Fantastic baby [BigBang]

Ichimaru x Hitsugaya x Aizen

Ichimaru POV

Az ötlet nem az én fejemből pattant ki. A terv szerint Sousuke felszedi a csinos kis zöldszeműt, én meg kedvemre szórakozok. Ja, csakhogy a terv ott bukott meg, hogy ezt a barmot be sem engedték, annyira üvöltött róla a pedofília. Hehe…

Én meg itt ülök az első asztalnál, és várom a produkciót. Nevet nem közölnek, de a színpadra egy fiatal gyerek lép. Gyönyörű, kidolgozott teste van, haja világos, ezüstre van festve, szeme zöld. Egy idegesítő zene szólal meg, K-pop talán, eltart egy ideig, mire rájövök, hogy ő itt táncolni fog.

Mozdulatai tökéletesek, ahogy a cigarettafüstös levegőn keresztül, félhomályban látom. Precíz, jó a ritmusérzéke, de olyan kifejezés ül a szemében, ami elrontja az összhatást. Arca nem mutat semmit, a környező asztaloknál ülők megvesznek érte.

Sorban válik meg ruháitól, míg végül, a szám végén sikerül elkapnom tekintetét.

Wow! Fantastic, baby!

A számnak vége, a kis fellépő eltűnik a színpadról. Felhajtom a whisky maradékát, és a színészbejáró keresésére indulok. Aizen még mindig a kidobókat győzködi ártatlan céljairól. Akkora egy barom.

Az ajtó az épület másik oldalán van, az utcán kell mennem, szinte végig. Kukák vannak körbe, de a zenét felismerem, erre a számra táncolt. Óvatosan lenyomom a kilincset, nincs bezárva. Ajtók várnak egy folyosóra lépve. Valamiért egyenest az utolsó felé veszem az irányt, és kopogás után benyitok.

Így lenne ötösöm a lottón. A srác éppen egy fekete válltáskába pakol be valamit. Bizalmatlan velem szemben. Ki nem lenne az?

- Ki vagy?

- Egy néző. Szeretnék gratulálni. Nagyon ügyes vagy – mosolygok. Aha, gratulálok, Gin, ez nagyon összeszedett és határozott volt.

- Köszönöm. Nos, én már megyek el, és a bár is hamarosan bezár… szóval, kérlek – indul el az ajtó felé. Nem akar beszélgetni, így hát nem is erőltetem. Valamiért rosszat sejtek.

Kiérve az utcára nem balra fordul a főút felé, hanem jobbra, egy sikátor felé. A rossz előérzetem még erősebb lesz. Három alak kezdi el lökdösni a gyönyörűséget, amit ugye nem hagyhatok figyelmen kívül.

- Honnan tudtad, hogy hogyan… - kezdi el, miután elfutottak a támadók.

- Hát… ez hosszú történet, de maradjunk annyiban, hogy mások védelme a munkámhoz tartozik. – fogalmazok nagyon enyhén. Nem mások védelme, hanem az ország védelme. – Nem lenne jó ötlet ilyenkor egyedül mászkálni, jobb, ha elkísérlek egy darabig.

- Öhm… köszönöm, de igazán nem szükséges, ha sietsz valahova… - pirul el. Elképesztően aranyos.

- Ha sietnék, nem lennék itt. Különben is, legalább biztonságban leszel. – mosolygok rá. Fejemben még mindig a nemrég hallott zene foszlányai keringenek. Wow, fontastic, baby, dance! Idegesítő.

Csendben érünk el a lakásához, vagyis a házhoz, melyben a lakása van. Nem is gondolok a helyzet kihasználására. Meghív egy italra. Felmegyek hozzá. Az ital egy kellemes limonádé, és vetek egy pillantást a telefonomra. Aizen 24szer hívott. Ez olyan idióta, hogy fekvésből megyek le hídba.

Ez a kisfiú rettentő aranyos. Amilyen fagyos a tekintete, olyan édes. Igyekszik magyarázkodni valami miatt, amit nem értek, de a lényeg az, hogy elesik, és hát, az úgy szokott történni, hogy én is hirtelen elvesztem az egyensúlyom, és pont felette landolok…

A legjobb szó rá a szeszélyes, mert egyik pillanatban még úgy éreztem, megfagy a levegő közöttünk, de a következő másodpercben felgyullad a lélegzetünk. Birtoklóan csókol, és nem hiszem, hogy zavarja a dolog, hogy körülbelül félórája látott először. Nem is gondolnám, hogy ennyi ereje van, de könnyen terel el az ágyhoz, ahol valahogy nem nagyon akaródzik csendben maradnia… a levegő megtelik a sóhajaival, nyögéseivel. Elképesztő…

Hogy szorulhat egy ilyen apró emberbe ennyi minden? El sem tudná képzelni az ember. Nem nagyon tudom ezt máshogy elmondani…

Wow, fantastic, baby!

Mikor pár óra elteltével egy puszi után hazaindulok, az utcán rápillantok a telefonra. A nem fogadott hívások száma megduplázódott… mind Aizentől…

- Kellemes éjszakát! – vigyorgok a telefonba, mikor Sousuke felveszi.

- Hol vagy? – idegeskedik. – Minden rendben? Nem esett bajod?

- Te olyan idióta vagy – tudatosítom benne a nyilvánvalót.

- Igaz, már attól meghalnak, ha kinyitod a szemed… Gyere haza! Most azonnal!

- Elérem a következő metrót, rendben? Negyed óra. – Kezdek futni a megálló felé.

- Kapsz ajándékot is – dorombolja, majd leteszem. Az őrök átengednek, tudják, hogy ki vagyok. A metró ezerrel száguld, hamar hazaérek.

Sousuke-cica nem érti, miért voltam távol ilyen sokáig, de nem is hiszem, hogy zavarja. Mindketten kellemesen töltöttük az estét… ő kedvére veszekedhetett az őrökkel, én meg kedvemre, izé…

Boldogan ébredek reggel, mellette, ruha nélkül. Hiába, nekem ő minden, akármilyen idióta is. Még elvisel, és kávét is főz nekem… kell ennél több?

Wow, fabtastic, baby!