40. fejezet

Dilemmák

- Mi ez? – kérdezte a Boszorkány gyanúsan méregetve egyszer a könyvet, egyszer a körülötte ülőket. Idő közben ugyanis Steve és Tony is hoztak maguknak két széket és helyet foglaltak az ágy végében.

- Egy felmenőd naplója – válaszolta Phil, és a lány jobb kezébe nyomta a naplót. Kathlin kissé tartózkodva vette el azt. – A férfit Joseph-nek hívták, nem volt más, mint Amanda férje, aki pedig...

- Kathleen édesanyja, aki visszautasította, hogy Asgardba meneküljön a lányával – fejezte be Kathlin remegő hangon. – Loki sokat mesélt Kathleen-ről, de a szüleiről szinte semmit sem tudok, kivéve, hogy Amandának volt annak idején a legnagyobb hatalma...

- Nos, ebből minden kérdésedre megkapod a választ – felelte Phil előzékenyen. Kathlin izgatottan méregette a naplót. – Nem csupán a varázslatról ír, hanem az őseid igaz történetét mondja el. Az igazi örökségedet.

- Az Kathleen és Amanda ereje – vágta rá a lány.

Phil viszont megrázta a fejét.

- Az erő egy dolog, de az örökséged, a felelősséged, amit az őseidről szállt rád, sokkal több annál.

- A Föld védelmére gondolsz? – Kathlin

- Olvasd el – javasolta Phil, - és utána mindent érteni fogsz!

- Hol találtátok...? De nem is érdekes! Köszönöm – nyögte, szinte kiáltotta Kathlin, és hirtelen Phil nyakába vetette magát.

Az Ügynök bár meglepődött, de belegondolt, hogy ez a reakció végül is várható volt a lánytól, aki eddig szinte alig tudott valamit az őseiről, az eredetéről. Átkarolta egy kis időre és kedvesen végigsimított a hátán. Az infúzió viszont ezalatt majdnem kiszakadt a lány jobb karjából, így a nagy ölelkezésnek a Doktor vetett véget.

- Hé, csak óvatosan! – kiáltotta Bruce, és visszahúzta a lányt a helyére.

- Elnézést, csak...! – hadarta Kathlin az Ügynöknek. Phil csak lágyan rámosolygott.

- Szóval... Mi is az a legfontosabb, amiről nem tudsz dönteni? – kérdezte Steve, mielőtt a lány belelapozhatott volna a könyvbe.

Kathlin arcán leplezhetetlen idegesség futott végig. Bárki megmondhatta volna, hogy a téma felhozása nagyon nyugtalanította. De nem tudta, beszéljen-e róla.

- „Te döntesz", „nem lehet visszacsinálni"... – sóhajtotta a Boszorkány. – Nem itt hallottam ma először ezeket a szavakat.

- Miről beszélsz? – értetlenkedett Tony.

- Van valami köze ahhoz, amit a szobában mondtál a három napról? – kérdezett rá Phil éleslátóan.

- Milyen három nap? – döbbent meg Rogers.

- Azt mondtátok, a Tanács dönt a sorsomról – ismételte Kathlin. Várakozóan bólintottak. – Loki-val mit terveztek?

- Legszívesebben...! – fogott bele Stark indulatosan, de Rogers lehűtötte.

- Ha Natasha felépül, a dolgok változhatnak – Steve.

- Egyértelműen bűnös és veszélyes. Ám mivel nem idevalósi – jelentette ki Phil, - ha nem szándékozik jelentősebb ideig a Földön maradni, a Tanács nem szólhat bele a dolgába.

- Hasonló a kiadatáshoz, - magyarázta Steve, - de úgy érzem, Thor most nem fog érte jönni.

- Valóban nem. – Kathlin

- Ellenkező esetben viszont az ő sorsáról is döntés születik. – Phil

- Kérdés, hogy be tudják-e hajtani – tette hozzá Tony.

Kathlin beérte ennyivel, nem is firtatta, hogy még mindig utálják-e a Mágust. Nem hibáztatta őket, hogy bár valójában jogtalanul, mert Lokit is irányították, neheztelnek rá, amiért veszélybe sodorta a Földet. Egy valamit viszont muszáj volt megkérdezni.

- Ha azt mondom, legutolsó szándéka, hogy itt rontsa a levegőt, békén hagyjátok, amíg lehetővé válik a visszaút? – kérdezte őket a lány.

- Attól függ, mit értesz „amíg" alatt! – így Steve.

- Attól függ, mit értesz „békén" alatt! – így Tony.

- Amennyiben Natasha megmentése után nem használja többet az erejét, mialatt a Földön tartózkodik, és nem ér senkihez! – kötötte ki Coulson.

- Nem rajtam múlik – tette hozzá Banner. – De ha rossz lépést tesz, a másik tag válaszol rá.

- Ez így fair – értett egyet a Boszorkány. – Három napról, azaz már bő két és fél napról lenne szó, mialatt Mobi felkészül az újabb útra. „Békén" alatt pedig bárminemű mentális és fizikai konfrontálódás elkerülését értem, amivel véletlenül is feldühíthetitek!

- Ez így fair – ismételte Steve. Phil és Banner is beleegyezően bólintottak. – Ha nem támad, mi sem tesszük.

- Egy jó pofon azért járna neki – mérgelődött Tony.

- Ha nem kapott eleget tőlem és Thor-tól, akkor még fog – jelentette ki Kathlin.

- Összekaptál vele? – kérdezte Phil érdeklődve.

- Vajon hogy indult a kapcsolatunk? – gúnyolódott a lány színpadiasan. – Rögös ismerkedés után, mikor rájött, ki vagyok, még úgy is a pokolba szívatott. Azt pedig nem hagytam annyiban.

- Azt gondoltam volna – vigyorogta Tony. – Na de meséld már el, mégis hogy jöttél össze a világ legnagyobb bunkójával!

- Nem bunkó, csak... – védte Kat, de a többiek furán néztek rá. – Na, jó, bunkó, de van egy másik oldala is. Egy másik, ami az igazi, és az nem akarta leigázni a Földet.

- Ha ezt el hisszük is... – Steve

- Az legalább húsz év múlva lesz, megbocsájtás... pedig ötven után is kérdéses! – Tony

- Eltűrjük, amíg távozni tud – zárta le Phil a vitát. – Mivel említetted, hogy Thor-ral kibékültek, nem venné szerencsésen ki magát, ha ellene fordulnánk.

- Thor ítéletében végül is megbízhatunk. – Steve

- Szerintem sem engedne fenyegetést a Földre. – Bruce

- Akkor ezt meg is beszéltük! Loki irányába semlegesek maradunk mindaddig, amíg betartja a fegyverszünetet és távozási szándékát. – Phil

- Ezt meg is említem majd neki – ajánlotta Kat.

- Mi is megtehetjük, de ne tereld tovább a szót! – szólt rá Steve. – A „legfontosabb" dolog?

Kathlin nyelt egyet.

- Az életem – felelte végül.

- Hogy érted ezt? – aggodalmaskodott Bruce, és a többiek is követték az érzéseit.

- Nem úgy, ahogy elsőre tűnik – Kat. – Nem élet-halál dolog..., de mégis az is. Loki...

- Igen? – Tony, Steve, Phil sürgetően.

- Három napot adott, hogy döntsek, visszatérek-e vele Asgardba, vagy sem – vallotta be a lány fájdalmasan. - Ha igen, lemondok a Földről, ha nem, lemondok róla, örökre.

A Bosszúállók nagyot bámultak, és egymás szavába vágva reagáltak.

