő hangján a Mágus, - akkor örökre az enyém leszel! És az örökre nem száz évet takar! Szóval jól gondold meg, kicsi lány, mert az én szívemmel nem tanácsos játszadozni!

- Szóval... – szólalt meg Kathlin bizonytalanul, kissé kellemetlenül érezve magát a férfi szorításában. – Ha úgy határozok, visszatérek veled Asgardba, akkor mindenképpen halhatatlanná kell váljak, és örökké téged kell szeretnem?

- Ha úgy mondod, hogy kell, akkor ne is gyere!

- És ha inkább maradnék?

- Elengedlek – mondta Loki, és enyhített a szorításon. - Ha rád erőltetném magam, az nem tenne boldoggá. De ha maradsz, az is örökre szól! Ugyanis mint mondtam, nem akarlak többször elveszíteni! Ha egyszer muszáj, legyen, de nem lesz következő alkalom. Itt maradsz a Földön, és nem lesz több Asgardi kirándulás! Még ha a szüleim meg is ígérték neked, akkor sem. Engem pedig nem látsz többé!

- Vagyis három napom van, hogy döntsek az életem hátralévő részéről! – állapította meg a Boszorkány kissé csalódottan. – Azt hittem, ha téged választalak, az csupán azt jelenti, hogy nem keresem Fury-ék kegyeit!

- Hát rosszul hitted! – vágta rá Loki. - Nem hiába mondtam neked odahaza, hogy nem dönts elhamarkodottan. Mert a döntésed súlyával kell tovább élned.

- Azt hittem, ha visszamegyek, utána bármikor eljöhetek a Földre, és...

- Visszajöhetsz, nem ez a gond. De halhatatlanként már nem lesz ugyan az. Akiket szeretsz itt, azokat hamar elveszted, és a gyász megmérgezi a boldogságod. Így nem tanácsos sok időt eltöltened halandók között, a saját érdekedben. Jobb, ha mielőbb lemondasz a Földről. Azt viszont nem vállalom, hogy halandóként ingadozz két Világ között! Hamarabb kikészíti a szervezeted, mint gondolod, és meghalsz, mikor még élhettél volna, akár évtizedeket! Szóval, ha mindenképpen halandóként akarsz tovább élni, akkor rólam kell lemondanod, mert én nem kockáztatok!

- Önző vagy, tudod?! – jelentette ki Kathlin. – Én nem akartam, hogy neked választanod kelljen a családod és köztem. Felajánlottam, hogy visszamegyek veled. De számodra ez nem jelent semmit?! Te engem mégis döntés elé állítasz? Nem elég neked, ha szeretlek, veled élek, de néha hazalátogatok?

- Mint már mondtam, hazajöhetsz! Ahogy azt is, hogy nem akarok olyan szerelmet, ami ingatag! Ha veled leszek, örökre veled akarok lenni! Most pedig csak felvilágosítottalak ennek a következményeiről. Nem tarthatsz önzőnek, mivel nem kényszerítelek!

- Tényleg nem – sóhajtotta Kat. – Ha veled megyek, ha vállalom a hosszú életet..., akkor ugyanúgy segíthetek az embereknek, ha megtámadják a Földet?

Loki bólintott, és újból végigsimított a lány karjain. Kathlin most beleremegett az érintésébe, pedig két réteg ruha is volt rajta.

- Segíthetsz. Az összes Világnak! Ezt tesszük Asgardban. Védelmezzük a békét és egyensúlyt, minden birodalomban.

- De nem látom többé a nővéremet.

- Láthatod, de az fájni fog – sóhajtotta a Mágus. - És még jobban fog fájni, ha majd elveszíted. Ezt el kell fogadnod. Kathlin, a te érdekedben mondtam el mindezt! Mert nem akartam, hogy olyasmit vállalj, aminek nem vagy tisztában a következményeivel, aminek a következményeit nem tudod elfogadni.

- Loki... – sóhajtotta a lány, és belesimult a férfi ölelésébe. Most mégis mit tegyen? Nem akarta örökre elveszíteni Natashát, csak lemondani a vele élésről. Holott legbelül végig sejtette, hogy ez nem ilyen egyszerű. Mégis, ez idáig elnyomta magában a rossz érzéseket. Mert Lokit sem akarta elveszíteni.

- Te is érezted, legbelül, nem igaz? – kérdezte az említett, mintha a lány fejében olvasott volna. – Érezted, hogy ez másképp nem működhet. – Minden szava Kathlin szívéhez ért. - Egy halhatatlan és egy halandó? Ez sosem működött. Ha együtt akarunk lenni, áldozatokat kell hoznunk, és egyvalamit én nem tehetek meg. Nem válhatok halandóvá, már nem. Csak a gyermekek adhatják fel a halhatatlanságot. Thor sem vesztette el a hosszú életét a múltkor, csupán a hatalmát. Azt az áldozatot viszont meghozhatom, hogy ha te nem vállalod, akkor lemondok rólad. Nem szívesen, de megtenném. És akkor neked is le kell mondanod rólam.

