Kiss me [TheFray]

Ichigo x Shinji

Shinji POV

Ritkán csinálunk ilyet, de ma végre nyugodtan bulizhatunk. Egyetlen dolog zavar egy kicsit, hogy én kezeskedem a védencemért, és hogy épségben kell visszaszolgáltatnom a Kuchiki családnak…

A szórakozóhely a legmenőbb, Tokióban nyitott nemrég. Mindenféleképpen meg kellett látogatnunk, már olyan régóta mondogatja, hogy bulizni akar, épp itt az ideje, hogy megtudja, miért nem olyan jó az ilyen… a saját kárán tanul az ember.

A buli hatalmas. Csillog a szeme, fel van pörögve, boldogan táncol, mosolyog mindenkire, míg én a bárpultnak támaszkodva kortyolom a Martinit, engedve, hogy fekete kalapom eltakarja szemem. Kedves Kurosaki-san, nagyon remélem, hogy nem felejted el, csak hozzám tartozol, és senki máshoz nem érhetsz hozzá… pontosítok, más nem érhet hozzád, mert azonnal meghal.

Jó téged boldognak látni, örülök, mikor mosolyog, és soha nem is kérek semmit sem cserébe. Sokáig tartott kialakítani a bizalmat, nem akarom megtörni.

Fél óra után úgy elfárad szegény, mintha maratonit futott volna. Kis hülye. Most mehetünk fel az előre kibérelt lakosztályba, mert mindjárt összeesik a fáradtságtól. A liftig kitámolygunk valahogy, ott már nekem kell fogni, felemelem, a nyakamba kapaszkodik ezerrel, mintha az élete függne tőle. Hát, maximum a csinos kis hátsójának épsége. Igyekszem nem elmosolyodni, de a gondolat megnevettet. Morog valamit, hogy nem vicces, meg hogy hagyjál már.

Mire elvergődünk a szobaajtóig, eltelik pár perc. Belépve egyből elesik, és magára ránt, az utolsó pillanatban kitámasztok, így nem esek rá. A gravitáció egyre húz lefelé, tekintetünk összekapcsolódik, éhesen nyújtózkodik ajkaim felé, de megállítom. Jobban szeretem ennél. Soha nem használnám ki. Túl kicsi még, hogy megértse. Nem tud különbséget tenni szerelem és használat, szeretet és hazugság között. A vágy nem fog segíteni neki. Nekem meg mégannyira. Sértődötten félrenéz, és eltámolyog az ágyig. Oldalra fordul, én meg mellételepszem. Sóhajtok egyet. Megpróbáljam elmagyarázni neki, vagy nincs értelme, mert úgyis megsértődik?

- Ne csináld! – könyörgök neki.

- Mit? – kérdez vissza, halálra van sértve. – Te kezdted.

- Ichigo, könyörgöm, térj észhez. Gyerek vagy még. – nézek keményen a szemébe. – Ne akard ezt.

- De akarom! Nem tehetek erről – duzzog tovább. Megsimogatom haját, kisimítom homlokából. Határozottan nézünk egymás szemébe, majd váratlanul húz le magához, de ellenkezek. Megígértem, hogy nem esik bántódása.

- Állj le!

- NEM! – tiltakozik nagy elánnal. Nem fogom megengedni neki. Még nem. Túl fiatal ehhez. Az akaratoskodás hamar könyörgéssé válik. – Kérlek! Csak egyszer…

- Aha, nem. – felállok az ágyról, sétálok. Követ, mint egy kiskutya. Mindenhová. A sarkamban van, próbál behálózni, ölelgetni. A fürdőajtóban már kénytelen vagyok megfordulni, hogy közöljem: - Ichigo, ha fáradt vagy, nyugodtan pihenj le. Szeretnék megfürdeni.

- Én is jöhetek? – néz rám kiskutya szemekkel. Szép próbálkozás, de nem jött be, rázom a fejem.

- Majd később. – mire reagálhatna, máris a zuhany alatt állok. Nem értem a felindultságát. Könyörög, hogy csókoljam meg, de nem sok értelme van. Tudnia kéne, hogy én jobban szeretem.

Mire végzek a fürdéssel, és kimegyek a fürdőből, újra akcióba lendül. A kanapéra irányít, rá kell döbbennem, hogy bár még nem felnőttként gondolkozik, a teste az. Felettem van, és ez nem jó. Határozottan néz a szemembe.

- Csókolj meg! – parancsolja.

- Nem. – tagadom meg a parancsot. Csak nem lesz annyi bátorsága, hogy… de mégis, van annyi bátorsága, hogy megfogja arcom, és kényszerítsen. – Ichigo, nem engedhetem.

- De szeretlek! Veled akarok lenni! – tiltakozik, és igyekszik közelebb férkőzni hozzám. – Be akarom bizonyítani…

- Nincs rá szükség. Tudom. – homlokunk összeér. – Nem akarom, hogy úgy érezd, teljesítened kell. Nem kell. Csak maradj, aki vagy, mert ezért szeretlek. – halkan mondom az őszinte szavakat.

- Szükségem van rád! – suttogja, és ezzel minden korlátom átszakítja. Nem számít többé, elveszett minden akaraterőm. Engedem, hogy lágyan megcsókolj. Ajkaink összesimulnak, és átengeded az irányítást, mint mindig. Örülök. Boldog vagyok. Nem lesz vége egyhamar.

- Nos, mit gondolsz? – választ nem kapok, helyette viszont sok mást.

A hajnal az erkélyen talál minket, ahogy Ichigo a karjaimban pihen. Lágyan simogatom a hátát, majd felsóhajtok. Ha ez így folytatódik…

Nem, ez nem így fog folytatódni! Még egy kisgyerek, ez az értékrendem! Nem szabad!

Én megvédem őt, és biztosítom a jövőjét. Mellette állok, mint legjobb barátja és az ember, akit nyugodtan szerethet. Megvédem a világtól, megvédem saját magától, és magamtól is.

Szeretem, és ez ellen nem tehetek semmit.

Csörög a telefon. Byakuya ideges... elfelejtettem hazavinni a húga játszótársát.