- Ez nem igazságos – Bruce

- Még kérdéses, hogy a Földet választod?! – Tony

- Hogy mit fogsz választani?! – Steve. – Miért kell ezen egyáltalán gondolkodnod?

- Szóval nem értitek... – sóhajtotta Kathlin.

- Már hogy érteném, hogy lemondanál a nővéredről...! – Steve

- És a Földről! – Tony

- Várjatok! – szólt közbe Bruce, aki már kezdte sejteni. Phil viszont már az elejétől tudta.

- Azért, mert szereti őt – jelentette ki az Ügynök, és támogatásként megfogta a lány bal kezét, ami kilógott a sínből. Kathlin tanácstalanságában visszaszorította azt, mialatt Phil mélyen a szemébe nézett. – Igaz?

- Igaz – sóhajtotta a lány. – Tudom, hogy ez meglepő, de...

- Persze, hogy meglepő! – csattant fel Stark. – Hogy szerethetsz egy ilyen alakot?! Tényleg igazán szereted?!

A lány bólintott.

- A szerelem vak – vont vállat Steve.

- De még mennyire az – értett egyet Bruce. Kathlin dühösen sandított rá, de a Doktor csak vállat vont

- Ezek után már duplán tartozol a sztorival! – Tony

- Ami engem is érdekelne! – Steve

- Mégis hogy csábított el téged?! Bájitallal? – Tony

- A varázslaton kívül annyi minden van még benne, ami... – kezdte Kathlin.

- Hagyjuk a drámát későbbre! – parancsolta Coulson. – Eleget beszélt, hagyjuk békén egy időre!

- Kerítek majd rá időt – nyugtatta a lány őket. Valóban vágyott már egy kis nyugalomra, és hogy végre beleolvashasson ük-ük...nagyapja naplójába.

- Legyen – törődött bele Tony, és unottan kicammogott a pihenőből. – De tartozol ám nekem!

- A pasidon tartom a szemem! – így távozott Steve is. – Még látjuk egymást!

Hárman maradtak. Phil közelebb hajolva megsimogatta a lány vállát.

- Szeretném, ha még a döntés meghozatala előtt elolvasnád – pillantott Phil a naplóra, amit a lány a kezében szorongatott.

- Miért érzem úgy, hogy te leginkább azt szeretnéd, ha maradnék? – Kathlin.

- Mert így igaz – felelte Coulson, majd ő is felállt. – Ha bármiről szeretnél beszélni, keress meg!

Kathlin szíve egyszerre telt meg melegséggel és nehezült el. Hogy hagyja így el a Földet, hogy mégis értékelik, és számítanak rá?

- Úgy lesz. Köszönöm a bizalmat! – Kathlin

- Ne köszönd, amit kiérdemeltél – kérte Phil, és társai példáját követve ő is kilépett az ajtón. – Viszlát!

- Viszlát! – köszönt el Kathlin is. – Újra kettesben – sóhajtotta Banner-nek. – Te is megkérdezed, hogy mit választanék szívesebben?

- Minek, ha még úgy sem döntöttél?

- És elítélsz ezért?

- Nincsenek előítéleteim – felelte Bruce, és együtt érzően megszorította a lány jobb kezét. – Ha mindkét opció fontos a számodra, biztosan jó okod van rá. De ha elfogadsz egy tanácsot... – Kathlin figyelmesen hallgatta. – Ne azt válaszd, amire jobban vágysz, hanem azt, amiről képtelen vagy lemondani!

- Igen, erre már én is gondoltam – mondta a lány feszülten. - De család vagy szerelem? És ha a család megvan nélkülem is, de a szerelem csak két fővel létezik...

- Olvas el a naplót – javasolta Bruce végül. Kathlin bólintott. – A karod?

- Fáj, de tűrhető.

- Adjak esetleg az infúzió mellé még fájdalomcsillapítót?

- Nem kell, kibírom – bizonygatta a lány.

- Akkor gyorsteszt! – döntötte el a Doktor, és kissé megnyomta a bőrt a lány sérült karján, ahol a sín nem fedte be. Kathlin grimaszolt egyet, de kibírta, hogy ne adjon ki hangot.

- Határeset – állapított meg Bruce. – De ne szenvedj feleslegesen, ha nagyon fáj, szólj!

- Szólok – ígérte a lány, és kinyitotta a könyvet.

- Akarod, hogy kimenjek?

- Nem..., tulajdonképpen mindegy. – Kathlin letette a könyvet maga mellé, és kimerülten hátra dőlt az ágyon. – Képtelen vagyok most rögtön beleolvasni. Annyi minden történt, és...

- Annyit pihensz, amennyire szükséged van – nyugtatta meg a Doktor. – Szomjas vagy már?

- Még nem – sóhajtotta sajnálkozva a lány.

- Értem. Semmi baj. Majd eljön az is.

- Azt hiszem, ledőlök még egy órára.

- Nyugodtan. – Bruce készségesen a lányra húzta a takarót, vetett egy pillantást a félig kiürült infúziós tasakra, majd felállt, és utoljára megfogta a lány jobb kezét. – Most tudsz magadtól is, ugye...?

- Igen – válaszolta halkan Kathlin, és nagyot ásított. – Köszönöm, Bruce!

Banner bólintott.

- Kint leszek – mondta, és magára hagyta a lányt. Kathlin-nek most egy perc sem kellett, hogy álomba merüljön. Lehunyta a szemeit, és bő órával később tért csak magához.

...

Fél hét körül járt az idő. A nap még viszonylag magasan járt odakint, és a lány ezúttal még erősebbnek és kipihentebbnek érezte magát. Nem bírt tovább az ágyban maradni. Vonzották a Nap késődélutáni sugarai, a tenger sós illata, a kellemes meleg és a csillogó kék víz odakint. Úgy határozott, a naplót a tetőn olvassa el. Mivel a Doktor a múltkor is rászólt, amiért csak úgy engedély nélkül kimászott az ágyból, úgy határozott, ezúttal előre szól neki. És ami azt illeti, már szomjas is volt, szóval Banner-nek egy szava sem lehet! Mondjuk a karja most még jobban fájt, mint az előbb, de nem akadt ki rajta a kelleténél jobban.

- Bruce? – kiabált ki a lány. – BRUCE!

Siető, mégis megfontolt lépteket hallott odakintről, majd a várt barna hajú, kedves arcú negyvenes férfi lépett be az ajtón hozzá. Figyelmes tekintetét hamar a lányra emelte.

- Felébredtél? Hogy érzed magad? – lépett Kat mellé.

- Jobban vagyok, erősebb, mint korábban. Igazad volt, az alvás jót tett nekem.

- Örülök, hogy így érzed! A karod...?

- Bruce! – vágott közbe a lány. – Kimehetek a tetőre? Napra és friss levegőre vágyom.

- Nem is tudom. Az értékeid egyre jobbak, de még pihenned kellene...

- Nem erőltetem meg magam! Ígérem!

- Ne miattam ígérd meg – magyarázta a Doktor. A Boszorkány értelmesen bólintott. – Elég erősnek érzed magad hozzá?

- Igen.

- Akkor legyen. Elengedlek.

Kathlin szemében lelkes fény csillant. Bruce ekkor a jobb karjához nyúlt, és lecsatlakoztatta a kiürült infúziós tasak csövét a lány karjában lévő kanülről. Ezután Kathlin nagy örömére leszedte a ragasztódarabokat, majd lassan és óvatosan kihúzta a hosszú tűt a lányból.

- Erre már nem lesz szükség – mondta.

Kathlin megkönnyebbülten felsóhajtott, ahogy a hegyes fém végleg elhagyta a testét. A helye kicsit csípett és sajgott, és a szúrás nyomán némi vér folydogált. Bruce egy alkoholos vattával törölte le azt, és tisztította meg a seb környékét. Végül egy kis ragtapaszt vett elő, és beragasztotta a lány karján az infúzió helyét.