- Én értem, mit akarsz mondani, de...

- Nem, Kathlin. Ha így maradunk, az neked sem jó. Talán az elején, de később... Megöregszel, megváltozol. Hiába szeretnénk egymást még vagy ötven évig, hogy éreznéd magad, mikor rájönnél, hogy én nem öregszem veled? Nem mondom, hogy nem működne... tíz, húsz évig. De utána? Nem csak nekem kéne szembe néznem vele, hogy elveszítelek, hanem neked is. Azzal a kínzó tudattal élni, hogy egyre közelebb jársz a halálhoz, hogy hamarabb fogsz elveszíteni, mint együtt lehettünk volna? Ezt ugye te sem szeretnéd? És ez, ahogy látnálak szenvedni, látnám, ahogy belülről emészt a vágy, hogy bár másképp döntöttél volna... Ez még jobban fájna, mint hogy el foglak veszíteni, és sokkal jobban, mintha a múltban veszítettelek volna el. Nem tehetlek ki annak a fájdalomnak, amitől én is félek. Inkább most fájjon, gyorsan és élesen, kibírod, mint később, lassan tegyen tönkre belülről a fájdalom és megbánás.

- Most már értelek. És valóban – sóhajtotta Kathlin szomorúan. – Ha nem együtt öregszel meg azzal, akit szeretsz, akkor a szerelem nem ér semmit. Az életetek nem fonódik össze úgy, ahogyan kellene.

Loki tovább simogatta a lányt, és kicsit jobban hozzábújt. Ha úgy adódik, hogy elválnak útjaik, akkor legalább még megőrzi utolsó együttlétük emlékét.

- Én azt mondom, kicsi lány, ha igazán szeretsz engem, ha valóban velem szeretnéd leélni az életed, akkor gyere velem! Ez esetben az áldozat a te részedről nagyobb, így csak akkor tedd meg, ha biztos vagy benne, ha mindennél jobban akarod. Ha viszont a legkisebb kétség felmerül benned, akkor maradj! Maradj, és felejts el örökre! Mert ha hagynám, hogy halandóként tovább szeress, az lenne a legönzőbb dolog a világon! Hidd el, idővel jobban fájna a szerelem, mint most elengedni.

- Miket beszélsz? Hogy felejthetnélek? Ha el is hagynál, mert itt akarnék maradni, sosem felednélek! – bizonygatta Kathlin.

- Meg tanulnál újból szeretni – jelentette ki a Varázsló. - Én nem, de te igen.

- Miért csinálod ezt? Az előbb még azt hittem, hogy a saját fájdalmadat féled, hogy...

- Önző vagyok? Igen – felelte Loki. – Általában mindenkivel. De te kivétel vagy. Legszívesebben magamhoz láncolnálak örökre, mégis, nem tudnám megtenni. Ahhoz túlságosan is szeretlek. És minden vágyam, hogy boldoggá tegyelek, még akkor is, ha a boldogságod csak nélkülem valósulhat meg. Jól gondold meg tehát, hogy döntesz, ne miattam, hanem magad miatt! Mert a megbánásnál nincs rosszabb érzés a világon, nálam ki tudhatja jobban?

...

Kathlin képtelen volt megszólalni. Eddig azt hitte, Loki csupán játsza a megszokott fennhéjázó, önző, csábító énjét, de ez nem így volt. A férfi most a lelkét öntötte ki neki, és a lány tisztában volt vele, hogy ő volt az első, akivel így tett. Az első, akit ennyire szeretett. És az igazság az, hogy Kathlin sem szeretett mást még így, szerelemmel, szorosan. Sosem vallottak még neki szerelmet ilyen végtelenül őszintén, és ezért zavarban is volt rendesen. Loki képes lenne a saját boldogságát feladni érte, csak azért, hogy ő boldog legyen? Hogy semmit ne bánjon meg? Itt felmerült benne a kérdés, hogy vajon ő is képes lenne-e a saját boldogságát Loki-ért áldozni? Valóban igaz szerelemről van szó?

Loki szintén hallgatott. Mát napok óta érlelődött benne a dolog, de csak most szedte össze a bátorságát. Korábban már bevallott dolgokat. Beszélt a lánnyal a szerelmükről és kétségeiről, de sosem mondta még el egészben. Eddig önzőnek tűnhetett, csak a saját fájdalmáról beszélt, de most már nem. A végén végre sikerült elmondania azt is, ami a lelke legmélyén bújt meg. Hogy bármennyire is fél elveszíteni a lányt idő előtt, vagy idő közben, semmi sem okozna neki nagyobb fájdalmat, mintha szenvedni látná. Ez egy oldalról megint csak önző dolog, mert megint az ő fájdalma is, de másrészt nem az. Nem volt az, mert elsősorban a lányt akarta boldognak tudni, és csak utána elkerülni a legnagyobb fájdalmat.