- Ah... – szisszent fel kicsit a lány, amit a Doktor a ragasztás alatt kicsit megnyomta a szúrás helyét, ahol még mindig érzékeny maradt a bőre.

- Azért ki lehetett bírni, igaz? – mosolygott a lányra Bruce, és játékosan megdörzsölte a karját.

- Nem volt olyan szörnyű – ismerte el Kathlin. – Nagyszerű orvos vagy, egyébként! – mondta, mialatt Bruce az érzékelős karpántot segítette le róla.

- Ez kedves tőled. Igyekszem.

- Kérlek, bocsáss meg, hogy a műtét alatt úgy elvesztettem a fejem! Utólag belegondolva akkora egy hülye liba voltam! Nem is tudom, mi ütött belém, mert én egyébként...!

- Megbocsátok, kedves, semmi baj! – Bruce a hatás kedvéért még meg is fogta a lány kezét. – Feszült voltál, nyugtalan és talán féltél, mert sosem történt még veled hasonló. – A lány bólintott. – Nem tehettél róla. Nem mentem volna orvosnak, ha nem tudnám kezelni az ilyen helyzeteket.

Kathlin hálásan nézet fel rá. Ekkor úgy döntött bevallja, hogy mennyire kínozza a karja újból.

- Nagyon... – kezdte nagyot sóhajtva, Bruce pedig megértően tette jobb kezét a lány balvállára, míg a másikkal még mindig a jobb kezét fogta. – Nagyon fáj a karom – vallotta be Kathlin, mialatt hihetetlenül jól esett neki a férfi megértése és törődése. Fájdalommal és némi aggodalommal nézett fel a Doktor szemeibe.

- Semmi baj – nyugtatta Bruce meleg hangon. – Akkor lenne gond, ha nem fájna. Így legalább tudjuk, hogy az idegvégződéseid rendben vannak.

- Az jó – nyögte a lány.

- Ne aggódj! Adok rá valamit, és ugyanúgy kimehetsz.

- Köszönöm.

- A napfény által termelődő D-vitamin amúgy is hasznos ilyenkor. Várj itt!

...

A késődélutáni Nap meleg sugarai kellemesen simogatták Kathlin arcát. A lány egy lapos konténer tetején ült a Központ legmagasabb pontján, erősen gondolkodva. Sérült karja a kék tépőzáras sínben pihent, amit most egy egyszerű, a lány nyakán átvetett fehér fásli tartott. A műtét helye már nem fájt annyira, csak sajgott és zsibbadt kicsit. Lenézett a betonnal fedett kifutópályákra, a hullámzó kék vízre, és Hawaii nem is olyan távoli, homokos partjaira. Majd tekintete visszatalált sokadik dédapja naplójára.

Még nem olvasta el teljes egészében, de alaposan belelapozott, és a lényegesebb dolgokon megakadt a szeme. Az utolsó néhány oldalt pedig többször is végigfutotta. Sejtette, hogy a napló már valószínűleg másolat, nem Joseph Svetloba eredeti kézírását tartalmazza, a jellegzetes, kissé jobbra dűlő, büszke, megbízható személyről tanúskodó betűk viszont így is mély érzésekkel töltötték el.

Az ősei úgy akarták, hogy ő, azaz egy jövőbeli nemzedék kiválasztott tagja legyen az, aki megvédi a Földet. Őrá szállt az erő, így övé a felelősség. Amanda és társai az életüket, Kathleen a sorsát áldozta, hogy az ősi erő megbújhasson, míg egy új korban biztonságossá, aktuálissá nem válik. Ha nem marad itt, azzal a vértanúk áldozatát teszi hiábavalóvá. Saját védelmezői ösztöneinek mond ellent. Másrészt még mindig képtelen volt lemondani Loki-ról. Nem is hitte volna, hogy bárki szerethet így, de többé nem tudott volna kettészakadt szív nélkül elválni Tőle. Mindenét feláldozta volna, hogy egyszerre tehessen eleget ősei akaratának, és maradhasson örökre szerelmével.

Natasha, Clint, és a többiek, akiket kezdett megkedvelni, pedig csak recék voltak a kés élén, ami a szívét szaggatta már a kezdetek óta. Mégis hogy oldhatná meg, hogy senkit ne hagyjon cserben? Asgardból ugyanúgy védelmezheti a Földet, és erősebb is lenne halhatatlanként. De nem lehetne itt minden kisebb, de annál jelentősebb probléma idején, és nem lehetne a nővére mellett. Bár ezt egyszer már lezárta magában, most mégis újból előtörtek a régi érzések. Natasha az egyetlen megmaradt családtagja. És ahogy Loki, ő is jól tudta, hogy a családot nem feltétlenül a vér, sokkal inkább a tettek határozzák meg, a szeretet.

És Kathlin szerette Natashát, és Clint-et is. Ha ők meg is lennének nélküle, ő meglenne nélkülük? El tudná fogadni az ázokat új családjának? És Asgardot otthonának? Szomorúan gondolt bele, hogy bár az utolsó csepp véréig ragaszkodik Loki-hoz, Natasha nélkül ugyanúgy összetörne a szíve. Vajon a Herceg szerelme elég lesz, hogy összeragassza, vagy bánatában mindkettejüket elveszíti? De lenne ereje tovább élni azzal a tudattal a Földön, hogy élete nagy esélyét, a lelke egy részét adta fel, mindörökre? Hogy talán sosem érzi majd azt a szeretetet és odaadást, amivel a férfi ajándékozta meg? Hiába vett végig minden pontot, minden megközelítést, egyszerűen képtelen volt dönteni.

Nem maradt más esélye, ha továbbra is ép elmével szeretett volna élni. Találnia kell egy harmadik megoldást! Léteznie kell! Az nem lehet, hogy mindenképpen porrá kell zúznia a szívét, és végzetes párbaj elé állítani a becsületét, hogy folytathassa életét. Az életet, ami még csak most kezdődne igazán! Rájött, hogy nem mondhat le a Földről, nem mondhat le az otthonáról, a szeretteiről! De ugyanígy nem akart végső búcsút mondani Asgardnak, új barátainak, a lehetőségnek, hogy még viszontlátja magasztos birodalmát. Mindenekelőtt pedig nem akart búcsút venni Lokitól, miközben egyre kevésbé érezte magát készen a halhatatlanság vállalására, mint korábban. Tudta, hogy ez nem olyan, mint a vámpírlét a könyvekben, nem válik élettelenné a teste, azonban ez is visszafordíthatatlan.

Ha elhatározza magát, nincs visszaút, nem lesz több esélye egy normális, Földi életre, amit úgy érzett, az ősei szerettek volna neki. Kérdés az, hogy a SHIELD egyáltalán megadja-e neki az esélyt erre. Mert ha nem...Kathlin még azzal sem lenne könnyebb helyzetben, sőt. Biztosra vette, hogy küzdene a jogaiért. Nem lesz rab, elítélt, számkivetett sem üldözött bűnöző a saját bolygólyán! De halandóként, vagy halhatatlanként lenne szerencsésebb a jogaiért küzdenie? Utóbbi esetben bizonyosan több esélye lenne, a Föld viszont már nem érintené meg olyan mélyen. Valahol legbelül sejtette, hogy ha a halhatatlanságot választja, hiába térne vissza, Lokinak igaza lenne. Nem lenne többé ugyan az, nem érezné ugyanúgy az otthonának a helyet. De meg tudná szokni az Örök Birodalom sajátos életmódját?

Kathlin tanácstalanul ejtette ki a könyvecskét az ujjai közül, és temette kezeibe az arcát. Nem sírt, mert fájdalma és kétségbeesése sokkal mélyebbről jött annál. Szemei égtek a szárazságtól, a torka kapart, ő pedig szinte fulladozott a fülledt trópusi levegőben. A párától és idegesség okozta némi izzadságtól a haja kócosan tapadt a homlokára és arcára. Kathlin hátraseperte a haját a nem sérült, jobb kezével, majd mivel megigazítani a gumit egy kézzel nem tudta, kócosan hagyta a lófarkat a kilógó tincsekkel, és újra a tenyerébe zihált. Bár valaki döntene helyette! Biztos volt benne, hogy bárhogy választ is a végső percben, valakinek visszavonhatatlan fájdalmat okoz, a szíve pedig sehogy sem ússza meg épen.

Végső reménytelenségében egy kéz került a vállára, ugyanennek a kéznek a birtokosa pedig másik kezével felemelte a naplót a földről. Kathlin gondterhes szemekkel nézett fel rá. Coulson volt az. Letette a táskáját a konténerre, leült a lány mellé, és megértően pihentette tenyerét meztelen vállán. Kathlin csak szaggatottan sóhajtott, majd kedvetlenül kezdte tanulmányozni a burkolatot barna csizmái alatt.

- Elolvastad? – kérdezte tapintatosan az Ügynök. A lány lassan bólintott. – Látom, még nem sikerült döntened...

- Te hogyan döntenél, ha választhatnál, hogy a szíved darabokra törjön, vagy cafatokra szaggassák? Hogy a becsületed zúzd porrá vagy a szerelmedet?

- Valószínűleg nehezemre esne.

- Nem reménykedhetem másban, csupán egy harmadik megoldásban. De mivel az nyilván nem létezik, így lassan elgondolkozom a lehetőségen, hogy azelőtt tépem ki a saját szívem, mielőtt olyasvalamiről döntök, amivel kapcsolatban nincs jó választás.

- Ne légy ostoba! – szisszent fel Coulson, és kissé indulatosan megszorította a Boszorkány jobb karját. – Az öngyilkosság a legrosszabb megoldás!

- Nem is arra céloztam – magyarázkodott a lány. - Akkor egyszerre mindkét lehetőségről le kellene mondanom.

- Akkor mégis mire?

- Semmire, csak képletesen értettem. Nem kell megölnöm magam, a téboly úgyis a sírba visz.

- Ne add fel ilyen könnyen! – simított végig az Ügynök finoman a lány hátán, miközben megértően a szemébe nézett. Kathlin fájdalmán még gyengéd érintése is alig segített. – Tudom, hogy most ezt akarod a legkevésbé hallani, de a szerelem még rád találhat. A Föld-nek viszont szüksége van rád.

- Ahogy Loki-nak is! – ellenkezett a lány. Bordó tekintetében félelem, megbánás és melankólia csillant. – Nem csupán magam miatt nehéz a döntés. Az őseim számítanak rám, de tudom, hogy Loki megtörne, ha elhagynám. Azt mondta, elenged, ha úgy akarom, de ezt kizárólag fizikailag értette. Láttam a szemében, megszakadt a szíve, ha csak rá kellett gondolnia. Visszaadtam neki a boldogságot, ezután fosszam meg tőle örökre?

- Sosem gondoltam volna, hogy Loki képes így szeretni – jegyezte meg Coulson.

- Pedig képes. Annyira, hogy az most mindkettőnknek fáj.

- Azt mondják, az igaz szerelem már csak ilyen.

- Sokan haltak háborúban, de még többen szerelemmel a szívükben – sóhajtotta Kathlin.

- Mindenesetre én hiszek benne, hogy amikor kell, helyesen döntesz – biztosította Phil.

Töretlen bizalmára a lányt némi melegség öntötte el, ami a hőségben inkább kellemes lehűlésnek hatott. Az Ügynök határozott közelségének hatására végre megnyugodott annyira, hogy normálisan lélegezhessen.

- Ha van egyáltalán helyes döntés...

- Mindig van helyes döntés, csak nem mindig az, amiről hisszük, hogy az.

- Akkor hogy találjam meg? – kérdezte reményteljes hangon Kathlin.

- Ha eljön az idő, meglátod. Keresned sem kell, mert érezni fogod.

- Nem is próbálsz meg rábeszélni, arra, ami számodra kedvezőbb?

- Segíteni szeretnék neked, nem kihasználni. Ez a legkevesebb azok után, amit az őseiddel tettek az én őseim. Amit a SHIELD tett veled... – magyarázta Phil töredelmesen.

- Nem tartozol nekem semmivel – világosította fel a Boszorkány. – Sem Fury, sem az őseid hibáiról nem tehetsz!

- Ez igaz, de ettől még nem leszek kevésbé tisztességes veled. Mindenki megérdemel egy másodok esélyt.

- Ezek szerint megbocsájtasz?

- Igen. Te megbocsájtasz nekünk, amiért előítéletekkel, és igazságtalan kihallgatással éltünk? – kérdezett rá cserébe az Ügynök.

- ...Megbocsátok – döntötte el a lány. – Az erőm szokatlan és veszélyes volt, megértem, hogy tartottatok tőlem.

- Ez nem is változott. Épp ahogy az őseid mentalitását örökölted. Tartunk a hatalmadtól, te mégis kötelességednek érzed az emberek érdekében használni azt. Mert én tudom, hogy nem csupán az őseid miatt érzed így. Már jóval azelőtt segíteni próbáltál, hogy megismerkedtél volna az erőd eredetével. És még többet tehetnél a Földért, ha együttműködnél velünk.

- Tudom – mosolyodott el fájdalmában Kat. – De talán Asgardból is segíthetnék.

- Bizonyára – bólintott Phil. – A kérdés az, hogy te megelégednél-e azzal.

- Fogalmam sincs!

- Jól van, jegeljük a témát egy időre. Látom, mennyire kikészít. A legjobb, amit tehetsz, ha most egy ideig nem is gondolsz rá.

- De döntenem kell!

- Amit nem kell túlgondolkoznod, amíg beleőrülsz. Mint említettem, a megoldás néha magától jön. Könnyebb, ha nem rágódsz rajta.

- Akkor mit csináljak két és fél napig? – sóhajtotta a lány.

- Használd ki az időt, és tölt minél több időt azokkal, akik fontosak neked – javasolta az Ügynök.

- És a Tanács?

- Ahogy a Tanácsot ismerem, ennyi idő minimum kell nekik az ítélet meghozatalához. Addig biztosítottuk őket, hogy a Bosszúállókkal a felügyeletünk alatt tartunk téged és Lokit.

- Ha nem nézem a kellemetlen részét - merengett el Kathlin, - akkor úgy fogalmaznék, hogy ezért hálával tartozom. Ahogy a naplóért is.

- Azt tettem, amit helyesnek éreztem – vont vállat Phil. – Hogy van a kezed?

- Egész jól. Miután elmentetek elaludtam még egy órára, és utána nagyon fájt. De Bruce adott rá valami erős fájdalomcsillapítót, és most inkább csak sajog. Tökéletesen tűrhető.

- Ennek örülök. Sikerült kipihenned magad?

- Nagyjából. Legalábbis Bruce elengedett azzal a feltétellel, hogy sok vizet iszom, ha bármi gond van, felkeresem, de legkésőbb holnap megyek ellenőrzésre.

- Ami a vizet illeti – mondta Phil, és elővett a lánynak egy üveg bontatlan félliteres ásványvizet az aktatáskájából. – Majd szerzek másikat! – Azzal kibontotta és átnyújtotta Kathlinnek.