- Vagyis a korábbi halandózás csak...?! – szólalt meg végül Kathlin, kissé terelve a témát. Ez mindkettejüknek könnyebb volt így.

- Sosem szerettem bántani őket – vallotta be Loki, - most sem annak szántam. Feszült voltam, kellet valami szórakozás. Ráadásul a „halandó" jelző nálunk alapjába véve nem negatív, csupán olyan megkülönböztetés, mint a barna vagy a szőke...

- Csak egy jelző, semmi komoly – értett egyet a sárkány is. Mobi végighallgatta Loki és Kathlin bizalmas, érzelmes beszélgetését, de kivételesen nem szólt bele, és később sem hozta fel. Valahogy megérezte, hogy az nem az a téma, amivel viccelődni lehet.

- És ha nagyon szeretnéd, megpróbálhatok végleg leszokni róla – ajánlotta fel a Mágus. – Bár nehéz lesz, és unalmas, és megalázó, de...

- Nem szükséges – válaszolta végül a Boszorkány. – Nem, amíg gúnymentes jelzőként használod.

- Ebben reménykedtem – mosolyodott el Loki. Ekkor Kathlin is elmosolyodott, és hosszú idő óta először újból megtört a feszült légkör.

- Kapaszkodjatok! – hallották hirtelen újból Mobi hangját. – Elérjük a termoszférát!

- A termoszférát?! De hisz ott ezerötszáz fok van! – aggodalmaskodott Kathlin.

- Érzed, ahogy melegszik a levegő? – mosolygott rá Loki. A lány bizonytalanul bólintott. – De egyet se félj! A varázslat megvéd az extrém hőmérséklettől.

- Tudom – sóhajtotta Kat.

- Bár egy kis szaunára számítani lehet...

- Úgyis rég szaunáztam...

- Nem a meleg a legnagyobb gondunk – folytatta Mobi. – Mivel a bolygó napos oldalán hatolunk be a sűrűbb légkörbe, át fogunk haladni négy ionoszférán, mielőtt elérnénk a mezoszférát, ahol már elviselhetőbbek a viszonyok.

- És az ionok...? – kezdte a lány.

- Megbolygathatják a pajzsunkat – felelte Loki. – Nem fog tönkre menni...

- ...De elformálódhat, így meglehetősen rögös utunk lesz! – fejezte be Mobi. – Megpróbálok minél simábban áthaladni a szférán, de nem lesz könnyű. Ne ijedjetek meg, ha esetleg zuhanórepülésbe kezdek, hogy hamarabb túljussunk. A pajzs ugyanis már alig egy óráig véd, és addig el kell érnünk a sztratoszféra alját!

- Meg tudod csinálni ennyi idő alatt? – kérdezte Loki. – Körülbelül hatszáz kilométert kell megtennünk.

- Nos, az űrben nem akadályozott a súrlódás, de immár fennáll a túlhevülés veszélye. Kivéve persze, ha a pajzsod ez ellen is véd.

- Egy pillanat! – kérte a Varázsló. Felemelte a kezeit egy pillanatra, és megerősítette az átlátszó pajzs külső rétegét. – Most már véd.

- Akkor menjünk neki! – döntötte el Mobi, és vitorlázó repülésből zuhanóba váltott. Loki és Kat előre dűltek, és még jobban a sárkány nyakára hajoltak, erősen kapaszkodva. Ahogy a levegő tartalma egyre sűrűsödött, érezték, hogy már nem olyan könnyedén siklanak, mint a világűrben. Mobi félig összezárt szárnyai meg-megremegtek, és később az egész teste.

Elérték az ionoszféra legfelső rétegét. Mobi mozgása zötykölődéssé váltott, Lokinak és Kathlinnek pedig minden erejére szükség volt, hogy nem essenek le a hátáról, ami jelen esetben végzetes lett volna. Kiestek volna a pajzsból, a termoszféra ezen rétegében lévő szabad gyökök és magas hőmérséklet pedig azonnal végeztek volna velük. Végül túljutottak mind a négy ionrétegen, az utolsónál már alig vesztette el Mobi az irányítást.

Ez az utolsó réteg már nyolcvan kilométeres magasságban helyezkedett el, a mezoszféra határán. A hőmérséklet eddig lassan csökkent, és itt már hidegnek volt mondható. Kathlin meg is rázkódott. Az ezres értékekből most átértek a mínusz hatvan-nyolcvan fokba. Ezen a szférán belül viszont megint emelkedett a hőmérséklet, a sztratopauzáig nulla fokot kellett elérnie.