- Köszönöm. – A lány hálásan kortyolt az üvegből. Jó érzés volt újra inni, ahogy a hűs folyadék végigszalad a torkán, és oltotta a szomját. Néhány belógó tincset viszont hiába próbált kifújni az arcából.

- Várj, hagy segítsek! – ajánlotta az Ügynök, és mikor a lány beleegyezően bólintott, kivette a gumit selymes hajából, és megigazította a lófarkat. Végre már nem lógtak ki kósza tincsek, és a kicsivel a tarkó felett összefogott haj jól is állt Kathlin-nek.

- Azt hiszem, meglehetősen félreismertelek – mondta végül a lány hálásan, jól meghúzva az üveget.

- Előfordul. De örülök, hogy beláttad.

- Nem volt nehéz. Amióta itt vagyok egyszer sem próbáltatok megölni, vagy bezárni. Legalábbis te és a Bosszúállók nem.

Coulson elmosolyodott, de szinte nevetett.

- Érdekes lány vagy te, az egyszer biztos.

- Ahogy egy szuperbiztonsági szervezet szuperbizalmas ügynökétől sem szuperempátiát várna egy szuperveszélyes boszorkány – vágta rá a Boszorkány. Végre kezdett kicsit feloldódni.

- Ha még egyszer kiejted az „szuper" szót, esküszöm, hogy leugrok innen! – nevette el magát Phil.

- Nem inkább engem akarsz lelökni?

- Még az is megeshet.

Ezúttal mindketten elnevették magukat.

- Vajon hol lehet Loki...? – vetődött fel a lányban. Még hozzá akarta tenni, hogy Natashánál van-e még, de Coulson a szavába vágott. Lepillantva ugyanis észrevette a fekete hajú mágust egy hangár mellett az árnyékban. Első pillantásra ugyanolyan dilemmákat élt meg, mint a lány korábban, ...és mintha egy füstölgő cigi lenne a kezében?!

- Közelebb, mint gondolnád – felelte a lánynak, mire Kathlin izgatottan követte a pillantását a hangár felé.

- Lemegyek hozzá! – döntötte el Kathlin, és már indult is volna a lépcsőház felé. – Viszlát! – köszönt el az Ügynöktől. – Köszönöm a segítséget!

- Ez csak természetes – válaszolta Phil. – Kideríthetnéd, mióta cigarettáznak az Asgardiak!

- Pont azt fogom tenni – döntötte el a lány, és útnak indult.

...

Loki döbbenten kapta a fejét a közeledő léptek zajára. Nem várt senkit, és egyedül akart lenni. Végül az egyetlen olyan személyt fedezte fel, akit még most is képes volt megtűrni a közelében. Kathlin szeme megcsillant, amikor a tekintettük összetalálkozott. A férfi elbambulva fújta ki már a negyedik cigarettaszál füstjét.

- Loki! – kiáltotta a lány, és közelebb sietett hozzá. Meg akarta ölelni, de eszébe jutott a sérült karja, így csupán a férfi nyakát karolta át jobb kezével, és már készült is ajkait az övéire helyezni, amikor...

- Kathlin! – szólította fel Loki figyelmeztetően. – Füst szagom van!

A lány megtorpant egy pillanatra, majd elengedte Loki nyakát, és kivette a cigit a kezéből.

- Arra rájöttem – jegyezte meg epésen Kathlin, majd mind Loki, mind a fentről figyelő Coulson meglepetésére beleszívott egy nagyot a cigibe. Megpróbált lazán viselkedni, de mivel számára is ez volt az első alkalom, így néhány másodperc után köhécselni és fuldokolni kezdett.

Loki türelmesen figyelte, hogy mégis mit akart ezzel.

- Add vissza! – mondta végül, és visszacsórta a cigijét.

- Most már én is füstszagú vagyok! – jelentette ki a Boszorkány, és még mielőtt a Varázsló felfoghatta volna, mire készül, újból elkapta a nyakát, és lesmárolta.

Loki elmosolyodott a csók közben, és szabad kezével átkarolta a lány hátát, még a másikat meztelen vállán pihentette. Mohón falták egymás füstízű ajkait, egyszerre megkönnyebbülve és izgalomba jőve. Végül Kathlin a Mágus fekete hajába túrt, aki cserébe érzékien a lány arcára helyezte a tenyerét, másik kezével pedig még mindig átkarolva tartotta. Nagyot sóhajtva váltak el egymástól.

- Miért cigizel? – kérdezte Kathlin, félig érdeklődve, félig megrovóan.

- Csak.

- Nem egészséges!

- Mondja, aki nemrég még a füsttől fuldoklott – mutatott rá Loki epésen.

- Nem hagytál más módot, hogy megcsókoljalak.

- Vagy csak mindenképpen ki akartad próbálni!

- Vagy csak mindenképpen terelni akarod a témát, ahogy mindig, ha valami titkolnivalód van! – vágott vissza a lány.

- Nekem több titkom van, mint ahány hónapot megéltél életedben – jelentette ki Loki hidegvérrel.

- Engem csak ez az egy érdekel! Ugyan miért szennyeznéd a tüdőd efféle szánalmas halandó szokással?

- Tetszik, ahogy megfogalmaztad – vigyorgott Loki. – Minta csak nekem akarnál bókolni.

- Terelés, terelés... – csóválta a fejét a Boszorkány.

- A cigi borzalmas! – jelentette ki Loki. – Ahogy a füst kaparja a torkod, és megtelíti a tüdőd nehéz anyagokkal... De még mindig kevésbé borzalmas, mint amilyen fájdalmat okozni készülök a nővérednek... – Bűntudattal nézett le szerelmére, aki viszont csak megszorította a kezét.

- A végső fázisról beszélsz? A méreg már akkor távozott is? – Loki lassan bólintott. – De hisz ez csodálatos!

- A szövetei nagy mértékben károsodtak. Ha nem hozom őket rendbe, hónapokig is eltarthat a felépülése. Erről már beszéltem neked.

- Én pedig azt mondtam, hogy ha az Ő érdekét szolgálja, akkor tegyél meg bármit, ami segíthet! Loki... – Kathlin egészséges kezét ekkor Loki jobb vállára helyezte. A Mágus kedvetlenül nézett a szemébe, de a lány érintése, mint máskor, most is melegséggel töltötte el. – Ne érezz bűntudatot azért, mert az eszköz fájdalmas. Ha valaki életéről van szó, bármilyen eszköz megengedett, némi fájdalom pedig nagyon a sor elején van a legszörnyűbb eszközök listáján.

- Nem némi fájdalom...! – Loki erőltetetten szívta magába a levegőt. – A legszörnyűbb fájdalom, amit valaha átélt. Már a méregtelenítést is alig bírta, hogy fogja akkor a végső megpróbáltatásokat?

- Natasha erős nő...

- Ez kétségtelen, de ő sem bír ki akármit!

- Van rá esély, hogy belehal a fájdalomba? – kérdezte Kathlin vigyázva. – Hogy a teste nem képes elviselni?

- Arra oda fogok figyelni, hogy nem lépjem túl az egyensúly határát. A testének el kell viselnie, de szenvedni fog. Gyötrődni a belülről feltörő fájdalmakban...

- De belehalhat?!

- ...Nem. Ha rajtam múlik, nem fog. Épp ez ellen tenni jöttünk ide.

- Akkor minden rendben lesz! Én megbízok benned Loki, tudom, hogy segítesz neki. Ő pedig ki foga bírni. Ráadásul utána még csak emlékeznie sem kellesz rá.

- Miért vagy velem ennyire gáláns? – ragadta meg Loki oldalról a lány nyakát. Először kissé megszorította idegességében, de utána belátva durvaságát, enyhített a szorításon, és szinte csak a lány selymes bőrén tartva a tenyerét csillogó bordó szemeibe nézett. - Tudtommal és okoztam ezt az egész zűrzavart!

- Akaratod ellenére. És most pedig rendbe hozod!

- Ez nem ilyen egyszerű... Jóvátenni azt a sok szörnyűséget...

- Képtelenség – fejezte be helyette Kathlin határozottan. – De megmenteni a nővéremet a legjobb kezdet. Azután, pedig megfogadjuk, hogy bármilyen aljas, kegyetlen, véreskezű külső vagy belső ellenség fenyeget, megvédjük a Földet? Na, mit szólsz?

- Azt, hogy olyan reménytelenül naiv és becsületes vagy, mint az az ostoba bátyám!

- Ez nem válasz!

- Választásom van talán?

- Ha ezen gondolkodnod kell, akkor...!

- Ha valaki Midgardra támad, az Asgard haragjával találja szembe magát, következésképpen az enyémmel és Thor-éval is. Így megfelel? – sóhajtotta a Varázsló.

- Atyád most biztosan büszke lenne rád – mosolygott rá kedvesen a lány. – Odaát megkaptad a második esélyt, miért lenne itt másképp?

- Talán azért, mert ez Midgard?! Itt gyűlölik a hozzám hasonló...!

- Talán. Ettől függetlenül semmiképpen se érezz bűntudatot, ha a szándékaid tiszták. Amíg a segítés, és nem a bosszú a célod, én mindenekelőtt melletted állok.

- Ez azt jelenti, hogy már döntöttél is? – kérdezte a Mágus kíváncsian.

- Képtelen voltam, sajnálom. És úgy döntöttem, a három nap végéig nem is fecsérlem tovább az időmet erre. Az utolsó pillanatban döntök – határozta el a Boszorkány.

- Meglehetősen kockázatos, de ahogy akarod.

- Nem arról van szó, hogy ne halnék bele az elvesztésedbe...

- De Róla sem tudsz lemondani – állapította meg Loki elégikusan. – Tiszteletben tartom az érzéseidet...

- Az érzéseim semmit sem változtak irántad! – biztosította Kathlin, és egy újabb csókkal ajándékozta meg. Loki nagyot sóhajtott, majd kissé szomorkás, csillogó szemekkel nézett a lányra. – Rá kellett jönnöm azonban, hogy nem csak téged, a Földet és Natashát is túlságosan szeretem ahhoz, hogy elveszítsem. Sajnálom, ha emiatt úgy érzed...

- Nem – simított végig Loki engedékenyen Kathlin arcán. – Én sajnálom. Nem szabad lett volna választás elé állítanom téged... Darabokra szakad a szíved, igaz? – kérdezte átható, lágy hangon.

- Erről nem tehetsz – felelte a lány. – Te csak a nyilvánvalóra figyelmeztettél. Nem ingázhatok két világ között, elkerülhetetlen, hogy egyszer választanom kellesz. És igazad volt, minél előbb kell megtennem. Az egyetlen, akit okolhatok ezért, az önmagam, mert képtelen vagyok feladni a becsületem, hogy az otthonomat választom, elengedni a nővéremet, holott Ő meglenne nélkülem, és amiért végzetesen beléd szerettem...

- De igen, tehetek – válaszolta Loki halkan. – Bár a választás adódott, az én hibám, hogy belém szerettél. Ahogy az is, hogy viszont szerettelek.

- Szerettél?!

- Még most is szeretlek, de talán megkönnyíteném neked a dolgot, ha nem tenném. Mégis képtelen vagyok. Képtelen vagyok hazudni neked arról, hogyan érzek, és gyűlölöm magam, amiért úgy érzem, ez neked már nem okoz mást, csak fájdalmat.

- Édes fájdalmat, amiért érdemes élni – felelte Kathlin vágyakozva. – Bárhogy döntök is, hálás leszek neked, amiért megismerhettem ezt az érzést. – Megpuszilta a Herceget. – Most pedig menj, dobd el a cigit, és fejezd be, amit elkezdtél!

Loki kelletlenül eltaposta a csikket, majd nagyot sóhajtva a lányra nézett.

- Máris kezdesz a következő szakaszba lépni... – jegyezte meg.

- Miféle fázis? – értetlenkedett a lány.

- Tudod, először várod, hogy „megszólítsalak", azután egyre jobban belém szeretsz, végül, amikor megszokod a dolgot, elkezdesz parancsolgatni, és abban hinni, hogy a szolgád vagyok, és nem a szerelmed!

- Van, aki a szolgájába zúg bele! – vágott vissza Kat, majd jobb kezével oldalba vágta a Herceget. – És ez szemétség volt!

- Szerintem meg vicces – vont vállat Loki. – És igaz.

- Mintha bármit is megtettél volna, amit kértem tőled!

- Megmentem a nővéred, nem öltem még meg senkit, még a szókincsem szabadságát is visszafogom...

- Igen, te meg abba a fázisba léptél, ahol a csajod beleun a makacs sznobságodba, és szerető után néz!

- Jól van, értettem! – vágta rá Loki azonnal, kissé beijedve, hogy a lány még a végén komolyan is gondolja.

- Csak nem féltékeny vagy, Loki? – kérdezett rá Kathlin kéjes hangon, és közelebb hajolt szerelméhez.

- Nos, órákon át nélkülöznöm kellett a társaságodat. Azalatt bármi megtörténhetett...

- Akkor felvilágosítanálak, hogy semmi buja élvezethez kapcsolható nem történt!

- Hogy is mehetett ki a fejemből?! – kiáltott fel Loki. – Ez a sok érzés összezavart, nem vagyok hozzá szokva...

- Hát szokj hozzá, ha velem akarsz lenni...

- ...Hogy érzed magad? Már sokkal jobban nézel ki!

- Aludtam hat órát, némi megszakítással – magyarázta a Boszorkány.

- Azt jól tetted. A karod... – Loki ekkor végre lenézett a lány bal karjára, ami a fáslival együtt eddig valamiért nem igazán tűnt fel neki. Ez az érzelmi káosz a fejében valóban kezdte összezavarni. – Mi történt vele?! – mérte végig alaposan a kék sínt, de annál inkább a lány alkarjából kiálló fémszegecseket.

- Kíváncsi voltam, hogy mikor veszed észre – mosolyogta Kat. – Hogy csak most esett le, abból arra következtetek, hogy nagyon kilehetsz a doktorosditól.

- Eltaláltad. És ami azt illeti – Loki kérdés nélkül óvatosan felemelte, és szemügyre vette a lány kezét. A fémek és kötések mellett egyértelművé vált, hogy a lány nem bírt várni rá. – Orvosnál voltál?

- Sajnálom, meg akartalak várni... De nagyon fájta a karom, és Phil addig erősködött, míg beleegyeztem, hogy elmegyek vele Bruce-hoz, ő pedig...

- Oké, lassabban – nyugtatta a lányt Loki, és melegen a vállára helyezte a kezét. – Nem kell bocsánatod kérned, mondtam, hogy menj el. De hogy kerül a képbe az Ügynök és egy Bosszúálló, és mióta tegezed őket?!

- Mióta felajánlották. – Loki meglepődve fürkészte szerelme arcát, de nem úgy tűnt, mintha hazudott volna. - Szóval megkértem Clint-et, hogy menjen vissza Tashához, de ő nem akart egyedül hagyni, így... – kezdett bele Kathlin a mesébe.

- Még szép, hogy nem! Úgy néztél ki, mint egy zombi...