- Úgy látom, a nehezén túl vagyunk – sóhajtotta Loki Kathlin fülébe. Mobi még mindig nehézkesen haladt, kissé forgott is az immár fél-zuhanó repülésben, de már nem érezték úgy, hogy lecsúsznak a hátáról. Fellélegezhettek.

- Azért csak ne eresszétek el magatokat – felelte a sárkány. – Még legalább hatvan kilométert kell megtennünk, és ...mennyi időnk is maradt?

- Nem számoltam, de a pajzs energiája alapján úgy nyolc percünk lehet... – gondolkodott Loki.

- Akkor muszáj leszek újból zuhanó repülni, különben nem érjük el időben a tropopauzát!

- De vigyázz! Ha nagyon felgyorsulsz, nem leszel képes lefékezni! – figyelmeztette Loki.

- Megpróbálok.

Azzal Mobi most már szinte teljesen függőlegesen lefelé száguldott. Kathlin és Loki csak azért nem estek előre, mert a sárkány, mint korábban, most is a szabadesés állapotában próbálta tartani az irányt, így egyforma mértékben gyorsultak. Ha nem lett volna Loki védővarázslata, a súrlódó részecskéktől már meggyulladtak volna.

A hőmérséklet végül egy belülről kellemesnek tűnő értéket ért el, és a sztratopauzán keresztül áthaladtak a sztratoszférába. Nulla fokról itt újból csökkenni kezdett a hőmérséklet, mínusz ötven fokig, de ezt ők sokkal kisebb mértékben érzékelték.

...

Két perc volt, ők pedig még mindig huszonnyolc kilométerre a földtől. Loki védőn szorította még jobban magához a lányt. Még legalább tizennyolc kilométert kellett megtenniük, de a megfelelő oxigénkoncentrációhoz, és hőmérséklethez huszonötöt. Érezték, hogy nem fog menni. A nehézségi gyorsulást túllépni mégsem kockáztatták, még a végén Mobi elájulna, és akkor mi lesz velük? Így is száguldhattak már vagy négyszázötven kilométer per órával. Alig volt idő, de kissé fékezniük kellett, mert itt már veszélyes lett volna annyira felgyorsulni, mint odakint.

Elérték a troposzféra körülbelüli határát, tizenhárom kilométeres földfelszín feletti magasságot, ahol a pajzs gyenge füst módjára oszlott szét. Ekkorra már a levegő is fogyóban volt.

- Vegyél nagy levegőt, és kapaszkodj! – kiáltotta Loki Kathlin-nek. Az utolsó pillanatban teleszívták a tüdejüket a maradék oxigénnel, és visszatartott lélegzettel néztek szembe az előttük tátongó tizenhárom kilométeres mélységgel.

Mobi megremegett a testét átjáró fagytól, ahogy Kat és Loki is. A mínusz negyvenkét fok körüli hőmérséklet megfelelő öltözék nélkül égetett és csípett, a fülükbe süvítő szélről nem is beszélve. Mobi egyre nagyobb sebességgel közeledett a földhöz, így csupán hatvanhárom másodperc alatt elérték az hatezer métert, ahol bár nehezen, de már levegőt vehettek. Mobi széttárta a szárnyait, és újból vitorlázásba kezdett.

- Mhost...máhr...mhinden...rhendben..lesz, ugyeh? – lihegte Kathlin, aki a hidegtől elgémberedett tagjait, főleg ujjait próbálta átmozgatni. A két-három fok, amit éreztek, még mindig jobb volt a mínuszoknál.

- Remélhetőleg – sóhajtotta Loki, és varázslattal felmelegítette a lány kezét. Kat megremegett meleg érintésére.

- Mobi, te hogy vagy? – kérdezte Kathlin. – Nem fagytak meg a szárnyaid?

Ám a sárkány nem válaszolt. Kathlin lenézett az alattuk elterülő kék óceánra, és kevés bárány felhőre. Vajon merre lehet a Központ?

- Mobi? - ismételte Loki a lány szavait, de a sárkány nem mozdult. Ekkor egy erősebb széllökés rázta meg őket, és Mobi kizökkenve egyensúlyából oldalasan zuhanni kezdett. – MOBI!

A Mágus és a Boszorkány ijedten ragadták meg a kötelet, és kezdték szólongatni, de hiába. A nagy stressztől és extrém körülményektől Mobi teste bedobta a törülközőt, és miután széttárta szárnyit, elájult. Most viszont a szárnyai a zuhanás hatására önkénytelenül is összehúzódtak, így még gyorsabban kezdtek zuhanni.

Loki és Kathlin a súrlódástól védtelenül már csak ordibálva voltak képesek beszélni egymáshoz. A lány rémült arccal nézett Loki szemébe, megoldást várva. Lassan elérték a felhők rétegét.

...