- Meglátta a folyosón Coulson-t, és úgy döntött, őt választja felvigyázómnak...

- Hát ez egyre jobb! – ingatta a fejét Loki. – Pont őt?!

- Először én is így vélekedtem, de mint kiderült, egész rendes fickó.

- Rendes... – ismételte Loki kételkedve.

- Beszélgettünk, ki akart kérdezni...

- Kézenfekvő.

- De meglátta, hogy mennyire fáj a karom – mutatott rá Kathlin, - és nem hagyta annyiban.

- Pedig megtehette volna – ismerte el a Mágus.

- Mivel nem bízok a SHIELD-ben...

- Nem meglepő.

- Elvitt Banner-höz, aki elsősorban nem egy zöld óriás – nézett Kat jelentőségteljesen Loki-ra, - ő pedig kérés nélkül segített.

- Mit csinált a karoddal? – kérdezte Loki érdeklődve. – Fájdalmasnak tűnik.

- Meg kellett műteni...

Loki felszisszent, majd értelmesen sóhajtott.

- Bár ez várható volt. Gondolom kivette a szilánkokat?

- Nem fájt annyira, mint előtte, és most még annyira se – magyarázta a Boszorkány megkönnyebbülve. - Bár amellett a sok fájdalomcsillapító, érzéstelenítő és nyugtató, meg mittudoménmicsoda mellett, amit belém nyomott, nem nagy csoda.

Loki nagy szemeket meresztett rá.

- Benyugtatózott?! – kérdezte kissé türelmetlenül. – Lehet, hogy kicsit elbeszélgetek majd vele...! – döntötte el baljósan.

- Ne! Nem kell! – ellenkezett a lány. – Egyrészt, mert akkor előhívod a zöld szörnyet, akit senki nem akar látni, másrészt mert csak az én érdekemben tette. Túlságosan ideges voltam, nem bírtam volna ki, ahogy aludni sem tudtam volna...

- Legyen, akkor mintha semmit sem ígértem volna – enyhült meg Loki. – Szóval akkor nem okozott neked fájdalmat?

- Mindent megtett, hogy ne szenvedjek. Pedig még csak nem is kértem, vagy jópofiztam a Bosszúállókkal.

- És a fémek a karodban?

- Azok tartják össze a törött csontot – felelte Kat, de közben akaratlanul is megborzongott.

- Fáj?

- Kevésbé, mint előtte.

- Ha végeztem a nővéreddel, felkeresem Bannert, és megkérdezem, hogy hozhatom rendbe a karod anélkül, hogy a csontok megint elmozdulnának – döntötte el Loki. – Végül mégiscsak jól jött a midgardi módszer, mert így legalább kisebb fájdalommal vágták fel a karod.

- Igen, Bruce jól végzi a munkáját. De nem kell felkeresned, én megvagyok így. Majd ha kipihented magad. Tudom, hogy Natashára rengeteg erődet kellesz felhasználnod!

- Ott vannak a tűzkövek.

- Ne rám pazarold őket! – kérte a lány. – Én már jól vagyok.

- Biztosan?

- Egész biztosan. Banner gondoskodott róla.

- Nos, akkor bár nem esik kedvemre beismerni, de az első ok, hogy ne utáljam őt és az Ügynököt – vallotta be a Varázsló. Kathlin szeme felcsillant egy pillanatra. – Ettől még az ellenérvek túlnövik a jó pontokat! – tette hozzá hamar.

- Akkor itt van még egy jó pont! – jelentette ki Kathlin. – Miután felkeltem, beszélgettem kicsit a Bosszúállókkal...

- Kihallgattak, amikor védtelen voltál, igaz?! – dühöngött Loki újból.

- Én nem így fogalmaznék. Kihallgattak, hogy ne Fury-nak kelljen, és nem voltam védtelen. Pont Bruce nem engedte, hogy Fury bejöjjön, mialatt aludtam. Utána meg Phil kérte meg, hogy ő tehesse meg.

- Nem értem, miért törik magukat, hogy bevágódjanak nálad...

- Mert egy társuk családtagja vagyok – felelte a Boszorkány a legnagyobb természetességgel. – És mert bármennyire is nem akarod számításba venni, de én is idevalósi vagyok, egy nép vagyunk. És tudják, hogy már korábban is az igazságtalanság ellen küzdöttem.

- Akkor most máris puszipajtások lesztek, vagy mi?! – gúnyolódott Loki. Legbelül kicsit féltékeny volt, amit a lány tudott jól.

- Nézd! Tudom, hogy nem vagy kifejezetten jóban velük, de meg kell értened, hogy a nővérem, és a barátja, akit szintén nagyon szeretek, is közéjük tartozik. Természetes, hogy ezek után szeretnék nem hadilábon állni a csapatukkal. Főleg úgy, hogy mind rendesek voltak velem – mondta Kathlin őszinte hálával. - De egy percig se hidd, hogy jobban bírnám őket, mint téged! Te vagy a szerelmem, ezt ne feledd!

- Ezt úgy mondod, mintha féltékeny lennék! – húzta fel az orrát Loki, de legbelül kezdte megérteni a lány álláspontját. Talán adhatna egy esélyt a Bosszúállóknak, persze kizárólag a békére, semmi többre.

- Mert az vagy. De nem zavar, inkább hízelgő! – Loki oldalba bökte a lányt. – Hé, ne már!

- Élvezed, mi?! – csóválta a fejét Loki.

- Kicsit. De a lényeg, hogy annak ellenére, hogy régebben Midgard törvényei ellen vétettem, Phil-lel együtt bizalmat szavaztak nekem. Emellett azt is megígérték, hogy ha nem használod az erődet, miután Natashát megmentetted, és távozol, amikor lehetőséged lesz rá, teljes lesz a fegyverszünet.

- Oh, mily nagylelkűek! – gúnyolódott a Mágus.

- Ahhoz képest, amit ők láttak belőled, már ez is haladás.

- Szóval eltűrnek egy ideig... Hmm... De mi van veled? A Bosszúállókról beszéltél, nem a SHIELD-ről. Márpedig az utóbbi sokkalta befolyásosabb.

- A SHIELD – sóhajtotta a lány, – téged békén hagy, mert nem idevalósi vagy, még nem kötnek törvények. Amennyiben persze nem készülsz itt maradni.

- Mily' kedves tőlük! – gúnyolódott tovább Loki. – És te?

- Coulson szerint a Tanács dönt a sorsomról, elsősorban az erőmmel kapcsolatban. Ha pedig túl veszélyesnek és fenyegetőnek találják, vagy ha utána mégis előtérbe kerülnek a szabálysértéseim, akkor...

- Száműznek a saját bolygódról? – A lány bólintott. - Ismerős helyzet, nálunk is előfordult már. De ezzel együtt mocskos, ostoba, hálátlan dolog! – jelentette ki Loki indulatosan. – Bármennyire is szeretném, ha emiatt hozzám kellene menekülnöd, ez nem igazságos veled szemben!

- Valóban nem. De én nem száműzetésre utaltam. Ha veszélyesnek ítélnek, a kivégzésemre adnak parancsot. A száműzetés csak akkor valósul meg, ha még a behajtása előtt elmenekülök! De nem ezt fogom tenni!

- Inkább megvárod, amíg nukleáris fegyverekkel próbálnak megszabadulni tőled?! Azt nem fogom engedni!

- Nem. Küzdenem kell az igazamért...! – erősködött a lány.

- Figyelj ide, Kathlin! Bármit is mondtak neked, bármennyire is szereted a nővéredet, a választás ezen körülmények mellett már nem csak a tiéd. – Loki határozottan megfogta a lány jobb karját. – Ha úgy döntenek, nem kellesz nekik, sőt nem akarnak itt látni, akkor számodra már nem biztonságos a Földön. És bármennyire igazságtalan is ez az én, vagy az ő részükről, egyszer már átéltem, ahogy a boszorkányokat kivégzik saját otthonaikban. Másodszor nem fogom! Ha meg is utálsz érte ezek után, amennyibe a SHIELD rossz döntést hoz, megölöm azt, aki bántani akar, majd elviszlek Asgardba, apelláta nélkül!

- Nem tudhatod, hogyan döntenek!

- De te már tudod, hogy döntöttem én. A legjobbat akarom neked, de ha a Földön már nem biztonságos, bele kell avatkozzak a döntésedbe!

- Legyen – sóhajtotta a lány. Beletörődően lehajtotta a fejét, mire Loki aggodalmasan az arcára tette a kezét. – Ha nem látnak itt szívesen, nem küzdök a jogaimért, hanem biztosan visszamegyek veled. Az őseim sem akarták volna, hogy háborúzzak az emberekkel. Ha pedig nem kérnek a segítségemből...

- Máris embereknek szólítod őket – jegyezte meg Loki vigyorogva. – De ne hidd, hogy én örülni fogok, ha ez történik. Mindennél jobban szeretném, ha nyomás nélkül döntenél úgy, hogy velem tartasz!

- Tudom. Ha erősködnél, biztosan nem mennék, de te ravaszul önzetlen vagy! – szidta a lány.

- Te tettél ilyenné.

- Elhitetted velem, hogy én akarom itt hagyni a Földet! És valóban, egy részem itt hagyná érted.

- Az egész részem otthagyná Asgardot érted, de Midgardon csak nem élhetünk együtt. Halandók világában...

- Tudom... Te nem választhatsz sorsot.

- Így neked kell – mondta a Varázsló a magától értetődőt. – Most már megyek, be kell fejeznem valamit – sóhajtotta.

Most Kathlin tette az ő vállára a kezét.

- Tudom, hogy képes vagy rá. Néhány perc, és utánad megyek. Veled leszek.

- A nővéred kiabálni és sikongatni fog, legalább egy óráig – figyelmeztette Loki.

- Eggyel több ok, hogy mellettetek legyek.

- Ahogy szeretnéd. Vigyázz magadra, kislány...! – befejezni már nem tudta, mert Kathlin fél karjával a nyakába ugrott, és megcsókolta.

- Köszönöm, Loki! El sem tudod képzelni, mennyire hálás vagyok most neked! – lelkesedett a lány.

- Tartoztam ennyivel – felelte a Mágus, és elhagyta az „udvart".

Kathlin nagyot sóhajtva nézett utána. Egyszerűen szüksége volt még egy kis időre odakint, miután képes lesz valójában is szembenézni Natasha végső fájdalmaival. Meg érezte, hogy Coulson is csak arra várt, hogy Loki lelépjen. Meg is hallotta maga mögött az Ügynök lépteit, és elé ment. Megálltak egymással szembe a napon, aminek meleg sugarait most mindketten élvezték a késődélutáni forróság ellenére. Hét felé járt az idő, de a Nap még két óráig rótta az eget ilyenkor a nyári hónapokban.

...

- Nem igazán egy átlagos pasi? – kérdezte az Ügynök olyan hangon, ami jelezte, hogy mindent hallott.

- Nem igazán átlagosak az igényeim – vágta rá a Boszorkány. – De egy erős mágus, aki mellesleg a fényes Asgard hercege, talán megteszi.

- Szűkre vetted a keretet - jegyezte meg Phil. Elnevették magukat.

- Lehet. De valójában sokkal több van benne, mint mágia, hatalom és nemesség. Belülről is nemes, figyelmes, törődő, vicces, szórakoztató... Jó érzés a közelében lennem, biztonságot ad!

- Loki, a világ legjobb szeretője – gúnyolódott az Ügynök. Nem akarta megbántani a lányt, de a Herceget még nem csipázta túlságosan.

- Bármennyire is titkolni próbálja, nem különbözik annyira a mostoha bátyjától, mint hinnéd – mondta Kat kedvesen.

- Thor-ra célzol?

- Bár szeret a háttérből tevékenykedni, ugyanúgy élvezi a figyelmet, a rivaldafényt, és szeret erősebbnek és okosabbnak tűnni másoknál. A különbség csak az, hogy az utóbbi szinte mindig meg is valósul. A legfontosabb azonban az, hogy ugyanolyan hatalmas szeretet van mindkettejükben. Ötörvényűek, Thor beképzelt, fennhéjázó és gyakran önző, Loki ravasz, a legtöbb dologgal szemben szabad erkölcsű és tudálékos, de mindezek mellett a család intézményét ugyanannyira tisztelik és szeretik. És a család nem mindig a vér függvénye, hisz nézz meg engem! Thor és Loki pedig jobban szeretik egymást mindennél.

- Legutóbb még nem úgy tűnt – mutatott rá Phil.

- Legutóbb nem az igazi Loki-val találkoztál. De az igazi Loki, aki mindig is volt, és aki egy időre elvesztette önmagát, ugyanolyan szenvedéllyel és odaadással védelmezi a Kilenc Világ ártatlanjait, akár csak Thor. Akár elhiszitek nekem, akár nem, bármily ellenség is támadjon az emberekre, Ő lesz az, aki Thor oldalán beszáll a harcba, és megvéd titeket. Na, és persze jómagam – tette hozzá Kathlin előrelátóan.

- Szóval attól várjunk segítséget, aki nemrég hadat üzent a Földnek?! – Coulson-t nem volt könnyű meggyőzni.

- Nem kell várnotok semmit! Csak tudjátok, hogy az a Loki, akit megismertetek, már nincs többé, nem is létezett igazán. Csak egy megtévedt varázsló, aki magányában újra meglelte az útját.

- Meglelte az útját? Mire célzol pontosan?

- Ha még nem lenne egyértelmű: kibékültek Thor-ral, de úgy igazán! És a Mindenek Atyja is visszafogadta. Rendezte a dolgokat otthon, általában ez a legfontosabb.

- A rossz háttér valóban döntő ok lehet.

- Ja és még valami, amit elfelejtettem átadni a Bosszúállóknak, és azért is Loki előtt lövöm le a poént! – lelkesedett fel hirtelen a lány. – Ettől eldobod az agyad!

- Mi lenne az? – kérdezte Coulson türelmesen, de azt hamar elvesztette.

- Thor üdvözli Bosszúálló barátait, de régi-új fivéri szeretete okán még azt is üzeni, hogy ha bárki kezet mer emelni az ő kicsi öcsikéjére, annak Vele gyűlik mag a baja! A Bifröst szegényes állapotára tekintettel, sárkányra pattan, és akár meg is öli az illetőt! Bár személyem szerint Loki-nak nincs szüksége ekkora védelemre, Thor tudja. Jelentősen sok védelmezői ösztön szorult Frigga pici szöszi fiába...

Phil elkerekedett szemekkel bámult Kathlin-re, aki csak elkuncogta magát.

- Mi ezen olyan vicces?! – idegeskedett az Ügynök.

- Fordult a kocka, mi?! – kuncogott tovább Kathlin. – Egyébként semmi, csak a reakciód. Ne aggódj – nyugtatta végül új barátját, - Thor nem fog bántani senkit! Csupán ezzel akarta jelezni, hogy nem kell aggódnotok Loki miatt, mert az ő tudtával és jóváhagyásával van itt.

- Ezt jó tudni – sóhajtott Coulson. – Ne menjünk utána?

Kathlin nyelt egy nagyot és erőt vett magán.

- Indulhatunk!

...